iPon Cikkek

Children of Zodiarcs - Kártyák, kockák, tolvajok

Dátum | 2017. 07. 27.
Szerző | Nephin
Csoport | JÁTÉK

A Children of Zodiarcs egy taktikai szerepjáték, melyet a kanadai Cardboard Utopia stúdió készített és a Square Enix Collective adott ki, bár a Kickstarteren is gyűjtöttek hozzá támogatásokat, meglehetősen sikeresen, több, mint ötszörösen túlteljesítve a kitűzött célt. Be kell vallanom, hogy mikor először olvastam a játékról, egyáltalán nem tudtam elképzelni, hogy működik a kártyákkal és kockákkal kombinált harc – de nagyon kellemes meglepetés ért.
A játék nagyobbik felét a taktikus kártyacsaták teszik ki, de azért a szerepjátékos oldal is képviselteti magát, kapunk egy rövid, de érdekes történet és néhány karaktert. A már említett kártyákat minden küzdelem során felhasználjuk, a karakterek lapjai szintlépéskor fejlődnek és a paklijainkat tetszés szerint állíthatjuk össze. Kezdjünk a sztorival! A Children of Zodiarcs a távoli jövőben játszódik, mikor az emberiség már kirajzott az űrbe és meghódította azt. Minden nagyon szép és jó volt, míg egy nap az egész galaktikus birodalom összedőlt, mint egy kártyavár. Senki sem tudja, mi lett a Földdel, a kolóniáknak pedig hamar meg kellett tanulniuk, hogyan gondoskodjanak önmagukról. Voltak, akik nem voltak képesek fennmaradni és elpusztultak, míg mások túlélték a nehézségeket, sőt, növekedni is tudtak, és olyanok is akadtak, ahol többször újra kellett kezdeni mindent. Ilyen volt a játék helyszínéül szolgáló Lumus is. Mikor a földi emberek először megérkeztek ide, magukkal hozták a zodiarkoknak nevezett, technikailag rettentően fejlett eszközeiket, melyekkel számos dolgot és feladatot könnyedén el tudott végezni az, aki tudta, hogyan kell őket kezelni. A Lumus bennszülött lakosságát a fejlődés útjára léptették, megszüntették a társadalmi egyenlőtlenségeket és esélyt adtak arra, hogy mindenki boldog legyen, de végül az egész háborúhoz vezetett. A konfliktusban rengeteg tudás elveszett, köztük a zodiarkokkal kapcsolatos információk és a Föld emléke is.
Sok-sok évvel később megtaláltak egy zodiarkot. Antik ereklyének vélték, a múlt egy darabjának, és kiállították egy gazdag kereskedő magángalériájában, Torus városában. A játék elején egy csapatnyi tolvaj elhatározza, hogy megszerzi az eszközt, hogy megpróbáljanak változtatni Lumus feudalizmusba süllyedt társadalmán. A palota tele van katonákkal, tisztekkel és egyéb őrökkel, ráadásul miután sikerül megszökniük a zodiarkkal, kiderül, hogy ez még csak a kaland kezdete. Életük ezután meneküléssel telik, a csatornákban kell meghúzniuk magukat, miközben az állig felfegyverzett városőrség, a rivális bandák, a föld alatt élő kannibálok mind rájuk vadásznak – ahogy említettem, a játék gerincét a harci jelenetek adják, no, most már tudjátok, miért.
A játék meglehetősen összetett, ne számítsatok fél perc alatt lezavart csatákra. A fejlesztők a japán taktikai szerepjátékokból merítettek ihletet, de átvettek néhány elemet a kártyajátékokból és asztali társasjátékokból is. A harc körökre osztott, minden körben mozoghatunk és ellőhetünk egy akciót, cselekvést. Érdemes betartani ezt a sorrendet, hiszen az akció után már nem mászkálhatunk sehová az adott körben. A cselekvések többfélék lehetnek és a kezünkben, vagyis inkább az aktuális karakter kezében tartott kártyák segítségével történnek – minden csapattag másféle paklival rendelkezik. Vannak gyógyító lapok, átoklapok, támadó lapok, ez utóbbiból többféle is (távolsági, közelharci, mágikus), de nem hiányoznak a buffok és debuffok sem.
A kiválasztott kártyát a dobókockák segítségével hozzuk játékba: minden kockán szimbólumok találhatóak, és attól függően, mit dobunk, a kártya hatása erősödhet, gyengülhet, vagy akár teljesen semmissé is válhat. Szerencsére lehetőséget kapunk arra, hogy átnézzük az eredményt és maximum két kockát újradobjunk. Lehetőségünk lesz arra is, hogy saját kockákat készítsünk, ezeket összehangolva a paklikkal nagyon érdekes és hatásos kombókat lehet összehozni az általunk kitűzött célnak megfelelően, becsempészhetjük az egyéni játékstílusunkat is a kalandokba. Ha nem akarunk kártyát használni az akciófázisban, két másik lehetőség áll rendelkezésünkre: bevédhetjük a karaktert, vagy új lapokat húzhatunk. A védelem értelemszerűen ellenállóbbá teszi emberünket, a laphúzással pedig két extra kártyát kapunk, vagy lecserélhetünk velük két másikat, ha tele van a kezünk – ez hét darab lapot jelent, ennyi lehet nálunk egyszerre, egy időben karakterenként. Szintlépésnél nő a csapattagok életereje, fizikai- és mágikus védelme, illetve támadóértéke is, valamint fejlődnek egyes lapjaik.
Az ellenfelek általában sokkal jobban fel vannak szerelve, mint mi, ráadásul többen is vannak, így az eszetlen csapkodás hamar csúfos kudarcot okoz. Meg kell gondolnunk minden lépést és támadást, fel kell használnunk a környezetet és a karakterek egyedi képességeit. Nem túl jó ötlet beszaladni az őrökkel teli szobákba, vagy hátunkat fordítani az ellenfelek felé a kör végén. A kártyák hatókörét is érdemes jól szemügyre venni, volt, hogy ellőttem egy gyógyítást és szépen talpra állítottam az ereje végén járó ellenfelet, mert beleesett a Jézus-sugárba…
A történetet a harc körei közben lezajló párbeszédekből ismerjük meg, számos vicces beszólásnak lehetünk szemtanúi (szinkron nincs), hiszen hőseink személyisége nagyban eltér egymástól. A csapat vezetőjének szerepét leginkább a Nahmi nevű lány tölti be, akit Ében Láng néven is ismernek Lumus lakói. Nahmit kisgyerekként elrabolták otthonából, sorsát a térképről elérhető „tábortűz-beszélgetések” során fedi fel előttünk, barátaival, Pesterrel és Brice-szal pedig egy roppant szórakoztató triót alkotnak. Szerintem ne hagyjátok ki, vagy kattintgassátok el ezeket a részeket, mégha a szöveg minősége nem is egy irodalmi remekműé, de jobb úgy egyengetni a csapat útját, hogy tudunk róluk néhány dolgot, illetve ismerjük a történetet, az okát annak, hogy miért küzdünk ennyit.
A grafika nem rossz, nincs túltextúrázva ugyan, de egységes, kellemes stílusjegyeket hordoz, kis mangás-animés beütéssel a karakterek esetében. Az effektek sincsenek elhalmozva mindenféle csilivili fénnyel, de ez talán nem is baj: ami van, az látványos a maga módján, és nem is égeti ki a szemünket. Számos részlet is belefért a keretbe, melyek élőbbé teszik Lumus világát, mint például az asztalon felejtett pulykasült, vagy a csatornában a rácsokon beömlő fénysugarak. Az egyes kártyák hatásait különböző, jellegzetes animációk jelenítik meg. Kis bugként csupán azt találtam, hogy a halott ellenfelek teste olykor félúton megáll a levegőben, rádől valamelyik karakterünkre, ahelyett, hogy elhasalna, majd elpárologna, mint normál esetben. A grafika szolid keretek között tartott mivolta azt eredményezi, hogy a játék döccenés nélkül fut mindent maximumra húzva egy gyengébb gépen is, de az opciókban lehetőségünk van állítgatni egy-két dolgot, ha mégis problémákat tapasztalnánk.
A hangokra nagyjából a „semmi különös, de teszi a dolgát” megjegyzés illik: nem vár fülbemászó zene, melyet játékon kívül is meghallgatnánk, de kellemes alapmuzsika szól, ami hozza az hangulatot és az effektek is rendben vannak, feladat kipipálva. Ahogy azt már említettem, szinkron nincs, a karakterek sajnos nem beszélnek.
Amivel nem teljesen voltam kibékülve, az a pályák mérete: legtöbbször kicsi szobák, termek, keskeny folyosók a csaták helyszínei, ráadásul gyakran előfordul, hogy egyszer csak ott terem a sarkon pár ellenfél, erősítés érkezik, vagy ilyesmi, és szinte azonnal belekerülünk a fegyverük hatótávjába a kis távolságok miatt. Az nem probléma, hogy nincsenek biztonságos részek, de néha olyan érzésem támadt, mintha egy tömött heringkonzervben lennénk.
A másik gondom a kamerával volt. A falak, tárgyak nem átlátszóak, tehát sokszor körbe-körbe kell pörgetni a nézetet, hogy rájöjjünk, ki, hová, merre, meddig léphet, mi fenyegeti, mik a lehetőségek – talán kényelmesebb lett volna, ha igénybe vesznek némi transzparenciát, de nem tették. Az előbb említettektől függetlenül a Children of Zodiarcs egy jól sikerült indie játék lett. Ha szeretitek a középkori fantasy környezetet, az olyan harcokat, ahol számít a taktika, ha segíteni akartok egy szimpatikus tolvajbandának, hogy felszabadítsák Lumus népét, vagy akár csak szívesen töltenétek időtöket egy minőségi, de nem túl drága játékkal, akkor ne hagyjátok ki a Cardboard Utopia alkotását.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. Meteoreso
2017.07.27. 23:28
Ez olyan igazi régi PSP-s RPGnek tűnik.
Tetszik, végre valami amiben kell az agyat is használni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!