iPon Cikkek

Doom - A pokolban csak magadra számíthatsz

Dátum | 2016. 05. 20.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Nincs jó helyzetben az emberiség. Ahogy az lenni szokott, feléltük az erőforrásainkat, így kénytelenek vagyunk új lehetőségek után nézni. Erre kiválóan alkalmasnak tűnik a Mars, ami először csak békésnek látszó felfedezések célpontja volt, hamarosan azonban (hogy, hogy nem) az ügyes tudósok rájöttek, hogy lehet ám egy átjárót nyitni a pokolba, és felhasználni az onnan érkező energiákat. Az Union Aerospace Corporation így állított elő egy állandóan megújuló energiaforrást a pokolból. Biztató kezdet. Samuel Hayden, az üzem vezetője már többször járt a pokolban a megnyitott átjárón keresztül, ahol nem csak az energiaproblémára keresett megoldást, de még lényeket is visszahozott onnan tanulmányozás céljából. Sajnálatos módon azonban halálos agydaganattal diagnosztizálták, így kénytelen volt a tudatát átültetni egy androidba. A történet során ő lesz az egyik legfontosabb segítőnk, habár nem éppen szívélyes úriemberről van szó. Azonban minden segítségre szükségünk lesz, úgy tűnik ugyanis, hogy az egyik vezető tudós, Olivia Pierce némileg megkattant, és azt tervezi, hogy démoni hordákat szabadít rá a bolygóra.
A Doom története továbbra sem egy művészi igényességgel megkomponált dráma, inkább csak azért van ott, hogy legalább nagyjából megmagyarázza, miért is hentelünk halomra démonokat. Ha akarjuk, akkor persze beleláthatunk olyan, napjainkban történő dolgokat, mint a Föld pusztítása és a nyersanyagok teljes és gátlástalan felhasználása, amivel végső soron csak magunkra hozzuk majd a bajt. Nem gondolnám azonban, hogy a készítők allegóriát akartak írni, mint ahogy ez a Doomnak korábban sem volt soha célja. Egyszerűen csak rendkívül menő dolog, hogy egy marsi kutatóbázisra démonok özönlenek, sőt, még a pokolban is alaposan rendet tehetünk, de azért bármennyire vékony is a történet, nem szeretném lelőni a poénokat. Azt mindenesetre az első pillanattól kezdve tudni fogjuk, hogy igen, ez az új Doom. Felébredünk a Union Aerospace Corporation egy műtőasztalhoz kötözve, ahol valószínűleg éppen fel akart áldozni minket egy csúnya nagy démon. Hamar rájövünk, hogy bizony a káosz már teljes, és ha mi nem cselekszünk, akkor hamarosan az egész emberiséget elemésztik a pokol hordái. Gyorsan megtaláljuk fegyverünket és egy kísérleti páncélt, amivel emberfeletti erőre tehetünk szert, és mivel jobb megoldást nem tudunk, nekiállunk egyedül helyre tenni a dolgokat. De vajon egy felturbózott űrkatona képes egyedül szembeszállni a pokol teremtményeivel? (Erre csak Oleg Vaszilijevics Gontar és Nacsalnyik képes - Magrathea) Nos, ez már csak az ügyességünkön múlik. A Doom nem fáraszt minket sok átvezetővel, vagy hosszan kifejtett háttértörténettel, érjük be azzal, amit kapunk, és húzzuk a ravaszt!
Néhány konzolparancs a kezdéshez A Steam launch settings segítségével számos parancsot adhatunk meg a Doomnak indulás előtt. Kezdjünk két alapvetővel, amit mindenkinek érdemes betenni. Ezzel nem játszódnak le az intro videók és logók: +set com_skipIntroVideo 1 Ez pedig kikapcsolja az egérmozgás kisimítását, ami amúgy is zavaró és felesleges: +set m_smooth 0 Az igazán bivaly gépekkel rendelkezők (legalább 6GB VRAM ajánlott) még a következőket is megpróbálhatják: +vt_MaxPPF "128" +vt_pageImageSizeVmtr "16384" +vt_pageImageSizeVmtrUnique "16384" +vt_uncompressedPhysicalImages "1" +vt_uncompressedVmtr "1" Illetve az alábbival 120Hz-re lehet berögzíteni a képfrissítést: +r_displayRefresh "120"
Mert bizony a ravaszt tényleg nem sok időre engedhetjük el menet közben, ez a Doom ugyanis ténylegesen igazi, klasszikus FPS. Ami meglepő, ugyanis az előjelek nem voltak éppen pozitívak. Pár hete írtam bétatesztet a többjátékos módjáról, és azt találtam, hogy a fejlesztők láthatóan elfelejtették, mitől is lesz jó egy ilyen konzervatív aréna-shooter. És akkor erre jön még rá az a tény, hogy az id Software az évek alatt csak nagyon nehezen tudta összerakni a játékot. A fejlesztését még 2008-ban jelentette be John Carmack a QuakeConon, ahol arról hallhattunk, hogy a történet visszatér a Földre, és a Doom 3 lassabb, horrorisztikusabb játékmenetét felváltja majd a régebbi részekre jellemző gyorsabb, pörgősebb tempó. Ezután még olyan aggasztó hírek kezdtek napvilágot látni, mint hogy az egyjátékos mód 30fps-sel fut majd, egész egyszerűen azért, mert Carmack legalább négyszer jobb grafikát akart a Rage-nél, és az Xbox 360, valamint a PS3 ezt nem bírta volna el, főleg nem úgy, hogy egyszerre több tíz szörnyet akartak a fejlesztők a nyakunkra küldeni. Sejthettük, hogy valami baj lehet, ha már a 60fps-es játékok legnagyobb szószólója is látszólag megelégszik a 30fps-sel.
Akárhogy is, az új Doom csak nem akart megjelenni, és hivatalos információkat sem kaptunk róla. Közben a ZeniMax felvásárolta az id Software-t, így a stúdió felügyelete a Bethesda alá került, később John Carmack elhagyta a csapatot, hogy az Oculus Rift technológiai vezetője legyen, így minden jel arra mutatott, hogy nem csak a Doom fejlesztése van bajban, de akár maga a legendás id Software is komoly gondokba ütközhet, hiszen láthatóan nem tudtak semmit letenni az asztalra. Később aztán több magazin is arról cikkezett belsős források alapján, hogy a Doom fejlesztése nem halad semerre, és már évek óta limbóban van. A Bethesda teljesen elkaszálta a 2011 előtti verziót, ami a beszámolók alapján egy Call of Duty-szerű, erősen scriptelt és filmszerű kampánnyal érkezett volna. Később az id Software vezetője, Tim Willits is elmondta, hogy annak a játéknak semmi lelke, semmi egyedisége nem volt, így inkább teljesen lehúzták a vécén. Úgy tűnhetett tehát, hogy az 1993-ban megszületett legenda, ami olyan dolgokat betonozott be a PC-s játéktörténelemben, mint a felhasználók által készített tartalmak, vagy éppen a multiplayer deathmatch, talán már sosem kap folytatást. A fejlesztés azonban 2001-ben a nulláról újrakezdődött, és most itt van, megjött az új Doom!
És amikor azt mondom, hogy megjött az új Doom, akkor azt tényleg komolyan gondolom! Az egyjátékos kampány ugyanis egészen fantasztikusan sikerült, és visszahoz mindent, ami miatt ezt a műfajt egykor szerettük. Olyan klasszikus fegyverekkel darálhatjuk végig a pályákat, mint a shotgun, a rakétavető, vagy éppen a plazmaágyú, és ahogy annak lennie kell, egyik fegyvert sem kötik meg olyan "modern" dolgok, mint például az újratöltés (oké, a shotgunt igen, de értitek, mire gondolok). Ugyanakkor minden fegyverhez csak egy limitált mennyiségű töltényt vehetünk fel, és mind az életerőnket, mind a páncélunkat, mind pedig a töltényeinket menet közben felvehető holmikból tölthetjük újra. Itt nincs szó önmagától visszatöltődő életről, vagy páncélról, mint jellemzően a modern FPS-ekben, ami egy örömteli visszakanyarodás a múlthoz, és pont ugyanolyan jól működik, mint az új Wolfensteinben. Szintén régivágású dolog főszereplőnk sebessége, ami egészen brutális: ha guggolunk, akkor nagyjából olyan tempóban megy, mintha egy modern játékban sprintelnénk, állva pedig úgy érezhetjük, hogy rakétákat szereltek a hátunkra. Ha egymás mellé tennénk a régi és az új Doomot, az utóbbi talán még gyorsabbnak és dinamikusabbnak is érződne, főleg az ugrálás állandó használatával, ami leginkább persze PC-n domináns, habár gyanítom, hogy a jobb konzolos játékosok is alkalmazni fogják, főleg a megfelelő kontrolleres beállítás mellett.
De ami még ennél is jobb, hogy az új Doom egész egyszerűen nagyon brutális. Az utóbbi évek legvéresebb játéka a God of War-sorozat volt, de az id Software alkotása felér ahhoz. Többször futottam bele olyan helyszínbe, ahol egy pillanatra alaposan felkavart a rengeteg szétcsonkolt hulla és a több hektónyi vér látványa, és akkor erre még rátesznek egy lapáttal az újonnan behozott kivégzések. Ezeket közelről hajthatjuk végre a megfelelően legyengített ellenfeleken, és eleinte úgy gondoltam, hogy nagyon nem illeszkednek a Doom klasszikus, gyors játékmenetébe, hiszen ez azt jelenti, hogy a játék elveszi tőlünk az irányítást, és megáll addig, míg emberünk végre nem hajtja a kivégzés animációját. De valahogy a fejlesztők úgy oldották meg ezt az egészet, hogy mégis működik. Egyrészt nem használjuk majd olyan gyakran, hogy zavaró lehessen, másrészt pedig elég gyorsan végbemegy a folyamat. Így végső soron inkább egyfajta jutalomról van szó, amit a sok lövöldözésért és rohangálásért cserébe kapunk, mert bizony eléggé látványosak ezek: ahogy emberünk leszaggatja a szörnyeteg végtagjait, és azzal veri halálra... az bizony Kratos és a God of War legszebb pillanatait idézi. És akkor még nem beszéltünk a láncűrészről, amivel hasonlóan kemény vérontást hajt végre főhősünk (többféle módon tudja darabjaira szeletelni az ellenfeleket), és ugyan az animáció kicsit tovább tart, cserébe azonban extra töltényekben részesülünk.
Működnek a klasszikus csalások Nem is lenne a Doom az, ami, ha nem lehetne kihasználni a klasszikus csalásokat, amiknek egy részét valószínűleg már mindenki fejből vágja. Persze nem érdemes ezzel elrontani az első végigjátszásunkat, később azonban szórakozásképpen jól jöhetnek. iddqd - Ez kapcsolja be a god-módot. A környezettől így is meghalhatunk, illetve Nightmare fokozaton folyamatosan fogy majd az életünk. idkfa - Megkapunk minden fejlesztését a páncélunkra, és az összes megszerezhető fegyvert, illetve azok fejlesztéseit. idfa - Megkapjuk a legmagasabb elérhető életerőt, pajzsot és töltény kapacitást. idka - Megkapjuk az összes fejlesztést a fegyverekhez. ida - Megkapjuk az összes fejlesztést a páncélhoz. iddt - Felfedi számunkra a pálya összes titkos cuccát és felderítetlen területét. idgk - Minden ellenfél immúnis lesz a sima fegyverekre, így csak a közelharci kivégzésekkel tehetők el láb alól.
A pályatervezés tekintetében is a klasszikusokhoz nyúl vissza a Doom, vegyítve némi modern utóízzel. Egyrészt alapvetően lineáris játékról van szó, ahol a különböző szobák egymást követik, azonban ezek a helyiségek általában nagyok és vertikálisak, vagyis több szinten folyhat a küzdelem. Ezt ki is használják az ellenfelek, akik habár többnyire a már bejáratott Doom-felhozatalból kerülnek ki, több új képességre is szert tettek az évek során. Némelyik tud teleportálni, míg mások a magaslati lehetőségeket kihasználva próbálnak halálos lecsapással támadni ránk, így egyáltalán nem mindegy, hogyan pozícionáljuk magunkat a harcok során, és mennyire vagyunk mobilisak. De ha már a klasszikus pályatervezésről beszélünk, akkor meg kell említenem, hogy jelen vannak a színezett kódkártyák, amikkel a különböző ajtókat tudjuk kinyitni (itt ezt azzal magyarázzák, hogy az egyes alkalmazottaknak más-más szintű hozzáférése volt a bázis egyes részeihez). Ezek megszerzéséhez pedig esetenként bizony vissza kell mennünk a pályákon, így többször előfordul majd, hogy keressük a továbbjutáshoz vezető megoldást, ami ugyebár nem túlzottan divat a mai FPS-ek körében. Újdonság azonban, hogy a pályák azonban számos titkos részt tartogatnak, melyeket érdemes felkutatnunk, ugyanis mindenféle bónusz holmit szerezhetünk meg így, melyek hozzájárulnak fegyvereink és páncélunk fejlesztéséhez, ami szintén most először van jelen a sorozatban.
Meg kell hagyni, bármennyire menő és oldschool is a Doom egyjátékos része, azért akad egy-két probléma. A készítők ugyanis beleestek abba a hibába, hogy (valószínűleg a játékidő kitolása végett) túl sok olyan termet terveztek, ahol brutális mennyiségben szakadnak a nyakunkba az ellenségek, és addig nem mehetünk tovább, míg mindegyiket visszaküldtük a pokolba (ööö...). Ezzel együtt dicséretként szeretném megemlíteni, hogy a kampány viszont elég hosszú, nekem közepes fokozaton körülbelül 12 órát vett igénybe a végigvitele, és igazából nem panaszkodom a változatosságra, egyedül talán a háromnegyede környékén (a pokolban) éreztem úgy, hogy kicsit kezd monoton lenni, de aztán a végére magára talált. Végső soron azonban régen élveztem annyira egy FPS-játék kampányát, mint az új Doomét. A lehengerlő tempó, a jó fegyverek, az ötletes bossharcok, és a remekül felépített, részletes pályák újra és újra magukkal tudtak ragadni. Az őszinte, nyers és direkt eltúlzott brutalitásból pedig sosem elég, ugyanis egyre kevesebb játék prezentálja már ezt nekünk manapság.
Sajnos amennyi jót tudok írni az egyjátékos módról, annyira nem tudom dicsérni a többjátékos részt. Mivel a bétatesztben már részletesen kielemeztem, hogy mi a bajom a multiplayerrel, így most ezt nem teszem meg újra, a lényeg annyi, hogy igazából semmi nem változott - de persze erre számíthattunk is, hiszen az utolsó egy hónapban már nem nagyon tudnak érdemi módosításokat végezni a készítők. Továbbra is úgy érezni, hogy az új Doom nem találja a helyét a modern Call of Duty-stílusú karakterfejlesztős és loadoutos shooterek, valamint a klasszikus aréna shooterek között, így végső soron két szék között a földre pottyan. A játékmenetet rendkívül leegyszerűsíti, hogy nem vehetünk fel fegyvereket a pályákról. Az egész olyan, mintha a konzolok (és a Call of Duty méretes közönsége) miatt a végletekig egyszerűsítették volna, és egészen egyszerűen nem áll össze. Erre a legjobb példa a démon rúna, aminek a felvétele után egy brutális gyilkológéppé alakulunk át, és egy lövéssel kinyírhatunk bárkit. Egy ideig ez talán élvezetes annak, aki a rúnát fel tudja venni, de nem hinném, hogy hosszú távon ez a fajta értelmetlen darálás bárkit lekötne, a démon ellen játszani pedig főleg nem szórakoztató. Inkább az ellentéte. Borzalmas.
Ezzel együtt játékmódok terén is az érződik, hogy az id Software (pontosabban az ezzel megbízott Certain Affinity) inkább csak arra törekedett, hogy legalább azokat az alapvető dolgokat hozza a játék, melyek manapság elvárhatók a műfajban. Csak éppen ez sem sikerült, mert nincs hagyományos deathmatch, pont az a játékmód, amit annak idején az eredeti Doom behozott a köztudatba. Van helyette TDM, és a domination helyi megfelelői, valamint a Call of Duty-féle Kill Confirmed itteni változata, a Soul Harvest, ahol nem elég csak megölni valakit, de még a lelkét is fel kell vennünk utána, hogy pontot szerezzünk. Újnak tekinthető mód viszont a Freeze Tag, ahol az a lényeg, hogy az ellenséget lefagyaszthatjuk a lövéseinkkel, és csak a saját csapattársai tudják kiszedni a jégből. A befagyott ellenfeleket egyébként fedezéknek is használhatjuk, és sokszor elég szórakoztató, kaotikus jelenetek alakulnak ki az egészből, ahogy mindenki a jégtömbök körül kergeti egymást, és próbálja megmenteni a csapattársait. A probléma, hogy egyelőre úgy tűnik, a játékostábor jelentős része inkább a klasszikus játékmódokat favorizálja, így az egzotikusabb módokra több időt kell várnunk, míg a Team Deathmatch azonnal indul.
Végül pedig szót kell ejtenünk az új Doom pályaszerkesztőjéről, ami a SnapMap névre hallgat. Habár már a megjelenés előtt sokan kritizálták az id Software-t, hogy nem mellékel rendes modolási eszközöket a játékhoz, valójában a SnapMap egészen sok lehetőséget kínál. Én sajnos sosem voltam az a fajta ember, aki pályákat, vagy tartalmakat készít, így nem is tudom részletesen kielemezni ezt (akit ez érdekel, annak valószínűleg nincs is szüksége arra, hogy én megmondjam a frankót), de készíthetünk pályákat egyjátékos, kooperatív, vagy kompetitív multiplayer célokra. Habár a pálya alapjainak létrehozása viszonylag egyszerűnek tűnik (egy alaprajzon építjük fel magát az arénát, majd FPS-módban pakolunk le szinte minden mást), valójában elég sok lehetőségünk van, így például használhatunk változókat és feltételeket (sőt, a legmagasabb szinten már némi programozói tudás sem árthat), manipulálhatjuk a játék mechanizmusait, de még a mesterséges intelligencia számára is helyezhetünk el útmutatókat, ami alapján viselkedni fognak. Mindezt pedig nagyon egyszerű megosztani a többiekkel, és láthatóan a nép rákapott, mert már most le lehet tölteni olyan dolgokat, mint például a horda mód, vagy éppen egy árkád versenyjáték.
Mivel egy id Software-játékról van szó, muszáj szót ejtenünk a technológiai megvalósításról. Sokan aggódtak amiatt, hogy John Carmack távozása után a stúdió már nem lesz a csúcson a grafikus motort tekintve, de ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna. 2014-ben, a Crytek pénzügyi nehézségeinek közepén a CryEngine vezető mérnöke, Tiago Sousa ugyanis átszerződött az id Software-hez, és onnantól kezdve ő vezette az id Tech 6 fejlesztését. A végeredmény pedig kiváló: egyrészt konzolokon szinte tökéletesen tartja a 60fps-t, másrészt pedig PC-n nagyon jól optimalizált, és rengeteg beállítási lehetőséget nyújt. De ez még semmi, ugyanis a játék jól néz ki, sőt, könnyen lehet, hogy az egyik legszebb 60fps-re belőtt anyag eddig a generációban. A pályák részletesek, rengeteg grafikai effektus jelenik meg egyszerre a képernyőn, és bizony sokszor elképesztő mennyiségű szörny tör az életünkre. Összességében tehát az új Doom részben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Azért részben, mert szerencsére az egyjátékos kampány tényleg olyan, amilyennek a legszebb álmainkban reméltük. Pörgős, kemény, brutális, jól kiegyensúlyozott, ügyesen felépített és üvölt alatta a metál. A multiplayer azonban eléggé félresikerült, és legfeljebb átmeneti szórakozásnak tekinthető. Éppen ezért szomorú, hogy csak ehhez ígértek a fejlesztők DLC-ket, a kampányhoz nem - habár gyanítom, hogy utóbbit majd megoldják a rajongók a SnapMap segítségével. Így tehát nem kaphat kiemelkedően magas pontszámot a Doom, viszont ha azt kérdezitek, hogy érdemes-e megvenni, a válaszom egyértelműen: IGEN! Legalábbis akkor, ha kicsit ki szeretnétek szakadni a Call of Duty - Battlefield vonalról, és valami régivágású, mégis modern játékkal elengedni az agyatokat.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

27. dragon83
2016.05.20. 08:50
Hatalmas meglepetés és egyben nagy öröm, hogy ilyen jó lett a Doom egyjátékos módja. Ez is felkerül a steames kívánságlistámra. A gyenge multi szerencésre engem nem zavar, mert nem vagyok nagy multis játékos, ha mégis arra támad kedvem, akkor arra megvannak a megfelelő játékok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Raszputyin
2016.05.20. 09:37
Jól néz ki csőpályás megoldásban, de gondolom nagyobb szabad tér esetén már fossa magát össze az engine szokás szerint.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. BReal
2016.05.20. 11:01
Jó olvasni, hogy az egyjátékos mód ilyen jól sikerült, legtöbb helyen dícsérik. Kár a multiért, egy ilyen név nem ezt érdemelte. Korrekt értékelés, a multi miatt mindenképp indokolt a 80 pont (százalék). Ha jól néztem, az egyik X1-es teszt 10/10-et adott rá, csöppet túlértékelve azt.
Libastuff: Mégis mit vársz egy Doomtól? A szabadabb bóklászásra ott van a Far Cry, stb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Raszputyin BReal
2016.05.20. 11:45
Nem tudod rendesen elolvasni a nickemet?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. BReal Raszp...
2016.05.20. 11:47
Mivel reagálsz rá, egyértelmű, hogy te vagy az. De inkább a játékkal kapcsolatos kérdésre válaszolj: Egy Doom 1-2-3 után mit vártál, a dzsungelben fogsz démonokra vadászni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Kobest
2016.05.20. 12:05
A kampány tényleg fantasztikus, mindenkinek csak ajánlani tudom! A multiplayer engem se hozott lázba a béta után, de nagyon remélem, hogy lesznek ötletes SnapMapek!

A gond itt az volt szerintem, hogy a másik két "játékot" vagyis a multiplayert és a snapmapet kiszervezték két különböző, nem ids csapatnak, és sajnos ez meg is látszik. Ironikus módon, ha visszahozzák a régi Doom-féle multit, akkor még nagyobbat robbanhatott volna, de így a loadoutokkal eléggé egy CoD/Halo másolat, Doom köntösben.

Raszputyin: Az engine jól sikerült, nagyobb terek esetén is tükörsima a játékmenet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Leon121
2016.05.20. 12:56
Nekem videókat nézve az tűnik kicsit visszásnak, hogy vannak helyek, ahol addig mesterséges korlátot szabnak, amíg az ellenfelek el nem fogynak. Ez így, ebben a stílusban nekem kicsit idétlen dolognak tűnik, oda nem illő.

Egyébiránt viszont nekem is kellemes meglepetésnek tűnik a játék az eddigi infók/vélemények alapján, pedig nagyon nem vártam tőle sokat előzetesen. Remélhetőleg jó Bethesda szokás szerint viszonylag hamar hozzá lehet majd jutni kedvezményes áron Steamen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. CyberPunk6...
2016.05.20. 15:53
A Bethesda teljesen elkaszálta a 2011 előtti verziót
A fejlesztés azonban 2001-ben a nulláról újrakezdődött

A kettő üti egymást és gondolom az utóbbi kellene, hogy 2011 legyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Benny
2016.05.20. 16:19
Az a baj, h nekem nem ér meg kb 13k-t egy single játék, mivel a multija számomra élvezhetetlen volt. Ha leárazzák elgondolkozom rajta vagy kölcsönkérem vki steam accját.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Powerdream
2016.05.20. 17:26
Én megvettem, és szerintem nagyon jó játék, hasonlóan a Wolfensteinhez.
Keresgélni való, rejtett szobák a régi Doomokban is voltak. És ebben is van a régi grafikával egy pár, legalábbis gondolom, egyet már találtam.

Leon121: De itt legalább elfogynak, Cod-ban ha nem mész tovább akkor a végeláthatatlanságig jön az ellen!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. FaL
2016.05.20. 19:12
Nagyon hangulatos és keményebb fokozaton tényleg igazi kihívás tud lenni! Szuper jó lett!
Kíváncsi vagyok, hogy ennek a (remélhető) sikere fog e feltámadást hozni az old-school shooterek világába? El lehet bohóckodni a CoD-dal másfél-két óráig, de igazi régimódi FPS élményt csak ilyen játékoktól kapunk! Szóval hajrá, még több ilyet!

Nicsak, InGen megtalálta a PC-je bekapcsoló gombját

Amikor megláttam valamelyik korábbi cikkben, hogy Te teszteled, már előre féltem, hogy ezt is péesnégyen fogod tolni. És igazából kár, hogy nem így tetted, főleg ha azt egy videoteszt keretében nyomtad volna!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Powerdream FaL
2016.05.20. 19:59
Ááá felejtsd el, ilyet nem lehet kontrollerrel játszani! Maximum a Steam cuccával.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. noPublicFG
2016.05.20. 21:13
Végre! Egy könnycsepp meg is jelent a szemem sarkában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. siriq
2016.05.20. 22:52
Engem a multi resze erdekelt volna de az elegge gyenge lett sajna.
Majd olyan 3-4000 korul kifizetem. Addig marad a beta
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. xcomman FaL
2016.05.20. 23:04
DD

Muhaha
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. magerg FaL
2016.05.21. 10:45
"Annyira érdekelne hogy szerencsétlenkednek konzolon egy ilyen vérbeli pörgős FPS-sel"
Kérésed meghallgattatott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. AxoPy
2016.05.21. 11:55
@benny

A jatek mar most is kb 9000ft ert megvasarolhato g2a-n.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. BReal mager...
2016.05.21. 12:47
Epic, ahogy szerencsétlenkedik a pisztollyal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.05.21. 12:52

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Asagrim AxoPy
2016.05.21. 14:27
Majd lebannolnak a francba a G2A-s kulcsoddal, mert kiderült hogy lopott hitelkártyából vásárolt.

G2A-t hagyjuk már...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.05.22. 02:45
+/- 100 jatekot vettem g2an eddig, egyetlen eggyel volt baj, az elder scrolls onlineal. Azt par nap utan bannoltak steamen. Irtam a g2a-nak, masnapra visszakaptam a penzem. Aztan kb 2 het mulva kiderult, hogy mindenki akinek bannoltak a kulcsat automatikusan visszakapta a penzet, szoval megint kuldtek a teljes osszeget.
A jatekot nem vettem ujra mert ugy sem kotott le, szoval kaptam 25£ a semmire.. Raadasul van magyar ugyfelszolgalatuk, szoval aki az angol miatt nem merte eddig kiprobalni hat itt az ido..
Egyebkent a valaszodbol latszik hogy soha semmi kozod nem volt a g2a-hoz, csak egyszer olvastal egy cikket es ebben ki is merul a tudasod a temaban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Asagrim AxoPy
2016.05.22. 08:21
Diablo 3: Reaper of Souls
FarCry 4
...

Rajtad meg látszik, hogy még azokat a cikkeket SE vagy hajlandó elolvasni, amiket én olvasok, inkább ignorálsz minden, az általad igénybe vett szolgáltatás kétséges mivoltáról szóló hírt, ha ezzel tudsz spórolni játékonként akár egy fagyira valót.

Légy boldog a garasoskodással, azzal az egyetlen letiltott játékoddal viszont hatalmas nagy mázlid volt, mert csak ennek az oldalnak a cikkeire hagyatkozva lehetett volna még legalább három másik is az elmúlt 1-2 évben, annyi AAA cím meg nem jelenik meg, hogy ez elhanyagolható szám legyen!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. ferenczga
2016.05.23. 10:58
A jól ismert kódok működnek?
Az lenne az igazi móka
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.05.23. 11:50
Igen. (3. oldalon benne is van a táblázatban )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. pvision AxoPy
2016.05.23. 12:59
9800 + ÁFA, az perpillanat majdnem 12800ft bruttó.

Érdemes megpróbálni egy GTX650 / 1GB-tal, vagy várjak még pár évet?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. CyberPunk6...
2016.05.27. 16:28
Na, már tolom a játékot, elég jó, tetszik, igazi oldschool fps
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.09.16. 15:02
Várhatsz, de a GTX650 / 1GB pár év múlva sem lesz elég .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!