iPon Cikkek

Amit a Carrier IQ-ról tudni érdemes

Dátum | 2011. 12. 07.
Szerző | Jools
Csoport | IT VILÁG

Múlt hét óta hangos a sajtó a Carrier IQ nevű program kapcsán Amerikában kipattant botránytól. A szoftver főként Androidos okostelefonokon fut, és a gyártó állítása szerint csak a hálózat és az egyes készülékek működésének optimális hatékonyságát hivatott segíteni, ahogy ezt a fejlesztések elősegítése érdekében más programok is teszik. A botrány annak kapcsán pattant ki, hogy hogyan teszi mindezt.

A program a készülék működése közben adatokat gyűjt, amelyek befutnak az operátorhoz, aki probléma esetén ezeket áttekintve a segítségünkre lehet abban, hogy valóban elment-e az SMS, amit írtunk, milyen funkciók, alkalmazások miatt merül le túl gyorsan a telefonunk, vagy miért szakadnak meg hívásaink, írja honlapján a gyártó.

Innen kezdődnek a gondok, ha ugyanis mindez igaz, akkor az operátorok rendelkezésére áll egy névre (készülékre) szóló adatbázis, amely mindezen adatokat tartalmazza, és még ki tudja mit. Trevor Eckhardt Android-fejlesztő vizsgálata szerint a szoftver megjegyzi és tobábbít(hat)ja a lenyomott billentyűket kódolás nélkül, ami azért nagy probléma, mert ezzel rögzítésre kerülnek böngészési és keresési adataink, sőt akár jelszavaink is. SMS-eink szövegét is rögzíti, szintén kódolatlanul. A vizsgált két HTC készüléken gyakorlatilag lehetetlennek bizonyult leállítani működését, valamint már megtalálni sem egyszerű, a futó alkalmazások között ugyanis nem jelenik meg (de ettől persze még fut a háttérben), és ha végre rátalálunk kiderül, hogy nem is Carrier IQ-nak hívja magát. 


 

 

A cég nyilatkozata szerint ők csak a fejlesztésért felelősek, onnantól kezdve a szolgáltatók dolga, hogy milyen adatokat mire használnak. Az amerikai szolgáltatók részéről eddig a Sprint, az AT&T és a T-Mobile ismerte be a program használatát, hangsúlyozva, hogy a hálózat működésének optimalizálása az egyetlen céljuk. A Verizon és a gyártók közül a HP, a Nokia és a Microsoft tagadja, hogy készülékein megtalálható lenne a program. Az európai szolgáltatók is sorra nyilatkoznak, hogy nem használják a programot.

A HTC és a Samsung képviselői szerint telefonjaikon csak a szolgáltatók kérésére fut a program, és ők maguk semmiféle módon nem részesülnek a bejövő adatokból. A Research in Motion, a Blackberry gyártója nem telepíti az alkalmazást készülékeire, és a szolgáltatóknak sem engedi meg ezt az áru forgalomba kerülése előtt, de arról nem szól a fáma, hogy mi történik onnantól, hogy a felhasználóhoz került a telefon.


Az Apple helyzete ennél is cifrább: múlt heti nyilatkozatuk szerint az októberben kijött iOS 5 alatt már nem fut a Carrier IQ a gyártó készülékeinek többségén. Később ezt pontosítva elmondták, hogy az iPhone 4 az egyetlen, amelyen még az új operációs rendszer alatt is fut az alkalmazás. A gyártó nyilatkozata szerint semmiféle személyes információ nem kerül rögzítésre a programon keresztül. Kizárólag diagnosztikai célokra használják az adatokat, és ezt is csak a felhasználó külön kérésére. A jövőre vonatkozóan az Apple az alkalmazás használatának beszűntetését ígéri.

Al Franken, az ügyben illetékes szenátusi albizottság feje a Carrier IQ-nak küldött levelében a következő kérdésekre keresi a választ: Milyen adatok kerülnek rögzítésre? Hova futnak be ezek az információk? Milyen módon biztosítják az adatok titkosságát? A cégnek december 14-ig kell választ adnia. Közben a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) is megkezdte vizsgálatát az ügyben.

A fogyasztók sem tétlenkednek, keresetet adtak be a Carrier IQ és a HTC ellen a Wiretap Act megsértéséért, azon az alapon, hogy a cégek a felhasználók tudta és beleegyezése nélkül gyűjtöttek össze személyes információkat a program alkalmazásával.

Aggodalomra ad okot az ügy kapcsán a gyártók és a szolgáltatók egymásra mutogatása és felelőtlen magatartása. Látszólag senki sem tudja, hogy az alkalmazás miért gyűjt ennyiféle adatot. A cégek már így is rengeteg bizalmas adatunkhoz hozzáférnek a beleegyezésünkkel, és egy ilyen történet nem tesz jót a bizalomnak. A magyarországi felhasználókat egyelőre úgy tűnik, hogy nem érinti az ügy, amelynek még koránt sincs vége.


Végül egy pár további információ:

A Gizmodo folyamatosan frissíti a tisztának bizonyult készülékek listáját.

Trevor Eckhardt Carrier IQ-kereső programja letölthető innen.


Forrás:

http://www.huffingtonpost.com/2011/11/30/carrier-iq-trevor-eckhart_n_1120727.html?ref=technology&icid=maing-grid7%7Cmain5%7Cdl1%7Csec1_lnk3%7C116806

http://www.macworld.com/article/164004/2011/12/carrier_iq_what_you_need_to_know.html


 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

17. Sr4c
2011.12.07. 08:27
hát ez gáz -_-, de ok, a leírás tartalmazza, hogy te figyu mi az adataidat nézzük, DE SEGÍTÜNK (sok buta meg benyalta)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. tomcsa4
2011.12.07. 08:30
Hát ez van. Nekem Sony E. w200i telefonom van, ezer éves, de nem kell rá vírusírtó, nincs szoftver gondja (kompatibilitás), nem kell félnem, hogy hozzányúlnak az sms-eimhez (nincs rajta semmi, wapot meg nem kell).

Persze van iPod Touchom, de azon meg nem tárolok személyes adatokat. Csak e-könyveket, 1-2 filmet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. somakb
2011.12.07. 09:07
tomcsa4: vagy csak nem tudod mi van rajta gyárilag... amire nincs tonnaszám külsős fejlesztés, azokon a régi vasakon ugye csak a gyártó meg a szolgáltató tudja mi futkos a háttérben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. tomcsa4
2011.12.07. 09:52
somakb: ez igaz, de mivel nem catlakozik az internetre, ergo nem is lehet vele semmit csinálni. Ráadásul BT sincs benne, se infra. Egy buta telefon. Ma még vannak a kínálatban ilyen buta telefonok.

Én annak a híve vagyok, ohgy a telefonom az a telefonom és mellé jöhet egy értelmes kütyü (lást Touch).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. l-bandee
2011.12.07. 10:19
@tomcsa4:

A w200i-nek is át lehet írni a firmware-jét, akár k310i-t is csinálhatsz belőle, teljesen egyszerű módon. Anno én a W300i-met moddingoltam agyon. Szóval a firmwarejében nincs semmi olyan program ami magától csinálna bármit. Erről biztosíthatlak

Ez a HSZ egyben @somakb -nak is ment.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Silenzio
2011.12.07. 11:39
"és ha végre rátalálunk kiderül, akkor, kiderül, hogy nem is Carrier IQ-nak hívja magát."

Apu, ez milyen mondat így, apuci?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. prohlep
2011.12.07. 11:52
"Apu, ez milyen mondat így, apuci?"

Fiam, ez milyen stilus igy, fiacskam?

Te meg soha semmit nem duplaztal meg veletlenul?

Nem lehetett volna emberibb hangon kerni a duplazas kijavitasat?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. prohlep
2011.12.07. 11:58
Informatikai megfigyelo cegek.

Nekem az elobb egyik hozzaszolasomnal tobb mint fel percet kellett arra varni, hogy valamilyen altalam nem kert kapcsolat letrejojjon a facebook szerverrel!, ...

... mint ismeretes, a LIKE gomb moge tett funkcionalitas valojaban alkalmas arra, hogy a facebook minden olyan weboldal forgalmat figyelje, amelyre valaki naivan kitette a LIKE gombot.

Diktatura volt az 50-es evekben, meg 1989 elott!

Miert erdekes ez, miert kell ezt hangoztatni?

Hogy ne gondoljal arra, hogy most SOKKAL RESZLETESEBBEN MEGFIGYELNEK TEGED, egyszeru atlagembert, mint akkoriban a kiemelt celpontokat.

Tanacs: ha ezerrel nyomjak, hogy nezz ODA, akkor meruljon fel benned a gyanu, hogy valami erdekesebb dolog van AMOTT!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. prohlep
2011.12.07. 11:59
Az elobbi hozzaszolasomnal most a facebook helyett eppen a google bizonyult lassunak. Ez igan ritka, mert a google legalabb mindig gyorsan figyel. Facebook sem rossz, csak neha lassu es akkor lebukik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. tomcsa4
2011.12.07. 15:08
De mondjuk paranoiásnak sem kell lenni. Ha én a touchomon felmegyek a netre, gondolmo megy a naplózás, információ keresés (mivel felhőalapon frissíti az adataidat az apple termékek). De ez engme nem érdekel. Lássák hogy milyen játékokat veszek emg, milyen zenéket veszek meg, milyen weboldalakat nézek. Engem nem érdekel. Nyilván a banki adataimat nem tárolom a készüléken. De az sms-eimet, meg hogy kit hívok, az azért legyne már tabutéma. Amúgy sem ismerik az illetőket (sőt, sok ismerősöm angolul sem tud), minek tárolják ezeket?

Ez a személyre szabottság (reklámok, szokások) indította el az információszerzést. Ez olyan, hogy a Steam lekéri a géped adatait. Csinálja, kit érdekel. Megnézi milyen programok vannak a gépemen? Hát ez már csücskösebb, de csinálja. Facebook mindent eltárol rólad. Amiket kitöltesz, abban nyugodj meg, eltárolják. Lehet hogy a képeidet is. Ez van. Cégvezetők már a face-t nézegetik az ügyfeleik után kutatva. Ez olyan, mint a szabadság a fogamzásgátlók terén. Az eredménye az egyre több magányos nő. Itt meg az internet elterjedése a privát szféra rovására megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Kismenyus
2011.12.07. 15:28
@tomcsa4:
az általad említett facebook, pl. a képeidet törlés után még 2, azaz kettő évig tárolja a szerverein! többek között ezért nem nagyon használom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. zord01
2011.12.07. 15:58
Nah ezért nincs facebook accom. Meg iwiw sincs. Sőt okosteló sincs. Lehet lefikáztok, de előre láttam, az első pillanattól kezdve, hogy ez lesz.
Nem vagyok jós, de totál logikusnak tűnt.

Nem vagyok meggyőződve róla, hogy csak 2 évig tárolnak adatokat. Talán hivatalosan addig, de szerintem 2 év lejárta után megy az anyag egy tároló szerverre, vagy a CIA hoz...

Viva los 1984
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. maláj
2011.12.07. 16:01
Huxley - Szép új világ
tessék elolvasni szépen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. irdatlanno...
2011.12.07. 17:17
Nesze nekünk okos telefon!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. l-bandee
2011.12.07. 21:00
Pláne, hogy androidon
ad1:
Megkérdezi első indításkor, hogy akarsz-e küldeni a google-nak adatokat... stb
ad2:
Custom ROM és custom kernel ilyen "extra" szoftvert nem tartalmaz (mint a cikkben is szereplő.)
ad3:
vannak rá ügyes kis programok, amikkel folyamatosan szemmel tarthatod, hogy milyen progi mit hova küld/ fogad. (persze ettől még átverhetnek, hiszen nem véletlenül írja a telefon minden program/ játék telepítésekor, hogy milyen jogosultságra van szüksége... aki nem figyel, azt nem tudom sajnálni)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. danielf77
2011.12.15. 11:52
A "buta" teljesen alap telefonok tulajdonosai is nagyot tévednek ha azt hiszik a szolgáltató a készülék típusától függetlenül nem tudja mikor kit hívnak, mit beszélnek vele és mit küldenek el sms-ben. A különbség csak annyi, hogy az okos-telefonok ezeket már a usernél elkezdik logolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Runo
2012.04.22. 16:47
Mikrobi!
Független mi?! Istenem.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!