iPon Cikkek

Bloodrayne: Betrayal – Vérszívás 2 dimenzióban

Dátum | 2011. 10. 16.
Szerző | dragon83
Csoport | JÁTÉK

Annak ellenére, hogy véleményem szerint a vámpírok a legérdekesebb mitológiai lények közé tartoznak, meglehetősen kevés játék készül manapság az ő főszereplésükkel (úgy látszik a zombik népszerűbbek). Az egyik legemlékezetesebb program ebben a témában a több részt is megért, 2003-as Bloodrayne volt, amelynek hősnőjét gyakran hasonlították Lara Crofthoz, már ami a testi adottságokat illeti (Rayne kisasszony is megjárta a Playboy hasábjait). A meglehetősen vérbő és akciódús játékban az 1930-as években kellett az okkult tudományok iránt érdeklődő nácikat móresre tanítani. A játék egészen élvezetesre sikeredett, és sem a kritikák, sem az eladások szempontjából nem vallott kudarcot, nem csoda, hogy a fejlesztő Terminal Reality egy folytatást is összeütött hozzá. Azt követően viszont síri csönd honolt a franchise háza táján, leszámítva három szörnyű filmfeldolgozást, a „mester”, Uwe Boll rendezésében. Nem maradt azonban újabb folytatás nélkül a sorozat, hiszen nemrég megérkezett a legújabb rész, amely a manapság népszerű trendet meglovagolva, rajzfilmszerű grafikával, 2D-s környezetben jelent meg PSN-re és XBLA-ra (sajnos PC verzió nem készült).

A grafikai stílusra egy szavunk nem lehet
Sokan talán feljajdultak, mikor meglátták az első képeket a játékból, hiszen a korábbi 3D-s grafikát és TPS-szerű játékmenetet az oldalnézetes stílus váltotta fel. Pedig ráfért egy kis vérfrissítés a sorozatra, különösen úgy, hogy a végeredményre nem lehet sok panaszunk. Hangulatát tekintve legegyszerűbben a Van Helsing című anime és a régi Castlevenia játékok keverékeként lehetne jellemezni a Bloodrayne: Betrayalt. A grafika stílusát tekintve mindenképpen az előzőre hajaz a program látványvilága, hiszen szépen megrajzolt, kissé komor hangulatú világba csöppenünk bele, ha adunk egy esélyt a játéknak. Hangzás terén a lendületesebb zenék, és a zongorával kísért, sejtelmes melódiák egyaránt jellemzőek az új Bloodrayne-re. Nagyon érdekes húzás volt a fejlesztőktől, hogy amikor már alacsony az életerőnk, akkor minden háttérzene elhalkul, csak a zongora hangját hallhatjuk, ezzel jelezve, hogy bizony közel a vég. Sajnos szinkron egyáltalán nincs, így a karakterek által elmondott szöveget csak képregényszerű szövegbuborékból tudhatjuk meg. Hősnőnk személye nem változott a korábbi részekhez képest, ezúttal is Rayne, a dhampir (félig ember, félig vámpír) irányítását vehetjük kezünkbe, aki egy rejtélyes kastélyban száll szembe az ellenséges vámpírokkal és szörnyeikkel. Az említett kastély nagy része a föld alatt található, így szintenként egyre lejjebb és lejjebb kell haladnunk, hogy elérjünk a játék főellenségéig. Igencsak poénos, hogy hősnőnk minden pályán egy rakétameghajtású koporsóban fúrja le magát a föld alá. Látszik, hogy a fejlesztők nem vették véresen komolyan a témát. A Betrayalban összesen 15 pálya szerepel, amelyek körülbelül nyolc óra játékidőt biztosítanak, ami egy letölthető programhoz képest igencsak jó eredmény.
 

A játékmenet lényegében nem változott a korábbi Bloodrayne-ekhez képest, legalábbis abból a szempontból, hogy ezúttal is a platformelemekkel megfűszerezett, féktelen akció áll a középpontban. Elsődleges és leghatékonyabb fegyvereink a kezeinkre erősített pengék, amikkel villámgyorsan felszeletelhetjük a szörnyeket, vámpírokat. A harcrendszer nem túl komplex, ne számítson senki Devil May Cry szintű kombókra, viszont a nagyszerű animációknak köszönhetően Rayne nagyon látványosan, féktelen fenevadként küzd a játékban. Az kicsit zavaró volt, hogy van olyan mozdulat a játékban, aminél nem írják le, hogy miként lehet azt előhozni harc közben, ezeket saját magunknak kell kitapasztalni. Ha már kezdenek túlerőben leni az ellenfelek (ami a harcok 99%-ra jellemző), akkor nem árt néha bevetni másodlagos fegyverünket, a pisztolyt is. Ez a lassú, de meglehetősen nagyerejű csúzli képes több ellenfelet is leteríteni egyszerre. A játék második felében szert tehetünk egy energiafegyverre is, ami még az előzőnél is nagyobbat „üt”. Jaj annak, aki az utunkba kerül! Nagy hasznát vesszük a főellenségeknél is, hiszen a velük történő összecsapások természetesen nem maradhattak ki a játékból. Ezek a bossok kellemes kihívást nyújtanak, ahhoz, hogy föléjük kerekedjünk, ki kell ismerni a gyenge pontjukat, és a legyőzésükhöz szükséges taktikát.

A dupla penge kiváló eszköz a "szeletelésre"
Mivel félig vámpírok vagyunk, természetesen arra is van lehetőségünk, hogy megragadjuk ellenfeleinket, és kiszívjuk a vérüket. Ezt a mozdulatot kétféleképpen is használhatjuk. Ha teljesen kiszipolyozzuk őket, akkor ezzel megöljük áldozatunkat és ezzel egyidőben visszatöltjük az életerőnket is. Ha viszont időben elengedjük őket, akkor csak megfertőzzük az ellenséget, akit ezután egy gombnyomással felrobbanthatunk, megsebezve minden körülötte álló lényt. Kiváló módja ez a tömegoszlatásnak. Összességében elmondhatjuk, hogy a játék harcrendszere megfelelően kidolgozott lett, bár személy szerint el tudtam volna viselni, ha hősünk gyorsabban reagálna a gombnyomásokra, mivel harc közben csak akkor tudunk újabb mozdulatot kivitelezni, ha az előzőnek befejeződött az animációja. Emiatt néha kissé megtörik a harc tempója, bár biztosan akad olyan, akinek éppen ez a megoldás a szimpatikusabb. Ami a platform részeket illeti, van pár nagyon elmés pálya a Bloodrayne-ben, ahol próbára tehetjük ügyességünket. Hatalmas körfűrészek, tüskés padló és plafon vár ránk ezeken a szinteken, ráadásul sokszor még az itt-ott elhelyezett reflektorok is megnehezítik a dolgunkat, amelyek természetesen nem tesznek jót egy vámpírnak. Az egyik legérdekesebb platformrésze az volt a játéknak, amikor nem Rayne-nel, hanem egy fehér hollóval kellett repülnünk a pályán, kerülgetve a fűrészeket, szörnyeket és csapdákat.
 

Sajnálatos módon a Betrayal csak egyjátékos móddal rendelkezik, kimaradt belőle a kooperatív multi, pedig ahogy az elmúlt hónapokban megjelent, hasonló stílusú játékokban (például a Shankben) láthattuk, nagyon élvezetesek tudnak lenni az ilyen koop partik. Igaz, hogy Rayne mindig is magányos farkasként harcolt, de a fejlesztők igazán megengedhettek volna maguknak annyi szabadságot, hogy egy új karaktert is beleszőjenek a történetbe. Ezt leszámítva viszont nem igazán lehet panaszunk a játékra, hiszen 3300 forintért egy kellőképpen hosszú, hangulatos és látványos akciójátékot kapunk a pénzünkért. Akit nem zavar a 2D-s, oldalnézetes megvalósítás, nyugodtan adjon egy esélyt az új Bloodrayne-nek, megérdemli.

A főellenségek legyőzése nem kis ügyességet igényel
Platformok: Xbox 360, PlayStation 3
Tesztelt platform: PlayStation 3

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. Phantomstr...
2011.10.16. 14:40
A Prince of Persia Classic-nak örültem. Inkább ebből is az első részt kellett volna új motorral, felújítva kiadni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!