iPon Cikkek

American McGee's Alice - Az őrület pokla

Dátum | 2011. 04. 28.
Szerző | Chocho
Csoport | JÁTÉK

Mindig is voltak olyan bukások a játékvilágban, melyek nem voltak megérdemeltek, sőt, nem egy esetben a konkrét okra sem derült fény (Beyond Good & Evil, ugye). Nem ilyen volt viszont a 2000-ben, azaz 11 esztendeje megjelent American McGee's Alice, ugyanis bár a játék szinte instant klasszikussá vált, beteg humorát és furcsa, a PC-ktől már akkor is kissé idegen játékstílusát nem sokak gyomra vette be. Pedig akik adtak esélyt a kattant tervező, McGee játékának, máig esküsznek rá, hogy életük egyik legbefolyásosabb játékélményét jelentette. Az EA évekig hallani sem akart a folytatásról, majd valamiféle csoda folytán mégis belement, a megjelenés pedig már a nyakunkon van, így időszerűnek láttuk, hogy leporolva az első rész dobozát visszarepüljünk kicsit a múltba. Milyen játék is volt az az Alice, amely bár anyagilag bukta volt, olyan nagy nyomást fejtett ki, hogy egy évtizeddel később is belevágtak egy folytatás elkészítésébe?

Tükör, kés, fésű - egy lány retiküljének alapfelszerelése

Az Alice története egy kissé különc játékfejlesztővel, American McGeevel kezdődik. Az id egykori pályatervező fenegyerekét tényleg Americannek, azaz amerikainak hívják, ennek oka pedig szerinte az, hogy az anyja füvet szívott a keresztelőkor. Ez a kissé epés kezdés hasonszőrű gyermekkort hozott hősünk számára, melybe a bűnözéstől kezdve a drogokig minden belefért, de ezt talán majd máskor meséljük el. A számunkra lényeges rész az idtől való távozásakor veszi kezdetét, amikor is American az EA-hez igazolt, hogy valóra váltsa régi álmát, és egy elborult horrorjátékot készítsen a híres Alíz Csodaországban című Lewis Carroll mese alapján. A kanadai kiadó látott fantáziát az ötletben, és szabad kezet adott McGeenek, aki annak rendje és módja szerint le is tette az asztalra minden idők talán legbetegesebb játékát. Az Alice igazi mestermű lett, olyan program, melyen azóta sem fogott az idő vasfoga.

Mondom: nincs egyetlen normális karakter sem!
Stílusát tekintve könnyű lenne platformerként definiálni az Alice-t, noha sokkal jobban illik rá a nem túl professzionális "mászkálós játék" titulus, hisz alapvetően egy lineáris felépítésű programról beszélünk, melyben több olyan pálya is akad, melyeken látszólag szabadon járkálhatunk, ajtókat nyitogatva és különböző logikai feladványokat oldva meg a továbbjutás érdekében. Hősnőnk nem más, mint a klasszikus, mesebeli Alíz, aki tükörországi kalandjai után egy szörnyű tűzvészben veszíti el szüleit. A borzasztó sokk nem múlik el nyomtalanul, sőt, Alíz elmegyógyintézetbe kerül, ahonnét az egyetlen kiút Csodaországon át vezet. Ugyan Alíz járt már Csodaországban, gyermekkorában kissé másként nézett ki a hely, mint most. A Vörös királynő terrorja alatt nyögő világ ugyanis teljesen kifordult magából, brutális, groteszk és ellenséges lett. Alízt Csodaország lakói afféle megváltóként várják, hogy szabadítsa fel őket a gonosz királynő uralma alól, hősnőnk pedig rábólint a dologra, hisz neki már úgyis mindegy.

A játék bizarr hangulata már a legelső pillanattól kezdve magával ragadja az embert. Csodaországban nincs egyetlen teljesen normális figura sem, sőt, mindenki komplett őrült, még azok is, akik eleinte viszonylag értelmesnek tűnnek. Bár sorolhatnánk az emlékezetesebbnél emlékezetesebb szereplőket, hisz van belőlük éppen elég, jobb, ha nem tesszük, hisz az Alice-t a spoilereknél semmi sem rombolja jobban. Maradjunk tehát annyiban, hogy sokan feltűnnek a mesekönyv lapjairól, ám mindnyájan másként viselkednek, mint azt megszoktuk, s egyedül talán Macska az egyetlen, aki mentorunkként végig elviselhető marad. Maró cinizmusa és sugárzó intellektusa egyébként a játék talán legkiemelkedőbb egyéniségévé teszi, akire tuti sokáig emlékezni fogunk.

Ez még egy normálisabb rész, de tényleg
Ami magát a játékmenetet illeti, az első pillanattól fogva nyilvánvaló, hogy mi is a dolgunk. Alice első és leggyakrabban használt fegyvere egy konyhakés, mellyel a szembejövő kártyakatonákat és egyéb, néha nehezen meghatározható rémségeket mészárolhatjuk le. Ahogy haladunk előre a pályákon, újabb és újabb játékszereket gyűjtünk, úgy mint a hajigálható kártyapakli, démonidéző kocka, tűzlövő sétabot, és még sorolhatnám. Az óra és a puska kivételével az összes fegyver kétféle tüzelési móddal bír, melyeket ügyesen kombinálva látványos csatákat vívhatunk ellenfeleinkkel. Mi tagadás, szükség is lesz a megfelelő taktikára, mert az Alice még abból a korból való játék, amikor nem lehetett minden további nélkül végigrohanni egy játékon. Még normál fokozaton is lesznek helyszínek, ahol megizzaszt a program (különösen a 4. fejezettől felfelé), a nehéz és végül Nightmare módokat pedig csak azoknak merem ajánlani, akik egyszer (de inkább kétszer) már végigjátszották az Alice-t.

Bár a fegyverek többsége meglehetősen egyértelműen működik (azaz célzunk és lövünk), az óra önmagában is megér egy misét, főleg, hogy nem egy szimpla gyilkos eszközzel van dolgunk. Tapasztalatból mondhatom, hogy a játék legerősebb tárgyáról van szó: képes megállítani az időt, mialatt mi szabadon mozoghatunk  - és ölhetünk - a pályán. Igazi ütőkártyával van dolgunk tehát, hogy stílusosan fejezzük ki magunkat a sok halott kárókatona között. Az Alice egyébként különféle poweruppokkal is fel van vértezve, melyek ideig óráig speciális képességeket ajándékoznak hősnőnknek. A legjobb talán a kicsit Doom-szagú berserk, melytől Alíz szép ördögszarvakat növeszt, s minek hatására minden ellenfél egyetlen szúrás csupán. Hát igen, azért az ides gyökerek nem pusztulnak ki könnyen.

A játékmechanika igen jól hangzik, és a gyakorlatban sem vall szégyent, mégis látszólag elveszik a döbbenetes pályatervezés árnyékában. Csodaország őrült szintjeire egyszerűen nincs jobb szó a zseniálisnál: szinte minden egyes helyszín beleég az agyunkba, olyannyira eredetinek és újszerűnek tűnik még most, 2011-ben is - pedig a játék 11 esztendeje jelent meg! S mindez még semmi, a pályák témái még ennél is tovább képesek lökni a játékot  csúcs felé. Van itt gnómgyerkőcökből torz őrülteket nevelő iskola, víz alatti romváros, gonoszság megszállta erdő, és így tovább. Egyszerűen hihetetlen, mit össze nem szedtek a fejlesztők, máskor tíz játékban összesen nincs annyi innováció, mint itt egyetlen szinten. Hiába, lerí az Alice-ról, hogy egy komplett reflexió, olyan termék, amit szívvel és lélekkel csináltak, alkotóinak összes tehetségét egyetlen lemezre ömlesztve (bizonyítja ezt, hogy McGeenek egyik azóta megjelent játéka sem volt ilyen szuper, sőt...).

"Come get some!"
Eddig direkt nem ejtettem szót a bossharcokról, mert az Alice-ben ezek annyira hangsúlyosak, hogy kár lenne egyetlen mondattal elintézni őket. A fejezetek végén általában találkozunk egy főellenséggel, aki / ami még a megszokottnál is betegebb figura, kiiktatásukra pedig csak egy megoldás van, melyet kikísérletezve és ismételgetve elkönyvelhetővé válik a siker. Bár ez a játékok többségében így megy, itt mégis van egy nehezen körülírható varázsa az egésznek, talán az ellenfelek tekintélyes mérete és ereje miatt. Mint azt fentebb már írtam, az Alice nem könnyű játék, és ez különösen értendő a főellenségekre. Ráadásul némelyek olyannyira torzak és félelmetesek, hogy még a komoly horrorjáték-rajongók is megnyalják majd mind a tíz ujjukat.

All in!

Persze akármennyire jó is az Alice, megvannak a maga hiányosságai. Először is ott a nem túl precíz irányítás és harcrendszer. Előbbi az esetek többségében hozza a papírformát, azaz játszható a játék, de vannak pillanatok, amikor teljesen mindegy, hogyan csavarjuk a kamerát, egy-egy túlságosan is távoli platform komoly fejfájást okoz. A harcrendszer más tészta, egész egyszerűen funkcionális problémákkal küzd. A lőfegyverekkel még nincs akkora baj, hála az automatikus célzásnak (mielőtt valaki felhorkanna emiatt, nélküle szimplán nem lehetne végigvinni az Alice-t), de ha közelharcra kerül a sor, szinte biztos, hogy megszívjuk. Védekezni nem lehet, maximum kitérni az ellenfél ütései elől, ez viszont van, hogy hely szűke miatt nem kivitelezhető, ergo bármit csináljunk, biztos sebződni fogunk.

Ugyan ez már nem a játékon múlik, de problémás lehet, hogy az Alice nem igazán szereti a modernt hardver- és szoftverkörnyezetet. Bár Windows 7-en is elindul, sokszor megmagyarázhatatlan szaggatásokat produkál, sőt, fagyással is találkoztam a teszt alatt.  Megemlítendő továbbá, hogy régi játékról lévén szó az automatikus mentéseket tessék elfelejteni. Ha meghaltunk, a pálya elejére küldenek bennünket, úgyhogy ajánlott a sűrű manuális mentés.

Szép lány

Amikor megjelent, az Alice a legszebb játékok közé tartozott, hála a kiváló látványtervezésnek és a 2000-ben még csúcstechnológiát képviselő Quake 3 motornak. Mára persze kissé megkopott a grafika, de koránt sem annyira, mint gondolná az ember. Összevetve például egy szintén korabeli Heavy Metal FAKK 2-vel vagy esetleg magával a Quake 3 Arenaval, sokkal jobban megállja a helyét. A textúrák még ma is szépnek tűnnek, a furcsa színvilágnak köszönhetően pedig olyan érzésünk van, hogy ilyet még nem láttunk máshol, s ez igaz is. A hangok és a zene szintén elsőrangúak, Alice szinkronhangja például kiválóan ötvözi az ártatlanság és a pszichopátia ellentmondásos tüneteit. Ami tehát a tálalást illeti, elégedettek lehetünk.

A színvilág örökre emlékezetes marad
Summarum

Adva van tehát egy minden tekintetben kiemelkedő alkotás, ami már kicsit túl is mutat a játékok szórakoztatótermék mivoltán, és a művészetek felé kacsintgat. Hogy akkor miért is bukott akkorát anno? Nos, ahogy a bevezetőben is említettük, az Alice túlságosan is megelőzte korát, az efféle őrületekre csak később lett vevő a játékvilág -- s akkor sem a PC-s. Igen, az Alice legnagyobb hibája, hogy félig-meddig platformer stílusa ellenére is kizárólag PC-re jelent meg (később Macre is, de ez nem hozott számottevő javulást az eladások terén), ezzel komoly vásárlói bázist veszítve. Még szerencse, hogy a folytatás, melynek címe Alice: Madness Returns, multiplatform megjelenést kap, a csomaghoz pedig automatikusan jár majd az első rész is, először konzolokon. Mi az iPonon nagyon várjuk már a játékot és ígérjük, hogy egy igen részletes tesztet olvashattok majd róla. Addig is viszont (ha kihagytátok) adjatok egy esélyt az előzménynek, nem fogjátok megbánni!
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. scholes9
2011.04.28. 13:53
Egyik kedvenc játékom, vagy 10x végig vittem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. dragon83
2011.04.28. 14:25
Én meglehetősen későn pótoltam be ezt a remekművet (talán tavaly, vagy tavalyelőtt?), de minden percét élveztem. Remélem, hogy a folytatás fel tud nőni az elődhöz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Gundam00
2011.04.29. 10:43
aanó nagyon szórakoztató volt az újat naon várom !

remélem hozza a szintet!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. False
2011.04.29. 11:03
na ez játék volt, nem úgy mint az utóbbi 6 év termései
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. ossyni
2011.05.01. 19:38
ÉN IS VAGY 3 ÉVE AKADTAM BELE...
végigvittem, a gagyi grafika mögött van valami, amit a mostani játékok nem hoznak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. ossyni
2011.05.01. 19:43
a zenéje is nagyon elvont volt,úgy mint a grafikai részei.
Nagyon eltalált játék volt, imádtam [LINK] [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Joga73
2011.05.02. 11:59
Jöhetne egy PSN/XBLA remake.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. False
2011.05.02. 12:12
joga73 : a konzolosok nem érdemelnek meg egy ilyen műremeket, hamár hazab@szták az egész játékipart
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. lackoo1111
2011.06.11. 14:41
Ha valakit érdekel , tegnap este vásároltam meg elővételben a mindkét játékot tartalmazó csomagot .
Alice: Madness Returns - The Complete Collection. Csak 29.99 euróba került . ( mai árfolyamon : 7965 forint )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Csaber
2011.06.11. 17:13
öregszem ezzel se mostanába játszottam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!