iPon Cikkek

Drawn to Death - Neked rajzolták?

Dátum | 2017. 04. 30.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Ha arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogy jelenleg ki a leginkább ellentmondásos figura a játékiparban, részemről egyértelműen David Jaffe-re esne a választás, és ehhez elég megnézni, hogy milyen anyagokat tett le eddig az asztalra. Ott volt ugyebár a PlayStation-konzolok örök klasszikusa, az elborult autóverseny Twisted Metal, valamint minden idők (és nem csak a PS) egyik legjobb játéka, a God of War, melyből a konzol egyik legsikeresebb sorozata vált. Jaffe minden játéka kőkemény, mi több, brutális, és többnyire "gyerekesen" eltúlzott valamilyen irányba - legyen szó a poénokról, a karakterekről, vagy éppen az indokolatlannak látszó brutalitásról. Az már teljesen egyéni ízlés kérdés, hogy ez a "gyerekesség" kinek jön be és kinek nem. Én mindig úgy láttam, hogy Jaffe játékaiban van valami, ami leginkább a férfiakban élő gyereket tudja megmozgatni, és amik lehetőséget adnak arra, hogy kiéljük magunkat. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a hölgyek nem lehetnek God of War-rajongók (még mielőtt félreértések lennének), pusztán arra akartam kilyukadni, hogy láthatóan Jaffe játékai valakinél nagyon célba találnak, valakinél pedig nagyon nem, és látszólag nincs középút.
És ha valaki azt hitte volna, hogy a korral a legendás játéktervező majd stílust vált, és némileg visszafogottabbá válik, ezen feltétezését most alaposan megcáfolja a Drawn to Death, ami bizony minden egyes bitjén ott hordozza magán Jaffe (számomra jó értelembe vett, mások számára röhejes) gyerekességét és elborultságát. Ezt talán a legjobban a nemzetközi sajtó véleménye és a játékra adott jelentős mennyiségű negatív pontszám tükrözi a legjobban. Úgy látszik ugyanis, hogy sokan egész egyszerűen megsértődtek a játékra, amit egyébként alapvetően nem csodálok. Jaffe-tól ugyanis elég távol áll a politikai korrektség vagy a visszafogottság. Ma pedig gyakorlatilag alapvető elvárás az, hogy egy játék a tenyerén hordozza a felhasználóját, és ha lehet, akkor még a házát is kitakarítsa, esetleg elvigye oviba a gyereket. Na, ezzel szemben a Drawn to Death-ben egy rendkívül aljas öreg béka (mármint szó szerint béka) tanítja meg nekünk a játék alapjait, aki olyanokat mondd, hogy majd jól elmegy maszturbálni, amíg mi sorra halunk meg játék közben, máskor meg előadja, hogy mennyire frankó dolgok ezek a kibontható dobozok, mert mindenféle meglepetések vannak bennük, de fél perc múlva már hozzá teszi, hogy csak viccelt, őt marhára nem érdekli a mi boldogságunk, csak ezzel akarja meghozni a kedvünket, hogy valós pénzt is költsünk új lootok megvásárlására. Most erre mit lehet reagálni? Nyilván sokan megsértődnek rajta, míg mások belátják, hogy egyébként szinte minden modern multiplayer játék így működik, és a Drawn to Death legalább őszinte.
De, akkor tulajdonképpen milyen játék is a Drawn to Death? Egyrészt felejtsük el Jaffe két korábbi nagyágyúját, a Drawn to Death ugyanis azokhoz képest egy kis játék, nem véletlen, hogy ebben a hónapban (egészen május 5-ig) ingyenesen letölthető PlayStation Plus-előfizetéssel. Az anyag legfontosabb meghatározó tényezője a grafikai stílusa és a rendkívül abszurd, profán humora. Már az is egy külön élmény ahogy bejön a főmenü. Éppen egy (látszólag) marha unalmas középiskolai órán ülünk, ahol a tanár éppen különböző belső szervekről magyaráz, majd elénk kerül a füzetünk, ami tele van rajzolva dolgokkal - például magával a főmenüvel, ahonnan aztán elindíthatjuk a matchmakinget, a gyakorlást, foglalkozhatunk a lootokkal, vagy megnézhetjük a beállításokat. Innentől kezdve a Drawn to Death minden egyes eleme teljesen az unalmas gimis órákon a füzetekbe rajzolt stílust hozza, legyen szó a karakterekről, a pályákról, a fegyverekről, vagy bármi másról.
Aztán elkezdünk megismerkedni a karakterekkel, akikből jelenleg hat áll rendelkezésre. Mindent - így őket is - egy olyan állatságra alapoztak, miszerint az egész játékot egy füzet szélén rajzolta meg valaki akkor, amikor éppen nem érdekelte az ókori Róma története. Itt van például Alan, a Deadmau5-maszkot viselő láncfűrészes elmebeteg, vagy Johhny Savege, az elvadult punk, aki a gitárjából hozza elő különleges képességeit. Merthogy minden karakter váltogathat két fegyver, valamint két különleges képesség között. Minden menet előtt meghatározhatjuk, hogy a feloldott fegyverekből melyeket visszük magunkkal, de ezek mellett (egy rendes aréna shooterhez méltóan) a pályáról is felvehetünk újakat. Melyek között megint olyan röhejes dolgok vannak, mint a Super Nintendo-konzol (legalábbis egy arra nagyon hasonlító tárgy), aminek a lövedéke a becsapódáskor 8-bites effektusokat szór magából. Persze, azért minden pillanatban egyértelmű, hogy a Drawn to Death (legalábbis jelenleg) egy free-to-play játék, hiszen a fegyvereket vagy feloldhatjuk a meccsek után megszerzett kulcsokkal, vagy fizethetünk is értük. Mint ahogy természetesen fizethetünk a kozmetikai elemekért.
Maguk a meccsek egyébként rendkívül szórakoztatóak tudnak lenni, és legfeljebb 2v2-es felállásban mehetnek le, vagyis a Drawn to Death összesen négy játékost támogat. Ehhez azonban jól illeszkednek a kicsi, jól megtervezett arénák, számos esetben mozgó elemekkel, vagy környezeti veszélyekkel (például láva). Ahogy korábban említettem, a Drawn to Death egy kicsi anyag, és ez igaz az egyidejű felhasználók számára is - viszont maguk a mérkőzések éppen ezért intenzívek, szorosak, sosem számíthatunk arra, hogy lehentelünk néhány noobot, mindig észnél kell lennünk. És ehhez igazodik a játékmódok felépítése is. Igaz, nincs sok: tulajdonképpen van Deathmatch, Team Deathmatch, amikbe annyi csavart építettek be, hogy adott esetben a halállal pontot veszthetünk, míg egy fraggel két pontot nyerhetünk. Valamint ezeken túl van az Organ Donor, aminek keretein belül a megölt ellenségeink szívét kell elvinnünk egy folyamatosan változó helyre, így pontokat szerezve - szóval egyfajta átmenet a Call of Duty-féle Kill Confirmed és a Capture the Flag között.
De miközben lőjük egymást, vadul mozgunk a pályán, kihasználva karakterünk adottságait és bevetjük egymás ellen a különleges képességeinket, lassan rájövünk, hogy a Drawn to Death minden látszólagos egyszerűsége mögött komoly mélységeket tartogat. Csak erre elsőre nehéz odafigyelni, amikor a bemondó állandóan káromkodik, és néha csak úgy trollkodásból elkezd visszaszámolni, mintha vége lenne a menetnek, miközben van hátra még egy perc (aztán ő is bevallja, hogy csak viccelt). De lehetőségünk van arra is, hogy különböző mémekkel oltsuk le azt a játékost, akit éppen eltettünk láb alól (I'LL KEEEEEEL YOUR FACEEE!). Persze problémák azért akadnak. A karakterek ugyan változatosak, de a kiegyensúlyozással még komoly problémák vannak. Pályából és játékmódból viszonylag kevés áll rendelkezésre, és persze nincs történet, sem bármiféle egyjátékos kampány. És persze ott van a free-to-play rendszer, ami ugyan nem jelenti azt, hogy ha nem költünk pénzt a játékra, akkor automatikusan kikaptunk, de azért mégiscsak érződik. Cserébe viszont (újra meg kell említenem), hogy a játék május 5-ig még ingyenes, a grafikai stílusa lehengerlő, igenis vannak mélységei, a humorát pedig imádom. Akinek viszont az utóbbi kettő nem jön be, teljesen érthető módon utálni fogja. Így tehát a Drawn to Death egy igazi David Jaffe-játék.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. damaniac82
2017.05.04. 12:27
Borderwatch Champions?

Viccet félretéve, poénnak jó, de a képi világ fakósága miatt 1-2 óránál többet nem tudnék beletenni, mert elkezdenének hiányozni a szinek pl. Valahogy így láthatja egy kutya az Overwatch-ot?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!