iPon Cikkek

Dungeon Defenders 2 - Védhető, vagy sem?

Dátum | 2017. 07. 06.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

1994. február 19-én az előrehaladott méhnyakráktól, valamint veseelégtelenségtől szenvedő, rettenetes fájdalmakra panaszkodó Gloria Ramirez helyzetét az ellátására kiérkező mentősök rendkívül súlyosnak találták és helyi idő szerint este negyed kilenckor a Riverside Megyei Általános Kórházba vitték a zavarodottan viselkedő nőt. Az ottani doktoroknak is feltűnt, hogy a felgyorsult szívverésű és rendellenesen lélegző páciens mennyire rossz állapotban van, ezért egy nyugtató hatású benzodiazepin-injekcióval igyekeztek enyhíteni a kínjait. Ám Ramirez a balszerencséjükre csak rosszabbul lett a kezeléstől. Ekkor már lehetetlen volt nem észrevenni, hogy a haldokló testén mind jobban és jobban terjed egy olajos fénnyel csillogó bevonat, ráadásul a szájából különös és kellemetlen, gyümölcsös-fokhagymás szag árad. A furcsaságok ezzel még nem értek véget, mert Susan Kane nővér, aki vért vett a betegtől, undorral állapította meg, hogy a folyadéknak felfoghatatlan módon ammóniaszaga van, majd a mintát átvevő orvos, Julie Gorchynski döbbenettel konstatálta, hogy abban szabad szemmel is látható, barna részecskék úsznak. Ezt követően az események felgyorsultak. Előbb Kane ájult el, aztán Gorchynski-ra tört rá csillapíthatatlan hányinger, míg végül összesen huszonhárom ember lett rosszul. Azt, hogy pontosan mi okozta a heves és hirtelen fellépő tüneteket, mind a mai napig homály fedi. Az első változat szerint egyszerű tömeghisztériáról van szó. Ennek azonban ellentmond, hogy Gorchynski-t az esetet követően hepatitisszel, hasnyálmirigy-gyulladással és avaszkuláris csontelhalással kezelték, továbbá rajta kívül mások is jellemzően nem idegi alapon jelentkező nyavalyáktól szenvedtek az incidens után. A manapság hivatalosnak tekintett magyarázat szerint a Ramirez által bőségesen használt fájdalomcsillapító hatású kenőcsökben lévő dimetil-szulfoxid halmozódott fel a nő vesebaja miatt a testében, majd a kezelések hatására erősen mérgező vegyületté alakult. Ez elsőre kielégítő válasznak tűnhet, ám a teória támogatói figyelmen kívül hagyják azt, hogy nem mindenki lett rosszul azok közül, akik érintkezésbe léptek a vért tartalmazó üvegcsével, illetve, hogy másoknak az is elég volt, hogy csupán a fiola közelében legyenek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ezeket a hiányosságokat, illetve a reakció valószínűtlenségét azok is elismerik, akik a teória mellett kardoskodnak és jobb híján azzal érvelnek, hogy egyszerűen nincs más, természettudományos alapon álló megoldása az ügynek.
Arra tehát, hogy valaha is száz százalékos bizonyossággal kiderüljön, hogy mi az igazság az X-akták huszonnegyedik "Az Erlenmeyer-lombik" című részének egyik jelenetét is inspiráló Ramirez-ügyben, jószerivel semmi esély sincs. Ám szerencsére akadnak más, frissebb rejtélyek, amiken rágódhatunk. Vitán felül áll, hogy ezek között a végleges formáját elnyerő, elődjével ellentétben ingyenesen játszható Dungeon Defenders 2 igencsak előkelő helyen szerepel. Elvégre a bizarr rosszullét-hullámhoz hasonló talány az is, hogy két és fél, korai hozzáférésben töltött év után miért is adtak úgy ki egy játékot, hogy azon érződik, hogy nincs befejezve és átgondolva.
A kezdet kezdetén minden szépnek és jónak tűnik, mert a Dungeon Defenders 2-vel való ismerkedés határozottan kellemes móka. A játékmenet nem különösebben bonyolult. Minden pályán van egy vagy több kötelezően, illetve opcionálisan megvédendő tárgy, vagy kisebb objektum, a mi feladatunk pedig értelemszerűen az, hogy egy maximum négy főből álló csapat tagjaként csapdák és akadályok felépítésével, valamint direkt harccal megakadályozzuk a fordulókra osztott csaták során a sötétség hordákban özönlő szolgáit abban, hogy megsemmisítsék azokat. Az ütközetek elején mindig kapunk némi időt arra, hogy a szétszórva megtalálható ládákból kiszedhető, illetve, az elhullott ellenfelek után hátramaradó kristályokból felhúzzunk és fejlesszük az adott helyzetben hasznosnak gondolt védőeszközöket. Majd ha mindenki végzett, akkor jöhet maga az összecsapás, ami során a sima ütöm-vágom mellett a folyamatosan regenerálódó kék manából ellőhető harci fortélyokat és varázslatokat is bevethetünk. Ha meghalunk, pár másodperc és feléledünk, ám ha nem tudjuk megvédeni az óvandó célpontokat, előröl kell kezdenünk az egész szakaszt. Amennyiben sikerrel járunk, jöhet a következő forduló, egészen addig, ameddig az adott pálya utolsó szörnyseregét is le nem kaszaboltuk és ki nem nyitottuk a jutalmunkat rejtő kincsesládát. Lényeges azonban, hogy hiába van elég pontunk, korlátozott, hogy összesen hány barikádot és harci szerkezetet húzhatunk fel, ezért optimális esetben a játékosok rá vannak kényszerítve arra, hogy összedolgozzanak. Amennyiben nem kívánunk beruházni egy fizetős hősbe, akkor négy kalandor felett vehetjük át az irányítást, akik között bármikor egy gombnyomással válthatunk, ha úgy tartja kedvünk. A lovaggá válás útján járó apród a csapat nehézvértes-pajzsos frontharcosa, aki egyik iszonytató csapást a másik után osztja, valamint ha a szükség úgy hozza, fel tudja dühíteni a közelében álló ellenségeket, így azok pár másodpercig csak őt támadják. Ha kell, le tud bénítani egy kis időre ellenfeleket. Egyébként pedig ágyúval, nyílpuskával, és pengékkel felszerelt, pörgő-forgó gyakorlóbábúval és egy strapabíró akadállyal keserítheti meg a gonoszok életét. A nyiszlett, ám távolról sem lebecsülendő tanonc a támadó varázslatokra esküszik, emiatt a tűz, a jég, a föld, az elektromosság és a mágia nyers erejét használó praktikákkal és csapdákkal veszi ki a részét a küzdelmekből. Nála külön érdemes odafigyelni arra, hogy akiket meglő a varázsbotjával, azokat egyben meg is jelöli, és ők még érzékenyebbek lesznek a bűvigéire és többet sebződnek tőlük. A Link eltitkolt lánytestvérére hajazó vadász szintén nem a test-test elleni párharcokban remekel, hanem ügyes íjászként a tűz és vízsebzésre specializálta magát. Végül a szerzetes afféle középutas, semmiben sem kiemelkedő, de mindenhez értő ezermester, aki mindig abban tud segíteni, ami éppen a legfontosabb és ráadásul még a gyógyításhoz is konyít egy keveset.
A változatosságra tehát nem lehet panasz, ráadásul, ha a csapat tagjai hajlandóak összedolgozni, egészen ügyes kombókat hozhatnak össze. A szerzetes tűzaurája például minden, a hatókörébe belépő ellenséget sebez. Ha a vadásznő rájuk dob egy olajos bombát, akkor a szerencsétlenek még ki is gyulladnak és ha az apród is besegít azzal, hogy folyamatosan védekezve magára ereszti a szörnyeket, akkor azok nem hagyják el a rá nem ható csapda hatótávját, hanem dührohamot kapva halálra égnek. Persze, az sem rossz taktika, ha eltereljük a rémek figyelmét pár akadállyal, és egy magaslatról mérgező nyilakkal, vagy földlövegekkel ritkítjuk meg őket. Az ilyen és ehhez hasonló trükkök kiagyalása remek szórakozás, ráadásul a képességeinkhez csinos bónuszokat adó szilánkokhoz és a csapdáink erejét megnövelő kiegészítőkhöz is hozzájuthatunk, amikkel újabb távlatok nyílnak meg előttünk. Az pedig, hogy a felszerelési tárgyaink az esetek javában fejleszthetőek és az ötvenedik szint elérése után az alaptulajdonságok erősítéséhez használható ascension-pontokkkal igazíthatjuk a játékstílusunkhoz a hőseinket, csak a hab a tortán.
Látszólag tehát egy meglepően jó és hangulatos, ráadásul kategóriája legtöbb képviselőjével szemben tisztességes F2P-címhez van szerencsénk, mert annak ellenére, hogy két, valódi pénzért is megvásárolható valuta akad, a világon semmi sem kényszerít minket arra, hogy vegyünk belőlük. A négy alapkarakterrel is remekül lehet boldogulni, ráadásul az egyik, a felszerelések fejlesztéséhez és karaktervásárláshoz is használható fizetőeszközből minden sikeres küldetés után kapunk egy keveset. Emiatt, ha türelmesek vagyunk, szépen lassan összespórolhatunk annyit, hogy bármit megvehessünk – már ha hosszú távon le tud kötni minket az alkotás, aminek gyermekbetegségei között előkelő helyen szerepel a monotónia.
A kampány első végigvitele során a kisebb-nagyobb főellenségeket leszámítva ugyanaz a pár, nem túl kreatív szörnyeteg igyekszik megsemmisíteni az aktuális védendő célpontot, vagy célpontokat, és bár papíron erősödnek, miután a mi felszerelésünk is egyre jobb és jobb, a kihívási szint közel állandó. Ez már rövid távon is hallatlanul unalmas tud lenni, elvégre, hiába forgatjuk a végzet drágakövekkel kivert, tűzsebzést, illetve fegyvermániásoknak páncélnadrágot is átütő erekciót okozó pallosát, vagy osztjuk az áldást egy olyan varázspálcával, aminek a másfél órai birtoklásáért Gandalf, Dumbledore és Merlin egészen megalázó kérések tucatjait teljesítenék, érdemben semmi különbség nincs ahhoz képest, mint amikor nem is olyan rég egy hitvány gyíklesővel, vagy a Rodolfo bűvészdoboz egyik kellékével hadakoztunk. Kész szerencse, hogy a kiválasztott kalandozóink egyszerre fejlődnek és nem kell mindegyikükkel külön harcolni, mert ellenkező esetben garantált, hogy százával kómálnának be a jobb sorsra érdemes felhasználók. Persze ha visszamegyünk pár fejezettel korábbi szakaszokra, azokon valóságos vérfürdőt rendezhetünk, de erre azon kívül, hogy humanista megfontolásból hatalmas segítséget nyújthatunk a nálunk gyengébbeknek, jóformán semmi okunk sincs. Nagyon kevés tapasztalati pont jár a jótündérkedésért, és a zsákmány is olyan siralmas, hogy nem hogy felvenni nem érdemes az itt-ott fellelhető készségeket, de még a statisztikáik elolvasására szánt másodpercekért is kár. Annak érdekében, hogy ne nyomjon el minket az álom, lehetőségünk van speciális, az arénákat új elemekkel és ellenfelekkel feldobó játékmódokkal próbára tennünk magunkat, ami remekül hangzik. Ám ahhoz, hogy kedvünk szerint élhessünk ezekkel az opciókkal és ne csak mások meccseihez csatlakozhassunk, előbb-utóbb ha akarjuk, ha nem, mindenképpen végig kell kaszabolnunk magunkat a nagyon hamar ellaposodó történetmódon, aminek abszolválását annak érdektelenségén kívül két tényező is megnehezíti. Egyrészt a közönség java érthető módon nem ásítozni szerető időmilliomosokból áll. Ezért minél messzebb jutunk, annál nehezebb új csapattársakat találni, mivel rengetegen megunják a sehova sem vezető hentelést és más vizekre eveznek. Beszédes, hogy a főellenséget ezen sorok írásakor a Steam statisztikái alapján mindössze az érdeklődők 1 százaléka győzte le és nem sokkal többen érték el a választóvonalnak számító ötvenedik szintet. Másrészt, a szerverek annyira gyalázatosan rosszak, hogy egymást követik a láthatóan semmit sem érő karbantartások és a különféle hibák, amik miatt ha akarnánk, sem tudnánk magunk belevetni a csaták forgatagába.
A menetrend szerinti, néha egy teljes napig eltartó leállásokat különösen érthetetlenné teszi, hogy ha vesszük a fáradtságot és összevetjük a Steam Spy és a Steam Charts adatait, akkor megállapíthatjuk, hogy a hozzávetőlegesen 2750000-2850000 PC-s játékosból átlagosan 2000, azaz kétezer szokott egyidejűleg akciózni, és az élesedés óta nem volt precedens arra, hogy háromezren próbálták volna megmenteni a világot a gonosztól. Sajnos PS4-es és Xbox One-os adatokat nem találtam, de valami miatt nem hiszem, hogy konzolon kedvezőbbek lennének a számok, így adja magát a következtetés, miszerint 2,5 évnyi felkészülés után sikerült egy olyan gépparkot összehozni, ami alacsony terhelésnél is megadja magát a sorsnak és úgy omlik össze, mint valami rosszul megírt lélektani dráma főhőse a kulcsjelenet után. A kegyelemdöfést a hosszú korai hozzáférés után meg és kimagyarázhatatlan bugok adják meg. Számtalanszor előfordult, hogy a karakter nem, vagy nem arra indult el, amerre akartam, egymást érik az olyan tereptárgyak, amikbe bele lehet akadni vagy szorulni, az elkerülhetetlen fagyásokról pedig még szó sem esett.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy ha végig is kínlódjuk a kampányt, rá kell ébrednünk, hogy kitartásunk jutalma nem más, mint egy irtóztató, orrunkat véres masszává lapító pofára esés. A profik java ugyanis magas ascension-értékkel bíró, vérbeli veterán, akiknek érthető módon nincs kedvük ahhoz, hogy hozzájuk képest sehol sem tartó senkiháziknak segítsenek abban, hogy megerősödjenek, ergo, ők a saját köreikből valókat keresik. Tehát, hozzájuk semmiképpen sem tudunk betársulni, mert kevesek vagyunk ahhoz, hogy részt vehessünk a meccseiken. Emiatt pedig könnyen megeshet, hogy egészen egyszerűen nincsen annyi, az élmezőnybe tartozó, de nálunk nem nagyságrendekkel előrébb járó felhasználó, hogy emberhiány miatt ne huszadszorra is egy már ismert pályán kelljen újfent helytállnunk, hanem érdemben tudjunk fejlődni. Persze, meg lehet próbálni egyedül vitézkedni, de annak többnyire ritkán van jó vége. Az áldatlan állapot egyetlen orvossága elvileg az lenne, hogy összeszorítjuk a fogunk és árgus szemekkel lessük a minimum-limit nélküli speciális meccseket, amikből alig-alig akad, de hogy-hogy nem, az embernek rendszerint van jobb dolga is annál, hogy null-huszonnégyben azt figyelje, hogy mikor tud játszani. Valamit tenni kéne annak érdekében, hogy az első fejezet után ne essen vissza drasztikusan a játékosok száma, mivel így pont azok járnak rosszul, akik kitartóbbak az átlagnál, de nem a korai hozzáférés elején kezdtek el kalandozni. Elvégre, elképesztően idegölő látni, hogy amikor végre bővülnek a lehetőségeink, az ürességtől kongó lobbi, vagy a túl kemény kihívások miatt nem tudunk velük rendesen élni. Égető szükség volna gép által irányított, ám utasításainkat végrehajtó csapattársakra.
Összességében, a Dungeon Defenders 2 kapcsán közel lehetetlen, hogy az embernek ne jusson eszébe a 2016-os Hitman kálváriája, hiszen a 47-es epizodikusan megjelenő kalandjainál is hónapokon keresztül egyik technikai hiba érte a másikat, ráadásul az egész programon érezni, hogy azoknak találták ki, akik hajlandóak több száz órát beleölni abba, hogy mindent kiismerjenek. Csakhogy, míg az IO Interactive munkájának gyümölcse egy, a maga területén egyeduralkodó és lényegesen kevésbé önismétlő cím, addig F2P akció-RPG-ből, vagy toronyvédős programból Dunát lehet rekeszteni. Ezzel együtt, ha a Trendy-nél kijavítják a hibákat, kissé lazábban állnak az extra játékmódok elérésének kérdéséhez, és egy kicsit színesebbé teszik a meccseket, hogy az ismétlődő elemekbe belehülyülő érdeklődők ne keressenek más elfoglaltságot, akkor a téma szerelmeseinek érdemes lesz egy pillantást vetniük rá. Az elsőre indokolatlanul magasnak tűnő pontszám oka, hogy ha éppen hajlandó működni, akkor egyetlen fillér kiadása nélkül is eltölthetünk vele 4-6 kellemes órát, mely során ha nem is ég ki az agyalapi mirigyünk a csúcsra járatott endorfintermeléstől, de panaszra sincs okunk.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. tomchee
2017.07.06. 13:24
De legalább a nő túlélte? *kappa*

Én coopban játszottam vele pár haverral és hugicámmal. Valóban nem lett brilliáns, de azért sokkal jobb mint 44%. Olyan 65% inkább reális.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!