iPon Cikkek

Dell Latitude E5520m: A nagy üzlet(i)

Dátum | 2011. 05. 27.
Szerző | Alvin_ti4200
Csoport | NOTEBOOK

Vannak cégek, amelyek igyekeznek a piac minden létező szegmensét lefedni portékájukkal. A Lenovo-n és a Hewlett-Packardon kívül a Dell is ilyen, így nem csoda, hogy a nyár egyik legmeglepőbb ajánlatát tették a felhasználók elé. A többség szereti az üzleti szegmensbe tartozó notebookokat, mert ha nem is feltétlenül szépek, de strapabírók, masszívak, matt kijelzővel, dokkolási lehetőséggel és jó billentyűzettel rendelkeznek, ráadásul borzasztó hosszú a jótállási idejük. Igen ám, de ezek a gépek alapvetően erős hardverrel kerülnek a piacra, legalábbis, ami a processzort illeti, így aztán nem meglepő, hogy az alapból magas árcédulát ezek a jelentéktelennek tűnő tényezők tovább srófolják. Bár léteznek „olcsósított”, belépő üzleti modellek, még ezek se nevezhetők kifejezetten olcsónak, hiszen 200 ezer forint körül indulnak.


A Dellnél viszont okos és pénzéhes emberek dolgozhatnak, ugyanis régi álmunkat váltották valóra azzal, hogy a Latitude E5520-ból készítettek egy olyan változatot, amely Európa keleti felén alighanem sikerre lesz ítélve. Mi van ugyanis akkor, ha a felhasználókat nem érdekli a hardver, ők csak az üzleti gépek külső szemmel is látható előnyeit szeretnék élvezni valamivel kevesebb pénzért? Nos, ők E5520m-et fognak venni. Sokan és sokat.


Látszik, hogy a recept szinte fájdalmasan egyszerű. Bajlódjon a fene a legújabb Intel hardverekkel, vásároljuk fel a chip óriástól a rég kifutott példányokat, úgyis bagóért meg fogunk vele egyezni, hiszen nagy tételben gondolkodunk. A Core 2 Duo név a többség számára attól függetlenül is jól cseng, hogy tudnák, milyen régi architektúrára épül. Az integrált videokártya az alap feladatokra úgyis alkalmas lesz, nagyfelbontású filmet is lehet vele nézni, a mai megoldásoknál nagyjából semmivel nem fogyaszt többet – cserébe jóval lassabb. A sikeres recepthez a gyártó ráadásul mindent meghagyott, amit maga az E5520 tartalmaz, így van egy nagy és gyors merevlemezünk, Bluetooth, gigabites hálózat, WiFi, eSATA, firewire, dokkoló csatlakozó, HDMI, matt kijelző, nagykapacitású akkumulátor és 3 év garancia – hoppá. Az árcédula vérlázítóan pofátlan számot tartalmaz, de az eufória közben ne feledkezzünk el arról a tényről, hogy az operációs rendszert nekünk kell beszerezni a termékhez, a meghajtó programokkal egyetemben, ugyanis azt még lemezen se mellékeli a gyártó az E5520m-hez (ejnye), így irány az internet.


Egy fele ekkora képre is bőven elfértek volna a dobozban található kiegészítők, hiszen a tápegységen (65W) és némi leíráson kívül a FreeDOS-t helyreállító lemezt kapjuk csak meg.

Üzleti gépeknél nem nagyon szokás zajszintről beszélni, mert már-már közhely, hogy egy ilyen masina minimális neszt bocsát ki magából. Az esetek egy részében viszont nem ez a helyzet, erre többször is láttunk már példát. Jó hír, hogy a Latitude E5520m nem tartozik a zajos készülékek közé, rossz hír viszont, hogy ez csak addig igaz, amíg nem terheljük le 100%-ra, akkor ugyanis már inkább egy kommersz notebook szintjét hozza. Ez részben betudható a mai processzorokhoz képest már sokat fogyasztó Core 2 Duo-nak is, de nem árt tudnunk, hogy a mostanában röpködő 30 fokos kánikulában 60 fok feletti hőmérsékletet nem mutatott ám a hőmérő, amely kiváló érték. Erre szokták mondani: valamit valamiért. Van azért egy „fílingje” annak, hogy a tűző napon is röhögve tudunk dolgozni az ölünkben lévő notebookkal anélkül, hogy megpörkölné a combunkat – az E5520m processzora ugyanis üresjáratban mindössze 36-38 fokon üzemel.


A Windows 7 beépített értékelő rendszere is megmutatja nekünk azt, amit magunktól is tudunk: az Intel GMA 4500MHD nem egy 3D-re termett videokártya, de senki sem emiatt kacsintgat majd egy üzleti gép felé, ebben biztosak lehetünk. A processzorra adott 5,7-es pontszám nagyjából egy egész ponttal kisebb, mint a legmodernebb Sandy Bridge alapú Core i3 esetében, ez alapvetően nem olyan rossz, főleg, ha eszünkbe jut, hogy a Core 2 Duo-ban nincs ám virtuális többmagúság (alias Hyper-Threading). A 2 GB memória természetesen egy modulban foglal helyet a gépben, így a mai nevetségesen alacsony RAM árak mellett szinte kötelező a vásárlás pillanatában 4 GB-ra bővíteni – ezzel az integrált videokártyának is segítünk, hiszen lényegében megduplázzuk a video memóriájának sávszélességét, amely jelen esetben nem árt.






















Az egyetlen alkatrész, amely nehezebben viseli a meleget, a merevlemez. Bár köztudott, hogy a percenként 7200-at pörgő példányok sokkal inkább hajlamosak a hőtermelésre, mint lassabb barátaik, de a 48 fokot picit soknak érezzük egy ilyen masinánál. Tény, hogy feljebb nem sikerült tornásznunk ezt az értéket, de a nyári kánikulában könnyedén lesz ebből még 50 fok is. Cserébe nagyon halk és gyors is a Western Digital Scorpio Black egysége.

A hangszórók egy üzleti géphez képest elfogadhatóan szólnak, leginkább hangerejükkel tűnhetnek ki a tömegből. Filmnézéshez elegendők, de zenét már nem érdemes velük hallgatni, ha nem csak a háttérzajt szeretnénk elnyomni.


A lényegi rész viszont még csak most következik. A gépet kézbe fogva rögtön érezzük a szálcsiszolt alumínium hűvösségét, bár fény felé tartva a készüléket látszik is, miből készült a fedőlap. A zsanérok fémből készültek, a burkolatuk viszont műanyagból. A valóságban abszolút meggyőzőek voltak, nyikorgásnak vagy bármilyen negatív tapasztalatnak nyoma sem volt. Szerencsére a kijelző körül is minőségi matt műanyagot használtak a tervezők, így valóban elmondható, hogy az egész gép mentes bárminemű csillogó anyagtól. A készüléket a hátára fordítva egyetlen dolgot láthatunk, amihez nem szokott hozzá a szemünk, ez pedig a dokkoló csatlakozója, az ingázó emberek egyik legjobb barátja. A hátlapi panel amúgy egyben lecsavarozható és minden létező hardvert megtalálunk alatta, amit cserélni tudunk.


A billentyűzet némileg változott az előző Latitude-okhoz képest, de annyit nem, hogy ne szeressük meg jelen esetben is perceken belül. Az alátámasztás szinte tökéletes, a gombok nyomáspontja kellően mély, a klaviatúra egyetlen apró pontja se mozog vagy instabil, nem találkozunk továbbá süppedős részekkel sem. A numerikus részt annyira nem szeretjük (általában, mert eltolja a billentyűzet hasznos részét középről), de szerencsére a Dellnél hiba nélkül oldották meg az elvégzendő feladatot és sehol nem nyomorították össze a gombokat a siker érdekében, maximálisan kihasználták a rendelkezésre álló helyet. Újdonság, hogy a számológép dedikált gombot kapott, ráadásul – nagyon okosan – a numerikus részen foglal helyet. Bár itthon még nem találkoztunk olyan modellel, amely kapott volna háttérvilágított billentyűzetet, de létezik ilyen, hiszen választható opció. Reméljük, a nagykereskedések igyekeznek ilyen változatokat is behozni kis hazánkba.


A touchpadról szintén csak jókat tudunk mondani, hiszen mind az érzékenysége, mind az anyagválasztása megfelelő, ráadásul a gombok könnyedén és rendkívül halkan mozognak, kezelése kényelmes és magától értetődő. Üzleti szériáról beszélünk, így nem lehet számunkra meglepetés, hogy az E5520m rendelhető touchpaddel és pöcökegérrel egyaránt – itthon egyelőre ilyen változat sincs forgalomban.


Szinte hihetetlen, mennyi csatlakozót találunk az E5520m-en. A már említetteken felül van például ExpressCard foglalat és Kensington zár is. Gyakorlatilag csak az USB3.0 és a DisplayPort maradt ki – utóbbi csoda, hiszen a HP után a Dell is nagyon rászokott a használatára, de szerencsére a sokkal közkedveltebb HDMI mellett tették le a voksukat most az egyszer.

A kijelző már ott elnyerte tetszésünket, hogy nem kapott csillogó bevonatot, de szerencsére a pozitív benyomások nem merültek ki ennyiben. A szöveg megjelenítés kellően éles, a színek is rendben vannak, egyedül a látószög az, ami átlagosnak mondható. A fényerő tartomány brutális, viszont a minimális érték túl magas, így gyengén megvilágított helyiségben is okozhat meglepetést. Elképzelhető, hogy csak a szoftverek játszottak velünk, de miután feltelepítetünk minden létező alkalmazást, amit a Dell oldaláról letöltöttünk, illetve a tesztekhez használtunk, a fényerő állítás lehetősége megszűnt. BIOS-ból természetesen működött, mindenesetre furcsa volt, reméljük, egy későbbi BIOS-szal ezt javítani fogja a Dell, mert a mindennapos használat során zavaró, főleg, hogy nincs környezeti fényérzékelő, amely automatikusan változtatná a fényerőt. Felbontás tekintetében meg kell barátkoznunk az 1366x768-cal, ugyanis az E5520m nem rendelhető ennél több pixelt tartalmazó panellel (a drágább E5520 természetesen igen). A kijelző felett lévő webkamera optikája akár HD felbontásban is képes mozgóképet rögzíteni, de 640x480-ban érzi igazán elemében magát. Képminősége elmegy, a hozzá tartozó mikrofon viszont első osztályú.

A teljesítménytesztek csak a hagyomány miatt kerültek be a cikkbe, meg persze azért, hogy lássuk, mekkorát fejlődött a technika az elmúlt két évben, amikor az E5520m-ben szereplő Core 2 Duo T6670 a maga 2.2 GHz-es órajelével abszolút a középkategória legnépszerűbb processzora volt.


Az idő viszont nyomott hagyott rajta, igaz, lassabb nem lett, viszont az újoncok könnyedén lekörözik, amelyben nagy szerepe van a Hyper-Threadingnek, főleg a tesztprogramoknál, amelyek profitálnak is belőle. Ettől függetlenül hiba lenne leírni az „öreget”, hiszen a mindennapos használatnál közel sem érzünk ekkora lemaradást.


A videokártya természetesen már jóval lassabb, mint a jelenlegi megoldások és hamarosan elképedve fog eszünkbe jutni, hogy nem is a processzorban, hanem a chipsetben foglal helyet, így különösen érzékeny a memória sávszélességre, amiből kevesebbet kapott jelen esetben, mintha két RAM modul foglalna helyet a gépben. Ettől függetlenül drasztikus gyorsulásra 4 GB memóriával se számítsunk, ez a cucc ennyit tud, viszont filmnézésre és az ablakok kezelésére maximálisan alkalmas anélkül, hogy döcögésre kellene számítanunk, a böngészőkben található videók gyorsítása viszont az esetek többségében nem működik, így az a feladat továbbra is a processzorra hárul.


Van viszont egy olyan terület, ahol a nagykapacitású akkumulátor és az alacsony fogyasztás még a nagy kijelző ellenére is csodákra képes, ez pedig az üzemidő. Tudva, mennyire magas a minimális fényereje a gépnek, a dokumentum olvasós teszt 7 és fél órás eredménye bámulatosan jó, de a maximális fényerő melletti full HD filmnézés bő 3 órás eredménye se piskóta. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy bő két éves technológiával állunk szemben. Véleményünk szerint a produktív munkavégzés nagyjából 4-5 órán keresztül lehetséges az E5520m-mel.

Nincs más hátra, mint hogy értékeljük a tapasztalatokat és a látottakat. Adott egy operációs rendszer nélkül 125 ezer forintba kerülő belépő üzleti gép, amely specifikációját tekintve többet kínál, mint a vele egy árban lévő nem üzleti megoldások, cserébe viszont két generációval korábbi architektúrát tartalmaz. Aki az utóbbit képes elfogadni és megbarátkozni a gondolattal, hogy nem a legújabb, legerősebb processzorral és videokártyával van dolga, az remek boltot csinálhat a Dell Latitude E5520m-mel. Ezért a nevetséges összegért ugyanis fémből készült zsanért, alumínium hátlapot, matt kijelzőt, gazdag felszereltséget, hosszú akkumulátoros üzemidőt és remek ergonómiát kapunk. A dokkolás lehetősége olyan dolog, amelyet vélhetően nagyon kevesen fognak majd kihasználni, de érdemes ezt is megemlíteni, ha már objektívek szeretnénk maradni. Bár szigorúan üzleti gépekre specializálódott szemekkel nézve az E5520 család csupán „jó” minősítést érdemelne, abban az árkategóriában, ahol jelenleg tartózkodik, egyszerűen brutálisan jó vételnek számít és ezt a vártnál olykor hangosabb hűtőrendszer és a melegedő merevlemez se tudja érdemben befolyásolni. Ahogy a modern, tanult fiatalok mondják: instant get – de csak annak, aki tudja, miért választja a Dell megoldását a gyorsabb hardverrel rendelkező konkurensekkel szemben.


 












Pro:
+ remek billentyűzet (opcionálisan háttérvilágítással)
+ remek touchpad
+ olykor a vártnál hangosabb, de nagyon hatékony hűtőrendszer
+ remek matt kijelző
+ dokkolás lehetősége
+ kategóriájában gazdagnak számító felszereltség
+ jó anyaghasználat, fém zsanérok
+ több mint versenyképes ár
+ hosszú üzemidő
+ 3 év garancia

Kontra:
- mai szemmel elavultnak számító architektúra
- a vártnál jobban melegedő merevlemez
- „fényerő bug”
- a minimális fényerő lehetne jóval alacsonyabb

Hivatalos honlap: Dell
Vásárlás: iPon webáruház

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

32. franc0
2011.05.27. 11:52
Na azért ne járjunk rögtön örömtáncot, ez csak 5xxx szériás Latitude.
Azért ez nem ThinkPad T vagy Latitude 6xxx kategória.
Mindenesetre ha a 14 colos változat is ennyibe fog kerülni, még én is elgondolkodom a dolgon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Alvin_ti42...
2011.05.27. 12:41
franc0: mondj akár egyetlen konkurenciát is ennek a gépnek hasonló árkategóriában 3 év garanciával. Engem meg lehet győzni A 14"-os változatból még nem ért ide a Core 2 Duo-s E5420m, de remélhetőleg ez már csak idő kérdése.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. franc0 Alvin...
2011.05.27. 13:20
ThinkPad SL510 116K
Igaz, csak 1 év garos, de olcsóbb ugyanazzal a hardverrel. Utólag lehet venni hozzá +2 év garanciát, kb 15 rugó.

Nem azt mondom hogy rossz vétel a Dell, sőt, én csak óva intenék mindenkit hogy ez nem AZ a business kategória (ahogy az SL510 sem). Persze nem is kerül 250-300 rugóba.

Netre és Office-ra én is inkább ezeket javasolnám, mint az ugyanennyibe kerülő, feleslegesen erős Inspironokat. A laptop árán spórolt pénzből pedig érdemes egy SSD-t venni, az ma már szerintem egy laptopba nélkülözhetetlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Alvin_ti42...
2011.05.27. 14:05
Az SL510 nem egy rossz gép, de nincs benne se eSATA, se ExpressCard, nem matt a kijelzője, nem dokkolható(!), igaz, UltraNav az van már alap kiszerelésben is. Kisebb és lassabb a vinyója, és igen, az egy év garancia az plusz költséget jelent a vásárlás után, de tény, hogy az SL510 az egyetlen gép, amit én is el tudnék képzelni, mint konkurens termék
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. sdombi
2011.05.27. 14:41
Lehet, hogy csak véletlen, de tendencia lett az, hogy a Dell "olcsó"(bb)?
Más kategória de, hogyhogy ilyen olcsó ez a noti ?[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. franc0 sdomb...
2011.05.27. 14:44
Egyrészt a Dell is agresszívan áraz, de azt se felejtsük el, hogy a dollár ma több mint 50 forinttal olcsóbb, mint például 1 évvel ezelőtt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Alvin_ti42...
2011.05.27. 14:59
sdombi: az általad linkelt 5110 nem számít irreálisan olcsónak, ha lenne hozzá operációs rendszer, közel 190 ezerbe kerülne. Az 5110 egyrészt Inspiron, tehát "kommersz" otthoni széria, másrészt minőségét tekintve nem egy nagy valami. Otthonra klassz, de hurcolászni már nem az igazi a sok fényes műanyag miatt. A dollár pedig valóban olcsóbb, mint volt korábban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. lajthabala...
2011.05.27. 15:15
Alvin_ti4200

http://ipon.hu/webshop/product/_dell_vostro_1015_fekete_126991/174006

Egyébként várható volt a lépés. Először az XPS márkanevet árusították ki, most meg a Latitude-öt. Ha az ember komolyan gondolja a laptop-vásárlást, akkor Dell Latitude E6XXX, vagy AlienWare, a többi alig jobb mint bármelyik másik müanyag-öntő terméke. most egy Studio-t hajtok, 4 év garancia, de kell is neki, pedig az első Studio-k még rendesen össze voltak rakva. Amikor még 250k-ért olcsó volt egy alap Inspiron, volt Inspironom, még mindig megy pedig már több mint 5 éves. Most meg az Inspironok olyan gyengék, mint egy belépő Acer.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. franc0 lajth...
2011.05.27. 15:31
Az a Vostro volt már a kezemben, nagyon gagyi. Akkor már inkább egy új Inspiron...
Az a baj, hogy általánosan hígul a laptopok minősége. Már a ThinkPad-ek is 16:9-es kijelzővel jönnek...
Pár napja használtam egy Latitude E6410-et, a T60-am szintjét az sem üti meg minőségben.
Már vagy 8 éve csak és kizárólag laptopot használok, de egyre inkább orientálódok az asztali gép felé. Ott legalább az lesz benne, amit én akarok...

Ha az ember akar egy normális, hordozható laptopot, maximum 14 colos méret jöhet szóba. 16:9-es képarány esetén az új Office menüsora és a Win tálca máris beteríti a fél képernyőt...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Alvin_ti42...
2011.05.27. 15:59
lajthabalazs: Az a Vostro nem olyan rossz. de teljesen más kategória és nagyon régi konstrukció. Abszolút nem üzleti gép, de egy jobb fajta "normál".

franc0: Én egy E6400-at használok, nincs vele gondom, de az tény, hogy a zsanérja nem egy nagy szám. Az E6410 kimaradt nálunk, annyit láttam, hogy megkapta az Arrandale magos Intel procikat meg színes lett a hátlapja. Én lassan eljutok odáig, hogy Elitebook, Macbook Pro, Thinkpad vonal lesz az, amiket ajánlani fogok a drágább kategóriákban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. lajthabala...
2011.05.27. 23:12
A Vostro-t szánja a Dell a kisvállalkozásoknak, tehát valamennyire "üzleti", más kérdés, hogy a minőségében ez nem nagyon érződik. Szerintem egyébként a numerikus billentyűzet nagyon nem üzleti. A Dell gépek közül egyedül a Latitude-öknek volt szélén-enteres billentyűzete, szerintem nem véletlenül. Oda tenni egy teljesen felesleges numpadet csak mert mindenki más odarakja - vétek.

franc0: A barátnőm D630-at használ, az nagyon jó kis gép, tele ütközési zónával, masszív házzal, van rajta egy apró repedés, de az is egészen más, mint egy müanyag ház repedése (pld T61-est használtam egy ideig szilánkorsa tört sarokkal). Az E6510-es egészen más hatást kelt, kecses, síma, szép. És szintén fém / fémes, kézbe véve rögtön érzi az ember, hogy ez nem egy sima laptop. Szerintem azok még jó gépek. Meg persze az E6500. Ezekből lehet néha prohardveren kapni 100k körül, nagyon nagy a kisértés, szerencsére nincs pénzem rá
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. fausztg
2011.05.28. 00:38
Én egy E6420-ast használok 3 hete Core i7-el és ebben van backlit keyboard is Nagyon zúz a cucc, 8 órás akksi wifin, wifi nélkül akár 10 óra is. Talán a beépített HSDPA hiányzik egy kicsit, de az annyira nem para. A HDMI port nem előny, hanem inkább hátrány, mert limitálja a külső megjelenítő felbontását 1920x1080-ra, ha ennél magasabb felbontást akarsz digitálisan, akkor meg kell venned a dokkolót. A Display port a tuti, az úgyis kompatibilis a HDMI-vel.

Szóval az E 6420-as széria nagyon jól össze van rakva, és minden benne van. 14 colon az 1600x900-as kijelző valami brutális, hatalmas az asztal. Ha egyszer használod, látni sem akarsz többet 1280x768-as kijelzőt. Kollegámnak E6320-asa van, az is király, ugyanez a hardver, csak az övébe nem lehetett az Optimusos Nvidia NVS 4200-at kérni, marad a HD graphics. Még várjuk a 6220-at a főnöknek is cserélni kell a notit hamarosan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. noliver123
2011.05.28. 10:10
Ti nem érzitek, hogy ha valamire azt írják, hogy üzleti, akkor az drága és lassú az ár/érték aránya a béka alatt van?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. franc0 noliv...
2011.05.28. 11:23
Nem, mert már volt üzleti gépünk és tudjuk, miért annyi az ára.
Én nem is vagyok hajlandó mást venni. Sajnos nem vagyok olyan gazdag, hogy megengedhessem magamnak az olcsót.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. lajthabala...
2011.05.28. 14:06
noliver123

Ha az ár érték érték oldalán csak a konfig nyers ereje van, és az ár oldalon csak a vételár, akkor igazad van.

Én is így gondolkodtam a Studio-nál: legyen benne rendes videokártya, és a 4 év gari megvéd minden mástól. De hamar megváltozott a véleményem, amikor fél év után szétment a zsanér, és másfél hónapra nélkülöznöm kellett a gépet: adatok migrálása, merevlemez kinullázása, telepítés másik laptopon, majd ugyanez visszafelé... Két hetem ment rá, nem beszélve a bosszúságról. Munkaeszköznél mostantól csak Next Business Day garancia.

Ja és az sem baj, ha nem megy tönkre a zsanér fél év után. Már újra lötyög, de legközelebb akkor küldöm szervízbe, ha már nem várom vissza.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. noPublicFG
2011.05.28. 15:10
ha már üzleti laptop dobhattak volna rá soros portot a vga kimenet helyett...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Alvin_ti42...
2011.05.28. 15:29
noPublicFG: és mire kell a soros port 2011-ben?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. pycur
2011.05.28. 15:36
Például bankkártya olvasó...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Alvin_ti42...
2011.05.28. 16:35
Emlékeim szerint legalább három éve nincs soros port még az EliteBookokon, a ThinkPadokon és a Latitude-okon sem. A Dellnél az E6000-es széria tartalmaz beépített SmartCard olvasót, a többi két gyártónál valószínűleg opcionálisan, de van lehetőség hasonlóra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. lajthabala...
2011.05.28. 17:40
Soros portról USB megvan néhány ezer forinból, ha nem lennének még USB-s leolvasók.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. noPublicFG
2011.05.28. 18:29
Alvin_ti4200 switch, router... stb
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Alvin_ti42...
2011.05.28. 19:57
noPublicFG: egy üzleti gépnél milyen switch-re, illetve routerre akarna egy megcélzott felhasználó csatlakozni soros porton? A nagyvállalati környezetbe szánt Cisco cuccokon kívül én mondjuk nem is tudok olyan hálózati eszközöket mondani, amelyeken lenne egyáltalán ilyen (lassú) csatlakozó. Szerintem tízezer emberből ha egynek lenne valós igénye rá, akkor sokat mondok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Fzoltan
2011.05.28. 22:54
lajthabalazs: Még 2004-2005-ben vettem egy Fujitsu Siemenst, mindenki óvva intett tőle, hogy mennyire rossz minőség, és az is megy a mai napig, pedig 1 évig minden nap hurcolásztam vidékről Bp-re, kapott hideget-meleget rendesen, jónéhányszor sikerült a táskájával együtt ledobnom, meg is repedt a műanyagja. De pl. a zsanérjai ma is tökéletesek. Csak 1 év garancia volt rá, de sosem hagyott cserben (a repedt burkolatot nem volt pofám gariztatni...), igaz, bő 250e volt akkor az ára.
Én kicsit idegenkedek ettől az üzleti notebook kategóriától. Ügyesen be kell szabályozni hogy mit hova ment az ember, minden nap/héten mentés és kész. Ezek az üzleti gépek ugyanazokból a hardverekből épülnek föl, mint a pór népnek szánt gépek, ugyanannyi a hardveres hiba lehetősége. Cseszhetem a 3 év garanciát, ha elvesztek az eddigi adataim... Céges viszonylatban hasonló működik nálunk, napi 2 mentés van megadott időben, persze automatikusan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. zegon
2011.05.28. 23:11
A 1015 Vostrót mindenképpen szeretném megvédeni, nemcsak azért ,mert én is használtam ilyen gépet, hanem mert nagyon is megéri az árát.
- Ha az ember dolgozni szeretne rajta, s persze nem grafikus / tervező / mindenki más, aki ilyesminek mondja magát, akkor erős processzorra, gyors memóriára, jó lemezre, és jó akksira van szüksége. Ezt a Vostro hibátlanul tudja. (Itt megjegyzem, hogy nem a szerencsétlen Celeron kiépítésre gondolok, az egyből kuka, szégyen ma ilyet még piacon tartani. )
- A pénzedért megkapsz mindent, amire alapból szükséged van. Wifi, BT, EC, CardReader, FW, USB (4db), LAN. Az esetek 90%-ban ezeket a csatlakozókat használja az ember, akinek több kell, fizessen többet is érte.
- Jó lenne HDMI, mindenki szereti, de még soha nem jutott eszembe, hogy hiányzik. Amikor notebookon nézek filmet, az azért van, mert a notebookom van ott. Akinek a munkájához valamiért nem elégséges a D-Sub Full HD minősége, az a fent ismertetett módon fizessen többet.
- Dizájnban messze a legjobb a kategória riválisai között, nincsenek felesleges csiricsáré gombok, színes-szagos fények, az van, ami kell. Masszív ház, nagyon masszív zsanérok, mégis könnyen szerelhető, csontra szétszedni 20 perc óvatosan.

Nem korrekt a 1015 Vostrót összehasonlítani kategóriáján felüli masinákkal. Ahogy semmit sem szokás így értékelni. Másfél éve, 140.000 Ft-ért kaptál egy gépet, akkor erősnek számító procival, jó és elég memóriával, gyors lemezzel, jó akksival, 3 év garival. Ennyi pénzért vehettem volna akkor, hónapok alatt széteső ASUS-t, vagy 100 fokra melegedő Acert, vagy legalja kategóriás HP-t.. A Vostro esetében az anyagiakból fakadó muszáj összetalálkozik a lehetőségek szerinti maximummal. Ettől vált akkor jó vétellé, és ezért érdemes a használt piacon is figyelni ezeket a gépeket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. csobanandr...
2011.05.30. 11:18
Nem tudja valaki, hogy a 14"-os C2D-s E5420 mikor lesz kapható Magyarországon?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. noPublicFG
2011.05.30. 15:23
Alvin_ti4200 Igen eltaláltad, nekem pont lenne rá igényem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. goom
2011.05.30. 16:25
Mennyibe fáj egy ehhez való dokkoló?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. 8RumosHord...
2011.05.31. 06:03
Alvin_ti4200 - 2011-05-28 15:29:1918

noPublicFG: és mire kell a soros port 2011-ben?

Hát még 2011-ben is használok DOS-os PLC programozót, aminél nem megoldható az USB-RS232 átalakítás. Igy roppantul bosszant, hogy ezekhez a feladatokhoz egy régi gépet fenn kell tartani! Az RS232 egy rendkívül olcsó port, kis helyen is elfér, nem evvel kéne spórolni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. ro_bert17
2011.06.01. 16:31
Alvin_ti4200 - 2011-05-27 12:41:20
Engem is érdekelne az E5420m. Nincs infótok arról hogy kb. mikorra várható, és mennyibe kerül majd?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. finkeszter
2011.06.08. 17:44
Valaki tudna tippet adni, hogy hogy lehet a Latitude fényerejét a billentyűk segítségével állítani? Tudom hogy nem igazán lehet, mert ez valami bios hiba és senkinek sem működik akinek ilyen gépe van, de nincs rá mégis valami megoldás, frissítés?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Alvin_ti42...
2011.06.08. 22:04
finkeszter: nekem egy idő után csak BIOS-ban sikerült (belépsz F2-vel és átállítod az AC fényerőt). Nem tudom, melyik szoftver rontja el amúgy, mert Windows telepítés után nekem egy ideig működött az állítás lehetősége - más kérdés, hogy az OSD folyamatosan minimum FE-t jelzett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. balazs85
2011.06.27. 22:43
Gyanítom a hiba a Windowsban keresendő. Nekem már az első pillanattól kezdve meg sem moccan a fényerő, pedig a vezérlőpultban is lehet(ne) állítani. Nem úgy mint Ubuntu-n... Svájci óra szerint működik eddig minden (így a fényerő állítás is), ami az első generációs Centrino-s alapon annyira nem ment (pedig idejük az lett volna fejleszteni).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!