iPon Cikkek

De Blob 2 - Színezd újra

Dátum | 2011. 03. 10.
Szerző | Lawrence_Benson
Csoport | JÁTÉK

Fekete elvtárs hadjáratot indított a színek ellen, Prisma City szürkeségbe taszított népe egy hősért kiált. A gonosz diktátor katonái feketére és fehérre festették a várost, a fák elkorhadtak, a boltok bezártak, a lakókat mindent elfedő, színtelen ruházatviselésre kényszerítették, az utcákon a bú, és a keserűség lett az úr. Kihalt a boldogság. A gazdag nagyvárosból koszos ipartelep lett, az elvtárs vezette INKT Corporation még a vizeket is tintával szennyezte, hogy semmi ne emlékeztessen a korábbi világra, aki szembeszáll vele, az életre szóló leckéztetésben részesül, a diktátor fantáziája kiapadhatatlan, ha gonoszságról van szó. Szerencsére azonban feltűnik De Blob, a színes kis jótevő, ki Chroma City utcáin már sikerrel szállt szembe a gonosszal, s ahogy korábban, úgy most sem nyugszik addig, míg vissza nem adja a város életét.

Megérkezett!
Nem tudjuk micsoda, rejtély, hogy honnan jött, de jó helyen van, jó időben. Blob olyan, mint egy élő ecset, magába szívja a festéket, és mindent átszínez, a Color Undergound szervezettel karöltve megállíthatatlan, az elvtársnak most főhet a feje, hogy mihez kezdjen. A játék aranyos és tanulságos történetet dolgoz fel, mindig van kiút a szenvedésből, a diktatúrák nem állnak örökké, a gonosz pedig elnyeri méltó büntetését. Bátorságra, kitartásra és büszkeségre neveli gyermekeinket, s azon kevés művek egyike, melyet felnőtt fejjel is élvezni lehet, a vidám játékvilág és az apró poénok kellemes kikapcsolódást nyújtanak, nincs benne erőszak, mentes az összes olyan elemtől, mi jókedvünket összetörhetné.

Színezd újra, Blob
Hősünknek tizenegy helyszínen kell bizonyítania. A kalandok egy Prisma City határán fekvő trópusi szigeten kezdődnek, majd a belvárosban folytatjuk utunkat, megfordulunk lakóövezetben, ipari telepen, üzleti negyedben, és még vagy fél tucat helyen, a cél pedig mindenhol ugyanaz. Űzzük el az egyhangúságot, számoljuk fel a szürkeséget, és szabadítsuk fel a lakókat. Nem kell az utolsó centimétereket is befesteni, elég csupán, ha hozzáérünk valamihez, s az máris átváltozik, segítségünkkel újra gyönyörű színekben fog ragyogni az egész város. Házak, autók, hirdetőtáblák, parkok, sétányok, üzletek, semmi sem maradhat ki, a kalandok során pedig kisebb küldetések is várnak ránk, megmondják például, hogy melyik épület milyen színű legyen, ezen kívül pedig meg kell küzdenünk a katonasággal is. Az ellenségeket könnyű legyőzni, csak rájuk kell ugrani, és máris feladják a harcot. Nem árt vigyázni azonban, hiszen ha elkapnak, elveszik a színünket, vagy Blob is fekete lesz, akkor pedig bármihez is érünk, mindent összefog a tinta.

Színeket különböző festéklelőhelyeken szerezhetünk, az egyes medencék és források a három alapszínt, a pirosat, a kéket és a sárgát tartalmazzák, ha pedig keverjük őket, lila, barna, narancssárga és zöld nyerhető belőlük. Blob azonban mindig csak egyféle színt képes magában tartani, és azt sem végtelen ideig, a felvett, és rendelkezésre álló festékmennyiséget a képernyő jobb felső sarkában követhetjük figyelemmel, a pályák pedig mind úgy lettek megalkotva, hogy még csak véletlenül se feledkezhessünk meg erről. Van például egy rész, ahol narancssárgára kell festeni a sorházakat, ha ügyesek vagyunk, akkor a szín kitart a végéig, ha viszont máshova is kenünk, akkor idő előtt kifogyunk, és kezdhetjük elölről. Jópofa kis kihívások ezek, de máskor is találkozni ügyességi részekkel, hajók és zátonyok között, vagy épületek tetején kell folyton ugrálnunk, figyelve arra, hogy ne essünk bele a vízbe, vagy a tintába.

Kezdenek beindulni az események
A háromdimenziós kihívásokat sűrűn szakítják meg oldalnézetes platformrészek, ilyenkor általában csatornákban, földalatti járatokban, vagy gyárakban, üzemekben kell mozognunk, csapdákat kerülgetve, továbbjutást keresve. Minden pályán vannak kulcsfontosságú épületek is, melyekhez ilyen mini pályák is tartoznak, fel kell szabadítanunk a városi mozit, a világítótornyot, az operaházat, vagy a parlamentet, s csak akkor mehetünk tovább, ha már minden gyönyörű színekben pompázik körülöttünk, nem maradhat ki semmi. A játék során pedig nem árt nyitott szemmel járni, a különböző felvehető tárgyaknak később nagy haszna lesz, vannak olyanok, amiket egyszerűen gyűjteni kell, de akad, amivel karakterünket fejleszthetjük. Az ugrade menüben, vagy a játék erre alkalmas állomásain növelhetjük Blob életét, színtartását, páncélját, vagy erejét, utóbbira akkor van szükség, ha dobozokat kell összetörni, vagy ellenségeket kell félreállítani az útból.

Az a mosoly... priceless
A játék időre megy, de nagyon bénának kell lenni ahhoz, hogy lejárjon az újrakezdésre kényszerítő stopper, még egy ebéd is beleférne a pálya közepén, vagy egy sakkparti. A kalandok során hűséges robottársunk, Pinky lát el minket instrukciókkal, a piros kérdőjeleknél tudunk küldetést vállalni, ha pedig nem tudjuk, éppen mit kell csinálni, akkor a start gomb megnyomására kapunk tippeket, illetve a Y-ra előjön egy iránytű is, mely megmutatja, merre kell mennünk, illetve hol találunk színnyerőket. Érdekesség, hogy a pályák végeztével, ha sikerült felszabadítani a teljes várost, akkor nem muszáj továbbmenni, amíg tart az idő, vállalhatunk mellékküldetéseket, csak keressük a zöld kérdőjeleket a pályán. Ezen kívül kutathatunk felvehető cuccok után is, a főmenüből elérhető galériát gyönyörű képekkel és videókkal gazdagítják ezek.

Az első pályákon nincsen sok újdonság, amiért úgy tűnik, mintha az eredeti játéknak valami kiegészítő lemezét tolnánk csak, később azonban új játékelemek és feladatok tűnnek fel, melyek biztosítanak minket arról, hogy jó vásárt csináltunk, amikor a De Blob 2-t leemeltük a polcról. Jó hír pedig, hogy látvány tekintetében is sokat fejlődött a játék, míg az első rész csak Nintendo Wiire jelent meg, addig a második már Playstation 3 és Xbox 360 konzolokra is kijött, a nagygépeken szemmel látható a javulás. Élénk színek, szép textúrák, éles vonalak és jópofa speciális effektek kísérnek minket utunkon, de technikailag nem ér fel a játék egy felsőkategóriás konzolsztárhoz, a víz például kifejezetten béna lett, és a pályák részletessége is hagy némi kívánnivalót maga után, de gyerekcím lévén most nem ez fog dönteni. Helyette a pontot az aranyos, ennivaló karakterek érdemelték ki, még a főgonosz is olyan, hogy az ember legszívesebben magához ölelné, és megpuszilgatná, a mozgásuk és a hangjuk szédületes lett, nincsenek olyan fiúk, vagy kislányok a világon, akiket ezek az édes formák ne vennének le a lábukról.

Nem vér, még csak ne is gondolj ilyenre
Szinkron sajnos nem készült a játékhoz, a karakterek beszéd helyett hümmögve, és mutogatással kommunikálnak, melyet a feladatleírásoknál feliratoznak nekünk, az átvezetőknél viszont nincs ilyen, ami egy kicsit meg is nehezíti történet értését. A hangeffektek aranyosak, illenek a játék atmoszférájához, a zene pedig vidám és bolondos. A betétdalok stílusban a régi, midi dallamok irányába húznak, de összességében nincsen velük gond, csak a bevezetőben, vagy a menüben lehetett volna egy kis ének, az ember nagyobb kedvvel indulna neki a kalandoknak, és a gyerekkel is lehetne mit dúdolni az óvodába menet, az autóban.

Prisma City sötét oldala
A játékélmény nem meglepő módon nagyon jó lett, szuper aranyos játék a De Blob 2, a pályák jól felépítették, és elegendő kihívást biztosítanak bárki számára, a legjobb pedig, hogy a játék nem idegesítő. Sok gyerekcím ki tudja kergetni az embert a világból, pixelre pontosan kiszámolt ugrásokat követelnek meg, tele vannak buggal, és még javítást se kapnak soha, itt viszont nincsenek ilyen gondok, a játék jól felépített rendszerre épül, szórakoztat, kikapcsol, és megnevettet. Az oldalnézetes részeket úgy adagolják, hogy feldobják a játékmenetet, kár, hogy ismétlik egymást a pályák, mindig ugyanazt kell csinálnunk, ami egy kicsit fárasztó tud lenni. A De Blob 2 végigjátszása ettől függetlenül persze izgalmas, büszkeséggel tölt el, ahogy a szürke, szomorú világ egy színes, vidám várossá alakul át, megérte dolgozni, a lakosok mosolyognak, és ennél nincsen fontosabb

Online multiplayer mód sajnos nem került a játékba, de osztott képernyővel készültek a fejlesztők, így egy második kontrollerrel bármikor csatlakozhat hozzánk egy barát. Prisma Cityben a segítőnk Pinky felett veheti át az irányítást, a kis robot szét tudja lőni a hősünkre támadó kormánykatonákat, az upgrade menüben még a fegyvere is fejleszthető egy kicsit. A kampány mellett van egy party névre keresztelt játékmód is, ez utóbbit kifejezetten co-op feladatokra készítettek fel nekünk, minkét játékosnak Blobot kell irányítania, a bizonyításra pedig kilenc egyéni pálya áll rendelkezésre, nagyszerű móka mind.

Megérte dolgozni
A De Blob 2 összességében egy nagyon szórakoztató, vidám és izgalmas játék lett, kortalanul kikapcsolja azt, aki a képernyő elé ül, a szereplők rettenetesen jópofák, és ennivalóak, valamint a történet is tele van tanulságokkal. Kár, hogy technikailag nem haladja meg az XBLA és PSN játékok szintjét (igaz nem is tartozik a drágább játékok közé), és az előző részhez viszonyítva az újdonságok száma se sok, bár ami egyszer bejött, azt minek elrontani, nem igaz? Próbáljátok ki, megéri!


Platformok: Playstation 3, Xbox 360, Nintendo Wii
Tesztelt platform: Xbox 360

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. somakb
2011.03.10. 10:22
Az első sem volt igazán PC-re, csak valami pre béta tanulók által írt próbálkozás, a rendes az Wii exkluzív volt, teljes tartalommal, jó zenékkel, és baromira tetszett. Az átvezető animációk fergetegesek voltak, főleg amikor a kis hülyének gombot kellett nyomkodni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. patrik2991
2011.03.10. 14:20
Javaslom a doplgin wii emulatort
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. gebana
2011.03.10. 19:09
bejön.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. minikahona
2011.03.10. 20:53
Igen, a Dolphin tényleg működik! Ha valakinek elég erős a gépe, akkor simán mennek a WII-s játékok. Igaz mégse ugyan az, mintha a TV előtt kapállózól, de így is elég élvezhetők a játékok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Szerzetes
2011.03.10. 21:27
PSP-re nem jön, pedig ilyesmivel tök jót lehetne játszani
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kihaennem
2011.03.27. 18:41
Nintendo DS en hatalmasan jó platform game.!!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!