iPon Cikkek

A konzolipar összeomlása: a 83-as nagy krach

Dátum | 2015. 05. 15.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

A játékipart eddigi történelme során mindössze egyetlen komolyabb gazdasági recesszió sújtotta, ám az alapjaiban rengette meg az ágazatot, és törölte el a kőbe vésettnek tűnő status quo-t. Ha ugyanis a piac szereplői nem túl mohók és gondolnak a holnapra is, alighanem teljesen máshogy alakul a konzolgyártók sorsa, és nem alakulhattak volna ki a mai hatalmi erőviszonyok. Mint a válságoknál általában, a gondok jóval a tényleges katasztrófa előtt kezdődtek. A helyzet nagyban hasonlított az 1929 és 1933 között dühöngő gazdasági világválságra, vagyis a legfőbb problémát a túlzott optimizmus és a túltermelés okozta. 1976 és 1983 között az érdeklődők nem kevesebb, mint tizennégy asztali konzol közül választhattak, ráadásul 1979-ben a Milton-Bradley piacra dobta az első kézikonzolt, a Microvisiont, amit 1984-ig még négy, más gyártók által készített hordozható masina követett. Így, a teljes kínálat majdnem húsz játékgépből állt. Tekintve, hogy ezeket mai árakon 500-900 dollár közötti árakon kínálták, és a hozzájuk való játékok 70-112 dollár között mozogtak, luxuscikknek számítottak és a legtöbb család csak egy-két kiadást tudott megengedni magának.
Matell Intellivision. Mai árfolyamon számítva 856 dollárba került a megjelenésekor. (Forrás: Evan-Amos/Wikimedia)
Mivel pedig a kazettákat az esetek többségében roppant költséges és körülményes volt hamisítani, a későbbi generációknál komoly problémát jelentő kalózkodás még gyerekcipőben járt, és nem fenyegette a profitot. Akit érdekelt egy játék, az kénytelen volt a zsebébe nyúlni. Csakhogy a piacon gyakorlatilag ismeretlen volt a minőség-ellenőrzés fogalma és a vásárlók abszolút többségének esélye sem volt arra, hogy objektív hírforrásból tájékozódhasson. A konzolokra fókuszáló játékújságírás ugyanis még nem is igazán létezett ezekben az években. Az egyik legnépszerűbb lap, az 1974-ben alapított Play Meter magazin szinte kizárólag a játéktermekben található, pénzbedobós gépeket szemlézte. Az Electronic Games, a Videogaming Illustrated és az Electornic Fun with Computers&Games szenteltek ugyan némi teret a konzoloknak, de a PC-s játékokra és az arcade-masinákra jóval hangsúlyosabban fókuszáltak. A Computer Gaming World nevéhez méltóan a számítógépeken futtatható újdonságokról írt. Az Atari pedig kiadott ugyan egy Atari Age-nek nevezett, mindössze 11 számot megélt magazint, de ebben csakis a cég termékeikről írtak és mivel érthető módon nem akarták rontani az üzletüket, csakis a jót és a szépet sulykolták az olvasókba.
A konzolokon való játék tehát igencsak sokba került és alig volt mód arra, hogy valaki tárgyilagos elemzést olvasson az általa megvenni kívánt játékról. Józan, a minőséget a mennyiség elé helyező üzletpolitikával még ki lehetett volna küszöbölni az ebből fakadó vásárlói elégedetlenséget, de a konzolok gyártását felügyelő cégek, amik a legtöbb esetben a platformjaikra megjelenő címek kiadói és nemritkán fejlesztői is voltak, a „minél több, annál jobb” elvét követték. Az Atari gépeire például szinte bárki készíthetett játékokat. Olyan elképesztő alkotások születtek ebben az időszakban, mint a Purina kutyaeledel-gyártó vállalat „Chase the Chuckwagon” címre keresztelt labirintusos játéka, a 3D Tic-Tac-Toe, amiben a gép néha húsz percet is gondolkozott egy-egy lépésnél, vagy a Playaround már a maguk korában is kínos pornó-játékai.
Mivel a mennyiségi szemlélet mindent felülírt, a klónprogramok is világkorukat élték. Manapság igen divatos amiatt panaszkodni, hogy mennyire is hasonlítanak egymásra a különféle programok. A nyolcvanas évek technológiai limitációja miatt ez még feltűnőbb volt. A Space Invaders ilyen-olyan variánsait csakis a grafikájuk különböztette meg egymástól, a Pac-Man utánzatok sem tudtak újat mutatni, a Donkey Kongot klónokból meg aztán Dunát lehetett volna rekeszteni.
Az első figyelmeztető jel 1982. december 7-én érkezett. A piac java részét uraló, és a konzolipar koronázatlan királyának számító Atari főhadiszállásán szemkápráztató gyorsasággal tört ki a pánik, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy jelentősen túlbecsülték a növekedési potenciáljukat. Az eredmény tényleg lesújtó volt, mert a várt és folyamatosan hangoztatott ötven százalékos bővülés helyett csak 10%-al értek el jobb eredményt az egy évvel korábbinál. A hír hatására a céget birtokló Warner Brothers részvényeinek árfolyama egyetlen nap alatt 16,75 dollárt zuhant. Pár óra alatt dollármilliárdok vesztek el. Az amúgy is kétségbeejtő helyzetet csak fokozta, hogy kiderült, az Atari akkori vezérigazgatója, Ray Kassar huszonhárom perccel az elkeserítő adat bejelentése előtt adott túl egy ötezer papírból álló paketten. A férfi, akit korábban az iparág megváltójának hittek, mert irányítása alatt a cég bevétele hetvenöt millió dollárról 2.2 milliárdra ugrott, bajban volt. A vállalatnál azonnali válságtanácskozást hívtak össze, de az Atari struktúrája és filozófiája lehetetlenné tette a gyors és hatékony reagálást. A cég folyamatos és vég nélküli bővülésre volt berendezkedve, így senki sem tudta, mit kellene tenni most, hogy láthatóan véget értek az arany évek. A tespedtség és arrogancia hálója mindent gúzsba kötött. Az „előre menekülés”, azaz a hibák beismerése és a minőség előtérbe helyezése sem volt járható út, mert hiányzott az ehhez szükséges törzsgárda. Érdemi munkát alig valaki végzett, és mivel a fejlesztő-kiadó nem volt hajlandó megbecsülni a legjobb embereit, azok idővel kiléptek. A programozók java része lelkes, ám tapasztalat és nemritkán tehetség nélküli újonc volt. Mindennapos esetnek számított, hogy a szakemberhiányt pótlandó, a kódolás legelemibb szabályait is alig ismerő, a középiskolát éppen hogy elvégzett zöldfülűeket vettek fel. Az ő hibáikat pedig a túlterhelt és rosszul kereső profiknak kellett kijavítaniuk, természetesen úgy, hogy közben a saját feladataikkal is haladniuk kellett, és a túlórákért egy vasat sem kaptak. Kassar alighanem sokszor megbánta, hogy egy 1979-ben adott interjújában primadonnáknak nevezte a fejlesztőket.
Az igazi fekete leves csak később, egészen pontosan, karácsonykor jött. A Steven Spielberg sikerfilmje alapján készült E. T. the Extra-Terrestrial elkészítése összesen százhuszonöt millió dollárjába került a cégnek. Azonban, mert mindenáron ragaszkodtak ahhoz, hogy a programnak még az ünnepek előtt napvilágot kell látnia, az alkotás nem egészen öt hét alatt készült el és semmiféle tesztelésen nem esett át. Mivel Howard Scott Warshaw egy túlbonyolított, csúnya és nehéz játékot hozott tető alá, az messze nem fogyott olyan jól, mint ahogy kellett volna. Ugyan papíron másfélmillió egység kelt el, ebből közel egymillió kópiát a megvásárlásuk utáni pár napon belül vissza is küldtek a felháborodott vásárlók.
Az eredetileg ötven dollárba kerülő programon végül 99 centért is csak nehezen lehetett túladni. Mivel a cég márciusban már sokakat magára haragított azzal, hogy egy minden elvárható nívó alatti Pac-Man portot adott ki az Atari 2600-ra, a játékosoknál betelt a pohár. Az észak-amerikai konzolipar bevétele 1983 és 1985 között 3.2 milliárd dollárról százmillióra esett vissza, a szakma tehát lényegében kimúlt. A játékosok viszont értelemszerűen nem szakítottak végleg a hobbijukkal. A gyengélkedő játéktermek a nyolcvanas évek végére újra erőre kaptak, és a számítógépek iránt is egyre többen kezdtek el érdeklődni. Azt is hozzá kell tenni, hogy a válság szerencsére csakis Észak-Amerikát érintette, mert Európában nem voltak népszerűek a konzolok, Ázsiában pedig inkább a helyi gyártók masináit részesítették előnyben. Az Egyesült Államokban székelő riválisainak meggyengülése komoly lehetőséget nyújtott a Nintendo számára. A cég akkori elnöke, Hiroshi Yamauchi a válság előtt azt tervezte, hogy a Famicom egy kicsit átalakított változata az Atari védnöksége alatt debütáljon az amerikai kontinensen. Az Atari viszont az utolsó pillanatban visszalépett a szerződés aláírásától, nem sokkal később pedig utol is érte a dicstelen vég. Yamauchi azonban ennek ellenére nem tett le nagyratörő tervéről. A helyzet alapos és kitartó elemzése után arra jutott, hogy újszerű marketingstratégiát kell alkalmaznia a siker érdekében. A reklámokban igyekeztek minél jobban hangsúlyozni, hogy a gép Japánból származik, és a lehető legritkábban használták a szitokszóvá váló „konzol” kifejezést. Helyette „szórakoztató rendszerként” azaz „entertainment system”-ként hivatkoztak a NES-re (innen a neve).
A hatás nem maradt el. Bár ma már ez hihetetlenül hangzik, de a Nintendo nem kevesebb, mint harmincnégymillió gépet tudott értékesíteni a nagyrészt az USA-t és Kanadát lefedő régióban, így a legnépszerűbb konzolgyártó volt ezeken a területeken. Ugyan akadtak más próbálkozók is, de a semmiből jött cég dominanciáját senki sem kérdőjelezhette meg. Összehasonlításképpen érdemes megemlíteni, hogy előző masinájukból, a szinte csak Japánban árult Color TV-Game-ből összesen hárommillió egység talált gazdára. A második helyezett a Sega volt a tizenöt milliós értékesítési mutatóval bíró Sega Master Systemmel, a harmadik helyet pedig a tőkéje utolsó morzsáit felélő Atari foglalta el, négymillió eladott Atari 7600-zal.
Az erőviszonyok alapjaiban rendeződtek át. A negyedik generációnál már nem is volt komolyan vehető, nem japánok által megalkotott konzol. Ez így is maradt, egészen 2001 novemberéig, az első Xbox megjelenéséig.
A piacot bedöntő Atari felelőtlensége miatt a korábban sehol sem lévő japánok több mint másfél évtizedig uralhatták az ágazatot. Ők pedig pontosan tudták, hogy ha nem akarnak ugyanarra a sorsra jutni, mint az amerikaiak, akkor tartaniuk kell egy nívót, így árgus szemekkel figyelték a külsős fejlesztők ténykedését. Ha úgy ítélték meg, hogy egy program nem üti meg a mércét, nem adták ki. Nyilvánvalóan a fokozott óvatosság ellenére is akadtak rossz játékok a NES-en, vagy a Sega Master Systemen, de jóval kevesebb volt belőlük, mint az Atari 2600-on. A krach másik következménye a konzolokkal is foglalkozó játékújságok térhódítása lett. Az konzolhasználók tudni akarták, hogy mik jelentek meg és hogy mire érdemes pénzt kiadni. Így, ez a korábban szinte teljesen mellőzött réteg egyre fontosabbá vált a kiadók szemében. Olyan, szinte mindenki által ismert lapok jelentek meg, mint a GamePro, a Game Informer vagy a kiváló április elsejei tréfáiról elhíresült Electronic Gaming Monthly.
Mindezek tükrében elmondhatjuk, hogy bármennyire is fájdalmas volt az összeomlás, a konzolágazatnak szüksége volt a megtisztulásra és megújulásra. Az természetesen egy érdekes, bár roppant történelmietlen kérdés, hogy vajon mi történt volna akkor, ha a mára csak egykori önmaga árnyékaként vegetáló Atari beéri némileg kisebb haszonnal, és vezetői nem mindent a mennyiségnek rendelnek alá, hanem adnak a minőségre is. A választ azonban sajnos soha nem fogjuk megkapni. Egy dolog azonban bebizonyosodott: a játékosok igenis képesek gyökeres és mélyre ható változás előidézésére, és nem lehet őket a végtelenségig az orruknál fogva vezetni. (A logo Taylorhatmaker képének felhasználásával készült.)
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. csabi02
2015.05.15. 11:06
Atari 2600-am nekem is volt,de abban az időben senkit nem érdekelt ilyen-olyan pletyka,meg hogy ki mit mondott és újságok sem voltak amik dicsérjék vagy savazzák... (nem úgy mint ma)
Aki megvette tudta jól,hogy a 999játék valójában 20játék és a fele játszhatatlan szar,meg a joy port kitörik 90%-ban...

Hiányoznak azok az idők,gép meg joystick javítások,ha felidegesített ott volt a C64 megnyugodni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. pal07
2015.05.15. 12:03
Facebookos képen lévő megvan és mai működik .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. dongo84
2015.05.15. 12:48
Ohh Atari 2600.. mi lengyel-piacon jutottunk hozzá, később szereztem hozzá komolyabb Joystick-ot, amin már volt automata tüzelés funkció.

Kedvenceim voltak a River Raid sorozat és a Real Sport játékok. De jó volt a Skiing, Winter Sports, Turbo és a Berzerk is...na jó sok jó játék volt ott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Magrathea dongo...
2015.05.15. 13:48
OMG! River Raid, azzal mennyit játszottam mikor kicsi voltam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. csabi02 dongo...
2015.05.15. 20:03
az nekem is 1ik kedvencem volt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. predike07
2015.05.16. 11:09
Mikor a yostick állandóan eltört és tákoltam napokig,hogy egy fél napot tudjak vele játszani
Kaptam ismerőstöl 2 darabot am annyira rosz volt,hogy nem tudtam egy egészet összehozni belőle
De azért sokat játszottunk rajta mikor jó volt.
Régi szép idők.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. reklamszem...
2015.05.16. 11:39
PCs játékiparra is ráférne egy világégés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Asagrim rekla...
2015.05.16. 11:48
Ha figyelmesen olvastad a cikket, akkor tudod is, hogy ez miért nem következhet be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. mikej95 rekla...
2015.05.16. 20:25
Sajnos nem fog. Pedig jót tenne a hardveráraknak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Fantom1983 dongo...
2015.05.17. 08:35
Ha minden igaz a mai napig megvan ez a Joystickom,az Atarival,és a Nintendóimmal együtt lefóliázva,eltéve a padlásra. Jók voltak az Atari játékok is,de Nintendon a Conta sorozat,és a Ninja Crusander volt az igazi...
Ha kiadnák PC-re a felújított változatokat,gondolkodás nélkül megvenném,egy profi gamepad-al együtt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. csabi02 Fanto...
2015.05.17. 13:05
A Contra akkora játék volt,hogy csak az végett szombatokon unoka bátyámnál aludtam,hogy vasárnap már kora hajnalban eltudjuk kezdeni kipörgetni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. predike07 csabi...
2015.05.17. 21:19
A contra az egy hatalmas játék volt anno.Nem rég pörgettem ki emulátorral PC-n
Még renesen jó volt,lekötött
Ki gondolta volna annakidelyén,hogy majd egy vezetéknélküli irányitóval fogom tolni egy gépen
Nosztalgiázni jó volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. csabi02 predi...
2015.05.18. 20:39
újra emuval hmm...nem is rossz ötlet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. BBShockwav...
2017.05.18. 16:08
Fura, sose hallottam az Atariról... igaz max az újgazdagok engedhették meg maguknak a 80as évek elején ezt, no meg akik kiutazhattak a "kapitalista métely" nyugatra. Nekünk egy ilyen angliába kiengedett ismerős szerezte be a 80as évek végén édesapámnak a ZX Spectrumot, bár akkor már az általános iskolában is volt C64. (Igaz volt osztálytársam aki az Enterprise-ra esküdött). A (Kempston) joystickkal nekem sose volt gondom szerencsére. Vicc, de a ZX Spectrum máig működik, holott évekig kölcsönben volt, előbb nagyapámnál (nagyon lassú) sakkgépként, aztán féltesómnál akinek édesapám nem akart gameboyt venni, így ő Spectrumon játszott akkor amikor már alig páran ismerték ezt a gépet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!