iPon Cikkek

Dragon Ball: Raging Blast - A sárkányfiú visszatért

Dátum | 2009. 11. 17.
Szerző | Daks
Csoport | JÁTÉK

Hét darab sárkánygömb van szerte a világban. Ha valaki összegyűjti azokat, és megidézi vele a bennük lakozó Shen Longot, akkor teljesül egy kívánsága, azonban okosan kell döntenie, mert a gömbök ezután újra szétszóródnak, és egy teljes évig nem is lehet őket egyesíteni. Akira Toriyama története, a Dragon Ball immáron 1984 óta hódít, a hetente megjelenő Shōnen Jump mellékletének indult képregénysorozat pedig mára a világ legnagyobb és leghíresebb mangája lett. Már a premiert követő első évben elkezdődött az anime tévésorozat, majd lett belőle mozifilm, aztán a DBZ, a Dragon Ball GT és az After Future személyében megjelentek a folytatások is, melyek során Goku nem csak felnőtt, de különleges képességeinek köszönhetően az univerzum legnagyobb harcosává is vált. A sárkányfiú meséjéből több videojáték is készült már, most pedig itt van a legújabb, PS3-ra és Xbox 360-ra megjelent Dragon Ball: Raging Blast..

És a harc kezdetét veszi!
A Raging Blast, vagyis eredeti nevén a Doragon Bōru Reijingu Burasuto a Spike és a Namco Bandai párosnak köszönhetően idén november 13-án látott napvilágot, a története pedig nem mást mesél el, mint az eredeti Dragon Ball Z sorozat eseményeit. A Saiyan Sagával kezdünk, melyben Goku és barátai Vegeta ellen veszik fel a küzdelmet, majd a csata a Frieza Sagával folytatódik a Namek bolygó sárkánygömbjeiért, később Frieza és Bardock is összeméri az erejét a Bardock Sagában, ezt követően jön az Androids Saga, és végül a befejező Majin Buu Saga, ahol immáron magát az univerzumot kell megmentenünk. A sor viszont még nem ért véget, a Legendary Super Saiyan Sagában személyesen Broly áll ki a csillagharcosok ellen, illetve vannak még a játékban úgynevezett What-if Story történetek is, melyek egy alternatív Dragon Ball világot elevenítenek meg előttünk. A Raging Blast igazi csemegeként szolgál tehát a sorozat rajongóinak, a mindent átfogó történetnek köszönhetően pedig végre testközelből is átélhetjük mindazt, amit eddig csak a tévében láthattunk.

Minden régi ismerős viszatért
A játék a stílusát tekintve egy klasszikus verekedős anyag, így méltó utóda a Budokai Tenkaichi sorozatnak, aki szerette az eddig megjelent három részt, az ebben se fog csalódni. A kalandok során összesen 43 harcos bőrébe bújhatunk bele, bár ez szám az egyes karakterváltozatoknak és a különböző ruháknak köszönhetően több mint 120-nak is hazudható. Szerencsére minden régi ismerősünk visszatért, köztük Goku, Vegito, Gogeta, Gohan, Piccolo, Vegeta, Yamcha, Raditz és Buu is, úgyhogy most már gyakorlatilag semmi sem állhat az utunkba, hogy elüssük az időnket egy jó kis bunyózással!

Érdemes kezdésnek egy kicsit beleásni magunkat a játék menüjébe, hiszen a Raging Blast sokkal többet kínál egyszerű 1v1 összecsapásoknál. A lebegő sárkánygömbök között válogatva mindig belefuthatunk valami új kihívásba, az első Dragon Battle Collection például maga a sztori mód, ahol a különböző Saga epizódokon keresztülverekedve magunkat átélhetjük a teljes DB történetet. A Dojoban lehet gyakorolni és itt van az a három szintes oktató mód is, melyben Goku és Piccolo bevezeti a kis Gohant a harcművészet rejtelmeibe, az alap mozgásoktól egészen a legbonyolultabb kombókig. Az Xbox LIVE/PSN menüpont az online multiplayer harcok otthona, míg a World Tournament alatt lehet egyenes kieséses bajnokságokat szervezni, egyszerre akár 16 harcos részvételével, melynek az érdekessége pedig, hogy minden harc egy arénában zajlik, ahol még műsorvezetői kommentárt is kapunk. Továbblépve jó még a Versus mód, ahol egy gyors karakter-, és pályaválasztás után 1v1, vagy maximum 5v5 összecsapásokon vehetünk részt, akár játékostárs, akár CPU ellen. Végül, de nem utolsó sorban a Super Battle Trial rejti az extra játékmódokat, van például újratöltődő életet biztosító arcade meccs, egyetlen élettel indító survival bajnokság, továbbá time attact, score attack, KO attack és még jó pár hasonló, érdekes kihívást rejtő játékmód.

Tegye fel a kezét, aki elsőként nem Gokuval verekedne a játékban!
A rajongók igen jól  érezhetik még magukat a Museum és az Ultimate Customize menükben is. Az előbbi egy részletes karakter enciklopédiát rejt magában, elolvashatjuk a szereplők történetét, megnézhetjük milyen ruhákat szokott viselni, meghallgathatjuk a játék zenéit és a történetszövés szempontjából fontos párbeszédeket, illetve megtekinthetjük az elmentett visszajátszás videóinkat is. A második menü azoknak jó, akik szeretnek elveszni a részletekben, itt még olyan dolgokat is megadhatunk, hogy melyik karakternek milyenek legyenek a speciális képességei, vagy milyen gomblenyomásra milyen kombót hozzanak be. Egy szereplőhöz amúgy összesen akár háromféle ilyen presetet készíthetünk, de az eredetit nem lehet felülírni, az mindig elérhető, ha mégse jönnének be a saját beállításaink.
 
Immáron biztos: a japánok nem tudnak szép menüt készíteni!
A harcok a klasszikus módon zajlanak, megjelenünk egy pályán, majd a két ellenfél addig üti egymást, míg valamelyiknek el nem fogy az életereje. A sztori mód szigorúan követi a Dragon Ball Saga eseményeit, de nem kell semmi komolyabb dologra számítani, mint mondjuk a Tekken 6-ban, ahol egy teljesen külön third person akciójáték látta el a történetmesélést. A kampány itt gyakorlatilag „csak” bunyók egész sorozatából épül fel. A pályák amúgy változatosak, van rét, szigetvilág, barlang, aréna, elhagyott város és sziklás vidék is, illetve megfordulhatunk még Kai világában, és a Nameken is, utóbbiból pedig kettő is elérhető, egy háború előtti békés világ, és egy kihalt, lerombolt vidék is.

Az irányításnál kicsit sok gombot kell használni, de egy félóra alatt simán bele lehet szokni az egészbe. A bal karral mozgathatjuk az emberünket a vízszintes tengelyek mentén, míg az LB-vel és az LT-vel lehet függőlegesen emelkedni, vagy ereszkedni. Az RB a védekezés, az X a gyors ütés, a B a koncentrált ütés, illetve az Y-nal tudunk lőni, és az A-val gyorsan mozogni. Ezek az alap gombok, innen már csak a speciális támadások vannak hátra, amit a jobb kar különböző irányba való eltolása, illetve lenyomása hoz elő. Ezek amúgy Ki-erő feltöltést igényelnek, melyet a D-pad lefele gombjának nyomva tartásával tudunk megcsinálni, de ehhez az is kell, hogy az ellenfél egy pár másodpercig ne támadjon ránk.
 
Szép-szép, de tessék csak jobban megnézni a hátteret!
A grafika erős közepesnek mondható, jó a Burst Limit után végre megint HD felbontásban látni Gokuékat, de az összkép sajnos nem a legszebb, a pályák ugyanis elnagyoltak, és a vizet se dolgozták ki elég szépen a készítők. Persze a rajzfilmsorozat néhány tollvonásból áll, ezért nem várható el nagy csili-vili blockbuster kinézet a játéktól sem, de azért egy kicsit odatehették volna magukat a készítők, például a Borderlands is bebizonyította legutóbb, hogy a cell-shaded megjelenésből is ki lehet hozni nagyon sok mindent. A hangok viszonylag rendben vannak, még eredeti japán szinkront is lehet választani a szereplőkhöz, a folyton ismétlődő j-techno soundtrack viszont percek alatt meg tudja fájdítani szegény lounge muzsikához szokott európai fülünket.
 
A speciális támadásoknál igazi DB-s rendezést láthatunk
Szuper élmény, ahogy gyermekkorunk legnagyobb anime hősei újra megelevenednek a képernyőn, ezen a téren viszont két dolog is van, ami a végső értékelésénél pontlevonást érdemel. Először is, a borzalmas kamerakezelés rengeteg gondot okoz, néha egy zuhanás után azt se tudjuk, hogy hol van az ellenfél, fogalmunk sincs, merre kéne elindulni, csak azt halljuk, hogy kihasználva az égbe mutató, örülten forgó kameránkat, a bunyós társunk egy végső csapáshoz készülve maximumra tölti a Ki-erejét. Ilyen sajnos majdnem minden meccsnél előfordul, és a bug miatt bár csak pár másodpercig szenved az ember, ez legtöbbször bizony valódi előnyhöz tudja juttatni a CPU-t. A másik dolog, hogy a meccsek egy idő után nem mutatnak semmit újat, csak feláll egymás elé a két karakter, és vadul elkezdi egymást csépelni, nincs semmi meglepetés, vagy fordulat, még a sztori módban sem.

Ami a szavatosságot illeti, az előbb említett egyforma meccsek miatt hajlamos ráunni az ember néhány nap után a játékra, de igazi Dragon Ball rajongó legyen a talpán, aki ne venné még elő ezek után is folyton a játékot. Hiszen nincs is jobb annál, mint kedvenc karakterünkkel sorra elverni minden rosszfiút! Már csak egyetlen dolgot hiányolunk: hol van Roshi és Bulma? Meg az óriás Teknős?
 
Apróság, de megújultak az életcsíkok is
Kellemes játék lett a Dragon Ball: Raging Blast, a Limited Collector's Edition kötelező vétel a rajongóknak, de azoknak is érdemes beszerezni egy példányt a játékból, akik amúgy annyira nem fanatikusok, de a sorozat mégis komoly részét képezte a gyermekkoruknak. Rengeteg szereplő van, tömérdek játékmód közül választhatunk, a bunyózás hangulatos és élvezetes, valamiért azonban a Raging Blast nem tudott nagyot robbantani, ezért azt hiszem, ha kiegyezünk egy dicső 70%-os értékelésben, azzal mindenki egyet fog érteni. Vagy túl szigorúak voltunk?


Platformok: Playstation 3, Xbox 360
Tesztelt platform: Xbox 360

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

10. dragon83
2009.11.17. 16:15
A demó alapján nekem tetszett a játék, remekül visszaadja az anime hangulatát (megkockáztatom, jobban, mint a Burst Limit). Ha nem lennék béna az ilyen verekedős játékokban, még meg is venném.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Svindler
2009.11.17. 17:06
Hmm... pedig ugyanazt a demót toltuk
Sajnos nálam bosszantóan sokszor előjött a cikkben említett rossz kamerakezelés. Bedobnak egy szikla mellé és nem látok semmit
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. dragon83
2009.11.17. 19:27
Nem mondom, hogy nem volt rossz a kamerakezelés, de ez engem nem tántorítana el. Nagy fanja vagyok az animének, csak tényleg az a baj, hogy az ilyen típusú játékokban ritka béna vagyok. Igaz, talán több energiát kellene belefektetni, hogy ráálljon a kezem a kismilió kombóra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Multitask drago...
2009.11.17. 21:07
Szívesen kipróbálnám, ezt is. A Tenkaichi Budokai 2-3-mal játszottam mostanában PC-n, azok is is sokat nyúztam. Kár, hogy erre már nincs lehetőség.

Az jutott eszembe, hogy a Bleach Blade Battlers játékot is megnézném egy tesztben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. klm.4g63
2009.11.18. 01:21
Egyenlőre én is csak a demo-t teszteltem, de semmi előrelépést sem tapasztalok a Tenkaichi Budokai szériához képest. Szinte ugyan az. Persze ettől még biztos, hogy beszerzem, de előre azt gyanítom, hogy továbbra is marad nagykedvencnek a Budokai 3. Főleg, hogy pc-n az is futtatható HD felbontáson.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Zelbacsi
2009.11.18. 14:12
Most nem látom, hogy bement volna az előző hozzászólásom, úgyhogy megint:

Jól értelmezem, hogy a LIVE vag PSN opción kívül az összes többi játékmódot lehet egy konzol előtt ülve többen játszani? Tekken 6ban pl eléggé bosszantott, hogy offline egymás ellen csak az alap bunyó volt elérhető...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Daks
2009.11.18. 23:04
Versus meccseket lehet, 1v1, 2v2... 5v5 szereplovel egymas ellen, a tobbit nyilvan nem, mert a survivor mondjuk arrol szol hany cpu harcost tudsz legyozni egy elettel. Szal a kerdesedre valaszolva itt is sima bunyo van 2 kontrolerrel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Zelbacsi
2009.11.19. 08:49
Igen, ez mondjuk logikus. De pl Tournamentet lehet-e így nyomni? Annak van a legnagyobb hangulata, ha összeverbuválsz egy adag embert, és olyankor azt is elnézed, ha csak egy nagy buttonmasher az egész játék, ha különben jó a hangulata
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Daks
2009.11.19. 12:24
Ja igen, a tournamentet is lehet, max 4-en asszem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. ZarakiKenp...
2013.10.04. 06:25
Szia mindenki
Lenne egy kerdesem
2-3 napja megvettem a DragonBall Raging Blast elso reszet. A jatek nagyon tetszik es megyeget de van meg jo par dolog ami sotet nekem.
Azt szeretnem kerdezni hogy nem-e tud valaki nekem segiteni ezzel kapcsolatban.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!