iPon Cikkek

Battle Worlds: Kronos – régi ismerős, új név alatt

Dátum | 2013. 12. 08.
Szerző | dragon83
Csoport | JÁTÉK

A körökre osztott stratégiák krémjébe tartozó Battle Isle azon szériák közé sorolható, amelyek népszerűségük ellenére igencsak elhanyagolttá váltak az utóbbi időben. Az 1991 és 2000 között három teljes értékű részt, több kiegészítő lemezt és egy Incubation nevű mellékágat megérő sorozat az ezredforduló után kiesett a kiadók kegyeiből, és egyetlen új játék sem született hozzá. Szerencsére a Kickstarter névre hallható csodálatos találmányt felhasználva a King Art Games csapata össze tudott szedni elég pénzt egy szellemi örökös elkészítéséhez, aminek eredményeképpen megszületett a Battle Worlds: Kronos. Az egyszerű, de jól mutató látványvilágnak és a taktikus játékmenetnek köszönhetően hamar eszünkbe jutott, hogy miért is szerettük annak idején a Battle Isle sorozatot.

A King Art Games műve a nagy kiadók által pénzelt programokhoz képest rettentő alacsony költségvetésből készült, ennek ellenére több önálló küldetés, egy egyszerű, de jól működő többjátékos mód, külön letölthető pályaszerkesztő és két hadjárat is helyet kapott benne. Utóbbiak története szerint a Battle Worlds világában két nagy dinasztia harcol azért, hogy ők nevezhessék ki a következő uralkodót, ezt a csatát pedig a tradíció szerint a Kronos bolygón kell megvívniuk. Az első kampány hét küldetésében a játékos a Telit Ház egyik feltörekvő parancsnokának szerepét tölti be, akinek bizonyítania kell rátermettségét a harcok során, míg a második hadjáratban a felkelők oldalára állunk, és őket kell győzelemre vezetnünk. Ennél a résznél egy komoly negatívumot meg kell említenünk, ami nem más, mint a missziók egyhangúsága. Sajnos a feladatok túlnyomó része csak abból áll, hogy a térkép bizonyos pontjain lévő ellenséges bázisokat elfoglaljuk, ami tulajdonképpen annyit tesz, hogy pusztíts el mindenkit, aki nem a te oldaladon áll. Ezt megpróbálták a fejlesztők feldobni azzal, hogy a küldetések adott pontjain rövid beszélgetésbe elegyedünk bizonyos karakterekkel, amelyek során eldönthetjük, hogy milyen válaszokat adunk, egyfajta kalandjátékos ízt kölcsönözve ezáltal a játéknak, de a tapasztalataink alapján ezek a küldetések menetét nem befolyásolják, úgyhogy nagy jelentősége nincs a dolognak. Csak segít kicsit jobban megismerni a szereplőket, illetve a háborút, amiben harcolunk, erre pedig szükség is van, mert összességében nem túl lebilincselő a sztori, nem rágtuk tövig a körmeinket az átvezető videókat nézve. Vannak persze érdekes elemei, mint például amikor a harcokat közvetítő riporternő próbál beleszólni a munkánkba, és tábornokunknak kell helyretennie a kis fruskát, vagy amikor szópárbajt vívunk egy rivális parancsnokkal, de ezekkel együtt is csak közepesnek mondanánk a történetet.

A játékmenet viszont már egy teljesen más kategória, és ezen a téren produkálja magát igazán a Battle Worlds: Kronos. Körökre osztott stratégiai játékról van természetesen szó, mely a Civilization V-höz hasonlóan hatszögletű mezőket használ a térképen történő mozgáshoz. Bár a játékban több frakció is szerepel, sajnos ezek mind ugyanazokat az egységeket használják, nincs akkora változatosság, mint például a Starcraftban, vagy épp a Heroes szériában. Ugyanakkor a fejlesztők ezt kompenzálták azzal, hogy ezen az egy oldalon belül rengeteg jól használható katona, tank, légi és tengeri jármű kapott helyet (összesen 30 típus). Sci-fi stílusú játékról lévén szó a valóságtól nagyon elrugaszkodott darabokra azért ne tessenek gondolni, de panaszra nem lehet okunk. A hozzám hasonló repülőgéphordozó és vadászgép őrültek ugyanúgy megtalálhatják a kedvenceiket, mint a mesterlövészek, a tengeralattjárók vagy épp a rakétás harckocsik szerelmesei. Természetesen mit sem érnek a különféle acélmonstrumok, ha nem tudjuk őket rendesen használni, úgyhogy beszéljük át, miként zajlik a harc a Battle Worlds-ben. A játék nem egy katonai szimulátor, így nem kell az egységek tucatnyi statisztikáját szemmel tartani, itt csak arra kell figyelnünk, hogy hányat tudnak lépni egy körben harcosaink, milyen távolságból tudnak tüzelni, mekkora a támadóértékük és milyen lépésekre képesek. Utóbbi annyit jelent, hogy minden egység két akciópontot használhat fel egy fordulóban, melyek más és más lehetőségeket biztosítanak neki. Tudunk mozogni, támadni, illetve van egy joker lehetőség, amikor mi dönthetjük el, hogy az előbbiek közül mit választunk. Ezek különféle kombinációival rendelkezik minden egység.
Mint minden körökre osztott stratégiai játéknál, nagyon fontos az egységeink pályán elfoglalt pozíciója. Tesztünk alanya esetében ez különösen igaz, ugyanis a mesterséges intelligencia ördögien jól mozgatja csapatait, aminek köszönhetően a játék igencsak nagy kihívást nyújt az átlagos szobatábornokok számára. Bizony, a fórumokon nem egy olyan bejegyzést olvastunk, amelyben arról panaszkodtak, hogy még a tanítómódon sem tudta végigverekedni magát valaki. Na jó, ők biztos nem voltak nagy stratégiák, de igenis figyelni kell arra, hogy mivel hova lépünk és melyik egységet támadjuk meg, illetve szem előtt kell tartani, hogy az ellenség hova tud lépni. Akárcsak a sakkban. Ki kell használnunk minden taktikai lehetőséget, hiszen akadnak magasabb védelmet biztosító, vagy épp gyógyító csomagokat tartalmazó mezők a pályán, amiket ajánlott uralmunk alatt tartani. A sok harcot látott, szintet lépő és új képességgel gazdagodó egységekre is vigyázni kell, hiszen a hadjáratmódban a legjobbakat át lehet vinni egyik küldetésről a másikra. Egy szó mint száz, nem sétagalopp az AI ellen játszani a Battle Worldsben, de épp ezért nagy élmény minden egyes megnyert csata. Az már csak nehezíti a helyzetet, hogy sok pályán nem lehet új egységeket építeni. Mi magunk ugyanis nem tudunk épületeket felhúzni, a pályán előre elhelyezett gyárakat van csak lehetőségünk elfoglalni. Jobb esetben ezek minden körben termelnek valamennyi nyersanyagot, amit új harci eszközökre költhetünk, de akadnak olyan pályák, amiken abból kell gazdálkodnunk, amennyit a meccs elején kapunk. Ez főleg a hadjárat mód küldetéseinél van így, és az igazat megvallva nem feltétlenül tartjuk jó döntésnek ezt. Ugyanis könnyen előfordulhat, hogy bár van egy hatalmas seregünk, de elveszítjük az összes gyalogos egységünket, azok nélkül pedig nem lehet megcsinálni a küldetéseket, mivel csak azok tudnak épületeket elfoglalni. Ha ez bekövetkezik, akkor sehogy sem lehet pótolni őket, így nincs más lehetőségünk, mint betölteni egy korábbi mentett állást, vagy újrakezdeni az egész missziót. Bosszantó dolog, és sajnos velünk is előfordult.

Ami a további játéklehetőségeket illeti, a hadjáratok mellett akad 3 egyedi küldetés és multi is a programban. Az egyedi missziókban különféle speciális feladatokat kell végrehajtanunk, melyek a következők: álld minél tovább az ellenség rohamát, foglalj el minél több járműdepót, illetve szerezd vissza a pályán található szállítókocsikat. Ezek után már csak azt nem értjük, hogy ha az önálló missziókhoz tudtak változatos feladatokat kreálni a fejlesztők, akkor a hadjáratokban miért készült minden egy kaptafára? Rátérve a többjátékos módra, jó hírünk van azoknak, akik szeretik a körökre osztott játékokat egy gépen többen játszani. Van ugyanis hot-seat lehetőség a programban, így be lehet vonni a rokonokat, haverokat is az otthoni csatákba. Természetesen lehet interneten keresztül is játszani, méghozzá nagyon érdekes módon. Nem muszáj ugyanis egyszerre minden félnek jelen lenni a játszmában. Ha túl vagyunk a körünkön, ki is léphetünk Battle Worlds-ből, társunk így is be tudja tölteni az állást, és irányíthatja az egységeit. Aztán amikor van időnk, elindíthatjuk a játékot, lezavarhatjuk a körünket és így tovább. Ezzel a módszerrel persze nagyon hosszú ideig tart egy-egy összecsapás, de aki így szeretne játszani, megteheti. Azt viszont sajnáltuk, hogy csak sima deathmatch szerepel a játékmódok között (2-4 fő részére), jól jött volna még pár lehetőség. Ami a közösséget illeti, pár tucatnál általában nem tolonganak többen a többjátékos szobákban, de azért egy-egy meccsre mindig lehet találni valakit.

A technikai megvalósításról túl sok mindent nem tudunk mondani, hiszen egy ilyen kis költségvetésű alkotásnál nem lehet oldalakon keresztül beszélni a különféle shaderekről, látványjavító effektekről és űrtechnológiás játékmotorokról. Egyszerű, letisztult, 2D-s megjelenítést használ a Battle Worlds, változatosan kinéző, viszonylag részletesen megalkotott járműmodellekkel. Kicsit talán kopárak lettek az egyes pályák, már ami a tereptárgyakat illeti, de ezt már tényleg csak a szőrszálhasogató énünk mondatja velünk. Tisztes iparos munkát produkáltak a fejlesztők a hangeffektek és a zenék esetében is, melyek összességében kellemesen szólnak, de nem érik el az AAA színvonalú játékokét. Azt sajnáltuk, hogy az aláfestő zenék nem szóltak folyamatosan a harcok alatt, hanem csak időnként csendültek fel, pedig nagyon jó hangulatot teremtettek.

Mindezek fényében felmerül a kérdés, hogy megéri-e a játék a Steamen érte kért körülbelül 9.000 forintot (30 euró). Azt kell mondanunk, hogy a benne szereplő tartalom és a jól működő játékmenet ellenére kissé magasnak tartjuk ezt az árat, ajánlott megvárni egy leértékelést, és csak azután beszerezni, legalábbis ha ragaszkodunk a Valve rendszeréhez. Van azonban más lehetőség is, ugyanis ha közvetlenül a fejlesztők oldalán, vagy a GOG-on vásároljuk meg a Battle Worlds: Kronost, akkor jóval olcsóbban, 6.500 magyar forintért már a mienk lehet a program. Ennyi pénzért pedig már megéri beruházni a King Art Games játékára, ha szeretitek a körökre osztott stratégiák stílusát. Értékelés: 7/10
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. kiskoller
2013.12.08. 12:33
Annyit érdemes lehet még hozzáfűzni, hogy a játékot Linuxra is kiadták. Köszönjük a cikket!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Meteoreso
2013.12.09. 10:05
Volt szerencsém játszani az eredeti Battle Isle-vel is és az hogy ennyi év elteltével is emlékszem rá teljesen jól fémjelzi a minőséget.
Sokan temetik ezt a műfajt nem is annyira népszerű, igen mert ebben gondolkozni kell.
Nem lesz szuper páncélod és mindenkit lelövő végtelen lőszered.
Amúgy nem sokat változott a játék,talán a javítás kicsit máshogy működik,
néhol kicsit nehéznek érzem,nem adja könnyen a sikert... De szerintem ez nem baj.
Én csak ajánlom mindenkinek.
A Hexa a legjobb rendszer a vér stratégáknak !
Amit mostanában leegyszerűsítenek a négyzetre ugye kedves Wasteland 2,
de messze nem ugyanaz !!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. magerg
2013.12.09. 11:11
A Wasteland 2-t ezért nem bántanám, hiszen az első rész is "négyzetrácsos" volt. Viszont a Heroes 6...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. dragon83
2013.12.09. 13:22
Örülnék, ha a Wasteland 2 hexa alapú lenne, mint ahogy a techdemóban is mutatták, de ez legyen a legkevesebb. Boldog leszek, ha csak ennyi hibája lesz a játéknak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. FalseGod
2013.12.09. 16:27
10 euróért, vagy egy kis torrent seedért jó játék, de 30 júróért rablás!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. otherl
2013.12.09. 18:25
A rengeteg indie cuccal inkább új virágkorát éli a műfaj. Kár, hogy kevésnek van közülük bármiféle mélysége. Viszont ez minden műfajnál probléma mostanában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. lc
2013.12.09. 19:45
Meg elárazzák a dolgokat felfelé...nagyon...
Amúgy nekem sajnos csak az incubationhöz volt szerencsém a battle isleok közül, vagyis ugye a mellékághoz, de az viszon félelmetesen jó volt.
Egészen a végéig kihívás volt mert egy misclick egy rosszkor nyíló csatorna rács, egy felhevült fegyver nagyon sokat számított....
Multiplayerben sem volt rossz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!