iPon Cikkek

Asus Zenfone 2 Laser és Zenfone Selfie Teszt

Dátum | 2015. 11. 13.
Szerző | rolmanus
Csoport | MOBILTELEFON

Azoknak, akik szeretik az ASUS telefonjait, de nem akarnak beruházni a csúcskategóriának számító 5,5 colos Zenfone 2 csodatelefonra, idén több alternatívát is felkínált a cég a karácsonyi szezonra. Ilyen a Zenfone 2 Laser és a Zenfone Selfie is: két nagyszerű készülék, az egyik egy picit túl merész árazással. Előbbi az 5 colos, “szerényebb” Zenfone 2 felturbózott változata, utóbbi pedig nevéhez hűen egy a fényképezésre, első sorban a szelfizésre felhúzott, 5,5 colos méretű készülék.
Zenfone Selfie
Érdekesség, hogy bár utóbbi telefon az, amelyet nyíltan a fényképezésre húztak fel, a Laser is elsősorban a hatalmasat javult kamerában különbözik a sima 5 colos Zenfone 2-től, így egyik telefon képeiben sem fogunk csalódni, sőt. Csak éppenséggel a nagyobb készülékkel a szelfik szerelmeseinek többé semmivel nem nyújt majd kevesebbet az előlapi kamera, mint a hátlapi. Bizony, ez azt jelenti, hogy elöl is 13MPixeles fotók készíthetőek, egy kéttónusú LED-es villanóval megtámogatva.
Ha a specifikációkat megnézzük, láthatjuk, hogy középmezőnyhöz képest viszonylag erős vasakat rejtenek az Asus fedőlapjai, a kisebbik készülékben egy négymagos Snapdragon 410, a nagyobbikban pedig egy nyolcmagos Snapdragon 615 lapul, 2 illetve 3 gigabájt belső memóriával ellátva. Látható, hogy a legtöbb helyen szignifikánsan túlteljesíti az olcsóbb variánst a Selfie, ám meglepő módon ez inkább csak papíron igaz, mintsem éles bevetésben: általános használat során mindkét telefon hasonlóan jól teljesít. Persze vannak területek, ahol a Selfie észrevehetően veri a Lasert, nemsokára ezekkel is foglalkozunk majd. Ami érdekesség, hogy bár hivatalosan mindketten a középkategóriában kaptak helyet, a Selfie már-már a csúcskészülékekkel vetekszik, de elsősorban árazásban. Tudásban sincs oka szégyenkezni, de amikor már csak alig 10 ezer forintnyira, gyakorlatilag karnyújtásnyira van a csúcsmodell, akkor azért megkérdőjelezi az ember, hogy megérnek-e annyit azok a szuper szelfik.
Azt már a Zenfone-ok csomagolása elárulja a kedves vásárlónak, hogy elegáns készülékkel áll szemben: nekem eddig is nagyon tetszett az ASUS lukacsos dobozának megoldása, és még most is elégedetten sóhajtottam a két telefon kicsúsztatása közben. Aztán jött egy enyhe megtorpanás, mikor szembesültem vele, hogy egy roppant férfias rózsaszínű Selfie készüléket szántak nekem, de semmi baj: hagytam a feminin énemet érvényesülni, és továbblendültem a dolgon.
A Zenfone 2 Laser elegáns, letisztult külsőt kapott
Mindkét telefon kialakítása meglehetősen elegáns, az ASUS-telefonoktól már megszokott letisztultság jellemző rájuk. A kisebb Zenfone 2-es első ránézésre simán egy csúcskategóriás készüléknek tűnik, és kézbevételkor sem gondoljuk sokkal kevesebbnek. Mindkét készülék kényelmes, ívelt kivitelezést kapott, ami még a nagy méretet is segíti: megmondom őszintén, soha nem voltam az 5 colosnál nagyobb telefonok kifejezett rajongója, de a Selfie egyszerűen annyira idomul az ember tenyeréhez, hogy a számomra túlméretezett telefon fogását is secperc alatt megszerettem. Az is segít, hogy a Zenfone 2 Laser és a Zenfone Selfie esetében is a hátlapi hangerőszabályozó mellett döntöttek, ami egy bizonyos méret felett egyszerűen kényelmesebben elérhető, mint az oldalsó sáv. Pedig a legtöbb gyártó nem erre szavaz, nekem is sűrűbben jár olyan telefon a kezemben, ahol az oldalsávon vannak ezek a gombok, pedig nem tart túl sok ideig, mire megszokja az ember.
A Zenfone Selfie előlapi kamerája már-már szükségtelenül jó
Az viszont már érthetetlen, miért kellett a nagyobbik Zenfone készüléknek is a legtetején, középen elhelyezni a lezáró/kikapcsoló gombot. Még a kisebbik telefonnak sem áll kifejezetten jól, de a nagyobbik esetében emiatt fizikai képtelenség ugyanazzal a kezünkkel lezárni a telefont, amivel használtuk. Azt is érdemes megjegyezni, hogy bár mindkét eszköz műanyag borítást kapott, a szürke modell esetében ez kevésbé feltűnő (a rózsaszínen nagyon látszik a műanyag mivolta). A lezáró gomb elhelyezésén kívül igazából csak egyetlen egy kialakításbeli malőrt tudok kiemelni, de ez már lehet, hogy csak az én személyes nyűgöm: sajnos a készülékek kijelzője alatt található főgombok most sem kaptak hátsó világítást, így sötétben továbbra sem látjuk majd, mit is nyomunk, persze egy idő után az embernek ez már gyakorlatilag úgyis az agyába ivódik, szóval nem fajsúlyos probléma.
Azt gondoltam, a tesztek során egyértelműen dominálni fog a nagyobbik Asus készülék, ám meglepetésemre azért akadtak olyan kategóriák, ahol a szignifikánsan olcsóbb telefon emelkedett felül. Ettől függetlenül az eredmények legtöbbje a Selfie felsőbbrendűségét mutatja, csak éppen nem jelentőségteljesen, ráadásul a gyakorlat egészen mást mutatott.
Talán a Geekbench eredményei alakultak a leginkább a papírforma szerint, a Selfie látványosan túlteljesítette a kisebb készüléket a teszt során. Egy processzormag esetében 492-673-as eredménnyel “győzött” a nagyobb telefon, több magnál viszont (érthetően) már durvább eltérést láthatunk: a Laser 1466 ponttal végzett, míg a nagy testvér több mint a dupláját, 2667 pontot tudott felmutatni.
A grafikus teszt során szintén észrevehetően felülkerekedett a drágábbik készülék, itt azt is tudom mondani, hogy abszolút jogosan. A Selfie ugyanis játékok terén egyértelműen jobb választás, mint az olcsóbb variáns, és ezen tapasztalatokat a 3DMARK eredményei abszolút megerősítik. A Slingshot teszt során a Laser csak 52, a Selfie pedig 84 pontot ért el, ám a két másik eredmény, a Graphics és a Physics pontszám már kevésbé tér el drasztikusan: a Graphics esetében 41-67, a Physicsnél pedig 701-971 lett az eredmény, mindkét esetben a Selfie javára. 3D-s programok futtatása közben érezhető is volt a Selfie fölénye, sokkal stabilabb képfrissítést, és kevesebb szaggatást hozott magával a nagyobb telefon.
A PCMARK teszt hozta a legérdekesebb eredményeket, itt ugyanis váratlan módon az olcsóbb telefon győzedelmeskedett. Az általános munkateljesítményben kevesebb mint 100 ponttal, 3377-3254-re verte meg a Laser a Selfiet, a böngészőtesztben azonban már csúnyábban: a kisebb készülék 3621 pontot szedett össze, míg a szelfitelefon csak 3142-t. Videólejátszásban nagyon hasonló lett a két eredmény (3681-3722). Érdekes módon az írási sebességben volt a legdrasztikusabb a különbség, itt a Laser majdnem 600 ponttal, 3809-3294-re dominálta a drágább variánst. A fotószerkesztési tesztet a Selfie nyerte, de nem drasztikus különbséggel (2562-2910). Összességében elmondható, hogy bár a Selfie-ben egyértelműen erősebb a vas, ami játékok és megterhelő feladatok esetén nagyon jól jön, de a hétköznapi használat során nem érezhető drasztikus különbség. Sőt, még olyan is előfordul, hogy az olcsóbb Laser teljesít jobban: én a tesztelés során egyértelműen a Lasert találtam preferálandónak az általános használatra (valószínűleg a kisebb felbontású kijelző nagyon jól ellensúlyozza a gyengébb vasat).
A Laser (fent) és a Selfie (lent) hátlapi kamerája hasonlóan teljesít)
Kamerák terén már más a helyzet. Bár mindkét telefon fényképezője szuper minőségű fotókat készít, a Selfie ebben már nevéből adódóan is jobban kellett teljesítsen: így is lett. Mind a Laser, mind a Selfie 13 megapixeles hátlapi kamerája remek fényképeket csinált, a kisebb készülék szelfikamerája viszont azért érezhetően visszafogottabb minőséget képvisel. Szó se róla, a Laser előlapi kamerájával is jó képeket tudunk készíteni, de a Selfie abszolút méltó a névre, és pontosan ugyanolyan szintet hoz az első rögzítővel is, mint a hátsóval. Ettől függetlenül az előlapi kamerával rögzített anyagok többnyire csak a közösségi hálón végzik, a videóhívás pedig nem igényel 13 megapixeles kamerát, így joggal merül fel a kérdés: egyáltalán kinek van szüksége ilyen jó szelfikamerára? Multimédiás téren mindkét készülék abszolút kielégítően teljesített: a hangszórók meglepően tisztán és hangosan szóltak, a kijelzője pedig mindkét készüléknek egész szépen mutat. Azért csak egészen, mert az 5 colos kijelzőméretnél azért nem számít csillagos ötösnek a 720p-s felbontás, a nagyméretű Selfie pedig ugyan gyönyörű Full HD-s képernyőt kapott, cserébe az némileg tükröződik is. Üzemidő terén egyik telefonnak sincs oka panaszra. Bevallom őszintén engem először kicsit megijesztett, hogy a Laser “csak” egy 2000 milliamperórás akkumulátort kapott, de az Asus példátlanul sakkozott ezzel a mennyiséggel: a telefon könnyedén hozza az egynapos üzemidőt. Masszív YouTube-használat mellett a Laser 8 órát bírt ki, a Selfie-ben helyet kapott 3000 mlliamperórás akksi viszont itt meg is mutatta erejét: az a telefon 11 órán keresztül bírta a YouTube-tesztet.
A ZEN UI-t némi idő megszokni, de szerethető rendszer
Mindkét telefonon 5.0-ás Lollipop Android szoftvert találunk, az ASUS nagyon saját ZEN UI-jával. Azért “nagyon saját”, mert a cég tényleg nem félt belenyúlni, és kedvére formálni az Android rendszerét. Ennek számos előnye van, azt azonban mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy emiatt az első fél órában még teljesen el voltam veszve a készülékkel: egyszerűen megszokhatatlan volt számomra, hogy mindent egy almappában keressek a jól bevált elrendezés helyett. Aztán persze ezt hamar leküzdi az ember, így a ZEN UI hosszútávon mindenképpen kényelmes alternatíva, hiszen számos apró egyszerűsítés van rajta, ami boldogabbá teheti bármely Android-felhasználó életét. Csak ne várjuk, hogy egy perc alatt átlássuk.
A Selfie esetében ráadásul számos extrát is kapunk, mert a név kötelez. Először, is egy egyszerű, megválasztható gesztussal azonnal beléphetünk a szelfi módba, nem kell elindítani külön a kamera applikációt és előlapi kamerára váltani. Van még panoráma szelfi, kevés fényhez igazított mód és a fotókat nagyon egyszerűen lehet manipulálni, a még szebb végeredmény érdekében. A marketingesek ezt Beautification módnak hívják. Ne mondjatok semmit...
Az Asus Zenfone 2 Laser és a Zenfone Selfie két nagyszerű telefon, de ha választani kellene közülük, egyértelműen az olcsóbb variánst ajánlanám nyugodt szívvel. Bár a Laser hardveresen érezhetőbben gyengébb társánál, árazása miatt még kizárólag a középkategória versenyzőivel mérjük össze, akik között pedig nagyon jól teljesít. Remek felhasználói élmény, szuper kamera, és meglepően jó üzemidő. A Selfie szintén nagyszerű élményt nyújt, méghozzá egy bődületes első kamerával együtt, ugyanakkor mindezt olyan áron, ahol már a felsőkategória alját súrolgatjuk.
Épp ezért a Selfie képességeit az ember akarva-akaratlanul is az alig 10 ezer forinttal drágább zászlóshajóval, a Zenfone 2-vel hasonlítgatja, amely mellett viszont már észrevehetően elmarad. Bár a legtöbb területen jobban teljesít, mint a Laser, nem olyan szignifikáns a különbség teljesítményben, mint árazásban, ráadásul csak igen kevés az olyan felhasználó, aki valóban hasznát veheti egy ekkora előlapi kamerának. A többségnek éppen ezért éppen elég az, amit a Zenfone 2 Laser nyújt, ami saját árkategóriájában gyakorlatilag hibátlan választás. A Zenfone Selfie szintén nem lenne egy rossz vásár, de legalább tízezer forinttal olcsóbban tudnám csak jó szívvel ajánlani, mert hiába az óriási előlapi kamera, ebben az árkategóriában már van egy riválisa, aki túlteljesíti: Zenfone 2-nek hívják. Zenfone 2 Laser PRO: + Szép, elegáns kivitelezés + Remek ár/érték arány + Szinte ugyanolyan minőségű hátlapi kamera, mint a csúcsmodellnél KONTRA - Csak 720p-s kijelző - A 2GB RAM néha kevés (bár ebben az árkategóriában igazából rendben van) Zenfone Selfie PRO: + Gyönyörű kijelző + Szuper előlapi kamera + Majdnem azt hozza, mint egy csúcstelefon KONTRA: - Sajnos majdnem annyit el is kérnek érte - Kicsit tükröződik a képernyő - A lezáró gomb elhelyezése nem éppen ideális
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. tookmindeg...
2015.11.13. 15:46
Laser ipon: https://ipon.hu/search/shop/Zenfone%202%20Laser
Selfie ipon: https://ipon.hu/search/shop/Zenfone%202%20Selfie
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!