iPon Cikkek

Avadon 3: The Warborn - Ez a harc lesz a végső

Dátum | 2016. 10. 13.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Nico Jacobellist, a Heights Art Theatre mozi tulajdonosát 1961-ben egy komoly, 2500 dolláros, azaz mai árakon számítva hozzávetőlegesen öt és fél millió forintos büntetés megfizetésére kötelezték azért, mert bemutatta Louis Malle Szeretők című, Ohio államban obszcén pornográfiának minősített és ezért betiltott filmjét. A vállalkozó azonban nem nyugodott bele az ítéletbe és elhatározta, hogy minden követ meg fog mozgatni azért, hogy bebizonyítsa, hogy vaskalapos, életidegen puritánok áldozata, akik számára minden, az általuk normálisnak elfogadottól elütő dolog erkölcstelen, veszedelmes, vagy erőszakos. Ügye végül a legfelsőbb bíróság elé került, aminek egyik tagja, Potter Stewart úgy nyilatkozott, hogy bár nem tudná definiálni, hogy pontosan mi is az a kemény pornó,de felismeri ha látja és véleménye szerint a kérdéses mozgókép nem tartozik ebbe a kategóriába. A bíró rendkívül sajátos indoklása hamar szállóigévé lett és azt a későbbiek során többen is idézték saját, szubjektív véleményük alátámasztására. Véleményem szerint a játékipar a CRPG-k pontos meghatározásánál látja nagy hasznát Stewart sziporkájának. Hiszen, hogy pontosan mitől is lesz egy számítógépes program szerepjáték, azt nem könnyű definiálni, és kevés dolog tud nagyobb vitát gerjeszteni, mint hogy bizonyos alkotások kiérdemlik-e ezt a titulust, vagy sem.
Vajon a karakterek, illetve azok képességeinek testreszabása lenne a döntő és ha így van, akkor a lényegében cselekmény nélküli, szerep kijátszására semmiféle esélyt nem adó, jellemzően online, fantasy vagy sc-fi környezetben játszódó, primitív játékmechanikájú "kattintgatós" címek is ide sorolhatóak? Netán a történet lenne a fő elem, mely esetben felmerül, hogy az interaktív fikciót hova is soroljuk? Esetleg döntési helyzetek számítanának, vagy az interaktivitás, de akkor mi van azokkal a tucatjával sorolható címekkel, amik lineárisak és semmibe sem engednek beleszólást? Mikortól mondhatjuk valamire, hogy csak RPG elemekkel bír, és mi az a határ, amikor már teljesen annak is tekinthetjük? A fogós kérdésekre nem egyszerű választ találni, de egy dolog biztos: az 1994-ben, Jeff Vogel által alapított Spiderweb Software neve hamar fogalommá vált a nehezen meghatározható kategória rajongóinak körében. Lássuk hát, hogy mit is kínál a 2011-ben útjára indult Avadon-szériát lezáró, The Warborn alcímet kapó művük!
Bár az alkotás az előzmények ismerete nélkül is élvezhető, nem árt tisztában lennünk az alaphelyzettel. Kalandjaink Lynaeus megannyi háborút és szenvedést látott világán játszódnak, ahol öt, a kontinens közepén lévő nagyhatalom vezéreinek elegük lett a vérontásból és úgy döntöttek, hogy kerül amibe kerül, de biztosítani fogják alattvalóik számára a hőn áhított békét. Ennek érdekében megkötötték a csak Paktumként emlegetett alkut. Az ezt aláíró országok megfogadták, hogy elfeledik régi sérelmeiket, beszüntetik az ellenségeskedést és erejüket a céltalan öldöklés helyett arra fordítják, hogy megvédjék magukat a külső fenyegetésektől. Akadtak azonban akik attól tartottak, hogy a békeszerződés nem sokkal ér majd többet annál a pergamennél, amire leírták. Hiszen, elképzelhetetlennek tűnt, hogy az egyén vágyait semmire sem tartó, mindent betegesen szabályozó holklandaiak, ás Dharam excentrikus lakói sokáig el tudják viselni egymást, a kedvteléseknek hódoló kellemderieliekről, Wyldrylm barbárjairól, vagy Kva sajátos becsületkódex szerint élő nemzetéről nem is beszélve. Ezért létrehoztak egy, a tagságot alkotó nációk felett álló tanácsot, ami egy saját, bárhol bevethető haderőnek parancsol. Egyeseknek azonban ez sem volt elég biztosíték, így garantálva, hogy a tanács se élhessen vissza a hatalmával, megszületett Avadon elvileg mindentől és mindenkitől független, számadással senkinek sem tartozó rendje. Az ide felvételt nyerő kiválasztottak egyetlen feladata, hogy leszámoljanak azokkal, akik fenyegetni merik a törékeny békét.
Dolguk nem egyszerű, mert egyrészt a szövetségen belül rendszeresen felbukkannak olyanok, akik a saját pecsenyéjüket sütögetnék és nem bánják, ha ehhez mindent lángba kell borítaniuk, másrészt a határokat is éjt nappallá téve ügyelni kell, hiszen enélkül elmondhatatlan szörnyűségek keserítenék meg a helyiek életét. Vad és kegyetlen pusztai népek és torz testű rémalakok hordái lesik, hogy mikor prédálhatják fel a gazdag vidéket, emberevő titánok portyáznak, ősi, gőgös mágusok tébolyult kísérletei éreztetik a hatásukat és az egykor hatalmas, ám bukásával arroganciájából mit sem vesztő Tawon császárság is minduntalan ármánykodik. Avadon harcosai és mágusai azonban vezérük, a tanács bábjának szánt, ám önállósodott, kevély és nyakas Redbeard iránymutatása alapján mindeddig az alávaló merényletek és a nyílt támadások ellenére is helyt tudtak állni, de soha nem lehet tudni, hogy meddig képesek még felvenni a harcot a túlerő és az alattomos belső ellenségek ellen.
Mint ahogy látható, Lynaeus nem tartozik az unalmas helyek közé és erre a harmadik felvonás sem cáfol rá. Bár a korábbi részekben el lehetett árulni Avadont és/vagy a Paktumot, a hivatalos befejezések értelmében mindig győzött a jó, így a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a minden nehézség ellenére kitartó rend egyik tagját alakítjuk, akinek a helyzete kiemelt és látszólag közmegbecsülésnek örvendő státusza ellenére távolról sem rózsás. A béke őreinek ellenségei ugyanis egy precíz és kíméletlen támadással lerohanták és megsemmisítették az azok főhadiszállásaként szolgáló Fekete Erődöt és ezután nekiláttak, hogy kiéljék vérszomjukat az öt népen. A feladatunk tehát adott. Mivel a csapás az összeomlás szélére sodorta a szervezetet, nem csak a civilizáció fennmaradásáért, hanem a békefenntartók egykori dicsőségének visszaállításáért is mindent meg kell tennünk. A készítők becsületére legyen mondva, bár sajnos ezúttal sem ússzuk meg a műfaj olyan kirobbanthatatlan és elpusztíthatatlan sablonjait, mint a tárgygyűjtögetés, vagy a pincében megbúvó kártevők felszecskázása, valóban érezni lehet, hogy nem holmi vándor szerencsevadászok, hanem a rend és a béke éber őrei vagyunk, akiknek a szava törvény. Emiatt igen gyakran kapunk lehetőséget arra, hogy kisebb-nagyobb ügyeknél a saját belátásunk szerint döntsünk.
Az efféle vitás helyzetek rendkívül változatosak és csakis rajtunk áll, hogy a jog szellemének, vagy betűjének megfelelően cselekszünk-e. Normális körülmények között például a barbárokkal üzletelő csempészek sorsa nem lehet kérdéses, hiszen aki az ellenséggel cimborál, kegyelemként kell fogadja, hogy hosszas kínhalál helyett csak gyorsan lekaszabolják. Ám, az efféle kétes elemek kémként kiváló szolgálatot tehetnek nekünk – már ha vállaljuk az árulás rizikóját. Az is csinos dilemma, hogy mit is tegyünk egy, a rendünket szolgálni kívánó, kétségbeesett törzsfő árulóvá lett fiával, akinek a kivégzése diplomáciailag nem a legbölcsebb. Ráadásul, miközben életről és halálról döntünk, a rend belső hatalmi harcai sem kerülnek el minket. Emiatt valóban úgy érezhetjük, hogy egy nálunk nagyobb hatalom különleges, az átlagemberek felett álló ügynökei vagyunk, akinek minden lépése formálja a történelmet. Mindez egyébiránt nem csak holmi szókép, mert az, hogy megmarad-e a Paktum vagy sem, kizárólag a mi döntéseink függvénye.
Ugyan, mint ahogy azt olvashattuk, messze nem kötelező minden konfliktushelyzetben agresszívan fellépnünk, a körökre osztott harcok természetesen fontos szerepet töltenek be a játékban, hiszen a szörnyetegekkel, vagy a Paktum legfanatikusabb ellenségeivel szemben mit sem érnek a szép szavak. Összesen öt, eltérő erősségekkel bíró osztály képviselőivel vonulhatunk hadba. A blademasterek elsősorban közelharchoz konyító, a nyers erőt preferáló harcosok, akik az íjakkal is elboldogulnak. Mindenkinél jobban ismerik a vívás csínját-bínját, de ha úgy hozza a szükség, berzerkerként őrjöngnek, vagy épp a puszta jelenlétükkel emberfeletti teljesítményekre sarkalják bajtársaikat. A shadowwalkerek a kevésbé tisztességes összecsapások hívei, hatalmas sebeket osztó, az ártalmas főzetek és a sav használatát sem megvető orgyilkosok és bár meglehetősen jól elboldogulnak a test-test elleni összecsapások során is, fő fegyverük a jókora hajítócsillagra hajazó razordisk, amivel messziről végezhetnek az áldozatukkal. A varázshasználó sorcererek egyetlen intésére tűz, jég, vagy villámcsapás végez azzal, aki az útjukban áll, de nem csak a direkt sérüléseket okozó bűvigéket ismerik, hanem átkokat is szórhatnak vagy épp csapattársaiknak nyújthatnak védelmet. A sámánok a természet urai, idézett lényeikkel bármikor meg tudják fordítani a hadiszerencse menetét, de akár meg is mérgezhetik ellenfeleiket és mindezeken túl messze földön híres gyógyítók. Az először a második részben felbukkanó tinkermage-ek neve némileg megtévesztő, mert nem misztikus varázsszavakkal, hanem a köznép szemében szintén mágiának tűnő találmányokkal aratnak diadalt. Lövegek építése mellett gránátokat, kampókat és hálókat is kilőhetnek, valamint ha úgy hozza a szükség, ők is célba találnak a razordiskkel.
Lényeges, hogy bár akadnak kisebb-nagyobb átfedések, az összes kaszt egyedi, ráadásul rengeteg képzettséggel bírnak, amiknél nem mindegy, hogy azokat hányadik szinten is ismerik. Egy kisebb idézőmágia alapesetben például csak egy nem túl erős, inkább csak golyófogónak jó farkast hív az oldalunkra, de ha költünk rá egy pár pontot, akkor már egy „átkozott üvöltésű”, azaz a kijelölt ellenséget vérfagyasztó vonyításával meggyengítő toportyánféreggel bővíti ki ideiglenesen a kompániánkat. Amennyiben pedig még ezt is kevésnek találjuk, egy kis fejlesztéssel elérhetjük, hogy egy, a keményebb helyzetekben is bevethető pokolkopót hajtsunk uralmunk alá. Hasonlóképpen, az íjakkal való gyakorlatozás egy ideig csak a találati esélyt növeli, de aztán ha elég tapasztaltak vagyunk, akkor az összes, egy jókora célterületen álló ellenségünkből tűpárnát csinálhatunk. Ezen kívül egyes, mérföldkőnek számító szintek elérésekor specializációt is választhatunk, azaz eldönthetjük, hogy a támogatói, a hatékonyságnövelő, vagy a direkt harci képzettségeinket kívánjuk-e profibban használni. Az amúgy is komplex képet még tovább árnyalja, hogy négy tulajdonságot, jelesül a távharc sikerét és a védelmet növelő ügyességet, a közelharci sebzésre bónuszokat adó erőt, az életerőnket javító állóképességet és a mágiahasználóknak nélkülözhetetlen intelligenciát is fejleszthetjük. Az sem mellékes, hogy az éppen nem használt hősök is a többiekkel együtt fejlődnek, így ha már unjuk az egyiket és lecserélnénk egy másikra, nem kell hosszú órákat fölösleges henteléssel töltenünk, hogy felhozzuk a hanyagolt csapattársat a többiek szintjére. A kombinációs lehetőségek száma tehát figyelemreméltóan nagy, amit még tovább növel, hogy idővel módunk nyílik arra, hogy újraosszuk a pontokat.
Összességében tehát a Spiderweb Software munkája újfent meghozta annak gyümölcsét és ismét egy kiváló játékkal lettünk gazdagabbak, aminek azonban akad pár, hallatlanul idegesítő vonása. A tárgykeresési rendszerbe például könnyedén bele lehet őszülni, mivel a más címeknél megszokottal ellentétben a potenciálisan felvehető eszközök ikonjai nem mindig láthatóak, vagy egyszerűen nem tudunk interakcióba lépni velünk. Ezért, valahányszor egy új helyszínre érkezünk, legalább egyszer be kell nyomnunk a földön heverő készségeket megjelenítő gombot, de egy nagyobb szobában vagy csarnokban ezt néha 2-6 alkalommal is el kell játszanunk, mert nem mindegy, hogy hol is állunk, amikor megkezdjük a kutakodást. A helyzetet csak tovább súlyosbítja, hogy valami érthetetlen és felfoghatatlan ok miatt egymást érik a csak látványelemként funkcionáló kupacok. Mindez elsőre lehet, hogy nem hangzik olyan vészesen, de a hetvenedik ilyen csali megnézésekor az ember nagyon határozottan elkezd tűnődni azon, hogy nincs-e jobb dolga, mint hogy azzal szenvedjen, hogy minden sarokba benézzen. Emiatt pedig, hacsak nincs az átlagosnál jobb monotónia-tűrőképességünk, könnyen lehet, hogy hanyagolni fogjuk a környezet felfedezését.
A grafika mellett sem lehet elmenni szó nélkül. Igen ritkán foglalkozok behatóan a külcsínnel, hiszen a pár hónapja tesztelt, szintén nem a szépségével hódító Balrum is igazolta, hogy az indie-szcénában egymást követik az olyan művek, amikkel remekül szórakozhatunk, feltéve, hogy nem riadunk vissza a vizuális időutazástól. Jelen esetben sem az a baj, hogy a kilencvenes évek elejét idézi mindaz, amit látunk, hanem, hogy kísérlet sem történt arra, hogy a szűk határokon belül egyedivé és karakteressé tegyék a világot. Fakó és élettelen vidékek követik egymást, az ismétlődő pályaelemek miatt pedig komoly kihívás kapásból megmondani, hogy épp melyik kastélyban, erdőben, vagy városban is vagyunk. Ezen hiányosságai ellenére azonban az Avadon 3 egy érdekes, izgalmas és fordulatos fantasy RPG, amit, ha csak egy kicsit is szeretjük a műfajt, akkor vétek kihagyni. Így hát, ha nem vagyunk beoltva az elavult grafika ellen, akkor egy kellemes, régimódi kalandhoz lehet szerencsénk.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. Zizi
2016.10.13. 09:40
Mi az a CRPG? Tényleg nehéz a kérdés. De van ez a csávó:

http://crpgaddict.blogspot.hu/

Szerinte:

My definition of "RPG" requires the game to have three core criteria: 1) character leveling and development, 2) combats based at least partly on attribute-derived statistics, 3) inventories consisting of something other than just puzzle items.

Szerintem nagyon közel jár az igazsághoz :-)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Meteoreso
2016.10.13. 10:59
CRPG=kihaló félben levő fantasy amiben még volt játék írva a kép mögé amit ma elfelejtenek már.
Wizardry 8-ban régen volt 500 óra játékidő, ma ez 3-20 óra lövölde vagy széthasítalak baromság,,, na de esetenként aaa grafikával.
Azt nem értem hogy ilyen izometrikus projektek mellé miért nem csapódik valami igazi grafikus abból a sok sétaszimulátoros semmiről nem szóló játékból...
A programozni még nem elfeletőknek meg a grafikusoknak kellene valami közös kávéház )))
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. magerg Meteo...
2016.10.13. 12:29
Nézd meg Jeff Vogel oldalát. Ha jól emlékszem 2 személy dolgozik a cégnél (ő és a felesége), nincs kiadójuk.
Ilyen minimálköltségbe nem fér bele hogy költségesebb grafikát vásároljanak.
Nagyon rétegpiac, pl. Wasteland 2 is kész csoda hogy megjelent.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Meteoreso
2016.10.13. 13:21
Igen igazad van rétegjáték, de a wastaland 3-ra 3 nap alatt gyűlt össze a tervezett pénz, tehát ha grafikát raksz valami mögé akkor az vásárlókat generál, és az egy öngerjesztő folyamat, nem is kritikának szántam csak nagyon sajnálom hogy a tartalmas RPGk nem kapnak elég reflektorfényt.
Pedig ingyenesek a játékmotrok ma már, nem kellene sok hozzá csak még egy tehetséges grafikus egy unity 5 ben legalább.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Magrathea Zizi
2016.10.13. 15:33
Eme leírás alapján a Diablo is RPG. Szerintem nem véletlenül kezdtük el hack&slash-nek nevezni, meg különítettük el a dungeon crawlereket is, mint külön műfajt. Az RPG definícióba valahol meg kell említeni a sztorit is imo. Szóval tényleg lehet vitatkozni arról, hogy mi az RPG.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. magerg Meteo...
2016.10.13. 15:35
Pl. az M&M X: Legacy Unity-vel készült, sok (régebbi AAA-játékból) összelopkodott grafikus assettel.
Néhol valami hányinger lett. Mai napig nem tudom, hogy lehet akkora töltési időket produkálni. És miért látok agyonmosott textúrákat?
Valszeg nagyon nehéz (vagy drága) olyan munkaerőt találni, aki szakértő az engine-ben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Svindler mager...
2016.10.13. 16:47
Nem csak az engine-hez értő ember a probléma, hanem, hogy ha nem akarsz lopkodni asseteket, akkor kellenek grafikusok akik azt meg is csinálják. Egy olyan játékban amiben óriási a bejárható terület és még változatos is akar lenni, ez borzasztó többletköltség, a játékok költségvetésének nagy részét az AAA címeknél a grafika viszi el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.10.13. 18:36
Szerintem a Diablo simán belefér a CRPG gyűjtőfogalomba. Ezen belül meg van egy rakás csoportosítási lehetőség, pl.: 1) grafika alapján (karakteres, lásd Rogue, Nethack stb., izometrikus, négyzetrácsos dungeon crawler, 3d-s csoda) 2) stílusbeli hangsúlyok alapján (hack-and-slash, történetorientált) 3) szereplők száma alapján (egy játékos-egy karakter, egy játékos-több karakter) 4) játszók száma alapján (single-player, multiplayer, MMO)... Meg még egy csomót lehetne mondani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. jsipos.reg
2016.10.20. 11:42
Nagyon jónak ígérkező játék, köszönöm, hogy írtál róla.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!