iPon Cikkek

Aion: Gondolatok a béta után

Dátum | 2009. 06. 09.
Szerző | Magrathea
Csoport | JÁTÉK


Az elmúlt hétvégén az NCSoft megtartotta első nyugati Aion bétáját. Nem húzták hosszúra, de legalább kaphattunk egy kis bepillantást a játékba. Éppen ezért nem is írunk róla komolyabb cikket, csak összegezzük észrevételeinket a játékkal kapcsolatban egy rövidke előzetes formájában. (A béta okán így nem annyira a bugokra(hibákra) mint az általánosabb jellemzőkre igyekszünk majd kitérni.)

Az Aion mint tudjuk Cryenginet használ, a grafikája a maga műfajában szép, de azért túl sokat ne várjunk. Inkább azt helyezték előtérbe a készítésénél, hogy elég gyors legyen, és minél inkább száműzzék a töltőképernyőket a játékból.

Kezdetek és karaktergenerálás

Ahogy azt már megszokhattuk az NCSofttól, szeretik a felemelő hangulatú zenéket. A játék indítását követően egy bájos hangú hölgynek körülbelül 10 másodpercig tart kiénekelni azt az egy szót, hogy Aion. Már ettől szárnyakat kaptunk, szóval bele is fogtunk gyorsan a karaktergenerálásba, amiről csak pozitívan tudunk nyilatkozni. Rengeteg féle arc és haj közül választhatunk leendő avatárunknak, sőt, csúszkák tömkelegével ezeket még tovább tudjuk finomítani. Nem csak az arcot, de karakterünk testét is kedvünk szerint formálhatjuk, amiből eredően alkothatunk akár töpszli tündét vagy lombrágó embert is. (Az alapvető fejméret növelésével még lufi fejű szörnyetegeket is összehozhatunk, de viszonylag kevesen álltak elő ehhez hasonló karakterekkel.) Lényeg az, hogy nem raktak be olyan fajokat, mint az elf, ember vagy a törpe, de simán csinálhatunk olyan karaktert, amely pontosan úgy néz ki mint ezek. Kiemelendő talán még a mellméret növelő csúszka (chest), és az abban rejlő lehetőségek... :)

A karakterválasztó képernyő
Itt érdemes néhány szót ejteni a karakter animációkról. Szépek és változatosak. A mozgás szemet gyönyörködtető, rengeteg féle emote (érzelmeket kifejező mozdulatok) van és figyeltek olyan apróságokra is, mint például ha avatárunkkal vízbe megyünk, elkezd pancsolni. Száraz, sivatagos területen pedig pár másodperc után meglegyezi magát, míg normál helyen csak érdeklődően körbe tekint. Már rögtön az elején magunkénak éreztük a karaktert, ez egy igen fontos pozitívum.

Önfeledt pancsolás...

Az első 10 szint

Mi egy Elyos mágust indítottunk és kalandjainkat a játékban egy kiadós emlékezetkieséssel kezdtük (Akit érdekel a világ részletes története, annak irány a hivatalos vagy a magyar honlap.). Az első 10 szint során nagyjából magunkra találtunk, a helyi mezőgazdasági dolgozók megsegítése közben pedig néhány emlékfoszlány is visszatért. Küldetés akadt bőven, különösen az nyerte el tetszésünket, hogy egy új helyre érve a fő küldetés felvételekor kaptunk egy rövidke átvezetőt (elveszi a játék a karakter irányítását, és átpásztázza a terepet, felhívva a figyelmet a helyi problémákra). Ilyen bejátszásokkal több questnél is találkozhatunk, remekül feldobják a játék hangulatát. A küldetések egyetlen hiányossága az, hogy az NPC-k nem beszélnek, így mindent szövegesen kapunk. A szinkron tényleg nagyon költséges és nagy project (a BioWare-es SW MMO ebből a szempontból különlegesség lesz), de ígéretet tettek rá, hogy a végleges változatban benne lesz (ámen). A küldetés rásegítés többé-kevésbé jól működik, így aki nem szeretné elolvasni minden helyi lakos hátfájásának a történetét, az a quest szövegekben lévő linkekre kattintva lekérheti a térképen a végrehajtandó feladatok helyét. (Idő szűkén mi is ezt tettük többnyire.)

Az egyik visszaemlékezésünk...
Szárnya szegett madár

Mire elértük a 10. szintet már nagyjából rájöttünk, hogy valaha Daevák voltunk, így sorsszerűen újra azzá avatnak minket és megkapjuk szárnyainkat Elysea fővárosban, a Sanctrumban amit Elysiumnak is hívnak.

A Daeva avató szertartás
Itt rögtön szembesültünk is azzal, hogy bizony nem lehet mindenhol repkedni a játékban. Ilyen tiltott terület volt a csodálatos lebegő város is, tovább koptathattuk hát a lábunkat, és persze némi apróért teleportálhattunk is ahova lehet. A következő quest hub (hely ahol több küldetést is fel tudunk venni) azért már kicsit szabadjára engedett minket, több olyan feladat is volt melyet repülés segítségével kellett megoldani. Ugyanazon területen viszont rá kellett jöjjünk arra is, hogy bizony zónákra vannak osztva a térképek és a következő quest csomópont megint csak repülésről letiltott zónába esett. Kicsit szárnyunkat szegte mikor a láthatatlan falakról visszacsapódtunk, de megemésztettük. A legzavaróbb talán a magassági korlát, némely helyen olyan alacsonyan van, hogy még a WoW-ban is magasabbra szárnyalhattunk griffjeinkkel és sárkányainkkal. Másik furcsaság, hogy karakterünk kiválóan bírja a levegőtlen űrben való repkedést (Abyss), de az már betesz neki, hogy ha mellig érő vízbe merészkedik (folyamatos életvesztéssel jár, míg ki nem kászálódunk).

Elysea központja, a lebegő város, Sanctrum
Ha már HP vesztés, igen negatív élményként éltük meg első halálunkat is. Lényeg az, hogy ha nem támasztanak fel minket, vagy nincs nálunk egy feltámasztó kristály (egy küldetésből sikerült szert tennünk egy ilyenre, hogy a továbbiakban hogy lehet hozzájutni, még nem tudjuk), akkor annál az Obeliszknél kelünk fel, amelyikhez hozzákötöttünk magunkat. Ezekről a szobrokról eddig nem esett szó, minden MMO-ban van valami hasonló, WoW-ban Heartstone (+kocsmáros), LotRO-ban mérföldkövek és így tovább, amikhez hozzáköthetjük magunkat és bizonyos időközönként (ez többnyire 1 óra, az Aionban viszont szerencsére csak 20 perc) vissza teleportálhatunk hozzájuk. Halál esetén tehát visszakerülünk ehhez az Obeliskhez egy debuff és némi xp vesztés kíséretében. Jó hír, hogy az elvesztett tapasztalati pontjainkat a szobor mellett álló ’Soul healer’ segítségével visszavehetjük, rossz hír viszont, hogy ez bizony sokba kerül, az ár egyenes arányban nő az elvesztett xp mennyiségével, ami a szintünk növekedésével egyre több. Ez az egyik legnagyobb negatívuma a játéknak, érthetetlen miért büntetik ezzel a játékosokat.

Háttérben az Obelisk és a Soul Healer

Irányítás és képességek

Az irányítás nagyjából kézre esik, hasonló, mint a Warcraftban, főleg ha kikapcsoljuk a kattintásra való mozgást (bár igaz, ez volt a Blizz játékában is). Mindössze a kamera használata volt némileg zavaró, mivel a többi MMO-ban (pl.:LotRO, AoC, Warhammer, WoW) már megszokhattuk, hogy a bal egérgomb nyomva tartásával pásztázhatjuk a terepet, míg a jobb oldalival hasonlóképp megtehetjük ugyanezt, csak akkor avatárunk is arra fordul. Nos, itt előbbi opció a harmadik gombra (ami általában a scroll) hárult, míg a jobb gombos megoldás a szokásos módon működött. (Igaz álló helyzetben ezzel is szembefordíthattuk a kamerát.) Ezen kívül még kissé bosszantó volt, hogy az egéren található plusz gombokhoz nem tudtunk semmit sem hozzárendelni, a beállításoknál nem fogadta el őket (a szoftvere fent volt, más játékokban működött, szóval csak az Aion nem kezelte). Talán erre még van esély, hogy kijavítsák. (Az auto-futás egérre való kitétele igencsak hiányzott a játék során.)

Az automatikus repülés 1-1 városka vagy település között... látványos
Fontos megemlíteni, hogy a játék ösztönzi a harc közbeni mozgást. Például ha előrefele mozgunk, akkor egy szembe nyilacska jelenik meg karakterünk alatt (inkább rajta) ami azt jelzi, hogy növekedett a támadó ereje, jobbra vagy balra oldalazásnál oldalsó nyilak tűnnek fel, amik a kitérés esélyének nőttét jelzik, míg hátrálásnál a blokkolást elősegítő lefelé nyilacska bukkan fel. Mágus lévén mi ezekkel nem sokat találkoztunk, de egy közelharcos életét kissé talán megbonyolíthatják.

A képességek használatánál karakterünk automatikusan megfelelő távolságra megközelíti az ellent, ezzel a megoldással nem volt problémánk, igaz a túl gyorsan mozgó moboknál nem működik a dolog(mire befejezzük a varázslatot kisétál a hatótávból).Ilyenkor egyszerűen átvesszük az irányítást és eléggé megközelítjük ahhoz, hogy sikerüljön a varázslat. Sorcerer karakterünk fejlődésével egyre inkább a Warcraft mágusát idézte előttünk. 17. szintig jutottunk a bétán, spell repertoárunk pedig erősen emlékeztetett a Blizzard MMO-jában megismertekre (más nevekkel persze). A jég varázslatok lassítottak, fagyasztottak, a tűzvarázslatok nagyot sebeztek, még a teleport varázslat is ott volt, csak míg a WoW-ban néhány métert előre „blinkelt” kis mágusunk, itt ugyanezt hátrafelé tette. Rendelkeztünk varázspajzzsal mely bizonyos mennyiségű sebzést felfogott, illetve volt CC-nk is (Crowd Control: ellenfelek átmeneti ártalmatlanná tételére szolgáló képességek): altatás (igaz blizz mágusa birkázott) és földbe gyökerezés, plusz a körülöttünk levő összes ellenség egy helybe fagyasztása (WoW: Frost Nova). Ezt megfűszerezvén behoztak egymás után fűzhető képességeket is, ami még egy kis plusz színt hozott a játékba. Példa: Icegrab után fűzhető a frozen shock, ami odafagyasztja az ellenséget. (A második spellnek nagyobb a Cooldown-ja, azaz a lecsengése, így nem tudjuk minden Icegrab után ellőni.) Mindent összevetve a harc élvezetes volt, elnyerte tetszésünket.

                        


                                                           A többi kasztbemutató videó itt tekinthető meg

Ahol nem volt letiltva a repülés, ott lehetőségünk volt levegőből is támadni, bár a földhöz kötött ellenségek ennek hatására elszaladtak előlünk, amit követően visszaugrott az életerejük, így nem is volt érdemes ezzel próbálkozni.

Megemlítendő még a stigma rendszer, amit ugyan alacsony szinten még nem tudtunk kipróbálni, de az összképhez hozzá tartozik. Segítségével kicsit egyedivé tehetjük a karakterünket, illetve specializálhatjuk bizonyos dolgokra. A stigma dekkünket csak városokban tudjuk lecserélni, így érdemes jól meggondolni, hogy hogyan állítjuk be, mielőtt útra kelünk.

Csapatjáték és PVP

A rövid bétateszt okán nem volt igazán alkalmunk kipróbálni milyen is az Aionban. A játékmechanika, az aggro működése, és az összjáték lehetőségei így egy átfogóbb tesztre maradnak majd, csak úgy mint a PVP. Sajnos csak 25-ös szinttől léphetünk be az Abyssba, azaz a PVP zónába, így nem tudtunk róla tapasztalatokat gyűjteni. Aki esetleg szintén részt vett a bétában és tovább jutott, örömmel vesszük, ha megosztja velünk ezzel kapcsolatos észrevételeit.

Tárgyak, tárgykészítés, aukciós ház

Elsőként talán érdemes említést tenni a ruhák és páncélok szépségéről. Az ázsiai és nyugati MMO-k közti különbség a külcsínben ütközik ki leginkább az Aion esetében. A felszerelések minősége a szokásos módon skálázódik, kezdve a mindennapos ’fehér’ névvel ellátott daraboktól a ’zöld’ és ’kék’ tárgyakig. A fehérnél jobb felszerelések első használatkor hozzánk kötődnek, így azokat már nem tudjuk másnak átadni, csak árusnak eladni. Ruhákat és fegyvereket kaphatunk küldetésekből, eshetnek mobokból, illetve természetesen készíthetünk is. (Jutalomként elég ritkán kaptunk, és akkor sem túl jó minőségűt. Többnyire csak Khinát (helyi pénz) osztottak a sikeresen elvégzett küldetésekért.)

                        


                                                                                         Ruhák és páncélok

Az Aionban a gyűjtögetés képességét eleve megkapjuk, a többi szakmát pedig tetszés szerint betanulhatjuk a fővárosban. Nincs korlát, ha úgy tetszik, akár az összesnek is mesterei lehetünk. A fejlettség szintjét P-ben mérik minden esetben. Ez a gyűjtögetésnél is kijön, a vasérc kiszedéséhez például már 20P kell hogy legyen a szintünk belőle.

Gyűjtögetés...
A tárgykészítést, illetve annak fejlesztését kissé fura módon valósították meg. Először is be kell fizetnünk némi pénzt az alap jártasság megszerzéséhez. Ezt követően felvehetünk úgy nevezett ’Work Order’ típusú küldetéseket az ezzel foglalkozó NPC-től. Ezek annyiból állnak, hogy: „Gyárts le 10 bugyit” vagy 7 táskát stb. Az 1p-s szinten még odaad minden hozzávalót az NPC, később pedig már az ott álldogáló árustól is kell plusz hozzávalókat vásárolni. Magyarán csak pénz és türelem kérdése, hogy felhúzzuk a szakmát a kívánt szintre. Hogy kis izgalmat is vigyenek a dologba, van esélyünk a recepteket elrontani. Egy lila és egy kék csík is előjön gyártásnál, ha kék telik ki előbb akkor sikerül, ha a lila akkor nem. Ha ez nem lenne elég szörnyű már így is, a fejlődés nem garantált egy-egy tárgy legyártása után. Teljesen random működik. Mi megpróbáltuk a szövés, az alkímia és a főzés képességét fejleszteni, de több ezer Khina és több óra színtiszta unalom után felhagytunk vele. Ezen a téren még lenne mit csiszolni a játékon. A kiszámíthatóság abszolút hiánya elveszi az ember kedvét.

Főzőcske
Az aukciós ház megléte a Linage II piacos rettenete után igazi felüdülés. Rossz hír viszont, hogy még elég kiforratlan. Nem tudjuk megfelelően pontosítani a benne való keresést. A legrosszabb, hogy a keresett ruhák és fegyverek szintjét nem tudjuk beállítani. Ha szeretnénk magunknak egy 30-as tőrt, akkor át kell lapoznunk 200 oldalnyi alacsonyabb szintű bökőt (erre sok panasz érkezett, minden bizonnyal ezt is kiegészítik majd).

Összegzés

Van a játéknak néhány kellemetlen tulajdonsága, de úgy hisszük, hogy nincs olyan MMO a piacon amely minden szempontból kifogástalan lenne. Az Aion legjobban talán úgy írható le, mint a WoW és a Lineage II keveréke. A küldetések kellően változatosak, némelyikbe vittek egy kis humort is. A játék összességében pozitív emlékeket hagyott bennünk, bízunk benne, hogy a felsorolt kellemetlenségek közül néhányat megoldanak még a kiadás előtt. Hozzá kell még tenni, hogy a játék lényege gyakorlatilag az Abyssban rejlik, amire mi idő szűkén rá sem tudtunk nézni. Az a rész bármely irányba elbillentheti még a mérleget...

 



 

Az átvezetők tényleg nagyon hagulatosak voltak
Aion BKV: szemet gyönyörködtető
Esőben karakterünk felkap egy "kis" lapulevelet, hogy ne ázzon meg
 A látványvilág magával ragadó

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

24. BullFrog
2009.06.09. 14:27
VISSZA A CIKKHEZ

Egy kis kiegészítés:
Minden halálnál 2 % XP-t veszít mindenki és mindig 6os szinttől fogva, ebből 1%ot lehet visszavásárolni, az első halál borsos, így olyankor nem sok értelme van Soul Healert használni. Ilyenkor ugyanis ha ilyenkor 100%ot kell fizetni, következő haláloknál már csak 50%. Azaz 2. halálnál 150%ot, harmadiknál 200%, negyediknél 250%, és így tovább. szóval érdemes 3 halált megvárni hogy megérje a soul heal
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. csigabigaf
2009.06.09. 14:44
Lévén a WoW a legelterjedtebb piacvezető MMO, és a hasonlítás segít a megértésbe, szerinted mihez kéne hasonlítani?

Egyébként kérdés, a videóba láttam a szépszép rucikat, közben felmerült bennem hogy ezek nagyon egy-nek látszanak, tehát a felszerelésünk mennyire darabolt, és ez mennyire látszik amikor hordjuk azt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Konkii
2009.06.09. 14:51
Miért kell egyáltalán hasonlítani valamihez?
Nekem sem tetszett ez a fajta megítélése a játéknak.
Azért mert sokan játszanak a WoW-val, attól még nem kell úgy megírni a cikket mintha például a Blizzard találta volna ki a tűzgolyót vagy tudom is én mit.
Az egésznek volt egy olyan hangulata, mintha azt akarnád sugallni, hogy jó-jó, de semmi új a WoW-hoz képest. Pedig ha úgy nézed Wow előtt is volt túzgolyó, teleportálás és jégvarázslat is.
Sőt hosszú fülü emberek, törpék és színesbőrüek (zöld).
Egyébként egy varázslónál valószínüleg értelmesebb hátra teleportálni, mint előre, hiszen azért varázsló hogy ne üssék.


UI:
"...A jég varázslatok lassítottak, fagyasztottak, a tűzvarázslatok nagyot sebeztek, még a teleport varázslat is ott volt"
Hát igen gyanús lenne ha a jégvarázslatok teleportálnának, a tűzvarázslatok lassítanának meg fagyasztanának és a teleport meg nagyot sebezne. De te tudod...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Svindler
2009.06.09. 15:11
Konkii: A varázslatok viselkedése több világban is eltér. Van ahol pl. a villámokra helyezik a hangsúlyt, vagy a jég komoly sebzést tud kiosztani (én valahogy mindig frost párti voltam :] ) A spelleknél ha feltűnik a hasonlóság akkor ez van, nem azt írta, hogy ez rossz.

Sajnos nem volt időm hétvégén kipróbálni a bétát, pedig akartam, az, hogy előre vagy hátra blinkelünk mindegy, megszokás kérdése, jól kihasználható mindkettő.

Viszonyítási alapként a WoW szerintem több, mint megfelelő, pont azért mert sokan ismerik, van miből kiindulniuk és így közelebb lehet vinni az Aion-t azokhoz is, akiket eddig pl. nem érdekelt. Kíváncsi vagyok a teljesre, alapvetően nem szeretem az NCSoftos MMO-kat, de az Aion érdekel, tetszetős darab.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Magrathea
2009.06.09. 15:11
A stigmáknál azért írtam hogy egyedivé tesz, mert más más skilleket kapsz ugye belőlük, így nyílvánvalóan mást készítesz be egy raidhez és mást akkor ha csak szólózni mész. Ezen kívül még sokmindenről lehetne írni, így például a socketelhető itemekről és így tovább, de ez csak egy előzetes, így nem fejtettem ki mindent.

Valóban érdekes a bolygó üreges mivolta, az Abyss, ami a két fél között helyezkedik el szerintem nagyon olyan mint az Űr, de nagy szakinak látszol, ha te mondod biztos van ott levegő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Konkii
2009.06.09. 15:22
(Svindler @ 2009 Jun 9, 14:11) Konkii: A varázslatok viselkedése több világban is eltér. Van ahol pl. a villámokra helyezik a hangsúlyt, vagy a jég komoly sebzést tud kiosztani (én valahogy mindig frost párti voltam :] ) A spelleknél ha felt?nik a hasonlóság akkor ez van, nem azt írta, hogy ez rossz.

Sajnos nem volt id?m hétvégén kipróbálni a bétát, pedig akartam, az, hogy el?re vagy hátra blinkelünk mindegy, megszokás kérdése, jól kihasználható mindkett?.

Viszonyítási alapként a WoW szerintem több, mint megfelel?, pont azért mert sokan ismerik, van mib?l kiindulniuk és így közelebb lehet vinni az Aion-t azokhoz is, akiket eddig pl. nem érdekelt. Kíváncsi vagyok a teljesre, alapvet?en nem szeretem az NCSoftos MMO-kat, de az Aion érdekel, tetszet?s darab.

A legtöbb MMORPG varázsó kasztjaiban azért többféle "elementál" is megjelenik, így a specializálódás nem a játékon múlik, hanem a játékoson.
Az hogy hasonlítanak a varázslatok, ezt ellehet mondani akármilyen MMORPG párosítással, hiszen már nem igazán lehet újat kitalálni, jó pár éve ell?tték szinte az összes lehet?séget. (Illetve ha tud valaki valami eredetit mondani amihez hasonló még sehol nem volt, az dícséretes.)

A személyes véleményem meg az, hogy a WoW a sikerét leginkább annak köszönheti, hogy egy ezelött is igen híres világra épült. Amely egy friss játéknál nem (feltétlenül) adott. (Persze lehet hogy elfogult vagyok a WoW-val kapcsolatban, hiszen inkább az Ncsoftos alkotások tetszettek, de azért nem hiszem)

Mondjuk az Aion világa nem tetszett, meg az eddigi videók amiket láttam bel?le, de majd lehet hogy kipróbálom. Viszont ami tuti siker lesz az a GW2.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. jadam92
2009.06.09. 15:56
nem olvastam el. De ő ez csak SinglePlayeres lesz nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Konkii
2009.06.09. 16:01
Ő.. hát.. nem véletlenül van MMORPG-nel titulálva.
Tehát nem.

(Mást meg tényleg nem lenne semmi értelme WoW-hoz hasonlítani)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. freeker
2009.06.09. 16:15
jadam92: MMORPG Single Playerbe? Érdekesnek bizonyul!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. csatarij
2009.06.09. 16:33
KHmm ... gondoltak a férfiakra is, mivel így első ránézésre mindegyik szereplő elég nagy "tűdővel" rendelkezik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Gate07
2009.06.09. 16:34
Személy szerint 4 éve WoW-ozok, én még nem próbáltam de már nem 1 WoW-os barátomtól hallottam, hogy rerollol erre a jáékra ha kijön szóval valamit tényleg tudhat mert lássuk be eddig nem igen tudott 1 MMo se komoly koknkurenciát jelenteni a WoW-nak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Magrathea
2009.06.09. 17:13
csigabigaf:
Van alsó, felső, cipő, kesztyű, vállas, sapi és ékszerek, amelyek közül a fülbevaló látszik ha felveszed.

A kérdés jó, ha nem ugyanazon armor szet darabjai vannak rajtad, akkor előfordulhat, hogy elütnek egymástól a cuccaid, de hát ez mindenhol így van általában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. BullFrog
2009.06.09. 18:39
pontosan, és látszanak a nyakékek is, és a ruhákat egyedileg lehet festeni is, zöld, kék, barna, lila

http://picasaweb.google.com/eryndis88

Itt vannak egyébként képek, bnőm albumában, festésről rakok fel pár képet, mindjárt, csak hogy élesben lehessen látni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. csigabigaf
2009.06.09. 22:03
tehát, tegyükfel külön gatya meg külön fölső még mindig ugyanazt a kinézetet fogja adni mintha csak a fölső? (gondolom a fölső cucc adja a páncél kinézetét)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. jadam92
2009.06.10. 08:13
freeker: én még 1-2 éve láttam az NCSoft oldalán hogy meg fog majd jelenni és akkor még csak Single player volt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Svindler
2009.06.11. 13:52
tszaboo: olyan jelzés már tervbe volt véve, hogy jelezzük a cikk címében kis ikonokkal, hogy milyen gépekre van, de azt nem gondoltuk, hogy a stílus problémát jelent, kitalálunk valamit arra is, lehet lesz egy infó box az első oldalon, köszönjük az észrevételt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Melkor
2009.06.11. 18:57
hát ahhoz képest h egy béta teszt volt egy régi klienssel, ahhoz képest néhol elég nagy elvárásaid akadtak ... pedig ez még messze nem a végleges verzió. Az általad felsorolt hibák nagyrésze a kliensből adódik, ezek egy részét már javították a többit pedig fogják.
BullFrog elmondta a nagyját, max még a gyártás részéhez szólnék hozzá egy kicsit amibe ti beleuntatok.
Értelemesebb recepteknél (értem ezalatt magát a fegyvert meg a ruhákat, éxereket) van rá esélyed, hogy a vártnál valami jobbat sikerül gyártanod ... lásd L2 ... fundation itemek, csak itt már kis szinten is megvan ez. Pár bétát már megjártunk kínában ott pl 36 darab 17es szintű polearmból nekem 8 darab lett shining item ... ami annyit tesz, hogy jelen esetben a 17es fegyver jobb lett mint a síma fehér 22es. Ugyanez megvan minden mesterségben pl kajáknál "ízletes" étel lehet így és akkor nem 30 percig tart a buff hanem 45ig.
Egyébként minél magasabb a gyártós szinted annál gyorsabban megy a "kék csík".
A varázslatok kb az összes RPGben így műkődnek, a többi NCSoft csodában is a jég lassít a tűz fáj stb stb ... ezekről kár is szót ejteni.
Ami viszont lehet h elkerülte a figyelmeteket, mert ugye a varázslót próbáltátok ... az a skillezés meg a chain skillek! Közelharci karakterek esetében ez kell a túléléshez, ha nem skillezel, ha használod a chain skilleket, nem mozogsz harc közben, akkor könnyen a Soul Healer lehet a következő beszélgetőtársad. Assassinnál pl 2szer annyi hp-d marad ha mozogsz harc közben, mintha csak állsz és püfölöd.
Repülésről annyit, hogy ahogy közelebb kerülsz a toronyhoz annál több a repülési idő, annál több helyen lehet repülni, és egyre jobban kinyílik a térkép, nem annyira lineáris, mint az első két területen.
Egy lvl 20as bétából nem szabad nagy következtetéseket levonni, kínában 30 volt a limit, de még így is sok kérdés maradt bennünk, ami nem is baj ... mert különben minek játszanánk akkor szeptembertől?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Magrathea
2009.06.11. 21:03
Melkor:
Beleírtam többször is, hogy béta és ahhoz mérten kell az elmondottakat értékelni. A gyártásnak pedig a fejlődés részét húztam le, az, hogy milyen itemeket lehet vele aztán készíteni, már egy más tészta. Több MMO-ban is van critical a gyártásnál, ez annyira nem extra (pl.:lotro), de pozitív. A kék csík csak akkor mozog gyorsabban, ha alacsonyabb szintű tárgyat készítesz vagy gyűjtesz, éppen ezért egy a fejlődést nem gyorsítja meg. A varázslatokat már korábban megbeszéltük. A chain skillekről esett szó, van varázslónál is egyébként bőven olyan. A nyilacskákat szintén magyaráztam (ami a mozgásra ösztönöz).

Mi is bízunk benne, hogy a következő verzióban már kijavítják a felsoroltakat és lesz szinkron.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Melkor
2009.06.11. 21:43
Hát sajnálom h támadónak érezted a postjainkat, inkább csak kitértünk Bull-al azokra a dolgokra, amire nektek idő és vagy érdeklődés hiányában ti nem foglalkoztatok. Talán így a többi leendő játékos teljesebb képet kap róla. Hidd el nem kevés játékóra van már mögöttünk szinte minden kasztot kipróbáltunk a mesterségekkel együtt és ezeknek az eredményét nagyrészt olvashatjátok AionHun-on is. Postjaink csak kiegészítésként akartak szolgálni.

Bár reakciódat elnézve te ezzel nem igazán értesz egyet. Aminek oka talán az lehet, hogy:
"A béta okán így nem annyira a bugokra(hibákra) mint az általánosabb jellemzőkre igyekszünk majd kitérni."

... ennek ellenére a cikked 70%-a ezekről a hibákról szól
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Magrathea
2009.06.12. 02:42
Melkor:
Félreérted, nem éreztem támadónak, csak reagáltam az általad írtakra. Tényleg tettetek hozzá jó néhány hasznos megjegyzést a cikkhez, örülök, ha tapasztalt játékosok megosztják a tudásukat a többiekkel.

A köszönetet komolyan gondoltam, nem volt benne semmi "mögöttes értelem". =)

Én annyit játszottam a játékkal amennyi a nyugati béta volt.
Egyébként drukkolok az Aionnak, ez tűnik az NcSoft eddigi legkomolyabb próbálkozásának a Guild Wars mellett. A zárásban egyébként írtam is, hogy összességében jó és ígéretes a játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Konkii
2009.06.12. 10:26
(Pacman @ 2009 Jun 12, 01:42) Egyébként drukkolok az Aionnak, ez t?nik az NcSoft eddigi legkomolyabb próbálkozásának a Guild Wars mellett. A zárásban egyébként írtam is, hogy összességében jó és ígéretes a játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Magrathea
2009.06.12. 15:39
Én sokat játszottam anno a Lineage 2-vel. Sajnos. Nem vagyok jó véleménnyel róla. Itt nyugaton a trend inkább a sztori alapú MMORPG-k felé húz, abban pedig eleinte nem is voltak küldetések (kasztváltókat inkább ne is számítsuk, olyan rémesek voltak). Később implementáltak valamiféle quest szagú maszlagot, de gyenge próbálkozás volt. Alapvetően lett volna neki sztorija, de ez a gameplay során elsikkadt. Egy nagy farm bajnokság volt az egész. Előnye: jó nagy bögyei voltak a sötételf csajoknak és szépek voltak a ruhák. Persze valakinek ez tetszik, ízlés kérdése, átfogalmazom a mondatom:

Egyébként drukkolok az Aionnak, ez tűnik a NCSoft eddigi legkomolyabb próbálkozásának a Guild Wars mellett, ami megfelel a nyugati ízlésvilágnak és trendeknek is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Konkii
2009.06.12. 15:53
Igaz, én is csak régebben játszottam vele és már meguntam, de szerintem PvP terén voltak finomságok. A farmolás része meg tényleg borzalmas volt.

Viszont GW az még ma is el tud szórakoztatni, néha-néha belépek hogy újra csínáljak 1-2 küldetést. Csak jöjjön a második rész.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Melkor
2009.06.13. 10:04
L2 az tényleg borzalom én is sokat játszottam vele ... de már nagyon meguntam. Nincs azzal gond, csak nem európának szánták.

egy kis update akkor:
- AH már javítva van talán 1.2-es verzióban már szintenként lehet szűrni
- A videós questeknél természetesen lesz hangja az npc-knek, sőt a karaktereknek is, mert ugye most még mindig a koreai nyafogás hallatszott
- Repülés a szotoriban leírtak szerint történik, miszerint csak aether közelében tudsz repülni, ami az torony közelében egyre magasabb koncentrációban található ... lásd Abyss ... ott már csak a repülési időd szab határt szárnyalásotoknak.
- Irányítással nem tudom mi a gondotok ... Aionban gyakorlatilag mindent be tudsz állítani ... célszerő az A és D-t forgásról oldalazásra cserélni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!