iPon Cikkek

Állati taktikusok

Dátum | 2014. 09. 10.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Emberként szeretjük azt hinni, hogy minden más állatnál okosabbak vagyunk: a Föld több mint 8,7 millió ismert faja közül legjobb tudomásunk szerint csak mi ismerjük testünk működését (már amennyire ismerjük), és egyedül mi kezdtük meg az univerzum titkainak felgöngyölítését. Zsenik, filozófusok, művészek, költők vagyunk, és mosolyogva szemléljük, ha egy kutya a labdájával játszik, egy delfin karikákon ugrál át, vagy egy majom a viselkedésünket utánozza. Úgy véljük, hogy ezek a tevékenységek állati voltukhoz képest jelentős tettek, hiszen mi, emberek, a Föld legintelligensebb teremtményei érdekesnek, saját intelligenciánkhoz mérhetőnek találjuk ezeket. De mit is jelent valójában az intelligencia? Az új ötletek kiagyalása a fontos hozzá, vagy az hogy kiemelkedő matematikai vagy nyelvi adottságokról tegyen tanúságot valaki? Az utóbbi időszak kutatásai sorra produkálják azon eredményeket, amelyek igazolják, hogy az állatvilág számos tagja lenyűgöző dolgokra képes, sőt: az állatok egy része olyasmiket is véghez tud vinni, amit mi nem tudnánk megvalósítani. Emberi agyunkkal például már az egy óránál régebben történt események részleteit is nehezen idézzük fel, a csimpánzok ehhez képest fotografikus memóriával rendelkeznek, és pillanatok alatt képesek bevésni az agyukba egy-egy mintázatot. Az oroszlánfókák és az elefántok memóriája szintén kitűnő, és még évtizedek távlatából is emlékeznek az általuk látott arcokra. Az állatok egy része érzékszerveinek köszönhetően képes lenyűgöző mutatványokra. A kutyák például szaglásuk révén a bélrák legkorábbi jeleit is képesek detektálni, még abban a stádiumban, amikor a legmodernebb diagnosztikai eszközöket használó orvosok egyáltalán nem biztosak abban, hogy mi lehet a gond a beteggel. Az állatok tehát nagyon is intelligensek, és nemcsak saját kategóriáikban, „saját magukhoz képest” képesek kiugró teljesítményekre, hanem időről időre az embert is lekörözik egy-egy olyan tevékenységben, amelyről azt hittük, hogy senki sem lehet nálunk jobb benne.
Egy ilyen probléma vizsgálatába vágott bele két pszichológus, Colin Camerer és Tetsuro Matsuzawa, akik egy stratégiai játék segítségével vizsgálták az emberek és a csimpánzok intelligenciáját. Az eredmény váratlan volt: főemlős rokonaink jóval ügyesebben, következetesebben és eredményesebben játszottak, mint a kísérlet emberi résztvevői. A csimpánzok az emberi agy és viselkedés kutatásának előszeretettel használt modellállatai. A két faj genomja 99 százalékos átfedésben van, ami azt jelenti, hogy a csimpánzokkal közelebb állunk egymáshoz, mint a lovak a zebrákhoz. Az evolúció egy bizonyos pontján azonban nagyon eltérő irányokba kezdtünk fejlődni. A modern társadalmakban elfogadott emberi viselkedésminták és személyiségvonások nagyon eltérőek a főemlősök világának normáitól. A csimpánzok agresszívek, rendkívül hierarchikus csoportokban élnek, és társadalmuk egy-egy domináns alfahím köré szerveződik. A már említett kutatás során a szakértőket elsősorban az érdekelte, hogy vajon milyen mélyen van belekódolva az állatokba a versenyszellem. Ennek kiderítése érdekében csimpánz-csimpánz és ember-ember párokkal játszattak egy kétszemélyes videojátékot. A játék maga nagyon egyszerű volt, egy érintőképernyőn felbukkant két négyzet a játékos előtt, akinek ki kellett választania az egyiket a kettő közül. Közben a másik játékos egy másik képernyőn ugyanezt tette, mégpedig olyan módon, hogy egymás választásait nem látták. Az A játékos akkor kapott pontot, ha választása egyezett a B játékoséval, a B játékos pedig akkor nyert az adott körben, ha az A játékostól eltérő négyzetre nyomott rá. Az ellenfél választása minden egyes kör után megjelenítődött a játékosok monitorán, az pontösszesítés győztese pedig a játék végén almadarabokkal, illetve pénzzel gazdagodott.
A hasonlóan kompetitív játékok lényege, hogy a játékosok megpróbálják megjósolni ellenfelük következő lépését, annak korábbi választásaira alapozva döntésüket. Ideális esetben a felek stratégiái egy jól követhető mintázatot vesznek fel, amely néhány játékelméleti egyenlettel megjósolható. Ezk segítségével megmondható, hogyan is fog kinézni az ideális játék, ahol mindkét résztvevő tisztán stratégiai döntéseket hoz, minden lépéssel ellenfele korábbi lépéseihez igazítva saját döntéseit. Camerer kísérletében meglepő módon a csimpánz páros játszotta az ideálishoz legközelebb álló játékot. Az emberek döntései ezzel ellentétben a játékkal töltött idő előrehaladtával egyre távolabb kerültek az elméleti modellek által megjósolttól, vagyis fajtársaink nem voltak képesek arra, hogy kitartsanak a leggyümölcsözőbb, logikailag legkedvezőbb stratégia mellett. Az eredményben persze fontos szerepe lehet annak is, hogy az ilyen játékok során kulcsfontosságú, hogy minél tisztábban emlékezzünk ellenfelünk korábbi lépéseire, és felismerjük az abban rejtőző mintázatokat, ebben pedig a csimpánzok sokkal jobbak, mint az emberek. A csimpánzok kivételes memóriáját a legjobban talán egy 2007-es kísérlet világította meg. Ennek során egy kétéves csimpánzról bizonyították be, hogy gyakorlatilag fotografikus memóriával rendelkezik (és ezzel nincs egyedül fajtársai között). Az említett vizsgálat alkalmával 200 ezredmásodpercre különböző mintázatokban ehelyezett számsorokat villantottak fel az állat előtt (ahogy a mellékelt felvételen látható), és a csimpánz képes volt megjegyezni ezeket. Hasonló pontosságú memóriával az emberek közt szinte senki sem rendelkezik. (Akadnak ugyan olyan embertársaink, akik állítólagosan fotografikus emlékezettel bírnak, ennek tényét azonban szakmai körökben sokan vitatják.)
Az emberi agy ugyanakkor háromszor nagyobb a csimpánz agyánál, agykérgünk 20 milliárd neuronból áll, szemben a csimpánz 6 milliárd idegsejtjével. Agyunk számos olyan magasan specializált feladat végrehajtására képes, amelyről a csimpánzok nem is álmodhatnak. Például komplex nyelveket hozunk létre, és képesek vagyunk ezek révén szinte végtelen változatossággal kommunikálni. Annak elérése érdekében viszont, hogy ezt képesek legyünk megvalósítani, bizonyos dolgokról le kellett mondanunk az evolúció során. A hihetetlenül precíz memória és a tisztán stratégiai gondolkodás a pszichológusok szerint ennek fejlődésnek eshetett áldozatul. A csimpánzok kiemelkedő agyi képességei tulajdonképpen nem meglepőek, hiszen ahogy már említettük, az állatok genetikailag rendkívüli módon hasonlítanak ránk. Így aztán várható volt, hogy emberi fogalmaink szerint is a legintelligensebb fajok közé sorolódnak. Jóval érdekesebb azonban, amikor egy törzsfejlődési szempontból távolabb álló faj kerül be a legokosabbnak tartott állatok körébe. Nemrégiben pedig pontosan ez történt: egy új kutatás eredményei szerint a fűrészfogú sügérfélék egyike elképesztő szintű, fajokon átívelő kooperációra képes a sikeres vadászat biztosítása érdekében. A Plectropomus leopardus a murénafélék közül választ vadászpartnert magának, ami több szempontból is nagyon érdekesen zajlik. Az állatok először is észlelik, hogy segítségre van szükségük, majd azt is hamar megtanulják, hogy mely murénákkal a legcélszerűbb társulni. Ez első pillantásra talán egyszerű feladatnak tűnhet, valójában azonban nagyon is kifinomult gondolkodásra van szükség megvalósításához.
Ezt a vizsgálatot megelőzően kizárólag az emberekről és a csimpánzokról tudtuk, hogy képesek hasonlóra, mondja Alex Vail, a Cambridge zoológusa, aki szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy a halak agyában rendkívül összetett kognitív folyamatok zajlanak. A vadászat a következőképpen folyik: a sügérek testükkel jelzik a murénák számára, hogy hol található zsákmány a számukra hozzáférhetetlen tengerfenéki üregekben. A jóval karcsúbb murénák az iránymutatást követve kikergetik rejtekhelyükről az áldozatot, amely egyenesen a sügérek orra előtt köt ki, könnyű célpontot nyújtva számukra. A sügérek ebben az esetben nem valamiféle érzelmet vagy ösztönös vágyat fejeznek ki, mint például egy párzási rituáléval tennék. Ehelyett egy külső objektumra mutatnak rá, teljesen tudatosan irányítva vadásztársaikat. Az elmúlt években egyre többet olvasni okos varjakról, empatikus képességekről tanúbizonyságot tevő patkányokról vagy éppen eszközhasználó delfinekről. A halak azonban egészen mostanáig nem igazán kerültek az állati intelligenciát kutatók látómezejébe. Pedig bőven volt idejük arra, hogy tökéletesítsék különböző viselkedésmintáikat, hiszen több mint 500 millió éve léteznek. Vail és kollégái kísérleteik során érdekes kihívások elé állították a sügéreket, abban reménykedve, hogy a feladatok által feltárhatják a különös viselkedés hátterében húzódó folyamatokat. Az alkalmazott tesztek egyikét a csimpánzok tanulmányozásából vették kölcsön a kutatók. Az eredeti, 2006-ban lefolytatott kísérletben egy csimpánznak ki kellett szabadítania társát egy szomszédos ketrecből, hogy együttesen meghúzzanak egy kötelet, amely hozzáférhetővé tette számukra az élelmet. Az állatok egyedül nem voltak képesek a feladat végrehajtására, erre elég hamar rá is jöttek, ahogy arra is ráébredtek, hogy melyik társaik bizonyulnak a legjobb segítségnek az akció során.
A kísérlet halas változatában a kutatók a sügért egy műanyag muréna és egy lefagyasztott csalihal társaságában helyezték el egy akváriumban. A murénát és a csalit egy-egy damillal a szakértők mozgatták, különféle helyzetek sorát játszva el a kísérlet során. A jelenetek egy részében a csalit valamilyen akadály alá helyezték, így a sügér kénytelen volt a muréna segítségét kérni annak kikergetésében. Ahogy a csimpánzok esetében is történt, a kezdetek kezdetén a sügérek minden alkalommal segítségért folyamodtak, függetlenül a csali helyzetétől. Egy napon belül azonban megtanulták, hogy csak akkor kérjenek asszisztenciát, ha ők maguk nem férnek hozzá a zsákmányhoz. Egy másik kísérleti felállásban a kutatók két műanyag murénát helyeztek az akváriumba, amelyek közül az egyiket úgy irányították, hogy ügyes csalikergető legyen, a másik viszont jóval ügyetlenebbül mozgott. A sügérek egy napon belül rájöttek, hogy akkor járnak jól, ha a vadászatban hatékonyabb murénához folyamodnak segítségért. „A kísérletsorozat megerősíti, hogy a relatíve kicsi agyméret nem akadályozza meg a halakat abban, hogy a majmokhoz hasonló vagy őket felülmúló kognitív képességekről tegyenek tanúságot” – mondja Vail. A szakértők ugyanakkor leszögezik, hogy azt egyelőre nem tudni, mi is történik a sügérek agyában az események alatt. Lehetséges, hogy hozzánk hasonló módon együttműködésként fogják fel a történéseket, de az is elképzelhető, hogy egészen másként gondolkodnak. Azt sem tudni, hogy a sügérek ezen csoportjának kognitív képességei mennyire számítanak kiemelkedőnek a halak világában. Vail elmondása szerint a faj tagjai rendkívül kíváncsi természetűek, ami sokak szerint az intelligencia egyik fontos jele. Könnyen lehet ugyanakkor, hogy más halfajok is jóval intelligensebbek az eddig sejtettnél, így a következő években rengeteg meglepetésben lehet részük a halak vizsgálóinak.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. hunstree
2014.09.10. 16:03
Szeretném látni, hogy mesterséges intelligencia kutatókat is bevonnak a kutatásokba. Hasonló dolgokra egyébként a számítógépes modellek is képesek, így az, hogy ezt egy "komplexebb hálózat" reprodukálja számomra egyáltalán nem meglepő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!