iPon Cikkek

Bemutatkozik a GeForce GTX760-as

Dátum | 2013. 06. 25.
Szerző | Svindler
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Az nVidia folytatja GPU kínálatának átalakítását: a legújabb áldozat az előző generációból a GTX660 Ti, ennek a helyét veheti át árban, és reményeink szerint teljesítményben is a GTX760-as, csak éppen más felépítéssel. Az új kártya ugyanis egy olyan GK104-es variánst mutat be, amihez eddig még nem volt szerencsénk. A GTX660 Ti a shader erejét tekintve olyan volt, mint egy GTX670-es, csak egy 64 bites memória-vezérlőt, és a hozzá kapcsolódó ROP blokkot vették el tőle. Az órajelektől eltekintve tehát a következőképpen történt az erő csökkenése: a GTX680-on teljes GPU volt (8 SMX, 256 bites memória elérés), a GTX670-en már letiltottak egy SMX-et, míg a GTX660 Ti ezen felül bukott egy memvezérlőt is. A GTX760 inkább a 670 által mutatott vonalon halad tovább, tehát a memória-vezérlő érintetlen, megkapjuk a teljes, 256 bites elérést és a 32 ROP-ot, viszont az SMX-ekből elveszítünk még egyet, marad 6. Nézzük meg mit jelent ez számokban:

Például 1152 shadert, ilyen még nem volt a GeForce családban. Ennek köszönhetően még az órajel növekedés ellenére is kevesebb számítási kapacitással rendelkezik az új kártya, mint a GTX660 Ti, viszont ahhoz képest jóval nagyobb a memória-sávszélessége, ami sok helyen kárpótolhat minket. A GTX660-nál egyértelműen erősebb az újdonság, az ajánlott végfelhasználói ára pedig 10 forint híján 73 000 forint lett, így közvetlen konkurenciája az ellenfél táborából kevés akad. Még a HD7950 áll legközelebb hozzá, de az is drágább valamivel. Ettől függetlenül kettőjük csatáját lesz érdemes követni, mert lejjebb a HD7870 ellenfele már a GTX660-as. Íme a mai nap főszereplője! nVidia GeForce GTX760 2GB Úgy látszik ez az a szint a GTX700-as sorozatban, ahol már búcsút mondhatunk a kedvenc fémes hűtőnknek, a helyét viszont egy ismerős megoldás veszi át, ilyet már láthattunk például a GTX670-esen is. A kártya érezhetően könnyebb lett, mint a GTX770-es, de hát a 170 wattos TDP-ből kiindulva hűteni is könnyebb. A referencia hűtőt mondjuk nem feltétlenül fogjuk sok kártyán viszontlátni, de érdemes róla elmondani, hogy elég halkan tette a dolgát, és ahogy a GTX700-as család többi tagja, úgy a GTX760-as is megkapta az új, intelligensebb ventilátor vezérlést, amit visz magával, akármilyen hűtőt is aggatnak majd rá a gyártók.


A kártya két hattűs tápcsatlakozóból kapja a szükséges energiát, a kimenetei pedig a szokásosak: 2 DVI (az egyik átalakítható VGA-vá), 1 DisplayPort, 1 HDMI. Sok újdonsággal tehát nem tudunk szolgálni ezen a fronton, inkább vessük bele magunkat a tesztekbe!
Tesztkonfiguráció Alaplap: Gigabyte GA-Z77X-UD3H Processzor: Intel Core i5-3570k@4.5GHz Memória: 2x4GB Corsair Vengeance DDR3-1866 Grafikus kártyák: Gainward GTX660 Ti 2GB, Gainward GTX660 Ti 2GB, Point of View GTX670, Sapphire HD7870 GHz Edition 2GB, Sapphire HD7950 Boost 3GB (alap változat és Boost órajelen), ASUS HD7970 Matrix 3GB (sima HD7970-ként és GHz Editionként tesztelve), nVidia GTX760 2GB, nVidia GTX770 2GB, nVidia GTX780 3GB Tápegység: Cooler Master M2 Silent Pro 1000W Operációs rendszer: Windows 7 Home Premium SP1 64bit minden frissítéssel Driverek: Catalyst 13.6 beta2, GeForce 320.39

Az üresjárati fogyasztásnál érdemes figyelembe venni, hogy konkrétan milyen kártyát mértünk, hiszen sok lehet az eltérés a referenciához képest. Pl. a HD7970-esünk egy ASUS Matrix kártya volt minden földi jóval felszerelve, és ez meglátszott a minimális fogyasztásán is. A mezőny többi része elég közel volt egymáshoz.

Mint mindig, terhelés alatt most is sokkal jobban szétugrik a mezőny. Szinte hihetetlen, de a GTX760 és a GTX660 Ti esetében ugyanazt az eredményt mértük, pedig más a felépítésük. Az azonos TDP mindenesetre megállja a helyét, az már biztos.





A szintetikus tesztekben a GTX760 mindig képes volt a 660 Ti előtt maradni. Bár néha a különbség marginális, ez azért jó jel a későbbiekre nézve.
Megjegyzés: ahol nem írunk külön semmit, ott a maximális beállítás 4xMSAA-t jelent az élsimítás frontján (hiába lehet mondjuk a játékban magasabbat is beállítani).










A játéktesztek első fele elég vegyesre sikerült. Átlagban fej-fej mellett halad a GTX660 Ti és a GTX760, ám előbbi több esetben is képes megelőzni a 760-ast. Ha megnézzük, minden attól függ, hogy az adott játék a kártya mely tulajdonságára fekszik rá. A GTX760 memória-sávszélessége nagyon sokat jelent az olyan játékokban, mint az AVP, míg a GTX660 Ti számítási kapacitása előnyt jelent például a most megjelenő Company of Heroes 2-ben. Apropó Company of Heroes 2, ez lenne az egyik új tesztjátékunk. Szerettünk volna több stratégiai játékot berakni a tesztek közé, és a Company of Heroes 2 több szempontból is jó választásnak tűnt. Egyrészt már az első részének is igen nagy rajongótábora volt, másrészt a 2 motorja egész sokat tud. Látható is a diagramokon, hogy bizony izzasztja is a vasakat rendesen, maximumra tekerve minden beállítását semmi sem képes 60 fps közelébe menni, és a 30-as határt is csak a HD7970 GHz Edition és a GTX780 lépi át. Általánosságban azért elmondható, hogy a Radeonokat egyelőre jobban szereti a játék. Azt meglátjuk mi lesz néhány patch és driver múlva, de egy érdekességet már most felfedeztünk. Leszámítva az utolsó tesztet, amikor már a sávszélesség is számít, a HD7870 képes a HD7950 előtt végezni. Papíron ennek nem így kéne lennie, de akárhányszor megismételtük a teszteket, ezeket az eredményeket kaptuk. A mérések egyébként nem a béta változattal, hanem az előző héten kiadott újságíróknak szánt változattal készültek (nagy különbség nem igazán van, ez is nagyon friss kódra épült). Van még egy új címünk a tesztjátékok listáján, ez pedig a GRID 2, hogy valami autós anyagot is mutathassunk. Ezek az utóbbi időkben nem szoktak túl gépigényesek lenni, de a Codemasters nemrég megjelent munkája a legfrissebb EGO motort használja, így kíváncsiak voltunk ettől mennyire kezdenek el verítékezni a tesztkártyáink. Nos, mint az a diagramról is leolvasható, nem nagyon, a GTX660 kivételével minden 60 fps, vagy a felett volt. Általánosságban elmondható, hogy ez a játék is a Radeonokat szereti jobban, de az idei címek között ettől még nagy a szórás (csak ezen az oldalon maradva a Bioshock Infinite egy kicsit az nVidia kártyái felé hajlik pl.).









Az ezen az oldalon található játéktesztek közül talán a Metro 2033 az első érdekesség, ami bekapcsolt advanced DoF mellett eléggé ráfekszik a kártyák számítási kapacitására. Jól mutatja ezt a Radeonok előnye, de érdekes módon pont a GTX760 lóg kis a sorból. Úgy látszik a GTX660 Ti hiába lenne képes ezen a fronton elvileg többre, a memória-sávszélessége limitálja. Nem először látunk ilyet, a GTX760 épp ezért kiegyensúlyozottabb kártyának tűnik. A Last Light alatt azért már kiegyenlítődnek az erőviszonyok (még SSAA használatával is), és ez nagyrészt meg is marad, egész az utolsó tesztig, amikoris a TressFX miatt a GTX660 Ti még egyszer utoljára képes győzedelmeskedni a GTX760 felett (nemrég patchelték a játékot, azóta nem igazán látni bugos mozgást Lara hajában).
Eljött az összesítés ideje, úgyhogy dobpergés és lássuk, hogy minden játéktesztet egyesítve mik a mai tapasztalatok. Tadamm!

Nos, úgy látszik a GTX760-nak és a GTX660 Titaniumnak nem csak a TDP-je azonos, hanem átlagolva a teljesítménye is. Néha fej-fej mellett haladnak, néha győz az egyik vagy a másik, de végül kb. ugyanoda lyukadnak ki, hiába az eltérő felépítés. Márpedig ha túllépünk a teljesítményen, akkor egyértelműen a GTX760 a vásárlói szemmel is érdekesebb kártya (ha épp nincs Roccat egér a 660 Ti mellett ugye :) ), ha másért nem, hát azért, mert olcsóbb. A GTX760 ajánlott végfelhasználói ára a startkor 72 990 forint lesz (vagyis már annyi), ennyiért kb. a legeslegolcsóbb GTX660 Ti kapható csak. Pont ezért nem lepődnénk meg, ha jó néhány gyártó terméke benézne 70 ezer forint alá, mire beállnak az árak. Az pedig tökéletes hely lenne az új GTX760-asnak, hiszen a HD7950-esek körülbelül 80 ezer forinttól kaphatóak, bár igaz, hogy ennyiért már kapunk Boost Edition-t is. Az alap változatra már nem is érdemes vadászni, csak ha valami nagyon jó ajánlatot kapunk, mert azzal egy szinten van a GTX760, miközben egy tízessel olcsóbb nála. A Boost Edition meg körülbelül annyival gyorsabb, amennyivel drágább is, úgyhogy az nVidia szerintünk most nagyon jól lőtte be új termékének az árát. Éppen ezért nyugodt szívvel ajánljuk a GTX760-ast azoknak, akiknek szüksége van a teljesítményére, ennyiért jó vétel. Azoknak pedig, akik a Radeonok és GeForce-ok között vacillálnak, most is csak azt tudjuk javasolni, hogy vegyenek figyelembe a teljesítményen felül is mindent, hiszen az fps-eken túl még számtalan tényező van, ami befolyásolhatja az összképet. Az nVidia oldalán ott van például a PhysX, a ShadowPlay (nemsokára) és a jobb fogyasztás, míg az AMD oldalán a jobb GPGPU teljesítmény és a több memória a HD7900-asokon. Ezeken felül pedig mindkét cég szokott különböző promóciókkal kedveskedni a vásárlóinak (pl. játékok a kártyák mellé), úgyhogy érdemes nézelődni.

Most pedig, mielőtt még elbúcsúznánk, foglalkozzunk egy kicsit azzal, hogy mit hozhat a jövő. Logikusan mi még arra számítottunk, hogy érkezet majd egy GTX760 Ti is, ami a GTX670 magasságában lenne teljesítmény szintjén, de úgy néz ki ez nem fog megtörténni, legalábbis nem most. Jelenlegi információink szerint az nVidia egy ideig szünetelteti az új kártyák bejelentését, úgyhogy a GTX660 felett marad a 760 - 770 - 780 – Titan/GTX690 sorrend. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a GTX670-esek maradnak-e a polcokon, de ha nem, akkor elég nagy lesz a szakadék a 760 és a 770 között. Az AMD-nél egyelőre nem nagy a mozgolódás, úgyhogy lehet, hogy most beköszön az uborkaszezon. A GTX760-as kártyát az nVidiától, a többi kártyát pedig a Mercury Impex Zrt-től és a Ramiris Europe Kft-től kaptuk kölcsön. Ezúton is köszönet értük!
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. ByrDer
2013.06.25. 16:42
A való világban ez igazi népkártya lesz. 7950 teljesítmény, 7870 áron (mindkettő 250$), jóval kisebb fogyasztással mindkettőnél, az nvidia 660-66ti-t meg gyorsan kivonják a forgalomból. Középkategóriás kártya ami mindent visz max grafikán 1080p-n.

Magyarországon valahogy mégis inkább 7950 közeli áron lesz... pedig külföldön most jobb az nvidia ár érték aránya (7xx sorozat). Érthetetlen hogy, hogy jönnek ki itthon az árak.
(Bár még így is egész jó vétel lesz.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. som82
2013.06.25. 18:03
Hát lehet akármilyen csilli-villi kártya, de ,hogy én 70E ft-ot nem adok érte az biztos! Amúgy király kártya,az tuti!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. gery84
2013.06.25. 21:07
Nem rossz teszt! le a kalappal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Hyppo
2013.06.25. 21:13
gtx760ti vajon majd mit tud majd...


jó cikk, gratula
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. gery84 Hyppo
2013.06.25. 21:18
A végét elolvashatad volna:
Most pedig, mielőtt még elbúcsúznánk, foglalkozzunk egy kicsit azzal, hogy mit hozhat a jövő. Logikusan mi még arra számítottunk, hogy érkezet majd egy GTX760 Ti is, ami a GTX670 magasságában lenne teljesítmény szintjén, de úgy néz ki ez nem fog megtörténni, legalábbis nem most. Jelenlegi információink szerint az nVidia egy ideig szünetelteti az új kártyák bejelentését, úgyhogy a GTX660 felett marad a 760 - 770 - 780 – Titan/GTX690 sorrend. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a GTX670-esek maradnak-e a polcokon, de ha nem, akkor elég nagy lesz a szakadék a 760 és a 770 között. Az AMD-nél egyelőre nem nagy a mozgolódás, úgyhogy lehet, hogy most beköszön az uborkaszezon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. tibaimp
2013.06.25. 21:55
Igen, igen, egy bf3 teszt valóban jöhetett volna, mindegy, attól jó cikk, kösz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. dns_41
2013.06.26. 09:33
Csodálkozom én is, hogy a BF3 kimaradt ez komoly hiányossága a tesztnek, legközelebb beletehetnétek. Azért köszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. westlake
2013.06.26. 12:16
Át kellene fogalmazni a cikk adott részét.
"A kártya két hattűs tápcsatlakozóból kapja a szükséges energiát.."
Az alaplapi PCI Express csatlakozóban van 12 és 3.3 volt is. Ezek nélkül nem működnek az adott eszközök, magyarul a működéshez szükséges feszültséget NEM csak a PCI-E tápcsatlakozókról kapják.
A "Tadamm" pedig helyesen "tadaam".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. mataczadri...
2013.06.26. 17:57
Bírom ezt, hogy a VGA kb 2/3ad hossza a hűtőjének.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. szergej77
2013.06.27. 14:13
Érdekes a teszt, van ahol a 7870 gyorsabb mint a 7950? Csak a 8xxx széria érkezéséig tart a "zöldek" ereje, szerintem csúnyán kikapnak majd
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!