iPon Cikkek

Devils & Demons - Ördög vigye

Dátum | 2015. 10. 15.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Az adaptációk mindig is a kulturális közkincs szerves részét képezték. Megszámlálni sem lehet, hogy hány történetet formáltak át a saját szájuk íze szerint a különféle alkotók, akik közül a legmerészebbek egyenesen egy új műfajban igyekeztek újra elmesélni a korábban már sikert arató sztorit. A U2 énekese Bono és a banda gitárosa, The Edge is valami újszerűvel akarták meglepni a nagyközönséget, ezért éjt nappallá téve dolgoztak egy olyan musicalen, aminek történései Steve Ditko és Stan Lee egyik, ha nem a legismertebb szuperhőse, Pókember körül forogtak. A duó által szerzett zenéjű és dalszövegű, látványos csatajelenetekkel megtűzdelt, nem kevesebb, mint hetvenöt millió dolláros költségvetésből tető alá hozott Spider-Man: Turn Off the Dark gigászi nyereség helyett hatvan milliós veszteséget termelt és három év után inkább levették a műsorról. A bukást több tényező együttállása okozta. Egyfelől a próbák és az előadások alatt egymást érték a balesetek, amik miatt sokan kétségbe vonták, hogy egy profin kivitelezett, valódi esztétikai élményt nyújtó művet nézhetnek meg. Másfelől a kritikusok szinte egyöntetűen úgy vélték, hogy a zene a páros legrosszabb munkái közé tartozik, a szövegek banálisak, a cselekményt pedig túlírták. A történetbe ugyanis valami nehezen megmagyarázható ok miatt beleerőltették a görög mitológia egyik alakját, az Athéné által pókká változtatott Arakhnét is. Ráadásul a szerzők őszintén elhitték, hogy amit csinálnak, az a művészet legmagasabb formája, ezért túlságosan is komolyan vették magukat, amit a könnyed szórakozást váró nézők nehezen toleráltak. A csatlósai körében danolászó Zöld Manó és a Mary Jane-nel duettet éneklő Peter Parker tehát nem tudták magukat belopni a közönség szívébe, örök emlékeztetőül szolgálva arra, hogy az adaptációknak is vannak korlátaik, és nem minden alkotás képes arra, hogy radikálisan új köntösben is sikert sikerre halmozzon.
A HandyGames stúdió munkatársai jóval szerényebb célt tűztek ki maguk elé, mint a muzsikusok. Ők csupán egy eredetileg mobiltelefonokra és tabletekre megjelenő free-to-play címet akartak úgy átalakítani, hogy annak PC-re megjelenő variánsa mikrotranzakciók nélkül is élvezhető maradjon. Sajnos azonban, bár bukásuk mértéke össze sem hasonlítható a Turn Off the Darkéval, a sikertől nagyon messze állnak.
A papíron a taktikai szerepjátékok táborát erősítő Devils & Demons számítógépes portjának legnagyobb problémája, hogy nagyon érződik rajta, hogy az eredetije abszolút alkalmi játékosoknak lett szánva. A félreértések elkerülése végett, utóbbi kifejezést nem pejoratív értelemben használom. Az okostelefonok és tabletek járványszerű elterjedése óta egyre több stúdió fókuszál azokra, akik nem érnek rá órákat játszani és kevéske szabadidejükben nem óhajtanak szöszmötölni, hanem bele akarják vetni magukat az akció sűrűjébe, és ezért fizetni is hajlandóak. Csakhogy a PC-t preferálók igényei egyszerűen igen ritkán találkoznak a szinte kizárólag mobilokon és egyéb hordozható készségeken játszók elvárásaival. Ezért nagyon alaposan át kell, vagyis inkább kellene gyúrni a portolásra szánt programokat, de ez szinte sohasem történik meg. A HandyGamesnél sem jártak el kellő alapossággal, így azon kívül, hogy kivették a mikrotranzakciók lehetőségét, valamint a csaták végén automatikusan minden harcosunk a maximumra gyógyul és nem kell megsiettetnünk a felépülésüket, nem sokat változtattak az alapanyagon, ami miatt a végeredmény egy tragikusan rossznak nem nevezhető, de kínosan unalmas játék lett.
Már a műfajmeghatározása is csalóka, mert taktikai RPG-nek nevezni olyan barokkos túlzás, mint a Halálcsillag bevetését népességszabályozási intézkedésnek tekinteni. Történet alig-alig van, és amit kapunk az is alighanem valamelyik programozó 14 éves korában egy kockás füzetbe lerótt D&D moduljának vázlatos kivonata. A sztori szerint egy ezer év fennállása után az első tényleges vészhelyzetnél gyertyalángként elfújt rend túlélőivel, illetve a menet közben hozzájuk csatlakozó kalandozókkal kell megmentenünk a világot egy gonosz szektától, aminek a tagjai valami homályos ok miatt nagyon szeretnék, ha a démonok, élőholtak és ördögök elpusztítanának mindent. A kiszámíthatóan csordogáló események helyszínéül egy magától értetődő módon kizárólag felkoncolandó falusiakkal teli falvakból, megmételyezett temetőkből és hasonló helyszínekből álló világ szolgál, aminek bár rendszeresen elhangzik a neve, garantált, hogy nem fogjuk megjegyezni, mert pont annyi egyediség van benne, mint egy papírzacskóban. A már ötven éve is elcsépeltnek számító történet mellett a beleélést az is nagyban megnehezíti, hogy a karaktereknek nem hogy személyiségük, még nevük sincs, csak kasztjuk. Így lehetetlen akár csak minimálisan is izgulni a sorsukért, a dialógusok pedig azon a szinten mozognak, hogy még Kevin Sorbo és Lucy Lawless is megtagadták volna a Herkules vagy a Xena forgatásán, hogy ilyen szövegekkel égessék magukat tévénézők milliói előtt. Öröm az ürömben, hogy ha drámainak szánt hangon felolvassuk őket, garantált, hogy olyan csillapíthatatlan röhögőgörcs vesz rajtunk erőt, ami a legmakacsabb őszi depresszió tüneteit is hatékonyan képes enyhíteni.
A tényleges játékmenet terén sem túl fényes a helyzet. Az összesen tíz bajnok a legegyszerűbb támadási formáikat is beleértve fejenként három képességgel bírnak, ami egyrészt gyalázatosan kevés, másrészt ezeknek a fele teljesen használhatatlan, így reálisan harcosonként egy, maximum két képzettséget érdemes fejlesztenünk. Tekintve, hogy ellenfelekből sem bőséges a kínálat, és annak a kevésnek is hamar ki tudjuk ismerni a támadásait, ez azzal jár, hogy a küzdelmek szemkápráztató gyorsasággal degradálódnak unalmas rutinmunkává. Már csak azért is, mert ha ki akarjuk próbálni a később csatlakozó kalandozókat, akkor szinte a nulláról kell elkezdenünk a fejlesztésüket, tehát még több repetitív és kiszámítható csörtén kell túlesnünk. Nyilván F2P címnél ilyenkor az ember vesz egymillió aranyat és jutányos összegért beruház a kapott tapasztalati pontokat megduplázó bónuszba, de itt ennek hiányában ha ki akarjuk próbálni az újoncokat, kénytelenek vagyunk bekészíteni pár adrenalin-injekciót, hogy ne nyomjon el minket az álom miközben újabb és újabb, zéró kihívást vagy izgalmat jelentő összecsapásokkal gyarapítjuk a vagyonunkat. A pénz egyébként nem csak a karakterfejlesztéshez nélkülözhetetlen, hanem rendkívül igényes és életszerű módon a csata közben is hasznát vehetjük a fényes talléroknak. Ha van elég arany a zsebünkben, a legveszettebb viadal közepén is vehetünk élet vagy varázserő feltöltő italokat. Hogy ezt pontosan kitől is szerezzük be egy mocsár közepén, jobb nem firtatni, de kizárásos alapon alighanem a hasadt személyiségű, az egyik pillanatban a vérünket akaró, a másikban pedig kalmárként üzletelgető csontvázaktól, sárkányoktól és egyéb bestiáktól szerezzük be a mágikus folyadékokkal teli butykosokat. Ezen túl amennyiben van rá fedezet, feltámaszthatjuk az elesett csapattársakat is.
Vizuális alkatként többször is magam elé képzeltem, ahogy egy deformált testű és torz lelkű démonimádókkal vívott csata közben valaki hozzávág egy zacskó aranyat a szíven szúrt barbárhoz, aki ezt követően felpattan és csatabárdot lóbálva újra beleveti magát a harc öldöklő forgatagába, vagy hogy az egész életét a nagybetűs Jó szolgálatában eltöltő szerzetest egy nagyképernyős plazmatévé ígéretével sikerül visszacsalni az örök vadászmezőkről az anyagi világba. Ráadásul az egyik legerősebb karaktert, a harchoz is remekül értő és egy regeneráló varázslata miatt kifogyhatatlan manájú gyógyítót is csak pénzért vehetjük meg, ami nem túl elegáns húzás, és remekül mutatja, mennyire gondolták komolyan a fejlesztők a portolást. Összességében a Devils & Demons egyike azon alkotásoknak, amiket kizárólag állva érdemes játszani, mert ha egy széken ülve vágunk bele a világ megmentésébe, pár óra után garantált, hogy elalszunk. Mivel nem kínkeservesen rossz, csak unalmas, a jobb monotóniatűréssel bírók a saját felelősségükre tehetnek vele egy próbát, de a többiek inkább hagyják ki, nem nehéz jobbat találni.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. Radioaktiv
2015.10.19. 10:06
Free atya for prezident!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!