iPon Cikkek

A téglaskorpiótól a világvégéig - Tudományos tévhitek

Dátum | 2017. 03. 31.
Szerző | Freelancer
Csoport | SZÓRAKOZTATÓ

Az 1580. január 3-án született és 1664. december 30-án örök nyugalomra tért, flamand Jan Baptist van Helmont korának egyik legismertebb vegyésze és természettudósa volt. Hatását remekül érzékelteti, hogy ő alkotta meg és terjesztette el a gáz szót, amit a görög eredetű káoszból származtatott. A Paracelsus követőjeként mindig lázasan kísérletező férfi leginkább az élet kialakulásának misztériumát akarta megoldani, hiszen ez a téma már az ókorban is mindennél jobban foglalkoztatta a bölcseket. Van Helmont kezdetben öt éven keresztül gondozott egy fűzfát, majd a termőtalaj és a növény súlyát lemérve arra jutott, hogy mivel a föld mennyisége mindössze ötvenhét grammal csökkent, ellenben a fa hetvennégy kilót nyomott, az új életet a víz hozta létre és abból alakult ki a gyökérzet, a lombkorona, valamint a törzs. A fotoszintézis folyamatát nem ismerő tudós ezzel számos elődjéhez hasonlóan bizonyítottnak látta, hogy szerves élet szervetlen anyagból is létrejöhet, de ettől függetlenül elvégzett még egy vizsgálat-sorozatot. Egy lombikba izzadt, büdös rongyokat és gabonát rakott, két tégla közé pedig bazsalikomot helyezett, majd ez utóbbi kísérleti tárgyat egy napos helyre tette. Ma már megmosolyogtatónak ható jegyzetei szerint az eredmény nem maradt el: az első keverék huszonegy nappal később egérré, míg a második skorpióvá változott. Hogy a jeles, érdemekben gazdag tudós miért nem volt hajlandó elismerni a kudarcát, az alighanem a lélektan tárgykörébe tartozik, de ettől a tény még tény marad: a hozzá hasonló, a megfigyeléseik eredményeit finoman fogalmazva lazán kezelő kutatók miatt még a jobb társaságok minden tudást magukba szívó tagjai is elhitték a spontán keletkezés teóriáját. Szerencsére, akadtak olyanok, mint a férgeket nem a rohadó húsból életre kelő parányoknak, hanem legyek lárváinak tartó és ezt hermetikusan elzárt, valamint a szabadba kitett élelmiszer megfigyelésével igazolni próbáló Francesco Redi, vagy a gombákat kutató Pier Antonio Micheli, de ellenfeleik többen voltak és a hangjuk is messzebbre hallatszott. Ráadásul a régi idők gondolkodóinak axiómaként kezelt, ám téves észrevételei is az ő malmukra hajtották a vizet. Emiatt, ha vitára került sor, szinte biztos volt, hogy a közvélekedéstől eltérő eredményt hozó kísérleteket hibásnak minősítik, mert az érintettek java azon az állásponton volt, hogy az első században élt hadmérnök és építész, Vitruvius okkal hitte, hogy a könyvekben tenyésző férgecskék a szélből születnek. Azok sem jártak jobban, akik azt firtatták, hogy vajon az angolnák tényleg a sziklákhoz dörzsölt testükről leváló bőrdarabkáknak köszönhetik az életüket, ahogy azt Caius Plinius Secundus írta, mivel az ebben való kétkedés már-már eretnekségszámba ment. Beszédes, hogy az angol Királyi Természettudományos Társaság első katolikus tagja, John Needham atya kizárólag annak köszönhette, hogy hite ellenére mégis beválasztották a testületbe, hogy marhahúst és növényi részeket forralt fel, úgy gondolván, hogy a kezelés minden mikrobát megöl, majd egy kémcsőbe helyezte a kotyvalékot, amit aztán lezárt. Mivel a pár nap múltán megvizsgált húslevesben mégis voltak egysejtűek, ezzel igazolva látta a misztikus, megfoghatatlan „életenergia” létezését.
John Needham portréja.
Holott ma már tudjuk, hogy módszere egyrészt nem feltétlenül végzett mindennel, másrészt a lényecskék a dugóról, valamint a nem elég tiszta kémcső faláról is belekerülhettek a folyadékba. A mai szemmel nézve hajmeresztő feltételezés egészen 1859-ig tartotta magát, amikor is Louis Pasteur egy megfelelően sterilizált és a levegőtől is elzárt lombikban lobogó főzettel bebizonyította, hogy hiába hitt benne a nagy Arisztotelész is, a spontán keletkezés elve minden alapot nélkülöz. Cikkünkben pár, ehhez hasonlóan mára már megcáfolt, a történelem folyására hol komikus, hol pedig drámai hatást gyakorló teóriát veszünk górcső alá. Lássuk hát őket!
Az eke és az eső
Arra, hogy a nacionalizmussal átitatott áltudomány és az erre épülő propaganda milyen végzetes hatást gyakorolhat sokak életére, kevés jobb példát találni egy, az 1860-as évek végén, illetve a következő évtized elején dühöngő, minden tudományos alapot nélkülöző hisztériára. Ebben az időszakban ugyanis az Oregon-ösvényen társszekereikkel vonuló, szebb és jobb életben reménykedő pionírok sokak döbbenetére egyre-másra arról számoltak be, hogy Nebraska szárazságtól sújtott, nehezen megművelhetőnek, sőt, egyenesen lakhatatlannak tartott nyugati felére rá sem lehet ismerni, mert a mindig sárga, szikkadt és kopár vidék a kiadós esőzéseknek hála, olyan buján zöldell, hogy valóságos vétek parlagon hagyni. A sajtó hamar felkapta a beszámolókat és miután a zsurnaliszták is megbizonyosodtak arról, hogy a helyiek igazat mondanak, a tudományos körök is érdeklődni kezdtek a furcsa fordulat iránt. Hamar élénk diskurzus alakult ki a változás okairól. Akadtak, akik óvatosságra intettek, és megjegyezték, hogy szerintük korántsem permanens változásról van szó, hanem csupán pár szerencsés esztendőről, de korának egyik elismert klímakutatója, Cyrus Thomas fölényes magabiztossággal igyekezett elnémítani ezeket a hangokat, azt állítva, hogy kutatásai alapján biztos abban, hogy örök időkig tartó javulásról beszélhetünk. A férfi ugyanis korábban Colorado területén végzett felméréseket és megállapította, hogy a telepesek aktív jelenléte után ott is termékenyebb évek jöttek. Mindezek és a korra jellemző romantikus-hazafias felfogás alapján Thomas úgy vélte, az új klímát a nyugat bátor, minden kockázatot vállaló hősei idézték elő, akik arcuk verejtékével az uralmuk alá hajtották és megzabolázták a vad, ellenséges parlagot. Mivel ezt számos egyéb nagyság mellett a Nebraskai Egyetem professzora, Samuel Aughey és Colorado első kormányzója, William Gilpin is osztotta, kisvártatva szinte általánosan elfogadottá vált az elmélet és a kétkedők örülhettek, ha a különféle hecclapok zugírói nem pellengérezték ki őket. Egymás után születtek a fantasztikusabbnál fantasztikusabb elgondolások. Cyrus abban hitt, hogy a föld felszántása hat ki a csapadékmennyiségre, így a nyugat kolonizálását támogató mozgalom egyik fő szlogenje az őt támogató újságíró és földkereskedő, Charles Dana Wilber által papírra vetett „Az eső követi az ekét” lett. Mások a facsemeték ültetésére esküdtek míg a ravasz gyáriparosok a vasúttal, sőt, a távírópóznákkal és drótokkal magyarázták a csodát. A hisztéria mértékét jól jellemzi, hogy az Ausztrália közel lakhatatlan részeire is átterjedt.
Nebraskában új életet kezdő család 1886-ból.
A minden forrásból ömlő, mind a kormányzat, mind a nagytőke támogatását élvező reklámhadjárat, a tényeket felnagyító, lelkesült hangvételű cikkek, valamint a földspekulánsok által megrendelt, Nyugat-Nebraskát, illetve az ausztrál sivatagot az Édenkert földi másának leíró könyvecskék megtették a magukét. Rengetegen tették pénzzé minden vagyonukat, hogy minél többet szerezhessenek meg a kiugró hozammal kecsegtető parcellákból, a legszegényebbek pedig, akiknek alig csörgött annyi pénz a zsebükben, hogy egy szerény, a családjuk igényeit kielégítő földdarab büszke tulajdonosaivá legyenek, abban a biztos tudatban indultak útra, hogy két sovány tehén és a legelemibb szerszámok elégségesek lesznek ahhoz, hogy többé ne szenvedjenek szükséget semmiben, sőt, vagyont gyűjthessenek. Ám csalódniuk kellett, mert az aranykor mindössze pár évig tartott, majd minden visszatért a megszokott kerékvágásba. Több ezren döbbentek rá, hogy a józan kevesekre kellett volna hallgatniuk, de már késő volt. Tekintve, hogy az értéktelen birtokokat lehetetlen volt eladni és alig páran bírtak annyi tőkével, hogy a veszteséget leírva továbbálljanak, a farmereknek nem volt más választásuk, mint hogy beletörődjenek a sorsukba, majd minden erejükkel azon legyenek, hogy így vagy úgy, de életben maradjanak. Az éhkopp nyelése közben a javuk ezerszer is elátkozta a hatásvadász hírlapírókat, a kormány melldöngető, jelszavakat harsogó tisztségviselőit, a nemzeti büszkeséget az alaposság elé helyező tudósokat és a rafinált üzletembereket, akik zsíros hasznot tudtak húzni a közhangulatból.
Utazás a koponyám körül
Az 1758-ban született, osztrák Franz Joseph Gall számára minden adva volt ahhoz, hogy tisztes karriert fusson be. Apja, aki sosem felejtette el hangsúlyozni, hogy a család eredeti neve Gallo volt és hogy az ereiben lombard nemesek vére csörgedezik, gyapjúkereskedőként alapozta meg vagyonát. Ráadásul még az a megtiszteltetés is érte, hogy több ízben is Tiefenbronn polgármesterének választották meg, így egy percig sem volt kérdéses, hogy gyermekei a legkiválóbb oktatásban fognak részesülni. Bár a férfi eredetileg azt szerette volna, hogy fia katolikus papnak álljon, látva, hogy az inkább a test, mintsem a lélek dolgai iránt érdeklődik és a természettudományokat többre tartja a teológiánál, beleegyezett, hogy a hajlamainak megfelelő egyetemi előadásokat látogasson. Döntését nem volt oka megbánni, mivel az eleinte gyógyszerésznek, majd orvosnak tanuló Gall hamar jelentős szaktekintéllyé küzdötte fel magát, akinek a klientúráját vélt vagy valós betegségeik gyógyítására elképesztő összegeket költő arisztokraták alkották, sőt, maga I. Ferenc is hosszasan próbálta rábeszélni arra, hogy legyen a háziorvosa. Ő azonban többre tartotta a függetlenségét és nemet mondott a megtisztelő felkérésre. Komolyabb kötöttségek nélkül Gall megengedhette magának, hogy minden szabadidejében a kutatásainak, egészen pontosan a kranioszkópiának nevezett, az egyes egyének tulajdonságait azok koponyaformájára visszavezető tézise finomításának szentelje. A férfi egyik követője, Johann Spurzheim által frenológiának átkeresztelt áltudományág szerint az erkölcsi és szellemi képességek veleszületettek, tehát a sorsunk gyakorlatilag születésünk első pillanatától fogva determinálva van, mert viselkedésünk attól függ, hogy miképpen is néz ki a koponyánk, aminek dudorjaihoz aztán az agyunk személyiségünket meghatározó részei hozzáidomulnak. Magyarul, ha valakinek olyan a fejformája, hogy az agya a körmönfont ravaszságért felelős területe nagyobb az átlagosnál, akkor az illető okvetlenül a társadalom kétesebb elemei közé fog tartozni, míg ha az irodalmi tehetséget szabályozó és az abszolút értelemben vett jóindulatot eldöntő szekcióknál jelentkeznek a dudorok, akkor a szerencsés sorsú személy egy megbízható jellemű és az írott szóval is ügyesen bánó valakivé cseperedik majd. Mivel azonban a kranioszkópiát a pályatársai java nevetségesnek találta, az időközben egyetemi tanárrá lett, de ennek ellenére mindinkább elszigetelődő Gall 1805-ben elhagyta Ausztriát és előbb Németországban, majd Franciaországban telepedett le. Itt sajátos helyzetbe került, mert kollégái itt sem voltak hajlandóak komolyan venni az állításait, de a minden újra fogékony nemesség körében villámgyorsan terjedni kezdett és valóságos őrületté fokozódott a koponyavizsgálat. Mindez nem különösebben meglepő, hiszen a márkik, grófok bárók és hercegek Gall jóvoltából tudományosan megalapozottnak tarthatták a maguk társadalmi helyzetét, ezzel újabb bizonyítékot szerezve arra, hogy joggal tartanak ott, ahol és minden okuk meg van lenézni azokat, akik szerényebb helyet foglalnak el a társadalomban.
Frenológiával foglalkozó magazin címlapja 1848 márciusából.
A tudománnyal foglalkozók változatlanul hűvös, sőt ellenséges fogadtatása miatt az orvos 1828-as halála után egy ideig úgy tűnt, hogy csak egy szűk kört érdeklő munkássága teljesen eltűnik majd a közgondolkodásból, ám sajnálatos módon nézetei aktívan befolyásolták a tizenkilencedik és a huszadik századot. Samuel George Morton, akit nekrológjában a Charleston Medical Journal egyik újságírója a rabszolgatartás mellett kardoskodó déli államok nagy jótevőjeként búcsúztatott, a feketék alsóbbrendűnek való beállításához használta fel a koponyavizsgálatot, komoly muníciót adva az ültetvényesek számára, akik megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyként hivatkoztak rá a vitákban. Francis Galtont is a kranioszkópián fellelkesülve dolgozta ki az emberi képességek örökletességét minden elé helyező, a körülményeket másodlagosnak tekintő eugenetikát, ami az emberiség elleni és háborús bűnök miatt kivégzett birodalmi belügyminiszter Wilhelm Frick „a nemzetiszocialista népesedéspolitika alapjának” nevezett és ami alapján milliókat kényszersterilizáltak, vagy pusztítottak el haláltáborokban. Cesare Lomboroso is sokat merített Gall írásaiból, miközben kidolgozta a Hitler ideológusai által szintén előszeretettel hangoztatott, egész népcsoportokra érvényesnek tekintett „született bűnöző” koncepcióját. Az olasz kriminológus elképzelése arra épült, hogy a bizonyos, stigmáknak nevezett sajátosságokkal bíró, például nagy homlokú vagy aszimmetrikus koponyájú emberek primitív, okvetlenül a társadalomra hatalmas terheket rovó vademberek, akik erőszakosabbak a többieknél és nem lehet velük mit kezdeni. A Ruandát felügyelő belga hivatalnokok is jól ismerték a frenológia alapelveit, amit annak érdekében alkalmaztak az 1930-as évektől kezdve, hogy igazolják a tuszi népcsoport kiemelkedettségét az elmaradottnak és alárendeltnek vélt hutuk felett. Így sikeresen elhintették a minden korábbinál erősebb gyűlölet magvait, egyben megágyaztak az összesen fél-egymillió halálos áldozattal járó, 1994-es népirtásnak. Gallnak tehát ha jóval földi pályafutása befejezése után is, de megadatott, hogy széles tömegekre hasson a feljegyzéseivel, bár azt alighanem a legrosszabb rémálmában sem gondolta volna, hogy a koponyadudorok vizsgálatának ilyen drámai hatásai is lesznek.
Lapos, vagy sem?
Samuel Birley Rowbotham joggal volt elégedett az életével. Az ifjabb éveiben az utópista szocialista gyártulajdonos, Robert Owen elveire épülő kommunát segítő férfi hamar rájött arra, hogy veleszületett előadói tehetséggel bír és mivel sosem volt rest az általa jónak tartott ügyek szolgálatába állítani ezen képességét, tisztes karriert futott be. Rowbotham idővel maga mögött hagyta a közösséget és úgy döntött, hogy életét annak szenteli, hogy minél szélesebb tömegekkel tudassa, hogy a Föld a közvélekedéssel szemben nem gömbölyű, hanem lapos. A Bibliát szó szerint értelmező, mélyen vallásos férfi ugyanis úgy vélte, hogy bolygónk egy korong, aminek közepén a tévesen Északi-sarknak nevezett régió található, a Déli-sark pedig egy hozzávetőlegesen 75 méter magas, mindent körbevevő jégfal, míg a napról azt tartotta, hogy nagyjából 210 méter magasan kering felettünk. Már az ókori görögök által megcáfolt állításai értelemszerűen mérhetetlen módon dühítették a műveltebbeket, ám hiába állt a tudomány az ő oldalukon, a nyilvános előadásain elhangzott kérdéseket személyeskedéssel, illetve a tények kiforgatásával hárító, karizmatikus Rowbotham mindig maga mellé tudta állítani a közönséget és sikeresen elérte, hogy renoméja mind fényesebben és fényesebben csillogjon. A tapasztalt demagóg szerencséjére nem csak a köznép vékony pénztárcájú tagjai álltak mögé, hanem a hozzá hasonlóan konzervatív beállítottságú, az Oxfordról rövid úton kibukott John Hampden kegyeit is el tudta nyerni, aki protestáns lelkipásztor apja által ráhagyott csinos vagyonával aktívan támogatta őt. Az öröksége miatt a munka terheit hírből sem ismerő Hampden idővel még szövetségesén is túltett a lapos Föld tanainak propagálásában. Röpirataiban minduntalan azzal vádolta meg a tudósokat, hogy azok szándékosan elhallgatják az igazságot és bonyolultan hangzó koholmányaikkal eltérítik az embereket az igazságtól. 1870. január 12-én a Scientific Opinion lapjain nyílt kihívást intézett a másképpen gondolkodókhoz, felajánlva, hogy bárkivel hajlandó ötven és ötszáz font közötti összegben fogadni abban, hogy semmiféle módon nem tudják neki bebizonyítani, hogy bolygónk kerek. A lapot szintén járató Alfred Russel Wallace számára több sem kellett. A költséges expedíciói miatt állandó pénzzavarral küszködő természettudós és felfedező, aki már 1858-ban, Darwin előtt egy évvel előállt a természetes szelekció elméletével, alig akart hinni a szemének a sorokat olvasva és mert égető szüksége volt a csinos summára, elhatározta, hogy mindenképpen megszerzi azt, mégpedig úgy, hogy közben megfricskázza az áltudományos tanok hirdetőinek orrát. Wallace tudta, hogy Rowbotham előszeretettel érvel azzal, hogy mivel egy, az Old Bedford River csatornáján haladó hajó árboca nem tűnt el akkor, amikor mérései szerint a Föld görbülete miatt már rég nem kellett volna látszania, magától értetődik, hogy a Föld lapos. A geodétaként is sokat dolgozó férfi biztos volt benne, hogy a jelenség hátterében a népszónok pontatlansága és a légkör nem egyenletes sűrűsége miatti atmoszférikus refrakció áll, ezért miután elfogadta Hampden ötszáz fontos, a mai árakon számolva nagyjából közel tizenhatmillió forintos ajánlatát, felkérte az ismert sportújságírót, John Henry Walsh-t, hogy legyen ő a bíra. Ezután már csak annyi dolga volt, hogy kijavítsa Rowbotham hibáit, például magasabbra helyezze az árbócot figyelő távcsövet és így a megismételt kísérlet őt igazolta.
A Föld ábrázolása Rowbotham egyik írásában.
Wallace a jól sikerült bemutató után szinte a zsebében érezte a pénzt, nem is sejtve, hogy keservesen meg fogja bánni a napot, amikor a könnyű meggazdagodás reményében belement a fogadásba. A vereséget rosszul viselő Hampden teljesen kivetkőzött önmagából és mindent megtett azért, hogy megkeserítse a felfedező életét. Azon túl, hogy megtagadta, hogy fizessen, csalás vádjával évekig elhúzódó pert indított haragosa ellen, aki az idő múlásával kétségbeesetten konstatálta, hogy az ügyvédi költségek és a bíróságon való megjelenés miatt kieső bevételei meghaladják az esetleges nyereséget. Ez már önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy a kedélyállapota megrendüljön, de fájdalmait csak fokozta, hogy az őt egy vadászeb elszántságával zaklató nemezise nem csak a bíróságon, hanem azon kívül is ott ártott neki, ahol tudott. A máskor megfontolt úriemberként pózoló, ügyvédjei tanácsára minden vagyonát a rokonaira bízó és színleg csődbe menekülő Hampden lejáratókampánnyal próbálta bemocskolni az őt megcáfoló tudóst, akit a feleségével együtt obszcén hangvételű levelekkel zaklatott. Ezek egyikében ekképpen fogalmaz: „Mrs. Wallace – Hölgyem, ha egy nap az ön sátáni tolvaj férjét egy kordén cipelik haza úgy, hogy a fejének minden csontja ripityára van törve, akkor tudni fogja, hogy miért is járt így. Mondja meg neki a nevemben, hogy sátáni, hazug csirkefogó, és olyan biztos, mint ahogy Wallace a neve, hogy nem ágyban fogja elérni a vég. Alighanem maga is egy szánni való szipirtyó amiért egy efféle elítélt bűnözővel él együtt. Egyikük se higgye, hogy végeztem a férjével.” A végső csapás azonban onnan érkezett, ahonnét a sokat szenvedett férfi a legkevésbé várta volna. Korábbi tisztelői elfordultak tőle, mert úgy vélték, nem volt elegáns, hogy biztosra fogadott, ráadásul mind Hampden, mind pedig Rowbotham sokat profitáltak a nyilvánosságból. A könnyű pénzre ácsingózó Wallace tehát nem csak, hogy ráfizetett a tervére, de akarata ellenére sokat segített abban, hogy egy, már régóta hagymázas képtelenségnek tartott elmélet új erőre kapjon és mind a mai napig a közbeszéd része legyen.
Világvége vagy jólét?
Paul R. Ehrlich sötéten látta a jövőt és ennek hangot is adott. A Stanford egyetemen oktató biológusprofesszor meg volt arról győződve, hogy fajunk a túlnépesedés miatt szinte garantáltan pusztulásra van ítélve, és drasztikus lépések nélkül semmi sem menthet meg minket a globális éhezéstől, valamint a megmaradt erőforrások megszerzésére irányuló, elkeseredett, véres és kegyetlen háborúktól. A kutatásai eredményeit összegző, 1968-ban megjelent „The Population Bomb” az abban lefestett hátborzongató és jószerivel remény nélküli jövő képével széles tömegekre hozta rá a frászt, és mivel mindenki tudni akarta, hogy hogyan is ér véget a világ, sokáig kirobbanthatatlan volt a sikerlisták éléről. Népszerűsége miatt Ehrlich megtehette, hogy a lehető legkevesebbet foglalkozzon a műve alaposságát, illetve a benne leírt vélemények és jóslatok megalapozottságát kritizáló szakcikkekkel, továbbá rá se hederítsen azon pályatársaira, akik azzal vádolták, hogy bazári majomként viselkedve, showműsorokban bájologva az apokalipszissel kufárkodik, félelmet keltve azokban, akik készpénznek veszik a szavát. Ehrlich számára tehát minden a lehető legjobban alakult, tézisei egyik ellenzője, a közgazdasággal foglalkozó és az emberi elme határtalan kreativitását hirdető Julian Lincoln Simon nyílt kihívást intézett hozzá. A pénzügyi szakember felszólította károgó halálmadárnak tartott ellenlábasát, hogy ne csak szavakkal, hanem húsba vágóbb módon is tegyen hitet elképzelései mellett. Simon feltételei egyszerűek voltak: a biológus nevezzen meg öt nyersanyagot és tűzzön ki egy évnél távolabbi időpontot. Amennyiben a kijelölt cikkeknek az inflációval korrigált ára nagyobb lesz, mint a fogadás megkötésekor, akkor zokszó nélkül elismeri, hogy vesztett és kifizeti a régi és az új ár közötti különbséget. Ha viszont neki van igaza és az ésszerűbb gyártási metódusok, valamint egyéb, megjósolhatatlan ötletek miatt elmarad a katasztrófa és meredeken esni kezdenek az árak, akkor ő kapja meg a különbözetet. A két tudós némi egyeztetés után megkötötte az alkut. Ehrlich hosszas tűnődés után 1980. szeptember 29-én 200-200 dollárért rezet, nikkelt, ónt, volfrámot és krómot vásárolt és úgy döntött, hogy napra pontosan tíz év múlva jöjjön el az igazság pillanata. A hosszú és megannyi eseménnyel teli évtized során mind ő, mind pedig Simon gyakran szerepelt az újságok címlapján, hiszen a sajtó képviselői szenzációhajhász cikkek százaival tartották fenn az érdeklődést a két világnézet mindent eldöntő harcának kikiáltott fogadás iránt.
A kiszabott idő elteltével megtörtént az árösszehasonlítás és Ehrlich veresége nem is lehetett volna teljesebb, mert az ezer dollárért megvett csomag kevesebb, mint a félébe, jelesül négyszázhuszonnégy dollárba került csupán. A kutató állta a szavát és kifizette Simonnak az őt megillető summát. Mindezek alapján könnyű lenne azt a következtetést levonni, hogy a sokszor valóban sarkosan fogalmazó és túlzóan pesszimista tudós felsült, ám ahogy arra többen is rámutattak, bukása oka elképesztő balszerencséjére vezethető vissza, mivel hallatlanul rossz üzleti érzékkel pont azokat a cikkeket választotta ki, amik mélyrepülésbe kezdtek a megszabott periódusban. Ha más nyersanyagokat, vagy dátumot nevez meg, Simon, aki meglehetősen beszédes módon nem volt hajlandó esélyt adni riválisának arra, hogy egy új fogadással helyreállítsa némiképp megtépázott renoméját, garantáltan veszít. Azonban, mert Ehrlich rosszul döntött, a klímaváltozást tagadó, illetve a környezetszennyezést elhanyagolható, sőt, mondvacsinált, kizárólag a zöldmozgalmak fennmaradását szolgáló témának tekintő ipari lobbi egy, a tömegek befolyásolásához rendkívül jól használható érvhez jutott. Így a borúlátó természettudós nem kis bravúrról téve tanúbizonyságot karrierje során a radikális, a fennmaradás érdekében kőkori viszonyokat követelő környezetvédőket épp úgy segítette, mint azok ellenfeleit.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

15. kean
2017.03.31. 10:58
Ez jó kiss cikk volt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Murdock92
2017.03.31. 11:48
Azért remélem tudjátok, hogy a föld lapos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. ChoSimba Murdo...
2017.03.31. 12:43
Azt tudjuk, csak azt nem hogy kerek, négyzetes, rombusz vagy hatszög alakú ? Meg azt sem, hogy milyen vastag ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. potkeny ChoSi...
2017.03.31. 12:51
Egyértelmű, hogy kilapított banán alakú.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. dbelam potke...
2017.03.31. 13:27
Nem kilapított, csak simán banán alakú...
https://www.youtube.com/watch?v=NEg6UjVqhFE
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. beleutomaz...
2017.03.31. 13:30
UN logo,
https://goo.gl/images/MekH94
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. potkeny dbela...
2017.03.31. 14:01
De hogy lehet banán alakú egy lapos Föld? Egyértelmű, hogy az a banán ki lett lapítva!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Pendra37 potke...
2017.03.31. 17:30
Bolyai ertelemben vett banan alaku lapos. Ez trivialis. A gravitacio sem letezik. Igazabol a bolyai ertelemben vett banan alaku lapos Fold 9.8m/s2-el gyorsul az eteren keresztul nagyjabol 6 ezer eve.
Most olyan 1.860.000.000 km/s sebesseggel haladunk. Ez egyben megdonti Einstein keptelen otletet is a 300.000 km/s-os fenysevessegrol meg arrol, hogy nem lehet atlepni.
Sosem jartunk az urben, a holdraszallas csak NASA kamu. Nincs is ur egyebkent. A fenyek az egen kis tabortuzek amiket az eteri sik lenyei gyujtanak. Ok egyebkent elmondtak azt is, hogy az alsobb sikok gonosz lakoi talaltak ki az oltasokat, hogy autistava tegyek az embereket. De a siriusi magyarok leszarmazottjai az emberiseg segitsegere siettek a 1000g-os C vitamin kuraval, ami minden betegseget meggyogyit a megfelelo homepopatias szerrel egyutt szedve.
Akit erdekel, az itt megnezheti a teljes beszelgetest.
https://www.youtube.com/watch?v=dQw4w9WgXcQ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. zsabzsab Pendr...
2017.03.31. 18:36
Ez a beszélgetés megváltoztatta a világképemet!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Uranium Pendr...
2017.03.31. 18:44
A kommentedet olvasva először csak legyintettem, de a videó a beszélgetésről mindent világossá tett számomra. Ilyen hihetetlen mélyre ható érvek előtt még én is meghajlok. Az a videó egy csoda.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. noPublicFG
2017.04.01. 02:17
Amikor az ember nem tud valamit, akkor elhisz minden hülyeséget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Pendra37 noPub...
2017.04.01. 11:49
"Any sufficiently advanced technology is indistinguishable from magic"
- Arthur C. Clarke
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Meteoreso
2017.04.02. 13:49
De hogy ezzel valaki tudományosan foglalkozik is.
Lapos Föld elmélet
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. ChoSimba Meteo...
2017.04.03. 08:30
Helyesbítenék: áltudományosan

Ezek a videók, cikkek csak a nézettségért vannak. Csinálsz egy ilyen videót, másnapra a sok "idióta" már megnézte 10x és bőszen hirdetik, hogy nimán, itt az igazság, a videó szerint is lapos a Föld !
Te meg bezsebeled csöndben a YT reklám pénzt a nézettségért.
Win-win.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. asdsa
2017.04.03. 18:40
Egyik oldal
Másik oldal
Vajon melyik a hatékonyabb?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!