iPon Cikkek

C&C 4: Tiberian Twilight - Egy eposz vége

Dátum | 2010. 04. 03.
Szerző | Chocho
Csoport | JÁTÉK

Hogy a sors hozta-e így, nem tudni, de tény: a Supreme Commander 2-nek ismét egy Command & Conquer játékkal kellett megmérkőznie. Ami viszont különbözik a 2007-es helyzettől, az a felállás, ugyanis míg akkoriban a Supreme Commander volt az újdonság, és a C&C 3 a régi típusú RTS-ek képviselője, addig most fordult a kocka. A Supreme Commander 2 hozott kevés újdonságot, és a Tiberian Twilight állította feje tetejére a tizenöt esztendős szériát. De persze kit érdekel egyáltalán a két titán rivalizálása, amikor történelmi pillanat szemtanúi leszünk? Az ígéretek szerint ugyanis ez lesz a vég, melyben fény derül az igazságra, és megtudjuk, hová is vezetett ez a több évtizedes háborúskodás. Lehet-e béke a megtépázott Földön? Bosszút forral a Scrin? Kane tényleg a messiás? S végül, de nem utolsó sorban: ez a játék az, amit már olyan régóta látni szerettünk volna?

A Messisás újra itt van, ám mintha kicsit pocakosabb lenne, mint pár száz éve
Akik esetleg lemaradtak volna a sorozat korábbi epizódjairól, azok az erről szóló cikkünkben tájékozódhatnak egy kicsit arról, ami eddig történt, és megérthetik, miért olyan nagy dolog, hogy a Command & Conquer 4 finálét ígér. A Tiberian Twilight egyik legnagyobb vonzereje ugyanis a bejelentésétől fogva a történet befejezése volt, az EA pedig keresztet vetett a szívére, hogy a játék lezárja a tibérium-univerzumot, pontot téve a Nod és a GDI 70 éve tartó háborújára. A várakozást az egekig pumpálták, a játékosok pedig elhitték, hogy itt bizony kő kövön nem marad, s most sokan az állukat dörzsölik a pofára eséstől. Hogy miről beszélek? Haladjunk szépen sorjában! A sztori szerint 2077-ben járunk, 15 évvel a Nod és a GDI kényszer szülte megállapodása után. Kane egy szép napon besétált a GDI tanácstermébe, és közölte, hogy van egy terve, amivel megállítható a Földet lassan bekebelező tibériumfertőzés. Jött a siker, a béke, mindenki örült, ám később a lappangó ellentétek oda vezettek, hogy a Nod és a GDI ismét egymás nyakának ugrott.

Nem egészen erre emlékszünk, ha a C&C sorozatra gondolunk, nem igaz?
A jelenlegi háború és a régiek között viszont van egy óriási különbség. Ezúttal mind Kane, mind a GDI azért harcol, hogy megállítsa a tibériumot, de egyik sem hisz a másik tiszta szándékában. Az ötlet jó, és a küldetések közti, élőszereplős videók is hozzák a megszokott minőséget. A színészi játék B-filmes, a forgatókönyv erőltetett, a stúdió szűk... azaz megvan minden, ami miatt imádjuk a C&C sorozat FMV betéteit. A tónust most egy kicsit sötétebbre vették, és több az érzelmi szál is, de a lényeg nem változott. Ami azonban kiábrándító, az a befejezés. Nem akarok elárulni semmit, de azt hiszem, becsületből kötelességem figyelmeztetni a rajongókat, hogy epikus konklúzióra nem kell számítaniuk. Lesz egy érdekes hümmögés a záró képsorok után, de a hatalmas WTF-pillanat, amire vártunk (vártam) elmaradt. Ez pedig csalódás.

A Messiás és megváltó hadserege

Noha a történet nem hozta meg a várt forradalmat, a játékmenetre senki sem mondhatja, hogy önismétlő lenne. A Tiberian Twilight gyakorlatilag mindent a kukába dobott, amit ismertünk a régebbi részek óta, de ez nem jelenti azt, hogy a megújulás ártott a sorozatnak. Ezúttal el kell felejteni a bázisépítést, az erőforrás-kezelést, a játszható harmadik oldalt, sőt, még magát, a tibériumot is. Ezek helyét egy pontfoglalós rendszer veszi át, amit elsősorban multiplayer csatákra fejlesztettek ki, de kisebb módosításokkal az egyszemélyes módban is életképesnek bizonyult, így a hadjárat is ugyanarra a metódusra épít.

A crawler kiválasztásakor érdemes előre elgondolkodni a taktikán
A kampány első három küldetése igazából az oktatómódot helyettesíti. Itt ismerkedünk meg a Command & Conquer egykori bázisainak utódjával, a crawlerrel. A crawler egy hatalmas robot, ami leginkább egy AT-AT lépegetőre (igen, a Star Wars bizonyára tetszett a designereknek), vagy óriási APC-re hasonlít. Lényege, hogy a pályán szinte akárhová képes letelepedni, hogy egységeket, védelmi épületeket gyártson, s mikor forró a talaj, felkel, és odébbáll. Viselkedése talán a StarCraft embereinek főbázisára emlékeztetne, annyi különbséggel, hogy a crawler akkor is képes a gyártásra, ha éppen nincs fix pozícióban. Ilyenkor mindössze annyi a korlátozás, hogy a gép tárolási kapacitásánál többet nem készít az adott tankból vagy bakából addig, amíg le nem telepszik és ki nem engedi a futószalagon várakozó, kész egységeket. A crawlernek három fajtája létezik. Van támadó, védekező és támogató típus, melyek nevükhöz méltó tulajdonságokban eltérő egységeket és épületeket gyártanak. A támadó crawler kevesebb lövést bír, de tankjai lenyűgöző erővel bírnak, míg a védekező típus lassabban sérül, de védelmi épületein kívül csak közepesen gyenge katonákat, mechákat gyárt.

Visszatérnek a sorozat korábbi részeiben látott havas, erdős pályák is
Ezektől teljesen eltérő a támogató crawler. Először is ez képes repülni, nem úgy, mint a másik két robot, továbbá a mérnökei olyan gyorsan javítják meg a szövetségesei támadó egységeit, hogy ügyes használata esetén közel halhatatlanná teszik azokat. Sajnos azonban ennek ára is van. A támogató crawler kevés ütőképes egységgel bír, és azok is nagyon sok parancsnoki pontot emésztenek fel. A sztori módban nem is igen javallott a támogató osztály erőltetése (multinál igen, de erről majd később még lesz szó). A crawlerekről még annyit érdemes tudni, hogy ha elpusztulnak sincs veszve semmi, mert bármikor kérhetünk újat a központból, mely bármely más stílust is képviselheti (tehát ha eddig nem vált be a támadó crawler, választhatunk helyette egy védekezőt).

Egyedül...

Térjünk vissza kicsit a szóló opcióhoz. Ha letudtuk a három tutorial missziót, választanunk kell, hogy a Nod vagy a GDI oldalán kívánunk-e háborúba menni. A két fél crawlereinek tulajdonságai teljesen azonosak, így a különbség egyedül az egységeik árában és a harci stílusukban mutatkozik meg. A GDI erősebb, olcsóbb, de lassabb masinákkal rendelkezik, mint a Nod, mely viszont gyors, mint a villám, így könnyebben pótolja veszteségeit. A Nod továbbá drágább és gyengébb is, de rejtőzködő képességekkel felvértezett egységei olyan ütőképesek lehetnek a megfelelő kezek között, hogy GDI tábornok legyen a talpán, aki ellenáll nekik, akárhány Mammoth tankkal rendelkezzék is. Nemrég a Supreme Commander 2 tesztelésekor panaszkodtam a felek közötti változatosság maximális hiánya miatt. Itt szerencsére nem ez a helyzet, hisz a Nod és a GDI kellően eltérő megközelítést és játékstílust igényel.

A doki új implantátuma óta tudom fogni az HBO-t
Ha kiválasztottuk, hogy kikkel szeretnénk játszani, jön a következő, már említett meglepetés: nincs tibérium. Sőt, semmi olyat nem találunk a pályán, amit bányászni lehetne. Hogy akkor mégis hogyan gyártunk? A válasz a parancsnoki pontokban rejlik. A játék elején kapunk egy bizonyos mennyiségű pontot, ami valójában nem más, mint az egységlimit. Minden gyártható dolog parancsnoki pontokba kerül, és értelemszerűen az erősebbek több pontot zabálnak fel, mint a gyengébbek. Ez egyrészt jó, hiszen ráneveli az embert a takarékosságra, máskülönben viszont száműzi a C&C széria korábbi, nagyszabású csatajeleneteit. A Tiberium Twilightban végig alacsony létszámú seregekkel manőverezünk, az egyjátékos missziók pedig azon múlnak igazán, hogy rájövünk-e a taktikánkhoz legjobban passzoló csapatösszeállításra. Onnantól kezdve ugyanis, hogy tudjuk, mi kell nekünk, nem fogunk mást csinálni, mint szisztematikusan végigmasírozni az amúgy elég szűk pályákon, egyik feladatot teljesítve a másik után. S ez az a pont, ahol a kampány tényleg elvérezni látszik.

A Tiberian Twilight egyjátékos küldetései nem lettek túl jók
A feladataink ugyanis roppant mód repetitívek. Igazából nem áll másból az egyszemélyes játék, mint az egyik pont elfoglalásából, és megtartásából addig, míg meg nem szerezzük a másik pontot is. Van persze néhány klasszikus, "igazi C&C-s" agyrém-misszió is, melyek vagy időre mennek, vagy arról szólnak, hogy védjünk meg egy konvojt, ami képtelen az oltalmára szánt tankok közelében maradni. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy az ember az egyik sztorivonal után belevágjon a következőbe, főleg úgy nem, hogy a végkifejlet majdnem teljesen megegyezik a két oldalnál. Viszont ha valahogy túltesszük magunkat ezen, akkor sem leszünk elégedettek. Az ellenfél AI-ja úgy csal, ahogy csak tud (na igen, ez is tipikus vonása a sorozatnak), az utolsó küldetések pedig tényleg nagyon nehezek lettek (főleg a Nodnál).

... és barátokkal

A játék eleve megköveteli a folyamatos internetelérést, azaz mindegy, hogy csak szólóban játsszunk, nem ússzuk meg az online profilalkotást. Mindez viszont nem csak hátrányokkal jár, mint az Ubisoft játékainál, hanem komoly előnyökkel is. A játékban minden egyes csatáért (legyen az multi, skirmish, vagy küldetés) tapasztalati pontokat kapunk, amik folyamatosan fejlesztik a profilunkat, illetve annak épp játszott frakcióját. Minél fejlettebb szinten vagyunk, annál több egységet (bizony, eleinte nem minden gyártható), fejlesztést, bónuszt oldunk fel, szóval ajánlott valamelyik oldalt kiválasztani, és annyit játszani vele, amennyit csak tudunk. Az így szerzett szint nem csökken a későbbi csatákban sem, és garantálja, hogy közel azonos képességű ellenfelekkel kerüljünk össze. Sajnos azonban a dolog visszájára sülhet el az egyszemélyes módban, ugyanis ha a profilunk nem elég fejlett, mindegy, hogy melyik küldetésben járunk, nem tudjuk legyártani a keményebb egységeket, és a fejlesztések sem érhetőek el. A magam részéről mindenesetre úgy értékeltem a dolgot, mint afféle ösztönzést a skirmish és a multi irányába, arról már nem is beszélve, hogy ha valaki akarja, szántékosan könnyítheti, vagy épp nehezítheti a kampányt attól függően, hogy milyen szinten ugrik neki.

Akármi is legyen ez a sugár, tuti, hogy nem jelent jót
A kampánynak is csak egy igazi pozitív tulajdonsága van, az pedig a kooperatív mód. Komolyan, ha valakivel együtt esünk neki a sztorinak, csak lesünk, hogy mennyire más a játék felépítése. Ugyan a nehézség ezzel exponenciálisan nő, de az együttműködés lehetősége és a tökéletes kiegyensúlyozottság olyan élménnyel ajándékozza meg az embert, amilyet régen nem kapott RTS-től. Minderre pedig csak rátesz a nagyszerű, kompetitív multiplayer is. Az 5v5-ben vívható meccsek célja ezúttal nem egymás teljes kiirtása, hanem hogy a másiknál hamarabb érjük el a 2500 pontot. Az egységek kilövésétől kezdve a saját crawlerünk pótlásáig minden pontokat ad vagy vesz el, úgyhogy nem árt ügyesnek lenni és odafigyelni. Az együttműködés itt is kulcsfontosságú, s a korábban már említett támogató crawler nagy segítségére lehet egy offenzív játékosnak. Sajnos jelenleg a szabad szervereken kevesen veszik komolyan a játékszabályokat (ez nem a program hibája), így ha tudunk, keressünk partnereket, akikkel részletes taktikát dolgozhatunk ki, teszem azt ventrillon keresztül.

Az ezredes nem csak a Nod oldalról nézve lesz antipatikus
A többjátékos mód egyébként remekül fekszik a Tiberian Twilight játékmenetének. Már a bétateszt alatt látszott, hogy mi a célja az EA-nek a negyedik installációval, és szó mi szó, célt is értek vele, hisz a Generals óta nem volt ilyen hangulatos és pörgős multi RTS a sorozatban. A pörgést egyébként tessék véresen komolyan venni. Ebben a játékban nincs öt perc megállás, minden azonnal történik, és mivel mind a pályák, mind a seregek kicsik, nem lehet elbújni a spontán akció elől. Nem vitás, a régi taktikák nem működnek, és a C&C 4 a gyors észjárású (és egerű) rajongók játéka. Egyedül az újoncok érezhetik magukat kellemetlenül, nekik feltétlenül ajánlott a skirmish mód, gyakorlásképpen.

Kane, a jóarcú

A Command & Conquer 3 a maga idejében remekül festett, főleg a harmadik játszható fél, a Scrin bionikus designja miatt. A negyedik rész száműzte az idegeneket a világból (nekem speciel nem hiányoztak), így maradt a már régóta ismert Nod és GDI. Hozzájuk kellett új látványterveket alkotni, megőrizve a technokrata, sci-fi irányt, de elvetve a harmadik rész apokaliptikus környezetét, hisz itt a tibériumfertőzés már erősen visszaszorult stádiumban van. Az eredmény több, mint szívderítő lett. A C&C 4 gyönyörű, a pályák hihetetlenül részletesek és pazar mód kidolgozottak, míg a koronát az egységek teszik fel az EA LA munkájára. A crawlerek nagyon jól festenek, az animációk csodásak, és a speciális effektekre is csak elégedett csettintés lehet a válasz. Mindennek igazából ára sincs, mert a Tiberian Twilight minden gépen megy így vagy úgy. A tesztgépen (Athlon II X2 @ 3,4 GHz, Radeon HD3870, 6 giga RAM) maximális részletesség mellett is jól futott 1920*1080-as felbontáson.

Erre a látványra azért nem lehet panasz
A hang és a zene tökéletes. Az FMV videóbetétek színészeiről már volt szó, így nyergeljünk is át a játék hangeffektusaira. A tankok moraja, a crawlerek robaja és a robbanások, lövések hanghatásai nagyon jók, nem is igen lehet beléjük kötni. A zene viszont egyértelműen a csúcs az egész audio fronton. Az édesen szomorkás dallamok a Battlestar Galactica-t (idehaza az egyik kereskedelmi adó Csillagközi romboló címen sugározta) juttatták eszembe, az akciókor felcsendülő, dübörgő ritmusok pedig tökéletes hangulati töltést nyújtottak a legdurvább csatákhoz is.

Végítélet

Ez tehát a Command & Conquer 4: Tiberian Twilight. Egy többjátékos módra kihegyezett, nagyon jól optimalizált és kiegyensúlyozott stratégiai játék, ami azonban gyengécske egyszemélyes módjával nem épp kielégítő hattyúdala Kane világégetésének. Sőt, nem igazi befejezés, hiszen nincsenek nagy fordulatok, váratlan leleplezések, vagy tényleges válaszok. Marad a sejtetés és a kérdőjelek egész garmadája, hogy a kampány végigszenvedése után duzzogva tenyereljünk rá a Multiplayer feliratú gombra. Ennek ellenére viszont csak ajánlani tudom a Tiberian Twilight-ot, mert az online fejleszthető profil jól sikerült, és a multi is csaknem tökéletes. S hogy mit hoz a jövő? Nos... nem tudom, de úgy érzem, hallunk még mi Kane-ről. Hogy egy mellékszereplőt idézzek: "Kane eltűnt? Ja, persze..."


Platformok: PC
Tesztelt platform: PC

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

49. Szaby59
2010.04.03. 13:49
Teljes mértékben egyetértek, akik meg a grafikát szidalmazzák, nyissák ki a szemüket, vagy vegyék feljebb a részletességet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. janamo
2010.04.03. 13:55
nekem is megvan és én is imádom
bár az tény és való hogy nem cnc (bázis építés, gyűjtés, ARATÓ) de egy remek játék lett.
én örültem volna egy bázisépítős kevés változást felmutató befejező résznek ezt a játékot meg kiadni valami más néven mert jó lett csak sok ős cnc-s pont ezért csalódott benne (részben én is)
100 szónak is egy a vége jó játék lett és jó cikk (én mondjuk 85% körül adtam volna bár egy
kicsit elfogult vagyok)
grat
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. Szaby59
2010.04.03. 14:02
C&C-nek szerintem c&c, mert abban a kis story-ban van azért hangulat...
Meg persze a tibérium univerzumban játszódik, ami mindenképp azzá teszi.
Sokan mást vártak el tőle, de már augusztusban bejelentették, hogy hiába, ennek ellenére marad a makacs, "bázisépítéskellénnekem" hozzáállás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Kleroo
2010.04.03. 14:58
Ez szép?
2010 van.
Nem nagyon fejlődnek sajna az rts-ek.
Az AOE3 grafikája volt az utsó,ami szép fejlődés volt.mikor is volt? 2005.....5év!!!!!
az kőkorszak az it világban,mégis épphogy csak csúnyább mint pl ez a c&c.
Na kidühöngtem magam
Én elégedtlen vagyok minden rts grafikával.2010 van .....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. zseko
2010.04.03. 15:22
aki kijátszotta leírhatná mi van ezzel a Kane-el, mert csak ezért nem fogok vele játszani a többivel sem játszottam, ez nem az én világom, de a vége érdekelne
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Chocho
2010.04.03. 18:40
Kleroo:

Igen, 2010 van. És? Kell ennél több? Tényleg attól lenne jobb a játék, hogy az egységek úgy néznének ki, mint a Final Fantasy XIII vagy a Mass Effect 2 karakterei?

Elárulok egy titkot: nem. Sőt, csak rosszabb lenne a helyzet, mert akkor az RTS is a "gazdagok játéka" volna, csakúgy, mint a sok csillogó FPS-csoda. Így viszont játszható, látványos, a hangulatot pedig kellőképp megteremti.

zseko:


Nézz utána a YouTube-on, ha érdekel. Ott fent van az összes videó, és persze a befejezések is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Noodle
2010.04.03. 19:16
Chocho: Így van.

A mai napig, ha leülök a Doom 2 mellé, órákig eljátszogatok vele. Ha leülök a Crysis mellé, ez. kb negyed (elvesztegetett) órára redukálódik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Szaby59
2010.04.03. 19:37
Az RTS-ek, RPG-k amúgysem a realisztikus grafika miatt vannak, arra ott vannak az FPS-ek, TPS-ek.
Ezt egy 4-5 évvel ezelőtti gépen is simán játszhatod, azért 2010-ben ezt nem mindenről mondhatod el...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. ThePoweR
2010.04.03. 21:28
Azt halottam hogy hulladék lett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Chocho
2010.04.03. 23:24
A warezt tessék mellőzni! Köszönöm.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. graywolf_4...
2010.04.04. 01:38
Hát én csak a bétájával játszottam de abból nekem világossá vált hogy ez nekem nem fér bele a C&C kategóriába úgyhogy nekem felejtős csak reménykedem h lesz még tiberian-os univerzumban játszódó és azok a régi stílusát fogják követni
úgyhogy nekem marad a wars és a sun
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. Tirexi
2010.04.04. 01:39
Ennél jobban el sem lehetett volna rontani ezt a játékot.
Átvették a DoW2-es xar kampányt.
Grat.

StarCraft 2 FTW!!!!!!!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. ThePoweR
2010.04.04. 09:56
Chocho: Úr isten. Mind1....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Chocho
2010.04.04. 10:34
ThePoweR:

Neeem, nem én vagyok, csak összekeversz bennünket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. ThePoweR Choch...
2010.04.04. 10:35
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Parano1d
2010.04.04. 12:32
Én nem értem mi van ezekkel a stratégiai játékokkal. Egyik folytatás gyengébb mint a másik. DOW2 bár egyesek szerint jó, szerintem nagyon gyenge, az Supreme commander 2 még nagyobb csalódás, bár személy szerint nagyon vártam, és a tetjébe még ez is. Persze értem valójában mi a helyzet, a kiadók le akarják egyszerűsíteni a játékokat, hogy a 8 Éves Pistike is tudjon játszani vele. Pedig a stratégiai játék éppen attól szép, hogy összetett tud lenni. Ez a visszafelé fejlődés nem jó senkinek sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Chocho
2010.04.04. 13:25
Parano1d:

Tévedés. A C&C 4 nem egyszerűsödött, csak más lett. Próbáld ki az 5v5-öt online, és meg fogsz lepődni, mennyire nem egyszerű a játékmenet! Pont a régiek voltak "egyszerűek": gyártottál tíz mamutot, és viszlát, Nod!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Parano1d
2010.04.04. 14:32
Csak úgy általánosságban beszéltem, nem konkrétan erről. De pontosan ez is a tendencia, hogy próbálnak úgy multit alkotni, hogy kiegyensúlyozottabb legyen. Viszont ezt is egyszerűsíttéssel oldják meg. Ugye ennél a játéknál csak 2 fajta nép létezik, ezt eleve könnyű kiegyensúlyozni. Ez már alapból visszafejlődés/csonkítás az előző részhez képest. Az alacsony egységlimit ugyanezt szolgálja (itt a DOW2 re gondolok főleg). És a kevesebb fajta egység szintén. És lehet, hogy egy sok vs sok multinál nem jön elő ez a probléma, de a játék nem csak abból áll. Szóval itt azért jelentős véleménykülönbség van akkor köztünk.
Persze multi terén fejlődhetett a játék, ezt nem vitatom, de miért nem dolgoznak akkor még egy kicsit rajta, hogy a többi játékrész is legalább azt a szintet hozza. Ezek a játékok nálam még kiegészítő szintet sem hoznak, nemhogy új epizód szintet, persze lehet bennem van a hiba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Szaby59
2010.04.04. 15:10
Egyésglimitet gondolom azért vezettek be, mert ha 5vs5-ben mindenki annyit gyártana amennyit csak szeretne szétlaggolna az egész.
És igen, a kiegyensúlyozás miatt, mivel itt 2 frakciót és 6 alfrakciót kell egymással összehozni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Parano1d
2010.04.04. 15:31
Anno voltak olyan játékok, pl a Cossacks 10 évvel ezelőtt ahol volt 6 féle nyersanyag( most jó ha egy játékban 1 féle van max 2) 100 féle egység 8000-es egységlimit, és egy 500Mhz-es P2-n nem laggolt, hogy a szavaiddal éljek. Persze nem volt kiegyensúlyozott a végletekig. Most meg 200 embernél/frakciónként 10-15 fajta egységgel már túl bonyorult egy kiegyensúlyozott multit megcsinálni, meg laggol, a sokmagos űbergépeinken. Nem tudom ki veszi ezt be, de én aligha. Szeretném még egyszer hangsúlyozni 10 éves játékról van szó. Ha nagyon akrnák meg lehetne oldani, csak mindenki azt nézi, hogyan lehetne kevesebb munkával több pénzt keresni. hosszú távon viszont ez ártalmas az egész játékstílusnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Szaby59
2010.04.04. 15:40
És mi értelme van a 100 féle egységnek, meg 8000 egységnek?
Aki legyárt többet, erősebbet, azé a győzelem, nagyon bonyolult...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Kleroo
2010.04.04. 15:46
Váó!!!
A Cossacks mekkora űber-isten-király játék volt anno.Imádtam

Choco: Na látod nálad hat az \"úthenger\".Nem kapsz jobb grafikát=nem is kell.
Rengeteg forradalmi grafikájú RTS született már az idők során. Még mindig 2D-ben mászkálnának a 10poligonos karakterek,ha az lenne a cél hogy a régi gépeken fusson.
Miért ne fejlődhetne a grafika is normálisan? Ha vkinek kevés hozzá a gépe,akkor pedig majd LOWON játszik(ami egyenlő lenne a mai high-al)
Rengeteget lehetne még fejleszteni. RTS-ek nagyon le vannak maradva.Persze csak ha nem megy a játékélmény rovására.
(lásd crysis pl)

Szóval jobb lesz szemléletet váltani
Ez a játék gondolom most 10k körül van. Miben jobb mint az előző c&c. van új sztori,még egy két nyalánkság?....megéri vajon?
Na de a lényeg hogy a grafikai/minőségi fejlődés a jövő. az rts-ek stagnálnak vagy 5éve(nem lepődnék meg ha ez a 2003eleji generals motorját használná még mindig). badarság ezt korrektnek mondani.....
És ettől függetlenül legyen a játék is jó
Béke
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Parano1d
2010.04.04. 15:51
Nézőpont kérdése, viszont tény, hogy 2000-hez képest sokmindenben visszafejlődtek az RTS-ek a grafikát és a kiegyensúlyozottságot kivéve. Lehet ezeken javítani, de miért a többi előny kárára. Hidd el van olyan ember, akinek nem elég hogy 8 emberrel kommandózik a pályán. Mert hűde taktikus a játék. Elveszik a háború feelingje. És van olyan ember is, aki kampány módban is tolja, nem csak a multi mindenek felett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Szaby59
2010.04.04. 16:09
Kleroo: "csak" teljesen új játékmenet az előzőekhet képest...

A Sage motor meg még mindig megállja a helyét a mai RTS-ek között, vagy nézd meg a Starcraft II "vadonatúj" motorját, ami 2006-os szintet súrolja...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Chocho
2010.04.04. 17:46
Kleroo:

Köszönöm, de a szemléletem inkább megtartom, ha nem haragszol. Mellesleg a nevem Chocho - ha annyira fontos a grafika, akkor az ilyen vizuálisan is eléd tárt információkat illene észrevenni.

Parano1d:

Az olyan embereknek, akiknek nagy csaták kellenek, ott a Total War, a King Athur, a RUSE, satöbbi... nincsenek olyan rossz helyzetben, elhiheted.

Szaby59:

A StarCraft 2 szép - de inkább a design az, ami jó benne. Más kérdés, hogy az meg '98 óta ugyanaz, szóval...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. dragon83
2010.04.05. 12:39
Parano1d:

Nekem is hiányoznak a bázisépítgetős RTS-ek, de azért ne nevezzünk mindent butításnak (DoW2, C&C4). Ezek másfajta stratégiák, amelyek inkább az egységmenedzselésre helyezik a hangsúlyt, nem a városépítésre, de ne hidd, hogy ez mindig olyan könnyű. Szerintem nem az a baj, hogy néhány stratégia ebbe az irányba ment el, hanem az, hogy ezeken kívül egyre kevesebb "oldschool" RTS készül. Pedig jól megférnének egymás mellett. A Starcraft 2 pl. a maga régimódi formájában is nagyszerű lesz, ilyenből kellene még több.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Szaby59
2010.04.05. 12:41
És mivel nyújt többet az előzőhöz képest?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Parano1d
2010.04.05. 15:38
Hát sokan úgy beszélnek a starcraft2-ről, mintha már megjelent volna, és játszottak volna vele. Az utóbbi években egyetlen olyan stratégiával játszottam, ami előrefelé mutató fejlődést volt képes felmutatni a játékmenetet, illetően és ez a Supreme Commander első része volt (ez szigorúan magánvéleményem). Két nagy hibája volt, a magas gépigény, és a gyenge kampány mód, Illetve a hangulata is lehetett volna jobb. Azon csodálkozom, hogy még mindíg az elavult kamerakezelést erőltetik az új stratégiákban.
Amúgy ha már feldobtad Szaby59 a C&C miben nyújt többet, nem az előző, hanem akár legelső részéhez képest? Pár új egység, és szebb grafika, új story. 15 év fejlődés után ez nagyon szerény. Az első résznek, és az első Red alertnek nagy rajongója voltam, de ahogy jöttek sorra az új részek, és szinte alig fejlődött a játék teljesen kiábrándultam belőle. Szerintem a C&C tipikus példája annak, hogy lehet ugyanazt a játékot eladni 10x. Amúgy nem értem mi baj a bázisépítgetéssel, én is szeretem, nem csak csatázni kell, hanem a gazdasági háttérrel is kell foglakozni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Szaby59
2010.04.05. 15:49
Új egységek, szebb grafika és minden résznek más a hangulata.
A c&c sohasem a nagyon erős gazdasági rendszerről szólt, hanem a valós játékélményről és azt mindegyik rész (Renegade talán nem annyira, a C&C-nek nevezett Generals förtelem meg végképp nem) hozza.
A béta már megy SC2-ből és az tükrözi, hogy milyen lesz, illetve, hogy milyen...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Parano1d
2010.04.05. 16:15
Na ezt nyilván a Starcraftra is igaz, legalábbis az új egységek, szebb grafika dolgot. A béta viszont egy dologból nem tükröz semmit és ez a nagybetűs HANGULAT amire a Blizzard mindig nagy hangsúlyt fektetett. Ez az utóbbi, ami miatt nem aggódnék soha, ha Blizz játékról van szó. És ez egyébként lejön abból is, míg a C&C-ből évente jönnek ki a klónok, addig a Blizzard mondjuk 4-5-6 évig is dolgozik egy játékon, de mire kiadja, senkinek nincsen oka panaszkodni. Nem bántani akarom a C&C sorozatot, mert a rókabőr stílus ellenére még mindíg az egyik legjobb stratégia a piacon, de ez inkább a gyenge "mezőnynek" köszönhető szerintem. Ha az első Starcraftot(199 megcsinálnák mai szintű grafikával, kb az év RTS-e lehetne, (ezzel a véleményemmel talán nem vagyok egyedül) ez az ami szomorú vagyok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Szaby59
2010.04.05. 16:52
Igen, és 4-5-6 év "fejlesztés" mennyire van arányban a fejlődéssel?
A c&c-ben mindig van valami ami eltér az elődtől, viszont ez a 10 év után sem változott semmit (arról en is beszélve, hogy 3x-ra tervezik kiadni)...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Parano1d
2010.04.05. 17:34
Látom feleslegesn koptatom a billenytyűket, ha el sem olvasod a kommentjeimet. Vagy elolvasod, csak nem értelmezed. Csak azért nem válaszolok, mert nem szeretném ismételgetni magamat. De azért jelzem ISMÉT, hogy egy olyan játékról írsz véleményt, ami még nagyon messze van a megjelenéstől. Előítélet powaaa Ezért nem jelennek meg a Blizzardnak ilyen 80% -os játékai. Ami szerintem kicsit magas is, és csak azért kapta a játék, mert Tibérium van a nevében.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Szaby59
2010.04.05. 18:19
Igazad van, ha nem lenne a nevében 90+ felett lenne...
A béta azt jelenti, hogy a kész szoftvert tesztelik és javítják a hibákat, balanszokat, a játéknenet nem fog változni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Chocho
2010.04.05. 18:52
Parano1d:

Azért ne ássuk magunkat olyan mélyen a Blizzard alsófelébe! Amit annak idején a Diablo 2 rajongóival csináltak (nem sokan emlékeznek a patch-mizériára, de én még igen), nevetséges volt, és a sorozatszerű StarCraft 2 kiadás sem épp a játékosok érdekeit tükrözi. A hangulat oké a StarCraft 2 esetében, de tény, hogy semmi sem változott benne tíz év alatt, míg a C&C megújult, még akkor is, ha neked nem tetszik.

Ezt az "évente jönnek a klónok" dolgot meg nem értem. A Red Alert 2 és a Tiberium Wars óta öt év telt el (és ezek még csak nem is egy sorozat), a C&C 4 és harmadik rész között pedig három (a Kane's Wrath kiegészítő volt, annak pedig nagyon is jó).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Parano1d
2010.04.05. 20:01
Aha sokkal korrektebb volna Starcraft 3 nak és 4 nek nevezni a következő részeket, mert akkor már az új rész, és akkor már a játékosok érdekeit képviselnék. Mert kb ezt csinálják a C&C sorozattal, de ugye ezt is írtam már nem értem minek írom le mégegyszer.... Egy brood war, vagy egy Frozen throne sokkal több újdonságot tartalmazott kiegészítő lemez létére, mint pl ez a Tiberium twilight. Ennyit a korrektségről. Így mondjuk teljes játék áráért lehet árulni. A red Alert meg szerintem tök ugyanaz, mint a Tiberian sorozat, még az egységek is hasonlóak teljesen. Szerintem vak aki ezt nem veszi észre. Csak egyikben Oroszoknak, és Amerikaiaknak nevezik őket, a másikban pedig GDI-nak, és NOD-nak. a játékmenet, a grafikus motor, mind teljesen ugyanaz. Egyikben tiberiumot kell gyüjteni tök ugyanolyan módon, másikban ásványt. a Generals szintén ugyanez a játékmenet, az Emperor:battle for the dune amúgy szintén, ott fűszert kellett gyüjteni a tibérium helyett váóó. Csak a körítés más, de a többi tök ugyanaz. Meg persze a hangulat, ami elismerem sokat számít.
A dio2 vel még a mai napig rengetegen játszanak, a starcraft első részével szintén. Dacára, hogy már mindkettő játék 10 éves kor felett van, sőt patch is jelent meg hozzájuk nemrégiben. Egyetlen játékot mondj, amivel ennyi idő után is ennyien játszanak (tetris nem ér ). Ez mindent elmond ezekről a játékokról, és a játékosok "érdekeiről" .A grafika bármilyen szép is, előbb utóbb elavul, de a mögötte lévő érték megmarad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Szaby59
2010.04.05. 20:17
Starcraftban meg kristályt kell szedni...
RA és TW egységeiben max a mérnök közös.
Tiberium Wars 3 hadjárattal volt egy teljes játék szóval nemtudom miről beszélsz...
A c&c sorozat minden egyes része teljesen más és ezt látod a játékmeneten, egységeken, megvalósításon stb.
A kezelőfelületen, vagy a bevitt újításokon, pl. RA3 egységvideói, szóval kár azt mondani, hogy nem foglalkoztak vele.
SC játék 10 éve nem jelent meg, ennek ellenére azt amit eddig fejlesztettek 3x akarják kiadni, szóval ez a lehúzás, mert a történeten kívül nem lesz újítás (hisz akkor hogy hangolnák össze a multit?).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Szaby59 Szaby...
2010.04.05. 20:31
Egyetlen játékot mondj, amivel ennyi idő után is ennyien játszanak

Jelent meg belőle újabb?
NEM!
Akkor a fanok mégis mivel játszanak?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Parano1d
2010.04.05. 22:23
Van még párszáz (talán pár ezer) régi stratégiai játék amivel játszhatnának szerintem, de nem játszanak........ Ebből is látszik értelmezési gondjaid vannak Az meg hogy adnak ki epizódikusan új részeket, alapból nyilván azt is jelenteni fogja, hogy új egységek is jönnek (talán új faj is lesz, bár erről nincs szó egyenlőre), hogy hangolják össze a multit? Patchekkel De kimillió olyan stratégia van ami a kiegészítő lemezzel új egységeket hoz be a multiba, ez nem újdonság ám. kapásból 10 ilyent fel tudnék sorolni. Hogy mást ne mondjak a Starcraft kiegészítő lemeze is ilyen volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Parano1d
2010.04.05. 23:46
Először is bocsi a dupla kommentért, de nem engedte módosítani az elözőt.

Szóval csak annyit akartam még hozzátenni, hogy igazából csak az a rossz ezzel a játékkal (nekem legalábbis), hogy túl sokat vártam tőle. Szóval vannak klasszikusok a teljesség igénye nélkül: Cossacks, Age of... sorozat, Total Annihilation, Supreme commander, Warcraf sorozat, Starcraft, Warhammer 40k, és igen a C&C, és a Redalert is ide tartozik mindenképpen. Szóval ezek olyan játékok, amikre még most is sok év után úgy tekint az ember, mint alapkövekre az RTS-ek világában. És most jön egy ilyen befejező epizód, ami legalábbis megosztja a véleményt, hogy mennyire jó játék, de ahogy olvastam a többi értékelést, általában nincsenek tőle elragadtatva. Szóval az a baj ezzel a játékkal, hogy leginkább a jó-középszerű szintet hozza csak, ami egy ekkora hagyományokkal rendelkező sorozatnál szerintem nagyon kevéske. És pár év mulva már senki sem fog emlékezni rá, hogy megjelent. Miért nem lehetett volna még egy évet rászánni, hogy minden ízében jó játék legyen belöle. És ezt amúgy leírhatnám az előző részek bármelyikére is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Szaby59
2010.04.06. 10:06
Szerintem meg neked vannak értelmezési gondjaid...
Akinek tetszett a SC és Diablo univerzuma az elő fogja venni az adott játék részeit bármikor, viszont játszik más játékokkal is, csak nem fogja 10 év után is elővenni.
A Starcraft-nak a multija jó, a c&c-k meg ennek a résznek a kivételével mindig is a story-ra mentek és ez nem tetszik sok embernek, hogy a story félbemaradt, a multit meg ócsárolják, mert "nincs építkezés", holott sokkal jobb mint az eddigiek, főleg 5vs5-ben.

Patchekkel De kimillió olyan stratégia van ami a kiegészítő lemezzel új egységeket hoz be a multiba, ez nem újdonság ám

Igen ám, de ők azt állítják, hogy bármely részt is veszed meg, multizni fogsz tudni, vagyis a kiegek csak a story-ban lesznek újak, mégis teljes árat kérnek majd el értük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. doktorovic...
2010.04.06. 10:35
hát én nem adtam volna 80%-ot a játéknak, mert tényleg unalmas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Sycra
2010.04.06. 11:14
Ez a 4. rész egy nagy bukás...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Butchy
2010.04.06. 11:34
Toltam a Bétát , Most végig játszottam az Eredetit és nagyon jó.
Volt 1-2 olyan küldetés, amin nem kicsit vert az ideg, mert annyi nehéz volt
Multi része meg 1szerüen NAGYON jó lett
Végre nem az van, hogy csak Mass Unit azt annyi, hanem az hogy TeamPlay, egységek kombinálása…
Story rendben
Grafika „Igen a Grafika” Szépen feltekerve igen is látványos tud lenni „nem is kicsit”
Részemről ez a Game 90%+
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Parano1d
2010.04.06. 12:55
Előszöris, honnan tudod, hogy egy majdan 2-3 év mulva megjelenő kieg., csak új storyt fog tartalmazni: Látnok vagy vagy micsoda? Még a sima játékról sem tudsz semmit szinte....
Másodszor a kiegekért soha nem szoktak teljes árat kérni, akkor sem, ha szükség van hozzá az alapjátékra, akkor sem, ha anélkül futtatható.
Harmadrészt előbb írtam, hogy a kiegekben nem csak új sztory szokott lenni, hanem új egységek, és néha új fajok is. Valahol ezt úgy oldják meg, hogy új részként adják el, valahol úgy, hogy kiegészítő lemezként féláron. Olvass vissza légyszives. És a Starcrafnak nem csak a multija jó, van neki erős története is. Igazából minden téren kíváló. És nem csak 5v5-ben, meg multiban. Ez a különbség 1 év fejlesztés, és 5 év fejlesztés között.
Mind1 részemről a vitát befejeztem, mert amúgy sincsen semmi értelme. Ha ezzel a játékkal akarsz játszani szíved joga, csak a saját véleményemet írtam le.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Szaby59
2010.04.06. 12:59
Én pedig tényt írtam: nem kiegként adják el, de kiegnek fogható fel, mert tegyük fel megveszed az egyiket, azzal ugyanúgy tudsz multizni azokkal akik az előző részt vették, tehát új egység kizárva!
A története mondjuk úgy, hogy jó, de nem a történet miatt játszanak vele 10 év után is, hanem a multi miatt, ez a fő előnye, amit a 2. rész a LAN kivételével és az új "Battle .Net játékélményével" alaposan megtépáz...
A c&c-t sem 1 évig fejlesztik, csak nem zengik be évekkel a kiadás előtt...
Nameg abból az 5 évből kiváncsi lennék, mennyit foglalkoznak vele ténylegesen, mert nyilvánvaló, hogy a wow-val foglalkozik az egész bagázs...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. False
2010.04.06. 15:18
Azt magyarázzátok el nekem pls,h miért attól lesz jó egy stratégia,h 10000000klikk/sec-el,csak a rushal elérni valamit,ez a starcraftnál még elment,de azóta eltelt 20 év és képtelenek fejlődni....érdekes h a Supcom1 készitői is a gagyi irányába mentek le a második résszel,de még adni alájuk a lovat,h ez igy jó trend,nagyfokú ostobaságra vall......
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Szaby59
2010.04.06. 15:43
Itt nem az egyéni, hanem a csapat játékon múlik minden, egyedül nem tarthatsz meg 1 tornyot, mert kevés vagy hozzá és ugyanúgy egyedül képtelen vagy elfoglalni az ellentől egy másikat.
Az egyik blogban nagyon jól leírták ,hogy miért nem akarták az eredeti rendszert használni: Mert már megcsinálták a c&c3 és KW-tel, valamint a RA3-mal.
Most csak azért, hogy lezárják a story-t nem fogják még 1x kiadni ugyanazt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. zord01
2012.10.21. 20:16
Mostanában sikerült hozzájutnom ehhez a játékhoz, meglehetősen jutányos áron, és játszottam vele... HÁÁÁT

Komolyan mondom ez a valaha volt legelcseszettebb C&C játék.
De tényleg. Én a Kane's Wrath-et leszámítva az összes C&C-t végigtoltam, különösen nagy kedvenc a Red Alert 2 és a Generals. Ezt a kettőt nagyon imádom.
De anno a RA1-et is nagyon sokat toltam, még faterommal is.

Aztán a RA 3 a kötelező Co-op móddal iszonyat szánalmas volt, még az Uprising is nagyságrendekkel jobb volt. A Tiberium sorozat nem volt a kedvencem soha, de a 3. rész egész jól sikerült. De hát ez... ez... ez... förtelem. Vagy még az sem.


A játékmenet kb. abból áll, hogy 5-6 egység megy végig a pályán, mögöttük 3-4 mérnökkel, hogy tápolja őket, így nem döglenek meg soha, és idővel felfejlődnek *-os rangra, akkor még durvábbak. Mocskos unalmas, és szánalmas.
Banyek C&C és 10 viccen kívül mondom 10 nyamvadt egységet kell irányítanom???? Röhej...

A grafika nem lenne rossz, ha látnánk is valamit, mivel a kevés egység miatt a kamera túl közel van a földhöz, távolítani nem lehet. Szóval ezt is elcseszték.

Az előző részzel ellentétben kb. 5 szereplő van az egész játék alatt. Természetesen Kane az egyetlen jó arc, mindenki más harmat gyenge...

A story rémes... Optikai implant, meg a k**** a***-dat.

Ez a játék egyjátékosban úgy hulladék ahogy van.
Komolyan, én eddig az összes részt megvettem, külön-külön is, meg The First Decade kiadásban is, ez meg most nagyon olcsó volt, de nem érte meg.

Igazából az egy nagy kamu, hogy most minden kiderül, semmi nem derül ki.
Unalmas, jellegtelen és béna.
A GDI-jal végigvittem, de a NOD-dal már nem fogom. Nem éri meg a ráfordított idő.

Külön gratulálok az EA-nak, hogy minekután a 3. résszel kiherélte a Red Alert sorozatot, ezzel kinyírta a Tiberim sorozatot, és jövőre a F2P-es Generalsal azt is ki fogják nyírni. Azzal én már biztos nem játszom, undorodom ettől az internetkényszertől, meg ezektől az elmebajos, új hullámos ötleteiktől...

Esküszöm, ha direkt keresnék, hogyan lehet a leginkább elbaxni egy jól bevált sorozatot, akkor sem végezhettek volna jobb munkát.

Ez mindent alulmúlt, amit valaha láttam...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. zord01
2012.10.21. 20:20
Jah és egyébiránt az egyetlen pozitívumot is sikerült elcseszniük. Most már nem halljuk 20 másodpercenként, hogy "Silos Needed",még azok után is, hogy kb 200-at felépített belőlük az ember.
Helyette azt hallod fél percenként, hogy "We need more command ponits". Milyen kedves, hogy azt meg nem tudsz menet közben szerezni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!