iPon Cikkek

A kardszárnyú delfinek és a változó kor

Dátum | 2015. 03. 11.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Granny az egyik legtöbbet tanulmányozott kardszárnyú delfin csoport leghíresebb tagja. A nagyjából 25 egyedből álló csapat nyaranta általában Brit Columbia és Washington állam partvidéki vizeiben tűnik fel, és tagjai hátuszonyuk formája révén, illetve a hátukon található foltok alapján azonosíthatók. Granny hátuszonya mögött például egy szürke folt terül el, uszonyán pedig egy apró beívelés látszik. Ahogy neve is sugallja, Granny igazi matuzsálem, és a nyilvántartott kardszárnyúak közt a legidősebb példány: korát 103 évre becsülik a kutatók, vagyis a feltevések szerint egy évvel azelőtt születhetett, hogy a Titanic elsüllyedt. Képzeljük csak el, hogy mi mindent láthatott és tapasztalhatott meg hosszú élete alatt. Gyermekei és unokái felnőttek, a tengeri közlekedés és a halászat átalakult egyre inkább benyomulva az állatok természetes élőhelyére, és az utóbbi években megjelentek a zajos turisták is, akik a világ legidősebb orkájára kíváncsiak. Granny kora mellett egy másik szempontból is érdekes lehet, különösen az emberek számára. Az idős kardszárnyú delfin ugyanis már nem szaporodóképes. Ez első hallásra az állat magas korát tekintve talán nem tűnik meglepőnek, a menopauza, vagyis a tüszőhormon-termelés megszűnése, és ezzel a fogamzóképesség elvesztése azonban nagyon ritkának számít az állatvilágban. Mindent összevetve összesen három olyan fajt ismerünk, amelynek nőstényei nem maradnak életük végéig szaporodóképesek: az embert, a rövidszárnyú gömbölyűfejű-delfint és a kardszárnyú delfint. Ezen fajok nőstényei egy bizonyos kor után nem képesek megtermékenyülni, de a menopauza kezdetét követően még akár évtizedekig is elélhetnek.
Granny 2010-ben (Bart Rulon felvétele)
Az orkák nőstényei harmincas-negyvenes éveik tájékán esnek át a klimaxon, vagyis azon a hormonális átálláson, amely után már nem tudnak szaporodni. Granny tehát már nagyjából kétszer annyit élt terméketlenül, mint amennyit termékenyen. Mi lehet ennek az oka? Miért ilyen kevés fajra jellemző a számunkra oly egyértelmű változás? És ezek a fajok vajon miért mentek bele abba az evolúciós áldozatba, hogy életük egy jelentős részét szaporodásra képtelenül töltsék? A legelfogadottabb magyarázatok egyike ezzel kapcsolatban az úgynevezett nagymama-hipotézis. Az 1966-ban megfogalmazott elmélet szerint az idősebb nőstények azért mondanak le a további saját utódok vállalásáról, hogy támogatni tudják már meglévő csemetéiket, és azok utódait. A gyermekek és az unokák túlélésének segítése révén ugyanis hatékonyabban tudják biztosítani génjeik továbbélését, mintha újabb utódokat vállalnának. 2012-ben Darren Croft, az Exeteri Egyetem kutatója bizonyítékokat is talált az említett hipotézis alátámasztására. Croft egyik kollégája, Ken Balcomb az 1970-es évek óta tanulmányozza a Csendes-óceán északnyugati részének orkáit. A kutató ez idő alatt minden általa észlelt születést, halált és családi kapcsolatot feljegyzett, így több száz kardszárnyú delfinről vannak részletes adatai.
Az adathalmaz elemzése révén Balcomb egyik tanítványa, Emma Foster kimutatta, hogy ha egy hím orka anyja az állat 30. születésnapja előtt elpusztul, háromszorosára nő az esélye annak, hogy az utód a következő évben szintén elhalálozik. Ha az anya pusztulása az utód 30. születésnapja után következik be, a halálozási arány nyolcszorosára nő az élő anyával rendelkező egykorú hímekre jellemzőhöz képest, és ha az anya már nem szaporodóképes, amikor elpusztul, a következő évben 14-szeresére növekszik a hím utód pusztulásának valószínűsége. Az adatokból tehát világosan kiderül, hogy az orka anyák óriási segítséget jelentenek felnőtt utódaik számára, és minél idősebb az anya, annál hasznosabbnak bizonyul. „Ennek kapcsán azonban felmerült egy jelentős megválaszolatlan kérdés” – mondja Croft. „Az idős nőstények segítenek életben tartani utódaikat. De hogyan teszik ezt? Mit csinálnak, ami ilyen alapvetően befolyásolja gyermekeik túlélési esélyeit?” A legkézenfekvőbb válasznak a lazacok kínálkoznak. A kardszárnyúak étrendje 97 százalékban ezen halakból áll, a lazacok vadászata ugyanakkor nem könnyű feladat. Egyenetlenül oszlanak el a tengerben, legnépesebb csoportjaik pedig az évszaktól, az évtől, a dagálytól és egyéb tényezőktől függően mindig másutt bukkannak fel, mondja Croft. Az orkáknak tehát az emberi halászokhoz hasonlóan ki kell találniuk, hogy mikor és hol lesznek a lazacok. A tengerben maradnak, vagy felúsznak a folyókon? És ha ez utóbbi megtörténik, melyik folyót választják? A halak viselkedésének előrejelzésében az idős nőstények lehetnek a legjobbak, hiszen ők rendelkeznek a legtöbb erre vonatkozó tapasztalattal, vélték a szakértők.
Az ötlet tesztelése érdekében azon videofelvételeket kezdték elemezni a kutatók, amelyeket Balcomb kutatócsoportja 2001−2009 között rögzített a kardszárnyú delfinek különböző csoportjairól. Lauren Brent vezetésével összesen 750 órányi olyan anyagot néztek át, amelyeken az orkák együtt úsznak. A kutatók azt vizsgálták, hogy az egyes esetek során ki vezeti a csoportot, és milyen sorrendben követik őt a többiek. Brent egyúttal arról is adatokat szerzett be, hogy a felvételek készítésének idején hogyan alakult a lazacok populációinak mérete az óceán kérdéses régiójában. A vizsgálatok alapján a legtöbb esetben felnőtt nőstények vezetik a csapatot, és közülük is azok az idősebb egyedek, amelyek már nem fogamzóképesek. A csapatok körülbelül egyötödét teszik ki ilyen nőstények. A tendencia különösen erősen kirajzolódott azon időszakokban, amikor kevés lazac állt rendelkezésre a környéken. Érdekes módon a csapaton belül a hímek hajlamosabbak anyjukat követni, mint a nőstény utódok. Ezen egyszerű trendek alapján úgy tűnik, hogy a menopauzán átesett nőstények az ökológiai tudás őrzői. Gyermekeiket és unokáikat a táplálékhoz vezetik, és iránymutatásuk különösen hasznosnak bizonyul a szűkösebb években. Tevékenységüknek köszönhetően a fiatalabb nemzedékek több tagja éri meg a szaporodóképes kort, így a populáció jobb esélyekkel gyarapodhat, mintha az idős nőstények maguk hoznának a világra újabb utódokat. „Ez persze nem magyarázza meg, hogy miért válnak fogamzóképtelenné” – mondja Croft. „Elviekben akkor is megoszthatnák tudásukat a csapat tagjaival, szaporodóképesek maradnának. Akkor miért hagynak fel a szaporodással? Ez a következő nagy kérdésünk.”
Egyes szakértők úgy vélik, hogy ugyanezen okból esnek át a menopauzán az emberi faj női tagjai is. A kutatók egy jelentős része hosszú ideig úgy vélte, hogy a szaporodóképesség elvesztése egyszerűen az egészségügyi és higiéniai viszonyok javulásának hatására megnyúlt élettartam következménye. Ez azonban nem túl valószínű. A napjainkban is vadászó-gyűjtögető életmódot folytató törzsekben a nők fele megéri 45. életévét, és jelentős részük csak 60 éves kora fölött hal meg. Ugyanakkor ezek a nők is átesnek a menopauzán, utána azonban a kardszárnyúakhoz hasonlóan még évtizedekig élnek. Ezen törzsek esetében is jellemző továbbá, hogy minél tovább él egy idős tag, annál nagyobb tudással is rendelkezik, és ezt az információhalmazt rendszeresen a törzs javára fordítja. Jared Diamond antropológus egy 2001-es tanulmányában úgy fogalmaz, hogy az írott kultúrával nem rendelkező társadalmakban az idősek a tudás őrzői. A szakértő Új-Guinea madárvilágát kutatva sokat beszélgetett a helyi a törzsek tagjaival, annak kiderítése érdekében, hogy hol érdemes ezt vagy azt a ritka fajt keresni. Amikor a vadászok nem tudták a választ a kutató kérdésére, rendre egy idősebb rokonukhoz irányították Diamondot. Az egyik alkalommal egy vak és fogatlan öreghez vitték, aki képes volt részletesen leírni egy olyan ritka madarat, amelyet utoljára 50 éve látott. Ezen megőrzött információk közt sok olyan van, amely létfontosságú a falu túléléséhez. Egyes veszélyek (árvizek, éhínségek, tornádók stb.) olyan ritkán következnek be, hogy csak a törzs legidősebb tagjai tapasztalták meg ezeket, és csak ők ismerik a túléléshez szükséges stratégiákat. Nélkülük a falu, és vele rokonságuk nagy része elpusztulna az ilyen helyzetekben, írja Diamond. Felmerülhet persze a kérdés, hogy ha mindez igaz, az elefántok körében miért nem létezik a menopauza? Az óriási emlősök ugyanúgy családi csoportokban élnek, mint a kardszárnyú delfinek, és az idős nőstények szerepe létfontosságú a közösség életében. Ezek a példányok ugyanis gyorsabban felismerik az ismerős arcokat, vagyis azonosítani tudják az ellenséges és baráti látogatókat, valamint hihetetlenül hatékonyak az oroszlánok elleni védekezésben is. Egy dologban ugyanakkor különböznek az orkáktól: az elefántok hím utódai felnőve elhagyják a csoportot, és új családot keresnek maguknak.
A magas kort megérő kardszárnyú delfin nőstényeket idővel szinte kizárólag gyermekeik és unokáik, illetve ezek párjai veszik körül, vagyis a csapat tagjai közt az idő előrehaladtával egyre több olyan egyed lesz, amely genetikailag nagyban hasonlít az idősödő anyára. Elképzelhető, hogy ez az a hajtóerő, amelynek eredményeként az idős nőstényekben bekövetkezik a menopauza: mivel csupa olyan orka veszi őket körül, amely nagy részben saját génjeit hordozza, már nem tűnik olyan fontosnak, hogy újabb utódoknak adja át genetikai állományát. És mi a helyzet az emberekkel? Az antropológusok jelentős része úgy véli, hogy a korai embercsoportokban a lányutódok hagyták el a családot, és ők csatlakoztak más csoportokhoz. Amikor bekerültek egy új családba, semmiféle genetikai kapocs nem kötötte őket a többiekhez, mondja Croft. Ahogy azonban egyre idősebbek lettek, a család egyre nagyobb részét tették ki gyermekeik és unokáik. Ezen teória helyességét megkérdőjelezi ugyanakkor, hogy a galléros páviánok és a Seychelle-szigeteki poszáták csoportjait szintén a nőstény utódok hagyják el, ezen fajok esetében azonban nem létezik a menopauza. Croft szerint ez csak azt jelzi, hogy az úgynevezett szétszóródási mintázaton túl más is szerepet játszik az idősebb nőstények szaporodóképességének megszűnésében. Lehetséges, hogy az idős nőstény orkák a lazacok elfogásában is ügyesebbek társaiknál, így ha vadásznak és megosztják zsákmányukat a csoport többi tagjával, nagyobb hasznot hoznak, mint hogyha utódot várnának vagy nevelnének, és emiatt kevesebb halat tudnának fogni. Granny talán fontos szerepet tölt be a hierarchia fenntartásában, és elsimítja a csoporton belüli konfliktusokat. Ezen ötleteket viszont jóval nehezebb lesz tesztelni, mint a korábbiakat. „Rendkívül keveset tudunk az orkákról” – mondja Croft. „Csak a felszínen látjuk őket, és egyébként alig tudunk valamit arról, hogy hogyan élnek.”
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!