iPon Cikkek

Arctic MC001-BD HTPC: drága "HTPC"

Dátum | 2011. 11. 23.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Ezúttal az Arctic HTPC konfigurációját láttuk vendégül, amelyről megpróbáljuk kideríteni, hogy vajon megéri-e az árát. A termék árcédulája egy kissé borsosnak tűnik, főleg, ha a specifikációkat az ár mellé állítjuk, így félünk, nem lesz túl könnyű dolgunk az újdonsággal.

Az Arctic MC001 az átlag nettopoktól annyiban különbözik, hogy velük ellentétben tartalmaz Blu-ray meghajtót és a rendszer nem az adott PineView processzorba épített GMA3150-es sorozatú integrált videó vezérlőre, hanem egy belépőszintű videokártyára támaszkodik. A Mobility Radeon HD 5430-as videó vezérlő a noteszgépek világából már ismerős lehet. Ez a termék 3D teljesítmény tekintetében nem egy acélos megoldás, de azt a célt, amire az Arctic mérnökei szánták, maradéktalanul ellátja – képes a különböző HD, illetve Full HD tartalmak lejátszásának hardveres gyorsítására, ami a GMA3150 esetében bizony a legnagyobb jóindulattal sem mondható el.

Korábban már teszteltünk HTPC konfigurációkat. Járt nálunk olyan, amely ION alapokra épült, de olyan is, amiben Core i3-as sorozató processzor dolgozott (ami jóval erősebb az Atomnál). Kíváncsiak voltunk, hogy a borsos árcédulával rendelkező MC001 mit tud felmutatni, amit a többiek nem, ám mielőtt belevágnánk a termék tartozékainak és magának a konfigurációnak a bemutatásába, érdemes néhány pillantást vetni a főszereplő specifikációira, illetve árára, ha már ennyit emlegettük.


Ha kicsodálkoztuk magunkat, akkor most már lapozhatunk, hiszen a következő oldalon megtudhatjuk mit kapunk a pénzünkért. Illetve azt is, mit nem.

Hardver és tartozékok

Az Arctic MC001-es konfigurációi közül a legjobban felszerelt, az MC001-BD névre keresztelt változat járt nálunk, amely – ahogy az a bevezetőből már kiderült – összességében az átlagosnál egy kissé jobban felszerelt nettop benyomását kelti.


























A HTPC egy fehér, letisztult dizájnnal rendelkező és tetszetős dobozkában érkezett, amelynek belsejében az egyik oldalon magát a HTPC-t, a másik oldalon pedig – egy karton dobozban – a hozzá tartozó kiegészítőket találjuk. A kiegészítők között egy tápadapter lapul – 19V, 3,16A, 60W – egy tápkábel társaságában, mellettük pedig egy HDMI 1.4a szabványú HDMI kábel és egy WiFi antenna is jelen van a dobozban.



















A HTPC-hez kapunk még egy gyors üzembehelyezési útmutatót, valamint egy telepítő lemezt is – utóbbin a CyberLink BD Solution 3D szoftvercsomagjának teljes verziós kiadása is megtalálható. A dobozt ezután tüzetesebben is átvizsgáltuk, gondolván hátha csak jól elbújt valahova a távirányító, de a kétségbeesett próbálkozás után hamar tudatosult bennünk a tény, ami már eddig is nyilvánvaló volt: távirányítót bizony nem kapunk. Márpedig távirányító nélkül a HTPC félkarú óriás csupán, így csalódottságunkat cseppet sem tudjuk leplezni.

Persze az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy a gyártó jóvoltából az iOS mobil operációs rendszerrel ellátott készülékekre letölthetünk egy ingyenes segédprogramot, amelynek köszönhetően iPhone-unkról vezérelhetjük HTPC-nket, de az nem igazán várható el, hogy mindenki az Apple telefonját válassza ezért. Az érintőkijelző segítségével egyébként irányíthatjuk az egérkurzort, tallózhatunk képeink, videóink és zenéink között, valamint a képernyő-billentyűzet jóvoltából akár adatbevitelre is van lehetőség. A szoftverről később bővebben is írunk.
























A kezdeti meglepődést követően tehát kicsomagoltuk magát a terméket. Az Arctic MC001-BD szépen néz ki, szó se róla: egyik oldalán lakkhatású fekete borítást találunk, a másikon pedig ezüstszínű alumíniumot; maga az előlap pedig szintén zongoralakk feketében pompázik. Az összkép teljesen rendben van. Most merüljünk el egy picit a részletekben is.
























Az előlapon a Blu-ray meghajtó mellett – amely az előlap alsó felén helyezkedik el – megtaláljuk a bekapcsoló gombot. A gomb kék LED-es világítással bír, alatta pedig egy ugyancsak kék LED található, ami a merevlemez aktivitásáról árulkodik. Utóbbinak meglehetősen erős fénye van, ami sötétben zavaró lehet. Rajtuk kívül két USB 3.0-s portot is találunk, valamint a szokásos audió csatlakozók is jelen vannak, sőt, az előlap legalján még egy négy az egyben memóriakártya-olvasót is elhelyeztek a mérnökök. A bekapcsoló gomb feletti területen csak egyetlen egy említésre méltó dolog van, ami nem más, mint egy beépített IR vevő. Távirányító híján ennek bizony sok hasznát nem vesszük, csak ha külön vásárolunk egy HTPC távirányítót, nagyjából 9E forint körüli összegért. Akkor viszont jól jön. Bosszantó azért, hogy ebbe a borsos árba egy egyszerű távirányító már nem fért bele.
























A termék tetején (és egyik oldalán) méretes szellőzőket találunk, amelyeken keresztül távozik a rendszerből az Atom D525-ös processzor, az NM10-es lapkakészlet, valamint a Mobility Radeon HD 5430-as mobil videokártya által termelt hő. A ház egy igényes, ezüstszínű fémtalppal érkezik, amelynek az alján szivacsszerű borítást találunk. Ez egyrészt megakadályozza, hogy a termék csúszkáljon az asztalon, másrészt pedig védi az adott felületet attól, hogy a talp összekarcolja.














A HTPC hátoldalán csatlakozók áradata vár minket. Jobbról-balra haladva először a digitális- és analóg audió kimeneteket pillanthatjuk meg. Az Optikai audió kimenet alatt egy D-Sub és egy HDMI 1.4a típusú videó kimenet található, alattuk pedig egy Gigabites Ethernet port és összesen öt darab USB 2.0-s csatlakozó bújik meg. Legalul a WiFi antenna lapul, mellette pedig a tápadapter csatlakozóját látjuk.



A HTPC-n Windows 7 Home Premium operációs rendszert találunk, 32 bites változatban. A frontend szoftver kiválasztása a mi feladatunk, ha nem felel meg a beépített Windows Media Center.












A Mobility Radeon HD 5430, az NM10 Express lapkakészlet és a D525-ös Intel Atom processzor hűtéséről passzív hűtés gondoskodik, a bordák jól látszanak a baloldali első képen. A termék fém oldallapjához hővezető lapkákon keresztül kapcsolódnak a különböző hűtőbordák, így az ezüstszínű oldallap nem csak a dizájn miatt készült fémből, hanem azért is, hogy a komponensek hűtése passzív módon, ventilátorok alkalmazása nélkül megoldható legyen.


A zajszint emiatt közel nulla, gyakorlatilag csak a mobil merevlemez működését hallhatjuk, ha az adott szobában csend van és közel helyezkedünk el a HTPC-hez - ekkor is csak a tökéletes hallással rendelkezők veszik észre, hogy a HTPC éppen működik.

Akit érdekel, tekintse meg, milyen BIOS-szal érkezik az MC001-BD. Íme:

 

Tesztek

Mivel a Mobility Radeon HD 5430-as mobil videokártya teljesítményével már tisztában lehetünk a korábbi noteszgép teszteknek köszönhetően, illetve az Intel Atom D525-ös asztali processzora sem ismeretlen, hála a korábbi nettop- és egyéb tesztjeinknek, így ezúttal csak a legminimálisabb teszteket végeztük el a konfiguráción, csak úgy, mint annak idején az ASRock HTPC-jén. A HTPC-ről már látatlanban is sejthetjük – a specifikációk alapján – hogy játékra nem igazán alkalmas, mint ahogy processzorintenzívebb alkalmazások futtatására sem, de nem is ezekre lett kitalálva. Nézzünk azért néhány szintetikus- és valós tesztet, valamint néhány játéktesztet, hogy teljesítménye alapján mindenki el tudja helyezni a terméket a konfigurációk ranglistáján.



Ahogy az a fenti tesztekből is látszik, tényleg nem dübörögnek a lóerők. No, de ezt eddig is tudtuk, koncentráljunk inkább a HTPC-s képességekre, hiszen egy hamisítatlan szórakoztatóközponttal van dolgunk – legalábbis a gyártó szerint.

Fogyasztás

Az Arctic MC001-BD esetében megvizsgáltuk az üresjárati fogyasztást, valamint azt is, hogy a különböző terhelésfajták alkalmával mennyire éhes a pici HTPC. Mivel a melegedés vizsgálatakor úgyis maximálisan megizzasztottuk a terméket, így a maximális terhelés alkalmával mért fogyasztást is feltüntetjük a diagramban.


Az eredmények nem rosszak, főleg, hogy ezekben már a Mobility Radeon HD 5430 fogyasztása is szerepel. Érdekesség, hogy a CineBench teszt alkalmával eleinte 31W körüli fogyasztást mértünk, majd 1-2 perc elteltével – ahogy a rendszer visszavette a Mobility Radeon HD 5430-as videó vezérlő GPU-jának órajelét – beállt a fogyasztás a fentebb látható szintre. Átlagos felhasználás alkalmával – videózás, netezés, egyebek – 30W körül helyezkedik el a fogyasztás.

HDD kezelés

Ezúttal is a HDTune, illetve a HDTach alkalmazásokat vetettük be annak érdekében, hogy kiderüljön, mire is képes a termékben ehelyezett mobil merevlemez, amely egyébként 500 GB-os adattároló kapacitással érkezik és a Hitachi műhelyében készült. Íme:





















A kis Hitachi merevlemez egészen jól teljesít, ami tulajdonképpen nem is csoda, hiszen egy SATA 3 Gbps-os, 7200 RPM-es példányról van szó. Az eredmények alapján az Arctic mérnökei jól döntöttek, amikor ezt az adattárolót választották. A konfiguráció egyébként 120 GB-os SSD meghajtóval is elérhető, ami a zajszintet, valamint az alkalmazások és a rendszer indulását tekintetve még jobb választás, csak éppen még tovább emeli az árat.

Zajszint

Ahogy azt már említettük, zajszint az nem nagyon van, mindössze két alkatrész van az egész gépben ami hangot ad ki működés közben (leszámítva persze a hangkártyát ;) ): a merevlemez, és a Blu-ray meghajtó. Előbbi nagyon halk, csak néha hallani a fejek kattogását, utóbbi viszont tud zajos lenni ha akar, de szerencsére nem annyira mint néhány társa.

A hűtés hatékonysága

A passzív hűtőrendszert kétféle állapotban vizsgáltuk: először megnéztük, hogy bekapcsolás után ha békén hagyjuk a gépet, egy idő után az egyes komponensek üresjáratban milyen hőfokra "állnak be", majd ezután brutális terhelésnek vetettük alá a rendszert. A teszt alkalmával a konfiguráció egy asztalon foglalt helyet, ahol jól átjárhatta a levegő, a szoba hőmérséklete pedig 23,5 Celsius fokos volt.

Üresjáratban az Atom D525-ös processzor 38 Celsius fokos hőmérsékleten üzemelt, a Hitachi mobil merevlemez üzemi hőfoka pedig 44 Celsius fokos volt. A Mobility Radeon HD 5430-as videó vezérlő GPU-ja üresjáratban 57 Celsius fokos értéket produkált. A mérések elvégzése után rászabadítottuk a konfigurációra a Prime 95-öt, illetve a FurMark-ot – előbbi a processzort, utóbbi pedig a GPU-t próbálta szénné terhelni, természetesen maximális sikerrel. A rendszert két órán keresztül hagytuk szenvedni, majd megvizsgáltuk, hogy miként változtak az egyes komponensek üzemi hőmérsékletei.


Kétórányi terhelés után a merevlemez 50 Celsius fokon „izzott”, ami már aggodalomra adhat okot, hiszen ez már szinte egy lélektani határ. Szerencsére maximális terhelés mellett nem nagyon fogjuk járatni a gépet, de nyáron azért izzadhat rendesen az adathordozó. A processzor esetében 68 Celsius fokos üzemi hőmérsékletet mértünk teljes terhelés alatt, és ez egy óra leforgása után sem akart tovább növekedni. A GPU szintén beton stabilan tartotta a 76,5 Celsius fokos hőmérsékletet.

Összességében látszik, hogy kevés a hely ahhoz, hogy a levegő megfelelően átjárja a hűtőbordákat, de a hűtés normál használat mellett – filmnézés, webböngészés, szövegszerkesztés, illetve egyéb feladatok – jól végzi a dolgát, nincs okunk aggodalomra. Ekkora terhelést az esetek többségében úgysem szabadít a HTPC-re egy átlagfelhasználó. Egydül a HDD miatt aggódunk egy kicsit, nem érdemes berakni az MC001-et egy zsúfolt helyre, mert akkor átlépheti a kritikus határt.

Videó lejátszással kapcsolatos képességek

A HTPC szerencsére nem az Intel Atom processzorban lapuló GMA 3150-es IGP-re támaszkodik, hanem egy sokkal életképesebb megoldásra, egy Mobility Radeon HD 5430-as videokártyára. A termék – ahogy azt a korábbi tesztekben már láthattuk – 3D-s teljesítmény tekintetében elég szerénynek mondható, de egy hozzá hasonló belépőszintű megoldástól kár is többet várni. A szerény 3D-s képességekért kárpótol minket az a tény, hogy annak ellenére, hogy Atom D525-ös processzor lapul a rendszerben, mégis zökkenőmentesen nézhetünk 720p-s és 1080p-s videókat, legyen szó H.264-es, VC-1-es, vagy akár WMV típusú állományokról. Még a 720p-s és 1080p-s Flash videók sem jelenthetnek problémát, legalábbis papíron. Hogy mi a helyzet a valóságban? Nos, ez:



A H.264-es állományoknál szépen működött a DXVA gyorsítás, és a WMV-kkel sem voltak problémái, de itt már érezhetően nagyobb volt a terhelés a processzoron is. A YouTube 1080p-s és 720p-s Flash videóival könnyedén megbirkózott a rendszer, igaz, teljes képernyős módban 1080p-s állományoknál néha-néha apró szaggatást azért láttunk. Ahogy a videó teljesen betöltődött, a szaggatás legapróbb jelei is eltűntek.
 
Távirányítás iOS alapú eszközről

Az Arctic ingyenesen kínál egy alkalmazást az MC001 sorozat minden tagjához, amellyel az adott konfigurációt könnyedén vezérelhetjük iOS alapú mobil eszközünk segítségével. Az szoftver használatához először a PC-re kell letölteni és telepíteni a megfelelő segédprogramokat, amelyek itt találhatóak, majd ha ezek megvannak, az Apple App Store-jából beszerezhetjük a Remote MC appot, ami ugyancsak ingyenes. A konfigurálás rém egyszerű, de ha elakadnánk, itt találunk némi segítséget.



































A Remote MC segítségével tallózhatunk képeink, videóink és zenéink között, de egerészhetünk akár az asztalon is, sőt, még webböngészésre is nyílik módunk. Extra, hogy a PC kikapcsolására, alvó módba küldésére és hibernálására is lehetőséget kínál az okos kis alkalmazás - ami egyébként bármilyen Windows 7 alapú rendszer vezérlésére használható.

























 









Az egérkurzort az adott iOS eszköz érintőkijelzőjén keresztül irányíthatjuk. A vezérlés kissé darabos, sokszor késik a mutató, de ugyanez elmondható a különböző gombok megnyomásakor is – egyszóval van még mit csiszolni az működésén. A Navigation Pad például egyáltalán nem volt hajlandó működni. 

Az ötlet ettől függetlenül nagyon jó, a kezelőfelület kinézete hibátlan, a használat és a konfigurálás magától értetődő, így minden adott, hogy a szoftver sikeres legyen, már csak némi finomhangolásra van szükség, legalábbis saját tapasztalataink alapján.
 

Értékelés

Kezdjük a pozitívumokkal. Az Arctic MC001-BD összességében egy jól megtervezett, jól összerakott, tetszetős kis HTPC, amely szinte teljesen hangtalanul üzemel. A Mobility Radeon HD 5430-as videó vezérlő jóvoltából nincs probléma az 1080p-s tartalmak lejátszásával, csak játékra ne akarjuk adni a fejünket, abban nem jeleskedik az egyszerű vezérlő.

A negatívumok sorát a távirányító hiányával nyithatjuk. Külön ugyan vásárolhatunk távirányítót a termékhez, az Arctic kínál is ilyen egységet potom 9E forintért, és legalább az IR vevővel nem kell bajlódnunk, hiszen azt a mérnökök beépítették a termék előlapja mögé. Az iOS mobil operációs rendszert futtató eszközök tulajdonosainak a távirányító kérdés megoldásánál alternatív megoldás lehet a Remote MC alkalmazás, amely ingyenesen beszerezhető, és amellyel WiFi-n keresztül azért irányíthatjuk a HTPC-t, így a kispórolt távirányító okozta kellemetlenségeket ellensúlyozhatjuk, bár még van mit fejleszteni a programon.

A termék teljesítményén nem érdemes meglepődni:  régóta tudható, hogy a hasonló nettop konfigurációk mire képesek, így ebben a tekintetben nincs is baj az MC001-BD-vel. Az már viszont baj, hogy a konfigurációért 180-190 ezer forint közötti összeget kérnek el. Passzív hűtés ide, tetszetős kialakítás oda, ez az ár egy kissé viccesnek tűnik ebben a kategóriában. A HTPC esetében a DVB-T/DVB-C Tuner opció rendelkezésre áll, igaz, azzal kapcsolatban nem találtunk információt, hogy ez a kiegészítő mekkora felárat jelent.

A gond az, hogy ekkora összegből a HTPC piacon azért már elég komoly mozgásterünk lehet, akár HTPC építésére adjuk a fejünket, akár komplett konfiguráció vásárlására törekszünk. Az ár töredékéért építhetünk Brazos alapú mini-ITX konfigurációt, de akár még egy Llano alapú HTPC is kijön a fentebb említet összegből. A kész HTPC konfigurációk között is válogathatunk - nem nehéz jobb vételt találni, ráadásul az Arctic gépéből több minden is hányzik, amitől igazán HTPC-nek érezhetnénk, és nem egy egyszerű nettopnak.

Persze amennyiben a teszt alapján megtetszett valakinek a termék, senkit sem beszélünk le róla, de vásárlás előtt azért érdemes egy picit alaposabban is körülnézni a piacon, mielőtt meghozzuk a végső döntést. Ha az MC001-et teljesen hangtalan változatban szeretnénk megvásárolni és hajlandóak vagyunk lemondani a Blu-ray olvasóról, akkor érdemes néhány pillantást vetni az SSD-s változatra.

Az Arctic MC001 HTPC Blu-ray meghajtóval ellátott változatát a Computer Emporium Kft.-től kaptuk kölcsön tesztelésre. Ezúton is köszönet érte!

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

22. Riddick77
2011.11.23. 09:55
Ahogy megláttam az árat,nem is olvastam el a cikket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. hcsa
2011.11.23. 10:07
Ha lemondok a Blu-ray meghajtóról, lehet benne SSD? Bravo Arctic!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. sniperjoce...
2011.11.23. 11:49
röviden ez egy rakat szar egy ilyen gépnél a távírányító a lényeg és pont az nincs hozza az áráról meg ne is beszéljünk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. maláj
2011.11.23. 13:07
hát ez + milyen árképzés már ??? loál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. rastawicc
2011.11.23. 14:45
Nézem a cikket, gondoltam 180k Biztos SSD meg minden, erre lóf@szt!
Ezek vagy be voltak lőve, vagy nagyot tévedtek, mikor meghatározták a cucc árát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Svidi
2011.11.23. 14:46
Ha végbélkúp méretű lenne ez a konfig ugyanennyiért, akkor sem adnék ki érte ennyi pénzt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Gabor58
2011.11.23. 15:53
Lol 180k? Plazmatévét is adnak mellé????
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. rastawicc
2011.11.23. 16:02
Ezt értem.
Én nem vagyok sóher de ez szerintem erősen túl van árazva.
Ennyiből már majdnem lehet erős notebookot venni...
Tervezgetem egy HTPC építés, és nem sokkal nagyobbat össze lehet rakni, pl.: fusion-re építve, ssd-vel. Az ár megáll 100-nál, a fogyasztás pedig max. 22Watt-nál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. myckie2
2011.11.23. 18:29
Egy HTPC minimum így néz ki:
De ha a vékonyság volt a lényeg legalább akkor se nézzen úgy ki mint egy kicsi klíma vagy radiátor... Design srácok design...+ az ár...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. SALAN
2011.11.23. 18:56
Ezek totál elmebetegek...
gondolom rengeteget fognak eladni belőle..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. djwolf
2011.11.23. 20:39
180 E? Mi wa? Ennyiből, illetve töredékéből, sokkal jobbat rakok össze! Pl; Már csak kinézetre is! Pl 11 Hsz. szvsz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. djwolf
2011.11.23. 20:48
Inkább az a dúrva, hogy ennyi pénzért hivatalosan volt ember aki ezt a szart volt mersze kiadni. Adok érte max 40 ezret. Nemhogy 180-at.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. cousin333
2011.11.23. 21:46
Alapvetően nem rossz készülék, ha a kis méretet és a passzív hűtést(!!!), nekem alapvetően tetszik. De az árát rendesen elmérték. Ennyiért akár Mac Minit is kapni, ami szvsz jobban néz ki, nem néma, "csak" nagyon halk, és sokkal erősebb processzor van benne.

myckie2: A kép mellé odatehetted volna a ház árát is (kb. 100e Ft). Egyébként jól néz ki, valóban, de nem kell feltétlenül ilyen benga dög, és a kijelzőnek se nagyon látom értelmét (arra mondjuk jó lehet, hogy ne kelljen pl. zenehallgatáshoz bekapcsolni a TV-t monitornak)

djwolf: A max. 40 ezer majdnem olyan durva lefelé, mint a 180 ezer felfelé. Ha már csak azt veszem, hogy legális Win7 van rajta, az kiadja több, mint a felét (persze tudom, warez...), külön videokártya (Atom miatt érhető is), és passzív hűtés (ami általában nem jellemző sajnos).

rastawicc: "Az ár megáll 100-nál, a fogyasztás pedig max. 22Watt-nál."

Előbbi igaz lehet, utóbbi nem! Inkább 30-40 az a 22...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. rastawicc cousi...
2011.11.24. 01:15
De bizony igaz! Veled ellentétben én nem gondolom, hanem tudom mit beszélek.
Na jó, talán fölmehet 23 wattra is.

Nem kéne felelőtlenül dobálózni a felkiáltójelekkel!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. rastawicc
2011.11.24. 14:02
Igazából engem sem nagyon érdekel a fogyasztás, bár tegyük hozzá hogy közel 30W nagyon sem ugyan az mint 260W 24/7-es üzemidővel.
Szóval van különbség.
Meg a HTPC passzív hűtéssel megy, ami engem jobban érdekel, mert halkabb.
És nem mellékes, hogy jobb mintha relatíve drága gépemet használom szervernek. 24/7.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. uristen
2011.11.24. 17:42
Renedes lampaego fogyaszt 40W-60W -okat. Akkot most nekem lenne egy Akasa Crypto es mar majdnem annyit fogyasztok egy 80W -os rendszerrel, mint egy lampaego.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. myckie2
2011.11.24. 17:47
cousin333 igen tényleg drága egy ház de csak példaként hoztam fel. De még így is megérné mert 100e a ház + még vehetsz 80 ezer forint belsőt akkor is jobb lesz mint ez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. rastawicc mycki...
2011.11.24. 17:59
És hatszor akkora.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. cousin333
2011.11.24. 18:45
ocsabi: "számolgattam anno, hogy mennyit jelent ha 130W os procim van vagy 65W. Évente 1-3 ezer forint? ha nem reggeltöl estig grabbel. vicc"

Jó, de ha mindezt beszorzod mondjuk 10 millióval (és nem mondtam nagy számot), akkor már jelentős a differencia. Főleg, hogy az energia nem lesz olcsóbb. Itt azon van a hangsúly, hogy minek használjunk nagy fogyasztásút, ha a feladatot a gazdaságosabb is megteszi. És még egy előny: a nem megtermelt hőt nem kell elvezetni...

myckie2:"még vehetsz 80 ezer forint belsőt akkor is jobb lesz mint ez"

Azért az már határeset. Mondom, Win7 Home kb. 30 ezer forint, amit illik beleszámolni a képletbe, akkor is, ha szerinted nem éri meg, vagy te nem fizetnél érte. Meg ez a gép nem lesz passzív, és sokkal nagyobb helyet foglal. Gondolj a japánokra is .

rastawicc:"De bizony igaz! Veled ellentétben én nem gondolom, hanem tudom mit beszélek."

Én sem mondtam, hogy gondolom, a felkiáltó jel sem véletlen. Persze ha neked is van otthon Brazos-os géped SSD-vel fogyasztásmérőre dugva, mint nekem, akkor még vitázhatunk a dolgon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. rastawicc cousi...
2011.11.24. 19:03
ASUS E45M1-I DELUXE. Erről tudok nyilatkozni.
Nem fogok vitázni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. MZperX75
2011.11.29. 12:08
MSI-E-350IS-E45 lapocska +128G SSD+4Giga DDR3-1600ram egy Gigabyte MIB5140-házikó.
65W-os paneltáppal idle 13.7-14.2W,load 23-25W max!
Konektornál mérve,a táp +tápveszteséggel együtt!Win7-64Bit Ultimate-el(nincs lebutítva)
És ez nem vicc,ez tény!(100e bőven kijőn még marad is!)
Tudom tapasztalat
Nézz meg egy két brazos tesztet,a kételkedőknek,csak ne 400W-os táppal bakker,mert többet eszik a táp mint a konfig.
Ez a cikkben lévő ,cuccos nem lenne rossz úgy 70-80ezerért.
OFF
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. MZperX75
2011.11.29. 12:08
MSI-E-350IS-E45 lapocska +128G SSD+4Giga DDR3-1600ram egy Gigabyte MIB5140-házikó.
65W-os paneltáppal idle 13.7-14.2W,load 23-25W max!
Konektornál mérve,a táp +tápveszteséggel együtt!Win7-64Bit Ultimate-el(nincs lebutítva)
És ez nem vicc,ez tény!(100e bőven kijőn még marad is!)
Tudom tapasztalat
Nézz meg egy két brazos tesztet,a kételkedőknek,csak ne 400W-os táppal bakker,mert többet eszik a táp mint a konfig.
Ez a cikkben lévő ,cuccos nem lenne rossz úgy 70-80ezerért.
OFF
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!