iPon Cikkek

A madárcsicsergés és a nyelvek

Dátum | 2013. 02. 24.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Darwin fogalmazta meg elsőként Az ember származása és a nemi kiválasztás című, 1871-ben megjelent művében, hogy az emberi nyelv nagyon sok szempontból párhuzamba állítható a madarak énekével. Feltételezése szerint talán ezen állati hangokban kereshetők a beszéd gyökerei. Az MIT és a Tokiói Egyetem kutatói úgy vélik, hogy Darwin jó nyomon járt, eredményeik alapján az emberi nyelv kialakulása két alapvetően eltérő forrásra vezethető vissza: a madarak énekére, illetve a több állatfajra is jellemző, rövid elemekből álló, korlátozott információtartalmú közlési módszerekre. Mijagava Sigeru nyelvészprofesszor szerint ezen jelenségek kombinálódásának eredményeként alakult ki a beszéd. Ahogy a szakértő korábbi munkáiban részletesen kifejti, minden emberi nyelv alapvetően két rétegre bontható. Az expressziós réteg a mondatok belső, változtatható rendjét takarja, a lexikai réteg pedig az egyes mondatok tartalmi magját jelenti. A különféle állati kommunikációs formák beható tanulmányozása alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy míg expressziós réteg a madarak énekével állítható párhuzamba, a lexikai rétegnek a méhek tánca vagy a főemlősök rövid hangadásai feleltethetők meg. A feltevések szerint valamikor 50-80 ezer évvel ezelőtt emberi elődeink összeolvasztották a közlés ezen két, egymástól függetlenül kifejlődött formáját, és a beszéd formájában egy egyedi, minden korábbinál kifinomultabb kommunikációs módot alkottak meg.

Robert Berwick, a kutatás egyik résztvevőjének magyarázata szerint a létező struktúrák és metódusok hasonló kombinálása a természetes fejlődés szerves részét képezi: gyakran előfordul, hogy régi, „jól bevált” módszerek egy kis változtatással gyökeresen új funkciót nyernek. Az expressziós és a lexikai réteg közötti különbség megértésére vegyük a következő egyszerű példát: Ha a Gyula farkast látott. mondatot némileg átalakítjuk, és kibővítjük, a Hol látott farkast Gyula? változatban az expressziós réteg szintjén valósítottuk meg a változásokat, ennek révén alakítottuk át kérdéssé a kijelentő mondatot. A kifejezés lexikai szintje ugyanakkor a két mondat esetében változatlan marad, hiszen a tartalmi mag mindkét esetben ugyanazon elemekből áll össze: Gyula, farkas, látni. A madarak éneke nem bontható fel lexikai struktúrákra, fiatal korukban elsajátított dallamokból áll, amit Berwick holisztikus szerkezetnek nevez: az egész dal egyetlen üzenetet hordoz, amely a párosodással, a területi igényekkel vagy egyéb dolgokkal kapcsolatos. A fülemüle száz-kétszáz különböző dallam közül válogat, a bengáli pinty pedig valamilyen szinten kombinálni is képes a dallamokat, és így más madaraknál összetettebb üzeneteket tud közvetíteni.
Az állatok más fajtái, dallamos hangok kiadására alkalmatlan hangképző szervek hiányában ehhez képest csak nagyon korlátozott közlési lehetőségekkel rendelkeznek: a méhek vizuális úton kommunikálnak, és precízen koreografált táncok segítségével adnak útbaigazítást társaik számára az élelmiszer forrásához, az emlősök egy része pedig rövid hangadásokkal figyelmeztet a veszélyre, vagy közvetít más üzeneteket. Az ember a szakértők véleménye szerint ezt a két rendszert kombinálta rendkívül sikeres módon. Az emlősökhöz és a méhekhez hasonlóan képesek vagyunk rövid, konkrét információk átadására, ugyanakkor a madarakhoz hasonlóan rengeteg különféle hangot tudunk kiadni, és a képesek vagyunk az egyes közlési elemek változatos kombinálására is. Ilyen módon véges számú szó felhasználása révén is rengeteg különféle felépítésű és jelentésű mondatot tudunk megalkotni. Darwin eredetileg úgy vélte, és ezt a mostani kutatás résztvevői is alátámasztják, hogy az ember először dallamokkal kommunikált, majd fokozatosan egyre inkább a lexikai elemek kerültek túlsúlyba a közlésfolyamatban. Berwick szerint ez utóbbi lépés volt a legfontosabb: amikor már nem dallamok, hanem szavak révén valósult meg az a komplex mintázat, amely a madarak énekét jellemzi. A kutatók több hasonlóságra is rámutatnak a madarak és az ember egyedfejlődésében, amelyek a kommunikáció elsajátításának folyamán mutatkoznak meg. Az egyedek relatíve hasonló korban és módon tanulnak meg kommunikálni, és az agyban is ugyanazon terület van használatban mind a beszéd, mind a madárdal használata idején.

Norbert Hornstein, a Marylandi Egyetem nyelvésze szerint a kutatás nagyon érdekes ötleteket vet fel, és érdemes lenne mélyebben foglalkozni az emberi hangképzés, illetve a madarak éneke közötti hasonlóságok felderítésével, illetve a kommunikáció ezen két formájának neurológiai vonatkozásaival is. Mindenképpen érdekes lehetne azt megvizsgálni, hogy milyen felépítés jellemzi az olyan lények agyát, amelyek hangokkal kommunikálnak. Berwick és társai is egyetértenek abban, hogy felvetéseik igazolására további empirikus kutatásokra lesz szükség. „Ez egyelőre csak egy elmélet” – mondja a szakértő, aki hozzáteszi, hogy most végre minden eszköz a rendelkezésre áll ahhoz, hogy ellenőrizzük mindazt, amivel kapcsolatban Darwin még csak távolról találgathatott. Mijagava szerint más fajok kommunikációjának további vizsgálata révén előbb-utóbb felvázolhatjuk az emberi nyelv evolúcióját, amely ezek szerint nem csak egy véletlenszerűen kialakult kulturális konstrukció, hanem egy összetett fejlődési folyamat eredménye. Ha a kutatóknak igazuk van, akkor a beszéd olyan elemekből - és olyan szabályrendszerekből - fejlődött ki, amelyek az állatvilág számos fajának kommunikációjában megtalálhatók. Ugyanakkor az embernek sikerült teljesen egyedi módon kombinálnia ezeket a közlési módszereket, és egy egészen újfajta rendszert kialakítani a segítségükkel.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!