iPon Cikkek

Aporia: Beyond the Valley - A múlt titkai

Dátum | 2017. 07. 29.
Szerző | Nephin
Csoport | JÁTÉK

Ez’rat Quin misztikus világa egykor gazdag civilizációnak adott otthont, de mára minden romokban hever. A pusztulás után több száz évvel térünk magunkhoz egy kőszarkofág-szerűségben, névtelenül, emlékek nélkül, hogy aztán elinduljunk felfedezni a hajdan hatalmas birodalom maradványait.
Az Aporia: Beyond the Valley olyan alkotás, mely azonnal magába szippant minket. A dán Investigate North második projektje egy különleges, hangulattól csöpögő kalandot nyújt nekünk – érdekesség, hogy a stúdió vezetője az az Ole Søndberg, aki a Wallander című sorozatnak, illetve a Tetovált lány című filmnek volt a producere. Az Aporia egy belső nézetes, középpontjába a felfedezést helyező rejtvény-kalandjáték, megbolondítva némi sétaszimulátor-, és helyenként horror-elemmel. A történetet nem párbeszédek, vagy szövegek segítségével adja át a játék, hanem a környezetet használja fel a sztori közvetítésére: sziklafestmények, a korai filmfelvételekre emlékeztető, bár persze színes, stilizált fényprojekciók mutatják meg számunkra a múlt darabkáit. Ezek a „mozik” nagyon hatásosan vannak elkészítve, nem túl bonyolultak, így könnyen megfejthetjük a bennük foglalt üzenetet és információkat. A filmecskéken mutatott emberek mindegyike eltérő színű ruhát visel, tehát nem nehéz követni a karaktereket, megjegyezni, ki kicsoda.
Rengeteg információt gyűjthetünk össze ilyen módon, például megtudjuk, hogy valaki néhány ásvány felhasználásával olyan folyadékot készített, mely képes megvilágítani környezetét. A lötyiből aztán mindenki kap kis üvegcsékbe zárva, de számos más dologra is felhasználják a lámpásozáson kívül, mint ahogy az utunk során kiderül majd. Nyilván nem akarom elspoilerezni a történetet és a fejtörőket, tehát nem igazán mennék bele a részletekbe, jótanácsként talán csak annyit mondanék, hogy mindig figyeljetek a töltöttségi szintre!
Ahogy már említettem, a játék rögtön megragad minket, ha kicsit is fogékonyak vagyunk a misztikus, rejtélyes, ősi titkokra. Nálam már a menü zenéje elég volt ehhez, de a bevezető jelenet szerintem az ellenállóbbakat is meggyőzi majd, annak ellenére, hogy nem mutat túl sokat. Felébreszti a kíváncsiságunkat és ez segít abban, hogy átevickéljünk a játékmenetben található néhány kisebb buktatón is.
A legtöbb rejtvény tökéletesen van belőve a nem túl egyszerű, de nem is megoldhatatlanul nehéz szint közé. Ez nem az a játék, ahol lépten-nyomon utána kell nézni a neten, hogy mi lehet a fejtörők kulcsa, hiszen bár egyáltalán nincs minden az orrunkra kötve és törni kell a fejünket, nincs lehetetlen feladvány. Létfontosságú, hogy mindent jól megnézzünk, körbejárjuk a vidéket, hiszen a rejtvények megoldása több részből is állhat. A zenének különösen nagy szerepe van a játékban. Először ugye a csodálatos menü-zenével szembesülünk, muzsika szól a filmvetítések alatt is, felfedezőútjaink közben pedig a leggyakoribbak a hosszú, elnyújtott szintetizátoros akkordok, olykor némi zongorával vegyítve. Az egész nagyon nyugtató hatású, szinte hív, hogy dőljünk hátra és gyönyörködjünk az Aporia által életre keltett környezetben. A teljes képhez hozzátartozik az is, hogy a hangeffektek kiválóan sikerültek, fejhallgatóval szinte az erdőben, a romok között érezzük magunkat, csicseregnek a madarak, susognak a fák, csobog, vagy éppen zúg a folyó, állatok szöszmötölnek a vadonban és az egész kavalkád körénk varázsolja ezt a titokzatos világot.
Érdekes bug (vagy feature), hogy a vízből egyes helyeken képtelenség kijönni, vagy megfulladunk, vagy újratöltünk egy korábbi mentést. Igen, meg is lehet halni: a levegő hiánya mellett például a lávából sugárzó hő és mérges gázok is ártalmasak egészségünkre, de leesni sem érdemes a magasabb helyekről. Az úszás egyébként nem túl hatékony, mindenkit óva intenék attól, hogy belevesse magát az amúgy hívogatónak tűnő, gyors sodrású folyóba. Érdekes megoldás a létrákon való mászás, vagy a liftek, tutajok kezelése, melyhez szinte mindig szükségünk lesz a környéken található emelőkre, csigákra, kötélrendszerekre.
A látvány terén nem lehet sok okunk panaszra, bár nyilván nem kell fotorealisztikus, videókártya-zabáló grafikára számítani. Az egyértelműen érzékelhető, hogy rengeteg törődéssel, odafigyeléssel készültek el a területek a CryEngine segítségével. Kiemelkedőek a fényhatások (melyekből olykor kicsit túl sok is van), illetve a belső és külső terek közti átmenet megjelenítése. Nem lepne meg, ha kiderülne, hogy az indító és záró jelenetet készítették el először a fejlesztők, aztán mikor tetszett nekik, amit csináltak, az egészet egy közbeeső, felfedezésre váró területtel akarták összekapcsolni. Ez jól sikerült, csak kicsit túl lineáris lett: elkódoroghatunk szinte bármerre és erre szükség is van az információszerzés érdekében, de végül mégiscsak egy út vezet tovább a cél felé. Szerencsére a különböző vidékek kellőképpen változatosak, nem ununk rá a kirándulásra.
Ami néha furcsa volt, az a nézőpont: igazából nem jöttem rá, miért, de olykor mintha egy halszemoptikán át néztem volna a tájat, a látvány kicsit meggörbült, fókuszálnom kellett a távolságok felméréséhez és emiatt a tájékozódással is akadtak problémák néhány esetben. Nem tetszett még, hogy a gombkiosztást nem lehetett állítani.
Megint abban a helyzetben vagyok, hogy egy olyan játékról kell kritikát írnom a sztori lelövése nélkül, aminek az a fókuszpontja. A hangulattal sincs könnyebb dolgom, hiszen bárhogy is áradoznék róla (nem, mintha eddig ezt nem tettem volna), igazán csak akkor éreznétek át, ha kipróbálnátok a játékot. Ahogy Indiana Jonesként a rég eltűnt civilizáció nyomain járunk, a romba dőlt házakban kutatunk az ott maradt tárgyak között, ahogy belebotlunk az emberekből megmaradt, sokszor egymást átkaroló csontvázakba, szinte látjuk őket, milyen volt, mikor még éltek, mikor még teljes pompájukban álltak az épületek. Olyan az egész, mintha kinyitnánk egy, a múltra néző ablakot.
Nem téved, aki úgy gondolja, hogy az Aporia olyan játékokhoz hasonlítható, mint például a Myst, bár ott azért találhattunk szövegeket, míg ezúttal tényleg semmi sincs a vizuális információközlésen kívül. A rég eltűnt emberek civilizációjának felemelkedése és pusztulása fokozatosan tárul ki előttünk és a képernyő elé szegez minket, főleg, ha elérkezünk a néhány meglepetéscsavar egyikéhez a sztoriban. A felfedezés itt legalább annyira, ha nem még fontosabb játékelem a rejtvények megoldásánál.
A kaland valószínűleg végigjátszható nagyjából nyolc-tíz óra alatt, ha szigorúan az előrehaladásra koncentrálunk, én ennek körülbelül dupláját töltöttem el vele (turistáskodtam, na :P), de ha már leültök ez elé a játék elé, nektek sem tanácsolom a rohanást. Az Investigate North olyan világot alkotott meg, melyet vétek lenne nem felfedezni a legkisebb kavicsig és a történet apróbb részleteit sem érdemes figyelmen kívül hagyni. Mindenkinek ajánlom, aki hajlandó túltenni magát az apróbb hibákon, hiszen az Aporia igazán emlékezetes darab.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. Chrematori...
2017.07.29. 16:56
Tetszik a stílus, nagyon is. A grafika nem egy Cry3, de szép látványt nyújt. Erről jut eszembe a Valley, ami szintén egy lenyűgöző világot mutat be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. noPublicFG
2017.07.29. 23:27
Köszönjük a tesztet! Biztosan ki fogom próbálni! :)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Nephin noPub...
2017.07.30. 12:09
Nem fogod megbánni, ez tipikusan az a játék, aminek sokáig veled marad a hangulata, miután végigjátszottad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. antapeti Chrem...
2017.07.30. 22:38
Nekem a "The Vanishing Of Ethan Carter" jutott eszembe. Na, az tényleg lenyűgöző.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!