iPon Cikkek

BioShock Infinite: Burial at Sea – Episode One & Two

Dátum | 2014. 03. 31.
Szerző | Mastigias
Csoport | JÁTÉK

Február 18-án Ken Levine, a BioShock játékok atyja és az Irrational Games egyik alapító tagja hivatalos közleményben jelentette be, hogy nemsokára bezár a stúdió. A stúdió, mely 1997-es megnyitása óta olyan klasszikusokkal örvendeztetett meg minket, mint a System Shock 2, a Freedom Force, a SWAT 4, és a legelső BioShock. Sőt, a BioShock Infinite-tel is bizonyítottak, elképesztő sztorit és atmoszférát sikerült teremteniük vele. Épp ezért érthetetlen a döntés, amely szerint 15 ember kivételével mindenkit szélnek eresztenek, a BioShock jogokat pedig ráhagyják a kiadó 2K Gamesre. Így persze egy percig sem kell amiatt aggódnunk, hogy ne kapnánk további részeket – a kérdés csak az, milyen minőségűeket. Reméljük a 2K alázattal kezeli majd a sorozatot, és a BioShock továbbra is méltó marad a nevéhez.
Levine és pár fős csapata új néven folytatja játékfejlesztői munkáját, célkitűzésük pedig a történetmesélés oly szintre való emelése, mely minden eddiginél több végigjátszást tesz lehetővé, dinamikusan változó történetszálakkal. Ehhez az NPC-k reakcióit kívánják megreformálni, hogy ne egy előre programozott utat kövessenek, hanem mindig máshogy reagáljanak cselekedeteinkre. Ezen kívül annyit tudni még új projektjeikről, hogy csakis digitálisan letölthető címeket alkotnak majd. Az, hogy ez most jó, vagy rossz-e, meglátjuk. Mindenesetre szurkolunk nekik, hogy sikerüljön elérni céljaikat, a munka nélkül maradt Irrational Games csapattagoknak pedig sok szerencsét kívánunk az újbóli elhelyezkedéshez! Most pedig rá is térnék a cikk tárgyára. A Burial at Sea nem más, mint a BioShock Infinite történetalapú kiegészítője (korábban kaptunk egy kihívás csomagot Clash in the Clouds címmel), melyben Columbia helyett ismét Rapture-ben kalandozhatunk. A DLC-t két részben adták ki, ami szerintem hiba volt, de erre a későbbiekben még visszatérek. Következzen most az első rész elemzése.
Az első rész főszereplője az alapjátékban megismert Booker DeWitt, aki magánnyomozóként tengeti hétköznapjait a víz alatti városban. Egyik nap azonban bekopogtat hozzá a végzet asszonya, Elizabeth, aki egy eltűnt kislány, Sally keresésével bízza meg. Hőseink ebben az alternatív univerzumban nem ismerik egymást, de egy gyors bemutatkozás után el is indulnak közös útjukra. A történet 1958. december 31-én játszódik, tehát nem sokkal a végzetes szilveszteri mulatság előtt, amikor beüt a krach, és a városban a káosz lesz úrrá. Egyelőre viszont minden szép és jó, így megismerhetjük Rapture virágzó oldalát: a lakosok sétálnak, beszélgetnek, az árusok portékájukat kínálják, sőt arra is fény derül, eredetileg milyen funkciót látott el a Big Daddy-k fúrófeje, illetve mire használták a teleportáló plazmidot. A felszín alatt persze felfigyelhetünk a romlás jeleire, de látszólag minden rendben van, nincs okunk aggodalomra. A játék eleje felfedezésből áll, még fegyvert sem fogunk kézbe, de aztán eljutunk egy régi ismerőshöz, Sander Cohen „művészúrhoz”, aki egy kis közjáték után tovább terel minket egy mélyebb városrészbe, itt pedig megkezdődik a jól ismert élet-halál harc.
Ám hiába vagyunk az első epizód vízalatti világában, most nem egyedül kell boldogulnunk, mivel végig mellettünk lesz Elizabeth, különböző segélycsomagokkal és hasadások megnyitásával támogatva minket. Ez viszont nem feltétlenül tesz jót a játékmenetnek, mivel a BioShock lényegi eleme volt a klausztrofóbikus bezártság érzet, ami így elmarad. További felesleges újítás, hogy nem az eredeti plazmidokat kapjuk vissza, hanem az összeset az Infinite-ből emelték át, egy kivételével, ami régi is meg új is, ez az Old Man Winter. Lényegében ugyanaz, mint a Winter Blast: segítségével megfagyaszthatjuk ellenfeleinket, akik így harcképtelenné válnak. Fegyverek terén is hasonló a helyzet, egyedül a Tommy Gun köszön vissza a korábbi részekből, a többit az Infinite-ből ismerjük, illetve kapunk egy teljesen újat is: a Radar Range-t, ami lényegében egy lézerfegyver. Használatával szétrobbanthatjuk ellenfeleinket, ami egy-két alkalommal élvezetes, de utána inkább felesleges, sőt, zavaró, mivel nem illik bele az adott korba, hangulatba. A kiegészítőben megtalálhatjuk még az Infinite-ben Sky Hook-nak, itt már Air Grabber-nek nevezett eszközt is, melynek segítségével korábban a Sky-Line-okon száguldozhattunk. Ezúttal max arra használjuk, hogy leüssünk vele egy-két Szabdalót, akik túl közel kerültek hozzánk.
A külcsínre egy rossz szavunk sem lehet viszont, a látvány, hangeffektek és zene ismét tökéletesre sikerültek. Nem csak Courtnee Draper és Troy Baker tért vissza Liz és Booker szerepére, hanem T. Ryder Smith is, aki Sander Cohen-t keltette életre. A Burial at Sea első részében minden együtt van tehát ahhoz, hogy megkapjuk a régi, ismerős BioShock hangulatot, de a kisebb részek valahogy nem állnak össze szerves egésszé. A második rész végigjátszása után rájöttem a titok nyitjára: a két epizódot nem külön, hanem egyben, egyként kellett volna kiadni, úgy sokkal nagyobbat ütöttek volna. Ha engem kérdeztek, kiadói nyomás áldozatai lettünk. Gondoljatok csak bele, ha egyben adták volna ki a Burial at Sea-t, akkor mindössze két tétel árválkodna a Season Pass-ben, ami nem néz ki túl jól, és amúgy nem lehetne elkérni külön pénzt értük. Így viszont igen, a Burial at Sea első és második része is 14,99€ (~4600 Ft), úgyhogy lényegében rá vagyunk kényszerítve a Season Pass-re, ami összesen 19,99€ (~6 ezer Ft). Ennyit viszont megér a csomag, legfőképp a második rész tükrében.
A Burial at Sea - Episode Two főhőse ugyanis nem más, mint Elizabeth. Igen, az az Elizabeth, aki az Infinite-ben és az Episode One-ban is csak kísért minket. A fiatal hölgy most főszereplővé avanzsál, és őt irányíthatjuk. A történet ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt, erről viszont nem árulhatok el részleteket, mert szinte csak spoilereket olvasnátok a továbbiakban, az pedig nem lenne jó. Szóval spoiler-mentesen haladunk tovább, cserébe legyen elég annyi a sztoriról, hogy több csavar is vár ránk, valamint több régi ismerős is visszatér: Suchong doki, Andrew Ryan, Atlas, és a Lutece-ikrek is beugranak, hogy csak párat említsek. A történet olyannyira többsíkú, hogy a játék indításakor mindenképp érdemes megtekinteni a „Previously on BioShock…” című kis összeállítást, hogy felidézzük az első részben történteket (és annak csavarjait, szóval aki nem játszott még vele, annak nem ajánlott a Burial at Sea – Episode Two!). A lényeg, hogy a kiegészítő legvégére minden szál összefut, és kerek egésszé alakul a klasszikus BioShock és az Infinite világa. Le a kalappal, Irrational Games!
Játékmenet szempontjából a legnagyobb újítás az, hogy Elizabeth bőrébe bújhatunk. No de milyen vele a játék? Van-e egyáltalán bármiféle kihívás abban, hogy egy olyan interdimenzionális élőlényt irányítunk, aki egyszerre látja a múltat, a jelent és a jövőt, olyan helyeket ismer, amiket senki más, és bármikor hasadásokat nyithat egy másik világba? A készítőknek sikerült ezt a kérdést egy egyszerű huszárvágással megoldaniuk, ami remekül illeszkedik is a történetbe. A lány nem lett "mindenható", Elizabeth hús-vér élőlény, sebződik, és adott esetben meg is halhat. Nem csináltak belőle terminátort sem: hentelés helyett ezúttal a lopakodás kapja a főszerepet. Ezt több játékmechanikai elem is segíti, például a Batman: Arkham szériából ismerős szellőzőkben való haladás, illetve magaslati pontokra való felkapaszkodás, ahonnan jól szemrevételezhetjük az ellenfeleket. Kapunk továbbá egy új fegyvert, egy nyílpuskát, mely háromféle nyilat is képes kilőni: sima altatót, gázzal töltöttet, amivel több ellenfelet is leteríthetünk egyszerre, illetve zajcsapót, aminek hangjára rögtön odasereglenek a rosszak, ahová mi akarjuk. A lopakodásban lesz segítségünkre a Kukkoló Tomi – komolyan, ez a neve: „Peeping Tom” – plazmid is, melynek felhasználásakor átláthatunk a falakon, sőt, láthatatlanná is válhatunk mindaddig, amíg nem mozgunk. Arra azonban figyeljünk oda, hogy az üvegszilánkok és pocsolyák zajt csapnak, ha beléjük lépünk, így érdemes óvatosan és guggolva haladni, ahol csak tehetjük. Az 1998 Mód egyébként pont erre a stílusra gyúr rá: feladatunk ölés nélkül túljutni a pályákon, marad tehát a nyílpuska és a V billentyűvel aktiválható leütés – utóbbi viszont csak hátulról használható. Első indításkor nem mertem ezt a módot választani, de végül így vittem végig én is.
Persze azoknak sem kell aggódniuk, akik élnek-halnak a tűzpárbajokért: kapunk pisztolyt, shotgun-t, és Radar Range-t is, sőt, a Possession plazmiddal megbabonázhatjuk a játék egyik központi pályáján fel-alá járkáló Big Daddy-t is, aki kegyetlenül széttrancsírozza az útjába kerülő Szabdalókat – no meg minket is, ha nem vigyázunk. Az viszont jó kérdés, vajon az is ölésnek számít-e, ha vele végeztetjük el a piszkos munkát… Az eddigieken felül még egy újítást kapunk, ez pedig nem más, mint a zárak kinyitása. Az Infinite-ben ugyebár össze kellett gyűjtenünk adott számú tolvajkulcsot, aztán rámutattunk a kinyitni kívánt lakatra, és Elizabeth már tette is a dolgát. Igen ám, de most mi vagyunk Elizabeth, így egy kicsit másképp működik a dolog. A lényeg, hogy ismét össze kell gyűjtenünk tolvajkulcsokat, utána viszont nem kerül le varázsütésre a lakat az ajtóról, helyette bejön egy minijáték. Egy sematikus zár-tervrajz kerül előtérbe, ebben folyamatosan mozog a tolvajkulcs, apró reteszeket tologatva, a feladatunk pedig egy adott retesz kilökése a megfelelő időpillanatban. Ha ügyesek vagyunk, simán kinyílik az ajtó, ha még ügyesebbek, zajcsapót szerezhetünk a zárból, amit aztán kilőhetünk, de ha ügyetlenek, akkor bizony beindul egy riasztó, a hangra pedig sokan odasereglenek, de nem feltétlenül (értsd: egyáltalán nem) azért, hogy továbbképzést tartsanak zárnyitástudományból.
Az Episode Two tehát remekül sikerült, itt már nem találkozunk felesleges elemekkel, minden újítás az új, lopakodós játékmenetet támogatja. A történet remek, az utalások az első részre és a régi karakterek visszatérése is mind-mind pozitív élményeket hagynak maguk után. A végső pontszámot a két részre összesítve adom, mivel egyként érdemes rájuk tekinteni, és így éri meg elgondolkodni a Season Pass beszerzésén is. Nekem kellemes szórakozást nyújtott a Burial at Sea, remélem nektek is azt fog. Platformok: PC (Steam), Mac, PS3, Xbox 360 Tesztplatform: PC Pontszám: 8,5/10
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. TheRealTsL
2014.03.31. 07:17
Air Grabber azért jól jön pár húzósabb helyzetben. Simán bele lehet futni olyan helyekbe (főleg az elején), ahol van ~7 töltényünk 6 ellenfélre a teremben és ha nem jön be a lopakodás, akkor nem nagyon lehet mellélőni. Feltételezem direkt van így, mert ezeken a helyeken kígyózik szépen a sínrendszer is, hát használjuk. Sima ellenfeleket egy ugrásból le lehet teríteni fentről, aztán irány vissza és jöhet a következő.

Elizabeth-re nem nagyon számíthattam az Ep1-ben, ezért muszáj volt a fenti stílus. Az egész végigjátszás alatt talán ha 2x dobott lőszert és életet se sűrűbben. Ehhez képest a sima Infinite-ben nem igazán hagyta sose, hogy az utolsó tár feléhez érjünk, már dobálta is.

Az Ep2-t még ezután fogom elkezdeni, így nem tudok véleményt alkotni (a 3. oldalt direkt el se olvastam), de az érzés az valóban megvan, hogy ez valahogy nem az igazi. Remélem igazad lesz és a második rész hozzáadja azt a hiányzó valamit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Mastigias TheRe...
2014.03.31. 08:28
Én arra gondoltam az Air Grabber kapcsán, hogy mennyire elüt a klasszikus rész játékmenetétől, de az lehet, hogy én emiatt nem használtam sűrűn.
Nyugodtan olvasd el az Ep2-t, direkt spoiler-mentesen szoktam írni (: Az újításokról viszont szó esik benne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. zaeta17
2014.03.31. 15:54
Számomra lehangoló volt az egész játék. Egyetértek a cikkel csak a hatása más rám.

Persze könnyű helyzetben vagyok, mint egyszeri user: lehetek elfogult és spoilerezhetek.

[SPOILER]

Először is, erőltetettnek tartom ahogy összekötötték a két világot Lutece-Suchong szállal, plusz rossz érzés, hogy Levinék úgy gondolják, hogy ha a sztoriban nem tudnak kitalálni vmi értelmes magyarázatot, akkor egy Luteces fordulattal le van tudva. [Infinite: Booker nem emlékszik semmire, hát persze, mert dimenzióugrás ezzel jár!; Liz nem tud teart nyitni, hát persze mert már meghalt! csak Letucék mégis...]
Szóval ez kicsit eredetbirkás.
https://www.youtube.com/watch?v=GzHy212eb2A

A játékot magát én jónak találtam, nem hiányoltam az eredeti Bioshock érához tartozó cuccokat, sőt ez a sunyulós vonulat kifejezetten tetszett, persze nem volt tökéletes, de összességében jó volt. Játszani talán sosem volt ennyire érdekes Bioshock játékkal.

Bookert kihagyott ziccernek érzem az episode 2ben, Egyrészt a megszólalásai flegmábbak lettek, másrészt sokkal jobban sült volna el sztem, ha időről időre megjelenik [csak az elején szerepel, meg a vége felé egy picit], mint mondjuk a Dead space 2ben Nicole [itt azért meg tudták találni az egyedül vagyok de mégsem határait] vagy mint Dexter apja is. Így rádión hallgatni még ráerősített az utána maradt ürességre, ha meg úgy is csak a képzelet szüleménye, akkor meg mibe telik magam elé tenni a képét. Amúgy nagy időkülönbséggel játszottam végig a két játékot, uh először arra sem emlékeztem hirtelen, hogy mi történt vele.

A sztorit követve azért már tudni lehetett, hogy mi lesz a végkifejlet, ezért külön tetszett, hogy az utolsó pályán fegyver és ellenségek nélkül lehetett végigmenni, ez adott neki egyfajta varázst [gondolom az infinite rengeteg visszacsatolást adott nekik, hogy ez jó ötlet]. Kicsit reménykedtem, hogy esetleg egy Tarantinós fordulatot vesz a történet [pl Becstelen brigantik vége Hitlerrel]... De nem.

Így a vége egyáltalán nem tetszett, semmilyen jó érzéssel nem tudott eltölteni, hogy megölik a főhőst, még a "fantasztikus" [Would you kindly] fordulat sem amivel bekötötték a sztorit a Bioshockba. Most mégis ezzel akarnak vigasztalni, hogy lát egy lehetőséget amiben Sally túléli? Kicsit mehetett volna biztosabbra is. Ennyi esélye Sallynek kb az önfeláldozás nélkül is lett volna.
[Kicsit elgondolkoztak az eleve-elrendeltségen, de inkább szolgalelkűség lett belőle, ezenfelül a kínzásig nem látott semmit sem az "ace of the hole"-ból, uh igazán tehetett volna vmit, hogy megpróbálja elkerülni az elárulását.]

Összességében úgy érzem, ha tudom, hogy mi vár rám, lehet nem játszottam végig.

Amúgy biztos kiderül valahonnan, csak én maradtam le róla:
Who the fuck is Sally?
Bár ahogy Levine-t ismerem tuti vmi vérrokon, mondjuk Liz másik anyja. "Nem az! A másik!" / Oszkár

[SPOILER]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Mastigias zaeta...
2014.03.31. 17:55
Egy-két dologban egyetértek Veled, pl. a sunyolós vonal nekem is bejött, azzal pedig nem volt bajom, ahogy behozták a Lutece-ikreket. Amikor az alapjátékban előjöttek ezzel a párhuzamos világ sztorival, már lehetett sejteni, hogy lényegében bármikor bármit elsüthetnek a segítségével.
SPOILER
Sally-ről annyit tudni, hogy egy sima árva volt, akit befogadott Booker, de szerencsejátékozás közben elvesztette. A nyomozó, aki az ügyet vizsgálta, azt mondta Booker-nek, hogy meghalt, és megtalálták a hulláját. Az igazság azonban az volt, hogy elrabolták, és Little Sister-ré változtatták. De ennek ellenére eléggé légből kapott karakter, az tény. Sőt, ebben a videóban elméletileg ő az a nő, akit megkeresnek: https://www.youtube.com/watch?v=nSt-Kk3J998
Összességében nekem az első rész nem annyira, de a második nagyon tetszett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. zaeta17
2014.03.31. 18:40
Köszi! Akkor nem csoda, hogy nem emlékeztem Sallyre.

Amúgy ki is felejtettem a párizsos felütést, az nagyon jó volt, mondjuk az egy olyan jelenet amivel kb tartoztak a játék készítői, csak sztem nem nagyon volt alkalmuk betenni bárhova is. Lehet nem is tudták volna, ha nem szedik 2 részre.


Szó mi szó, ha értelmes lett volna a zárás akkor sztem is 8.5. Enélkül 1 ponttal kevesebb. Ajj, inkább megnézem még2x az AC4 végét. Nyálas, nyálas, de rendbe teszi a lelkibékém.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Trevize198...
2014.04.01. 07:59
!SPOILER IS LEHET!

Sally karaktere érdekes lett... Itt éppen arról beszélnek: http://steamcommunity.com/app/8870/discussions/0/666826703431239927/

Szerintem a Bioshock Infinite az a játékok Breaking Bad-je. Tudod vagy sejted mi fog történni és az rohadtul nem lesz vidám.

A lezárás pedig nekem tetszett, sokadszorra nyert új értelmet a Bioshock. Nem éreztem erőltetettnek a transzdimenzionális együttműködést sem, meglepően jól fonódtak össze a dolgok. Imádtam a tervező táblákat a különböző kísérletekkel. Főleg az Adam-es tetszett a vénás / ivós alkalmazás kérdéséről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. adler741
2014.04.06. 11:36
Végigjátszottam a fő gamet és a mellékküldiket is a játék elejét leszámítva azaz érzése az embernek hogy direkt ugy csinálták meg hogy a lelki nyugalmadat,már ha volt,teljesen padlóra tegyék.
Az egész játék egy komplett idegbaj, ugy irom ezt hogy az első két résznél nem, ez volt a véleményem.Egy ideig mégegyszer biztos nem játszom vele.




 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Mastigias adler...
2014.04.06. 12:51
Mire gondolsz pontosan?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!