iPon Cikkek

Deus Ex: Human Revolution - Komor jövőkép

Dátum | 2011. 09. 09.
Szerző | dragon83
Csoport | JÁTÉK

1996-ban kezdődött minden. Ez volt az az esztendő, amikor az FPS stílust megteremtő Id Software lapátra tette legnagyobb fenegyerekét, John Romerót. Mivel hősünk nem volt egy elveszett lélek, nem sokáig „élvezte” a munkanélküliséget, hanem régi álmát valóra váltva létrehozta az Ion Storm nevű fejlesztőcéget, aminek a PC-s játéktörténelem egyik legrosszabb, és egyik legjobb játékát is köszönhetjük. Ennek a kettőségnek az volt az oka, hogy a cégnek két stúdiója is volt, az egyik Dallasban, a másik Austinban. Az előbbit Romero vezette, aki azon a Daikatanán dolgozott, ami sajnos már a fejlesztése alatt is ezer sebből vérzett, nem csoda, hogy megjelenését követően hatalmas bukás lett. Cikkünk témáját tekintve sokkal érdekesebb számunkra az austini részleg, amit arra a Warren Spectorra bíztak, aki ekkor már az egyik legnagyobb névnek számított az iparban, olyan játékokkal a háta mögött, mint a System Shock és a Thief. Spector nem is okozott csalódást, hiszen első játékuk, a 2000-ben megjelent Deus Ex egy rakás díjat besöpörve, kiváló kritikákat kapva hamar sokak kedvencévé vált.

A felkészült ügynök mindig lesből támad
A nagyszerű akció-RPG-t leginkább a rengeteg lehetőség, és a kiegyensúlyozott játékmenet tette naggyá, na meg a szövevényes, összeesküvésekkel teli történet. A Deus Ex egy cyberpunk témájú szerepjáték volt, amely a XXI. század közepén játszódott, egy olyan világban, amelyben néhány cégnek nagyobb hatalma volt, mint az országot irányító kormánynak. A játékban egy JC Denton nevű ügynök bőrébe bújhattunk bele, akinek képességeit nanotechnológia és különféle implantátumok segítségével felturbózták, így sokkal erősebb, gyorsabb, okosabb volt, mint egy átlagos ember. Szerepjátékról lévén szó, testünk fejlesztésének irányát mi magunk szabhattuk meg, a rengeteg képességnek köszönhetően pedig nagyon eltérő típusú karaktereket hozhattunk létre. Mivel a küldetéseket többféle módon meg lehetett oldani, így szinte minden képesség jól használható volt a játékban. A Deus Ex tehát hatalmas siker volt, nem meglepő, hogy néhány év múlva megérkezett a folytatás is, Deus Ex: Invisible Wars néven. Bár a kritikák nem voltak rosszak, a rajongókat megosztotta, hogy az első részhez képest alaposan leegyszerűsítették a szerepjáték elemeket, ráadásul a játékidő is csorbát szenvedett. Ezt követően pár évig csak pletykákat halhattunk arról, hogy az Eidos dolgozik a folytatáson, de konkrét bejelentés nem történt (sajnos az Ion Storm ekkorra már megszűnt). A dolog akkor vált valósággá, amikor a japán Square Enix felvásárolta a fejlesztőket, majd nyilvánosságra hozta, hogy az új epizód, a Human Revolution 2011-ben fog megjelenni. Hét év telt el az előző rész megjelenése óta, az erőteljes reklámhadjáratnak köszönhetően az elvárásaink az egekben voltak, mi mégis bíztunk benne, hogy a játék sikerrel veszi az akadályt.

Megállíthatatlan fejlődés

A kissé hosszúra nyúlt múltidézés után térjünk rá az új Deus Exre, ami annak ellenére, hogy a széria harmadik tagja, nem a korábban megkezdett történetet folytatja, hanem az előzményeket meséli el. A játék 2027-ben játszódik, egy olyan időszakban, amikor az emberiség technológiai fejlődése korábban soha nem látott léptékben halad előre. A legnagyobb innováció a biotechnológiában érhető tetten, immár lehetőség van arra is, hogy mesterséges végtagokat és szerveket gyártsanak a vállalatok az emberek számára, vagy épp növeljék szervezetük teljesítőképességét különféle implantátumok révén. A balesetekben, háborúkban maradandó károsodást szerző személyek számára ez egy újabb lehetőség volt arra, hogy teljes életet éljenek. Ám nem kellett sokat várni arra, hogy teljesen egészséges emberek is elkezdjék kicseréltetni szerveiket, hiszen melyik sportoló ne szeretne gyorsabban futni, vagy nagyobbat dobni, melyik zongorista ne kívánná azt, hogy az átlagosnál ügyesebben mozogjanak az ujjai? De mint mindennek, ennek is megvan az ára, hiszen ahhoz, hogy az emberi szervezet ne „lökje ki” a mesterséges szervet, a páciensnek élete végig egy neuropozyne nevű gyógyszert kell szednie, ami nagyon addiktív, és egyáltalán nem olcsó. De mi van azokkal, akiket akaratukon kívül láttak el implantátumokkal, és tették őket ezáltal gyógyszerfüggővé? Vajon az embernek joga van-e ahhoz, hogy a testét ilyen módon alakítsa át? Az orvosok etikusan járnak-e el, amikor végrehatják ezeket a műtéteket? A játék ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket feszeget, teszi mindezt úgy, hogy elhisszük, a jövőben igenis aktuálissá válhatnak ezek a víziók. Kevés olyan program készül manapság, ami ilyen komoly témákat, ennyire érett módon dolgoz fel.


A fent bemutatott technológiákat természetesen csak a leghatalmasabb vállalatok képesek alkalmazni és legyártani, olyan cégek, mint például a Sarif Industries, amelynek hősünk is az alkalmazottja. Ő Adam Jensen, a cég biztonsági főnöke, aki korábban a rendőrség SWAT osztagánál dolgozott. Adam a játék legelején még teljesen átlagos ember, ám egy támadást követően olyan súlyosan megsérül, hogy csak implantátumok segítségével menthetik meg az életét. Ezekre használatára szükségünk is lesz a játék során, hiszen nem csak az lesz a feladatunk, hogy megtaláljuk a támadókat, hanem egy világméretű összeesküvést is le kell lepleznünk. A sztori meglehetősen lassan bontakozik ki a Human Revolutionben, ám ez még véletlenül sem jelenti azt, hogy unalmas lenne. Apránként adagolják az információmorzsákat számunkra, mindig csak annyit, hogy az ember kíváncsi legyen rá, hogy mi várja a következő helyszínen. A történet felgöngyölítése során négy városban is meg fogunk fordulni. Detroitból indulunk, aztán következik Sanghaj, Montreál, majd végül Szingapúrba is ellátogatunk. Bár a Deus Ex nem egy nyílt világú szerepjáték, minden városban lehetőségünk lesz bejárni egy-két kisebb negyedet, ahol újabb feladatokat fogadhatunk el, illetve fegyvereket, implantátumokat vásárolhatunk. Az egyes helyszínek kidolgozása példaértékű, az ember elhiszi, hogy hasonlóan fognak kinézni a városok 16 év múlva. A fejlesztők törekedtek rá, hogy jól ki legyen dolgozva a világ, számos TV- és rádióadásnak lehetünk szem-, illetve fültanúi, de még újságcikkeket is olvashatunk az aktuális eseményekről. Aki nagyon szemfüles, az elektronikus könyveket is találhat itt-ott, amelyekből rengeteg dolgot megtudhatunk a Deus Ex univerzum múltjáról és jelenjéről. A legérdekesebbek talán azok a bejegyzések, amelyek elmesélik, hogyan fejlesztették ki a játékban használható implantátumokat a tudósok. A sztoriról nem szeretnénk túl sok mindent elárulni, de annyit elmondhatunk, hogy a történetnek négyféle befejezése is lehet, attól függően, hogy a játék végén egy adott ponton milyen döntést hozunk.

Élő szövet a belső fémvázon

A világ tehát szép és jó, de ne feledkezzünk meg a testünkbe épített „kütyükről” sem, mégis csak ez a játék egyik legfontosabb eleme. Az implantátumokat összesen hét fő csoportra oszthatjuk (agy, test, láb, szem, hát, bőr, kar), melyekben együttesen 69 fejlesztést találhatunk. Ezek a legkülönfélébb módon nyújtanak segítséget számunkra. Az egyik agyi fejlesztés például lehetővé teszi, hogy a párbeszédek közben elemezzük társunk személyiségtípusát, így tudni fogjuk, hogy melyik válaszlehetőséggel tudunk kedvére tenni. Egy másik implantátum segítségével képesek lehetünk rá, hogy átlássunk a falon, aminek rejtőzködés közben nagy hasznát vehetjük. Természetesen harci fejlesztésekből sem vagyunk híján, ha jobb fegyverkezelést vagy erősebb páncélzatot szeretnénk, annak is megvan a módja. Ahhoz, hogy fejleszthessük képességeinket, úgynevezett praxis pontokra van szükségünk. Ezeket szintlépések után kapjuk, de ha nagyon türelmetlenek (és nagyon gazdagok) vagyunk, akkor a LIMB klinikákon is tudunk ilyeneket vásárolni. A fejlesztők dicséretére legyen mondva, a Human Revolutionben szereplő fejlesztések mind hasznosak, és akárcsak a korábbi részekben, segítségükkel különböző stílusú karaktereket hozhatunk létre. Ha Rambo módjára szeretnénk ledarálni az ellenségeket, akkor a harci implantátumokkal szinte terminátort faraghatunk magukból. De játszhatunk olyan karaktert is, aki sosem öl meg senkit (a főellenségeket leszámítva), mindig lopakodik és az árnyékban marad. Apropó főellenségek. Sajnos ezen a fronton nem voltak túl kreatívak a fejlesztők, mivel ahhoz képest, hogy a programban többfajta játékstílus is életképes, a boss-ok legyőzésének csak egy módja van: tele kell pumpálnunk őket ólommal. Mennyivel érdekesebb lenne, ha lopakodással el lehetne kerülni őket, vagy ki tudnánk dumálni magunkat a szorult helyzetből.

Fejlesztéseknek nem leszünk híján
Visszatérve az implantátumokra, ezek között kiemelt szerepet kapnak a kódfeltöréshez kapcsolódó változatok, amelyek használata persze nem kötelező, de nagyban megkönnyítik a játékot. Magas hackelési képesség mellett irányításunk alá vonhatjuk a kamerákat, harci robotokat, sőt még mások lakásába is betörhetünk. De akkor sincs gond, ha nem szeretnénk ilyennel pepecselni, mivel a fontosabb kódokat máshonnan is meg lehet szerezni (elolvasva mások feljegyzéseit, leveleit, stb.). Az említett kódfeltöréshez egyébként egy nagyon ötletes minijáték kapcsolódik, amelyben egy hálózaton kell eljutnunk egyik pontból a másikba, miközben különféle alkönyvtárakat foglalunk el. A komplikáltabb rendszereket bizony nem egyszerű feltörni, ezekhez már szükség van magas szintű implantátumokra. Hogy minden karaktertípus életképes legyen, a helyszínek és a küldetések is úgy vannak megtervezve, hogy többféleképpen megoldhassuk őket (leszámítva a már említett főellenségeket). Számos kerülőút és titkos hely van a pályákon, ahol extra felszerelést, információt, vagy újabb bejáratokat találhatunk. Manapság, amikor már a szerepjátékok is egyre lineárisabbak lesznek, nagy pirospont jár a fejlesztőknek, hogy a Deus Exben próbáltak minél nagyobb szabadságot adni a játékosnak.

Meg lesz elégedve a Human Revolutionnel az is, aki inkább az akció oldaláról közelíti meg a programot. Azzal bizonyára nem árulunk el nagy újdonságot, hogy elsősorban FPS nézetből játsszuk a játékot, mely csak a falhoz lapulás, vagy a pusztakezes kivégző mozdulatok idején vált át TPS módba. A fedezékrendszer nagyon ügyesen lett implementálva a játékba, nem fordul elő, hogy „odaragadunk” a falhoz, és nem tudjuk időben elhagyni, mint néhány más programban. Könnyen tudunk váltani a fedezéket nyújtó felületek között is, így izgalmas tűzharcokat vívhatunk az életünkre törő katonákkal. A fegyverfelhozatal nem túl bőséges, körülbelül egy tucat csúzli szerepel a Deus Exben, de azok eléggé eltérnek egymástól, ráadásul mindegyiket fejleszthetjük is a megszerezhető kiegészítők segítségével. Ehhez jönnek még a különféle gránátok, aknák, robbanóanyagok, amikkel szintén meglepetést okozhatunk az ellenségnek. Szükségünk is lesz ezek segítségére, mert implantátumai ellenére hősünk nem egy Superman, pár golyó pillanatok alatt képes leteríteni. Bár van regenerálódó életerő, ez meglehetősen lassan töltődik, és ha az ellenség bekerít minket (ami többször is előfordult a játékban), akkor még az sem fog megmenteni minket. Ajánlott mindig fedezékben maradni, és közben figyelni, hogy honnan akarnak lerohanni minket. Utóbbihoz nagy segítséget nyújt a bal alsó sarokban lévő radar.

Törjük fel a rendszert!
Apró hibák

Az eddig elmondottak alapján a játékmenetben nem egyszerű hibát találni, no de mi a helyzet a technikai megvalósítással? Az összkép mindenképpen pozitív, de itt-ott azért hiányérzetünk támadt a grafika színvonalát illetően. A helyszínek részletesen kidolgozottak, a fejlesztők által erőteljesen használt barnás-sárgás színpaletta pedig kissé komor hangulatot kölcsönöz a városoknak, ami tökéletesen passzol a Deus Ex világához. A probléma inkább a karaktermodellek esetében tapasztalható. Harcok közben ez nem nagyon tűnik fel, de beszélgetések során észrevehető, hogy a mozgásanimációk kissé darabosak, az arcok mintha műanyag babáké lennének (kivéve a főhőst és néhány fontosabb szereplőt), sőt néha még az ajakmozgás sem passzol pontosan a szinkronhoz. Még azt sem mondhatjuk, hogy a konzolok miatt nem néznek ki jól a karakterek, hiszen azokon a platformokon is láttunk már jobban kidolgozott modelleket. A Human Revolutionnél úgy látszik erre sajnos kevesebb idő jutott. Ami kárpótol minket ezért, az a játék nagyszerű audió része. A zenék egytől egyig jól sikerültek, rengeteget adnak a játék hangulatához. Hasonlóképpen nem lehet panasz a szinkron minőségére sem, hiszen egy-két NPC-t leszámítva minden színész jó teljesítményt nyújtott. A teljesség kedvéért még megjegyeznénk, hogy a PC-s verzió DirectX 11-et használ, de azért ne számítsunk Crysis 2 szintű effektekre.

Sokszor fordult elő az elmúlt években, hogy egy mára klasszikussá vált játék legújabb epizódja csak mérhetetlen csalódást okozott a játékosoknak, hiszen a kiadók a minél nagyobb piac megszerzése érdekében gyakran „kényszerítik” a fejlesztőket a játékmenet megnyirbálására, lebutítására. Emiatt kissé félve ültünk le a Deus Ex legújabb része elé, nem szerettük volna, ha csak egy átlagos, szerepjáték elemekkel vegyített FPS-t kapnánk egy olyan felvezetés után (az év legjobb trailerei), amitől leesett az állunk. A játékba belekezdve aztán minden félelmünk elpárolgott, és elragadott minket a Human Revolution komor, de érdekes világa, és nem is engedett, amíg a végére nem értünk a körülbelül 25-30 órás kalandnak. Kevés az ilyen játék manapság, úgyhogy nem érdemes kihagyni!


Platformok: PC, Xbox 360, PlayStation 3
Tesztelt platform: PC

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

30. Zelbacsi
2011.09.09. 10:22
Hát igen. Érdekes módon az arrogáns Romero által vezetett részleg és a Warren Spector által vezetett réteg egyszerre készült játékai közt ég és föld a különbség. Mindkettőhöz volt szerencsém, és ugyan a Daikatanát is szeretem (a téma miatt), tényleg egy átgondolatlan bughalmaz az egész. A Deus Ex meg... az egyik legjobb játék amivel valaha is játszottam.

Örömmel olvasom, hogy nem butították szét az eredetihez képest a folytatást. Amikről nem látom, hogy írnál (ezek szerint nincs ilyesmi?), azok a "skill"ek. Az első részben nem csak az implantátumoktól erősödtél, hanem a karaktered is tanult, és ezért egyre jobb lett abban amit csinál. Innen ez kimaradt?

Itt is többféle befejezés lehet? Na erre kíváncsi leszek. Vajon hogy oldják meg, hogy mind a négynek lehessen folytatása a deux ex 1? Vagy lesz egy "valójában ez történt" befejezés, meg lesz a "maradék három"?

Na majd kiderítem saját magam!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Mandris90
2011.09.09. 10:41
végén 4 video közül választhatsz befejezés gyanánt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. iceblade
2011.09.09. 10:47
teljesen jó az értékelés, én kétszer is végigjátszottam kipróbáltam többféle játékmódot és nagyon tetszett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. dzjaulah
2011.09.09. 11:11
Nekem amúgy az volt az érzésem, hogy a játék ingadozik színvonalban... Voltak olyan részek amik nagyon részletesek, ötletesek voltak, de ahogy haladtam a történetben egyre inkább az volt az érzésem, hogy csak levágtak pár tereptárgyat pár katonát úgy tessék lássék módon.

Szingapúr például. A Bossharc teljesen jó volt (bossharcnak), de az előtte lévő pálya nem sok kihívást nyújtott.
De amúgy mit keres a Sandoval orvos létére a csatornában?!
De a végső boss se volt valami nagy kihívás... Amúgy csak azért zavaró mert közben vannak egészen bonyolult részek is, például a heng sha tower...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. nedcoleman
2011.09.09. 11:17
részemről... Év Játéka cím nyertese -2011-
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. ByrDer
2011.09.09. 11:51
Remekmű született. Egyet értek a cikkel. A standard értékek (zene, grafika, story, játékmenet stb) Ennek a játéknak lelke van, és ami szintén fontos: stílusa. Egy koherens egészt tudtak alkotni, amit csak a legjobb játékok tudnak elérni.

A befejezésekről annyit hogy tényleg csak különböző videókat kapunk, de itt olyan nagyságrendű döntéseket hozunk a végen amik az egész emberiség sorsát befolyásolják, így nehéz (vagy lehetetlen) lett volna másképp megoldani egy játék keretein belül.
Viszont azért a játék során sok olyan kisebb döntést hozhatunk amik a story folyamán visszarúgnak, vagy éppen meghálálják magukat, de legalábbis valamilyen következménnyel járnak.

...és hogy hogy lehet négyféle bejezés után folytatni a deus exet? Egyeszerű. Tök mindegy hogy milyen lesz a pórnép közvéleménye, milyen regulációkat vezetnek be az iparban, stb. Akik végig a háttérben, az árnyékokból operáltak azok továbbra is rejtve maradtak és zavartalanul, mindentől függetlenül folytatják a kutatásaikat (többek közt a láthatatlan, nanotechnológiás augmentációk fejlesztését), a manipulációt, és csak idő kérdése mielőtt a munkájuk eredménye újra a felszínre tör.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. tremonti
2011.09.09. 12:29
"Apropó főellenségek. Sajnos ezen a fronton nem voltak túl kreatívak a fejlesztők, mivel ahhoz képest, hogy a programban többfajta játékstílus is életképes, a boss-ok legyőzésének csak egy módja van: tele kell pumpálnunk őket ólommal."

Azért ezzel vitatkoznék.

SPOILER!!!

Mindhárom főellenség elől el lehet bújni, és a sokkolóval le lehet őket bénítani (ami ráadásul még sebzi is őket). Az első bosst az oldalt elhelyezett gáz és robbanó hordókat neki dobva töltény használat nélkül legyőzhetjük, a másodikat a falon elhelyezett kék konzol szarokat meglőve agyon rázhatjuk, a harmadikon pedig még a takedownok is működnek. Szóval átgondolva, lopakodva sokkal easymodeabb az összes bossfight. Még Malikot is megmenthetjük emberölés nélkül, csak a sokkolót használva (esetleg gázgránátot, meg ugye a empet a robot miatt).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. exec79
2011.09.09. 14:34
(angol bill. sry)
a 25-30 ora jatekido felet tulzas nelkul hackeles tolti ki! Ha van kodod hozza akkor is hackeled mert amugy nem kapnal xp-t meg penzt. Penznek nem sok ertelme van mert ugyanazt kapod a vendornal amit talalsz barmikor egy kivetel van a limb klinika ahol osszesen a jatekban 20000-et koltesz el. Tobbfele keppen haladhatsz, de ha lovoldozni szeretel 10 xp-t kapsz killenkent a melee kiutesnel meg 50-et! Masik amit hianyoltam setalsz a kinai sikatorban tele rosszarcu emberekkel es soha semmi nem tortenik, nem kotnek beled vagy barmi varatlan tortenne, de semmi. Fejlodesi rendszer??? milyen rendszer? vannak kepessegek azt rakhatsz bele pontokat amelyik tetszik, amiknek kb 1/3 resze teljesen felesleges. A fegyver texturak teljesen steril muanyagok. Szamomra kicsit csalodas volt a game, de mindezek ellenere jo jatek!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. mThom
2011.09.09. 16:14
Nálam is ez az év játéka. A zenéitől a hideg is kiráz, annyira jók
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. dragon83
2011.09.09. 17:26
@tremonti
Amit leírtál az igaz, de hiába lopakodsz, a vége úgyis mindig az, hogy szét kell lőnöd, gránátoznod, ütnöd őket. Használhatsz különféle fegyvereket ellenük, de sajnos csak agresszív módon lehet túljutni rajtuk. Mennyivel jobb lett volna, ha olyan ellenséggel harcolsz, aki ellen hackeléssel kell győzni (robotokat használni ellene pl), vagy kidumálni a harc alól magad (mint néhány más RPG-ben). A játék épp ebben alkot nagyot, hogy több játékstílus is életképes, kivéve a bossokat. De ez csak apró hiba a játékban, a boss harcok így is jók, csak lehettek volna még jobbak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. tom101
2011.09.09. 19:05
"Ha Rambo módjára szeretnénk ledarálni az ellenségeket, akkor a harci implantátumokkal szinte terminátort faraghatunk magukból"
Nagyon jóóóó. Ez véletlen elírás volt vagy direkt aljas poén?
Eszembe juttatta a régi szép időket az agyonmásolt videokazettákkal meg a 2 klasszikus izomagy rivalizálásával.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Zoe01
2011.09.09. 19:05
Hihetetlen, de ugyanakkora klasszikus született, mint anno a DE 1 volt. Abszolút felsőkategóriás cucc. A kissé gyengébb grafikai kidolgozás meg SEMMIT sem volt le ennek a remekműnek az értékéből. Nem csak szerepjátékosoknak kötelező! A Witcher 2 mellett év játéka esélyes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Heroes27
2011.09.09. 19:29
de most egyébként melyiket érdemes csinálni? Terminátort, vagy lopakodót? Én még nem játszottam vele, csak a bétával, igaz akkor mindre raktam, amire úgy éreztem jó. Szerintem ebbe sokan belesnek, hogy konkrétan hibridet csinál és pár küldinél meg szopik. Mert a játék az elején nem fekteti azt le, hogy na már pedig fiam két út van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. irdatlanno...
2011.09.09. 19:33
énnálam nagyon szépen fut max beállításokkal dx 11 ben, h h sikerült ennyire jó graf motort csinálni neki?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. lackoo1111
2011.09.09. 19:50
http://www.moddb.com/mods/deus-ex-unreal-revolution

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. exec79
2011.09.09. 20:03
Heroes27, amelyiket jobban szereted, lopakodassal tobb xp-hez jutsz, hosszabb lesz a jatek. En meguntam a 3. palyan, ahol nem kellet nagyon szarozni lopakodtam, ahol kellett volna lelottem oket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. dragon83
2011.09.09. 20:33
Heroes, mindegyik típus életképes, emiatt nem fogsz küldetést bukni. Igazából tőled függ, hogy miként akarsz játszani. Én például vegyeset csináltam és jól haladtam a játékkal, de az öcsém meg végig lopakodta az egészet. Ahogy exec is mondja, lopakodásért több XP jár valamivel, tehát ezt érdemes szem előtt tartani.

@tom101: Amikor írtam akkor eszembe sem jutott, de most hogy mondod, ez tényleg egy Stallone vs Schwarzenegger utalás. Biztos tudatalatti volt a dolog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Artemicion
2011.09.10. 08:14
egész jó kis cikk lett, még szerencse hogy már végigtoltam
de azért nem értek teljesen egyet mindennel.

ahogy tremonti is írta, nem feltétlen kell rakétákkal soroznia boss-okat, hogy sikerüljön a fight. lehet ésszel is csinálni
az meg, hogy mennyire változatosak a főellenségek? hát mennyire legyen változatos pár zsoldos, aki meg akar ölni? növesszen parlagfüvet a hátán, és amikor tüsszögünk, akkor támadjon, vagy mi? pl ha nem tolod fel a sebzés csökkentést, és a gránátok elleni immunitást máris nem olyan egyszerű...főleg, hogy én stealth/hack karaktert csináltam, csak akkor öltem, amikor "feltétlen muszáj" volt, de valljuk be, nem is nagyon rambóztam be a tömegbe egyszer sem

a másik, ami feltűnt, hogy a karakterek kidolgozottsága miatt le lett húzva a látvány? röhej. tény, hogy nem úgy néznek ki, mint akik most léptek ki vmi brutál CGI-ből, esetleg néhol csúszott a szinkron és a kép, de ez is inkább csak szőrszálhasogatás
az egyetlen negatív dolog talán az lenne, hogy rövid sajna. remélhetőleg sok-sok plusz órát kapunk majd DLC-vel

mindenesetre brutál jó játék lett, de az év játékától még messze van, főleg, hogy még lesz idén is egy november...és nem a kodra céloztam
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Zoe01
2011.09.10. 10:23
Artemicion: azert megneznem, hogy a masodik folellenfelet, hogy gyozod le esszel... Meg mi az, hogy esszel egyaltalan? Mert, ha lopakodast erted ezalatt (mint ahogy en csinaltam a vegigjatszas soran), akkor az lehetetlen, mindenkepp csak lethal fegyverrel lehet legyurni. Annyit okoskodtam azert, hogy non-lethal (sokkoloval) fegyverrel beleeresztettem egyet, utana par masodpercre ledermedt, majd atvaltottam lethal weaponre, es elkezdem sorozni. Olvastam, volt aki aknakkal oldotta meg. De csak lopakodva lehetetlenseg. Es ez a gaz az egeszben (az egyetlen komolabb problemaja a jataknak amugy), mert aki olyan, mint en, s lopakodasra gyurt, hoppon marad, mert mas taktikat kell hasznalnia, egyszeruen belekenyszeriti a program ebbe. S ez azert nem jo, mert a bossokon kivul mindig van alternativa.

A grafikarol meg annyit: a 8 pont teljesen jogos, nem erdemelt volna 9-est, mert a varos kodolgozasan kivul (amit tenyleg nagyon pofin megcsinaltak), semmi extra, nem er fel mondjuk egy Uncharted 2-hoz. De mint mondtam, ez semmit nem von le a jatek ertekebol, ha szebb lenne, akkor sem lenne jobb a jatek attol...

A 30-35 ora meg szvsz kielegito a manapsag megszokott 8-10 oros jatekok tengereben.

(Bocs az ekezetes betuk hianyaert, de melo helyen nincs magyar bill. )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Magon
2011.09.10. 11:55
@exec79: 50k-t elkölthetsz praxis kitekre, kettesével, mert összesen kétszer vagy Detroit-ban, kétszer Heng Sha és még az utolsó pályán is lehet találni egy limb-es csajt. 50k-t összeszedni már nem annyira trivi, bár messze nem lehetetlen.

A bossoknál viszont nagyon előjön, hogy a Typhoon mennyire overpowered, legnehezebb nehézségi fokozaton is 10 mp alatt vége bármelyiknek 3 typhoon elsütése után. (Kivéve az utolsót, de az más jellegű fight amúgy is.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. dragon83
2011.09.10. 13:49
Magon, ez így van. Szerintem is erős a Typhoon. Mondjuk épp ezért én csak ritkán használtam, hogy legyen egy kis kihívás is a bossoknál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Heroes27
2011.09.11. 12:16
dragon, exec köszi. Nemsokára nekilátok, sajnos még eddig nem volt időm, de kíváncsi vagyok. Viszont arra tisztán emlékszek, hogy a bétában volt egy olyan rész, asszem még az eleje fele, hogy a terminált nem bírtam feltörni, mert nem volt elég feltörő tapasztalat. Egy robotot kellett volna kikapcsolni, és valami nagyon hülye módon mentem tovább, hogy a doboz mögé bújtam és azt ügye lehet tologatni Éljen a kreativitás
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Vazzee
2011.09.11. 17:40
Hejhó!

Egy kis help kéne, ill vmi tipp.

Kérem csak azok olvassák tovább a kommentet, akik már a 3dik boss ellen készülnek - a köcsög, aki a legelején megragadja a nyakunkat :--)





Szo, az lenne, hogy Hangshaban van egy lehetőség, hogy megműttetjük magunkat a LIMBben vagy sem, én a műtét mellett döntöttem.

Ezt a Köcsög ellen beszívom, mert minden Augment elszáll, és pucéran, fegyverekkel kéne kinyírnom egy plazmafegyvert használó szuperkatonát! Aknám nincs, 2 EMP, 1 Frag, Sokkoló, Heavy Machinegun, Assault Rifle, mindegyik sebzése kimaxolva.

Emp-re nem reagál, Sokkolóra nem reagál. Mindig kinyír, tök mindegy meddig rohangálok körbe, és időnként meglövöm. Nem hal meg.

Amúgy regenerálódik?

Köszi a segítséget!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2011.09.11. 21:15
Vazzee: Én is augok nélkül mentem neki, és a revolvert használtam a robbanótöltetes moddal. 8-10 lövés után megfeküdt, de persze ügyesen kell bujkálni, néha regenerálódni egy sarokban. Maradj a külső körön és csak lőni nézz be a belső körbe, ő ritkán jön ki onnan.

Amúgy vicc, de sokat szívtam a csaj bossfightal is, mire egyszer csak beragadt a fal sarkába futás közben és úgy simán le lehetett lőni

Mondjuk arra is gondolhattak volna, hogy ha valaki lopakodási skillekbe öli a pénzt meg a praxist, akkor az ilyen kőkemény boss-fightoknál elég gyakran meg fog zuhanni... szerencsére én az első boss után kapcsoltam...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Magon
2011.09.11. 23:59
NKing: Én full lopakosás centrikus voltam (meglett a 'Ne szólaljon meg egy alarm se' és 'Ne ölj meg senkit, kivéve a bossokat' achievement is), és mint alant említettem, Typhoon-nal 10 mp alatt ki lehet a bossokat nyírni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Vazzee
2011.09.12. 18:31
NKing:

Thx a választ:

- Nekem nincs revolverem, nem is használtam, és fel sem vettem, amúgy én is körbe-körbe rohangáltam, ezek szerint túl hamar meguntam a rohangálást, de akkor majd folytatom :--)

Amúgy, én a lopakodás és a mindent feltör-elolvas-felfedez kombóval nyomtam, és pár fölösleges Augment - lopkaodás enhancer, virgács pimp + 3 másik vacak - nincs kimaxolva. 165 275 Xp Deus Ex módban végigtolva, minden segítség kikapcsolva.
Kódot kb 5x használtam, amúgy soha, mindig mindent feltörtem.

Ennyi Praxis pontból könnyen lehetett osztogatni.

A fegyverek fejlesztésére viszont egy vagyont költöttem.

A csajszit volt a legeccerűbb kinyírni: Sokkoló + Assault hedcsatt kb 3x, és már feküdt is.

Köszi még1x, akkor nekifutok még párszor, hátha :--)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. tomchee
2011.09.13. 00:59
Sajnos billentyűzet egérrel olyan borzalmas az irányítása, hogy ha 3 kezem 6-7 ujjam lenne sem lenne elég Plusz az eleje a játéknak nagyon össze van csapva.. csak így hipp hopp össze vernek és fél mű testet kapsz majd rögtön ugrunk is egy fél évet.

Ettől függetlenül a lopakodás és minden szerethető benne... jó játék ez de az FPS sajnos nem az én műfajom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. dragon83
2011.09.13. 08:12
Ezzel nem értek egyet. Az irányítás tipikus FPS irányítás, semmi extra. WASD, Shift, Control, e, meg a két egérgomb. Száz éve ez van. Az elején a fél év ugrás azért van (mint elmondják), mert félhulla állapotból ennyi kellett a főhős felgyógyulásához. Ami nem is sok ahhoz képest, ami történik vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Benny
2011.09.16. 11:10
Nekem is nagyon tetszik. Látszik rajta, h sok munkát fektettek bele a fejlesztők. Sztem érdemes kihúzni a nehéz tárgyak mozgatását és a falon átütést is mert sok extrához lehet jutni. Az irányítással semmi gond sincs. Ennél nem is lehetne egyszerűbb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Morte
2011.10.15. 23:17
Még az elején járok, eddig bejött a játék, feléleszti az első kettővel kapcsolatos szép emlékeket.

Nem tudjátok véletlenül, hogy a head bobot hogy lehet kikapcsolni a PC-s verzióban? A menüben nem találtam erre lehetőséget.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!