iPon Cikkek

ARK: Survival Evolved - Megnyílik a Jurassic Park

Dátum | 2017. 09. 08.
Szerző | Nephin
Csoport | JÁTÉK

Az ARK: Survival Evolvedról tavaly már írtam, gyakorlatilag épp egy évvel ezelőtt. Az akkori állapot óta persze sok dolog változott, de az alapok nagyjából megmaradtak, így ezekről a linkelt cikkben olvashattok. Ma főleg azokra a fontosabb elemekre szeretnék kitérni, melyek azóta kerültek be és most, hogy a játék megjelent, a szerves részét képezik annak.
Erre a megjelenésre, mint tudjuk, több, mint két évet kellett várni, ennyit töltött korai hozzáféréses szakaszban a projekt. Technikailag őszintén szólva nem vettem észre óriási javulást az elmúlt egy évben, bár a játék akadozgatásának előfordulási gyakorisága valóban csökkent. Ennek ellenére normál módban indítva az Arkot még mindig rengeteg, több másodperces leállásba futok bele akkor is, ha a grafikai opcióknál egyáltalán nincs minden maxra húzva (egy R9 280-assal). Nem segítenek ezen azok a kedves játékosok sem, akik még a hivatalos szervereken is előfordulnak és azzal töltik játékidejük nagy részét, hogy az adott térkép minden szegletébe felhúzzanak valamilyen betonförmedvényt, teletömve pár ezer állattal, hadd szenvedjen az arra járók gépe, míg mindent betölt. Ez persze nem elsősorban a játék futása, hanem a konkrét játékélmény miatt gázos, hiszen olykor nagy szerencse kell ahhoz, hogy normális helyet találhassunk a bázisunknak, ahol esetleg még építeni is lehet mást egy apró kalyibán kívül. Lehetne mondjuk valamilyen korlátozás az egy személy által birtokolható, különálló bázisok számára egy adott térképen – nem egy, vagy két darab, legyen mondjuk öt, vagy nyolc, ez már elég minden élőhely-típushoz és a többieknek is hagy lehetőséget a kibontakozásra.
A szaggatásos problémát egyébként csak úgy sikerült megoldanom, hogy a normál mód helyett az alacsony memóriás verziót indítom el a Steamen: ekkor kell egy kis (vagy nagyobb) kompromisszumot kötni a látvány terén, de az akadások száma drasztikusan lecsökken, gyakorlatilag lehet játszani a játékkal, hurrá. Nyilván ebben a gépemnek is van némi szerepe (i5-4460, Radeon R9 280, 8 GB RAM), de az enyémnél erősebb "fegyverzettel" megáldott barátaim között is általános a jelenség előfordulása. A fejlesztők ígéretük szerint a kétmillió-nyolcszázharmincezredik dinoszaurusz megalkotása helyett most már az optimalizációra is fordítanak időt, szóval van esély a további javulásra.
Az indulásra négy hivatalos térkép lett a játékban: a már jól ismert The Island és ennek kvázi kiegészítője, a The Center, valamint a Scorched Earth és a Ragnarok, amik modként indultak, aztán beemelték őket az eredeti kettő mellé a cég modprogramjának keretében. A The Island gyakorlatilag az alaptérkép, itt van a legtöbb dinoszaurusz és gyűjtögethető feljegyzés. A Scorched Earth-ön vannak a wyvernek, amiket én következetesen sárkányoknak fogok nevezni, és ahol teljesen más környezeti feltételekhez kell alkalmazkodnunk. Itt is számos új szövegrészletet és más egyebet gyűjthetünk össze, illetve a legyártható eszközök is eltérnek az alaptérképen elérhetőktől.
A Ragnarok térkép pedig egyszerűen hatalmas és mind a The Island, mind a Scorched Earth lényeit megtalálhatjuk rajta, de gyűjtögethető cuccok egyelőre nincsenek (valamelyik frissítéssel később tuti, hogy ezek is bejönnek). Nem hivatalos fronton jelenleg már nagyon sok mod, egyéb térkép, teljes konverzió és kiegészítés érhető el, gyakorlatilag az egész alapjátékot átalakíthatjuk, ha úgy tetszik – a virágzó modközösség egy kifejezetten pozitív vonása az ARK-nak. Akik a „tiszta” élményre vágynak, azok persze ezt is megtalálják a számos hivatalos szerver egyikén. A megjelenésre már majdnem 150, egészen pontosan 145 dinoszaurusz-, illetve állatfaj került bele a játékba. A „sima” dinoszauruszok mellett szerintem érdekesebbek az olyan lények, mint mondjuk a sárkányok (tudom, wyvern), melyeknek többféle típusuk is van (tűz, méreg, „elektromos”, jég), a griffek, a farkasok, a nagymacskák, a petnek való kismajmok, na meg persze a lovak és egyszarvúak. Minden állatnak más effektjei vannak, másfajta dolgokra képesek, tehát bőven lehet köztük válogatni a különböző feladatok elvégzéséhez, vagy csak azért, hogy gyönyörködjünk bennük. Szívem vágya egy macskarezervátum létrehozása, tele különböző skinekkel „felszerelt” párducokkal…
Nagyon tetszik az elmúlt év újdonságai közül a két új térkép. A Scorched Earth igazi sivataggal vár minket, ahol a nappali hőmérséklet kora délutánra életveszélyes mértékben megemelkedik, így fedezékbe kell húzódnunk, vagy meghalunk. A sima szalmaházak ehhez nem is szolgáltatnak elegendő védelmet, tehát a kezdő túlélőknek annyira nem ajánlom ezt a területet – még veteránok is csúnyán megjárhatják, ha hibáznak. Kis tapasztalattal felvértezve azonban mindenképpen nézzétek meg: a vörös és sárga minden árnyalatában pompázó vidék nagyon szép, az itteni állatvilág olyan egyedi lényeket foglal magába, mint a színpompás lepkék, vagy a mozgó drágakövekre hasonlító víztároló bogarak, amik akár életmentőek is lehetnek, ha nagyon szomjasak vagyunk.
A sivatag a sárkányok őshazája, itt jelentek meg először a játékban. Befogásuk kőkemény kihívás, hiszen nem hagyományos szelidítéssel, hanem egy tojás megszerzésével kezdődik. A kis sárkány felneveléséhez ráadásul az anyuka tejére van szükség, tehát őt a közelben kell tartanunk bódult állapotban. Gondolom nem kell ecsetelnem, milyen problémákkal és veszélyekkel jár mindez… Csodaszép vörös tűzsárkányom volt, bár bevallom, kerülőúton jutottam hozzá egy elhagyott klánerőd közepéről. Lecsaptam rá, amikor már szabadon elvihető volt. Ez a kis csalás semmit sem vont le abból az élményből, amit a vele való repkedés jelentett: bár a fordulásoknak nem volt nagy mestere, kecsesen, mégis kirobbanóan energikusan szárnyalt az égen – míg be nem ütött a sebességnerf, ami közutálatnak örvendett a játékosok körében és jó időre tönkrevágta a repülni képes állatokkal való foglalkozást. Persze alkalmazkodtunk szép lassan, de azért néha hiányzik a korábbi száguldás.
A Ragnarok – nevéhez méltóan – főleg egy skandináv vidéket idéz rengeteg vízzel, havas hegyekkel, sziklaszurdokokkal, emellett mocsarakat, vulkánokat is találunk rajta. Itt tanyáznak a jégsárkányok, de elsüllyedt viking hajókra is rábukkanhatunk a tenger mélyén. A térkép hatalmas és lenyűgözően szép, talán a legszebb jelenleg az ARK-ban. Csak a felfedezése órákba telik, bár itt aztán tényleg szívesen turistáskodunk, annyira magával ragad a látvány még alacsonyabb grafikai beállításokon is. Tetszenek az egyszarvúak és a lovak, befogásuk viszont nem egyszerű. Volt, hogy a fél térképen át követtem egy példányt, mert mindig megriadt és elszaladt, hogy aztán a végén egy vörösfenyő-erdőben lelje csúnya halálát. Utólag nézve viccesek a fákról ránk ugráló nagymacskák is, akik simán lekapnak a „madarunkról” – először persze elég nagy meglepetés ért, hirtelen nem is tudtam, mi történt. Ami bosszantó a játékban, az a már említett optimalizáció, mármint a hiánya, ez pedig elég nagy szégyen két év után. Nem tetszik, hogy a PvP-t folyamatosan az alfa törzsek uralják, esetleg Tek-cuccokkal felturbózva, hiszen a Tek egy magas szintű játékosoknak szánt, nagyon erős felszereléseket biztosító frissítés volt, így a gyengébb csapatoknak még kevesebb esélyük lett az ellenállásra. Azt is sajnálom, hogy a történettel még mindig adósak – bár pletykák voltak róla (YouTube-videókban), konkrétumról viszont tudtommal nem esett szó.
Fontos, hogy aki korábban már megvette az alapjátékot, annak egy fityinget sem kell kipengetnie az induláskor. Ez annál is inkább örömteli dolog, mert durva áremelkedés történt néhány hete, így az ARK most már teljes árú termékként érhető el a Steamen 60 euróért. Sokakat meglepett, hogy már az éles megjelenés előtt megtörtént a drágulás, a Studio Wildcard ezt a bolti terjesztéssel magyarázta. A jelenleg hivatalos szerveren játszóknak egyébként érdemes megfontolniuk, hogy maradnak-e, mert – ahogy mi is írtunk róla – amit nem törölnek közülük, azok is legacy státuszba kerülnek, és bár továbbra is frissítik őket, a panaszokkal nem foglalkoznak majd. Számomra teljesen megdöbbentő volt ez a lépés és bár értékelem, hogy megadják az újrakezdés lehetőségét, meg tudom érteni, ha a több ezer órát a játékba fektetett érintettek kicsit mérgesek lettek a hír hallatán.
Augusztus 29-én egy szép nagy frissítést kapott a játék minden platformon, tehát PC-n, PS4-en és Xbox One-on is. Ezzel jött az ingyenes DLC státuszba emelkedő Ragnarok, illetve a végső, nagy bossharc is, amitől körülbelül olyan messze vagyok, mintha egy másik naprendszerben lenne, de ez az én egyéni szocproblémám. Ha Ti azon profi játékosok közé tartoztok, akik ismerik a Tek-felszerelések, azaz a már említett sci-fi beütésű, lézeres, jetpackes harci eszközök beszerzéséhez és megtartásához szükséges dolgok minden csínját-bínját és így eséllyel pályáztok a lény legyőzőjének járó dicsőségre, akkor meséljetek majd a kommentszekcióban erről a szörnyetegről. Köszi!
Érdekesség, hogy titkos visszaszámlálás folyt a játékban, mely szeptember 1-én járt le. Természetesen sokan találgatták, mi állhat mögötte; felmerült a sztorimód lehetősége is, aminek legjobban örültem volna, hiszen – ahogy korábban írtam - nekem nagyon hiányzik, míg mások új DLC-re szavaztak. Végül nekik lett igazuk, hiszen kiderült, hogy októberben új kiegészítőt kap a játék Aberration címmel - a koncepció nagyon érdekesen hangzik a radioaktív nappal, föld alatti élettel és furcsa lényekkel. 213 órám van eddig a játékban, ez 139 órával több, mint az előző beszámoló idején volt. Kiismertem ennyi idő alatt az ARK minden lehetőségét? Egyáltalán nem, alig vagyok több, mint egy kezdő, sőt, van, amit még nem is láttam "testközelből", mint például az a bizonyos Tek-rendszer – épp ezért most főleg az elmúlt évben gyűjtött benyomásaimat igyekeztem átadni. Megérett-e a játék az éles megjelenésre? Erre óvatos igent mondanék, bár nem kellene túl sokat gondolkodnom, ha ahhoz keresnék érveket, hogy miért kellene még korai hozzáférésben tartani (optimalizáció, te csúnya főbűnös). Ajánlom-e az ARK-ot azoknak, akik eddig még nem vették meg, vagy jóval korábban kiszálltak belőle? Határozottan, mert hibái ellenére hosszú-hosszú időre remek szórakozást nyújt, a jelenlegi négy térkép lehetőségei pedig nagyjából mindenféle igényt kielégítenek, akár hófúvással teli, hűvös kalandra, akár sivatagi szaunázásra, vagy csupán csodaszép, erdős-sziklás környezetre vágynánk. Az áremelés sajnálatos lépés volt, de érdemes figyelni az akciókat, ha ez tartana vissza a vásárlástól– a Jurassic Park téged is vár!
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. Necc
2017.09.08. 10:01
Van a játékban sztori mód! Csak indítsd el a single playert (Host/local menüben), és kezdj el játszani az alaptérképek egyikén (the center, the island). Kampány, quest ekkor se lesz, a játék teljes mértékben rád hagyja a felfedezést, és a történet kibontakozását.

Nem tudom mi a játék hivatalos gépigénye, de 16GB RAM erősen ajánlott, és manuálisan legalább 40GB virtuális memóriát ajánlott beállítani, az SSD-ről való futtatásról már nem is beszélve. Ekkor már nem akad vészesen a játék, illetve a régi legacy szerverek elkerülése is segít (az új szervereken jobb, hatékonyabb szerverkód fut, így ha azok is betelnek, akkor se fog annyira akadni a játék).

Az alfa klánok, illetve a teljesen teleépített térkép problémája elkerülhető, ha nem a régi, legacy szervereken játszik valaki.
Új játékosoknak vagy casual játékosoknak a pve szerverek a legajánlottabbak, maga a PvE része a játéknak is tele van kemény kihívásokkal, főleg amióta (végre) megoldották, hogy a bossok ellen is harcolhatsz 'easy' módban, egyedüli játékosként.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. slayer007
2017.09.08. 10:36
Szerintem a 3-ból 2-t ki is húzhatsz a negatívumokból cikkíró.
Összefüggő történet? Minek egy survival játékba? Olyan a történet, amit a szerveren játszó játékosok megalkotnak! Ha akarsz egy elképesztő várat is építhetsz egy hatalmas klánnal, ahol mindig van mit csinálni.
Én egy kastéllyal moddolt szerveren vagyok, csodaszép kastélyokat lehet csinálni. Ha komolyan vennénk, cserekereskedelmet is ki lehetne alakítani. Igazából mindent lehet... a fantáziára van bízva, ami elég limitált sajnos manapság...

Legacy szervereket NEM SZABAD támogatni. Pont, vége. Minden játék, mikor kijön bétából, TÖRLI a régi teszt szervereket. Early Access, elfelejtettük mit jelent? Tesztelés alatt álló szoftvert vettünk és elfogadtuk, hogy ha egyszer megjelenik, a régi dolgaink törlődhetnek. Ehhez képest meghagyták a megjelenés előtti szervereket is egyelőre, ezzel szívességet tettek.

Az utolsó negatívum pedig, jelenleg nem ismerek ekkora mozgásterű játékot ilyen gyönyörű tájjal és részletességgel. Szerintem a programozók jól végzik a dolgukat, picit talán optimalizálhatnának jobban, ez tény. De ennyire sok textúrát betölteni, amit a playerek hozzátesznek, nem egyszerű...
Inkább a hardware gyártók húzhatnának bele, mert mesterségesen tartják vissza az újításokat.
Most, hogy kijönnek a 6 magos consumer procik értelmes áron, lehet végre javulás is lesz.
VGA piacon kellene még valami árcsökkentés és kész.

Fogadjuk el, ez egy HIGH-END játék, nem tamagocsi gépeknek való már.
Nekem sincs nagy szám gépem (i5-3570, GTX1060 6gb), de néha 1-2 szaggatáson kívül HIGH beállításokon is csodásan fut. Ha lecserélném a procit, szerintem még jobb lenne. Ja és nem is SSD-ről futtatom jelenleg, szóval még az is dobna a töltési időkön.

Ennyi lenne..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. iponzoli01
2017.09.08. 11:35
i7-6700k, GTX 1080, 32gb DDR4 2400, 1440p - 34 FPS maximumon, Egyedül a térképen, építmények nélkül. 0 szaggatás, de szerintem egy nagyobb háznál más nem bírná a gép.
Mondjuk a Crysis 3 Burn In módban sokkal jobban fut.......
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Szefmester
2017.09.08. 12:03
Kicsit én is kötözködnék. A Scorched Earth volt a kiegészítő és a center ragnarök duó a modból hivatalossá váló történet.

Sztori is van a játékban, bár nem az a fajta hogy szerezz 15 Dilophosaurus köpetet meg 20 Stegosaurus faroktüskét. Hanem az erdő mélyi romoknál található irományok, és enciklopédia oldalak formájában. Nem dugják az ember orra alá a lore-t de attól még van benne!

250 felett járok benne, szigorúan szólóban. Ez idő alatt 70esre fejlődtem az islanden alap beállítások mellett, a SE-n 50es múltam de növeltem a nyersanyagok beszerzését... (borzalmas bosszantó egy egy cucc előállítása egyedül..) Valamint kimaxoltam egy karaktert egy PGA-n (buildet próbálgatok), 3x-4x körülyi xp és nyersanyag begyűjtéssel. alap nehézségnél.

Haverral most akarunk majd kétfős multiban játszani már ha sikerül időt találni rá, és vélhetőleg 0,2 helyett 0,3-0,5 körüli nehézséggel de HC módban. Nekem ez így is ezerszer izgalmasabb lenne mint valami PvP módban rohangászni és viaskodni megaklánokkal.

(a gépemen i7 6700k, 16gb ram, r9 380 4gb, mikrolaggok mellett simán fut a saját kis kastélykáimban is a sok kedves jószágom között, persze nem maxra húzott árnyékokkal... tudni kell belőni a játékot, nem csak maxra felhúzni aztán visítani mert szaggat )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Nephin
2017.09.08. 12:44
Sztori: a megtalálható irományokat talán említettem az első cikkben, nyilván tök jó ezeket összeszedni-elolvasgatni, a lore pipa, de összefüggő sztori nincs, és nekem (aláírom, ha másnak nem) ez hiányzik. Mittudomén, egy idegen faj embereket rak egy virtuális szimulációba, mindenkit megjelölve (lásd karimplant), hogy teszteljék, hogyan viselkednek életveszélyes helyzetekben. Szép lassan rá lehetne jönni, miért teszik ezt, esetleg közük van-e a földi dínókhoz, satöbbi. A túlélőelemek ebbe tökéletesen illenének szerintem és ez csak egyetlen példa (ott az időutazás, a párhuzamos univerzumok és számos más lehetőség). Még nagy melót sem igényelne, nekem az is tökéletesen megfelelne, ha a játék elején és olykor kulcspontokban kapok egy szöveges részt, ami informál a sztori állásáról, maga a játékmenet maradhatna olyan, amilyen. Mindegy, ízlések és pofonok.

SSD: egy barátomnak SSD-ről (i7-tel, 16 giga RAM és 980-as kártya mellett) majdnem 5+ percet tölt a Primitive Plus és kikapcsolt árnyékokkal is fogalmazzunk úgy, hogy gondolkodik a játék bizonyos helyeken, térképtől függetlenül, néha még akkor is, ha nincs a közelben játékos által kreált tartalom... Új szervert még nem próbáltam, a cikk a konkrét megjelenés előtt egy nappal lett kész, de megnézem, köszi a tippet, hátha bejön ez az új kód.

Legacy szerverek: azt megértem, ha ide nem tud csatlakozni egy új játékos, de miért ne lehetne támogatni azok érdekében, akik eddig is itt voltak és mondjuk nem akarnak költözni? A friss emberkéket nem befolyásolná, mindenki örülne. Lehet, hogy ez az új szerverkód van a háttérben, nem tudom, nem vagyok informatikus.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Szefmester Nephi...
2017.09.08. 18:25
A belépéskor nekem is tölt mint a barom.. simán csinálok kis szörpit mire belép, de utána már nincs gondom.

A sztorit max úgy tudom elképzelni, hogy egy intro után jön az ébredés (de semmi spoiler), majd néha napján becsapódna mellettünk egy egy doboz valami utasítással, és ígérettel a megmentésről... hogy a végén kiderüljön hogy -valami bossfight után- csak egy vr játék részesei voltunk a jövőben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Nephin Szefm...
2017.09.08. 21:36
Ez sem lenne rossz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. tiburka Szefm...
2017.09.09. 16:20
Végjáték című film megvan?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.09.09. 17:22
Sztori: a megjelenés napján töltöttek fel videót! Ha a cikk egy nappal a megjelenés előtt készült, akkor ilyenkor illik helyesbíteni vagy talán alapjában nem kéne ilyen véleményeket megformálni. Mert ebben a formában nem tűnik hitelesnek a cikk, ezáltal a cikkíró sem...

SSD kérdés: nem ssd-ről futtatom, amd 8420/16gb/r9 290x és modolt (7db) pve szerveren, nagy bázis közepén 2 percnél nem több a betöltés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Szefmester tibur...
2017.09.09. 18:41
Alapmű!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Mark29
2017.09.09. 18:47
Még mindig beakadnak a dinók a fákba, kövekbe és így exploitol mindenki. Az AI még mindig szánalmasan rossz, nyugodtan legelésznek még a mellettük lévőt zabálják stb. A kövek 20 méterrel előtted töltődnek be full grafikán is. A szerverek ahol nincs lézerfegyver meg robot t-rex úgy tele van hogy fel sem lehet menni , a többire meg felesleges is. Nem sokat játszatom a bétával de ez a játék azóta csak rosszabb lett. Remek példa arra hogy kiadnak valamit early accesben és ahelyett hogy rendes alapot adnának neki csak pakolják be az új feleslegesnél feleslegesebb cuccokat hogy maradjanak az emberek.

Aki nem akar napi 5-6 órát grindolással tölteni és egy nagyobb törzs szabályai szerint élni nem ajánlom. Kivéve ha hajlandó órákon át szenvedni hogy beférjen egy normális primitve+ os pvp vagy pve szerverre ahol van egy kis RP is és nem acél kockákban élnek az emberek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Necc
2017.09.11. 10:02
A primitive plus okkal tölt nagyon sokáig, egyik hivatalos ark streamen megemlítették az okát neki, a lényeg hogy a Primitive+ nincsen előre lefordítva "gyorsan futtatható" kódra, ezért töltöget percekig, míg a "sima" ark egy perc alatt elindul. Ennek oka a helyspórolás, később majd a fejlesztők megoldják hogy aki Primitive+ -t használ, újabb 20-40GB hely árán (fejlesztők előzetes becslése) megoldja saját magának a gyors betöltést.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!