iPon Cikkek

AMD Capsaicin and Cream – A show legfontosabb eseményei

Dátum | 2017. 02. 28.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | EGYÉB

Az AMD másodjára rendezte meg a Capsaicin eseményt, ami a jelek szerint innentől minden évben helyet kap a cég repertoárjában. Ez persze nem is véletlen, hisz az AMD a rendezvényen keresztül szeretné megszólítani a fejlesztőket, egy előadással egybekötött „buli” pedig erre kiváló alkalom, hiszen csapatépítő tréningként is felfogható.
Raja Koduri a Capsaicin Cream show elején visszaemlékezett az előző évre, illetve az előző évi rendezvényre, amelynek keretén belül elmondta, a tavalyi vendégek elégedettek voltak a szervezéssel és a színvonallal, plusz kiemelték, hogy egy teljesen más AMD-t láttak, mint amit megszokhattak – ez pedig jó. A megcélzott irányt a továbbiakban is tartani fogják, így ezúttal is főként a fejlesztőknek szólt az előadás, és nem az átlagfelhasználóknak – igaz, a vérbeli gamerek is kaptak némi infót a következő csúcskategóriás videokártya-sorozat... nevéről. RYZEN Ahogy az várható volt, a show alkalmával nem igazán hangzott el új információ a processzorcsaláddal kapcsolatban, annyit azonban megemlített Raja Koduri, hogy a Ryzen iránt óriási kereslet mutatkozik már most is, pedig egyelőre még csak előrendelhető a processzor, hivatalos forgalmazása majd csak március másodikán indul meg. És ugye az is rejtély, hogy pontosan mit tud az új processzor – de nekünk azért már van némi sejtésünk. ;)
A Ryzen kapcsán Raja Koduri azt is megemlítette, hogy szerinte hamarosan a 8 mag lesz az új 4 mag, vagyis a nyolcmagos processzorok a kedvezőbb árnak köszönhetően minden eddiginél jobban fognak terjeszkedni a processzorpiacon. Persze a 8 mag kiaknázásához megfelelő szoftveres támogatásra is szükség lesz, de ez már egy másik történet.
VEGA A show alkalmával természetesen esett némi szó a VEGA architektúráról, de még mindig eléggé szűkszavúan folyt a tájékoztatás, így sok még az ismeretlen a VEGA egyenletben. Ismét előkerült a High-Bandwidth Cache Controller, amelynek köszönhetően a fejlesztők és a játékosok hatékonyabban foghatják munkára a fedélzeti memóriát, ezt pedig a Deus Ex segítségével meg is mutatták.
A HBCC bekapcsolásával 50%-kal növekedett az átlag FPS érték, a minimális FPS szint pedig 100%-kal lett több. A tesztben szereplő VEGA videokártya 2 GB-nyi VRAM-ot használhatott, a HBCC bekapcsolásával pedig úgy teljesített a rendszer, mintha 4 GB-nyi vagy több fedélzeti memóriát oszthatott volna be. Raja Koduri szerint a HBCC segítségével a rendelkezésre álló memóriát 100%-ban kiaknázhatja a rendszer, szemben a ma nem ritka 50%-os vagy 25%-os kihasználtsággal, ami a játékokat jellemzi. Szerinte a gamer olyan élményhez juthat, mint ha kétszer több fedélzeti memóriát használna, féláron.
A másik technológia, amiről szó esett, a Rapid Packed Math nevet viseli. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az FP32-es egységeken FP16-os műveletek futhatnak, egyszerre kettő, ami a teljesítmény duplázását jelenti. Hasonlót a GCN alapú iGPU-val ellátott játékkonzolokban már használnak, de mi nem mernénk nagy összegeket tenni rá, hogy PC-n is elkezdenek élni a lehetőséggel. A show alkalmával egyébként ezt hajszál-szimulációval szemléltették: az RPM bekapcsolásával a korábbi 550 000 helyett 1 200 000 hajszálat tudott egy másodperc alatt leképezni a GPU (itt elég a kisebb pontosság).
A show végén elhangzott még az is, hogyan hívják majd a csúcskategóriába szánt VEGA alapú videokártya családot, vagy videokártyát – ugyanis jelenleg az sem egyértelmű, hogy hány termék érkezik. A csapat úgy döntött, hogy a szokásos betű-szám kombináció helyett ezúttal egyszerűbb, kifejezőbb név mellett teszik le a voksukat, ez pedig nem más, mint a Radeon RX VEGA. Nem lesz nehéz megjegyezni. VEGA vonatkozású bejelentés volt még az is, hogy az AMD partnerkapcsolatba lépett a Liquid Sky szakembereivel annak érdekében, hogy a cég felhő alapú játékszolgáltatása VEGA alapokra költözhessen. A Liquid Sky szolgáltatása jelenleg még épül, így csak béta állapotban működik, később azonban kiaknázhatja az AMD VEGA architektúrájában rejlő lehetőségeket.
A felhő alapú játékszolgáltatások piaca még mindig fejlődik, hiszen mind technológia, mind pedig gazdaságos működés terén vannak még teendők, de az iparág abban már látszólag egyetért, hogy a virtualizáción, illetve az egyéb olyan megoldásokon keresztül vezet az út a tökéletes szolgáltatáshoz, amik a rendelkezésre álló hardveres erőforrások minél több felhasználó közötti hatékony megosztását segítik elő. Az AMD szerint a grafikus processzoraik SR-IOV támogatása erre kiváló lehetőséget nyújt. A rendelkezésre álló információk alapján a VEGA jó választás lehet e célra, hiszen remekül passzol majd a nagy teljesítménnyel, illetve felhasználók közötti erőforrás-megosztással kapcsolatos igényekhez. Plusz a Radeon Virtualized Encode támogatásból is profitálhat egy efféle szolgáltatás, ami a virtualizált környezetekben történő videó kódolást segíti. A VEGA az információmorzsák szerint egyszerre több stream kezelésére is képes lesz, ám ennél több részletről egyelőre nem hullott le a lepel.
Márciusban jön az Asynchronous Reprojection támogatás Vive-ra és SteamVR-ra Az AMD az Oculus Asynchronous Timewarp technológiájának mintájára egy saját megoldással rukkolt elő, ami az Asynchronous Reprojection nevet viseli. Ez gyakorlatilag annyit csinál, hogy ha a szükséges időn belül nem készül el egy teljesen új képkocka, akkor a régi képkocka, illetve a felhasználó fej-elmozdulását jelző adatok felhasználásával egy új „átmeneti” képkockát hoz létre, ami egy fokkal jobb, mint ha még egyszer kikerülne a régi képkocka. Utóbbi apró akadozást okoz, ami jobb esetben csak a felhasználói élményt rontja, rosszabb esetben azonban gyomorforgató, fejfájdító élménnyé válik, ezt pedig el kell kerülni. Az új képkocka a fej-elmozdulás alapján, a felhasználó „közvetlen környezetében” lévő tartalmakat generálja újra, ami ugyan nem helyettesíti teljesen az új képkockát, de segít, hogy a VR élmény valamelyest javuljon, ha az adott rendszer nem képes lépést tartani a 90 Hz-es képfrissítési rátával.
Forward Rendering támogatás az Unreal Engine 4-ben Az AMD és az Epic Games fejlesztőcsapata között régóta gyümölcsöző együttműködés húzódik, amelynek köszönhetően folyamatosan fejlődik az Unreal Engine. A 4.15-ös verzió például az említett Forward Rendering támogatással bővült, ami egy régi jó ismerős, hiszen azelőtt, mielőtt a Deferred Rendering teret hódított volna, aktívan használták. A Deferred Rendering népszerű alternatívává vált, hisz remekül passzolt az olyan egyszerűbb effektekhez, mint az Ambient Occlusion, ám némi hátulütője is van: a hagyományos élsimítás nem megy vele. Ezt a jelenséget a játékoknál sokszor azzal orvosolták, hogy utófeldolgozásos élsimítást használtak (például FXAA-t, SMAA-t, stb.), de a VR már más tészta, ott szükség van a minőségi élsimításra. Az AMD szerint a Forward Rendering újbóli bevetésével hatékonyabban meg lehet oldani a kérdést, mint azzal, ha módosítanának az MSAA működésén, hogy az a Deferred Rendering mellett is jól helytálljon. Együttműködés a Bethesda illetékeseivel Az AMD a show alkalmával egy szokatlan együttműködéssel kapcsolatos bejelentést is tett, amelynek értelmében a cég és a Bethesda között szorosabbra fűzik a kapcsolatot. Ez egy kifejezetten hosszú távra szóló együttműködés lesz, amely mély technológiai alapokon nyugszik majd. A cél, hogy a Khronos Group Vulkan API-ját a Bethesda összes játéka megkapja, ne csak a Doom, így ugyanis sokkal több cím profitálhat majd a hardverközeli API nyújtotta előnyökből. Az AMD szemszögéből ez azért fontos, mert a Vulkan API segít a Radeonok teljesítményének növelésében, plusz abban is pozitív irányú elmozdulást hoz, hogy a szoftverek hatékonyabban képesek lesznek kiaknázni a több processzormag által kínált számítási teljesítményt.
Ehhez az AMD tapasztalt szoftverfejlesztő-mérnököket bocsát a Bethesda rendelkezésére, akik segítenek a Vulkan támogatás integrálásában, illetve az egyéb technológiai megoldások csiszolásában, fejlesztésében is. Nincs kizárva, hogy az együttműködés arra is kiterjed majd, hogy Bethesda játékok is szerepelni fognak az időszakosan érkező promocionális játékcsomagokban, amelyeket egyes videokártyák mellé szokott kínálni a gyártó. Aki szeretné megtekinteni a teljes előadást, az alábbi videó segítségével megteheti:
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

39. noPublicFG
2017.03.01. 03:41
Ez most kicsit sok információ. :D A Bethesda dolognak örülök, mert szeretem a játékaikat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. B_Real
2017.03.01. 10:04
"A cél, hogy a Khronos Group Vulkan API-ját a Bethesda összes játéka megkapja, ne csak a Doom"

Ezt írtam már többször, és vártam is hasonló bejelentést. Remélem tényleg jön a többihez is (én az idTech motorosokhoz várom csak).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Meteoreso
2017.03.01. 10:13
A Vega nem bejelentés az csalódás.
Oké hogy ott volt és 2 Gigával vitt egy erős játékot,azért ha Linus bekukucskálhatna a gépházba és ott már nem tesztkártyát látna annak erősen örültem volna.
Ez egyszerű PR ha körbevitte volna Lisa az új Vegát aminek Sapphirevel csináltatott volna egy levegős szép dizájnos kártyát, mert miért is ne csinálhatnák meg előre a hűtést?? akkor ováció és boldog arcok lettek volna.
A Vulcan API A Bethesdával a legjobb hír ami csak jöhetett. Hát ha valaminek vannak fanatic gamer tagjai akkor azok az Ő játékaik, ha ebben erős AMD az nagyon erős piros pont.
Mivel az 1080TI bejelentetett a Vega villantás fájó hiány volt... ez inkább memória optimalizálás és sebesség demózás volt így, A HBM2 fontos de van fontosabb PR szempontból
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. noPublicFG Meteo...
2017.03.01. 18:06
Szerintem pont az Nvidiás konferencia miatt nem lőtték el a Vega nevű puskaport.
Szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Konzi
2017.03.02. 10:21
Hol vannak már azok a tesztek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. GodIikE
2017.03.02. 11:01
várjátok csak. egy rákás **** lesz
holnap hajnal 3 kor megszűnik az NDA, és láthatjuk a ryzent is

ha nem fizetett az intel az utolsó tesztért amit láttam akkor a 110efts 7700k veri a 145 efts ryzent
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. xcomman
2017.03.02. 11:51
Jól van, akkor belinkelem ide is... 1700XReview Aztán mindenki azt gondol amit akar
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. B_Real
2017.03.02. 13:19
Kár, hogy nem Quake 3-mal tesztelték.

xcomman: 3200 MHz-es RAM van a gépben, és 2133-at jelez ki az AIDA64. Csak hogy egy aspektust említsek.

GodIikE: Mielőtt elmennél a kárörömködéstől, az 1600x magasabb órajeleken fog járni, mint az általad említett 14x e Ft-os 1700x, csak épp 6/12 felállásban, 70$-ral olcsóbban.

Szerintem majd akkor örömködjetek, ha a hivatalos, nem törölt tesztek kikerülnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. xcomman B_Rea...
2017.03.02. 13:39
Ja, de az Aidaval/cpu-z nem foglalkozom, mert az 5820k-nál és a dominator ramoknál is rossz értékeket tűntet fel néha... Én hwinfo64-et használok, ha látni akarom pontos számokat, az még nem ba**ott át

Egyébként meg tetszenek az értékek amit a ryzen felmutatott. Az, hogy a noname szintetikus tesztekben alulmaradt pont nem érdekel. A fontosabb mérésekben nagyon jól szerepelt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Terror xcomm...
2017.03.02. 13:46
Ha a szintetikus teszt nem érdekel, akkor mi érdekel? Mert amit linkeltél, abban bizony kizárólag szintetikus tesztek vannak, meg néhány vga-limittel mért játék (és éppen ezért kamu az egész szerintem).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. B_Real xcomm...
2017.03.02. 13:48
Ez egy teljesen jó CPU-nak lehet azoknak, akiknek kell játékra is a gép, de a mezei i7-ektől ilyen-olyan programokban nagyobb teljesítményre van szüksége. Pár óra múlva kiderül, valóban így van-e.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. xcomman Terro...
2017.03.02. 14:01
Szerintem meg lapozzál lefele... ott vannak a játékok is. Noname szintetikus teszt alatt nem a 3dmarkra gondoltam vagy az Aida-ra, hanem a delfin kergetőre és társaira.

Mint írtam a másik topicban, én sem bízom a wccftechben.. Az, hogy miért 980-at használtak tényleg jó kérdés, de szerintem az átlagnak még olyan kártyája sincs. Mind1, nem kardoskodom az amd mellett főleg, hogy intelem van, de ha igaz a teszt akkor ez nem rossz.

B_Real: Volt ott cinembench és blender teszt is. Mind2-ben jól szerepelt... Persze én megnézném még vrayben is, de arra még várni kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. B_Real xcomm...
2017.03.02. 14:07
Szerintem inkább az a kérdés, hogy a játékok között miért a GTA5 az egyetlen újabbnak mondható játék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. xcomman
2017.03.02. 15:53
Magyarul melóra bőven jó, játékok alatt meg teljesen elfogadható szintet ad. Többet fogyaszt annál mint amit eddig láttam, de prime alatt nem vészes a különbség az 1700x esetében. A nagyobbik picit kajásabb. Nem rossz ez, sőt!

Másik OLDAL tesztje.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. B_Real xcomm...
2017.03.02. 15:59
Fogadjunk azt írta, hogy egy fos lett?


ITT van összesítő oldal a tesztekről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. xcomman B_Rea...
2017.03.02. 16:03
Nem fosozta le, de finoman célzott rá, hogy nem azt a teljesítményt kaptuk féláron mint amire számítottunk. Nem tom, a számolásos programokban teljesen jól szerepelt, az hogy játékokban 300 fps helyett 250-el megy valahogy nem tud meghatni. Ez a különbség mondjuk alacsonyabb fps mellett is igaz (ami fájhat...), de a legfontosabb, hogy még mindig nincs befejezve az optimalizáció teljesen. Illetve, nekem ez jöt le a hothardware-es cikkből. Illetve, fontos kérdés, hogy 4 magosok mit fognak tudni...

Ez a részemről Done, nagyot ugrottak előre! Csak így tovább.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. simsi
2017.03.02. 16:34
Nem rossz a proci, de messze van az ígéretektől.

Hol van cathaya?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. s_otto B_Rea...
2017.03.02. 16:37
Alapból nem rossz, sokat fejlődtek látszik tisztán.
Az is kiderült miért csak cinebench eredmények "szivárogtak", játék tesztek egy sem.
A hype-ra és a rengeteg 6900k-hoz hasonlítgatva viszont azt mondom az AMD átvert egy csomó embert, aki előre megrendelte, illetve a diák miatt rohan most megvenni, mert nem tájékozódik. Persze lesz aki visszaküldi, stb, olyain is aki lenyeli a békát hogy nem azt kapott, mint amiről szó volt - de ezek csak átmeneti megoldások, saját piacukat rombolják, mert szerintem sok embernek keserű a szája megint.

Ezt írtam, többek között.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. s_otto
2017.03.02. 16:42
Itt már feszegeti a teszter miért hiba előre rendelni.

[LINK]

Már a külföldi tesztek alatt a kommentekben is alakul a vihar.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. ChoSimba s_ott...
2017.03.02. 16:48
Cinebench diák voltak, azokat a számokat hozza, nincs átverés.
Aki azokból átvetítette a játék alatti teljesítményre, az magára vessen, itt kacsint egyet az amd.
Nem véletlenül nem mutattak játéktesztet, ez annyira ordított, hogy hülye akinek nem volt gyanús.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. xcomman s_ott...
2017.03.02. 17:13
Sajnos nem tudom megnézni a guru3d oldalt, mert a qrva tűzfal blokkolja

Viszont, megnéztem pár másik oldalt és nem értem teljesen a problémát. Igen, vannak difik a játékokban, de a legtöbb tesztben nagyon jól szerepelt a 6900k-al szemben, ha az árát is figyeljük amit ugye még nem tudunk pontosan... Viszont 500 dodó az csak nem lesz 1000 vagy nem tom mennyi most a 6900k. Cinebench és render tesztekben igazából azt hozza amit ígértek..

Én ezeket az értékeket láttam a játékokban:

1800X / 6900K

WD2 : 85/119
BF1 : 135/141
Ashes: 33/48 (Ez mondjuk vicces )
GTA5: 126/149
Metro: 125/140
TWW: 127/162

Igen, elmarad pár helyen, de féláron és nem a 7700k-val szemben promózták, ha jól emlékszem ami ugye nagyságrendileg magasabb órajelen megy. Játékra pedig továbbra is a kevesebb maggal, de nagyobb órajellel üzemelő procikat érdemes venni. Az, hogy ez mikor fog változni jó kérdés... Akinek kell abban a pár játékban az a +20/25% fps és a hasonló render teljesítmény az fizesse ki a dupla árat vagy vegyen 7700k-t csak játékra.

Off:
Ez így megfelel egy Cathaya-s kommentnek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. B_Real xcomm...
2017.03.02. 17:58
Bármit is írt:
Az AMD show során összehasonlító "teszt" Battlefield 1 4K felbontáson volt egyedül, ha jól emlékszem i7 6900K ellen, Titan X kártyával. Ugyanolyan értékeket mentek. Nyilván GPU limit, ez nem kérdés, és azzal is tisztában vagyok, hogy a CPU közötti különbségeket minél alacsonyabb felbontáson lehet kihozni. Nekem csak annyi kérdésem van, hogy egy 500$-os CPU-t a gyakorlatban ki használ FHD-re?
Mellesleg jó pár tesztet néztem, összességében mindenhol dicsérték, vagy ajánlott plecsnit kapott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. s_otto B_Rea...
2017.03.02. 18:15
Egy 7700K olcsóbb, játékban +10-20% mint az x1800. Szerinted mikor kap legközelebb tesztrendszert az az újságíró, aki azt mondja nem ajánlott?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. s_otto
2017.03.02. 18:22
Witcher 3 4K 6700K-val 45 fps, gtx 1080 proci 110k
[LINK]

Witcher 3 4K x1800-al, 45 fps, gtx 1080 proci 182k
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. ChoSimba s_ott...
2017.03.02. 18:58
Nem teljesen azonosak a beállítások. Az elsőn van Hairworks a másodikon van AA.
A hairworksot leveszi később (8 perc körül).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. B_Real s_ott...
2017.03.02. 22:34
Kereshettél volna a 6900K-ról is (330000 Ft) tesztet. Sebaj, mutatok CPU limitesebb felbontáson:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. xcomman B_Rea...
2017.03.02. 22:57
2 fps-en vitatkozni nagyon sok értelme van. Arról nem beszélve, hogy ahány oldal annyi mérés. Bezzeg az erősségeivel nem pakolják teli a fórumot...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. B_Real xcomm...
2017.03.02. 23:07
Aki a legdrágább modellel jön azt bemutatni, hogy a magasabb órajelű i7-7700K elveri játékokban (mellesleg a 7700K többször a 6900K-t is megveri), az nincs tisztában azzal, hogy egy 200e Ft-os CPU nem csak játékra való. Erre ennyit tudok mondani. Részemről off mára, jóéjt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. s_otto B_Rea...
2017.03.03. 08:50
A felső 4 eredményből látszik, hogy vga limites a teszt, magyarul hiába ment volna többet a 7700k, a vga nem bírta. Bizony, witcher 3 alatt, ultrán, mindent bekapcsolva 75 fps-nél elfogy az 1080.

Keress még szimpatikus teszteket, illetve mond mikor veszel magadnak ilyen jó ryzen-t? Ha már annyira bizonygatod....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. B_Real s_ott...
2017.03.03. 10:58
Mit is bizonygatok? A 28. hsz-ben írtam le a lényeget, ha elolvasod, nem kell feltenned a kérdésed.

Mellesleg . Valóban elfogy 75 fps-nél a 1080 ereje FHD-n. Valószínű arról van szó a lentebbi képen, hogy 75 HZ-es monitorral tesztelték.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. s_otto B_Rea...
2017.03.04. 14:24
Ki volt kapcsolva a hairworks. Gondolom elolvastad, de azért belinkelted.

[LINK]

Itt a bal video-n hairworks on, és bizony még 70 alá is beesik. Bár nem ez a jellemző, de vannak olyan részek.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. B_Real s_ott...
2017.03.04. 16:40
Igazad van. Viszont a PC Gameren semmi részlet nem volt írva az Ultra kivételével, nem tudhatom, hogy ott be van-e kapcsolva, vagy sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. s_otto
2017.03.10. 20:39
Ééééééés indul! Befűtötték a kazánokat a vega hype vonatnál! Lassan felszállnak az utasok, a kalauz ellenőrzi a jegyeket...

Vega benchmark "leaked"

[LINK]

Szemre az 1080 és az 1080Ti közé lőtték be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. ChoSimba s_ott...
2017.03.10. 21:15
Nem. Simán csak a 1080 fölé lőtték be, de az nvidia még előttük rákontrázott
Szeretem az ilyen eseménydús időket. Végre van egy kis versenyhelyzet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. enisherpa
2017.03.10. 21:56
Hol van a cikk?
404 Not Found
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. xcomman s_ott...
2017.03.10. 23:19
Hmm, hmm. Kivancsian varom a tobbit es, hogy mennyi igaz ebbol. Meg a vegen bepirosodom iden, bar a cuda hianyzna...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.03.11. 07:54
Az 1080Ti alá???? Mi van???
Nem úgy kellett volna indulni, hogy 1080Ti teljesítmény, fele áron? Meg Titan hunting? DX13 se látom, nem hiszem hogy maradnak a koszos dx12. Áh semmi se a régi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. s_otto simsi
2017.03.11. 08:05
Majd benyögik hogy ez a legkisebb vega, és majd nézel mint a lukinyúl.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.03.11. 08:24
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!