iPon Cikkek

2016 a játékvilágban - Mi (nem) történt az idén?

Dátum | 2016. 12. 30.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Ha végignézek a Facebook-falamon, számos olyan képet, mémet, szöveget látok, melyek arról tanúskodnak, hogy az emberek egy jelentős része szerint 2016 egy kifejezetten rossz év volt. Sőt, eddig talán a legrosszabb az évtizedben. A világpolitika más irányba haladt, mint sokan szerették volna, a válságok nem akarnak csillapodni, a háborúk továbbra is zajlanak tőlünk nem is olyan messze, és megrendítő terrortámadásokat kellett elszenvednünk. Ebben a környezetben talán még fontosabb szerepet kapnak a videojátékok, amikben elmerülhetünk, amik kiszabadítanak minket a mindennapokból, és amik örömöt tudnak hozni az életünkbe akkor is, amikor minden más olyan lelombozó. De vajon 2016-ban el tudta ezt érni a játékipar? Vajon nekünk jó évünk volt? A következő pár oldalon összefoglaljuk 2016 legfontosabb eseményeit, és az iPon minden játékokkal foglalkozó szerkesztője és munkatársa is kinyilvánítja a saját véleményét az ügyben. Aztán pedig Ti jöttök ott lent, a kommentek között! Vágjunk bele! Az év, amikor megváltozott a konzolbiznisz Amikor belevágtunk az évbe, talán még senki nem gondolta volna, hogy 2016-ban, a generáció közepén alaposan felpezsdül majd a konzolpiac. Először csak arról hallottunk, hogy Phil Spencer Xbox-főnök elkezdett olyasmiket nyilatkozni, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az új konzolok megjelenésének az eddig megszokott ütemtervet kell követniük a jövőben. Sőt, valójában számos más piacról lehet példát venni - például a mobilokról, ahol gyakorta jönnek ki új hardverek, a szoftverek azonban mégis több generáción át kompatibilisek maradnak egymással. Ezt akkor sokan úgy fogták fel, hogy a Microsoft az Xbox One elmaradása miatt megsürgeti majd a generációváltást, és direkt felborítja az eddig jól megszokott menetrendet. Hamarosan azonban kiderült, hogy valójában nem teljesen így van: a Sony ugyanis már jóval előbb elkezdett gondolkozni ezen, a gondolatokat pedig tettek követték. Különböző források alapján először március 24-én számoltunk be arról, hogy felfrissített hardvert kaphat a PlayStation 4, amit a Sony kifejezetten a 4K-s kijelzők térhódítása és a virtuális valóság miatt vezethet be, majd nem sokkal később, áprilisban már szinte tényként beszéltek a bennfentesek az új hardverről. Ezek az információk pedig később be is igazolódtak, mint ahogy az is, hogy a Sony nem szeretné szétdarabolni a felhasználói bázist, így a játékok különböző futtatási módokat kapnak majd attól függően, hogy melyik konzolon futtatjuk őket.
Korábban úgy nézett ki, hogy a Microsoft hoz majd ki először egy erősebb konzolt, de a Sony beelőzte a PS4 Pro-val.
Ezzel szemben az új Xboxról konkrétabbnak tekinthető információkat csak májusban kaptunk, amikor a Microsofton belüli források arról számoltak be, hogy Phil Spencer ismertette a következő évekre vonatkozó stratégiát a vállalat más vezetőivel, és a belsős stúdiókkal. Itt hallottunk először arról, hogy két Xbox is készül: az egyik az Xbox One lekicsinyített verziója, a másik pedig az Xbox Scorpio, ami legalább 6Tflops-os számítási teljesítménnyel ígérne rá az erősebbik PlayStation 4 által nyújtott 4,2Tflops-ra. Menet közben persze a vékonyított PlayStation 4 is készült, erről azonban érdekes módon egészen későn, csak augusztusban tudtunk biztos információkat közölni, ráadásul rögtön fényképekkel a külsejéről. Visszagondolva egészen elképesztő belegondolni, hogy a források mennyire pontosak voltak, hiszen szeptember 7-én, az eléggé visszafogottra sikerült PlayStation Meetingen a Sony tényleg bejelentette a PlayStation 4 Pro és a PlayStation 4 Slim érkezését, és mindkettő pontosan azt tudta, és pontosan úgy nézett ki, ahogy arra a kiszivárgott információk alapján számítani lehetett. A vékony gép szeptember 15-én, az erősebbik pedig november 10-én került végül piacra. A Microsofttal kapcsolatban az E3-on váltak nyilvánvalóvá a tervek, melyek egyébként szintén többé-kevésbé megfeleltek a korábbi információinknak. Tényleg bemutatta a vállalat a 40%-kal kisebb és némileg takarékosabb Xbox One S konzolt, amit augusztus 2-től meg is lehetett venni, és számos piacon (főleg az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban) megsokszorozta az Xbox-konzolok eladásait, majd egy renderelt videó útján kiderült az is, hogy készül az Xbox Scorpio, amit valamikor jövő év végén vehetünk majd meg, és a Microsoft tervei szerint a valaha készült legerősebb konzol lesz (ami el is várható egy új géptől ugye).
Először tavaly beszélt arról a Microsoft, hogy a jövőben egyre inkább eltüntetnék a különbségeket az Xbox-konzolok és a PC-k között, ez pedig a Windows 10-zel és a DirectX 12 megjelenésével minden korábbinál vállalhatóbb feladatnak tűnt. Azonban 2016 volt igazán az év, amikor tényleg láthattuk, hogy a Microsoft próbálkozik, több-kevesebb (de egyelőre azért inkább kevesebb) sikerrel. A vállalat megvalósította, hogy az Univerzális Windows Platform támogatott legyen Windows 10 mellett Xbox One-on is, majd az Anniversary Update megjelentetésével az áruházakat is összevonta. Ezzel együtt az E3-on bejelentették az Xbox Play Anywhere-programot, aminek a célja, hogy egy adott játék egyszerre jelenhessen meg a két platformon, és teljes átjárhatóság legyen közöttük: a konzolon elkezdett játékot folytathassuk PC-n (és fordítva), az achievementek és a mentések közösek legyenek, elég legyen egyszer megvenni az adott címet, és még a keresztplatformos multiplayer is működjön. Azonban azt a Microsoft is egyértelművé tette, hogy a Play Anywhere nem lesz kötelező, a fejlesztőkön múlik, hogy kihasználják-e.
A Gears of War 4 nagyszerűen fut PC-n, rengeteg beállítási lehetőséget kínál, de ettől függetlenül a grafikája nem éppen kiemelkedő.
A vállalat tehát láthatóan igyekezett kedvezni a PC-seknek is, néhány dolog azonban már döcögősen ment. Egyrészt sokan, köztük az Epic-vezér Tim Sweeney is azt vízionálta, hogy a Microsoft majd egy teljesen zárt ökoszisztémát alakít ki az UWP-vel, és így szépen-lassan megpróbálja ellehetetleníteni az egyéb alkalmazásboltokat és a Win32-es alkalmazásokat. Másrészt pedig a technológiai megvalósítással is akadtak problémák, az UWP ugyanis láthatóan nem volt felkészítve a keményvonalas játékosok igényeire, így például a framerate nem mehetett 60fps fölé, nem lehetett kikapcsolni a V-syncet, és nem támogatta a rendszer sem a FreeSyncet sem pedig a G-syncet. Azt pedig már talán említeni sem kell, hogy a modok ki vannak zárva. Ezek egy részére a javítást még márciusban ígérte be a Microsoft, és a legtöbb probléma a Windows 10 Anniversary Update-tel tényleg meg is oldódott, de azért a Windows Store és az UWP továbbra sem képes minden tekintetben az elvárhatót nyújtani. Ennek megfelelően az Xbox One-ról áthozott játékokkal is akadtak gondok. Először a márciusi Killer Instinct kapcsán kerültek felszínre az Univerzális Windows Platform gyengeségei, majd a Quantum Break produkált furcsa dolgokat PC-n - nem csak, hogy rendkívül gyengén futott még erősebb masinákon is, de a képminőséggel is voltak problémák, nem lehetett állítani az anizotróp szűrést, és még a kilépés gomb is kimaradt a játék menüjéből. Talán a szeptemberi 6-án megjelent Forza Motorsport 6 Apex mutatta meg, hogy azért tényleg futhatnak ám jól játékok DirectX 12 és UWP alatt, majd a Forza Horizon 3 is látványosabb nyűgök nélkül rajtolt, azonban ott is felmerültek apróbb gondok. Az október 11-én megjelent Gears of War 4-gyel mondhattuk el csak azt, hogy végre megérkezett egy olyan UWP-s és DirectX 12-es játék, amivel technológiailag tényleg semmi probléma sincs: szépen futott és rengeteg beállítási lehetőséget kínált, igaz, a grafika színvonalával kapcsolatban hagyott kívánnivalót maga után. Azt viszont végső soron tényleg elmondhatjuk, hogy a Microsoft összes idei exkluzív játéka megjelent PC-re, erről pedig pár évvel ezelőtt még talán álmodni sem mertünk volna.
Az új konzolok megjelenésével kezdődött el igazán az a folyamat, hogy multiplatform AAA-kategóriás játékok szinte kivétel nélkül kapnak PC-s verziót. Ebben nem kis szerepe van annak, hogy idén szinte minden nagyobb megjelenés megkapta már a Denuvo védelmet. A témával kapcsolatban azzal indítottuk az évet, hogy beszámoltunk róla, a legnagyobb hackercsapatok sorra adják fel a Denuvo feltörésére tett kísérleteket, mert egész egyszerűen nem éri meg az időbefektetést - még ha sikerül is ideiglenesen működőképessé tenni a játékot, az öröm nem tart sokáig. Ezzel párhuzamosan a Steam is évről-évre egyre népszerűbbé válik, idén pedig ismét meglepő statisztikákat tett közzé a cég. A Valve folyamatosan igyekszik alkalmazkodni: a vállalat 2016-ban megváltoztatta a nagy szezonális akcióinak menetét, így nincsenek többé villámakciók, hanem minden játék egy előre fixált kedvezményes áron fut az időszak elejétől a végéig. A dolog annyira bejött, hogy a Steam Summer Sale minden korábbinál több bevételt termelt, egészen konkrétan 40%-kal költöttünk többet, mint tavaly, így 223 millió dollár csorgott be a kasszába. Szintén a nyáron történt, hogy a PalmDesert nevű felhasználó elsőként érte el az 1000. szintet a Steamen. A japán úriembernek több mint 5000 játéka van, ami egyébként az egész áruház készletének több mint háromnegyedét lefedi. Ősszel a Steam Dev Days keretein belül megtudtuk, hogy a rendszer natívan támogatni fogja a PlayStation 4 kontrollerét, ennek kihasználásához külön API-k készülnek, illetve, hogy egy még fejlettebb kontroller készül a HTC Vive-hoz. Szerencsére ezt követően arra sem kellett sokat várni, hogy a Valve végre fellépjen az olyan játékok ellen, amelynek oldalain nem valódi screenshotok láthatóak, hanem erősen retusált, vagy átvezető animációból kivett, esetleg artworkből varázsolt képekkel próbálják eladni portékájukat. A Valve egyébként elismerte, hogy ebben speciel “ők sem voltak ártatlanok” a múltban.
A Dishonored 2 eladásokban messze elmaradt a várhatótól, ráadásul PC-n nagyon rosszul futott.
Az év végéhez közelítve pedig a Steam Spy arról számolt be, hogy idén megint hatalmasat nőtt a Steamen megjelenő játékok száma. Míg 2014-ben 1772, 2015-ben pedig 2964 játék jött ki a Valve rendszerében, addig 2016-ban már 4207 darab. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a Valve már a játékosokra bízza a Steam Greenlight rendszer “kurátori” feladatait, közben pedig egyre több profi játékmotor érhető el az ambiciózus kisebb fejlesztőcsapatoknak. Ezzel együtt sajnos továbbra is elég sok problémás PC-s portot kaptunk az idén, a DirectX 12-es és UWP-s címeken kívül is. A Remedy például annyira nem tudta megoldani a Windows Store-os Quantum Break problémáit, hogy a később Steamre megjelent verzióba beletettek egy DirectX 11-es módot, a Homefront: The Revolution pedig nem csak konzolokon futott játszhatatlanul rosszul, de PC-n is csak nagyon komoly gépeken lehetett normálisan futtatni - és a játék még így is irgalmatlanul ronda volt. De még az olyan játékok PC-s portját is sikerült néha elrontani, amikről soha nem gondoltuk volna, hogy lehetséges: így például a Telltale-féle Batman első részére is rengetegen panaszkodtak a megjelenésekor, a Dishonored 2 esetében pedig valószínűleg az alapoknál rontottak el valamit, hiszen a Doom motorjának ikertestvérén fut, az id Software játéka pedig gyönyörűen hasít szinte bármilyen gépen. És hiába örülhetünk annak, hogy egyre több nagy játék teszi tiszteletét PC-n, nem csak a rossz portolás miatt ráncolhatjuk a szemöldökünket esetenként, hanem a PC-s verziók csúszása miatt is. Ha ebből a szempontból idén meg kéne nevezni két fő bűnöst, akkor az a No Man’s Sky és a Watch Dogs 2 lenne. De azért tegyük azt is hozzá: inkább csússzon kicsit a PC-s verzió, csak legyen tényleg jó minőségű, kínáljon sok beállítási lehetőséget, és legyen optimalizált. Márpedig azt elmondhatjuk, hogy többségében ezek ma már teljesülnek. A fejlesztők a legtöbb 2016-os címnél már kifejezetten a keményvonalas játékosokra is gondolva számos opciót kínálnak a grafika és a framerate optimális belövésére, és a PC-s portok jellemzően ráígérnek látványban a konzolos társaikra. És még olyan pozitív példák is akadnak, hogy a NetherRealm nekiáll, és hónapokkal a konzolos változatok után ugyan, de kijavítja és kibővíti a Mortal Kombat XL-t - amikor pedig már azt hittük, hogy végleg feladták a dolgot.
2016-ot sokan talán azért várták leginkább, mert tudtuk: végre megjelennek a régóta ígérgetett VR-os felszerelések. Ez meg is történt, igaz, talán nem úgy és nem olyan körülmények között, ahogy azt akár még tavaly is reméltük volna. Először mindenki azon háborodott fel, amikor egy külföldi dilettáns magazin lehozta az Oculus-vezér Palmer Luckey nyilatkozatát, mely szerint az Oculus Rift körülbelül 1500 dollárba kerül majd. Luckey hamar egyértelművé tette, hogy ezt a hozzá szükséges PC-vel együtt értette. Azonban ez sem tompította azt a ledöbbenést, amikor január 6-án előrendelhetővé vált az eszköz, konkrétan 599 dolláros áron, és mindössze húsz országban, amiben Magyarország természetesen nem volt benne. Luckey ezután nekilátott a kármentésnek, és igyekezett leszögezni, hogy az Oculus még így sem keres pénzt az eladott Riftek után. Nem lehettünk sokkal boldogabbak azt követően sem, hogy egy hónap múlva a HTC bejelentette a Vive árát, az egészen sztratoszférikus 799 dollárt. Persze hozzá kell tenni, hogy ez várható volt, hiszen a Rifttel szemben a Vive egy többkamerás rendszerrel érkezik, és alapból jár hozzá kettő, kifejezetten a virtuális valósághoz tervezett kontroller is. Az Oculus Rift végül március 28-án, a HTC Vive pedig április 5-én került a piacra, és mindkettőből sokáig nem tudtak eleget gyártani, így még az előrendelők is késve kapták meg a beígért példányaikat.
Míg az Oculus Rift és a HTC Vive jelenleg még kevesek kiváltsága, a PS VR akár igazi tömegtermék is lehetett volna... ha a Sony teljesen beáll mögé idén.
Két-három hónap alatt a gyártási és szállítási gondokat sikerült megoldani, leginkább azért, mert a kezdeti roham után rendkívüli módon csökkentek a VR-os szemüvegek eladásai. A Steam felhasználói bázisát alapul vevő statisztikák szerint júniusban és augusztusra már alig kimutatható, 0,1-0,3%-kal tudott csak bővülni a HTC Vive és az Oculus Rift tulajdonosainak köre, ami egyértelművé teszi, hogy a drága headsetek és a hozzájuk szükséges erős PC miatt ez az egész egy jó ideig csak a kiváltságosok játékszere lesz. Ezzel együtt talán még a vártnál is gyorsabban fulladt ki a VR adoptációja az első generációban, így a legnagyobb elemzők 2016-ra még a korábbi óvatos becsléseiknél is sokkal rosszabb eladásokat várnak. Ebbe az egész egyenletbe a PlayStation VR hozhatott volna, és részben hozott is változást. A PlayStation 4 idén már nem volt kifejezetten drága (abszolút értékben igazából sosem volt az), és mellé az október 13-án megjelent PlayStation VR is viszonylag barátságos, 399 dolláros áron került a boltokba. A Sony hivatalosan március 16-án jelentette be az árat és a megjelenési dátumot, és ekkor derült ki végre ténylegesen, hogy a csomag egy külön feldolgozó dobozkát is kap, amit a szemüveg és a PS4 közé kell kötni. Erről aztán megtudtuk, hogy nem ad hozzá extra “erőt” a konzolhoz, ahogy azt sokan korábban (irreálisan) tippelték, viszont ügyesen tudja elosztani a megjelenített képet a tévé és a headset között. A PlayStation VR ugyan felbontásban nem vetekedhetett a két nagy riválissal, számos technológiai szempont szerint azonban fejlettebb drágább társainál, és persze a ott van a Sony igazi ütőkártyája, a játékfelhozatal - az ígéretek szerint az év végéig legalább 50 olyan cím lesz elérhető, ami támogatja a PS VR-t, köztük számos first party exkluzív is. Az biztos, hogy a virtuális valóság nagy forradalma 2016-ban elmaradt, de ha győztest kéne hirdetnünk, az évet egészen biztosan a PS VR nyerte, hiszen olcsóbb, kényelmesebb és felhasználóbarátabb, mint a konkurensei. Ám ezzel együtt az elemzők szerint még ebből is jóval kevesebb fogy majd, mint amire eredetileg számítani lehetett, aminek többek között az is lehet az oka, hogy az ünnepi szezonban a Sony inkább a PS4 Pro-ra koncentrált, és a PS VR-t majd akkor helyezi igazán előtérbe, amikor beérik egy tényleg minden igényt lefedő, ütős szoftverfelhozatal.
Látható tehát, hogy a 2016-os év bizonyos tekintetben ténylegesen áttörést hozott számos ponton, azonban legalább ennyi csalódást is magunk mögött kell hagynunk. De vajon mi a helyzet a játékmegjelenésekkel? Nagy címekből egészen biztosan nem volt hiány, de át tudja ez billenteni a mérleg nyelvét? Ahogy az általában lenni szokott, a januárt inkább a független fejlesztésű címek (például a Darkest Dungeon) és a remake-ek (például a Resident Evil Zero) dominálták, aztán tulajdonképpen a Rise of The Tomb Raider PC-s megjelenése indította be a nagyobb játékok hullámát, ami kitartott egészen év végéig. Februárban már olyan kiváló címeket köszönthettünk, mint (az akkor még) kizárólag PC-re megjelent XCOM 2, a Firewatch, vagy éppen a rendkívül érdekes koncepciójú Superhot.
A rajongók szerint a Mirror's Edge Catalyst elvesztette identitását.
Az utóbbi években megszokhattuk, hogy a játékiparban két fő szezonra álltak rá a kiadók: a tavaszra (mielőtt beköszönt a nyári uborkaszezon), és az ünnepekre. Nem volt ez másként 2016-ban sem, így a virágok nyílásával és a madarak csicsergésével együtt egymást érték a nagy megjelenések: március legelején már rátehettünk a mancsunkat a remek Far Cry Primalra, és pár nappal később berobbant a Ubisoft addigi legnagyobb költségvetésű játéka, a The Division is - amiről ekkor még nem sejtettük, hogy a hosszú távú túlélésének érdekében komoly ráncfelvarrásokat kap még az évben. Áprilisban aztán folytatódott a dömping az ismét egészen remekül sikerült Dark Souls 3-mal, megjelent a PS4-es Ratchet and Clank, a PC-s Everybody's Gone to the Rapture, majd májusban néhány nap eltéréssel a döbbenetes Uncharted 4, és a több szempontból is nagyszerű Doom, aminek igazából csak a többjátékos módjába lehetett komolyan belekötni. Ekkor azonban talán még senki nem sejtette, hogy a Blizzard mekkorát fog durrantani a május 24-én megjelent Overwatch-csal, ami azóta megszámlálhatatlan mennyiségű év játéka díjat söpört be, és akkora játékostábora van, amire talán még a fejlesztő sem számított. De májusban a stratégiák kedvelői sem unatkozhattak, hiszen a hónapot a Total War: Warhammer zárta. Aztán ahogy az lenni szokott, nyárra lecsendesedtek a dolgok, és ismét főleg a független játékok, valamint az ide-oda portolások vették át a hatalmat egészen augusztus 24-ig, a Deus Ex: Mankind Divided megjelenéséig, amit aztán a World of Warcraft: Legion követett a hónap végén, megnyitva ezzel az igazi nagy őszi játékáradatot. Szeptemberben már olyan játékokat köszönthettünk, mint a ReCore, a Forza Horizon 3, vagy a Pro Evolution Soccer 2017, de igazából az október lett nagyon erős, hiszen egyrészt ekkor jelent meg a PlayStation VR vagy húsz játékkal, másrészt pedig megkaptuk a Battlefield 1-et, a Gears of War 4-et, a Civilization 6-ot és a Titanfall 2-t is. A Skyrim kitartó és méretes rajongói bázisa pedig a felújított változatnak örülhetett. Ezek után a november már tulajdonképpen menetrendszerűen zajlott: ahogy annak lennie kell, megérkezett a Call of Duty: Infinite Warfare, ami messze hűvösebb fogadtatásban részesült, mint elődje, az Obsidian előállt a a gonoszokat a történet középpontjába helyező Tyrannyval, végre megkaptuk a Dishonored 2-t, majd az idei Assassin’s Creed helyére szinte napra pontosan érkezett a Watch Dogs 2. Egy dolog mindegyik AAA-kategóriás megjelenésben közös: jóval kevesebbet adtak el belőlük, mint az elődeikből, és mint amire egyébként számítani lehetett.
A Titanfall 2 fantasztikus játék lett, de valamiért nagyon kevesen vették. Talán nem kellett volna betolni az új Call of Duty és a Battlefield közé?
November vége és december eleje külön kiemelkedik, ugyanis ebben az időszakban jelent még két legendás játék - két olyan cím, amiről egy ideig azt gondolhattuk, talán sosem látják már meg a napvilágot. Valószínűleg sejtitek, miről van szó: az ilyen-olyan formában tíz éve készülő Final Fantasy XV-ről, és a közel kilenc éve bejelentett The Last Guardianról. Ha mást nem is, azt a 2016-os évnek felírhatjuk piros pontként, hogy két olyan játékot hozott el nekünk, amik életünk egy jelentős részében valamilyen formában végigkísértek (vagy kísértettek) bennünket. A december pedig a The Last Guardianon túl már inkább az ünnepekre való ráhangolódásról szólt, amihez perfekt a havas környezetben történő zombihentelés a Dead Rising 4-ben. A sok kiváló játék mellett azonban a csalódások sem maradtak el idén. A Street Fighter V, a Quantum Break, a Battleborn, a Homefront: The Revolution, a Mirrors Edge Catalyst, a No Man’s Sky és a Mafia 3 egyike sem nevezhető nagyon rossz játéknak, csak egész egyszerűen mindegyiktől többet vártunk volna. De, hogy ne zárjuk rossz szájízzel az évet és az összefoglalót, a Sony meglepően nagyot durrantott a december 3-tól 4-ig tartó PlayStation Experience-en, így az év végére sem maradtunk nagy bejelentések és új hírek, információk nélkül. A vállalat olyan játékokról rántotta le a leplet, mint a The Last of Us 2, kiderült, hogy különálló kiegészítőként jön az Uncharted egyjátékos DLC-je, megtudtuk, hogy a Guerilla Games készíti a Kojima-féle Death Stranding motorját, de igazából a lényeg az, hogy egy olyan változatos és minden igényt lefedő játékfelhozatalt láthattunk, ami garantálja, hogy a következő években mindenki bőségesen megtalálja a magának valót a PlayStation 4-konzolokon.
Képzeljük magunk elé, hogy 1982. december 6-át írjuk, mi pedig a gazdagok és hatalmasok életét éljük az Amerikai Egyesült Államokban. Hifilejátszónkból Michael Jackson legújabb slágerének, a pár napja megjelent Thrillernek a taktusai szólnak, luxuslakásunk egyik szekrényének valamelyik fiókjában ott lapul két jegy a 48 óra című filmre, örömünket pedig csak tovább növeli, hogy egy stabilan fejlődő, kihívásokkal teli ágazat, jelesül, a játékipar egyik megbecsült szakembereként csinos vagyonra tettünk szert. Ilyen idilli hangulatban ha bárki megkérdezi tőlünk, hogy miképpen is látjuk 1982-t, okvetlenül hurráoptimista nyilatkozatot adunk, hogy aztán másnap, amikor az Atari bejelenti, hogy a várt növekedés ötödét sikerült csak hozni, hallatlanul ostobán érezzük magunkat és megfogadjuk, hogy kerülni fogunk minden, az időjárásnál komolyabb beszédtémát. Jómagam ezen megfontolásból óvakodok az esztendők utolsó napjaira időzített évértékelőktől, hiszen lehet, hogy egy vidám hangvételű írásom megjelenésének napján kitör az atomháború, vagy éppen eltemetem a világot és kiderül, hogy nem csak a rák gyógyszere van meg, hanem éhezni sem fog senki, továbbá nem lesznek többé háborúk, David Bowie pedig meglepetéskoncertet ad Prince-szel és Leonard Cohennel az ingyenesen letölthető, mikrotranzakciók nélküli Half-life 3 díszbemutatóján. Ám, mivel némi szelíd főszerkesztői presszió miatt nyilatkoznom kell, hajlok arra, hogy 2016 legfőbb erénye az, hogy nem kavarta meg a világ menetének természetes folyását és 2015 után nem 2017 következett, általános anarchiát, az ismert civilizáció pusztulását hozva magával. Mindez mind általánosan, mind pedig a videojátékokra vonatkoztatva is igaz. Voltak-e remekművek, amik után az ember hajlamától és hitétől függően őszinte hálaimát rebegett a Jóistennek, Cthulhunak, a Spagettiszörnynek, vagy a világegyetem kaotikus és kiszámíthatatlan erőinek, hogy abban a kiváltságban volt része, hogy kipróbálhatta őket? Módfelett ostoba kérdés. Természetesen akadtak. A This is the Police talán a legőszintébb mű, amit az emberi természetről írtak, a Total War: Warhammer új szintre emelte az amúgy is stabilan kiemelkedő szériát, a Dead by Daylight pedig széles tömegigényeket kielégítendő, végre mindenki számára lehetővé teszi, hogy láncfűrésszel tinédzsereket gyilkoljon, büntetőjogi következmények nélkül. Ha azt akarjuk kiáltani, hogy pusztítás és el akarjuk ereszteni a háború ebeit, vagy legalábbis, arcba óhajtunk lőni egy démont fagyasztó rakétával, majd feldarabolni egy tigriskarommal, akkor a Shadow Warrior 2 a nekünk való csemege. A régi vágású szerepjátékok rajongói sem unatkozhatnak, mert a magyar fejlesztésű Balrum garantáltan a monitorjuk elé szegezi őket és ha rejtvényekre vágyunk, a szintén hazánk fiai által jegyzett Quern – Undying Thoughts kiváló agytornát nyújt. Az RTS-ek rajongói a Homeworld: Deserts of Kharak-kal tesztelhetik le a képességeiket, aki pedig nosztalgiázni akar, Bernard és kompániája kalamajkáin röhögheti magát halálra.
A Total War: Warhammer új szintre emelte az egyébként is kiváló sorozatot.
A lista még jó pár bekezdésen keresztül folytatható lenne. Ha tehát nyitva tartjuk a szemünket, akkor minden rendben, csakhogy, a kínálat nagysága miatt nem is nagyítóra, hanem elektronmikroszkópra van szükségünk. Beszédes adat, hogy idén november végéig csak a Steamen 4207 új alkotás jelent meg, ami a teljes kínálat 38%-a és ahogy az józan paraszti ésszel is kikövetkeztethető, egy ekkora masszából közel lehetetlen kiemelkedni, bármilyen jó is az ember. Három út marad csupán: a csak AAA-kategóriás csapatok mögött álló kiadók által tolt agresszív marketing, a No Man’s Sky féle túllelkesítés, vagy az abban való reménykedés, hogy egy kellőképpen hülye ötlet eléri a széles tömegek ingerküszöbét. Emiatt persze a játékosok idegesek lesznek, mert egyrészt a nagy kiadók és fejlesztők olyan játékokat nyomnak a képükbe, amik egyedül a cím után következő számban térnek el a sorozat korábbi tagjától, a valóságon túli reklámeszközök hívei csúfosan pofára esnek, az egyszeri felhasználó meg azt látva, hogy valaki 1192 dollárt kapott egy kőszimulátorra, ellenállhatatlan késztetést fog érezni arra, hogy belépjen egy polpotista halálbrigádba és megsemmisítse a fogyasztói társadalmat. A helyzet összességében tehát leginkább a közlegelők tragédiájára hasonlít, ahol az önző és mohó gazdák addig-addig viszik a rétre a teheneiket, míg azok olyan kevés füvet falhatnak csak be, hogy a tejhozamuk leapad és mindenki rosszabbul jár, mint mielőtt csak egy-egy állatot csapott ki. Annyi, egy szebb és jobb korban ingyenesen futtatható címnek is gyenge, a játék szó jelentését indokolatlanul kitágító valami jelenik meg, hogy elsikkadnak köztük az ígéretes próbálkozások. Ha a heti megjelenések megírása miatt nem nézném át rendszeresen a teljes kínálatot, a korábban felsorolt remekek közül a Balrumról, a Quernről és a This is the Police-ról esélyesen le is maradtam volna. Remélem tehát, hogy 2017-ben is azon lehetek majd, hogy adjak némi támpontot ahhoz, hogy mire érdemes és mire nem ajánlott odafigyelni. Ráadásul mindeközben elsüthetek pár történelmi anekdotát.
Mi történt az idén? Inkább azt a kérdést kéne feltenni, hogy mi nem történt. Ugyanis amikor visszagondolok erre az évre, leginkább csak hiányérzet sejlik fel bennem. Nem meglepő módon elsősorban a VR forradalom elmaradására gondolok, de megbújik emellett még jó pár más dolog is. Kezdjük a VR-ral. Én nem tekintek rá olyan lekicsinylően, mint néhány kollégám, éppen ezért nagyon aggódom a jövője miatt. A leginkább attól tartok, hogy még ha olcsóbban hozzáférhetővé is válik a minőségi VR élmény – vagyis gyakorlatilag is lesz PS VR, illetve a következő generációs Oculus és Vive talán már nem csak a gazdagok kiváltsága lesz -, addigra az emberek elvesztik az érdeklődésüket a mobilos és hasonló olcsó vackok miatt. A Sony rájött, hogy a PS4 nem elég erős, hogy elfogadható minőségben futtassa a VR cuccokat, ezért inkább a PS4 PRO-t kezdte el tolni az idén, elcsúsztatva 2017-re a szemüvegének igazi nagy berobbantását. Remélem nem lesz túl késő neki. Mint ahogy azt is remélem, hogy a PC-s VR-t nem fojtja meg a platformok közti csatározás és az emberek nem kapnak undort a sok szárnypróbálgatásnak is nehezen nevezhető indie „tákolmányától”, amik között néha nehéz megtalálni az igazi jó játékokat és appokat. Tegyük is inkább el a témát jövőre. Volt 2016-ban mire visszaemlékezni azért, de úgy gondolom, sajnos egyetlen forradalmi AAA kategóriás cím sem volt, csak szimplán pár jó játéknak örülhettünk. Nem volt nagyszabású új szerepjáték, „csak” retró vonalon kaptunk néhány figyelemre méltó játékot. Az évet egy nagyon kellemes Pillars of Eternity kiegészítővel kezdtem, aztán jött egy igazi különlegesség, kiegészítő a majd 20 éves Baldur’s Gate-hez, aztán év végén jött a Tyranny, ami talán az év egyik legérdekesebb címe, de én még csak éppen hogy elkezdtem. Helyette sokat játszottam az új WoW kiegészítővel, amire csak fásultan tudok gondolni, mert a folyamatos kasztok közti egyensúlyon való szenvedés mellett elszúrták az itemizációt is, egyszerűen minden random benne. Vagy szerencsésnek kell lenni, vagy iszonyú mennyiségű mythic+ farmolásra van szükség, ha az ember jutni akar benne valamire. A kihívás megvan a játékban, de elkedvteleníti az embert a szélmalomharc a randommal.
WoW - Legion
Ha az AAA kategóriát tekintjük, az év legpozitívabb játékélménye számomra a Dishonored 2 volt, egy folytatás a sok között, de legalább igen emlékezetes folytatás, hiszen egy szérián belül is lehet forradalmat vagy óriási fejlődést mutatni, erre talán a tavalyi The Witcher 3 a legjobb példa. A Dishonored ugyan nem hozott revolúciót, de látható előrelépés az volt benne, a játék gyönyörű és fantasztikusan megtervezett pályáinak hála kiemelkedő egyjátékos élményt nyújtott. 2017 elé nagy reményekkel állok: jön az új Mass Effect, a Horizon: Zero Dawn, az új Divinity és a Torment: Tidies of Numenéra is. Nem mellesleg pedig januárban Magyarországon is debütál a PS VR. Nekem instant vétel lesz, a PC-s VR szettekkel pedig megvárom a következő generációt. Az új Vive érdekel majd a leginkább. Már ha lesz. Szerintem lesz.
2016 pont olyan lagymatag folytatása 2015-nek, mint amilyen lagymatag folytatásokkal elhalmozott minket. 2015 nagyon magasra tette a lécet, kaptunk egy Bloodborne-t, egy Metal Gear Solid V-t, egy Witcher 3-at, és még hadd ne soroljam, mit... ezek mindegyike a saját sorozatának olyan szinten feszegeti a határait, hogy az bámulatos. A Bloodborne ráadásul úgy építi tovább a Dark Soulst, hogy saját identitást és IP-t vállal, méghozzá remekül. Rengeteg kis sikerjáték is kiemelkedik a mezőnyből, mint az Undertale, a SOMA vagy a Rocket League, és ezek eredeti címek, fontos címek. 2015 olyan év volt, hogy nehéz lett volna felülmúlni. 2016-ban olyan folytatások jöttek, mint a Dark Souls 3, Uncharted 4, Deus Ex: Mankind Divided, Watch Dogs 2, Dishonored 2, Titanfall 2, Final Fantasy XV... jött egy Ratchet & Clank és egy Doom reboot. Rengeteg nagy folytatás. És mit mondjak, nem feltétlenül rosszak, sőt talán felül is múlják bizonyos tekintetben az elődeiket, de ezek egyikénél sem éreztem, hogy igazán nekifeszülnének, és valami markánsan új, nagy erejűt hoznának a saját sorozatukba. Különösen az Uncharted 4-nél éreztem keserűséget, hogy van ez a semmihez sem hasonlítható magas minőség, és mégsem éreztem a kalandot, vagy a központba állított párkapcsolati konfliktust sem elég erősnek. A Dark Souls 3 szinte minden elemét úgy hasznosítja újra az első részből és a Bloodborne-ból, már-már arcpirító módon. Ha a Watch Dogs 2 meg is lépi a radikális változást, épp csak arra elég, hogy hátradőljünk: „na ezt kellett volna elsőre”. Ilyesmi. Az összes ilyen nagy folytatásnál fáradtságot érzek, akkor is, ha minőségük kimagasló. Egyszerűen... nem ütnek elég nagyot.
2016 a nagy folytatások éve volt... de hol maradnak az igazi újdonságok?
És itt jön a következő nagy bajom: nincsenek jó eredeti, franchise-indító címek. Az új konzolgeneráció harmadik évében járunk, és semmi nem történik. Három éve vagyok PlayStation-tulajdonos és idén éreztem azt először, hogy ez így kevés lesz. Rendre adják ki újra a PS3-as klasszikusokat (Batman: Arkham Asylum, Bioshock, Uncharted, Assassin’s Creed: Ezio Collection, Resident Evil... majdnem összes részét), de hogy új PS4-es klasszikusok nem születnek, az ebből a listából nyilvánvaló. Ilyen erejűek nem. Mi van már? A legnagyobb önálló játékok vagy elsiették és elrontották a nagy dobást (No Man’s Sky), vagy annyira réteg-indie-be pozicionálták magukat, hogy hamar elfelejtettük őket (Firewatch). Az indie-játékok még mindig nagyon erősek, akadt itt azért egy-egy Samorost 3, egy Inside, vagy egy Abzu, de... hát nem is tudom. Talán csak elhatalmasodott rajtam az apátia. Még a The Last Guardianért sem lelkesedek annyira, mint illene. Az is a terítéken volt, hogy ez a VR éve lesz, ha már PlayStation-elfogultságomnak hangot adtam, megjött a PlayStation VR, és bár elszórakoztatott a bemutatón tapasztalt demózás, különösebben nem hagyott bennem mély nyomot. Hidegen hagyott az egész. A PC mintha egészen új életre kelne, jobban vonz, mint valaha, az Obsidian így a semmiből bevállalt egy Tyrannyt, a Civilization nagyobb, szebb és jobb, mint valaha, ráadásul az Xbox egyre több visszafelé kompatibilis játékot ad hozzá a listájához. A PS Plus hónapról hónapra nagyobb csalódás. Valami itt nem stimmel, Sony, én esküszöm, odáig vagyok meg vissza érted, de ha tényleg a PlayStation Pro az idei legnagyobb dobásod, hát... nem is tudom. Én játszani jöttem, nem fénycsóvákat meg képkockákat számolni, vagy mi. Jöjjenek az igazi játékok, a tömeggel dacolók, a korlátokat ledöntők, a kompromisszumra képtelenek, a lázadók, a kitaszítottak, a groteszkek és furcsák. Jöjjön bármi, csak ne ez, ami idén. Ne a másolatok folytatásának felújított változatai. Legyen már ennek vége. Hozzátok ki az igazi menüt, de tényleg. Mutassátok meg, mire képes ez a médium.
Igen, ahogy InGen említette, 2016 kifejezetten rossz év volt ebben az évtizedben, de szerintem sokkal hosszabb távra visszanézve is. Abban szintén igaza van a kollégának, hogy egyre fontosabbak a videojátékok, mert ezekkel tényleg ki tudnánk egy kicsit szabadulni a gyakran nem túl kellemes való világból. Idén is voltak köztük ugyan kevésbé sikerültek (a De-Voidot azóta sem értem…), de igazi lélekmelengető, erőszakmentes, családbarát alkotásokból sem volt hiány szerencsére: sokáig emlékezetes marad az Unravel fonalmacsekja, Yarni, a Seasons After Fall cuki kisrókája és gyönyörű látványvilága, vagy a Silence nem kevésbé nagyszerű képei és szívszorító története. Feltűnt néhány érdekesség is, mint a teljesen grafikamentes, csak a hangokra szorítkozó A Blind Legend, az ipari kamerás felvételeket kínáló, fekete-fehér, pixeles Noct, vagy a macskarajongók által más macskarajongóknak készített The Purring Quest. Számomra meglepetésjáték volt a Darkest Dungeon, mely megtanított rá, hogy nem mindig óvhatom meg csapatom minden tagját a haláltól, a Town of Light a maga súlyos, komoly, de emlékezetes történetével, vagy a Masquerada: Songs and Shadows, úgy összességében. Szintén némi meglepetést okozott, legalábbis nekem mindenképpen, hogy kipróbáltam életem első Battlefieldjét a Battlefield 1 képében – és tetszett! Noob vagyok, de élvezem!
A Seasons After Fall megidézi bennünk a Kis Vukkot. Vagy nem.
Egyik kedvenc műfajom az MMO – nos, ezen a téren siralmasnak látom a helyzetet. Voltak ugyan próbálkozások, mint például a Riders of Icarus, de egyik sem volt az igazi. A sokak által nagyon várt Black Desert is – mely ugyan tényleg nagyon szép – csakhamar belefulladt nálam a végtelen grindelésbe. Tudom, hogy nem olyan népszerű, mint ahogy – szerintem – megérdemelné, de a The Elder Scrolls Online szerencsére ott volt és ott van, ha belemerülnék Tamriel világába mások társaságában. Imádom a szerepjátékokat, különös tekintettel a Baldur’s Gate-féle izometrikus verzióra, így hát rajongtam a Tyrannyért, a benne felrajzolt történetért és a világért, csemegének pedig rátaláltam a Tahira: Echoes of the Astral Empire című játékra. Stratégiák terén a Civilization VI és a Stellaris adott kellemes időtöltést és alvás nélkül töltött éjszakákat – pedig mindig csak még egy utolsó kört akartam, vagy megnézni a szomszéd naprendszert… 2017 elé meglehetős borúlátással tekintek, de van néhány reménysugár, hogy fényt vigyenek az éjszakába. Várom, hogy mi lesz a Star Citizenből, a Torment: Tides of Numenéra-ból és a Mass Effect: Andromeda-ból; kíváncsi vagyok, hogy milyen meglepetésjátékokra bukkanok majd jövőre; nagyon érdekel (még akkor is, ha nem lesznek készen), hogy alakul az általam is támogatott, gyönyörű Lost Ember és a remélhetőleg elődeihez méltóan jól sikerülő Wasteland 3 fejlesztése. Vajon mit hoznak ki a Conan Exiles-ból és a Crowfall MMO-ból? Remélem, jövő decemberben csupa csodás, remek játékról írhatom majd az évértékelőt!
Néha jó lenne megállítani az időt, hogy végre utolérhessem magam a kihagyott könyvek, filmek és természetesen a játékok terén. Ez úgy minden év vége felé eszembe jut, ahogy végignézem a kínálatot, és a címeket, amelyek az adott évben kimaradtak. A végigjátszandó művek listája csak egyre hosszabb lesz, és minden évben egyre kevesebb AAA-s cím kerül fel rá, egyre több viszont a független fejlesztők alkotásaiból. A listám annyira hosszú, hogy még olyan régebbi kihagyhatatlan darabok is szerepelenek rajta, mint a Bioshock 3, vagy a Witcher 3 - és idén felkerült rá a Dark Souls 3 is. Az egyre hosszabb listát elnézve picit talán örülök is, hogy idén sem jelent meg egy másik "nagy harmadik": a Half-Life sorozaté. Kicsit aggódok is, mert Marc Laidlaw, a széria írója pont az idén döntött úgy, hogy nyugdíjba megy a Valve-tól, ahol 18 évet dolgozott. De nincs veszve még minden, az 56 éves Laidlaw korán nyugdíjazta magát, még hosszú évekig aktív író lesz, és akár vissza is hívhatják egy folytatáshoz. A Valve nemcsak jó játékokat készített, de mindig jól időzített a megjelenésükkel kapcsolatban, hogy technológiailag is mindig valami pluszt, valami újat tudjon nyújtani a játékmenet és a történet fantasztikus egységén felül is. Lehetséges, hogy most is a megfelelő pillanatra várnak, ami talán majd akkor jön el, ha VR eléggé elterjedt lesz és kinőtt a legnagyobb gyerekbetegségeiből. A VR-ral kapcsolatban vegyesek az érzéseim. Részben várom, mert új és izgalmas lehetőségeket nyit meg a játékok terén: testközelibb, félelmetesebb és izgalmasabb lesz tőle minden, és a pályatervezők is egészen fantasztikus új ötletekkel állhatnak elő. Kicsit félek is tőle, mert biztosan lesznek olyan címek, amelyek túlzottan erre a hatásra fognak építeni, és közben elfeledkeznek a többi elemről, ami fontos egy jó játékhoz. Sok olyan alkotás fog születni, ami VR-ral üt, de nélküle felejthető. Elsősorban PC-s játékos vagyok, és csak másodsorban konzolos, de a VR-t először biztos, hogy PS4-en fogom élvezni. Ár-érték arányban a Sony megoldása tűnik a legjobbnak, emellett ez az első VR-headset, ami nem úgy néz ki, mintha egy szerszámosládát kereszteztek volna egy búvárszemüveggel.
A Dark Souls 3 nem maradhat ki az évből.
Tesztek szempontjából érdekes volt ez az év. Sok, eddig ismeretlen alkotó játékát kipróbálhattam, melyek közül a Bound, a Bear With Me és a Zero Time Dilemma tetszettek a legjobban. A tréfás kedvű főszerkesztők több mezőgazdasági szimulátorral is megleptek az idén, de nem sejtették, hogy ez lesz az az év, amikor ezek a játékok felnőnek, és teljes értékű címekként kezdenek bevonulni a történelembe, úgyhogy újabb ősz hajszálak begyűjtése helyett kellemes perceket töltöttem a Farming Simulator 17-tel. Az kultivál, aki utoljára kultivál! A játékok mellett játékosoknak készült perifériákat is teszteltem. Nagyon tetszettek közülük a Cherry billentyűzetei, az Asus Strix headset család wireless tagja, és a legújabb HyperX Cloud fülesek közül a Revolver és a Stinger. Az a baj ezekkel a tesztekkel, hogy mindig beleszeretek valamibe: az eddigi teszteknek köszönhetően a páromnak Asus Strix 7.1-ese van, én egy HyperX Cloud II-essel nyomulok, és a következő billentyűzetem valószínűleg egy Cherry lesz (bár erre még gyúrni kell). A tesztek során gyakran érnek meglepetések, többnyire kellemesek, mint a Natec Genesis belépő szintű cuccai, és időnként kellemetlenek is, ez utóbbiak közül az Easars fülesei és rozsdás egere viszik a pálmát. Visszakanyarodva az esztendőkhöz, egy biztos: 2017 a VR éve lesz. Vagy 2018 lesz az. Nekem mindegy, a lényeg, hogy megmaradjunk még egy darabig ezen a kis bolygón, és élvezhessük az élet apró örömeit így év végén, az ünnepek alatt. De jó is lesz fahéjas, szegfűszeges forralt bort kortyolgatva, bolyhos, meleg takaróba burkolózva beülni a fotelba, a színes fények közé, a fenyő és süteményillatú békébe, elővenni a Last Guardiant, ami az idén végre bekerült a karácsonyfa alá, és játszani egy kicsit. Persze csak miután a zajos családtagok elmentek végre aludni, és leszedtem a macskákat a karácsonyfáról. Békés, boldog ünnepeket mindenkinek!
Ha lehet annak hinni, hogy átmeneti időszakban élünk, akkor nem csoda, hogy akkora hullámvölgyeket produkált ez az év. A digitális világ és a videojátékok is olyan évet zárnak lassan, ahol komolyan összecsapott a virtualitás és a valóság. Egyre nagyobb figyelmet kap mindaz a pozitívum, amit a játékok fejlesztő hatása, az oktatásban, a pszichés gyógyulásban, a szokások megváltoztatásában és sok egyébben fellelhető. Az érme másik oldala viszont, hogy kezdjük elveszíteni az emberi oldalunk szociális, közvetlen és élő helyzetekre, élményekre építő részét. Kutatások vizsgálták és vizsgálják miként hat mindez az oxitocin termelésre, a memóriára, a társas kapcsolatokra, a kommunikációra, hogy csak pár példát említsek. A jelen egyelőre megoszlik azok között, akiknek még volt offline gyermekkora és persze egyre nő a száma azoknak, akiknek a levegővétellel egyenértékűen természetes a tablet, a wifi, az okostelefon, a közösségi oldalak és minden hasonló vívmány. Nézőpontok, érdekek és megszokások csapnak össze, a „mi jobban tudjuk” és a „régen minden jobb volt” végletei között, de mintha mindez valami mást is magával hozna. A rendeződésben sok elvet, elméletet vagy épp régi megoldási módot vetünk el, ez egyfelől a fejlődés kulcsa is. Másfelől az újdonságoknak el kell terjedniük, normává kell válniuk, és ez önmagában jót is rosszat is jelenthet. A generációk közötti kommunikáció, és az a híd, amivel minden oldal összevetheti, megoszthatja a maga tanulságait, élettapasztalatát nagyon fontos lesz (valójában mindig is az volt), és jó, ha a technológia és a fejlődés is figyelmet kap, de a fizikai, lassabb létünk és az emberi korlátaink, szükségleteink, főként az érzelmi oldal sem marad le a hipergyors online sztrádán. Az információ átérhet másodpercek alatt a világ másik felére, de az emberi psziché, és a test nem fejlődött ekkorát az elmúlt években. Függőségekkel, menekülési útvonalakkal és az elfojtásban segítő eszközökben is fejlődtünk, ezért jó, ha nemcsak az adott kor példái vannak előttünk arra, miként is éljünk, hogyan is működünk. Valahogy hasonló hullámvölgyek jellemezték számomra a játékok 2016-os évét is. Volt, amikor azt kaptam, amit ígértek, de egyre többször láttam, hogy az ígérgetés, a trükkös marketing és az illúziókeltés győzött. Úgy gondolom ez is tanítani akar valamit: olyan tudatosságot, amiben a játékosok tényleg a pénzükkel szavaznak a termékre, és egyben szavaznak bizalmat is. Hangsúlyos üzenet az, amikor egy kiegészítő a nagy AAA-s játékok elől visz el egy díjat. A The Game Awardson a The Witcher 3 – Blood and Wine maga mögé utasított mindenkit a szerepjáték kategóriában. Ebben pedig csupán annyi furcsaság van, hogy egy DLC-ről beszélünk. Hasonlóan szót érdemel a Tyranny, ami a Baldur’s játékok hangulatát és komplexitását hozta vissza, a készítőinek hála, immár többedjére. Ha pedig szerepjátékokról van szó, akkor, mivel nem volt túl bő a termés ezen a téren, megemlítem az újév legnagyobb várományosát, ami számomra a Divinity Original Sin 2, és itt szerintem joggal mondom, hogy jó kezekben van a játék fejlesztése.
Az open world játékok (Mad Max, Sleeping Dogs, GTA 5, Saint’s Row IV) jelentik a másik szívem csücske kategóriát a szerepjátékok mellett, így nagyon vártam ennek az évnek a nagyobb bejelentett címeit, de mind elbuktak. Ki óriási zuhanással, ki pedig csak tompa puffanással. A Tom Clancy’s The Division tipikus példája a „nem mind arany, ami fénylik” mondásra. Mert tényleg aranynak tűnt, de kiderült, hogy csak zománc, hiába fejlődött a megjelenése óta, és hiába kap a mai napig sok figyelmet. Magam is majdnem beleestem a No Man’s Sky csapdájába, nem sokon múlt. Mégsem örülök, mert a lehetőség benne volt. Talán még benne is van, de a csalódás hullámainak elcsitulásával a közöny maradt meg csak bennem, hiába olvasom róla mennyi minden jó dologgal bővült. A harmadik – talán legkevésbé látványosan elbukó – versenyző a Mafia 3, ami sokat akart markolni, de kiperegtek a homokszemek az ujjai közül. Az unalom és a vállvonás nem azt jelenti, hogy magába szippantott a világa és mindaz, amit nyújtani tud. A Homefront: The Revolution volt az első ahol szkeptikusként közeledtem, remélni akartam, de inkább óvatos voltam. Itt megint nem egy 1 év múlva jó játékra vágytam, hanem arra, hogy a kiadáskor legyen az. Gyakran tűnik úgy, hogy ez mostanában önámítás és naivitás. De ahogy említettem már, mindez tudatosságra nevel, és felhívja a figyelmet arra is, hogy ne higgyünk el mindent. A cégek érdeke a profit, az enyém pedig, hogy minőségi szórakozást kapjak. Kár, hogy harcolnunk kell, de a vakhit és a kritikátlan bizalom sehol nem válik előnyére az embernek. Az egyik szemem sír, a másik nevet érzés kerülgetett a Fallout 4 – Far Harbor és Automatron kiegészítőinél, mivel nagyon jó volt még több kalandot és érdekességet kapni ebben a poszt apokaliptikus világban, de a többi tartalom jóformán építkezni volt csak jó. Nem mondanám, hogy értem a Bethesda lépését, de a hiányérzet velem maradt: sokat nyújtottak, a lényegből mégis keveset. Ha átevezünk indie vonalra, ott egy jó ötlet és/vagy a hangulat vitte el a pálmát. Nem kellett, hogy bonyolult, vagy epikus történetű játék legyen, enélkül is össze tudott állni egy működőképes egész. Ezt a kategóriát nálam idén a The Flame in the Flood és a Firewatch vitte. A meglepetés kategória pedig egy olyan játék lett, ami ék bonyolultságúnak tűnt, mégis több volt benne: egy torz, furcsa és félelmetes disztópikus világ lenyomata. A Superhot ötletes lövöldözős játék, a történet vonalát pedig kevesen dicsérték, pedig úgy gondolom, megérdemel annyi figyelmet, mint a játékmechanika. Említést érdemel még a That Dragon Cancer, és a Fragments of Him, amik egy történetet, sorsot, emberi létünk törékenységét jelenítik meg, áthidalva a távolságot a múlt és a jelen, a valós és a virtuális között. Egyre inkább kibővül az a paletta, ahol a videojátékok érzékeny, emberi vagy épp érzelmi téren is fejlett témákkal foglalkoznak, a technológia pedig olyan keretet ad mindennek, ami nagyon is megfelelő a gondolkodásra, átélésre és a nehéz témákkal való szembesülésre. Ez egy reménykeltő irány, bízom benne, hogy nagyobb figyelmet kap az elkövetkezendő években, mert ha valamire, emberségre, egymás felé forduló és támogató jelenlétre mindig szükségünk lesz. Legyen így!
Számomra 2016 nem tűnt kifejezetten jó évnek, legalábbis az év elején még biztos nem. Aztán hirtelen elkezdett minden érdekessé válni, amikor megjelentek az első pletykák a lehetséges új konzolokról. Már az alap PlayStation 4 és Xbox One esetében is megfigyeltem, hogy mennyire pontosan tudnak informálni akár egy évvel korábban is a belsős források, és ez most is beigazolódott: a Playstation 4 Pro centire ugyanaz lett, mint amit előre megjósoltak a hírek. Szóval iparági szempontból érdekes volt az év. A Sony továbbra is brutális tempóban menetel előre, és új hardverekkel frissíti fel a piacot, az Xbox One S pedig tulajdonképpen az a konzol, amit a Microsoftnak eredetileg is ki kellett volna adnia - és ez meg is látszik a remek eladási mutatóin. A virtuális valóságra, a PC-re, és más dolgokra nem térnék ki bővebben, megtettem már ezt a cikk korábbi szakaszaiban, illetve kollégáim is alaposan lefedték a különböző témákat. Ehelyett egy dolog miatt morcoskodnék kicsit: a Sony játékfelhozatalával közel sem vagyok elégedett. Igen, kaptunk egy Uncharted 4-et, és az év végére befutott a The Last Guardian (ami simán az évtized egyik legjobbja), de ahogy tavaly, úgy idén is kiszámíthatatlan volt a PlayStation 4 exkluzívjainak felhozatala. És ez a kiszámíthatatlanság nem jó, erre pedig akkor jöttem rá, amikor a helyi kisboltban valaki meglátta, hogy Destiny-s póló van rajtam, és megkérdezte, hogy PS4-en játszom-e vele. Mondtam, hogy igen, majd visszakérdeztem, hogy miért? Egy negyven körüli úriember lehetett, aki elmondta, hogy éppen most váltak el a feleségével, ő elköltözik otthonról és a PS4-ét ráhagyja a kisfiára, mert hatalmasat csalódott benne, és inkább marad a PS3-nál. Értetlenkedve néztem rá: "Mégis miért?". A válasz rendkívül egyszerű volt: a megjelenéskor megvette az új konzolt, de még mindig nincs rá Gran Turismo. Márpedig ő azzal akar játszani, és a PS3-hoz van kormánya, sőt, nem olyan rég vett versenyautós ülést is. A helyzet az, hogy teljesen igaza van, és maximálisan át tudom érezni, hiszen annak idején én is a Gran Turismo miatt vettem meg a PS2-t.
Nekünk, akik benne vagyunk a játékvilágban, és minden nap olvasunk, tájékozódunk, ez persze viccesnek tűnhet, de az egyszeri vásárló szempontjából nem az. Az egyszeri vásárlónak ez olyan, mintha venne egy tévét, ami három évig nem tudja fogni a kedvenc csatornáját. Szóval 2016 valahol ezt reprezentálta. A Microsoft stabilan szállítja a bejáratott exkluzív címeket: aki Xbox One-t vesz, az számíthat arra, hogy lesz rajta Forza, lesz rajta Gears, és lesz rajta Halo, szóval a legnagyobb kedvencekből folyamatos az utánpótlás és nincs zsákbamacska. Viszont ennél sokkal többre nem volt képes a vállalat, ha pedig próbálkozott is új címekkel (mint például a ReCore, vagy a Quantum Break), a végeredmény nem volt az igazi. Ezzel szemben a Sony kiszámíthatatlan (de most komolyan, három év után még mindig nincs új rész abból a játékból, ami mindig is a PlayStation egyik legnagyobb húzócíme volt???), viszont kreatív és egyedi exkluzívokat jelentet meg, és olyanokat vállal be, amit manapság semelyik más kiadó sem merne. Most akkor döntse el az ember, hogy melyikbe ugorjon bele... Nos, az biztos, hogy a döntésben segített az év végi PlayStation Experience, ahol hatalmas mennyiségű kiváló exkluzívot mutatott a Sony, már csak tényleg abban kell reménykedni, hogy nem fognak évekig csúszkálni. Mert akkor 2017 bizony nagyon jó év lesz... talán még egy God of War is megjelenik, mert ugye még abból sincs új rész PS4-re... Zárszó Ha végig bírtátok olvasni ezt az eposzi hosszúságú cikket, akkor valószínűleg pont itt az ideje a búcsúnak... persze nem örökre, és nem teljesen, csak úgy nagyjából és leginkább erre az évre. Reméljük elégedettek voltatok az iPon csapatának munkájával, hiszen mindenki nagyon sokat dolgozik azért, hogy igyekezzünk minél jobban tájékoztatni Titeket a játékvilág újdonságairól és részleteiről. Nagyon boldog újévet kívánunk mindenkinek, maradjatok velünk jövőre is!
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. pdx06
2016.12.31. 12:00
A Hitman, Witcher Blood and Wine dlc és a Transport Fever tudott lekötni az idén 50+ órára. A többi nem az én világom. Úgylátszik hogy az európai játék hangulatával tudok azonosulni, főleg a környékbeliekkel, nem pedig a posztapokaliptika unalmas világával. A Mafia pedig ismét csalódás lett, meglátszik hogy nem csehek készítették.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Gyurkov
2016.12.31. 12:33
Én amondó vagyok, hogy erős évet zárhatunk, sok sok jó cím jelen meg, Doom, Overwatch, Titanfall 2, Battlefield 1, Superhot and the list goes on. Csökkentek a konzolos játékok árai is, közel van a régi generációhoz, 4-8 ezerért már simán lehet venni AAA darabokat (külföldről). Battleborn-ba belefürödtem (gyakorlatilag halott a játék), a Homefront a fejlesztés szégyene volt (pedig a hangulata nem volt rossz), a legnagyobbat viszont a Mirrors Edge Catalyst-ban csalódtam. A VR szerintem egy bukás, ilyen árak mellett nem fog elterjedni és ha nem veszik nincs rá szoftver, vagyis ördögi körbe kerülünk (PS VITA effekt). Remélem jövőre is jut sok-sok jó játék. Mindenkinek sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. B_Real
2016.12.31. 13:19
Sajnos az optimalizáltság idén sem javult túlzottan az előző évhez képest, de ettől még a Dishonored 2 jó lett, volt egy végre újra VH-s FPS, Witcher 3 DLC (ami egy teljes kiegészítőnek, sőt, valahol egy teljes értékű játéknak felel meg), na meg persze elsősorban Overwatch és WoW: Legion. Az indie játékok kedvelőinek is volt választási lehetőség. Nem volt ez rossz év, bár kiemelkedőnek sem nevezném.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. B_Real
2016.12.31. 13:33
És Boldog Új Évet az Ipon munkatársainak és az olvasóknak!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. gery84 Gyurk...
2016.12.31. 16:10
2013-a még így se múltuk fel játékfelhozatalban, az valami eszméletlen erős év volt akkor!

Boldog Új Évet az Iponak is!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Trolltaxi
2017.01.01. 15:55
Apró technikai megjegyzés a tördeléssel (?) kapcsolatban: a cikk egyes fejezeteinek alcímei sehol nem olvashatók, csak alul és felül a lenyíló listában (töredékesen).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Trolltaxi
2017.01.01. 15:55
Apró technikai megjegyzés a tördeléssel (?) kapcsolatban: a cikk egyes fejezeteinek alcímei sehol nem olvashatók, csak alul és felül a lenyíló listában (töredékesen).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Busterftw
2017.01.01. 17:46
"és az év végére befutott a The Last Guardian (ami simán az évtized egyik legjobbja)" Ezen hangosan felröhögtem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. rottenbull
2017.01.01. 23:51
Egy evben sem koltottem annyit olyan jatekra, amit az eletben nem fogok befejezni a hibai vagy gyatra sztorija miatt, mint iden. Ez szepen summazza is az ev felhozatalat.
NMS, BF1, Mafia3, Recore, The Divison, Dark Souls 3, TLG, Mirrors Edge C es meg jo nehany, mind csalodas volt.

Az indie cimek kozott egyre tobb a nivos, az rovidebb idokre karpotolt.
Jo lenne, ha a Steam megvaltoztatna a refund szabalyokat, es nem idoben, hanem teljesitett szazlekban adna meg a limitet. Anyagilag jobban jartam volna.

Vegigment egy ev, es az Uncharteden kivul semmit nem adott a sony, a regi kedvenc cimeimbol. Hatalmas csalodas szinten.
Aminek orultem, az az MS nyitasa a PC fele. Mind a TR mind a Forza Horizon 3 tetszett nagyon, es tetszik a mai napig. De sehol egy GT sehol egy GoW, sehol egy Resistance, sehol egy Killzone, sehol egy LBP.

Startegiak kozul volt 2 jo iden, foleg a Civ 6 tetszik, de jo kesore ert ide.
Remelem jovore jobb ev jon es nem kell tavaly elotti jatekokon szotyizzak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. kiskoller
2017.01.02. 07:47
Lehet öregszem, de idén egy cím sem fogott meg. Talán a Doom. Még nem próbáltam ki, de tervezem.

Skyrim Special Edition volt az egyetlen "játék" amit beszereztem, Steam szerint játszottam már vele 4 percet. Kell még neki egy fél év mire beérik, aztán jó lesz az is egy ideig. Csak ugye egy 5-6 éves játékról van szó, amihez 4-5 éve nem jött új content a fejlesztőktől, örökké nem lehet ugyanazzal a játékkal játszani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Ch00ler
2017.01.02. 10:07
"0,1-0,3%-kal tudott csak bővülni a HTC Vive és az Oculus Rift tulajdonosainak köre, ami egyértelművé teszi, hogy a drága headsetek és a hozzájuk szükséges erős PC miatt ez az egész egy jó ideig csak a kiváltságosok játékszere lesz."

Ez nem teljesen igaz. Az emberek azert SEM vesznek, mivel nincs miert venni.
Ha kiraknanak 4-5 olyan jatekot, amin besz*rsz olyan jo, ha VR-ben tolod, akkor vennek a nepek a cuccot. Talan latnia kellene a HTC/Valve es Occulus parosnak, hogy ok, hogy odaraktak a hardvert az asztalra, de be kellene szallni a szoftverek fejlesztesebe. Elsosorban penzzel
Aztan, ha beindul a szeker, akkor fognak majd rajta penzt keresni dogivel.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. slayer007 kisko...
2017.01.02. 10:33
Én is így érzem... Minden egyes sale-nél bámultam a steamet és csodálkoztam azon, hogy nem hiszem el, hogy nincs olyan játék, amiért fizetnék. Mindegyik idei cím valamin elcsúszott nálam...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. predike07
2017.01.03. 19:58
Szerintem nem,hogy erős inkább kifejezetten gyenge év volt(Ez is).Alig jelent meg értelmes cím ami tényleg elfogadható lenne.
Max 1-2 kivétel mint pl a Doom,Dishonored.
De ha azt nézzük mi az ami nem remake vagy folytatás akkor gyakorlatilag új ötlet valami tényleg olyan amitől leesik az ember álla nem is jött ki.
A battlefield részek kilőve alapból,a mafia 3 az már a bemutató alapján is felejtős volt a mirrors edge nem is értem minek erőltették és lehetne sorolni, az optimalizálás hiányáról nem is beszélve.
Az egész csak azért van mert kell a pénz és ki kell adni valamit,és ez annyira érződik a játékokon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. s_otto
2017.01.04. 13:29
hát a dx12 őrület elmaradt, az biztos
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!