iPon Cikkek

A gyertyától az USB-ig

Dátum | 2011. 12. 23.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Az örökzöldek tisztelete egészen az őskorig nyúlik vissza: a fa szinte minden vallásban az életet szimbolizálja, az örökzöldek pedig ezen túl az újjászületést, az újrakezdést, az élet ciklikusságát, a termékenységet jelképezik. A téli napforduló környékén az ókorban szokás volt egymásnak zöld ágacskákat ajándékozni, a ház gerendáira fagyöngyöt, fenyőágat akasztani. Az ágak fénnyel való díszítése is messzire nyúlik vissza, az ősi germánok voltak a források szerint az elsők, akik mécsesekkel díszítették a fenyőágakat.

A karácsonyfa-állítás szokásának mai változata Skandináviából származik, innen a harmincéves háború idején jutott el Németországba. Az első karácsonyfáról Sebastian Brant német író adott hírt a 15. század végén, ezt még almával és ostyával díszítették. Bécsben először a Berlinből áttelepült Arnstein bankárcsalád házában állították karácsonyfát 1814-ben, ez akkoriban olyan furcsaságnak számított, hogy még a titkosrendőrség is jelentést készített róla. A szokás azonban gyorsan elterjedt, hiszen két évvel később már Károly főherceg palotájában is állt a karácsonyfa.

Viggo Johansen festménye 1891-ből
Hazánkba Habsburg közvetítéssel jutott el a szokás. Az első karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz állította 1824-ben Aszódon. Igazán népszerű csupán a 19. század második felében lett, először csak a jómódú családok engedhették meg maguknak, később szélesebb körben is elterjedt. A díszek esetében ekkor még ügyeltek arra, hogy azok ehetőek legyenek. A festett üvegdíszek csak az 1880-as években jelentek meg, majd a 20. század elejétől elterjedtek az iparilag előállított papírdíszek is.

A gyertyás karácsonyfát elsőként 1660-as évekre emlékezve Lisolette pfalzi grófnő említette 1708-ban írt levelében, de a megszülető Jézust, a Fény hozóját jelképező díszítés valószínűleg már korábban is fontos része volt a karácsonyfának. Az igazán nagy változást a karácsonyi fények világába az elektromosság felfedezése hozta.

Őseink ehető díszei után szabadon

Thomas Edison 1879-ben szabadalmaztatta a szénszálas izzólámpát, és amikor december 31-én a Menlo parkban a közönségnek is bemutatta találmányát, azt mondta: „Olyan olcsóvá tesszük az elektromosságot, hogy a gyertya a gazdagok kiváltsága lesz.” Ugyanebben az évben használták először az elektromosságot utcai világításra, valamint San Francisco-ban megalakult az első elektromos szolgáltató, amely már magánemberek számára is elérhetővé tette az áramot.

Edison 1880-ban karácsony közeledtével laboratóriumát és a környező területet izzókkal díszítette fel reklámfogásként. 1882-ben megnyitotta a Pearl Street Power Station-t New York-ban, amely már ötezer lámpát tudott párhuzamosan ellátni energiával. És ez volt az az év is, amikor Edward Johnson a történelem során elsőként elektromos fényekkel díszítette fel karácsonyfáját.

1895
Edward H. Johnson feltaláló és Edison üzlettársa volt, az Edison Electric Company alelnöke. 1882. december 22-én mutatta be otthonában a külön neki készített, összesen nyolcvan darab piros, fehér és kék izzóval feldíszített karácsonyfát. Az eseményről a sajtó is beszámolt. Innentől kezdve az elektromos karácsonyfaégők hamar nagy népszerűségre tettek szert az egész Egyesült Államokban. 1895 decemberében már a Fehér Ház karácsonyfáján is ilyen lámpák díszelegtek.

1895-ben a nagy érdeklődésre való tekintettel az Edison Electric Company piacra dobta az első, kifejezetten karácsonyfára tervezett izzósorokat. Ezeket formájuk után csak Edison-körtéknek szokták nevezni. A szénszálas izzók 14‒16 Voltosak és 1‒2 gyertyaerősek voltak, ahogy akkoriban a teljesítményt nevezték. Kezdetben még színtelenek, de hamar megjelentek piros, zöld, majd kék, borostyán, sárga, lila és tejüveg változataik. Az Államokon kívül Németországban és Japánban is megkezdték gyártásukat. 1907-re az izzók túlnyomó többségét már Japánban gyártották egyre többféle színben.

1897

 

A karácsonyfaizzó kezdetben a gazdagok kiváltsága volt, egyetlen füzér 12 dollárba került, ami ma körülbelül 300 dollárnak felel meg. A borsos ár miatt lehetőség volt a füzérek bérlésére is. Az izzósorok elterjedéséhez nagyban hozzájárult az is, hogy 1908-tól kezdve a biztosítótársaságok nem fizettek karácsonyfa okozta tűzkárok után, mivel eddigre mindenki számára bebizonyosodott, hogy milyen veszélyes a fenyőfára gyertyát helyezni.

Reklám a századfordulóról
1916-ban történt az újabb fordulat, amikor is a General Electric megkezdte a wolframszálas karácsonyfaizzók forgalmazását. A wolframizzót Dr. Just Sándor és Hanaman Ferenc fejlesztette ki 1904-ben. Wolframszuszpenziót vittek fel a szénszálra, majd ez utóbbit ‒ miután a wolfram felvette a szénszál alakját ‒ hevítéssel eltávolítottak. Az így készített izzószál fényesebben világított és hosszabb élettartammal bírt, mint az addigi szénszálas izzók. Wolframszálas izzót először az Egyesült Izzó és Villamossági Rt. gyártott, és Európa-szerte Tungsram márkanéven vált ismertté.

1906 és 1910 között a General Electric továbbfejlesztette a wolframszálas izzók gyártási technológiáját, és az újfajta világítótestek hamarosan kiszorították szénszálas ősüket. Ez utóbbiak gyártásával 1920-ra le is álltak. Az újfajta karácsonyfaégők egyenletesebben és erősebben égtek, kevesebbet fogyasztottak, valamint olcsóbbak is voltak, így még szélesebb körben terjedhettek el. Egészen a legutóbbi időszakig lényegileg ilyen rendszerű izzósorokkal díszítettük karácsonyfáinkra.

Izzókészlet 1906-ból

Napjainkban nagy népszerűségnek örvendenek a LED-es karácsonyfaégők, amelyek keveset fogyasztanak és jóval hosszabb élettartamúak elődeiknél. Szintén elterjedőben van a főleg műfenyőkön, illetve kültéri fénydíszeknél alkalmazott üvegszálas technológia. Ami az energiaellátást illeti, a lehetőségeknek maximum a fantáziánk szabhat határt, hiszen a napelemes égősortól kezdve a számítógépre dugható USB-s karácsonyfáig már mindenféle különlegesség megtalálható a piacon, ami emberi ésszel elképzelhető.

USB-vel csatlakoztatható optikai szálas karácsonyfa
A sokféle technológiai újítás ellenére továbbra is helytálló az a jó tanács, hogy az égősort célszerű még a fára szerelés előtt ‒ esetleg már előző nap ‒ kipróbálni, sok bosszúságtól kímélhetjük meg így magunkat. Ennek szellemében kívánunk mindenkinek további jó készülődést és kellemes ünnepeket.

Békés, boldog karácsonyi ünnepeket!

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. insanity22...
2011.12.23. 08:25
Az utolsó kép nagyon ötletes. A rengeteg elektronikai hulladékot valahogy így kellene felhasználni, nem a kínai 5 évesekkel reggeltől-estig turkáltatni 15 méter magas szemétdombokon...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. actival
2011.12.23. 10:36
Békés, boldog karácsonyi ünnepeket mindenkinek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. szala11
2011.12.23. 15:48
Számítógépről vezérelhető USB-s karácsonyfa nincs?Ami nem fogyaszt túl sokat?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Norba
2011.12.23. 18:26
LIKE.

Kellemes Ünnepeket!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. tgabo91
2011.12.23. 19:38
Mézeskalács alaplap jópofa, ügyes volt aki elkészítette.

Kellemes ünnepeket!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. prohlep
2011.12.23. 20:43
"A karácsonyfa-állítás szokásának mai változata Skandináviából származik, ... ... ..."

1536 karacsonyan Luther a termeszetben setalva, lenyugozve a teremtett termeszet szepsegen, egy kis fenyo elott allva elhatarozta, hogy az unnepre beviszi gyermekeinek az unneplo szobaba.

Norvegiaban osi szokas (amit ma mar nem tartanak, csak tudnak rola) termeszet unnepet tartani, amikor is mindenki megprobal MINDENFELE termeszetben talalhato dolgot bevinni a lakasa unneplo reszebe. Ez osszefugg a hosszu sotet telekkel, es hogy az eszakiak melyen fuggtek a termeszetben megtalalhato novenyektol, persze tenger nelkul nem sokra mentek volna olyan korulmenyek kozt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. sensejke
2011.12.23. 22:09
Akkor ezt még nem is láttátok! Mézeskalács pc ház!
http://forum.coolermaster.com/viewtopic.php?f=49&t=14842
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. DogTheDog
2011.12.23. 23:51
utolso kep nagyon kiraly,valaki latott mar esetleg ilyesmit kereskedelmi forgalomban?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Jools
2011.12.24. 08:20
DogTheDog - én innen loptam:

http://www.thinkgeek.com/homeoffice/gear/b3c3/?cpg=clrss

http://www.nigelsecostore.com/acatalog/Christmas_Decorations.html?adnetwork=wg

... meg persze házilag is lehet próbálkozni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!