iPon Cikkek

A legnagyobb dinoszaurusz?

Dátum | 2014. 05. 21.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Egy Argentínában dolgozó paleontológus csapat rendkívüli méretű csontokat tárt fel, amelyek talán a valaha élt legnagyobb dinoszauruszhoz tartozhatnak. Biztosat azonban még nem lehet állítani, bármennyire hangzatosnak is tűnik a világ legnagyobb állata titulus. A lelet persze ettől függetlenül rendkívül izgalmas, több szempontból is. A csontokra egy mezőgazdasági munkás akadt rá, a feltárást pedig az Egidio Feruglio Paleontológiai Múzeum munkatársai végezték el. A 95 millió évesre datált lelőhelyen összesen nagyjából 150 csontot találtak, amelyek az eddigi vizsgálatok alapján egyazon hosszú nyakú, nagy tömegű faj hét egyedéhez tartozhattak. Egyelőre úgy tűnik, hogy egy eddig ismeretlen fajról lehet szó, amelyről azonban a szokatlanul gazdag lelőhelynek köszönhetően rengeteg újdonságot megtudhatnak majd az állatok fejlődését, életmódját és viselkedését kutató szakértők. A csontok mérete volt azonban az elsődleges ok, amiért a feltárás híre bejárta a világsajtót. Ahogy az alábbi képen látható, a gigantikus combcsont jóval hosszabb a melléje fekvő kutató magasságánál. Az első becslések alapján a teljes állat 40 méter hosszú lehetett és 77 tonnát nyomott. Ha a számítások megerősítést nyernek, a gigantikus állat valóban a legnagyobb ismert dinoszaurusszá léphet elő, ehhez azonban még számos vizsgálatnak kell alávetni a leleteket.
A paleontológia örök problémája, hogy nagyon kevés leletre támaszkodva kell levonni a kihalt fajokra vonatkozó következtetéseket. Ez fokozottan igaznak tűnik a dinoszauruszok legnagyobb képviselőire. Az sauropodák egyik legnagyobb képviselője, a becslések szerint 30 méter hosszú és 80 tonnás Argentinosaurus méreteire például pusztán néhány gerinctöredék, borda és egy részleges combcsont alapján következtetnek a kutatók. A nála is nagyobbnak gondolt Bruhathkayosaurusból egyelőre csak néhány lábcsont, a csípőcsont, illetve a farok egyes darabjai ismertek, és a sokat vitatott, 1989-es leletegyüttesből mindössze egy csigolyát tártak fel teljesen, időközben azonban ennek nyoma veszett. A paleontológia történetében bőven akadnak más hasonló és még bizonytalanabb történetek is, a már-már mitikus magasságokba emelkedő Amphicoeliasról például azt állították, hogy 58 méteresre is megnőhet. A hihetőséget persze némiképp rontja, hogy a becslés egyetlen csigolyán alapul, amelyről senki sem tudja, hogy hová tűnhetett, miután 1877-ben előásták. A helyzetet tovább nehezíti az a tény, hogy még a bőséges leletanyaggal rendelkező Sauropoda-fajok esetében sem lehet biztosan megmondani, hogy azok mekkorák és milyen nehezek voltak az felnőtt egyedek. A testméret meghatározásához ugyanis kisebb, hasonló testfelépítésű fajok teljesebb csontvázát veszik alapul. Ez a módszer azonban egyáltalán nem biztos, hogy pontos megoldást ad a problémára, hiszen nincs garancia arra, hogy ténylegesen arányosak egymással a testarányok a kisebb és nagyobb fajok egyedei közt. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy például a farok hosszának becslésében bekövetkező hibák mekkora befolyással lehetnek a kinek a dinoszaurusza a legnagyobb vitában. A sauropodák testhosszából jelentős részt tesz ki a farok, amelynek hosszúsága nagyban függ attól, hogy hány csigolya esik erre a testtájra. Teljes farokrészekre azonban nagyon ritkán lehet ráakadni, és rendelkezésre álló kevéske lelet alapján a csigolyaszám meglehetősen széles határok közt mozog, attól függően, hogy melyik fajba tartozott az adott egyed. Tekintve, hogy a most feltárt lelőhelyen mindössze 150 csontot sikerült feltárni, amelyek hét egyed közt oszlanak meg, a farokrész csigolyáinak rekonstruálásakor valószínűsíthetően ismét más, kisebb fajok anatómiai jellegzetességeire kell támaszkodni, ami nagyon bizonytalannál teszi a testhosszal kapcsolatos becsléseket.
A tömegbecslés ismét a problematikus kategóriába esik. A csontok ugyanis önmagukban nagyon keveset árulnak el azzal kapcsolatban, hogy az állat inkább szikárabb vagy termetesebb lehetett, ami pedig egy ekkora méretű egyed esetében óriási különbségeket eredményezhet, ami a testtömeget illeti. Pontosan ez a probléma eredményezte a paleontológusok körében csak „a sauropodák zsugorodása” néven emlegetett tudománytörténeti folyamatot. Pár évtizeddel ezelőtt a 180 tonnás, 27 méteres Ultrasaurust tartották minden idők legnagyobb dinoszauruszának. Később kiderült, hogy ilyen faj nem is létezett, az egyetlen hozzá köthető leletegyüttes ugyanis eltérő fajokba tartozó egyedek csontjaiból állt össze, többek közt Supersaurusokhoz és Brachiosaurusokhoz tartozó maradványokból.
A Supersaurus ennél egy fokkal jobban teljesített, hiszen a faj léte nem kérdőjeleződött meg, az évek során azonban jelentősen csökkent az a tömeg, amelyet realisztikusnak tartottak a kutatók. Jelenleg a Supersaurust 33 méter hosszúra és 45 tonnára becsülik. A Seismosaurus még ennél is szerencsétlenebbül járt, ami vélt méreteit illeti. Eredetileg úgy gondolták, hogy akár 52 méteresre is megnőhetett, és több mint 100 tonnát nyomott, azóta azonban kiderült, hogy a Diplodocusok közé tartozó állat legfeljebb 33 méteres lehetett. Akadt olyan faj is, amelyet minden idők legnagyobbjaként harangoztak be, holott egyetlen egyed egyetlen foga került elő az ásatások során. A szárazföldi dinoszauruszok nem az egyetlen állatcsoport, amely a tudományos túlméretezés nyavalyájától szenved. A Pliosaurus nevű gigantikus tengeri hüllő legnagyobb fajának képviselőiről például először azt állították, hogy hossza meghaladta a 15 métert, később aztán ezt az adatot 10−12 méterre módosították. A régmúlt idők fajaira általában jellemző, hogy megtalálásukkor sokkal nagyobbnak tűntetik fel ezeket, mint amit aztán az alaposabb vizsgálatok valószínűsítenek. Mindez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy a most feltárt új faj egykori képviselői ne lennének óriási nagyok, vagy akár a legnagyobbak a Földön valaha élt állatok között. A jelenlegi adatok alapján biztosan jó eséllyel indulhatnak ez utóbbi címért. Ennél többet azonban egyelőre nem lehet állítani a csontokról.
A combcsont méretei alapján történő hosszúságbecslés nem szentírás, főként mert rengeteg a bizonytalanság a hasonló méretű állatok csontrendszerének szerkezetével kapcsolatban. Az új dinoszauruszból ráadásul számos darab „hiányzik”, így a csontváz rekonstruálása során, ami a tömegbecslés alapvető feltétele, sokat kell találgatni. Egyáltalán nem zárható ki, hogy a végső számítások 33 méter körüli hosszúságra és 50 tonna körüli súlyra teszik majd az állatot, ez jellemző ugyanis a legtöbb fajra a sauropodák legnagyobbjai közt. Mivel több olyan dinoszauruszra is ráakadtak már, amely hasonló méretű, az ennél nagyobbnak titulált leletekkel kapcsolatban pedig túlságosan is sok a bizonytalanság ahhoz, hogy méretük hihetőnek tűnjön, könnyen elképzelhető, hogy ez a méret a felső határa a dinoszauruszok nagyságának. A leletek szegényessége miatt ugyanakkor akár egyetlen új felfedezés is romba döntheti az eddigi információkból felépített látszólagos rendet. Ami az új dinoszauruszfajt illeti, mindenképp érdemes lesz megvárni a csontokról íródó első tanulmányokat, mielőtt méretekkel kezdenénk dobálózni. És ahogy már említettük, talán nem is az állatok nagysága szolgáltatja majd az ásatás legnagyobb meglepetését, hiszen az is rendkívülinek számít, hogy egyetlen faj ennyire sok képviselőjének a maradványait találták meg egy helyen. Az argentin lelőhely tehát talán abba is bepillantást nyújthat, hogyan éltek ezek a kétségkívül tekintélyes méretű állatok.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. Kirby
2014.05.21. 10:29
ocsabi kóstold meg a festéket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Asagrim
2014.05.21. 10:59
http://ipon.hu/elemzesek/az_uvegmuves_aki_a_spektroszkopia_atyja_lett/2104/

Gondoltam hogy még szükség lesz rá, így lenne ötösöm a lottón ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Szefmester
2014.05.21. 11:04
Én amikor azt akarom produkálni amit most te, akkor én wc-re megyek, nem pedig fórumra... Tudom, eltérő szociális háttér, na de mégis!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. VAjZY
2014.05.21. 12:25
Nem, nem mondtak ilyet soha, még csak hasonlót sem, szóval gyakorolhatnád a "gondolkodok, mielőtt megszólalok" című népszerű gyakorlatot. Mit gondoltál, több tízmillió éves leletekről megmondanak neked mindent hip-hop? Tény, hogy sok a saccolgatás, de egyrészt ez egy ilyen "tudomány", másrészt lehetne kevésbé átesni a ló másik oldalára.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. benczeb90
2014.05.21. 12:51
"A Seismosaurus még ennél is szerencsétlenebbül járt, ami vélt méreteit illeti. Eredetileg úgy gondolták, hogy akár 52 méteresre is megnőhetett, és több mint 100 tonnát nyomott, azóta azonban kiderült, hogy a nagyra nőtt Diplodocus legfeljebb 33 méteres lehetett."

Egyszerűsítve: 'A' szarabbul járt, mert eredetileg úgy gondolták, hogy x méteresre is megnőhetett stb, de kiderült, hogy 'B' csak y méteresre nőtt meg.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. benczeb90
2014.05.21. 12:55
"Az arizonai lelőhely tehát talán abba is bepillantást nyújthat, hogyan éltek ezek a kétségkívül tekintélyes méretű állatok."
Az első oldalon viszont Argentínáról volt szó.

Ja amúgy érdekes cikk, köszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.05.21. 14:39
A Seismosaurus a Diplodocusok közé tartozik, de átírom kicsit, hogy érthetőbb legyen, meg az Arizonát is javítom, köszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Asagrim
2014.05.21. 15:57
Teljesen mindegy hogyan tálalod a helytelen véleményedet, míg a paleontológia találgatás, a színképelemzés egy teljesen precíz, megalapozott tudomány.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. benczeb90
2014.05.21. 19:02
Na igen. A tudomány folyton változik, de az adott időpillanatban kvázi konstansnak kell látni. Általában úgy van, hogy akik már egyszer megértették, alkalmazzák, (ismerik), azok védik, mert a tudás privilégiuma elfogultabbá tesz. Azokban él inkább a gyanú, akik nem használják, nem értik, nem ismerik. Mindkettő véglet. Az egyik kisebb-nagyobb mértékben fékezi a haladást, bár a haladás részét is végeredményben ez a rész szolgáltatja, míg a másik nemcsak hogy nem tudja, merre tovább, de még azt se érti, amit kritizál. Egyik se tökéletes állapot, de fogalmam sincs, hogy jelenleg van-e valami érdemi a kettő között.

@ Jools: szívesen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Szefmester
2014.05.22. 00:14
Eshet hiba csak te arra utalgatsz itt hogy az is csak találgatás meg hókuszpókusz.

Kíváncsi lennék hogy ha adnék
akromegáliás állat lábszárcsontját, meg egy kistermetű fajtársáét, meg egy átlagos egyedét, akkor TE meg tudnád e mondani 100% bizonyossággal hogy mi a szitu? Majd ezek után adnék neked egy gázkromatográfot meg egy 1000 kis gombócka azonos anyagot akkor szerinted az 100 kísérletből hányszor lesz azonos az eredmény?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. VAjZY
2014.05.22. 12:56
A helytelen alapfeltevésed (s még sok mindenki másé) az, hogy a létjogosultság a távolsággal van összefüggésben, s ameddig nem tudunk mindent a Földön történtekről, addig mást se tudhatunk meg, pedig egyáltalán nincs összefüggés, ennyi a lényeg. Nyugodt lehetsz, a Föld is tartogat még annyi titkot, mint a világűr, és ezzel/ebben semmi gond/ellentmondás nincsen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. dongo84
2014.05.22. 18:34
Elképzelem ahogy annak idején egy ilyen csontocskát elkapart egy T-rex a föld alá, a nehezebb napokra való tekintettel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. peti198706...
2014.05.26. 05:11
Nekem teljesen korrekt ahogy felvázoltad, mennyire együgyűek a tudósok, mert fizetik őket h körbe nyalják a naplementét, miközben a kézzelfogható dolgok mind "múkodnak" ami nem "múkodik", azt meg megtoldják egy kerékkel hátha forog.
jah igen most így ide bele illik "Szellemkutya" film idézetei.. a "fontos dolgokat elég könnyen kezelni, a nem annyira fontosnak tűnő dolgokat nagy odafigyeléssel kezelni" -menj haza tespedni -figyelj oda rá
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!