iPon Cikkek

A zsírkréták bejövetele

Dátum | 2012. 07. 06.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Japánban az emberek azt mondják, hogy a közlekedési lámpa kéket mutat, ami azért tűnhet furcsának, mert a szabad jelzés színe ugyanúgy zöld a szigetországban is, ahogy a világ többi táján. Mi lehet tehát az eltérő elnevezés oka? A háttérben érdekes történelmi és nyelvtörténeti események rejtőznek.

A kék és a zöld szín árnyalatában hasonló, egymás mellet foglalnak helyet a szivárványon, ami azt jelenti, hogy szemünk a kék fény zöldbe való fokozatos átmenetét egyenletes folyamatként érzékeli, és átmenet során nem bukkannak fel más színek. A modern kor előtt a japán nyelv egyetlen szót (ao) használt a színskála kéket és zöldet magába foglaló sávjára, azaz egyetlen színként kezelte ezeket. A Heian-kor (794‒1185) időszakában aztán érdekes dolog történt: felbukkant egy szó ‒ midori ‒, amelyet az addig használatos „kékeszöld” zöldes árnyalatainak megnevezésére használtak, tehát még mindig nem önálló színként, de árnyalatként már megjelent a zöld.

Meglehetősen sokat kellett várni a következő fejleményekre: a kéket a zöldtől elválasztó határvonal rögzülésének kezdeti időszaka érdekes módon egy banálisnak tűnő momentumhoz, a zsírkréták megjelenéséhez köthető. 1917-ben érkeztek meg az első szállítmányok Japánba ebből a rajzeszközből, és megjelenésükkel az addig árnyalatok határtalan átmeneteiként felfogott színskálát határozottan elkülönülő színekké kezdték bontani. Különböző kréták voltak a zöld (midori) árnyalatra és a kék színre (ao) is, így a gyerekek elkezdték ezeket az elnevezéseket színnevekként használni. A változás hivatalossá tételére 1951-ben került sor, amikor az első osztályos tanári útmutatók anyagában is különvált a két szín, így az új generációk már külön kategóriaként sajátították el ezeket a szavakat.


A mai japán nyelv tehát a midori szót használja a zöld színre, hogy megkülönböztesse a kéktől. A válás azonban nem volt fájdalommentes: sok olyan elem maradt a nyelvben, amely tanúskodik a két szín elkülönülésének viszonylag frissnek számító eseményéről. A világ számos nyelvében, így a magyarban is, a zöldség szóban szerepel a zöld szó. Hasonló a helyzet az urdu nyelvben, amelynek sabzi szava gyakorlatilag ugyanúgy képződik a zöld szóból, mint a mi zöldség szavunk. Az angol nyelvben is előfordul, hogy ’zöldek’ (greens) néven emlegetik ezt a fajta táplálékot. Japánul ezzel szemben ao-mono, vagyis 'kék dolog' a neve, de ugyanígy beszélnek kék almáról, és a tavasz első kék leveleiről is. A zöldfülű kifejezés japán megfelelője ao-kusai, azaz ’kék szagú’.

Számos egyéb nyelv van, amelyet tanulmányozva világossá válik, hogy a kék és a zöld szín nem mindig határolódott el olyan élesen egymástól, mint napjainkban. Olyanok is akadnak, amelyek ma sem tesznek különbséget a kettő között: a thai nyelvben a khiaw szó zöldet jelent kivéve, ha az égre vagy a tengerre vonatkozik, mert akkor kéket. A koreai purueda kéket és zöldet is jelenthet. A modern kínai megkülönbözteti a két színt, de a ma már archaikusnak számító kínai qīng (vagy csing) szó egyszerre jelenti mindkettőt. A jelenség persze nem korlátozódik a Kelet-Ázsiában használatos nyelvekre, hanem érinti a legtöbb nyelvcsaládot. A Radiolab egy nemrégiben leadott, színekkel foglalkozó adásában arról beszéltek a szakértők, hogy sem az Ószövetség eredeti héber nyelvű változatában, sem Homérosz műveiben nem szerepel a kék szín külön kategóriaként, csak a zölddel együtt.


 

Érdekes dolog ez, hiszen rávilágít arra, hogyan látjuk és határozzuk meg a körülöttünk lévő világot. Hiszen mit is csinálunk a színek elnevezésekor? Vesszük a látható fény folytonos spektrumát, és önkényesen kényelmesebben kezelhető csomagokra osztjuk fel, amelyeknek egy-egy összefoglaló nevet adunk.

Képzeljünk el egy, a szivárvány minden színét felvonultató lapot, amelyen határok nélkül olvadnak egymásba a színek! Ez lesz a színtérképünk. Ahogy egy igazi térképen tennénk, jelöljük be rajta az általunk ismert színek határait. A lenti kép egy angol anyanyelvű személy színtérképét ábrázolja. Ha megvizsgáljuk a határokat, eszünkbe ötlik, hogy vajon mi is így húztuk volna meg a vonalakat? Vajon milyen eltéréseket mutathatnak a különböző kultúrák képviselőinek színtérképei? Eltérő nyelveket beszélünk, amelyeket különböző történelemi és életmódbeli körülmények formáltak a maira. A színek, mint már említettük egy folytonos skála önkényes felosztásán alapulnak, majd a lehatárolt daraboknak nevet ad a nyelv, tehát alapvetően nyelvi kategóriák. Joggal várhatnánk tehát azt, hogy a különböző kultúrák színtérképeiben alapvető eltérések mutatkoznak.


Ezek a kérdések foglalkoztatták Brent Berlint és Paul Kayt is a hatvanas években. A kutatók arra próbáltak rájönni, hogy léteznek-e az egyes kultúrák színatlaszainak kialakulását univerzálisan irányító törvényszerűségek. Eredményeik alapján egy dolog rögtön világossá vált: az eltérő nyelvek különböző számú színnevet használnak: van, amelyik csak kettőt, és akad olyan is, amelyik tizenegy alapvető színt tart számon. 98 nyelv vizsgálata alapján észrevettek pár közös vonást, és ezek alapján megállapítottak egy elnevezési sorrendet, amelyet csaknem minden nyelv követni látszik. A növekvő vizuális változatosság felé haladva egyre több szín jelenik meg az ebbe az irányba tartó nyelvekben, és a színek felbukkanásának sorrendje valamiféle egyetemes rendet követ, amely a következő:



Ha egy nyelvben csak két színnevet használnak, akkor a világost és a sötétet különböztetik meg, vagyis fehérről és feketéről beszélnek. Ha tovább kezdik differenciálni a színeket, akkor következő önálló színként a vörös fog megjelenni, majd utána a zöld vagy a sárga, ha öt szín van, akkor már jelen van mindkettő. A hatodik szín a zöld sáv kettéosztásával születik meg, így keletkezik a kék. Majd sorra jönnek a többiek is. A kutatók által vizsgált 98 nyelvből 92 ezt az utat követte. 

Kay és Berlin kritikusai szerint kutatásuk nem volt elég széleskörű ahhoz, hogy releváns eredményekről lehessen beszélni. Nyelvenként csak kevés emberrel beszéltek, és az iparosodott országokra koncentráltak, amelyek írott, és ennek következtében egységesített nyelvvel rendelkeznek. A bírálatokra válaszul a kutatók a hetvenes évek végén útjára indították a World Color Survey nevű projektet. Ez 110 iparosodás előtt álló nyelvközösség nyelvét vizsgálta, amelyek közül többnek egyáltalán nincs írott változata.

A felmérés maga úgy zajlott, hogy összesen 400 különböző árnyalatra osztották fel a teljes színskálát, és az ezekre az árnyalatokra színezett csempéket mutatták meg a résztvevőknek. Megkérték őket, hogy mondják meg minden egyes csempe esetében, hogy milyen színt látnak. A megnevezések alapján az azonos színűnek titulált csempékből ‒ az előzőleg említett színtérképi felosztáshoz hasonlóan ‒ „színszigeteket” hoztak létre.


Az eredményeket ezen az interaktív térképen tekinthetjük át. A mai Elefántcsontpart területén három olyan törzsi nyelv (dani, wobe, bété) is létezik, amely csak három színt különböztet meg. Más nyelvekben aztán négy, öt vagy hat szín is akad. Komoly szakmai viták folynak arról, hogy az amazóniai piraha törzs egyáltalán használ-e külön színneveket. (Ha egy pirahának megmutatunk egy vörös színű tárgyat, és rákérdezünk a színére, azt fogja mondani, hogy olyan, mint a vér.)

A sokféleség mélyén azonban velemiféle rend rejtőzik. Az alábbi ábra ugyan jóval bonyolultabbnak tűnhet az előzőnél, de rögtön jóval egyszerűbb lesz a kép, ha tisztában vagyunk azzal, hogy hat nyelvből öt a középső, lefelé irányuló útvonalat követi. A kezdetek kezdetén tehát csak a világos és a sötét megkülönböztetése létezett, tehát a meleg és hideg színek elkülönültek, de finomabb kategóriák még nem léteztek. Ezt követően a fehérből kiváltak a vörös‒sárga árnyalatok, a napnyugta és a tűz színei. Számos olyan népcsoport él ma is a Földön, amely még mindig ebben a fázisban tart, ami a színek neveit illeti. A következő lépésben a feketétől különültek el a kék‒zöld árnyalatok, az erdők, a vizek az ég színei. Később ezek a nagy színkategóriák tovább darabolódtak: a vörös különvált a sárgától, majd a kék is a zöldtől. Ez utóbbi lépés, ahogy a cikk elején már volt róla szó, számos nyelvben, így a japánban is, csak a legutóbbi évszázadban történt meg.

De mi lehet az a mögöttes erő, amely gyakorlatilag egy irányba terelgeti ezeket a sokszor gyökeresen eltérő életmódú és történelmű kultúrákat? Miért van az, hogy a végén mindenki hasonlóan állt neki felszeletelni azt a vizuális tortát, amelyet színskálának nevezünk? Mi olyan különleges ezekben a színekben, hogy előbb-utóbb mindenki ezeket választja használatra?

A World Color Survey során készült, és közzétett színtérképek révén a szakértők (Terry Regier, Paul Kay és Naveen Khetarpal) jóval közelebb kerültek a válaszokhoz. Tegyük fel, hogy az előzőekben emlegetett teljes színskálát reperezentáló csempéket három különböző csoportba kell osztanunk, azaz a feladat a következő: osszuk fel a világot három színre. Mi erre a legjobb megoldás? Nyilvánvalóan azt szeretnénk, ha színeink világosan elkülönölnének, hogy az emberek meg tudják különböztetni őket egymástól. Ugyanakkor minden színünknek tartalmaznia kell egy csomó, egymáshoz nagyon hasonlító árnyalatot, hogy világosan érzékelhető legyen, mindannyian ugyanahhoz a színhez tartoznak. A kutatók az előző feladat elvégzésével egy számítógépet bíztak meg. Az algoritmus pedig létrehozta az optimális színtérképet, amelyben a színek is elkülönülnek egymástól, és az egy színen belüli árnyalatok is jól láthatóan összetartoznak.


Fent látható az a színtérkép, amelyet a számítógép állított össze, valamint mellette három olyan nyelv térképe, amelyek három színnevet használnak. Meglepő hasonlóság mutatkozik a mesterséges, és a „természetes” úton létrejövő színtérképek között, úgy tűnik tehát, hogy a világ színeinek jelenleg használatos felosztása azért olyan egységes, mert ez az optimális megoldása a problémának.

Végül következzen néhány példa olyan nyelvek színfeloszátására, amelyek négy, öt vagy éppen hat színnevet használnak, mellettük pedig látható a számítógép által optimálisnak talált felosztás is.


Kicsit hátborzongató, hogy helyenként mennyire közel esik egymáshoz az elméletileg legjobbnak talált modell és a tényleges adatok alapján felvázolt helyzetkép. Vannak persze olyan nyelvek is, ahol nem ennyire tiszta a helyzet, de a kutatók egyetértenek abban, hogy a jelenleg használatos színekben igenis van valami különleges. Ha kicsit is odébb tologatjuk a határokat, az új színek már közel sem működnek olyan jól, mint elődeik.

A színek tehát közel sem a színskála véletlenszerű feldarabolásának eredményei, hanem valami egyetemes, kultúrákon átívelő kategóriák hordozói. Ezen felosztás bizonyosan biológiai alapokon is nyugszik, hiszen úgy osztjuk fel a színeket, hogy az emberi szem által könnyen megkülönböztethető kategóriákkal dolgozhassunk. Legtöbbünk számára a szivárvány hét színre bomlik, de ha megkérdeznénk egy kutyát, az ő szivárványa jóval kevesebb színből állna, mivel szeme másképpen érzékeli a vizuális spektrumot, modhatni szürkébb számára a világ, mint ahogy mi látjuk. De túl büszkék azért ne legyünk magunkra: a nagy sáskarákok meg a mi szivárványunkat találnák elképesztően unalmasnak, ahhoz a több ezer színből összeálló forgataghoz képest, amelyet ők látnak ugyanerre a jelenségre pillantva.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. noPublicFG
2012.07.06. 11:04
Hát ez... vao!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. fomagus
2012.07.06. 11:53
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. DogTheDog
2012.07.06. 12:37
A japoknal van nemi kepzavar
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. sosnuts
2012.07.06. 15:08
tök jó, hogy a 3. oldali ábrán minden szó a megfelelő színre van színezve, ehhez képest a fehér szó betűi feketék, a feketéé pedig (fekete alapon) fehér színűek... értem én, hogy így szemléletesebb, de akkor is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. nyerek01
2012.07.06. 15:44
Milyen szép ez a nagy sáskarák.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. prohlep
2012.07.06. 23:41

Keresztyén egyházi ünnepeken alkalmazott liturgikus alapszínek között nem szerepel a kék, míg a zöld a default, ha nincs semmi speciálisabb alkalom.

Talán a kék azért hiányzik, mert tipikusan későn elkülönülő színkategória?

Színtévesztőknél gyakori a kék-zöld tévesztés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. DogTheDog
2012.07.07. 10:55
Prohlep:

Ez erdekes,mert tisztan emlekszek a gyerekem esetere.Hamarabb tanulta meg a zoldet,meg a tengert is lezoldezte.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. r-chee
2012.07.08. 11:49
Ez a zöld-kék szín érdekes egy téma. Ha a tónusuk nagyon közel áll egymáshoz (pl. világos-világos), lehet vitatkozni, hogy kinek van igaza, hogy most ez zöld-e avagy kék
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. nextman
2012.07.09. 14:00
Nagyon jo cikk!
Koszonjuk!

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. nextman
2012.07.09. 14:05
Prohlep:

A biblia viszont hasznalja a kek szint, igy nem hiszem, hogy ebben igazad lenne:

http://www.biblebasics.co.uk/colours/col5.htm
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. zevilaga
2012.07.13. 12:36
Ez egy Melegbüszkeség rák.

A cikk kiváló, nagyon érdekes a téma.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Trolltaxi
2012.07.30. 22:31
És akkor a türkiz az micsoda? Ez ilyen női dolog, egy férfi 5-6 színnel simán leírja az őt körülvevő valóságot, a nőknek ehhez is kell vagy 40 "alapszín", meg további sokszáz árnyalat, nem is beszélve az olyan kreálmányokról, mint a bész, meg az ekrü. A férfinak elég a piros, kék, sárga, zöld, barna - meg persze a fekete-fehér. Ehhez hozzá lehet tenni, hogy halvány, vagy sötét, és nagyjából készen vannak a fontos árnyalatok. Amelyeket nem lehet ezekkel megkülönböztetni, azok annyira hasonlóak, hogy nem is érdemes.

És végül: A barack az egy növény.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!