iPon Cikkek

Asus VG248QE: 3D-re felkészítve

Dátum | 2013. 01. 18.
Szerző | Terrayon
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Ma az Asus berkeiből ismerkedünk meg egy olyan „3D-s monitorral”, ami a háromdimenziós kép előállításához szükséges módszerek közül az aktív-záras megoldásra van felkészítve (nVidia 3D Vision 2). A cég ezúttal nem csomagolta a monitor mellé az nVidia legfrissebb megoldását a témában, azt külön kell beszereznünk, de legalább már készen áll a kihívásra, nem igazán tobzódunk a 144Hz-es monitorokban. A magas képfrissítési ráta az aktív-záras technológia egyik előfeltétele, és a feleződés miatt ez minél nagyobb, az eredmény annál folyékonyabbnak látszik (pl. 120Hz=60Hz+60Hz a két szemnek, ami ezúttal 144Hz=72Hz+72Hz lehet). A 3D Vision-ös szemüveghez persze kompatibilis nVidia kártya is szükséges, és az sem árt, ha nem a leggyengébbek közül válogatunk (a kompatibilitási lista az nVidia honlapján olvasható). A szemüveg szett előnyeit és hátrányait egy korábbi cikkünkben már kitárgyaltuk, ezért tesztünkben csak a monitor egyéb kvalitásaival foglalkozunk. Mielőtt azonban még rátérnénk ezekre, előbb tekintsük át a specifikációs listát:


Ahogy a táblázatban olvasható, a kijelző egy 24 colos, 1920*1080-as felbontású TN panelt használ. 2013-ban ez furának tűnhet, mert már az Asus kínálatában is léteznek egészen gyors IPS paneles monitorok, de az a szomorú tény, hogy a leggyorsabb válaszidőt még mindig ezzel a technológiával lehet elérni, és jelen esetben ez volt az elsődleges cél, a 144Hz-hez villámgyors panel kell.

Asus VG248QE


Az Asus berkeiből korábban már számos dizájnmonitor érkezett hozzánk, melyek közül külleme alapján egyiknek sem kellett szégyenkeznie. Nos, a mérnökök ezúttal egy teljesen átlagos monitorhoz nyúltak, és ebből készítették el a cég legújabb 3D-s monitorát. Ennek megfelelően a formaterv is eléggé fapados, a káva szolid vonalai alapján nem is sejthetnénk, hogy egy különlegességgel van dolgunk. Csak néhány apróság hívja fel a figyelmet arra, hogy egy játékos kijelzővel ülünk szemben, például a talpra festett 3D felirat, vagy a nyakrészen megtalálható vörös színű műanyag elemek, amik elütnek a monitor fekete színvilágától.


A káva alapvetően egyszerű és letisztult. Nekünk azonban ennél is jobban tetszett, hogy ez annyira vékony, mint a „káva nélküli” monitorok, amelyeknél a panel szélén még nagyjából 8-10mm távolsággal kell számolnunk. Ez a vastagság pedig itt sem több. Az anyagminőség korrekt, a tapogatás során nem tapasztaltunk kellemetlen recsegést, de a tökéletesség érdekében a kávát mi kicsit masszívabb anyagból készítettük volna el.


A képbeállításokat a már jól megszokott nyomógombokkal végezhetjük el. Ezek a káva elején, jobb oldalon találhatók meg, nem kattognak, és a minőségükkel sincs probléma. Megvilágításuk nincs, de a gombok távolra kerültek egymástól, ezért szürkületnél nem okozott gondot, hogy kitapogassuk ezeket. Persze a tökéletesség érdekében jól jött volna a szoftveres menüvezérlés is, de az sajnos nincs. Azért, hogy könnyebb legyen az életünk, gyorsgombokból is kapunk néhányat a legfontosabb funkciókhoz: képprofil állítás, GamePlus menü (ezzel még később foglalkozunk), fényerő beállítás, valamint bemeneti jelváltás. A gombok mellett megtalálható még az állapotjelző lámpa is, ami nem tiltható le, de szolid kék fénye nem vonta el figyelmünket a képről, és a készenléti narancs fény sem volt zavaró a sötét szobában.


A monitor stabilitása olyan, mintha betonba öntötték volna, nem csoda, hiszen a biztos alátámasztásról egy vaskos állvány gondoskodik. A készülék állványa emellett széles konfigurálhatóságot biztosít a kijelzőnek. Az alapvető döntögetési tartomány (-5/+15) mellett lehetőségünk van saját tengelye körül kétszer 45 fokban elforgatni a monitort, ami különösen társaságban jön jól. A konfigurációs lehetőségek közt szerepel még a magasságállítás, amit egy kellően széles, 110mm-es tartományban tudunk testre szabni. A kijelző repertoárjából a porté mód sem hiányzik. Jó pont a készüléknek, hogy ezt ideális ellentartás mellett lehet függőleges helyzetbe forgatni, de a beállítás után a tökéletesen függőleges és vízszintes pozíció érdekében ez még kisebb korrigálásra szorul.


Bár ez első pillantásra nem látszik, a kijelző a fali konzolokat is támogatja. Ehhez előbb el kell távolítanunk az állványt, utána előbukkannak a VESA 100 szabványú lyukak. A csavarok helyét ízlésesen eltakarták, ezért csak a gumisapkák eltávolítása után válnak láthatóvá. Ami a csatlakozókat illeti, a monitor hátulján megtalálható egy 1.2-es verziószámú DisplayPort, egy Dual-Link DVI csatlakozó, valamint egy 1.4-es HDMI port. A készüléken az alapvető VGA bemenetnek már nem jutott hely, ezért ha ilyet szeretnénk használni, akkor egy átalakítóra is szükségünk lesz (ami nem tartozéka a csomagnak). Extraként a monitoron egy fejhallgató kimenetet is van, hogy a HDMI audio sávja is hallható legyen. Ezen kívül egy audio bemenet is helyet kapott arra az esetre, ha külső forrást szeretnénk csatlakoztatni. Ezért HDMI jel esetén kiválaszthatjuk, hogy a HDMI audio sávja vagy a PC bemenet szóljon. Ha már ekkora hangsúlyt fektettek az audio részlegre, talán nem meglepő, hogy a kijelző beépített hangszórókkal is rendelkezik. A csipogók minősége nem rossz, viszonylag hangosan tudnak szólni, de a gyári félhangerőn nem érdemes növelni, mert hamar torzítani kezdenek. A kijelző műanyag kávájának kellemetlen akusztikai mellékhatása is jelentkezett, ahogy lenni szokott, ez némileg felerősítette a középhangokat. Szívesen láttunk volna a monitor oldalán pl. egy USB elosztót vagy egy kártyaolvasót is, de ezekről sajnos le kell mondanunk.


Ami a kijelző mellékletét illeti, a készülékhez egy kézikönyvet, egy audio vezetéket, egy tápkábelt, valamint egy Dual-Link DVI madzagot kapunk. A legszükségesebbeket tehát biztosították számunkra, így ez utóbbit már nem kell külön megvenni a monitorhoz.

OSD


A kijelző átlátható képernyőmenüjén szerencsére nem változtattak, minden maradt a régiben, csak ezúttal néhány üdítő extrát is felfedeztünk benne. Újdonság, hogy a monitorban egy GamePlus részleg is megtalálható, ezzel a névvel is utalva a játékos funkciókra. Ezek közül az egyik az Aimpoint, ami egy célkeresztet varázsol a képernyő közepére, mellyel a megszállott FPS rajongóknak kedveskednek. A célkereszt formája és színe is megváltoztatható (zöld vagy piros), melyekből kettőt-kettőt kapunk, összesen tehát 4 lehetőség található meg a listában. A másik a Timer névre hallgat, ami a listából kiválasztott időintervallumtól visszaszámlál nekünk a képernyő bal oldalán (30, 40, 60 vagy 90 perc). A stopper kisablak magasságát mi adhatjuk meg, de csak 3 pozíció közül lehet választani. Bár ezek a funkciók nem elengedhetetlenek, lehet, hogy valakit éppen ezek fognak meg a monitorban, mi pedig mindig örülünk az ehhez hasonló újdonságoknak.

De lássuk a már megszokott egyéb funkciókat is. Például a dinamikus kontrasztszabályzást (ASCR), amit alaphelyzetben mindegyik képprofilnál kikapcsolva találunk, ezért mindegyikében külön-külön aktiválnunk kell, ha szeretnénk használni ezt. A próba során lassan és fokozatosan állította magát, pedig a funkció lényege a gyorsaság lenne, ezért mi most is inkább egy jól beállított statikus érték mellett tesszük le a voksunkat. Az Eco Mode energiatakarékos opció lecsökkenti a fényerőt, illetve egyes szürkeárnyalatokat eltűntet. Olyankor jól jön, amikor egy gombnyomással látványos eredményt szeretnénk elérni, de itt is jobban járunk, ha helyette magunk állítjuk be a fényerőt takarékosra és szemkímélőre. A jobb látvány érdekében a monitor megkapta a SmartView látószögjavító opciót, ami elsősorban az alsó betekintési szögre van jótékony hatással. A menüben az nVidia LightBoost funkció is megtalálható, ami 3D módban megnöveli a fényerőt, így a képfrissítés feleződéséből származó fényerőcsökkenést ellensúlyozni tudja. Ez egy nagyon hasznos extra, hiszen amikor aktív-záras szemüveget használunk, olyankor kétszer akkora fényerőre van szükség, mint 2D-ben, szemüveg nélkül. A monitorban megtalálható még az élességállítás (Sharpness) funkció is, ami általában a homályosabb VGA bementen jön jól, de jelen esetben a digitális bemeneteken is alkalmazhatjuk, ha markánsabb éleket szeretnénk.

Képprofilok

Mielőtt még rátérnénk a képprofilokra, tekintsük át a monitor színkezelési lehetőségeit. A színhőmérsékletet az előre eltárolt értékek közül lehet kiválasztani (Cool, Normal, Warm), vagy ezt a 3 színcsatorna segítségével, kézzel is beállíthatjuk, így lehetőségünk van egyedi színkeverésre is. A lehetőségek közt a színtelítettség (Saturation) opció is megtalálható, ezért nem kell egyenként bíbelődnünk a színcsatornákkal, ha teltebb színeket szeretnénk. Extraként a bőrtónus színét (Skin Tone) tolhatjuk el a sárga vagy vörös tartományba (Reddish, Natural, Yellowish), ezt az opciót csak a különleges profiloknál találjuk meg.

A Splendid képprofilok már évek óta bebizonyították létjogosultságukat, mert egyértelműen javítják a megjelenítést (pl. azzal, hogy teltebb színeket okoznak, vagy ha kell, kiemelik a sötétebb szürkeárnyalatokat). Lehetőségeink közt a Standard, Theater, Game, Night View, sRGB, Scenery módok szerepelnek, ahogy a legtöbb Asus monitor esetében. A Standard és az sRGB sémát munkára és általános felhasználásra találták ki, ugyanis szolidabb színeket és általában szemkímélő fényerőt használnak. Ez utóbbi ráadásul egy szabvány, ezért a monitor értelemszerűen az sRGB színtérben tárja elénk a képet, a legjobb tudása szerint. A színekkel játszó profilokat teltebb színük miatt fotók nézegetésére, illetve filmek megtekintésére szánták. Nagyon látványosak, melyek közül a kedvencünk a NightView séma, ami a sötét jeleneteket is láthatóvá teszi. Ennek filmnézéskor és játék során is hasznát vehetjük.

StandardTheaterGameNightViewsRGBScenery
A profilok átkonfigurálhatóak, de mi szokásunkhoz híven a gyári értékekről készítettük el a méréseket. A grafikonokon jól látható, hogy a monitornak bőséges fényerőtartaléka van, gyakorlatilag bármelyik profilba kapcsolunk, a kijelző fényereje alulról súrolja a 400 cd/m^2-es értéket, ami már rövidtávon is bántja a szemet. Ez persze könnyen orvosolható azzal, hogy kézzel lecsökkentjük a fényerőt, de a képprofilok ettől még nem lesznek pontosak. A legnagyobb problémát a gamma értéke okozza, ami mindegyik gyári profil esetében távol van az ideális 2,2 értéktől. A mérések alapján a színek átlagos eltérése (deltaE) a jóindulattal is csak átlagos, 5,3 és 6,5 értékek között ingadozott, a pontatlan színreprodukción pedig még az sRGB profil sem tudott érdemben javítani. Éppen ezért egyéni beállításokkal próbáltuk meg kiaknázni a monitorban rejlő lehetőségeket.

Helyes monitor beállításokkalHelyes monitor beállításokkal + színprofil
Célunk ezúttal is a 120cd/m^2 fényerő, 6500K színhőmérséklet és 2,2-es gamma érték elérése volt. Amikor a monitor képbeállításait a helyes értékekre állítottuk (fényerő, kontraszt, színhőmérséklet), jelentős javulás következett be, az eredményt a bal oldali grafikon tükrözi. Amikor az egyedi színprofilt is betöltöttük a kijelzőhöz, a színek még közelebb kerültek az ideális állapothoz, ez a jobb oldali grafikonon látható.

A végkövetkeztetés az, hogy ha grafikai munkát szeretnénk végezni a monitorral, akkor érdemes bekalibráltatni valahol (de még előtte érdemes egy próbát a lenti beállításokkal is). A beépített profilok ugyanis csak átlagosan pontosak, bár tény, hogy nagyon látványosak, ezért biztosan sokan lesznek olyanok, akiket a pontatlanság nem zavar, és fontosabbnak tartják a látványt, mert az tagadhatatlanul jó.

A tesztpéldány beállításai

Képminőség

A képminőséget természetesen a már bekalibrált monitoron vizsgáltuk meg. Ahogy azt korábban említettük a monitor legnagyobb erőssége a mesés színvilág, a kijelző képe mindegyik profilban szép volt. A színátmeneti gradienseken, a színező profiloknál minimális sávosodást láttunk, a pontosabb Standard és sRGB sémák esetében viszont egyáltalán nem fordult elő sávosodás. A szürkeárnyalatok közül még a sötétebbek is egészen jól látszottak, ebben egyértelműen a NightView profil volt a legerősebb. A kijelző fényerejével nem spóroltak, ami egy 3D-s monitor esetében különösen fontos. A tesztpéldány beállításait alkalmazva 367 cd/m^2 értéket mértünk egy fehér képernyőn, ami a feleződés után is elég ahhoz, hogy nappal, 3D módban tudjuk használni a monitort. A panel egyébként matt bevonatot kapott, ezért a tükröződéstől sem kell tartani. Ha szemkímélő módon szeretnénk használni a monitort, akkor jön jól a kijelző legalacsonyabb, 70 cd/m^2-es fényerőértéke.

A monitor csak digitális video bemenetekkel van felvértezve, melyek képe tű éles. A kijelző mindegyiknél ugyanazokat a képbeállításokat alkalmazza, ezért nincs lehetőségünk eltérő képet beállítani rajtuk. A bemenetek közt kézi jelváltás van, ezért ha valamelyiken megszűnik a jel, a kijelző szimpatikus módon nem kapcsolgat magától. A váltáshoz elég, ha a káván megtalálható bemenetváltó gyorsgombot használjuk.

1920 X 10801680 X 10501280 X 7201920 X 10801680 X 10501280 X 720
Lássuk a készülék interpolációs képességét! Ezt olyankor érdemes elővenni, amikor alacsonyabb felbontásban használjuk a monitort, például egy régebbi játékot veszünk elő. A kijelző az 1280*720 és 1024*768-as felbontásokat szövegolvasásra alkalmas minőségben tárta elénk, ezért ha felbontást csökkentünk, elsősorban ezeket érdemes választani. A monitor az 1280*960 és az 1152*864-es képméretet is jó minőségben képes megjeleníteni, ezért például játékra tökéletesen alkalmasak. Az 1680*1050, 1440*900 és 1280*800-as képméretek torzak, ugyanis a képarány kezelés csak a Full és 4:3 módokra terjed ki. Ha ez nem zavar minket, jó tudni, hogy a kijelző ezeket is szépen jeleníti meg. A HDMI bemeneten az OverScan is a rendelkezésünkre áll, ez kicsit belenagyít a képbe. A monitor viszont nem kapcsol át automatikusan, ezért amikor felbontást váltunk, akkor minden alkalommal, kézzel kell átkapcsolni a képarányt, ami kellemetlen.

A monitor betekintési szögei a TN paneles viszonylatban is csak átlagosak, ezért a kijelző sokat tud profitálni a beépített látószögjavító opcióból. Ezzel együtt már egészen használható monitort kapunk, de tény, hogy ennek megvannak a maga hátulütői is. Először nézzük, mit látunk, amikor ezt kikapcsolva hagyjuk. A képernyő oldalról enyhén sárgás beütést kap, de a sötétedés mértéke alig látható. Felülről már erős a kontrasztcsökkenés, de csak enyhe elszíneződés figyelhető meg. Alulról vöröses elszíneződés látható, de a sötétedés mérsékelt, ezért még egészen nagy szögből is olvasható marad a kép. Szemből nézve a képernyő tetején már bizony a színeknek egy másik árnyalatát látjuk, mint alul. Amikor bekapcsoljuk a látószögjavító opciót, akkor a képernyő alja és teteje szemből nézve már teljesen egyforma. Cserébe viszont a sötét szürkeárnyalatok kivilágosodásával kell számolnunk, „tejfölös” lesz a kép. Alulról a képernyő még nagyobb szögben marad világos, és felülről sem olyan látványos a kontrasztcsökkenés. A láthatóság tehát egyértelműen javul, ezért ha elsődleges célunk az olvashatóság javítása, érdemes bekapcsolva tartani ezt. Akik viszont szeretik a sötét színeket valóban sötétnek látni, azok számára ez csak egy alkalmi opció lesz. Összességében azt mondhatjuk, hogy a monitornak közepesen nagy betekintési szögei vannak, láttunk ennél jobb, de rosszabb látószögeket is.


Ellenben a háttérvilágítás fényerejét sikerült nagyon szépen, egyenletesen eloszlatni a képernyőn, ezért a képszéleken és a sarkoknál sem szűrődik be fény.

Fekete képernyő rövid záridővel fényképezveFekete képernyő hosszú záridővel fényképezve
A monitort természetesen válaszidő-gyorsítással is ellátták, ezzel sikerült elérni a specifikációban szereplő 1ms-os értéket. A gyorsítási funkciót Trace Free néven találjuk meg a menüben, melynek mértékét szabályozni is lehet. A két végállás közt nagy a különbség, de ennek előnye olyankor látható igazán, amikor magas képfrissítéssel használjuk a monitort. Amikor a kijelzőt 144Hz-en használtuk, akkor a túlvezérlési hiba felerősödött, de a monitor láthatóan gyorsabb lett, csökkent az utánhúzás, közvetlenebbnek éreztük az egér mozgását a képernyőn. 60Hz-en hajtva a monitort az előny már nem volt ilyen nagy, a túlvezérlési hibák ugyanúgy előjöttek, a pozitív oldalt csak a kicsivel jobb közvetlenség erősítette. A túlvezérlési hibák szellemkép formájában jelentkeztek, ami még mindig jobb, mint az elmosódás, ezért tapasztalataink alapján érdemes gyorsítást használni. A legjobb beállítást az arany középútnál találtuk meg, valahol 40 és 60% környékén, nem véletlen, hogy a monitort gyárilag 60%-ra állították be nekünk. A sebességen még lehetne csiszolni kicsit, de végeredményben azt mondhatjuk, hogy egyelőre kevés ennél gyorsabb monitor létezik.

Ami a 3D-s részt illeti, ezzel már korábban foglalkoztunk, ezért csak összefoglalnánk korábbi tapasztalatainkat. A 3D mód csak Dual-Link DVI, DisplayPort 1.2 vagy HDMI 1.3 és a feletti verziószámú kapun keresztül megy, Full HD felbontáson. A monitort lehetőségünk van 60, 85, 100, 120, valamint 144Hz-es beállítás mellett használni. Ha aktív-záras szemüveget használunk, akkor mindig feleződéssel kell számolni. A szemüveg ugyanis csak annyit tesz, hogy felváltva takargatja szemeinket, hogy mindig a megfelelő kép a megfelelő szemhez jusson. A villódzás nem mindenkinek ajánlott, az érzékenyebbeket zavarhatja, és lesz, akiknél fejfájás is jelentkezhet, ezért érdemes szüneteket tartani. Akik viszont nem ennyire érzékenyek a villódzásra, élvezni fogják a valós térhatást, éppen olyan élményt nyújt, mintha egy 3D-s moziban ülnénk. A monitor a 3D-s megjelenítésre tehát mindössze a 144Hz-es képfrissítése miatt alkalmas, a térhatás többi részét az nVidia szemüveg+transzmitter+szoftver triónak köszönhetjük. A megszállott játékosok azonban szemüveg nélkül is hasznát vehetik a magas képfrissítésnek. Az nVidia 3D Vision 2 rendszere a többmonitoros megjelenítést is támogatja, egészen pontosan 3 kijelzővel vehetjük körbe magunkat, ha PC-nket egy megfelelő nVidia kártyával is felvértezzük. 3D monitorvásárlás előtt pedig mindig érdemes tájékozódni, mert a kijelzőt, a videokártyát és a szemüveget jobb egyszerre beszerezni a kompatibilitási problémák elkerülése érdekében (a lista az nVidia honlapján olvasható).

Asus VG248QE

Tagadhatatlan tény, hogy a kijelző egy tisztességes iparos munka, mert hozza a specifikációs listában ismertetett értékeket, így ebben a típusban sem kellett csalódnunk. A képminőséget összességében jónak találtuk, a monitor képe tű éles, színei szépek, a beépített képprofilok pedig nagyon látványosak tudnak lenni, a megfelelőt választva pedig még a sötét jelenetek is nagyon jól látszanak. A gyári profilok viszont nem túl pontosak, ezért ha a pontos színreprodukció is fontos, a monitort érdemes bekalibráltatni valahol. A háttérvilágítás tökéletes, sehol nem láttunk rajta foltokat vagy bevilágítást. Ami a sebességet illeti, az egyik leggyorsabb monitorral volt dolgunk, kevés túlvezérlési hibához, de annál nagyobb közvetlenséghez volt szerencsénk. Az alacsony felbontások közül több is akadt, amiben nagyon jó minőségben játszhatunk, itt egyedül a képarány automatikus átkapcsolását hiányoltuk. Kiemelnénk még a kijelző nagy fényerőtartalékát is, ami nemcsak a napsütéses időjárás miatt, hanem a 3D mód miatt is fontos, hiszen az aktív-záras szemüvegeknél képfrissítés és fényerő szempontjából is feleződéssel kell számolni. Ha már itt tartunk, a kijelzőt felkészítették arra, hogy az nVidia 3D Vision 2 szettjével együtt tudjuk használni, hiszen a rendkívül magas 144Hz-es képfrissítése alkalmassá teszi erre. A pozitívumok sorát erősíti még a masszív és remekül konfigurálható állvány, a 3 digitális video bemenet, a jó anyagminőség, valamint a GamePlus részlegben megtalálható célkereszt és időzítő, melyeket a képernyőre tudunk kirakni. A monitornak beépített hangszórói is vannak, hangjuk nem túl acélos, de szükség esetén még jól jöhetnek.

A specifikációs lista tehát kipipálva. Más kérdés, hogy milyen elvárásaink vannak egy monitorral szemben, hiszen ennyi pénzért már joggal várjuk a csodát. A csoda jelen esetben megvolt ugyan, mert a magas képfrissítés extrája különlegessé teszi a monitort, de a kijelző ennek ellenére sem igazán nőtt a szívünkhöz, ami egyértelműen a látószögek rovására írható. Szemből nézve a képernyő tetején már nem ugyanazokat a színeket láttuk, mint alul, amin a látószögjavító opció bár sokat segített, végeredményben mégiscsak egy kompromisszumos megoldást kapunk. Ezen a ponton mi egy kicsit elégedetlenek voltunk, összességében viszont nagyon jól szerepelt a kijelző, és ezt az értékelésünk végpontszáma is tükrözi.

A kijelzőhöz nem jár 3 napos pixelhiba-garancia, de a csomagban egy Dual-Link DVI kábel is megtalálható, ezért erre már nem kell költenünk.



A monitort az Asus magyarországi képviseletétől kaptuk kölcsön, ezúton is köszönet érte!

 

 

 

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

16. Djmisi
2013.01.19. 11:03
Hát én akkor is elfogadnám igazi gamer monitor.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. stranger
2013.01.19. 12:02
Sajnos ezzel adják el ezt a hulladékot, hogy legalább gamer, közben...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Simba
2013.01.19. 13:47
TN panel, vicc...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. hhx
2013.01.19. 16:02
82 ezer Forintot biztos nem adnék egy TN paneles monitorért. DE örüljünk, hogy szar minőségben (TN panel) nézhetjük a 3D-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Imo
2013.01.19. 16:11
igazad van hhx. ki a franc adna 83e ft-ot egy szaros tn paneles monitorra. a 3d amúgy se kiforrott. ha ips monitor lenne és abból is minimum eips vagy ahips akkor azt mondom jó rendben van. asus nak 1 jó monitorja van a többi kuka.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Antos
2013.01.19. 16:53
lmo: Leírnád melyik az Asus egyetlen jó monitora? Csak kíváncsiságból kérdezem, megnézném. Köszi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Imo
2013.01.19. 19:43
Antos kérésedre:
http://www.ipsmonitor.com/guides/best-monitor-for-photo-editing-2011-the-top-10/

Asus PA246Q
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Imo
2013.01.19. 19:45
ismétlem Önmagam. a 3d még csak gyerekcipőben van. most jelenleg 600 hz-es technnológiával frissítik a képernyőt, de még mindig kevés. sőt az 1000 hz is a plazmánál. a gyors mozgást jelenleg egyik tv se tudja lekövetni akadás,, szakadás nélkül. a 24p technológia is szar. szóval felejtős egyenlőre a 3ds tv és monitor is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Imo
2013.01.19. 19:47
ocsabi, nem értesz hozzá,. kérlek feleslegesen ne hülyítsd a népet. köszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Imo
2013.01.20. 08:04
ócsábi. igen láttam aneoplazmát is. és megsúgom az is szar 3d re. nézd meg egy gyors mozgásnál, hogy a karakterek, tárgyak éleik nem folyamatosan mozognak. itt nem az fps-ről van szó, hanem a technológiáról. monitorban meg abszolút sehol nem tart.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. nemlehet
2013.01.20. 17:37
Most nem azért, de állandóan megy a fröcsögés itt a TN panelra. Nekem egy Samsung BX2440 monitorom van és TN paneles. Szinte tökéletes képe van, talán csak a függőleges betekintési szögei lehetnének jobbak. A színhűsége szerintem jó, a feketéje szép, nem laggol, nem húz után, jól skálázható. Egyik barátom vett egy IPS paneles csodát, hogy hű de jó lesz aztán semmivel nem jobb.... Direkt megnéztem több jó IPS paneles monitort (bár nem tudtam mellé rakni a sajátom) és nem nagyon éreztem azt, hogy hú ez de mennyivel jobb lenne....

Talán grafikusok, vagy fotósok kiszúrják az ilyesmit, de ez kb olyan mint amikor 4 és az 5 milliós hangrendszernél vitatkoznak arról, hogy melyiknek tisztább a hangja..

Ha esetleg van olyan szempont ami kimaradt nálam súgjátok már meg, mert baromira nem értem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.01.20. 17:41
Pedig elég durván van különbség és azért nem látod, mert nem egymás mellett van a kettő és úgy gondolod, hogy az otthoni is pontosan ugyanolyan, esetleg nincs rendesen bekalibrálva az IPS panel, de fényévekről meglehet állapítani, hogy melyik milyen panel.

Itt egy kis összehasonlítás.

És ez egy olcsó IPS-e panel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. nemlehet
2013.01.20. 17:49
Hm, hát megnéztem a videót. A betekintési szögben van óriási különbség.

A színhűség szerintem leginkább beállítás kérdése, én mondjuk sokat mókoltam vele és többen is megjegyezték, hogy jó lett. De ok mondjuk, hogy jobb.

Pl amikor CRT-LCD vagy HD-ra váltásom volt akkor azért azt mondtam, hogy na ez igen, ez különbség de ez már bocsánat de lóf*sz. Még mindig nem értem, hogy miért szutyok szarozza mindenki meg "ha kinyírnának se használnék olyat".

Vagy ne próbáljam megérteni és tekintsem e-f*asznak amire egyesek büszkék?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. maci
2013.01.20. 18:24
Van akinek e-pénisz, általában azok hangoztatják hogy "ha kinyirnának se...". A TN is jó, ha olyan helyen használják ahol elég a tudása, de pl. fotókkal mókolásra szóba sem jöhet, oda tényleg egy jó wide-gamutos ips dukál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Csaber stran...
2013.01.23. 12:01
Maradjunk annyiba ,ha már annyira a színhűség meg a válaszidő a fontos , hogy az ips monitor egy crt mellett sírva elbújhat ha a fogyasztást és a méretet nem nézzük , másrészt te azért nem vagy független ebben , mivel monitor kalibrálást is vállalsz .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Simba
2013.01.24. 13:29
Vicces, hogy valaki szerint színhűségben felveszi a versenyt egy TN paneles monitor egy IPS-el. Ez butaság. Elárulom nagyon nem.

Igen a CRT meg sírva elfuthat a geometria hibáival a TFT elől. Ezt sokan kifelejtik a képletből, ha a CRT-t magasztalják. Ott nincs egyenes vonal, csak legfeljebb egyenesnek tűnő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!