iPon Cikkek

Ace Combat: Assault Horizon - Jó vadászatot!

Dátum | 2011. 11. 02.
Szerző | dragon83
Csoport | JÁTÉK

A repülőgépszimulátorok halálát sokszor, sok helyen megénekelték már, így azt hiszem ezúttal eltekinthetünk attól, hogy megsirassuk e nagyszerű műfaj eltűnését a süllyesztőben. Tekintetünket vessük inkább azokra a programokra, amik még ha nem is szimulátorok, próbálják elhitetni velünk, hogy több kilométeres magasságban a hangsebességet átlépve hasítjuk a levegőt, miközben egy modern vadászgép pilótafülkéjében ülünk. Bár ezekből a repülős akciójátékokból sincs túl sok a piacon, évente azért tisztelet teszi egy-két darab belőlük valamilyen platformon. Tavaly az Ubisoft próbálkozott – több-kevesebb sikerrel - kedvére tenni a szobapilótáknak a H.A.W.X. 2-vel, idén pedig megérkezett a konzolokon igencsak jól ismert Ace Combat széria legújabb része, az Assault Horizon. Aki ismeri ezeket a programokat, az bizonyára jól tudja, hogy mit várhat ettől a játéktól: valóságtól elrugaszkodott, őrült repülést, rengeteg gyönyörű repülőgépet és gyakran káoszba fulladó, ám mégis élvezetes légiharcokat. A kérdés igazából csak annyi, hogy az Assault Horizon tovább öregbíti-e az Ace Combat hírnevét, vagy a sorozat egy gyengébb részeként vonul be a történelembe?

Szerelem első látásra
A játékban a szokásos opciókkal fogad bennünket a főmenü, úgymint hadjárat mód, online komponens, beállítások, profil és a megnyitott extrák megtekintése. Bár legtöbben bizonyára rögtön nekiesnének a hadjáratnak, ajánlott egy rövid kiruccanást tenni a beállítások menübe, leginkább abból a célból, hogy meghatározzuk, hogy az eredeti (a korábbi Ace Combat epizódokban használt), vagy az új irányítási módszert szeretnénk-e használni. Előbbit kiválasztva a gépek irányítása jobban hasonlít a valóságra, tehát ha például jobbra toljuk az analóg kart, akkor madarunk elkezd a tengelye körül jobbra forogni, és nem jobbra kanyarodik, mint ahogy az új módszer esetében teszi. Bár egy kezdő pilótának valószínűleg nehezebb az eredeti metódust használnia, hosszútávon mindenképpen érdemes beletanulni, mert sokkal hatékonyabban lehet vezetni így a gépeket, ami nélkülözhetetlen például a többjátékos módban. Ha túl vagyunk a technikai részek bekalibrálásán, belevághatunk a sztori módba, ami ügyességünktől és a nehézségi szinttől függően 9-10 óra játékidőt biztosít a szobapilótáknak. A történet egy kitalált konfliktust mesél el a NATO (élén az Egyesült Államokkal) és orosz lázadók között, mely Afrikában kezdődik, majd Dubajon keresztül egészen Miamiig kísér bennünket. A játék doboza szerint a sztorit a bestseller író, Jim DeFelice vetette papírra, amire az Egyesült Államokban talán jobban felkapnák a fejüket, ám itthon vélhetően nem sok embernek lesz ismerős a név. Őszintén szólva nem túl nagy durranás a történet, aki már olvasott Tom Clancy regényt, netán játszott hasonló témájú játékokkal, az nem fog meglepődni az Assault Horizonban látott eseményeken. Bár néhány helyen eléggé kiszámítható, hogy mi is fog történni, a célnak megfelel a sztori színvonala, rendes keretet ad a küldetéseknek, és azért részesei lehetünk pár érdekes momentumnak is.
 

A játékmenetet illetően számos újdonságot is felfedezhetünk, amik a legutóbbi rész óta kerültek be a repertoárba. Mielőtt azonban kiveséznénk ezeket az elemeket, lássuk milyen is általánosságban az Assault Horizon játékmechanikája? Valós fizikai modellezést ne várjunk természetesen, hiszen az Ace Combat mindig is a pörgős akcióról szólt. Pillanatok alatt fel tudunk gyorsítani, vagy épp le tudunk lassítani bármilyen repülőgéppel, tulajdonképpen ugyanazt elmondhatjuk, mint annak idején a HAWX esetében, tehát olyan az egész irányítás, mintha űrhajókat vezetnénk. Annyi köze van azért a valósághoz, hogy ha nagyon lelassulunk, akkor a gép „áteshet”, és lepottyanhatunk az égből. Az Assault Horizon hű maradt a sorozathoz, hiszen rengeteg harci repülőgépet szerepeltet, amelyek karakterisztikájukban kissé el is térnek egymástól (mennyire gyors, fordulékony, milyen a stabilitása, páncélozottsága, stb.). Az egyik menüben lehetőségünk van rá, hogy minden gépet közelről körbejárjunk, ekkor látható leginkább, hogy milyen nagyszerű munkát végeztek a modellezők, hiszen csodásan néznek ki a gépek. Az új Ace Combat egyik nagy újdonsága, hogy most már nem csak vadászrepülőgépeket irányíthatunk benne, hanem bombázókat, lopakodókat, sőt, harci helikoptereket is, tovább növelve ezzel a játékban lévő légi járművek számát.

Működésben a DFM
A különböző kategóriájú gépek szerepeltetése egyúttal azt is jelenti, hogy más-más típusú küldetéseket kell teljesítenünk velük a történet kibontakozása során. A vadászgépekkel általában légi harcokban kell részt vennünk, illetve néha a földön harcoló egységeinket kell támogatnunk velük, ellenséges tankokra vadászva. Ezekben a missziókban fogjuk megtapasztalni az Assault Horizon egyik nagy újdonságát, amit a fejlesztők csak Dogfight Mode-nak (DFM) neveznek. Ez azt jelenti, hogy ha kellően megközelítjük az ellenséges gépet, akkor beléphetünk a DFM-be, ami a program egyik leglátványosabb része. Ilyenkor a kamera kicsit ráközelít a másik gépre, a fegyvereink sokkal hatékonyabbá válnak, és az irányítás is egyszerűbbé válik, így könnyen az ellenfél nyomában maradhatunk. Természetesen ezt ellenünk is be lehet vetni, ami alatt sokkal sebezhetőbbé válunk. Még jó, hogy van ellenszere a DFM-nek, így ha ügyesek vagyunk, ki tudjuk védeni azt. A légiharcokra koncentráló küldetések nagyon akciódús játékmenetet eredményeznek, ám több misszió esetén éreztük úgy, hogy a fejlesztők feleslegesen elnyújtották őket. Gyakran négy-öt hullámban támadnak ránk az ellenséges gépek (ráadásul ezek mindig a semmiből jelennek meg), aminek köszönhetően könnyen unalomba fulladhatnak ezek a küldetések. Igaz, hogy a játékidő megsínylette volna, de jobb lett volna két-három hullám után lezártnak tekinteni harcot, vagy új feladatokat adni a játékosnak.
 

Bár a küldetéseken belül néha felszínre tör a monotonitás, azt nem lehet mondani, hogy az egyes missziók ne lennének változatosak. Az imént részletezett légiharcok mellett gyakran egy helikopter pilótafülkéjébe is be kell pattanunk, ami teljesen más irányítási módszert követel meg. Ezek a küldetések mindig a földi egységek támogatásához kapcsolódnak, és egy fokkal lassabb tempójúak, mint a vadászgépeknél látottak, ám nem kevésbé élvezetesek. Ráadásul gyakran nem is a pilótaszékbe kell beleülnünk, hanem a géppuskás szerepét vesszük fel, akinek nincs más dolga, mint élvezni a kilátást, míg a föld közelében suhanunk, no meg néha megritkítani a gyalogságot a mi egységeink előretörése során. A missziók harmadik nagy csoportját azok a darabok alkotják, amikor az egyik női pilóta bőrébe bújva hatalmas bombázókat irányíthatunk. E küldetésekben lehetőségünk lesz radarnyalábok között manőverezni, szőnyegbombázást végrehajtani, a játék elején pedig még egy AC-130-as lövészének is átvehetjük a szerepét, hogy a Modern Warfare-ben látott módon fedezzük a lent harcoló baráti katonákat.

A harci helikopterek sem maradtak ki a játékból
Ha végére értünk a hadjárat módnak, akkor természetesen jöhet a multi, ami alapos ráncfelvarráson esett át az előző rész óta. Összesen négy fő játékmód van, ami első hallásra nem tűnik soknak, ám azok jelentősen különböznek egymástól, így nem igazán lehet panaszunk (a DFM természetesen mindegyikben használható). A Deathmatch móddal nem érdemes túl sokat foglalkozni, hiszen ugyanúgy működik, mint például egy FPS-ben, csak itt repülni kell: adott 16 játékos, a végén pedig az nyer, aki a legtöbb pontot szerzi az ellenfelek lelövése révén. A Domination egy fokkal érdekesebb, ennél a pályán lévő bázisokat kell az irányításunk alá vonni. Ehhez nem elég az, hogy az ellenséges vadászokat lelőjjük, közben a földön harcoló egységeket is irtani kell, hiszen lényegében azok tudják elfoglalni és megtartani a területeket. Márpedig nem egyszerű a tankokra koncentrálni, miközben a levegőben két gép is épp minket próbál darabokra szaggatni. A harmadik játékmód nem igényel túl sok magyarázatot, hiszen a szabályok egyszerűek. Mindkét csapatnak van egy bázisa, amit a másik fél megpróbál elpusztítani. Az összecsapást az nyeri, aki előbb lebombázza az ellenség bázisát. Végül említsük meg a háromfős kooperatív módot is, amely során a külön ehhez a módhoz készített küldetéseket játszhatunk végig két másik pilótatársunk társaságában.
 

Természetesen manapság egy többjátékos mód sem lehet teljes valamiféle testreszabhatóság nélkül, és ez nem maradt ki az Assault Horizonból sem. Ennek keretében bármelyik gépünket befesthetjük akár rózsaszínre is, hátha ízléstelenségünkkel sikerül megzavarnunk az ellenséges játékosokat. Ami sokkal fontosabb, hogy az online harcok során virtuális pilótánk pontokat szerez, amiket aztán felhasználhatunk arra, hogy megnyissunk különféle képességeket. Ezeket használva elérhetjük, hogy például nagyobbat sebezzen a gépágyúnk, vagy a rakétánk, de automatikus kikerülő manőverre is szert tehetünk. Ha csapatjátékosok vagytok, akkor ne felejtsétek el, hogy vannak olyan „skillek”, amik a társaitoknak is bónuszokat nyújtanak, érdemes használni ezeket. Egy szó mint száz, az Assault Horizon egy jól átgondolt többjátékos móddal rendelkezik, amellyel alaposan kitolhatjuk a program szavatosságát, ha nem félünk kimerészkedni az online csatatérre. Egy dolog zavarhatja csak meg a szórakozásunkat, a jelenleg még akadozó netkód. Sajnos a multis összecsapások során több alkalommal is megszakadt a kapcsolat a többi játékossal, reméljük ez a hiányosság hamar javítva lesz.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj...
Ami a technikai részleteket illeti, mind látvány, mind hangzás terén jól, de nem kiemelkedően teljesít az új Ace Combat. Elég csak ránézni a képekre és látni, hogy a repülőgépek csodásan néznek ki, és magasból a táj is egészen pofásra sikeredett. A repülős játékok rákfenéje azonban az Assault Horizont sem kerülte el, ugyanis ha lejjebb ereszkedünk, akkor már kissé hullámzó színvonalat mutatnak a földi textúrák. A helikopteres részeknél van pár igencsak impozáns pálya (például a kikötős rész), de a vadászrepülőgépes küldetéseknél már akadnak gyengébb szakaszok, de szerencsére azoknál nem gyakran fogunk föld közelben repülni. Hangzás terén egy dolgot mindenképpen leszögezhetünk, a játék zenei felhozatal kivételesen jól sikerült. A légi összecsapásoknál pörgős, rockos dallamok szólnak, amik feltüzelik a játékost, de máskor felcsendülnek lassabb ritmusú számok is, amik mindig nagyon jól illeszkednek az adott szituációhoz. Akinek nagyon megtetszett a zenei anyag, az a játékhoz adott CD-ről is hallgathatja őket, legalábbis a Limited kiadás esetében. Sajnos a szinkron minősége elég hullámzó lett. A többség hozza az elvárható, közepes szintet, ám van néhány nagyon gyenge teljesítmény is, amelyek szinte megmosolyogtatóan erőltetettek.
 

Hogy megválaszoljam a bevezetőben feltett kérdést, az Assault Horizonnak sikerült tovább öregbítenie a sorozat hírnevét, még ha nem is annyira, mint annak idején a PS2-re kiadott Shattered Skies-nak. Távolról sem tökéletes játékról van szó, ám a stílus rajongói garantáltan jól fognak szórakozni vele. Ráadásul a kiadó hosszú távra tervez a programmal, hiszen lassan megjelennek az első DLC-k is az új Ace Combathoz.


Platformok: Xbox 360, PlayStation 3
Tesztelt platform: PlayStation 3

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. Svidi
2011.11.02. 09:30
Elég jól néz ki, de ránézésre egy hawx jobb grafikailag. Amúgy PS1-en még nem is tudom melyik részét vittem, annak az élménye 110% volt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Eskimo
2011.11.02. 14:12
Videók alapján nem is rossz. Eddig nem vonzott az ACE COMBAT széria egyik része sem, de ezt szerintem kipróbálom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. benceecneb
2011.11.04. 22:08
Svidli: Szerintem a 3. részre gondolsz, én is nagyon sokat toltam ps1-en, egyik legkedvencebb játékom volt, emlékszem volt egy éjszakai küldi amit soha nem tudtam megcsinálni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. benceecneb
2011.11.04. 22:08
dupla sry
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. mezarius
2011.11.06. 19:17
Mivel nincs konzolom marad a HAWX 2 az szerencsére jó PC-re is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. lordsithlo...
2011.11.07. 11:51
Ha valaki gondolkozna, ki is az a JefF DeFelice, nos, nekik mondom, hogy a cikk írója bizony csúnyán elírta a dolgot, ugyanis a forgatókönyvet valóban J. DeFelice írta, de a J. nem Jeff, hanem James.

Ha pedig így keres rá az ember, akkor egyből előjön, hogy ő az egyik legnagyobb technothriller író. Az ő nevéhez fűzhető társszerzőként több Dale Brown könyv, Larry Bond mellett társszerző a Vörös főnix című könyvnél és még sorolhatnám.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!