iPon Cikkek

Assassin's Creed II - A templomosok bosszúja

Dátum | 2009. 11. 22.
Szerző | Daks
Csoport | JÁTÉK

Vannak emlékek, melyeket sosem feledünk, életünk sorsdöntő eseményei pedig úgy beleégnek a DNS-ünkbe, hogy még a leszármazottjaink is hordozzák azokat, természetesen semmit sem sejtve az egészről. 2012-t írtunk, mikor az Abstergo Industries kifejlesztette azt a szerkezetet, melynek köszönhetően nem csak előhozhatók ezek az emlékek, de teljes mértékbe újra át is élhetőek. Ez volt az Animus program, melynek tesztalanyaként egy Altaïr Ibn-La'Ahad nevű középkori bérgyilkos leszármazottját, Desmond Miles-t köszönthettük.

Forza Italia!
Az Assassin's Creed első részében az Animus egészen 1191-be, a harmadik nagy kereszteshadjárat korába repített vissza minket. A szent földön Altaïrt irányítva olyan helyszíneken fordulhattunk meg, mint Jeruzsálem, Damaszkusz és Akko, a történet során pedig az iszlám Asszamita szekta bérgyilkosaként a templomosok ellen kellett felvennünk a harcot. Kalandjaink aztán nem várt fordulatot vettek, napvilágra került az összeesküvés, és kiderült, hogy az Abstergo a modern templomosok irányítása alatt áll, Desmond pedig csak eszköz volt legújabb gonosz tervükhöz, a háború véres befejezéséhez. A történet vége már a modern időkben játszódott, Desmond megkapta felmenőinek különleges saslátását, Lucy Stillman személyében pedig még segítségre is talált a cégen belül. A játék következő része, az Assassin's Creed: Altaïr's Chronicles egészen pontosan 1190-ben, tehát egy évvel az első rész előtt játszódott, az előzményeket bemutató kalandok során pedig a három eredeti város mellett még Tyrében és Aleppóban is megfordulhattunk. A krónikák után a tényleges folytatásnak számító Assassin's Creed: Bloodlines következett, melyben Cipruson, Limasszol és Kyrenia szigetén kellett a templomosok után kutatnunk, és melyben hősünk még szerelemre is talált.

A vérvonal letagadhatatlan!
Jelen cikkünk tárgya, az Assassin's Creed II ott veszi fel a szálat, ahol az előző befejeződött. Az Abstergo titkának felfedése után Lucy és Desmond elmenekül az irodaházból, a múlt titkai viszont nem merülhetnek feledésbe, így azonnal egy titkos garázslabor felé veszik az irányt. Lucy főhadiszállásán egy néhány fős csapat megépítette az Animus 2.0 gépet, melynek segítségével Desmond 1476-ba, a reneszánsz Itáliába repül vissza. Új hősünk Altaïr leszármazottja, Ezio Auditore da Firenze, kinek már a születésénél is ott lehetünk, és aki felett végül tinédzserkorában vehetjük át az irányítást. Ezio a történet szerint átlagos srác, aki amellett, hogy szeret háztetőkön versenyt futni bátyjával, még a verekedéstől se riad vissza, ha összeakad régi ellenségeivel, a Pazzi család gyerekeivel. A dolgok viszont egy napon komolyra fordulnak, Ezio apját, Giovannit, és testvéreit, Fredericót és Petrucciót katonák rabolják el, majd mindenféle koholt vádak alapján felakasztják a főtéren. Hősünk ekkor bosszút fogad, és elhatározza, hogy elégtételt vesz családja szétszakításáért, apja hagyatékai között pedig rá is jön a dolgok miértjeire. Talál egy Asszamita köpenyt, illetve néhány dokumentumot, mely bizonyítja: családja bizony az Ibn-La'Ahadok vérvonalába tartozik, akik évszázadok óta harcolnak a templomosok összeesküvései ellen.

A játék szakít az eddigi sötét és misztikus karakterábrázolással. Ezio immáron nem egy lelketlen, hidegvérű, kapucni mögé bújt sorozatgyilkos, hanem egy szerethető, nagylelkű ifjú fiatalember, aki a sors igazságtalansága miatt volt kénytelen kardot ragadni és álcát húzni. A család férfi tagjainak meggyilkolásáig fogalma sem volt róla, hogy kik az ősei, és miért is harcoltak, az Assassin's Creed II történetszövése viszont lassan, de felnyitja a szemét. Egy világméretű konspiráció van készülőben, mely túlmutat két család gyermekded harcán, sőt túlmutat mindenen, mely átlag kispolgári ésszel felfogható. Hősünk ezért beteljesítve sorsát, elődjeinek nyomába lép, és Leonardo da Vinci segítségével felveszi a harcot a gonoszok ellen.

Nincs megállás
A kalandok során a reneszánsz Itália legnagyobb városaiban fordulhatunk meg, így többek közt Firenzében, Velencében, és Toszkánában is akad dolgunk. A játékmenet ezúttal is a jól bevált free roaming megoldásokra épül, a városokban teljesen szabadon járkálhatunk, nincs megszabva, hogy mikor merre mehetünk, vagy hol mit kell csinálnunk. A felkiáltójellel jelölt helyeken tudjuk felvenni a soron következő küldetést, de ha éppen nincs kedvünk templomosokkal kardozni, akkor is elüthetjük az időt mindenféle alternatív programokkal. A kilátókra felmászva frissíthetjük a térképünket, az orvoshoz ellátogatva gyógyszereket vásárolhatunk, a szabónál feldíszíttethetjük a ruhánkat, a galériában festményeket vehetünk, a kovácsnál mindenféle fegyverek és páncélok várnak ránk, de a gyűjtögetők is jól érkezhetik magukat olaszhonban. Lehet tollak után kutakodni, vannak letépkedhető plakátok, kereshetünk eltűnt kerti szobrokat, illetve van hat darab, föld alatti katakombákban elrejtett kő is, melyeknek megtalálásáért Altaïr klasszikus ruhájával jutalmaz meg minket a játék.

Sajnos itt lopni nem lehet
Figyelemreméltó játékelem, hogy hősünk immáron nem földönfutó, a firenzei események után ugyanis anyánkkal kiköltözünk vidékre, a családi villába, ahova bármikor visszatérhetünk, ha meg kívánunk pihenni egy percre. A villához egy régen szebb napokat is megélt falu is tartozik, ily módon pedig feladataink polgármesteri kötelezettségekkel is bővülnek. Fel kell újítanunk a várost, rendbe kell hozni a templomot, kijavítani az épületekben esett kárt, bankot alapítani, és megtenni mindent, hogy a drága adófizetők jól érezzék magukat a kapukon belül. Természetesen ezek csak mellékfeladatok, nem kötelező őket megcsinálni, de ha belevágunk, akkor se egy SimCity nehézségű feladattenger vár ránk. Csupán arról van szó, hogy rá kell költeni néhány ezret az épületekre, ily módon pedig máris egyre több és több pénz folyik be, melyet vagy visszaforgathatunk újabb felújításokra, vagy elherdálhatunk velencei kurtizánokra.

Az Assassin's Creed II rengeteg újításon esett át, melyek mind-mind jót tettek a játékélménynek. Javult az irányítás, karakterünkkel immáron sokkal könnyebb a városban való rohangálás, nem akadunk be folyton mindenbe, és a háztetőkön való ugrálás is szórakoztatóbb lett. Az előző részhez képest kevésbé bugos a lovaglás, illetve könnyebb lett harcolni is, a különböző gombkombinációknak köszönhetően igazi párbajokat vívhatunk ellenfeleinkkel, és nem nyűg többé az sem, ha felfednek minket az őrök. Lopakodáskor be lehet olvadni a tömegbe, vagy némi aranyért felbérelhetünk pár lenge öltözetű hölgyeményt, hogy tereljék el rólunk a figyelmet. Újdonság továbbá a nappal-éjszaka váltakozás és az úszás is, ez utóbbira pedig különösen szükség volt, elég viccesen mutatott volna ugyanis, ha Velencében egy elbénázott ugrás után hősünk belefulladt volna a vízbe. Da Vincinek köszönhetően a játék végéhez közeledve pisztolyt is kapunk, illetve egyszer még egy különleges repülő szerkezet is a segítségünkre lesz.

Ezio munkában
A küldetések nagyon jól sikerültek, a változatos megbízásoknak köszönhetően immáron gyakorlatilag megunhatatlan az Assassin's Creed II. A megközelítőleg száz darab főküldetést még nagyjából száz másik alternatív feladat is bővíti, van amikor nyilvánosan, és van amikor titokban kell gyilkolnunk, de akad amikor csak a megfigyelés, vagy a nyomozás a célunk. A katakombákban való mászkálás ráadásul egy kis Prince of Persia játékelemmel is bővítette a lopakodós fő csapásvonalat, ami a gondolkodós részeinek köszönhetően még tovább növeli a játék szavatosságát.

Néha nincs jobb megoldás: futni kell
A látvány egyszerűen fantasztikus, hatalmas területeket járhatunk be, a várostervezés tökéletes, a grafika pedig pazar, talán egyedül csak a szereplők közeli képén érezzük azt, hogy kezd megöregedni a korábban Scimitar néven is ismert, új POP-ot is hajtó Anvil Engine. Temetni persze azért még nem kell a kicsikét, ezen a konzolgeneráción szuperül megállja a helyét, Jade Raymond és csapata ráér a Playstation 4-re kitalálni valami újat – de az nem holnap lesz, annyi fix. A hangzás szintén remek, a szinkronok nagyon jól sikerültek, a beszédekben érezni a mediterrán akcentust, és a köszönések, káromkodások, illetve gyakori szófordulatok is mind olaszul vannak. A hangulatra még a zene is rádob egy lapáttal, melyet az a Jesper Kyd szerzett, aki már évek óta komponálja a Hitman, Gears of War, Splinter Cell, Kane & Lynch és Unreal muzsikákat.

A sorozat rajongóinak kedvéért a UbiSoft még egy több mint fél órás, élőszereplős rövidfilmet is készített a történet alapján. A videót az „Assassin's Creed Lineage - Complete Movie” kulcsszóra első helyen, HD felbontásban adja ki a YouTube, maga a film pedig hősünk apjának, Giovanni Auditorénak a történetét meséli el – érdemes tehát megnézni, ha szeretnénk jobban belemerülni a család titkaiba.

Vidéki idill Auditore-módra
Az Assassin's Creed II egy igazi AAA kategóriás anyag. A története egyben izgalmas és misztikus, a kalandok varázslatosak, a küldetések pedig végre nem csak két délutános elfoglaltságot nyújtanak a tévé előtt ülőknek. A játékvilág idei egyik legcsillogóbb ékköve, mely minden ízében megéri a pénzét, egyetlen gond van csak vele. A személyi számítógépet használók jövő év március 16-áig nem részesülhetnek Ezio kalandjaiból, mely talán így egy újabb érv arra, hogy az öreg PC mellé beszerezzünk egy konzolt is otthonra.


Platformok: Playstation 3, Xbox 360 és 2010-ben PC is.
Tesztelt platform: Xbox 360

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

44. videofan70
2009.11.22. 18:52
Tényleg nagyon jó!!Az első részt magasan felülmúlja.Xbox 360-n full HD-n nagyon jól néz ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. zozzoo888
2009.11.22. 19:05
De messze van még mire megjelenik PC-re.
"A játék következő része, az Assassin's Creed: Altaïr's Chronicles egészen pontosan 1190-ben, tehát egy évvel az első rész előtt játszódott, az előzményeket bemutató kalandok során pedig a három eredeti város mellett még Tyrében és Aleppóban is megfordulhattunk. A krónikák után a tényleges folytatásnak számító Assassin's Creed: Bloodlines következett, melyben Cipruson, Limasszol és Kyrenia szigetén kellett a templomosok után kutatnunk, és melyben hősünk még szerelemre is talált." Erről én nem is tudtam! Ezek csak konzolra voltak?
Daks, ehhez szerintem több komment fog érkezni, mint a LEGO Indiana Jones-hoz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Daks
2009.11.22. 19:23
Az Altairs Chronicles DS és iPhone játék volt (ezt toltam is, nagyon klassz), a Bloodlines pedig PSP-s. Zozzoo remélem is, hogy sokan írnak majd
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. zozzoo888
2009.11.22. 20:35
Az Altairs Chroniclesben volt valami lényeges ami kapcsolódik a történethez? Bár a kézikonzolos játékokat annyira nem ismerem, azért ennek a történetére kíváncsi lennék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Zelbacsi
2009.11.23. 08:33
Ez akkora, hogy "hát PCre majd később...", mi van ennyire nehéz a konverzió? D
Vagy inkább arról lenne szó, hogy vegyé konzolt vegyé konzolt? ... ugyan dehogy, ilyet biztos nem tesznek velünk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. loogan23
2009.11.23. 09:24
Megmondom őszintén, az első rész nagyon bejött, de nekem kicsit nehéz volt...kb. a feléig jutottam el... ezután a cikk után viszont kipróbálom a második részt is.
Remek lett a teszt...gratula

Viszont, ha már konzol akkor mondjuk wii-n lenne érdekes...egy kis élőben kardozással
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Fary
2009.11.23. 10:57
"Xbox 360-n full HD-n nagyon jól néz ki" Az Xbox nem támogatja a full HD megjelenítést tudtommal, szóval tök mind1 hogy Full HD vagy sima HD tvre kötöd a pixelszám ugyan az marad! Sőőőt egyes játékok pl Modern Warfare 2 a sima HD felbontás (1280*720) alatt futnak. No mind1 gondoltam csak szólok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Chocho
2009.11.23. 11:35
Fary: Jól tudod, sőt, nagyon sok Xbox 360-as játék nem is 720p-ben megy, hanem alacsonyabb felbontásban, melyet utólagos képfeldolgozás segítségével "húz szét" kellő méretűre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. danikollar
2009.11.23. 12:48
Az Xbox360 hdmi-n támogatja az 1080p-t, bárki bármit is mond, én tudom, mert így használom. Az, hogy a játék valós felbontása mennyi, azt nem tudom, de ameddig szép a látvány amit kapok, addig gyakorlatilag mindegy. Tényleg nagyon szép a játék, de az emberek arca szörnyen van kidolgozva, gyakorlatilag sehogy. Ráadásul én pc-n is és konzolon is játszom, de pl. megnéztem pont a Modern Warfare 2-t pc-n is és xbox-on is(én pc-n tolom az öcsém meg a boxon a cod-ot), és nem szebb a pc-s, mond a boxos. Mindkettő fullhd-ben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. sitju
2009.11.23. 13:37
képes vagyok önmegtartóztatásra, megvárom a pc-s verziót. A konzolokat nem szerettem soha és nem is fogom, mert mások mondják meg mire használhatom...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. dragon83
2009.11.23. 13:59
@Sitju

Furcsa, nálunk én mondom meg, hogy mire használom a konzolom. De mivel tudom, hogy játékra és filmezésre való, azokat is csinálom rajt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. inform
2009.11.23. 15:16
Kettős érzésem van azt leszámítva, hogy ismét dühös vagyok a konzolokra.
Egyrészt türelmetlen vagyok, mert az első rész színvonalát tekintve ezt is tegnaptól játszanám már. Ezért persze nem fogok konzolt venni.
Másrészt örülök neki, hogy nem 2-3 nap alatt csapják össze a PC-s átiratot. Így legalább nem egy sima konzol-port lesz a kezünk alatt.
A FullHD-n sem tud annyit egyik konzol sem, mint az asztali csúcsmasinák. Nemhogy többet, mint ahogy a gyártók állítják!
Esetleg érdemes lenne megnézni, hogy mekkora felbontás-különbség van köztük.
Persze nem a konzolról portolt cuccot kellene nézni. Azoknál ugyanazt kapjuk szinte egy az egyben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. revolit
2009.11.23. 18:32
"képes vagyok önmegtartóztatásra, megvárom a pc-s verziót. A konzolokat nem szerettem soha és nem is fogom, mert mások mondják meg mire használhatom..."

Te figyu! Akkor ugye se mobilod, se TV-d, se kocsid, vagy akár tűzhelyed sincs nem? Hogy lehet ilyen hülyeséget írni... gondold át mielőtt irogatsz...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. danikollar
2009.11.23. 20:26
inform, csak azt azért ne feledd, hogy most itt sóvárogsz, hogy milyen jó lenne már ha te is játszhatnál vele, de te majd csak jövőre fogsz. Ellenben én már javában benne vagyok a játék történetének sűrűjében. Bár, mikor pc-n megjelenik, azon is végig fogom játszani, mert szeretem ezt a játékot. Szerintem egyébként ez is konzolport lesz, de ez az én véleményem. A másik egy csomó jó játékot szintén nem játszol, mert csak konzolra jön ki, de attól még jó és szép játék, hogy te nem tudsz róla. Ja és hogyha már a konzol és a pc közötti különbségről beszéltél, javaslom egyszer hasonlítsd össze a pc-s és a konzolos(xbox360,ps3) FIFA-t, ég és föld a kettő grafikában is, és gyakorlatilag minden minőségében. Mindenesetre nem győzködni vagy szapulni akarok itt senkit, csak elmondtam a véleményem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. videofan70
2009.11.23. 23:28
úgy látom elindítottam egy lavinát Akkor helyesbítek full HD tv-n játszom de nem full HD felbontásban.De szerintem így is nagyon ott van!!!Az asztali "csúcsgépeken" miért nincs pl:Gran tourismo vagy Forza motorsport vagy God of war,de még a Gears of war2 sem jött ki,pedig már egy éve kijátszotttam!!Látnátok egy kis csodát!!Mert ezek a játékok azok!!!!De csak konzolon Akkor további kellemes sóvárgást!!Na akkor várom PC-s tábor véleményeit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. videofan70
2009.11.23. 23:37
720 p-ben megy az Assasin Creed Xboxon most megnéztem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Salcay
2009.11.24. 02:22
áá már megint PC VS konzol vita....

1: PC-re sok esetben totálisan optimalizálatlanul jönnek ki a konzolra írt cuccok, ergó a büdös életben nem fognak úgy futni, mint konzolon. Miért? Hát mert nem PC-re írták, csak éppen elfut azon is, mert annyira összepofozták. (Arra akarok rávilágítani hogy a verseny nem fer!!)

2: Konzolon mutassad be hogy játszol profin FPS-t! Segítek barátom, SEHOGY! A gép céloz neked, te csak rángatod a kart! Nem te célzol, nyugodjál bele! PC-n ezt jobb helyeken csalásnak hívják.

3: Full HD... ki nem szarja le... a Duke Nukem is jó volt, meg a Doom 2 is, nem beszélve a Mario-ról meg a Duck Hunt-ról Játék élmény a fontos, nem az hogy a grafika szanaszét csillogjon villogjon

És hogy PC-n miért nincs Gran Turismo? Azért mert NEM ÍRTAK RÁ!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Salcay
2009.11.24. 02:24
pixel-ekre húzogatjátok, ébredjetek már fel!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Brutusmedv...
2009.11.24. 08:27
Szerintem jó ha van az embernek minkettő (PC meg Konzol) mert tagadhatatlan hogy az FPS játékok pc-n nyújtják a legnagyobb élményt, de az exkluzív kiadások miatt érdemes konzolt is tartani otthon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. videofan70
2009.11.24. 08:45
2: Konzolon mutassad be hogy játszol profin FPS-t! Segítek barátom, SEHOGY! A gép céloz neked, te csak rángatod a kart! Nem te célzol, nyugodjál bele! PC-n ezt jobb helyeken csalásnak hívják.

Ezt a hülyeséget honnan veszed?Ha kiváncsi vagy ugorj el hozzám és megmutatom Ja és nem botkormánnyal játszom,hogy rángassam

De én úgy emlékszem az elején csak dicsértem a játékot,nem írtam semmi célzást a PC-s táborra!De már megszoktam a munkahelyen is állandóan ez megy.Részemről itt be is fejeztem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Reignman
2009.11.24. 08:51
@danikollar

Konzolport? A játékokat számítógépeken készítik a fejlesztők elsődlegesen, sokan csak azért csinálnak exkluzív címeket, mert akkor többet kaszálhatnak. Az UBI még a rendesebb kiadók között van, hogy kicsit elcsúsztatja az AC2 kiadását, hogy a warezos pc-sek inkább vegyék meg konzolra. A tetű cégek pedig, mint az EA, (annak ellenére, hogy a propagandagépezetük azt harsogja, hogy kiállnak a pc mellett) ha már a FIFA-nál tartunk, még arra sem veszik a fáradtságot, hogy megfelelő minőségben adják ki pc-re a játékaikat, de persze az ára az normál. Mert az xbox az next-gen. Röhögnöm kell. Nem mondom, használható játékgép, csak miután 80% az esélyed, hogy egy éven belül elfüstöl a gpu (ez rám kétszeresen igaz), elég kiábrándító a dolog.
Az x360 most lett 4 éves, egy Tesco-s pc is erősebb már nála...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. danikollar Reign...
2009.11.24. 09:00
"Az x360 most lett 4 éves, egy Tesco-s pc is erősebb már nála...", Reingman ezt mivel mérted, látom sokat értesz a dolgokhoz. Egyébként nekem mindkettő van, én nem akarom védeni egyik oldalt sem, mert én is azt a nézetet vallom, hogy az a legjobb, ha mindkettő van. De azért szánalmas, hogy a pc-s tábor csak az fps-ekkel jön, pedig a játékvilág nem csak az fps-ekből áll, vagy rosszul tudom? Egyébként én is jobban szeretek mostanában pc-n fps-ezni, szinte minden mást konzolon nyomok, de régebben ugyanúgy konzollal is játszottam őket és a játékélményen nem rontott, max. egy óra alatt meglehet szokni tökéletesen a joyt. "720 p-ben megy az Assasin Creed Xboxon most megnéztem", videofan70, ezt mivel nézted meg, ha meg lehet kérdezni? Ja és még egy észrevétel: az xbox360-at azok szídják, azt vettem észre, akiknek sosem volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. videofan70
2009.11.24. 09:09
"Az x360 most lett 4 éves, egy Tesco-s pc is erősebb már nála

3 db 3.2 GHz-en működő mag
- 2 szál/mag; 6 szálas feladat-végrehajtó
- 1 VMX-128 vector egység magonként; összesen 3db
- 128 VMX-128 register szálanként
- 1 MB L2 gyorsítótár

CPU Matematikai sebesség
- 9 billió pont kiszámítása másodpercenként

ATI grafikus processzor
- FSB 500 MHz
- 10 MB beágyazott DRAM
- 48 utas párhuzamos lebegőpontos dinamikusan ütemezett shader pipeline
- Egységes (univerzális) shader architectura

Polygon teljesítmény
- 500 million háromszög másodpercenként

Képpont kitöltési teljesítmény (Pixel fill rate)
- 16 gigasamples/sec fillrate 4X MSAA-val

Shader teljesítmény
- 48 billió shader művelet másodpercenként

Memória
- 512 MB G-DDR3 RAM
- 700 MHz DDR sebesség
- Egységes memória architektúra

Memória sávszélesség
- 22.4 GB/s sávszélesség a buszon
- 256 GB/s sávszélesség az EDRAM-ban
- 21.6 GB/s az FSB-n

A rendszer teljes lebegőpontos számítási teljesítménye
- 1 TerraFLOP

Háttértár
- 20 GB cserélhető merevlemez
- 12X duppla rétegű DVD-ROM

I/O
- max 4 db vezetéknélküli játékvezérlő támogatása
- 3 db USB 2.0 port
- 2 db memória egység slot

Internetre optimalizálva
- Az Xbox Live szoftverrel egyedivé varázsolható konzol, játékos profil, chat-elés másokkal, videó nézés, zene hallgatás
- RJ-45 Ethernet Port integrálva
- Wi-Fi 802.11 A, B és G támogatás
- Videókamera fogadása

Digitális Média támogatás
- DVD-Video, DVD-ROM, DVD-R/RW, DVD+R/RW, CD-DA, CD-ROM, CD-R, CD-RW, WMA CD, MP3 CD, JPEG Photo CD
- Hordozható zenelejátszó, digitális kamera, Windows XP-s PC jelfolyam támogatása
- Felvétel készítés az Xbox 360 merevlemezére
- Egyedi lejátszási lista készítése akár játékonként
- Windows Media Center kiterjesztés
- Interaktív, teljes képernyős 3D-s látvány


Processzor:
IBM PowerPC
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. videofan70
2009.11.24. 09:19
danikollar!Mikor elindul a játék vagy bármilyne HD-s cucc a tv kiírja milyen felbontásban megy vagy van info gomb ott is meg lehet nézni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. videofan70
2009.11.24. 09:24
Nos ha ilyen a Tescos PC már szaladok is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. danikollar
2009.11.24. 10:05
videofan70, akkor neked 720p-re van állítva a settings-ben. Kompononens kábelen 1080i a max, de VGA és HDMI-kábelen belehet állítani az 1080p-t, persze ennek akkor van értelme, ha fullhd a tv vagy a monitor amin játszol, mert ha csak hdready, akkor bőven jó a 720p.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. videofan70
2009.11.24. 10:30
1080p-re van beállítva a settingsben,HDMI kábelt használok.De észrevettem,hogy bizonyos játékoknál autamatikusan 720p-re vált.Digtális HD tv boxom van ott is a HD csatornáknál ugyanez van autamatikusan átvált a felbontástól függően.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. danikollar
2009.11.24. 10:42
Hát nekem, ha beállítom 1080p-re, akkor állandóan 1080p marad, bármit is játszom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Reignman danik...
2009.11.24. 11:14
Áruld már el, mi a fene köze van egy játékgépnek egy játékstílushoz? Mondjuk egér+billentyűzet valóban sokkal jobb fps-hez, mint a joy, de a pc-nek nincs semmi hátránya, mivel az x360 joy remekül használható pc-n. Egyébként 3x volt x360-om, de kicsit morcos vagyok rá, mióta szépen egymás után füstöltek el, csomó pénzt kidobva az ablakon, talán Te is neheztelsz majd egy csöppet a Microsoftra és visszatérsz a pc-hez, ha bemondja az unalmast a géped.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Reignman video...
2009.11.24. 11:23
Köszönjük az x360 reklámblog-ot, de mégis olyan játékokkal, mint a CoD6, vagy az említett AC2 a fejlesztők szerint is elértek a konzol végső határaihoz, míg én például a CoD6-ot nem 720-as, hanem 1600*1200-as felbontásban, 8x-os élsimítással játszom 60 fps-mal a két éves gépemmel, ami most kb. 35ezer forintot ér, AMD5200+ és ATI4830.
Meg az egész csodálatos leírt specifikációhalmaz nem ér fabatkát sem, ha Peter Moore és MS barátai alultervezték a hűtést, és ritkán látni másfél évesnél öregebb x360-at.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. videofan70
2009.11.24. 12:18
Hát igen aki a játékhoz nem tud hozzászólni az mindent kitalál csak,hogy írhasson valamit.Mégegyszer a játék nagyon nagyon jó és nagyon szép!!Csak gratulálni tudok a fejlesztőknek,és az értékelés is nagyon tetszik!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. danikollar video...
2009.11.24. 16:59
Reignman, képzeld én is használom pc-n a 360 joy-t, egyébként meg már nekem is volt 3 ledes a gépem, de hozzáértővel kell megcsináltatni és ugyanúgy használható tovább. Az enyém azóta is tökéletes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. atiforever
2009.11.24. 18:56
Szerintem ez a PC-konzol összehasonlítás eléggé összetett dolog. Egy PC-n jóval többmindent lehet csinálni, HA szüksége van rá az embernek(merta PC-t eredetileg nem játékra alkották). Ha csak játszani szeretne az ember, arra jobb a konzol, DE. Írtózatosan drágák rá a játékok, és nincs lehetőség kipróbálni, mint a PC-snél, ahol(bár illegális) a netről le lehet tölteni. Több vadiúj játék is volt-van, amit nagyon vártam, de kipróbálás után egyszerűen nem jött be. Egy PS3-as játékot nem vihetek vissza a boltba, hogy "bocsi, nem tetszett". Ha tényleg megéri az árát, én meg szoktam venni az eredetit, de 15-19 ezret kiadni egy játékért, amit lehet hogy csak egyszer játszok végig, HA végigjátszok...
Én is sokszor elgondolkoztam a konzolon, de a fent említettek miatt ez nem fog menni.
Hangsúlyozom, hogy a kipróbálás miatt nem.

A cikkhez hozzászólva, ezt a játékot kipróbálás nélkül meg fogom venni, mint ahogy a legújabb COD esetében is ezt tettem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. atiforever
2009.11.24. 22:09
A játékkal kapcsolatban még megkérdezném, hogy kijavították-e az első rész ordítóan hatalmas nagy hibáját? Nevezetesen a feliratot. Mert nem hiszem, hogy az arab akcentusos angol érthető volt annak is, aki beszéli a nyelvet. De egyébként is, a felirat az egy totális alapdolog egy játékban. Vagy mégsem, UBisoft?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. danikollar
2009.11.24. 22:46
atiforever, szerintem a demo-kat ezért találták ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Sytyx
2009.11.24. 23:20
Miért van az, ha PC vs Konzol vita van, mindig a két nagy autósjátékkal jönnek. Forza, Grand Turismo. Vannak játékok amik meg only PC. Azokat soroljam? Nagyon hosszú lenne a lista. De nem csak kizárólag csúzlis játékokra gondolok. Egyáltalán van MMO konzolra? Egész pontosan Guild Wars, AION, esetleg WoW és társai? (Ezt nem tudom, de az az érzésem, hogy nincs)
Meddő vita lenne szerintem melyik miért jobb, mert aki imádja a Grand Turismo-t és képes vele hónapokig játszani, annak soha nem magyarázza meg senki, hogy PC a király. De velem se fogja senki elhitetni, hogy jobb a konzol. Mindenkinek saját döntése és meglátása mi tetszik. Felesleges ezen vitázni.
Az exluziv játékok meg valószínű azét azok, mert a konzol készítője azt pénzeli.

De hogy off is legyek. Ha legalább annyira jó játék lesz, mint az első rész, akkor várom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. pdx06
2009.11.25. 01:28
Az első része elég ratyi volt. Hiába a szép grafika, ha minden városban ugyanazokat a feladatokat kellett végrehajtani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Centaurus video...
2009.11.25. 07:44
Kettő dolog nagyon igaz erre az első részre az hogy nagyon szép és jó a történet is.DE szerintem elrontja a játékot hogy Pc-n kb második végigjátszásra lehet élvezhetően végig játszani,mert egyszerűen agyon van bonyolítva az irányítás..Nem tudom hogy miért nem FPSt csináltak Belőle...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. danikollar
2009.11.25. 09:07
FPS nézetben hogy ugrálnál már ilyeneket?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Sytyx
2009.11.25. 11:17
Centaurus: te PC-n nem gamepad-dal toltad? Simán konzol irányítású.
pdx06: Alapvetően ugyan úgy kellett végrehajtani a dolgokat, de melyik játékba nem? Ennyire leegyszerűsítve minden FPS ugyan olyan, és neki kezdhetnék sorolni sokat még. Épp mostanában emlegetik sokan, hogy sok a gyorsan kiadott ratyi játék. Szerintem az AC azért elég jól sikerült ahhoz, hogy a kevés jobb játék közé soroljuk. Nem tökéletes, de olyan nincs is. Peace
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Atkamon
2009.11.25. 16:09
Centaurus: Agyon van bonyolítva?? Három gombot kell nyomva tartani, és végig megy az egész városon... legalábbis az 1-ben. Ez nekem nem volt túl bonyolult.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. sitju
2009.12.02. 13:07
nem vitatkozom, csak válaszolnék azoknak akik beszóltak:


dragon83
"Furcsa, nálunk én mondom meg, hogy mire használom a konzolom. De mivel tudom, hogy játékra és filmezésre való, azokat is csinálom rajt. "

Szíved joga, én ugyanezekre a számítógépemet használom, és még sokminden másra is. Annyira pedig nem égek a vágytól, hogy játszhassak, türelmes vagyok.

revolit
"Te figyu! Akkor ugye se mobilod, se TV-d, se kocsid, vagy akár tűzhelyed sincs nem? Hogy lehet ilyen hülyeséget írni... gondold át mielőtt irogatsz..."

- Saját mobilom nincs, csak céges.
- TV-m sincs, az amúgy a reklámok miatt
- Autóm sincs, mert másra gyűjtök
- Tűzhely a szüleimnek van.

És átgondoltam, nekem nem éri meg a konzol, mivel ott egy erős vas, amiben van egy csomó lehetőség, de csak játszani és filmez nézni lehet vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Svindler
2009.12.06. 15:48
sitju: Na jó, de lássuk be, hogy ennek a második fele egy kicsit erőltetett volt (mobil, TV, stb.)

Nem akarom a vitát mélyíteni, mert úgyis felesleges, szerintem mindenkinek megvannak az elképzelései amikről úgy se lehet eltéríteni, és nem is érdemes, de azért legyünk korrektek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Racer01
2009.12.23. 00:03
Én még annyit tennék hozzá, hogy pc-n sokkal jobban lehet moddolni, meg ilyenek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!