iPon Cikkek

Archeblade – Erővértes törpék versus miniszoknyás piromancerek

Dátum | 2014. 08. 06.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

A videojátékipar kegyetlen hely, éppen annyira mint bármelyik másik nagy iparág, melyben sok pénz forog és kiélezett versenyhelyzetben vannak szereplői. Ezért aztán egy új játék sorsa a legtöbbször már a megjelenés utáni első napokban megpecsételődik. Ha kedvezőek a számok, szinte biztosra vehető a siker. Amennyiben azonban nem úgy alakul a nagy debütálás, ahogy azt az adott produktum készítői megálmodták, akkor majdhogynem garantált a süllyesztőben való nyom nélküli eltűnés.
A hölgy páratlan harcos... de van rajta valami, ami párosan jobb (bocsi)
Az ArcheBlade egy külső nézetes MOBA, melynek nem adatott meg a zökkenőmentes indulás, és nem robbant akkorát, mint ahogy a fejlesztők szerették volna. Ezért az Early Access fázis elhagyása után két hónappal némileg átalakult a program. A legfontosabb újítás a játék fizetési modelljének megváltozása lett. A korábban egyes esetekben csak valódi pénzért megvásárolható, tulajdonságokat növelő tárgyak mindegyike elérhetővé vált a játékban megszerezhető fizetőeszközt használva is. Ráadásul, az általuk biztosított bónuszok is semmissé lettek. Immár a fegyverek, vértek, és pajzsok csak esztétikai funkciót szolgálnak, és csak a játékosok tudása és tapasztalata dönti el, ki hogyan teljesít, nem pedig a vastag pénztárca. Lássuk, elég-e ez a sikerhez, további változások lennének szükségesek, vagy netán minden a játék újraélesztésére tett kísérlet a nekromancia témakörébe tartozik, olyan szinten halott a program? A játék egy koreai fantasy-regényre épül, amiben egy gonosz, és egy jó szuperhatalom, nevesül a Sötétség Birodalmának, és a Hetek Ligájának erői csapnak össze, hogy megvívják a mindent eldöntő, utolsó csatát. Mi a két oldal egyik bajnokának bőrébe bújhatunk bele, a feladatunk pedig az ellenfél totális megsemmisítése. Nemes célunkat egy egyszerű, leginkább az egér gombjainak nyomkodásával előhívható kombókra épülő harcrendszerrel érhetjük el. A fapados kivitelezés azonban nem megy az élmény rovására, kellő teret kapunk a taktikázásra, ráadásul, nem túl komplikált mivoltuk miatt hamar el tudjuk sajátítani az alapokat – legalábbis, egy figuránál biztosan.
A tizennégy – pontosabban az egyik karakter alternatív változata miatt inkább tizehárom és fél – bajnok mind másban jó ugyanis, így lehetetlen nem megtalálni a harcmodorunkhoz leginkább illőt, ráadásul, jó időre le tudja kötni az embert valamennyiük ha nem is mesteri, de elfogadható szinten történő használatának megtanulása. Egyik hős sem hétköznapi figura. A prímet egyértelműen Elika, a sötételfek biztosítási ügynökként is dolgozó királynője viszi, de Gaspar, a leginkább Dr. Robotnik kiborg-változatára hajazó őrült tudós is érdekesen néz ki. Akad még alternatív kosztümként a 47-es ügynök öltönyét viselő elf íjász, és három méterre megnőtt, egy szegényebb ország egész éves kohászati nyersanyagigényét kielégítő méretű és súlyú karddal hadakozó óriás is.
Pályák terén sincs okunk panaszra, 8 térképen vívhatjuk meg az ütközeteket. Valamennyi saját játékmóddal bír, pontosabban, három főbb variáns egy változatát próbálhatjuk ki rajtuk. A hagyományos „mindenki mindenki ellen” típusú küzdelmek mellett a csapatalapú vetélkedések kedvelői is megtalálhatják a maguk kedvenceit.
A hangok és a grafika vegyes érzelmeket keltettek bennem. Kevés dologgal lehet ugyanis könnyebben elvenni a kedvem egy program kipróbálásától, mint ha anatómiailag lehetetlen testfelépítésű, teáscsésze méretű szemekkel bíró, ránézésre még iskolaköteles lányok kergetik egymást akkora kalapácsokkal, hogy a sérvük a bokájukat verdesné, ha a valóságban megpróbálnák megemelni őket, de el kell ismernem, a külcsínért felelős fejlesztők megdolgoztak a fizetésükért. Egy sima párharc is valóságos vizuális orgia a támadásokat kísérő fényhatások és robbanások miatt, amikor pedig komolyabb, többszereplős ütközet alakul ki, eleinte komoly erőfeszítést fog jelenteni, hogy részt vegyünk benne, mivel inkább ösztönösen a látványban fogunk gyönyörködni, ahelyett hogy cselekednénk. A játékban hallható zenék pedig tovább tüzelik harci kedvünket, mint ahogy a karakterek által időnként elsütött, az adott figurához illő egysorosok, és a csata egyéb zajai is. A hangulat tehát nagyon hamar magával fog minket ragadni, hiszen mi fokozhatná jobban harci kedvünket, mint a kilőtt lövedékek által keltett zajok, szövetségeseink csatakiáltásai, és a már-már epilepsziás rohamot okozó effektek tarka, kaotikus kavalkádja? A fentiek alapján az Archeblade-nek a Steam letöltési listájának élén kéne állnia, illetve a közösségi médiának köszönhetően kiterjedt, és aktív rajongói tábornak kellene sorra gyártania a különböző képzőművészeti alkotásokat, szórakoztató mémeket és cosplay csodákat. Mivel ez nincs így, gyanítható, hogy legalább egy, de esélyesen több olyan elem is akad, ami jelentősen belerondít az első pillantásra idillinek tűnő összképbe. A következtetés helyes: a játék olyan hibáktól szenved, amik miatt a szélesebb tömegek joggal kerülik el. Mind közül a legsúlyosabb hiba a bajnokok közötti rémségesen kiegyensúlyozatlan erőviszony. Mint ahogy az korábban említve is volt, valamennyi választható figura más stílusban küzd, különböző erősségekkel és gyengeségekkel bír. Elvileg tehát egy tizennégy variánsos „kő, papír, olló” játékra kellene hasonlítania a meccseknek, ahol minden karaktert instant üt egy másik. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a lőfegyver-specialista Renoah, a fagyasztóvarázslatokkal operáló Renny-variáns mellett Ridika , a succubus, és a már említett Elika a legnépszerűbbek.
Nem ritka, hogy a játékosok fele-kétharmada a fentebb említett harcosok egyikével veti magát a csaták forgatagába, annyival erősebbek ugyanis a többieknél, hogy már-már tisztességtelen mértékű előny velük játszani. Ezzel szemben a sárkánylovag Tiac-ot egyetlen alkalommal láttam, hogy bárki is használta volna, és hozzá hasonlóan mostoha sorsa van kárhoztatva a törpe tábornok, Dic is.
A különleges képességek terén is teljes a káosz. A bekapott, és kiosztott sebzés arányában töltődik egy skála, aminek teli csíkjaival aktiválhatóak a karakterekhez kötető erők. Az egyenlőtlenségek itt is megmutatkoznak. A gyorsan pergő játékmenet miatt a segítő jellegű karakterek lényegében használhatatlanok, és míg egyesek sebezhetetlenné tudják magukat tenni, másoknak be kell érniük jól észrevehető, és védekezéssel hárítható sebzést okozó aknák elhelyezésével, vagy egyéb, futottak még kategóriájú specialitásokkal, amiket igen nehéz megfelelő effektivitással használni. Hogy a helyzet még vidámabb legyen, a tréning opciót és az arra a pályára épülő multiplayer-térképet leszámítva csak azokkal a karakterekkel játszhatunk, akiket megvettünk. Pontosabban fogalmazva, a random gombra kattintva minden héten más-más harcost próbálhatunk ki ingyen. Ez azonban nem változtat azon, hogy ha rosszul mérjük fel, kivel is lennénk a leghatékonyabbak, akkor rendes pénzért kell vennünk egy másik figurát, vagy egy-másféltucatnyi, esetleg ha gyengén szerepelünk, még több meccs alatt kell megkeresnünk az árát a játékban használt pénznemben.
A csapatalapú küzdelmeknél tovább rontja az összképet, hogy az egyes csoportok erőviszonyaiért felelős algoritmus kritikán aluli. Mindennapos, hogy az egyik oldal tagjainak összeadott szintje kisebb, mint a másik fél egyetlen harcosáé. Egyszer pedig volt szerencsém részt venni egy olyan ütközetben, ahol az én csoportom legtapasztaltabb játékosa a tízedik szintjét taposta, míg a másik bandában a ranglétra legalsó fokán álló személy a harmincadikat. Bár a szinteknek direkt hatásuk nincs, tehát nem adnak tulajdonságnövekedést, azt remekül mutatják, hogy ki mennyire ismeri az egyes karakterek erősségeit és gyengeségeit, illetve, mennyire van képben a játékban használható taktikákkal. Így izgalmas, odafigyelést és csapatmunkát igénylő, mindkét oldal számára kihívást jelentő csaták helyett az élmény tízből hét alkalommal olyan, mint ha az emlékezetes Németország-Brazília VB meccs, vagy a hazai labdarúgó-válogatott Hollandia elleni vívott selejtezőjének résztvevői lennénk, és csakis a szerencsén múlik, hogy melyik oldalon találjuk magunkat. Mindent összevetve, jelenlegi formájában az ArcheBlade egyedül azoknak ajánlható tiszta szívből, akik inkább az egyéni küzdelmeket preferálják, bár a felemásra sikeredett erőviszonyok miatt ők is lehet, hogy meggondolják magukat pár küzdelem után. A többiek számára abban az esetben érdemes megfontolni a beszerzését, ha akad egy nagyobb társaság, aminek tagjai egy privát szerveren meg tudnak egyezni a maguk játékegyensúlyt garantáló szabályaiban. Ebben az esetben ugyanis valóban teljes potenciáljában élvezhetik a játékot. A Codebrush fejlesztői azonban bebizonyították, hogy hallgatnak az észérvekre, így reménykedhetünk benne, hogy az Archeblade Steam oldalán lévő közleménnyel ellentétben nem zárult le a fejlesztés, és valamikor a közeljövőben megjelenik egy, a karakterek képességeit kicsit ráncba szedő patch. Abban az esetben a játék értékeléséhez további két, sőt, az ázsiai rajzfilmre hajazó látványvilágot kedvelők esetében három pont jár majd, de addig be kell érnie ennyivel. Értékelés: 4/10 Platformok: PC Tesztelt platform: PC
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!