iPon Cikkek

Costume Quest 2 – Csokit vagy csalunk!

Dátum | 2014. 10. 29.
Szerző | Leon121
Csoport | JÁTÉK

A Tim Schafer által irányított Double Fine megalapítása után két roppant szerethető játékot tett le az asztalra: mind a Psychonauts, mind a Brütal Legend nagyon szórakoztató (bár ez utóbbihoz erősen kellett a témául szolgáló zenei műfaj és korszak szeretete is). A két játék sajnos nem csak ennyiben hasonlított: egyik sem fogyott úgy, mint azt alkotói remélték. A Double Fine ezután üzletpolitikát váltott, és az apróbb, kisebb költségvetésű játékok fejlesztése felé fordult. Ennek a váltásnak lett az egyik eredménye a Costume Quest. A konzolokon 2010-ben megjelenő játék egy egyszerű ötletre épült: a halloweeni cukorka-gyűjtögetést mosta össze egy egyszerűsített JRPG-s harcrendszerrel, kasztok helyett pedig a különböző jelmezekbe öltözött gyerekek változtak át azzá, amit a jelmezük mutatott. A végeredmény aranyos volt, és viszonylag jó fogadtatásban részesült, így PC-s portot és egy DLC-t is kapott, végül pedig eljött a folytatás ideje is.
Hőseink, a két testvér éppen visszaér másvilági kalandjukból, mikor rögtön újabb zűrbe keverednek. A galibát ezúttal egy fogorvos okozza, aki gonosz tervet ötöl ki: egy időutazó szerkezet és a túlvilági szörnyek segítségével átveszi az uralmat a világ fölött, és eltörli a halloweent, a cukorkákat pedig illegálissá teszi! Ez a jövőkép borzalmasabb, mint bármelyik Fallout nukleáris apokalipszise, ezért hőseink megpróbálnak mindent megtenni a katasztrófa megelőzése és a jövő megmentése érdekében. A sztoriban az időutazásnak fontos szerepe van, és ez jót tesz neki – melyik vicces játéknak ne állna jól egy kis régimódi idő-galiba? Azért a Day of the Tentacle szintjéig sajnos nem jut el a program, és a játékmenetet se igazán befolyásolja az idősíkok közötti mászkálás, egy-egy mellékes kivételtől eltekintve, de a sztori mindenképpen aranyosan van összerakva, és itt-ott még szövevényesnek is mondható.
Játékmenet terén a Costume Quest 2 a „többet ugyanabból” elvet követi, így aztán az első rész receptjéhez alig-alig nyúltak. A fő keretet most is a „csokit vagy csalunk” szokás adja, azaz egy-egy helyszínen az összes ajtón be kell kopogtatnunk, hogy összeszedjük az aktuális feladathoz szükséges cukorkákat. Néha azonban kedves, cukorkát adó felnőtt helyett egy csúf szörny nyit ajtót, és máris harcra kerül sor, amikor az addig viselt jelmezek megelevenednek, és igazi varázslók, robotok, farkasok csapnak össze a cukorevő szörnyekkel. Ezen kívül minimális mértékben kalandjáték-elemeket is kapunk, néha ide-oda kell mászkálnunk, és mindent felfedeznünk. Néhány mellékküldetés is tarkítja a játékot, ezek azonban ugyancsak egyszerűek, és leginkább a „nézz be mindenhová!” megoldás szükséges hozzájuk. Harcrendszer terén sem távolodtak messzire az első részben lerakott, „JRPG-light” alapoktól: a megszerzett jelmezeket felvéve állíthatjuk össze maximum háromfős csapatunkat. Így aztán simán előfordulhat, hogy együtt harcol az államalapító Jefferson egy pet... ptre.... pret... szárnyas dinoszaurusszal és egy szuperhőssel. Mindenki más ellenféltípussal szemben erős, és más ellen gyenge, valamint különleges támadással is rendelkeznek a jelmezek, aminek elsütéséhez először egy sávnak kell feltöltődnie. Támadáskor egy megfelelően időzített gombnyomással többet sebzünk, és akár egy újabb bónusz támadást is bevihetünk. De hasonló elven blokkolhatjuk is az ellenfelek ütéseit, később pedig akár riposztra is lehetőségünk lesz.
A körökre osztott csaták nagyon gyorsan haladnak, és nem igazán nyújtanak sok taktikázási lehetőséget. Bár a jelmezek máshogy működnek, ennek a gyakorlatban nincs igazán jelentősége, a csapat összeállításával nem kell sokat foglalkoznunk. Különleges kártyákat is bevethetünk, amiket használat után néhány csatáig pihentetnünk kell, ezek az előző rész passzív fejlesztéseit váltották fel - de nagyon ezekre sincs szükség. Bár papíron nem hangzik rosszul a csapatunk erősségeinek-gyengeségeinek, és különleges képességeinek az összeválogatása és a megfelelő kártyák használata, a valóságban nincs igazán szükség sok agyalásra, mert a játék nagyon könnyű, messze nem optimális csapattal is simán nyerhető csatákkal. A harc lényegében 1-1 gomb nyomásából áll. Ráadásul sok-sok töltelék ütközetet kell végigkínlódnunk, amik semmi kihívást nem jelentenek, de időrablók, és mindegyik előtt és után egy-egy rövidke bejátszást is el kell nyomni (ismét: „JRPG-light”). És hogy még bosszantóbbá tegyék az egészet, a csaták végén nem gyógyulunk fel automatikusan, hanem vissza kell sétálnunk egy kúthoz inni. Egy-két csatánál többet nem fogunk egy élettel kibírni, így nagyon sokszor vissza kell járkálni, ez pedig rémesen bosszantó... A fejlesztők a megjelenés után az egyöntetű kritikákat látva egy patch-csel hozzáadtak egy olyan lehetőséget, hogy a gyűjtött cukrot felhasználva felgyógyuljunk, de ez már inkább csak sebtapasz egy dizájnhibára.
Talán a grafikai körítés fejlődött a legtöbbet, annak is főleg a pályatervezési oldala. A környezet kellemesen zsúfolt, szép látnivalókkal van tele, és a megjelenítés is érezhetően élesebb, mint az elődben. A stílus maradt ugyanaz a jól felismerhető, aranyos rajzos megjelenítés, maximálisan családbarát. A sok jelmez (például: vérfarkas, szuperhős, fáraó, szellem...) pedig kifejezetten menő, és vicces is, pláne ha fejlesztünk rajtuk, és a szürke varázslóból fehér varázsló lesz – egy kis hipó segítségével, természetesen. A hangok terén a szinkron hiánya a legfájóbb pont, így olyan üresnek érződik a játék, mintha valami probléma lenne vele... A zene se tudja ezt ellensúlyozni, teljesen felejthető. A Costume Quest 2 tipikusan olyan játék, amit egy indie-csomagban (pl. Humble-Bundle) átlag felett fizetve szoktunk kapni: egyszer végig lehet rajta szaladni, mert a történet szórakoztató, és a játékmenetnek is van egy kellemes, relaxálós jellege. A kinézete nagyon aranyos, a menő jelmezekbe bújás pedig előcsalja a bennünk rejlő kisgyereket. Összességében tehát hangulatos, viszont a rémesen sok, és túlzottan egyszerű töltelék-harc sokszor egyhangúvá válik, így inkább csak kis adagokban érdemes fogyasztani.
Nem tudok azonban szó nélkül elmenni amellett, hogy ezt a játékot a Double Fine fejlesztette. Az a stúdió, akinek a zseniális Psychonauts-ot köszönhetjük. A csapat élén az a Tim Schafer van, akihez számos legendás kalandjáték fűződik. Még ha viszonylag szabad kezet ad is a sok kis csapatnak a stúdión belül, a Costume Quest 2 akkor sem hozza a tőlük elvárható szintet. Csak mérsékelten vicces, néhol mosolyogtató, egy kicsit kreatív, de leginkább: KEVÉS. A Psychonauts egy fejezetébe több kreativitás és emlékezetes jelenet szorult, mint itt a teljes játékba... Nem tudom pontosan, mi zajlik mostanság a Double Fine háza táján, de a viszonylag sok pénzből összehozott Broken Age se lett annyira elsöprő, mint vártuk, a szintén ígéretes Spacebase DF9-et pedig Early Access után gyakorlatilag félkészen dobták a rajongók elé. A régi nagy név csak ideig-óráig menthet meg egy fejlesztőt, ideje lenne összeszedni magukat, és valami igazán maradandót, emlékezeteset letenni az asztalra, nem csak egy újabb Cosume Questet. Értékelés: 6/10
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!