iPon Cikkek

Dell Vostro 3360: A barátod lehetne

Dátum | 2012. 07. 31.
Szerző | Alvin_ti4200
Csoport | NOTEBOOK

Egy évvel ezelőtt járt nálunk a Dell szebb napokat is megért Vostro családjának 13”-os tagja (3350), amely meglepő módon akkor nem bizonyult olyan jó vételnek, mint a szintén Vostro tagként számon tartott, jóval vékonyabb házzal rendelkező V130. Hiába passzíroztak minden földi jót (billentyűzet világítás, USB 3.0 csatlakozó, matt kijelző, stb.) a gépbe, az összkép túlságosan vegyes volt ahhoz, hogy egyértelműen ajánlani tudjuk.


Gondolhatná az olvasó, hogy egy patinás cég tanul a hibáiból és a modellfrissítést a tökéletességre törekedve ejti meg. Mi is valami ilyesmiben reménykedtünk, hiszen a 3350-et is apró hajszálok választották el attól, hogy ráugrasszuk a népet ítéletünk kihirdetésekor. A készülék dobozának kibontása előtt két dolog volt csak biztos: az utód drágább lett az elődnél, ráadásul itthon jóformán csak Ubuntu Linux operációs rendszerrel vásárolható meg, így aki Windows-ra áhítozik, annak még pluszban a zsebébe kell nyúlnia.


A táblázatból jól kivehető az alacsony fogyasztású Core i7-es processzor, amely oroszlánrészt vállal a gép árának feltornászásában, hiszen az alap változatot alig 190 ezer forintért vihetjük haza, igaz, előző generációs processzorral és vele együtt egy érezhetően lassabb videokártyával karöltve. Ha belegondolunk, hogy egy évvel ezelőtt egy normál Core i3-as processzor mellett a 200 ezer forint alatti árba belefért egy teljes értékű 64 bites Windows is, akkor értjük meg igazán, mennyivel drágább a 3360-as Vostro a 3350-nél. A Windows-os változatoknál természetesen van 128 GB-os SSD-vel szerelt verzió, amely a hagyományos merevlemezzel és az ingyenes Ubuntu Linux-szal rendelkező példánynál 70 ezer forinttal drágább. Persze nem az ár az egyetlen tényező, amely változott. Bár már említettük, hogy  dönthetünk második (Sandy Bridge), illetve harmadik (Ivy Bridge) generációs Intel Core processzorok mellett egyaránt, bármelyik mellett tesszük le a voksunkat, csak és kizárólag alacsony órajelű és egyben visszafogott fogyasztású verziók közül válogathatunk. Ez nem véletlen, hiszen – ahogy a tömeg melletti számból is látszik – a 3360 közel 400 grammal lett könnyebb (és jó pár milliméterrel vékonyabb) elődjénél. Ez a súlycsökkenés nem csak a vékonyabb ház érdeme, hiszen eltűnt az optikai meghajtó is, viszont a szokásos 3 év garanciától nem vált meg a gyártó, ami nagyon helyes. Ha a terméknevet letakarnánk és csak a táblázat többi részét olvasnánk végig, az lehetne az érzésünk, hogy a V130 utódjával van dolgunk. Akik eddig feleslegesnek tartották az eSATA csatlakozókat a mai noteszgépeken, azok örülhetnek, ugyanis helyette plusz egy USB 3.0-s aljzatot kapunk, így összesen hárommal gazdálkodhatunk. Jó hír, hogy a korábban 40 Wh-s akkumulátort 49 Wh kapacitásúra cserélte a gyártó, amely a CPU választással karöltve egy jelentősen hosszabb üzemidőt ígér a 3350-es Vostro-hoz képest.


A kiegészítők átvizsgálására nem kell sok időt szentelnünk, hiszen amint kivettük a dobozból az elengedhetetlen kellékeket, gyakorlatilag nem marad semmi, amit bármire is felhasználhatnánk. Bár a tápegység 65W-os, ettől függetlenül borzasztóan lassan tölti fel az akkumulátort. Teljesen lemerült állapot után a 100%-hoz minimum három óra szükséges. Értetlenül állunk a dolog előtt, hiszen az elődnek két óra is bőven elég volt egy magasabb fogyasztású processzor mellett (20%-os kapacitásbeli eltérés ide vagy oda). Sajnos Windows-os drivereket tartalmazó lemezt nem kapunk a noti mellé – igaz, nem sok mindent tudnánk vele kezdeni optikai meghajtó hiányában. A frissen telepített Windows 7 mindössze a vezetékes hálózati kártyát ismerte fel, így érdemes egy másik készüléken (vagy akár az előtelepített Ubuntu Linuxon) letölteni a szükséges meghajtó programokat, mielőtt nekilátnánk a Microsoft operációs rendszerének telepítéséhez.

Gyakorlatilag nincs nyoma annak, hogy egy alacsony fogyasztású processzor dolgozik a legújabb Vostro-ban. Míg az elődben egy normál Core i3 teljesített szolgálatot 55-78 fok között vastagabb készülék házban, addig a Core i7 LV a 3360-ban bizony rendesen izzad. Bár üresjáratban 50 fok körül mozog, ha kinyomjuk a szemét, vészesen képes megközelíteni a 100 fokot (nálunk 94-ig melegedett), igaz, a kezdeti alacsony zajszint pont annyival emelkedik meg, hogy még az elviselhetőség határát ne lépje át. Joggal merülhetne fel a kérdés, hogy miért melegszik ennyire a kétmagos processzor, de ha belegondolunk, a V130-ban lévő, majdnem fele ekkora órajelen dolgozó Core i3 is 70 fokos volt, ráadásul nem is a legnagyobb kánikulában. Ettől függetlenül felesleges magyarázni a bizonyítványt, akárhonnan közelítjük meg a dolgot, a 94 fok sok, még akkor is, ha a készülékház alja nem melegszik át a szokásosnál jobban.


A hardverben semmi meglepőt nem fogunk találni, egy mezei Intel Ivy Bridge platform dolgozik a 3360-as Vostro-ban. Egyetlen különlegessége – amitől tesztpéldányunk igazán drága lesz – az alacsony fogyasztású kétmagos, de négy szálon dolgozni képes Core i7-3517U.  Alapórajele ugyan 1,9 GHz, de ezt bizonyos esetekben (pl. ha egyetlen szálon kell csak dolgoznia) akár 3 GHz-ig is képes feltornászni. Ennek tükrében 17W-os fogyasztási mutatója (szemben a hagyományos egységek 35W-jával) igencsak barátinak mondható. Ahol húzhatják majd a szájukat a technika iránt elkötelezettek, az a maximálisan támogatott memória mennyisége. Ez ugyanis 4 GB egyetlen modulként, amelyet ugyan cserélhetünk, de kérdés, hogy mit mond a rendszer egy ma már megfizethetővé vált 8 GB-os modulra. Mi nem próbáltuk ki, de vásárlásnál érdemes lehet tenni vele egy próbát. Sajnos mennyiség ide vagy oda, az egycsatornás RAM kezelést nem fogjuk tudni elrejteni, amelynek nem feltétlenül a rendszer, inkább a processzorba integrált videokártya látja majd kárát – 3D-s alkalmazások esetén biztosan.























A merevlemez a gyorsabb fajták közül való, még a percenként 7200-at pörgő mezőnyben is derekasan helytáll, ráadásul zajszintje gyakorlatilag nincs. Egyetlen hibája talán, hogy hajlamos a melegedésre, bár ez ebben az időben nem meglepő, főleg, ha figyelembe vesszük, mennyire közel helyezték el a mérnökök a processzorhoz. A 320 GB-os kapacitás manapság egyáltalán nem számít soknak, a Dellnél is így gondolhatták, hiszen egyetlen partíciót tettek a HDD-re. Az SSD felárat már említettük, gyárilag nem nagyon éri meg flash memóriás meghajtóval megvásárolni a gépet, a következő oldalon eláruljuk, miért.

 
A hangszórókról túl sok jót nem tudunk mondani, viszonylag hangosak és tisztán szólnak, de a középtartománnyal hadilábon állnak, mélytartományuk pedig gyakorlatilag nincs. Sorozatok nézésére abszolút alkalmas, zenehallgatáshoz használjunk fejhallgatót vagy hangfalrendszert.

Külsejét tekintve nem hazudtolja meg elődje formáját a legújabb Vostro sem, de a hasonlóság még inkább tetten érhető a V szériával, elsősorban oldalról nézve. A 3360 látványosan vékonyabb a 3350-nél, de ha ettől a fizikai paramétertől eltekintünk, akkor megállapítható, hogy felülről egyértelműen elődjére hasonlít a kis Vostro. A zsanérok egész erősek, érződik rajtuk, hogy kitartanak pár évig és hogy a minőségérzettel ne legyen gond, a megnéziumból készült fedőlap is tovább öregbíti a széria jó hírnevét. A gépet megfordítva furcsa látványban lesz részünk, ugyanis a 3360 valahol a 3350 és a V130 között helyezkedik el szerelhetőség szempontjából. A műanyag takarólemezt levéve hozzáférhetünk az egy szem memória modulhoz (amelyet ugye nem tudjuk, hogy megéri-e kicserélni egy 8 GB-osra), illetve a WiFi kártyához, de ami sokkal fontosabb, az a RAM mellett elelyezkedő üres mSATA csatoló, amelybe SSD-t tudunk pakolni, jelentősen felgyorsítva így a rendszer működését. Véleményünk szerint lesznek, akik már emiatt beleszeretnek a masinába, ugyanis annak ellenére, hogy nincs optikai meghajtó, két tároló egységet is használhatunk a 3360-as Vostro-ban, ami nagyon kevés gépről mondható el a nem üzleti szériás noteszgépek közül. Üröm az örömben, hogyha ki akarjuk cerélni a gyári merevlemezt, akkor az egész gépet szét kell bombáznunk hozzá. További rossz hír, hogy a Dellnek úgy látszik, maradt raktáron még a 3350-esnél használt mágnesből, amelyet az alsó és a felső burkolat egymásnak zárásához használnak, ugyanis ha a gépet fejjel lefelé fordítjuk, akkor viszonylag kis mozdulat is elég hozzá, hogy a két rész eltávolodjon egymástól és elegedjen a mágnes.


A klaviatúra a gép első olyan pontja, amely egyértelműen eltér mind a V130, mind a 3350-es modellektől. Önmagában véve egészen jól kezelhető, hiszen elég nagy a távolság a gombok között, viszont az alátámasztás nem tökéletes, a gombok instabilitása ezen tovább ront. Ugyanakkor akik rohangálós készüléknek veszik a 3360-at, azoknak ez nem feltétlenül lesz probléma, mert a készülék igazi erősségei még hátra vannak. Billentyűzet világítás sajnos nem rendelhető a legújabb Vostro-hoz, igaz, ez a korábbi szériákra sem volt jellemző. Lesznek, akik nem örülnek majd a Home, End, stb. gombok iránybillentyűkre történő száműzésének, de részben ennek köszönhető, hogy a klaviatúrát szellősebbre tudták venni a mérnökök.


A touchpad szintén nem sok hasonlóságot hordoz a korábbiakkal, de javasoljuk, hogy ezt tartsák meg a három általunk ismert Vostro modellben lévő közül, hiszen elképesztően jó érzés használni. Az érzékenységét nagyon jól találták el, az anyaghasználat is példás, ráadásul a gombok is halkan, pontosan és könnyedén járnak.


Ami a csatlakozókat és az oldalsó kialakítást jelenti, a V130, illetve a 3350 keverékét láthatjuk, hiszen szinte minden bal és jobb oldalra került, viszont hűlt helyét találjuk az optikai meghajtónak. Búcsút kell vennünk az eSATA-tól, viszont kapunk cserébe egy harmadik USB 3.0-s aljzatot, ráadásul ez kikapcsolt állapotban is tölti a rádugott eszközöket. Nagy meglepetés nincs, a legfontosabb portokat nem spórolták le a mérnökök, még a vezetékes hálózati csatlakozót sem, amit a vékony gépek esetében néha szokás. Az analóg video kimenet az egyetlen, ami a gép hátuljára került.

A kijelző rátesz egy lapáttal a 3350-esére, pedig már az sem volt egy rossz megjelenítő. A matt felületnek általában véve örülni szoktunk és az előd ismeretében a széles fényerő tartomány sem meglepő, ahogyan a tűéles szövegmegjelenítés sem. A színvilág viszont némileg változott, így átlag felhasználóknak semmi szükség a panel újrakalibrálására, anélkül is színhelyesnek fogják érezni, ami nem egy elhanyagolható szempont. A látószögek is javultak, főleg a függőleges, amelyre valljuk be, szükség is volt. A kávában lévő webkamera viszont maradt ugyanaz, ami volt, ez érthető, hiszen már a 3350-nél is abszolút elégedettek voltunk vele, nem csak képminősége, hanem HD felbontás mellett is alacsony processzor terhelése miatt.

Ami a teszteredményeket illeti, sajnos a PCMark teszteket nem tudtuk lefuttatni, ugyanis a program egyszerűen megakadt az első videokártyás tesztnél és folyamatosan azt ismételgette. Mint kiderült, ez nem újkeletű probléma és szinte kizárólag Intel videokártyás gépeknél fordul elő. A javítás egy ideje készül hozzá, addig a fejlesztő tanácsa a legfrissebb meghajtó program beszerzése volt a hivatalos fórumon, de rossz hír, hogy a 3360-on ez volt fent. Az AIDA64 alatt produkált mutatók viszont a korábbi “jóslatunk” támasztják alá, miszerint az előző generációs Core i5-ök szintjét hozza a legújabb alacsony fogyasztású Core i7. Teljesítményben tehát némi előre lépés történt, míg a megnövekedett kapacitású akkumulátorral és az alacsonyabb fogyasztással várhatóan a sokszor kritizált üzemidő is végre olyan lesz, amilyennek lennie kell ebben a kategóriában.


A videokártya teljesítménye, ahogy az várható volt valahol a szokásos egycsatornás, illetve a kétcsatornás memória kezeléssel rendelkező HD4000-es modellek között helyezkedik el, ez főként az erős processzornak köszönhető.


Az akkumulátor kapacitásának kövelésétől és a processzor fogyasztásának csökkenésétől ha nem is vártunk csodát, de mindenképpen arra számítottunk, hogy végre tisztességes számokat tehetünk a grafikonra, amelyek méltóak egy 200 ezer forinttól induló könnyen hordozható géphez. Számunka is hihetetlen, hogy az ismert paraméterek ellenére nem tudta “túlszárnyalni” elődjét a 3360-as Vostro, sőt a legkisebb terhelést mérő tesztben még ki is kapott, de jó közelítéssel is legfeljebb egálnak mondható a helyzet. Tény, hogy a video lejátszásnál valamelyest javult a helyzet, illetve a maximális terhelésnél a fél órás javulás már hozza az elvárt szintet, de összeségében sajnos inkább csalódást okozott az új Vostro, többet vártunk tőle, főleg az új Ivy Bridge miatt.
Minden hibáját és jó pontját figyelembe véve a Dell Vostro 3360 egy megkedvelhető, sőt, szerethető gép lett. Akiknek a notebook a fél napon át kitartó akkumulátoroknál kezdődik, azok messzire kerüljék el, viszont akik meglátják benne a potenciált, hogy egy SSD-vel és HDD-vel egyaránt felszerelhető masinára tehetnek szert, ráadásul mindezt kiváló matt képernyő, fém ház és szerény tömeg mellett, azok egy hamar nem is fogják levenni a kívánságlistájukról, ebben egészen biztosak vagyunk. A tesztben szereplő modellt ugyanakkor nem tudjuk tiszta szívvel ajánlani, Linux-szal egyértelműen sok érte a közel 260 ezer forint, viszont az előző generációs, várhatóan alacsonyabb fogyasztású (és jóval lassabb) Core i3-as modell rohangáló mindenesnek megfontolandó vétel lehet kicsivel 190 ezer felett.

A Dell Vostro 3360 típusú notebookot a CHS Hungary Kft-től kaptuk tesztelésre, köszönjük!

Pro:
+ kiváló matt kijelző
+ remek touchpad
+ mSATA bővítőhely SSD-k számára
+ USB 3.0 portok sokasága és Sleep’n’Charge funkció
+ 3 év garancia

Kontra:
- Windows operációs rendszer használatához nem kapunk drivereket tartalmazó CD-t
- szinte kizárólag csak Linux-szal kapható itthon, árfekvése nem túl kedvező
- az alacsony fogyasztású processzor és a nagyobb akkumulátor ellenére az üzemidő alig nőtt az elődhöz képest
 
Hivatalos oldal: Dell
Vásárlás: iPon webáruház
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. hunmyke
2012.07.31. 08:56
"- Windows operációs rendszer használatához nem kapunk drivereket tartalmazó CD-t"

Nem vagyok nagy szakértő, de kb az utóbbi 10 évben nem kaptam úgy laptopot, hogy lett volna hozzá driver-es CD, márkától függetlenül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Bazsy
2012.07.31. 10:36
Meglepett hogy a "Linux-al kapható" csak negatív pontok között szerepel. Vannak akiknek van fölösleges win7 licenszük (msdnaa, enterprice licensz...) és fölösleges lenne még egyet venni.
Az Ubuntu kaphatott volna legalább egy bekezdést a tesztben, hogy mi mindenre használható, működik-e minden (ujjlenyomat olvasó?), és milyen az akkuidő vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. kray
2012.07.31. 10:48
Ez engem is érdekelt volna, amiket Bazsy leírt. Bár valószínűleg ment volna minden, és talán még az üzemidő sem változott volna, de jó lett volna elsőkézből megtudni ezeket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Simba
2012.07.31. 11:55
Nem sokára jön az "de ennyiért mért nincs benne egy normális VGA..."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. kray
2012.07.31. 12:34
Simba

ACert már feleennyiért is olyat veszek amiben Géééémmer kártya van, mi a f@sz kerül ebben ennyibe?

Erre gondoltál?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Simba
2012.07.31. 14:48
Ja ilyesmire.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. smario
2012.08.01. 00:34
Nem valami szép masina.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. thedevelop...
2012.08.01. 18:21
Ez sem rossz, de inkább egy Asus Ux32VD-re fáj a fogam mostanság.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. grog
2012.08.06. 04:13
Hát ilyen áron egy darabig én se cserélek.
A 3 éves acerem:


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Zabalint
2012.08.06. 13:30
Simba:
Pedig ez esetben lenne is némi igazsága.

Igen, ez egy üzleti gép, igaz abból alsó kategória. Ellenben konkrétan ez a felállás, tehát a cikkben tesztelt változat nehezen elképzelhető, kinek jó. Mert van benne egy erős proci, amit nem igazán lehet kihasználni. Nyilván nem a dedikált kártya hiánya az égető, hiszen ezt a gépet eleve nem játékra és grafikai munkára tervezték, na de egy SSD sokkal többet dobna, mint a proci. Vagy ha mondjuk több virtuális gépet használ az illető, mert mondjuk cross platformra fejleszt, akkor indokolt lehet az erős proci, de ott meg a 4 giga ram a szűk keresztmetszet (a vinyó mellett). Szóval ha én átkonfigurálnám ezt a gépet, úgy tenném, hogy vinyó helyett SSD, elég lenne egy 64 gigás, a nagyobb cuccokhoz meg külső vinyó, gyengébb proci és 8 giga ram. És kb. ugyanott lennénk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. hunmyke
2012.08.10. 09:06
grog, nem igazán értem, hogy jön ide egy 18"-os gép egy 13,3"-os gép tesztjéhez. Elhiszem, hogy nem cserélnéd le, és meg is értem. De más a célközönsége annak és más ennek. 18"-ost szerintem te sem cipelgetnéd melóban. Teljesítményben meg jóval előrébb van már egy ilyen Dell IB i7-es procival.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!