iPon Cikkek

A PlayStation-sztori

Dátum | 2014. 12. 03.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Az észak-amerikai videojáték-ipar 1983-ban kezdődő összeomlása alapjaiban rengette meg a piacot. Tizenegy év telt el az első konzol megjelenése óta, de a kezdeti szárnyalás és lelkesedés sehol sem volt már. A mohó kiadók és fejlesztők gyászos és gyalázatos között ingadozó minőségű, durván túlárazott programjai valósággal megfojtották a jobban sikerült alkotásokat, hiszen azoknak esélyük sem volt kitűnni a tucatjátékok piszkosszürke tengeréből. Az utolsó csepp a pohárban a Steven Spielberg sikerfilmje, az E. T. alapján készült program volt, ami olyan rosszul sikerült, hogy tömegével tette tönkre azoknak a gyerekeknek a karácsonyát, akiknek szülei a játék egy példányát szánták ajándéknak a fa alá. Ekkor milliók döntöttek úgy, hogy ami elég, az elég, és mint az ördög a tömjént, úgy kerülik el a megbízhatatlan cégek termékeit. A visszaesés gyors volt, látványos, és drasztikus. Míg 1983-ban 3.2 milliárd dolláros nyereséget könyvelhettek el az elégedett piaci szereplők, két évvel később ez az összeg százmillió dollárra zsugorodott. Programozók százai vesztették el az állásukat, nagy és tőkeerős vállalatok szálltak ki pánikszerű gyorsasággal a pénznyelővé lett üzletből, a játékkazetták árusításával foglalkozó boltok tulajdonosai pedig átkozták a napot, amikor eldöntötték, hogy mivel próbálják megkeresni a kenyérre valót, mert még a töredékáron kínált portéka sem kellett senkinek, és hatalmas eladatlan raktárkészlet maradt a nyakukon. A bukásért felelős E. T. kazettákat végül a sivatagban ásatta el az Atari, bár ezt sokáig városi legendának gondolták, míg pár lelkes kutató elő nem bányászta őket a föld mélyéről.
Ám, ami az egyik embernek tragédia, az egy másiknak remek lehetőség. A Sega, és a Nintendo döntéshozói, látva, mi folyik riválisaiknál, elérkezettnek látták az időt, hogy átvegyék a piacot az anyagi gondokkal küzdő amerikai cégektől. Az offenzíva teljes sikerrel járt. Míg a második konzolgenerációt döntően az Egyesült Államokban működő cégek uralták, a harmadiknál csak az Atari tudta úgy-ahogy állni a versenyt, a maga látványos és stabil harmadik helyével a japánok mögött. Rajtuk kívül még a kanadai Commodore, és a brit Amstrad próbálták megvetni a lábukat a piacon, de gépeik iránt igen szerény érdeklődés mutatkozott. A Nintendo vezetőségének tagjai azonban tudták, hogy a hirtelen jött sikert a helyén kell kezelni. Nem eshetnek abba a hibába, hogy elkezdik elhinni azt, amibe riválisaik belebuktak, nevesül, hogy amihez nyúlnak, az elkerülhetetlenül arannyá válik. Ha nem tudnak lépést tartani a korral, menthetetlenül le fognak maradni, sőt, elég pár hibás döntés, és az 1899-ben alapított cég történelme véget ér. Új ötletekre volt szükség.
Ken Kutaragi már gyermekkorában tudta, hogy gépekkel akar foglalkozni. Szülei tisztes megélhetést biztosító nyomdájában járva mindig lenyűgözték a lapokat fáradhatatlanul ontó masinák, anyja és apja pedig kifejezetten bátorították fiukat abban, hogy ilyen irányba képezze magát. A színjeles diák így a tanulási idő után a karbantartóknál segédkezett, hogy minél többet tudjon meg a technika csodáiról. Mérnöki diplomája megszerzése után a feltörekvő Sonynál vállalt állást, ahol pár év munka után, fiatal kora ellenére eltökéltsége és kreativitása révén komoly megbecsülést vívott ki magának munkatársai körében. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy sokra hivatott. A férfi életében lánya egyik kívánsága hozott fordulópontot, aki rendszeresen nyaggatta apját, hogy vegyen neki egy Famicom játékgépet. Kutaragi végül kelletlenül, de beadta a derekát, és megvásárolta az áhított konzolt. Lánya határtalan boldogsága örömmel töltötte el a férfit, és látva, milyen jól szórakozik, szöget ütött a fejébe egy ötlet. Mi lenne, ha a Sony is megpróbálna érvényesülni a konzolpiacon? A technológiai háttér adott, így a gép legyártása nem jelentene komoly problémát, a játékfejlesztő cégek pedig aligha mondanának nemet a munkára. Pár terv elkészítése után fel is vetette elképzelését a megfelelő személyeknél. Az eredmény azonban egyáltalán nem az lett, amire számított. Mihelyst kiejtette a száján a „konzol” szót, felettesei hangulatuktól függően ingerülten, vagy elnéző mosoly kíséretében utasították rendre, a véleményük egybehangzó volt. A Sony nem fogja magát holmi gyerekeknek készült ócskaságokkal blamálni, így jobb, ha letesz erről a sületlenségről. Látva, hogy sehogy sem tudja megváltoztatni az illetékesek nézőpontját, Kutaragi beletörődött, hogy ötletéből semmi sem lesz, és visszatért napi teendőihez. Ám egy váratlan megrendelés mindent felborított. A Nintendónak égető szüksége lett volna egy hangchipre a készülő SNES-hez, és a cég egyik képviselője szerette volna, ha a Sony készíti el azt. Kutaragi ekkor jócskán túllépve a hatáskörén, felsőbb engedély nélkül igent mondott, és teljes titokban nekiállt az SPC–700-nak nevezett eszköz elkészítésének. Ahogy azt azonban kezdettől fogva, józan paraszti ésszel is ki lehetett volna következtetni, több millió chip legyártását a lehetetlennel határos huzamosabb ideig titokban tartani, így végül minden kiderült. Kutaragi felettesei őrjöngtek, hogy engedetlen beosztottuk átnyúlt a fejük felett, és a férfi állása csak egy hajszálon függött. A mérnök azonban ahelyett, hogy önkritikát gyakorolt volna, ellentámadásba lendült át, és bár azt elismerte, hogy megkerülte a szolgálati utat, igyekezett rámutatni, hogy ha nem lép, a Sony a főnökök konzolellenes hozzáállása miatt elesik egy zsíros szerződéstől. Érvelése keveseket győzött meg, de ezen szűk körbe tartozott a gyakorlatias Norio Ohga, a cég teljhatalommal bíró elnöke is. Kutaragi túlélte a botrányt, sőt, megerősödve került ki belőle. Újdonsült patrónusa közbenjárására nem csak hogy megmaradt a munkahelye, de még a cég játékgépekkel kapcsolatos hivatalos állásfoglalását is meg tudta változtatni, így a Nintendo és a Sony belevághattak első, komolyabb közös projektjükbe. A SNES legsúlyosabb gondja az adathordozó erősen limitált kapacitása, és magas előállítási költsége volt. Habár egy időben megpróbálták floppykkal kiváltani a drága kazettákat, az elképzelés a hajlékonylemezek másolásvédelmének hiánya miatt kudarcba fulladt. A Sony feladata az volt, hogy létrehozzon egy CD olvasóként funkcionáló kiegészítőt, ami megoldotta volna ezt a problémát. A SNES-CD-nek nevezett gép munkálatai olajozottan haladtak, sőt, tervbe vettek egy olyan önálló konzolt, a Play Station is, amit a Sony készített volna a Nintendonak.
1991-ben a szakma egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő kiállításán, a Consumer Electronics Show-n hivatalosan is bejelentették, hogy jövőjüket együtt képzelik el. Ami ezután következett, arra viszont senki sem volt felkészülve. A Nintendót vasakarattal irányító, és a korábban tisztes játékkártya-készítő vállalkozást a profilváltással soha nem látott magasságokba röpítő Hiroshi Yamauchi még egyszer elolvasta a Sonyval kötött szerződést, és észrevett benne valamit, ami addig elkerülte a figyelmét. A megállapodás értelmében a Sonyé lett volna a a SNES-CD-re és az esetleg később legyártandó Play Stationre megjelenő játékok valamennyi joga. Ez annyira felháborította a cégvezért, hogy az együttműködés bejelentése utáni napon sajtótájékoztatót hívott össze, amin közölte a döbbent újságírókkal, hogy a Nintendo inkább egy, a Philips által fejlesztett eszköz mellett teszi le a voksát.
Ennél kevés nagyobb arculcsapást kellett valaha is eltűrnie egy cégnek, ám, indulatokra nem volt idő. A Sony, hogy ne vesszen kárba több évnyi kutatás eredménye, azonnal tárgyalásba kezdett megbízójának képviselőivel, de az álláspontok egy fikarcnyit sem közeledtek. A szakítás eldöntött tény lett. Az események felgyorsultak. A Sony egy darabig a Segával egyezkedett egy önálló konzol létrehozásának lehetőségeiről, mire a Nintendo gyorsan pert is indított korábbi beszállítója ellen szerződésszegés miatt. Hosszadalmas, és mindkét cég ügyvédjeit alaposan igénybe vevő jogi csűrés-csavarás után úgy nézett ki, hogy a korábbi szövetségesek ismét egy malomban fognak őrölni, ám ez alkalommal a Sony rúgta fel a végül újra megkötött, de most számára túl előnytelen megállapodást, és döntötte el, hogy saját konzolt készít. Kutaragi tehát végül, ha jelentős kerülővel is, de elérte a célját, igaz, nem sok öröme volt benne. Bár nyíltan senki sem merte bírálni, hiszen teljes mellszélességgel maga mögött tudhatta Ohgát, alárendeltjei lépten-nyomon kritizálták az egy ideig PSX-ként, majd PlayStationként emlegetett konzolt. Kutaragi nem törődött velük, inkább arra fókuszált, hogy egy olyan gépet tervezzen, ami beváltja a hozzá fűzött reményeket, hiszen, a sorsa összefonódott alkotásával. Ha a PS bukik, az ő karrierjének is vége.
A fejlesztés ideje alatt a legfontosabb koncepcionális változás a grafikai teljesítményben állt be. Eredetileg a PS csak 2 dimenziós grafikai megjelenítésre lett volna képes, de a Sega rendkívül népszerű, háromdimenziós verekedős arcade-masinája, a Virtua Fighter sikere után Kutaragi prioritásként kezelte, hogy a Sony gépén is fussanak az ilyen játékok. Mivel a CD-k hosszabb játékidőt tettek lehetővé a kazettáknál, arra is ügyelt, hogy a kontroller minden korábbinál kényelmesebb legyen, és ne fájduljon meg egy 6-8 órás játékmaraton után a felhasználók keze. A megszokottnál több, de logikusan elhelyezett gomb is jelentős újdonságnak számított a fapados SNES, vagy Mega Drive után. A Playstation végül 1994. december 3-án jelent meg Japánban, majd a következő év szeptemberében és októberében Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában, túlszárnyalva a legmerészebb várakozásokat is. Az emberek imádták a csodás, a kor mércéjével mérve rendkívül részletgazdag háromdimenziós grafikát, és amire elkopott volna a puszta látvány varázsa, olyan komplex játékok is megjelentek, aminél nem csak a külcsín, hanem a belbecs is rendben volt. Ráadásul idővel az amúgy is nagyszerű kontroller két analóg karral, illetve rezgő funkcióval is gazdagodott. Utóbbinak köszönhetően érezhettük, ha hepehupás a talaj, amin kocsinkkal száguldunk, vagy ha erőfeszítéseink ellenére, bekaptunk egy golyót egy tűzpárbajban. A kontroller alapjaiban változtatta meg az irányítópadok tervezését, többé-kevésbé minden későbbi eszköz ezt másolta. A PlayStation jött, látott, és győzött, megdöntve minden korábbi rekordot. Az asztali konzolok közül elsőként át tudta lépni a százmilliós álomhatárt, legsikeresebb címe, a Gran Turismo közel 11 millió példányban kelt el, míg a gépre megjelent játékokból összesen 962 millió kópiát vásároltak meg.
Az egyik legolvasottabb japán játékmagazin, a Famitsu szerzői igen ostobán érezhették magukat, amikor az újabb és újabb sikerjátékok megjelenésekor eszükbe jutott, hogy lapuk 335. számában a maximális negyven pontból tizenkilencet adtak a gépnek, azaz, fel sem merült bennük, hogy az általuk átlag alattinak tartott PS széles közönséget szólíthat meg. A Sonynál alig akartak hinni a szemüknek. Az 1993-ban alapított Sony Computer Entertaiment a konzol indulása után pár évvel a vállalat egyik legtöbb hasznot hozó divíziója lett, valóságos aranytojást tojó tyúk.
Kutaragit, akit pár évvel korábban csak a megfellebbezhetetlen tekintélyű Ohga utasítása mentett meg attól, hogy utcára tegyék, hősként ünnepelték, és érdemei elismeréseként megbízták a gép utódjának megalkotásával. A férfi összehasonlíthatatlanul kedvezőbb körülmények között dolgozhatott, mint annak idején. Korábban szkeptikus munkatársai belátták, hogy mindvégig neki volt igaza, így megszűnt a konzol „biztosra vehető” dicstelen végéről folyó sutyorgás. Ráadásul a PlayStation jókora rajongóbázisa garantálta, hogy ha jól végzi a munkáját, akkor az első konzollal elégedettek a másodikra is beruháznak, így amennyiben kevés új vásárlót sikerül csak megszólítani, felettesei akkor is több mint elégedettek lesznek az eredménnyel. Kutaragi terve egyszerű volt. Egyfelől a nyitócímeknek elsősorban újfent a grafikára kell fókuszálniuk és a médiacsatornákat el kell árasztani jó minőségű képekkel és videókkal, hadd lássa mindenki, mire is képes az új gép. Másfelől viszont ki kell hangsúlyozni, hogy a PS2, amellett, hogy egy az elődje játékaival költséges, és külön megvásárolható kiegészítő nélkül is kompatibilis konzol, a kiváló képminőségű DVD-filmek lejátszására is alkalmas, tehát egy multifunkciós családi szórakoztató készülék, aminek mindenki hasznát láthatja. A stratégia bevált, és a 2000. március 4. és november 30. közötti időszak úgy vonult be a videojátékok történelmébe, mint a Sony új asztali játékgépének diadalmenetének kezdete. A Ridge Racer, a Tekken Tag Tournament, a TimeSplitters és a többi, nagyszerűen kinéző és élvezetes program lenyűgözte az érdeklődőket. Akiket pedig esetleg hidegen hagyott a látvány, azokat az ár győzte meg. A 299 dollárért kínált gép olcsónak ugyan távolról sem volt nevezhető, de nagyjából ennyibe került egy márkásabb DVD-lejátszó is, így közel ugyanazért az árért egy sokkal többet tudó gépet tudhattak magukénak, akik végül a vásárlás mellett döntöttek. Kutaragi másodszor is büszke lehetett magára. A kereslet olyan méreteket öltött, hogy a cégnek rendszeresen elnézést kellett kérnie azért, hogy nem tud annyi konzolt gyártani, hogy kielégíthesse az igényeket. Ez nem marketingfogás volt. 155 millió, gazdára lelt egységgel a PS2 az abszolút legjobban fogyó konzol címének büszke viselője lett, mint ahogy az eladott játékszoftverek 1.24 milliárdos példányszámát sem tudták még csak megközelíteni sem. Az arányokat jól jellemzi, hogy a hatodik generáció többi asztali gépe, a Dreamcast, a Gamecube, és az Xbox összesen 57 milliós értékesítést tudhatott maga mögött életciklusa végére. A Sega konzoljából kicsivel több, mint fele annyi fogyott, mint a PlayStation 2 sikercíméből, a GTA: San Andreasból. 2002 végén a Sony tovább bővítette a PS2 képességeit. Az újabb modellek Ethernet-csatlakozóval kerültek a boltok polcaira, a régebbiekhez pedig egy adaptert adtak ki, így aki akarta, már online viadalokon is próbára tehette képességeit. Egy évvel később pedig az EyeToy robbant a piacon, a partik elengedhetetlen kellékévé téve a hallatlanul népszerű gépet.
A gép körüli kultuszt a legjobban Dan Holmes esete példázza. Az eset idején huszonkilenc éves férfi a nevét Playstation 2-re változtatta, és távlati tervei között szerepelt imádott konzoljának feleségül vétele. A hatást csak fokozták az egyedi marketinges megoldások, mint például David Lynch, a leginkább a Twink Peaks c. sorozatáról ismert rendező bizarr reklámfilmjei, amikben a PS2 csak pár másodperc erejéig bukkan fel. A maga korában újító ötlet sikerrel felcsigázta a nézők érdeklődését.
Az egyetlen, a totális győzelemre úgy-ahogy árnyékot vető kellemetlenséget, a „DRE-pert”, amit a hibás olvasófejjel rendelkező konzoltulajok indítottak a Sony ellen, is könnyedén le tudták rendezni a cég jogászai. A joggal dühös vásárlók gépét jelképes összegért javították meg, illetve huszonöt dollárnyi készpénzt, és egy ingyen játékot is adtak nekik, így a panaszok hamar elcsitultak. A következő nagy dobásra 2004-ig kellett várni. Bár ebben az évben a játékprogramokból származó bevétel némileg csökkent, és a konzolok közötti árversenyt is megérezte a Sony, mégsem volt okuk panaszra, kézikonzoluk, a PlayStation Portable jó indulása miatt. A PSP a későbbiekben is remekül teljesített. Bár vitán felül áll, hogy a Nintendo legjobban fogyó játékgépének bizonyuló DS népszerűségét nem tudta elérni, de így is joggal érdemelte ki minden idők nyolcadik legsikeresebb konzoljának címét, botrányokkal tarkított reklámkampánya ellenére. Hollandiában a PSP fekete és fehér kiadásait beharangozó plakátsorozat egyik poszterének példányait kellett rasszizmus miatt visszavonni, mivel sokan kifogásolták, hogy az azokon szereplő fehér nő undorodva mered a feketére. Hasonlóképpen siralmas véget ért az a gerillareklám-hadművelet is, amiben valójában kommunikációs szakemberek által üzemeltetett „rajongói portálokkal” és egyéb site-okon lelkendező álnickekkel próbálták fenntartani az érdeklődést a konzol iránt. Ezek azonban nem gyakoroltak komoly hatást a cégre, amely akkor még változatlanul egyeduralkodóként dominálta a konzolpiacot. Ilyen eredmények után az lett volna a csoda, ha a siker nem száll a vállalati ranglétrán egyre feljebb hágó Kutaragi fejébe. Az egyre gyakrabban csak "Krazy Ken"-ként emlegetett férfi megszólalásai már a PS2 éra alatt is sokakat ledöbbentettek, és a helyzet 2006-ig még tovább romlott. Kutaragi számos nagyképű nyilatkozatot engedett meg magának az Xbox 360-nal kapcsolatban. A PlayStation atyja látványosan becsmérelte a Microsoft masináját, azt jelentősen lefitymálva nem a PS3, hanem a PS2 kihívójának nevezve. Szavait később bőségesen volt oka és ideje megbánni. A PlayStation 3 rajtja ugyanis távoltól sem sikerült olyan gördülékenyen, mint ahogy azt a Sonynál elvárták volna, és a nehézkes indulás jelentős versenyhátrányt okozott. A gondokat ironikus módon a már-már védjeggyé váló, és a sikerben jelentős szerepet játszó formátumcsere okozta.
A PS3 játékok ugyanis az akkor még újdonságnak számító Blu-ray lemezeken jelentek meg, és egész egyszerűen nem tudták olyan ütemben gyártani az ezekhez szükséges olvasófejeket, hogy tartani lehessen a tervezett megjelenést. A sorozatos halasztások miatt a gép Észak-Amerikában és Japánban egy évvel, Európában pedig 15 hónappal az Xbox 360 után jelent csak meg, és az ára is jóval borsosabb volt annál. Így nagyon sokan átpártoltak a konkurenciához, vagy úgy döntöttek, nem várnak hosszú hónapokat csak azért, hogy első konzoljuk a Sony márkajelzését viselje.
A két konzol a mai napig fej-fej mellett halad, egészen a valószínűsíthető százmilliós álomhatárig, vagy annak közeléig, és egyáltalán nincs kizárva, hogy a Sony , ha csak egy hajszállal is, de elveszti a legnagyobb riválisa elleni harcot a hetedik generációnál. De ha esetleg egy kicsivel nyernek is, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy sikeresen kitermelték maguknak az ellenfelüket. Tekintve, hogy majdnem hat és félszer annyi PS2 fogyott, mint Xbox, ez nehezen nevezhető jó szereplésnek. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az inkább kézikonzolokban erős Nintendo a korábbiaknál szélesebb közönséget megszólítani képes Wii-je jócskán leelőzte a másik kettőt, akkor pedig egyenesen sokkoló egy ilyen eredmény. Hiszen reális forgatókönyv, hogy a korábbi bajnok ez alkalommal be kell, hogy érje a dobogó harmadik fokával egy olyan versenyben, aminek összesen három, komolyan vehető résztvevője volt.
A bajokat tovább tetézte, hogy 2011 a tervekkel ellentétben nem az új kézikonzol, a Playstation Vita, hanem a káosz és a magyarázkodás éveként vonult be a cég történelmébe. Ebben az esztendőben zajlott le ugyanis a japán vállalat online hálózata, a PlayStation Network elleni kibertámadás, aminek során hetvenhétmillió felhasználó személyes adataihoz fértek hozzá a hackerek. A Sony ezt követően túl lassan, és a nehézségeket alábecsülve reagált az eseményekre, ráadásul, mint kiderült, a megszerzett információk még csak titkosítva sem voltak, így sokak bizalma megrendült bennük. A következmények nem maradhattak el. Kutaragi, aki éveken keresztül élvezte a sikerrel járó kiemelt bánásmódot, már a PS3 kiadásakor kegyvesztett lett, és helyzete gyors ütemben romlott. Korábbi őrangyala, Ohga semmit sem tehetett érte, mert 2003-ban visszavonult a cég irányításától. Utódja, Noboyuki Idei pedig ki nem állhatta a legesélyesebb utódjaként emlegetett férfit, és csak az alkalmat kereste, hogy mikor törje ki a nyakát. Az őt követő Sir Howard Stringer sem lelkesedett különösebben az egyre furcsábban viselkedő Kutaragiért, és ahogy módja nyílott rá, ezt ki is mutatta. A férfi pozíciói jelentősen meggyengültek, és utolérte őt a bukott, vagy kiöregedett japán topmenedzserek sorsa. Komolyabb tisztségeitől sorra megfosztották, és csak a jelképes, semmiféle konkrét hatalmat jelentő megbízatások maradtak a számára, míg meg nem unta a légüres térben való lebegést, és 2011-ben nyugdíjba nem vonult.
Ám a PlayStation története nem ért véget. 2013. november 15-én, a PlayStation 4 észak-amerikai debütálásakor új csata kezdődött a konzolok 1972 óta tartó háborújában. Hogy a jövő mit hoz a széria számára, nem tudni. A jelek minden esetre kedvezőek. Az Xbox One nehezen talál magára a Kinect és a folyamatos netkapcsolat miatti kommunikációs hercehurca után, a Wii U pedig nem tudja megismételni elődje rendkívüli teljesítményét. Persze a szerencse forgandó, és még bármi megtörténhet. Egy dolog azonban biztos. A létrejöttét egy iparági összeomlásnak köszönhető, eredetileg kiegészítőnek szánt PlayStation komoly szerepet játszott a sokáig még a Sony által is szkepticizmussal kezelt konzolok elterjedésében, amiért sokan hálával tartoznak Ken Kutaraginak, és a Famicomra ácsingózó, türelmetlen lányának.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. Freelancer
2014.12.03. 18:38
A legnagyobb élményeim az első két PS-hez kötődnek. Final Fantasy 7-9, Spyro, Crash, Syphon Filter, Resident Evil 1-3, God Hand, Vice City, oldalakon keresztül lehetne sorolni. Fura belegondolni, hogy a PlayStation majdnem Nintendo lett, és hogy már húsz éves.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. chris-v
2014.12.03. 19:12
Szerintem szinte minden, most 30 év körüli "kockának" vannak régi szép, éjszakákat átjátszott emlékei Plastation 1-el vagy 2-vel kapcsolatban.

Néhány játék amit többed magammal nyüstöltünk PSX 1-en:
Colin Mcrae rally 2, Gran Turismo 2, Resident Evil, Wipeout 3, Tekken 3, Tomb Raider, Legacy of Kain: Soul Reaver
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. predike07 chris...
2014.12.03. 19:36
Tekkent addig nyuztuk mig a lemez meg nem hibásodott.Összeültünk,bajnokságokat csináltunk.
Szép emlékek.
Colin első része mekor élmény volt,és merem állitani,hogy maximum a 2 überelte az utánna következők nyomukba se érhetnek.TOmb raidert is PS-en játszottam először,hatlamas élmény volt azóta is szeretem és remélem lesz még régi vágásu TR (bár kétlem)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. vash_hu chris...
2014.12.04. 11:01
Hát sajnos nincs, anno még nem futotta PS 1-2-re (szülök meg nem látták értelmét egy JÁTÉKgépnek ). Az első konzolom a néhány évvel ezelőtt megvett PS 3 lett (még az utolsó fat széria), de azt nagyon nem bántam meg

Egyébként nagyon jó cikk, köszönjük!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Shinjiii
2014.12.04. 11:05
Egy feledhetetlen élményű korszak maradt ki az életedből, vash_hu.

Szüleim is nagyon húzták a szájukat (ugyanezen okból h játék), de csak megkaptuk mindkét konzolt karácsonyokra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. gery84
2014.12.04. 12:15
Jó cikk, voltak benn érdekes részek amiről még eddig soha nem tudtam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. vash_hu Shinj...
2014.12.04. 13:29
Hát igen, de azért azokkal, amik megjelentek PC-re is többnyire játszottam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. m76
2014.12.04. 15:46
Máig nem tudom elképzelni ki vette meg azt a sok wii-t. Eltájolódott szülők a gyerekeiknek, vagy ki vagy hogy?

Engem sosem vonzottak a konzolok, nagyon kevés olyan játék volt rá ami érdekelt volna. Egyik ilyen a Gran Turismo, aminek 1. és 2. részét még emulátorral játszottam végig, majd a 3. és 4. részhez vettem ps2-t amit a játék végigjátszása után el is adtam minimális veszteséggel.

Jelenleg GT5 megjelenése óta van PS3-am, de az év nagyrészében csak porosodik, 4 vagy 5 játékot vettem hozzá azóta, mert nincs több ami érdekelne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Szefmester m76
2014.12.05. 08:23
A Wii-t azok vették meg akik potenciálisan erőszakmentes játékokat akartak a kicsiknek, valamint a partygémerek, és azok akiket vonzott az új fajta hadonászós irányítás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Shinjiii
2014.12.05. 08:28
PS3-mal kapcsolatban én is azt hittem, hogy jobban kihasználom majd, de nem így lett. Nagyon kevés cím érdekel, amit kidobtak rá, amikből még mindig van hátra (semmi időm erre sajnos), így ténylegesen kihasználatlan...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Sermi
2014.12.08. 07:44
Érdekes és jó cikk lett.
Anno először konzolhoz talán egy PS2 személyében volt szerencsém. Régi szép idők.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Maxcube
2014.12.10. 20:02
Istenem a PS1 volt az első lemezes konzolom de nagyon imádtam!! Kedvencem volt a Panzer Front és a Syphon Filter. Ahhh Good old Days.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!