iPon Cikkek

Abit lapok belépő szinten

Dátum | 2007. 02. 19.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Abit két belépőszintű alaplapját helyeztük górcső alá. Az egyik alaplap az IL9 Pro, amely a 20.000 forintos kategóriából került ki, ez az alaplap az abszolút belépőszintet képviseli. A második alaplap mindössze 5000 forinttal kerül többe, ám ez már a belépő szint felsőbb kategóriáját képviseli mind szolgáltatások, mind pedig teljesítmény tekintetében. Az alaplapok az Intel chipszeteire épülnek, mindkét példány LGA775-ös processzorfoglalattal rendelkezik. Az IL9Pro egy régebbi, 945P-s chipszetet tartalmaz, ennek az alaplapnak sajnos számos negatív tulajdonsága van, ezekre szépen sorban kitérünk a termék bemutatásakor, de ennek ellenére is érdemes elgondolkozni a megvételén. A másik versenyző már az Intel P965-ös lapkakészletére épül, ez az alaplap sokkal jobb ár/érték arányt képvisel.

Ahhoz, hogy a két versenyző paraméterei közötti különbséget egyértelműen és tisztán láthassuk, egy táblázatba foglaltuk az adatokat, amely lentebb látható.


A táblázat adatai egyértelműen rávilágítanak a különbségekre. Az IL9 PRO kizárólag 533/667 MHz-es DDR2-es memóriák fogadására képes, szemben az IB9-cel, amely a DDR2 800 MHz-es modulokat is képes kezelni. A memóriakezelésben különbség a maximális memóriakapacitás mértéke is, az IL9 PRO-nál ez az érték 4 GB, míg az IB9 esetében 8 GB-nyi DDR2-es memóriát pakolhatunk a rendszerbe.

Az IL9 PRO két darab PCIe-x16-os csatolóval van felvértezve, ezek Crossfire módban 4x-es sávszélességgel állnak a videokártyák rendelkezésére. Az IB9-es alaplap csak egy darab PCIe x16-os slottal van ellátva. SATA portok tekintetében a két versenyző között nincs különbség, ám IDE felületen már annál inkább. Az IL9 PRO-n 2 db IDE csatolót találunk, az IB9-esen csak 1-et. USB portok számában az IB9-es jobban felszereltnek mondható, ezen a terméken 10 darab USB 2.0-ás portot találunk. Firewire tekintetében egyik versenyző sem jobb a másiknál: nem találunk ilyen csatlakozót semelyik alaplapon.

A rövid ismertetés után következzenek a versenyzők egyenként, részletesen.

Abit IB9 - Jó tuninglehetőségek kedvező áron.

Az első versenyzőnk az Abit IB9-es alaplapja, amely 25000 forint körüli árával rendkívül jó választásnak bizonyulhat a belépő szintű megoldásokat kereső vásárlók körében. Az alaplapnak jelentősebb hiányossága nincs, itt maximum talán a Firewire csatoló hiányát lehetne megemlíteni, illetve azt, hogy az alaplap nem támogatja a kétvideokártyás megoldásokat. Ezen kívül hiányozhat még a második IDE csatlakozó is, amennyiben 2-nél több IDE egységgel rendelkezünk. Ebbem az esetben költséghatékony megoldásként rövidtávon választhatunk egy IDE kártyát, de ha hosszabb távon gondolkozunk, akkor a SATA-ra való váltás lehet a megoldás.


Az alaplap csomagolása teljes mértékben átlagos. A dobozban a szokásos kellékeket találjuk: felhasználói kézikönyvet, driver cd-t és a hátlaphoz tartozó beépítő lemezt. Kábelek tekintetében rendelkezésünkre áll 4 darab SATA kábel, valamint egy 80 eres IDE kábel és egy floppy kábel is lapul a csomagban.


Belépő szintű megoldás ellenére, az alaplap passzív hűtéssel van ellátva, tehát az északi és a déli híd hűtése teljesen hangtalan módon történik. Az alaplap felépítésében semmi kivetnivalót nem találtunk, minden foglalat és csatlakozó jó helyre került, semmi nem akadályozza a könnyű hozzáférést az egyes csatolókhoz.


A BIOS-ban a szokásos Award felépítést találjuk. Amennyiben szeretnénk tuningolni a rendszert, akkor rendelkezésünkre áll egy nagyon jó tulajdonságokkal rendelkező SoftMenu. Segítségével lehetőség van a feszültségértékek növelésére, a memória órajelének visszaosztására és az FSB növelésére. Egyszóval tuning szempontból teljesen rendben van az alaplap.

Az első benyomások rendkívül jók a termékkel kapcsolatban, egyedül a Firewire hiányát éreztük kicsit kellemetlennek. Az egy darab IDE csatlakozó már megszokottnak mondható, ugyanis az újabb alaplapok körében már ez a tendencia érvényesül, idővel szépen lassan el is fog tűnni egyes lapokról ez a csatlakozófelület, ám ez szerencsére még odébb van. 

Abit IL9 Pro - Alsó kategóriás alaplap, tuninglehetőségek nélkül.

Az Abit IL9 Pro alaplapja az abszolút belépőszintet képviseli. Az alaplap legfőbb hiányossága a DDR2-800 MHz-es memóriatámogatás hiánya. Az alaplap a maga 19000 forintos árával egy rendkívül költséghatékony megoldás. Ettől eltekintve az ár/teljesítmény arányával egy jó alaplapnak mondható az IL9 PRO. A költséghatékonyságot jellemzi az is, hogy két darab IDE csatolóval látták el az alaplapot, így ha valaki régebbi konfigurációját szeretné lecserélni, annak nagy segítség lehet, hogy nem kell rögtön SATA-ra váltania, mivel egy ilyen manőver processzor, alaplap, memória és videokártya cserével jár, így egyáltalán nem mindegy, hogy az egyes alkatrészek mennyibe kerülnek.




Az alaplap csomagjában nem találunk semmi extrát: egy felhasználói kézikönyvet, egy takarólemezt és egy driver cd-t mellékel a gyártó. A kábelek között jelen vannak a SATA kábelek, az IDE kábel és a floppy kábel.



Az alaplap kialakításában nem találtunk kifogásolható megoldást. A termék passzív hűtéssel rendelkezik, így teljes mértékben hangtalannak mondható.





Az alaplap BIOS-a mentes minden extrától. Amennyiben tuning menüt, esetleg SoftMenu-t keresnék, úgy csalódni fogunk, ugyanis sajnos az alaplapnál nincs lehetőség FSB, memória órajel, memória osztás vagy memória időzítés állítására. A feszültségek tekintetében a DIMM értékek módosíthatóak, ám ennek túl sok értelme nincs, mivel ehhez az órajeleket nem tudjuk feljebb tornászni.

Az alaplapok részletes bemutatása után, következzen a tesztkonfiguráció.

A teszthez használt konfiguráci elemei nem változtak, az előző cikkeinkben már megismert hardverelemeket hívtuk segítségül ezúttal is. Mivel az IL9 Pro nem volt képes a memóriát 800 MHz-en hajtani, így 667 Mhz-re lőttük be mindkét alaplapot. Azért, hogy egyúttal szemléltessük a különbséget a DDR2-667 MHz-es és a DDR2-800 MHz-es memóriahasználat között, az IB9-es alaplapnál a teszteket lefuttattuk 667 és 800 MHz-es memória órajeleken is. Ennek fényében emlékeztetőül lássuk a tesztgép pontos paramétereit.

A tesztgép pontos paraméterei:

Hardver
Processzor:  Intel Core 2 Duo 6300 (1,87 GHz)
Alaplapok: Abit IL9 és Abit IB9 Pro
Memória: 1 GB Kingmax Mars DDR2-667 MHz-en (5-5-5-15) és DDR2-800 MHz-en (5-5-5-18)
Winchester: Maxtor 80 GB (SATA II)
Videokártya: Inno3D 7600GT 256MB
Monitor:  Acer 2032W
Tápegység: Chieftec 420W

Szoftver:
Operációs rendszer: Microsoft Windows XP SP2
Meghajtóprogramok:
-Forceware 93.72
-DirectX 9.0c 2006 December
-Az alaplapoknál a gyári driver cd-t hívtuk segítségül

Tesztprogramok:
3Dmark 2006 (Score teszt, SM 2.0 és SM 3.0)
HdTach 3.0
Sisoft Sandra 1107b
PerformanceTest 6.1
Metabench 0.98
Everest 3.50
Cinebench 9.5
PCmark04
PCmark05
SuperPi Mod 1.5

Játékok:
Quake III
F.E.A.R.

A tesztek sorozatát a szintetikus tesztekkel indítjuk, ezek közül is a Super Pi 1.5-ös verziójával.


DDR2-667 MHz-es órajelen az Abit IB9-es teljesített jobban, a DDR2-667 MHz-es és DDR2-800 MHz-es memória sebességek közötti különbség fél másodperces gyorsulásra elegendő


Performance Test-ben szintén az IB9-es alaplap került fölénybe, a különbség jelentősnek egyáltalán nem mondható, mindössze 8 pont.


Cinebench-ben érdekes módon kevesebb pontot ért el az IB9-es alaplap DDR2-es 800 MHz-es memóriabeállítás mellett, mint DDR2-667 MHz-en, de még így is veri az IL9 Pro-t.


DDR2-667 MHz-es memóriabeállítások alkalmazásakor az IB9 és az IL9 Pro azonos eredményt értek el, az IB9 DDR2-800 MHz-cel 2 pontos előnyt mutatott fel a versentárshoz és önmagához képest.


Metabench-ben az IB9 DDR2-667 MHz-en jelentősebb előnnyel végzett az IL9 Pro előtt, a DDR2-800 MHz-es értékeket tekintve a külöbség már igen számottevő.



A PCmark  régebbi, azaz 2004-es változatában egyértelműen az IB9 teljesített jobban, de a 2005-ös verzióban már fordult a kocka, és az IL9 Pro-nak sikerült felülkerekednie.

A szintetikus tesztek első része után, folytatjuk a második sorozattal. 

A második tesztrészt az Everest-tel folytatjuk, amelyben a memóriateljesítményeket veszzük górcső alá.


A memória írás tekintetében az IB9 fölénye jelentős, több mint 100 MB/s-mal veri az ellenfelet.


Memóriaolvasásban az IB9-es alaplap teljesítménye meggyőző, DDR2-800 MHz-en jelentősen javul az amúgy sem rossz teljesítmény.


Az IB9 teljesítményfölénye jól láthatóan tovább növekedett az IL9 Pro-val szemben.


A késleltetésnél már csak minimális különbség figyelhető meg a két alaplap között.


A HDtach-ben a merevlemezkezelés kerül előtérbe. Az IL9 Pro DDR2 667 MHz-es beállítások mellett megveri az IB9-est, a DDR2-800 MHz-es memóriát használó IB9-cel van egy szinten a teljesítménye.

A csúcssebesség tekintetében az előny az IL9 Pro-t illeti meg, nem túl nagy különbséggel, de vezet.


Processzorhasználat tekintetében mindkét alaplapnál azonos a helyzet: merevlemez használatkor egyformán 2%-os terhelést helyeznek a processzor vállára.


A Sisoft tesztelésénél nem várt nehézségekbe ütköztünk: az alkalmazás egyszerűen nem indult el az IL9 Pro-n. Próbáltunk több fajta drivert, operációsrendszer telepítőt, a helyzet nem változott. A Sisoft oldalán pont az IL9 Pro val kapcsolatban javítottak egy memóriakezelési hibát, amelyet a 1107b szoftververzió tartalmazott. Különös, de mi is ezzel próbálkoztunk, ám sikertelenül. Ez rengeteg kellemetlen percet szerzett, de azért az IB9-es alaplap eredményeit ismertetjük.


A DDR2-667 MHz-es és a DDR2-800 MHz-es memóriabeállítás közötti különbség jelentős.

A szintetikus tesztsorozat után a 3D-s alkalmazások és játékok tesztjei következnek.

A 3DMark 06-os verziójával folytatjuk, ami az igazat megvallva a szintetikus tesztprogramok kategóriájába tartozik, ám mivel a 3D-s teljesítmény mérésére van kihegyezve, ezért ide helyeztük. A programban tertmészetesen az IB9-es alaplap DDR2-667 MHz-es memóriával és DDR-2 800 MHz-es beállítással nyújtott teljesítményét egyaránt ábrázoljuk.


Pontszámok tekintetében azonos feltételek, tehát 667 MHz-es memória órajel alkalmazás mellett mindkét lap ugyanakkora pontszámot ért el. A DDR2-800 MHz-es memória beállítás túl nagy pontkülönbséget nem eredményezett.


Az IB9-es alaplap fél ponttal nyert a vetélytárs ellen, a DDR2-667 MHz-es és DDR2-800 MHz-es pontszámok között nincs különség.


Ebben az esetben az IL9 Pro vette át a vezetést, minimális, másfél pontos előnnyel.


Processzortesztben egyértelműen az IB9-es alaplap bizonyult jobbnak.

A teszteket most a játékokkal folytatjuk, a sok Quake 3 rajongó kedvéért ismét bevontuk a tesztelésbe az örök klasszikust, valószínűleg most utoljára.


A tesztben ismét összehasonlítottuk az eddig már tesztelt négy alaplapot, így a kép rendkívül színes lett, a szó szoros értelmében. az Abit IL9 Pro lett a mezőny legkisebb teljesítménnyel rendelkező tagja, az IB9 viszont rendkívül jól helyt állt a mezőnyben.


A F.E.A.R tesztjében az IL9 Pro meglepő dolgot produkált: a teljes mezőnyt megverte, igaz csak fél FPS-sel.

A játéktesztek eredményei után most az összegzés következik, amely a következő oldalon olvasható.

Az összegzés már-már megszokottnak mondható szisztéma szerint zajlik. Elsőként a szintetikus tesztekben elért pontszámokat adjuk össze, majd ebből az összegből kivonjuk az Everest késleltetési értékeit, valamint a Super Pi eredményét. Ennek a módszernek köszönhetően értelemszerűen a gyorsabb alaplaptól vonunk le kevesebb pontot, így kialakul a végső kép a teljesítményt tekintve.


A szintetikus pontok összegzésénél a Sisoft Sandra eredményeit kihagytuk, hogy a nyers teljesítményt össze tudjuk hasonlítani. Ennek fényében kijelenthető, hogy szintetikus tesztben az IB9-es alaplap a győztes. Ugyanígy jártunk el a játékteszteknél is, itt is összeadásra kerültek az egyes részeredmények, ennek köszönhetően kaptunk egy végeredményt, amely segít a döntésben.


Játéktesztben a különbség nem mondható nagynak, de így is az Abit IB9-es a győztes. A részeredmények ismeretében most összeadásra kerül a játékok és a szintetikus tesztek összege, így megkapjuk a nyers végeredményt, amely alaján egyértelműen ki tudjuk hirdetni a győztest.


A győztes az Abit IB9-es lett, meggyőző teljesítményt mutatott fel az IL9 Pro-val szemben. A különbség mértéke jelentősnek mondható, így egyértelműen látszik, hogy az IL9 Pro a belépő szintű megoldások alsóbb kategóriájában helyezkedik el, legalábbis az IB9-cel összehasonlítva.

Tesztünk rávilágított a DDR2-800 MHz-es és a DDR2-667-es memóriasebességek közötti különbségre, amely egyes esetekben tetemes, ám más helyzetekben szinte semmit nem számít, nagy átlagban mégis azt javasoljuk, hogy a DDR2-800 MHz-es ramok mellett tegye le a voksát az, aki vásárlás előtt áll.

Abit IB9 - Nekünk határozottan tetszett.
 
Az alaplapok között árban hozzávetőlegesen 5000 forint kölünbség van, viszont ezért az 5000 forintért az IB9 személyében kapunk egy rendkívül jó tuningképességekkel rendelkező alaplapot, amely képes a DDR2-800 MHz-es memóriák kezelésére, nem mellékesen ár/érték arányát tekintve egy nagyon jó választás. Tesztünk győztese egyértelműen az IB9-es lett, a szerkesztőség mellette teszi le voksát, amennyiben lehetőség van a két versenyző között választani. Ez az alaplap tükrözi az Abit ismert tuningbarátságát, valamint hozza a cég alaplapjaitól elvárt szintet. Egyszóval mindenképpen ajánlott vételnek számít, a tesztgyőztesi cím mellett.

Abit IL9 Pro - Tuninglehetőségektől mentes félkarú óriás.


Az IL9 Pro esetében már más a helyzet. Az alaplap mentes minden tuninglehetőségtől, ez fontos szempont, mert aki alsóbb kategóriás konfiguráció összeállítását tervezi, az sokszor szemelőtt tartja a tuning lehetőségét, nos ennél az alaplapnál a helyzet jelenlegi állása szerint a tuningról le kell tennünk. Ezt a negatívumot leszámítva, az IL9 Pro a maga 19000 forint körüli árával ideális lehet egy alsókategóriás konfiguráció alapjaként, ám mégis azt tanácsoljuk, ha valamin spórolni szeretne a kedves olvasó gépe összeállításánál, NE az alaplapon tegye, mert ezzel számtalan kellemetlen percet fog szerezni magának a jövőben. Ebben az árkategóriában van kereslet az ehhez hasonló alaplapokra, ám aki teheti, az egy pár ezer forinttal drágább lapot válasszon, nem fogja megbánni, amennyiben szempont a tuning, ellenkező esetben megfelelő ez IL9 Pro is. Az alaplapot ajánlott vételnek minősítjük akkor, ha nem számít, hogy nincs tuninglehetőség, illetve minél olcsóbb gépet szeretnénk összeállítani. 

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az Expert Computer Kft-nek a teszthez felajánlott alaplapokért!

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások