iPon Cikkek

A tökéletes karácsonyfa

Dátum | 2016. 12. 23.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Napjainkban az amerikai háztartások több mint 80 százalékában műfenyőt díszítenek karácsonykor, és a műanyagból készült fák Európában is egyre elterjedtebbé válnak. Ez első hallásra pozitív tendenciának tűnhet, valójában azonban azon kívül, hogy a műfenyő többszöri felhasználhatósága miatt olcsóbb, semmivel sem jobb, mint az igazi fák. Sőt: több tanulmány alapján is nagyon úgy tűnik, hogy a műfenyők elterjedése egy kicsit többet árt a környezetnek, mint a fenyőfák kivágása. Az a képzet, hogy a műfenyők környezetbarát megoldást jelentenek, nem több egyszerű városi legendánál, mondják a problémával foglalkozó kutatók. Az említett vizsgálatok során a szakértők a műfák és igazi fák gyártásának és használatának változatos tényezőit vették számba. A legnagyobb problémának az tűnik a műfenyőkkel, hogy ezek PVC-ből készülnek, így gyártásuk eleve nagy terhet jelent a környezetre, és anyaguk később nem újrahasznosítható. A gyártás sok energiát emészt fel, közben rákkeltő anyagok kerülnek a légkörbe, a tűk megformálásakor pedig gyakran ólmot használnak, ami nyomokban megmaradhat a fákon, és nehézfém-mérgezést okozhat.
Balzsamfenyők
A karácsonyfának szánt fenyőkért napjainkban nem erdőket irtanak ki, hanem erre a célra létrehozott ültetvényeken növesztik ezeket, amelyek gyakran változatos élővilágnak adnak otthont. A kivágott fákat rendre pótolják, és néhány évvel később már ezeket takarítják be. Az persze valóban nem túl jó, hogy a fákat azért nevelgetik évekig, hogy aztán két-három hétig álljanak lakásainkban, mielőtt kidobjuk őket. A kidobott fák újrahasznosítására ugyanakkor egyre több lehetőség van, anyaguk ledarálva például nagyon jól használható az eróziót megelőző talajtakaróként. A végső mérleg szerint ahhoz, hogy a műfenyők környezetvédelmi szempontból jobb megoldást jelentsenek, mint az évenkénti fakivágás, legalább 20 évig kellene használni ugyanazt a műfát. (Az ideális persze valószínűleg az lenne, ha mindenki földlabdás, élő fákat használna karácsonyfaként, de ezzel kapcsolatban is sok a probléma. A fák megsínylik a meleg lakásban töltött heteket, és karácsony után a kiültetésről is gondoskodni kell, ami a kerttel nem rendelkező városlakóknak gondokat okozhat.) Ami a vágott fenyőket illeti, ezekből nagyon sok különböző fajta van a piacon. Az elmúlt évtizedek során rengetegen kezdtek dolgozni azon, hogy a lakásokba bekerülő, feldíszített fák minél szebbek és tartósabbak legyenek, a kanadai Dalhousie Egyetem kutatói azonban talán mindenki másnál komolyabban veszik feladatukat. Az intézmény égisze alatt működő Karácsonyfa Kutató Központ munkatársai idén egy új fajtával álltak elő, amely pár év múlva könnyen pályázhat a legtökéletesebb karácsonyfa címére. A SMART Balsam nevű fa a jegenyefenyők közé tartozó balzsamfenyő egy új változata. Az élelmiszernövényekkel és a dísznövényekkel szemben a karácsonyfának szánt fenyőfák nemesítése csak az utóbbi időszakban kezdett beindulni, mondja Raj Lada, a központ igazgatója. Az északi élőhelyeken honos balzsamfenyő, amely mélyzöld tüskéiről és kellemes illatáról híres, Kanada legnépszerűbb karácsonyfája, amelyből jelentős mennyiség kerül exportra is. Egyes példányok Bangkokig vagy Dubajig utaznak karácsony táján. A fával és általában a vadon élő fafajokkal azonban az a probléma, hogy alakja nagyon változatos lehet. Egyes példányok alacsonyak és tömzsik lesznek, míg mások magasak és vékonyak, vannak sűrű és ritkás darabok, egyenes és girbe-gurba ágakat hordozók, valamint szimmetrikus és kifejezetten féloldalas fák is. Egyes balzsamfenyők rögtön elkezdik ledobálni tűiket, miután kivágták őket, míg mások sokkal tartósabbnak bizonyulnak, és zölden érik meg a januárt.
A SMART Balsammal azonban nincsenek ilyen problémák, mivel az új változat klónokból áll. A legtöbb farmer magról kelteti az új fenyőfákat, amelyeket az előző generáció tobozaiból nyer ki, így azonban ellenőrizhetetlen lesz a beporzás, és minden csemete önálló egyéniséggé válik, mondja Lada. A SMART-tal azonban nem ez a helyzet: ezek fák garantáltan tökéletes formájúak, intenzíven illatoznak, gyönyörű a színük, és kivágás után sokáig megtartják tűleveleiket. A SMART Balsamot a legújabb genomikai technológiák és hagyományos nemesítési eljárások révén hozták létre. A szakértők első lépésben több ezer balzsamfenyőt vizsgáltak meg az ideálisnak ítélt tulajdonságok után kutatva köztük. Miután a szép formáért, a tűlevelek tartósságáért, és más kedvező tulajdonságokért felelős géneket azonosították, addig keresztezték egymással legjobbnak ítélt példányokat, míg eljutottak a tökéletesnek hitt változatig. Ezt követően jött klónozás, ami jelen esetben nem valamiféle molekuláris hókuszpókuszt jelent, hanem egyszerűen annyit, hogy a következő generációt az előző tagjainak levágott hajtásait gyökereztetve szaporították. Az egész kutatás során a legnehezebb feladatnak a tűlevelek ledobásában részt vevő gének azonosítása bizonyult, mondja Lada. Ezt a folyamatot ugyanis rengeteg, egymással kölcsönhatásba kerülő DNS-szakasz vezérli, így meg kellett találni, hogy mely kombináció az ideális, és hogy ez a kombináció hogyan hat a fa többi jellemzőjére, illetve hogyan függ a hőmérséklettől, a páratartalomtól és más környezeti faktoroktól.
A munka azonban végül meghozta gyümölcsét, hiszen míg az átlagos balzsamfenyő hat-hét hétig őrzi meg tűit a kivágás után, a SMART Balsam több mint három hónapig is kibírhatja. Tekintve, hogy az exportra szánt fák egy részét gyakran már október elején kivágják, ez óriási jelentőségű lehet kereskedelmi szempontból. A SMART fákra ugyanakkor egy darabig még a helyieknek is várniuk kell, hiszen az első kereskedelmi forgalomba szánt példányokat csak jövőre ültetik el a szakértők, és legalább öt évbe telik, mire ezek karácsonyfa nagyságúra nőnek. A kutatás egyik legérdekesebb, váratlan hozadéka az volt, hogy kiderült, a LED-es karácsonyfaégők kifejezetten hasznosak a tűveszteség megelőzésében. Mivel a fotoszintézis a kivágást követően is folytatódik a fákban, és segít a leveleket életben tartani, a szakértők egy sor különböző megvilágítási módszer hatásait is letesztelték. A vizsgálatból kiderült, hogy a vörös és fehér LED-ek olyan spektrumon sugároznak, amely jól hasznosítható a fák kloroplasztiszai számára, így a sejtek folytathatják a szénhidrátok szintetizálását. Ha pedig van megfelelő energiautánpótlás, a fák tovább megőrzik leveleiket, mondja Lada. A LED-ek minden kivágott fenyőt tartósabbá tehetnek, magyarázza a szakértő, rádásul 80–90 százalékkal kevesebb energiát fogyasztanak, mint az izzólámpák. Lada és társai nagy reménye volt, hogy a vizsgálatok során megtalálják annak genetikai kulcsát is, hogyan lehetne a balzsamfenyőket a betegségekkel és a kártevőkkel szemben ellenállóbbá tenni. A kutatásból azonban sajnos azt derült ki, hogy azok a gének, amelyek tartósabbá teszik a fákat a kivágás után, ezzel párhuzamosan rontják azok ellenállóképességét. Így a SMART Balsam jelenlegi változatának termesztése a növényvédő szerek használata miatt közel sem lesz annyira környezetbarát, mint ahogy azt létrehozói szerették volna. De talán idővel ezt a problémát is sikerül megoldaniuk, és a SMART Balsam 2.0 már valóban minden szempontból tökéletes lesz.
Nagyon boldog ünnepeket kívánunk Mindenkinek!
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. rottenbull
2016.12.24. 11:15
Az elso kepen milyen fenyok vannak ? Nagyon szepek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Szefmester rotte...
2016.12.24. 15:08
Balzsamfenyők. Legalábbis a kép név alapján... meg a cikk alapján.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. thestock
2016.12.24. 16:46
Érdekes dolog ez a műfenyő vs igazi vita. Mamám kb 40 éve ugyanazt a műfenyőt állítja fel, így mondhatni betartotta a "20 év alatt nem éri meg a műfenyő" teóriát. Nem is értem hogy ezt miért kell kiemelni, hiszen miért ne bírna ki ennyi időt? Drót meg PVC, ezen nem igazán van minek tönkremennie.
Sok ismerősnél igazi fa van,mert nem akarják nélkülözni az illatát,és ezt valamilyen szinten meg is értem,de! Panelban lakom, és elképesztő hogy néz ki az utca karácsony után, amikor kidobálják a fákat (van hogy az ablakon, mivel még lemenni is lusták...). Tényleg ennyire szükség van erre? Vegyenek egy műfenyőt, vagy ha nagyon kell díszítsenek fel nagyobb fenyőágat. Mintha már ez is néha átmenne péniszméregetésbe, kinek volt drágább,nagyobb fenyőfája. Mindezt azért hogy utána kivágjuk az utcára.
Mindegy is, a cikk érdekes,és itt érdemes ellőni hogy Boldog Karácsonyt Evribádi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. i2k010
2016.12.25. 10:14
Le kéne már szokni erről a barbár fenyőirtásról...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. kiskoller i2k01...
2016.12.25. 22:50
Szerintem ezeket a fenyőket pont ezért ültetik, karácsonyfának.

Amúgy én sem díszítettem soha karácsonyfát, és nem is tervezek, hülye rituálénak tartom.

Persze ha gyerekem lesz ez változhat, bár kétlem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Renhoek i2k01...
2016.12.26. 18:25
Hagyomány, nosztalgia, fenyőillat... ez egy vallásfüggetlen dolog. Ha ezeket ezért ültetik és farmolják, akkor nem sokban különbözik a pulykaevéstől mondjuk. Persze ahelyett is lehet fehérjekoncentrátumot inni és akkor nem kell megölni évente egyszer az állatot :) Ezeket nálunk amúgy összeszedik és megy tüzelőnek vagy földjavítónak. Szegények fűthetnek vele... szóval nem láttam még kárbaveszni. Azt mondom ilyen szokásaink legyenek inkább, mint a kislányok erőszakos hozzáadása férfiakhoz, vagy véres önostorozó menet stb...és még sorolhatnám a valóban barbár szokásokat...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Renhoek
2016.12.26. 18:28
Ja és szerintem a sok gagyi összevásárlása sokkal környezetrombolóbb. Mi mindig csak diszkréten saját készítésű ajándékokat adtunk családilag, így nem volt sohasem stressz :) Na jó persze tech cuccokkal meglepi magát néha az ember, dehát mi már csak ilyenek vagyunk :D
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Swifty
2016.12.26. 19:29
Igen, csak az a baj hogy a vágott fának sincs már igazi fenyőillata....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. thestock
2016.12.26. 23:01
Ha ennyire kell a fenyőillat akkor kimegyek az erdőbe,és ha van család akkor viszem magammal. Egy kis mozgás, természetjárás,és ha van gyerek annak sem árt ha világot lát...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Renhoek Swift...
2016.12.27. 00:11
Miért ne lenne? Itt érzem az egész alsó szintet elárasztja a mézeskalács mellett.
Voltunk ma pont kirándulni fenyves mellett, az is pont ilyen illat volt.

Egyébként szó se róla, nekünk mindig kb egy kisgyerek méretű fánk szokott lenni és általában a vásár végén leárazott már majdnem kidobandó fákat vesszük meg.

Amit én gyűlölök: Amikor valaki epénisz és státusszimbólumot csinál belőle, és szobamagasság méretű óriási sokéves fákat vágnak ki emiatt. Na az tényleg barbarizmus... de ezeket a törpefenyőket tényleg úgy aratják, "mint a búzát" és már megy is helyére az új. Ennyit szerintem megérdemel a dolog, felidézi a gyerekkori emlékeket. Fontosak ezek a kapaszkodók, emlékek ebben a durva és kegyetlen világban - főleg amilyen stresszes életmódot folytatunk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. hunmyke
2016.12.27. 10:48
Nekem nincs bajom ezzel a hagyománnyal. Párommal egy pici félméteres műfenyőt tartunk erre a célra. Díszítés kb 5 perc.
Én amit igazán gyűlölök, hogy azt a szerencsétlen fát, amit kivágnak 23-án, már 27-én belegyűrnek a legközelebbi utcán álló szemetesbe.
Nem ritka látvány ilyenkor...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. rottenbull
2016.12.27. 11:31
Mi csak elo fat veszunk. Jo 2m magasat, mert azok meg kenyelmesen befernek. A mufenyo teljesen idegen, sosem vennék. Kb 3 hetet van a helyen, majd felapritom, es ha kiszaradt, eltuzeljuk.
Arra meg eletemben nem gondoltam, hogy vannak, akik ebbol is ugyet tudnak csinalni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Renhoek rotte...
2016.12.27. 15:36
Üdv 2016-ban

Én már nem csodálkozok a fenyőjogi aktivistákon sem... ha ilyen Anita Sarkesian féle idióták agymenései léteznek, akik a játékok és filmek szexizmusa ellen küzdenek, blogolnak, tiltakoznak ha netán kicsit szexibbre sikerül egy karakter... én már émelygek ettől a polkorrektségtől.

Túl jó dolguk van az embereknek nyugaton, ezért unatkoznak ennyire...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!