iPon Cikkek

Dungeon Siege III – Az új generáció

Dátum | 2011. 06. 28.
Szerző | dragon83
Csoport | JÁTÉK

A 2002-ben megjelent Dungeon Siege a Chris Taylor által alapított Gas Powered Games első játéka volt. Bár sokan csak egy egyszerű Diablo klónnak tartották a programot (nagyrészt az is volt), az akkoriban igencsak szemrevaló grafikának és gördülőkény játékmenetének köszönhetően egy stabil rajongótábort alakított ki magának a játék. Hasonlóan kellemes fogadtatásban részesült a három év elteltével kiadott folytatás, illetve annak kiegészítő lemeze is. Ezt követően több mint fél évtizednek kellett eltelnie, hogy újból halljunk valamit a Dungeon Siege franchise-ról, sokan talán már nem is számítottak arra, hogy valaha folytatást kap a széria. Pont ezért elég meglepő volt, amikor a japán fejlesztő-kiadó óriás, a Square Enix bejelentette, hogy a szerepjátékokban jártas, számos folytatást készítő Obsidian újabb DS játékon dolgozik. A rajongók első reakciója nem minden esetben volt pozitív, hiszen egyrészt nem az eredeti fejlesztők kezébe került játék, másrészt az Obsidian sem arról híres, hogy bugmentes, stabil programokat ad ki a kezei közül. Az optimistábbak viszont üdvözölték az új fejlesztőt, hiszen a hibák ellenére az Obsidian mindig képes volt új ötleteket beépíteni az általa készített folytatásokba, és javítani az eredeti játékmeneten.

A környezet nem lett éppen csúnya
Teljes átalakulás

Mielőtt mélyebben is belemerülnénk a DS3 bemutatásba, érdemes megvizsgálni, hogy mennyire hasonlít ez a folytatás a korábbi részekhez. A széria első részei PC-re lettek fejlesztve, nem meglepő tehát, hogy játékmenetük is ennek megfelelően lett megalkotva. Az irányítás egérre és billentyűzetre volt optimalizálva, kissé rosszindulatúan akár azt is mondhatnánk, hogy egy egyszerű klikkelőbajnokság volt a játék, amit feldobtak a különféle képességek, varázslatok használatával a hajdani fejlesztők. A hangsúly - mint minden akció-rpg-nél (bár a DS széria inkább a hack&slash kategóriába tartozik a non-stop gyakás miatt) - a tengernyi looton, valamint a karakterünk fejlesztésén volt, és nem a középszerű történeten. Ami a harmadik részt illeti, kár tagadni, hogy a játék elsősorban a konzolokra készült, és hiába nyilatkozták a fejlesztők, hogy a PC-s verzióra is nagy gondot fordítanak, ez sajnos nem így lett (erre később még visszaérünk). A Dungeon Siege 3 már nem nevezhető Diablo klónnak, sokkal inkább hasonlít a Baldur’s Gate: Dark Alliance-re, mint a Blizzard klasszikusára. Aki nem lenne képben, az említett Dark Alliance egy PlayStation 2-re megjelent hack&slash volt, melynek egyik részét érdekes módon az a Black Isle készítette, aminek romjaiból az Obsidian is alakult. A fentiek fényében tehát értelmetlen összehasonlítani a DS3-at a korábbi részekkel, így a továbbiakban el is tekintünk ettől.
 

Ez persze nem jelenti azt, hogy semmi köze nem lenne a játéknak elődeihez, bár ez a hasonlóság kimerül a közös háttértörténetben és pár utalásban. Meglepő módon egy hack&slash-hez képest nagyon sok könyvet, feljegyzést találhatunk a Dungeon Siege 3-ban, amik extra információkat nyújtanak a világról és a küldetésekről. A DS2-höz hasonlóan elég sok párbeszéd van a játékban, amiket a mai szerepjátékokban egyre gyakoribbá váló kör alakú dialógusmenün keresztül bonyolíthatunk le. Természetesen, mint minden Obsidian játékban, döntéseink itt is következményekkel járnak, és bár nem olyan komplex a program e része, mint például a Witcher 2-ben, azért kis mértékben befolyásolhatjuk a történet alakulását. A sztori ezúttal is egy Ehb nevű királyságban játszódik, amelyet hosszú ideig a Farmer (az első játék hőse) által alapított 10. légió védelmezett. Ám idővel Ehb uralkodója paranoiássá vált, és a légió ellen fordult, ami odáig fajult, hogy bezáratta annak rendházait. Nem sokkal ezután a királyt meggyilkolták, az embereknek pedig nem kellett sok, hogy a légiót kiáltsák ki bűnösnek. Tagjait lemészárolták és árulónak bélyegezték, épületeit pedig felgyújtották. De nem sikerült végleg elpusztítani őket, mivel akadtak túlélők, akik megőrizték a légió eszméit, és célul tűzték ki, hogy újjáépítsék seregüket. A játékos egy ilyen túlélő bőrébe bújhat bele, ha belevág a körülbelül 9-10 órás kalandba. A sztori szempontjából nincs nagy különbség a karakterek között (néhány egyedi párbeszédet leszámítva), viszont képességeiket tekintve meglehetősen különbözőek, így más-más játékstílust képviselnek.

Egy-egy főellenség azért meg tudja izzasztani az embert
Újfajta játékmenet

Amint a bevezetőben említettük, a DS3 játékmenete alaposan megújult, de lássuk ez mit is jelent. A játékban szereplő négy karakter mindegyike két-két harcstílussal rendelkezik, amik között egy gombnyomás segítségével tudunk váltani akár harc közben is. Ezekkel később részletesebben is foglalkozunk, de annyit általánosságban elmondhatunk, hogy az egyik stílus mindig egy gyengébb, de gyorsabban használható változat, míg a másik egy erősebb, de lassabb forma, aminek használata során kissé sebezhetővé is válunk, mivel rés nyílik a védelmünkön. Minden stílushoz tartozik három képesség, melyek mindegyikének további három-három változatát fejleszthetjük ki. Szintlépésenként arra is van lehetőségünk, hogy ezek tovább erősítsük, illetve ha sokat használjuk őket, akkor egy idő után mesteri szintre fejlődnek. Ez még azonban nem minden, ugyanis vannak passzív képességek is (karakterenként 10), amiket meg lehet tanulni, majd a későbbiekben fejleszteni. Ezek bónuszt adnak például a védelemre, a kritikus sebzésre, vagy akár a gyógyulásra. Utóbbinál érdemes megjegyezni, hogy többé nincsenek gyógyitalok, fókuszitalok (a mana megfelelője), hanem az ellenfelekből „kipottyanó” zöld és kék gömböket kell felszednünk. Hasonló ez a rendszer ahhoz, mint amit a Diablo 3-ban fogunk látni. Nagy szerepe van a védekezésnek is a játékban, ugyanis míg a korábbi Dungeon Siege-ekben kizárólag a páncélunk, pajzsunk statisztikája döntötte el, hogy megsebeznek-e, most már nekünk is aktívan ki kell vennünk a részünket ebből. Lehetőségünk van védekező pozícióba állni, amely során nem sebződünk (de fókuszpontot veszítünk), illetve el is tudunk gurulni, ugrani a támadások elől. Utóbbit találtunk a leghasznosabbnak, hogyha bekerítenek az ellenfelek, ajánlott minél hamarabb kimenekülni a kardcsapások sűrűjéből. A különféle képességek helyes használatával nagyon látványos és akciódús csatákat lehet vívni a játékban, az egyetlen dolog ami ezt megakadályozhatja, az az elbaltázott PC-s irányítás. Sajnos a karakter és a kamera mozgatása egérrel és billentyűzettel meglehetősen nehézkes, sokszor nem abba az irányba támad a hősünk, amerre szeretnénk, és a védekezés sem a legegyszerűbb. Különösen fájó ez annak fényében, hogy a fejlesztők az interjúk során biztosították a PC-s közönséget, hogy odafigyelnek a játék e részére. Bár kaptunk ígéretet arra, hogy javítani fogják az irányítást, egyelőre jobban járunk, ha gamepadet használunk. Azzal ugyanis teljesen problémamentes, és igazán élvezetes a játékmenet.

A légió tagjai

Most lássuk ki az a négy szereplő, akit irányíthatunk a játék során. Harcosunkat Lucas Montbaronnak hívják, akinek felmenői a 10. légiót szolgálták. Képes egykezes kardot és pajzsot, valamint kétkezes hardot is használni (ez az ő két stílusa), amik közül különösen az utóbbi hatásos, mivel gyorsan meg lehet vele ritkítani a nagy tömegben támadó ellenfeleket. Második karakterünk Anjali, aki egy archon, aki a légiót szolgálja. Ő egy tűznek parancsoló lény, aki képes támadni emberi és tűz formában is, ráadásul meg tud idézni egy tűzsakált, ami nagy segítséget nyújt a nagyobb harcokban. Mivel a Dungeon Siege 3 egy steampunk világban játszódik, nem meglepő, hogy a mágia mellett vannak gépek, lőfegyverek is. Egyik karakterünk, Katarina is előszeretettel használja a pisztolyokat, puskákat, ennek megfelelően ő a mi távolsági harcosunk. Nála is ki lehet fejleszteni egy képességet, amivel meg tudunk idézni egy segítőtársat, az ő esetében egy démoni kutyát. Végül, de nem utolsósorban irányíthatjuk Reinhartot is, aki a mágiát részesíti előnyben, és több olyan varázslata van, amivel csapdát állíthatunk az ellenségnek. Egyjátékos módban legfeljebb két fős lehet a csapatunk (viszont bármikor lecserélhetjük társunkat), és a két tag közül csak a sajátunkat irányíthatjuk közvetlenül, a másik az AI kezében van. A Dungeon Siege 3-ban meglepően jól sikerült a mesterséges intelligencia, társunk nem ragad be, jól használja a képességeit, és szükség esetén fel is támaszt minket. Annyira hatékonyan harcol, hogy szégyenszemre a mi karakterünk többször harapott a fűbe, mint ő, és bár nem irányíthatjuk szabadon a társunkat, képességeit és felszereléseit ugyanúgy nekünk kell testreszabni, mint a saját karakterünknek.

A hack&slash-ek központi eleme: a loot
A feketeleves

Bár a PC-s irányítás nem lett az igazi, nálunk mégsem az vágta ki a biztosítékot, hanem a többjátékos mód hibája. A Diablo óta tudjuk, hogy az effajta játékok más emberekkel együtt játszva nyújtják a legnagyobb élményt, és a Dungeon Siege 3 is rendelkezik egy korrekt kooperatív móddal, amelyben 4 fő együtt tolhatja végig a sztorimódot. A játékot azonban közel élvezhetetlenné teszi a szörnyű kamera, amit multiban se fel-le mozgatni, se dönteni nem lehet, csak forgatni. Ez azért nagy probléma, mivel a kamera úgy van beállítva, hogy az összes karaktert egyszerre mutassa a képernyőn, ráadásul még nagyon rá is közelít a csapatra. Így meglehetősen keveset látunk a környezetünkből, harc közben pedig előfordulhat, hogy nem tudunk odamenni egy lényhez, mivel akkor karakterünkkel kilépnénk a közös képernyőről, ezt pedig a gép nem engedi. Érthetetlen, hogy egy online multinál miért kell az egész partit a képernyőre rakni, ahelyett, hogy mindenki csak a saját karakterét látná.
 

Evezzünk ismét kicsit békésebb vizekre, és beszéljünk az Obsidian által fejlesztett Onyx játékmotorról, melyen évek óta dolgozott a cég, és ami a Dungeon Siege 3-ban debütált. A korábbi, bugokkal fertőzött Obsidian játékok esetében sokan azt hozták fel a stúdió védelmében, hogy mindig egy külsős, nem minden esetben tökéletes játékmotorral kellett dolgozniuk. Az Onyx-szal az Obsidiannak itt volt a lehetősége, hogy végre bebizonyítsa, hogy képes polírozott játékot csinálni, ha megfelelő háttér áll mögötte. Szerencsére a fejlesztők átmentek a vizsgán, mivel a Dungeon Siege 3 a cég eddigi legstabilabb, programhibáktól mentes játéka lett. Összességében a látványra sem lehet panaszunk, főleg ha a környezetet nézzünk. Szín- és részletgazdag világot alkottak a fejlesztők, amiben öröm kalandozni, egyedül azt sajnáltuk, hogy meglehetősen lineárisak a térképek, hiszen legtöbbször csak egy csőben megyünk előre, és nincs helye a felfedezésnek. Az arcmodellek kidolgozottsága is hagyott bennünk egy kis hiányérzetet, ugyanis azok meglehetősen élettelenek lettek, nélkülözve mindenféle mimikát. Valójában ez csak a párbeszédeknél tűnik fel, de ott látni fogjuk, hogy mindenki csak bámul maga elé, és csak az ajkaik mozognak. A hangok korrekten sikerültek, mert bár van néhány gyengébb színészi teljesítmény a szinkronhangok között, a kellemes háttérzene kárpótol minket érte.

Ilyen az, amikor megrohannak a rajongók
Be kell vallanunk, kissé vegyes érzelmekkel fejeztük be a Dungeon Siege harmadik részét. Hatalmas multis meccsekre készültünk, ám a szörnyű kamera miatt nagyon hamar elment a kedvünk a játék ezen részétől. Az egyjátékos módot akciódús játékmenetének köszönhetően viszont az első percétől az utolsóig élveztük, így összességében egy erős közepes értékelést tartottunk helyénvalónak.


Platformok: PC, PlayStation 3, Xbox 360
Tesztelt platform: PC
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

25. anubys
2011.06.28. 22:08
Számomra elég nagy csalódás lett. Az első két részt nagyon szeretem, de sajnos ez már csak a címében emlékeztet az elődökre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. G-Doe
2011.06.28. 22:45
Öcsém, mielőtt megírod a cikket legalább utánnajárnál az adatoknak. Már az első mondat hibás. Tovább nem is olvasom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. dragon83
2011.06.28. 23:02
Öcsém, nem kell mellre szívni, elgépelés volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. vektorzs
2011.06.29. 00:03
Öcsém, de jó hozzászólásokat olvasgatni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. nightmare1...
2011.06.29. 00:24
Féltem, hogy egy ősrégi PC-s címet konzolra is ráeresztenek, és úgy érzem, félelmem nem volt alaptalan... A demo meggyőzött, hogy ez már nem ugyanaz, mint régen...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Stormrage
2011.06.29. 00:56
Tetszett a játék, első részt szerettem, sokat toltam hálóban is, nagyon tetszett a fejlődés rendszere, minnél többet használtam egy adott képességet, az fejlődött, nem a talentek vagy leveluponkénti pontok határozták meg, hogy most mage vagy harcos leszek... noha DS3-ban ez nincs így, ettől függetlenül annyira nem rossz, viszont az irányítás valóban idegesítő, de ígértek hozzá javítást PC-re.

összességében a 3 nem rossz játék, bár én még korainak érzem, hogy kiadták, pont az ilyen apró de annál bosszantóbb dolgok, mint ez az irányítás, mivan? pc-re nem voltak béta teszterek? a történet amúgy nem rossz, különösen örülök a sok rpg-s elemnek a hack&slash mellé, bár a játék újrajátszhatósági potenciálja nemtúl nagy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Gabor58
2011.06.29. 09:06
Azt nem értem, hogy ha a csillagos értékeléseknél 7 pontot adtatok, az összértékelésnél hogy jött ki 75% ?

Szerintem úgy lenne helyes ha a részértékelések átlagából kijönne az összértékelés.
Másrészt meg szerintem a hangzás és látvány simán lehetne 8, hisz ti is írtátok , hogy a grafika jó és a tájak is változatosak, meg a szinkronhangok rendben vannak, a háttérzenék meg jók. És persze így még ki is jönne az átlag 7.5.

A másik dolog, amibe belekötnék az a 9-10 óra játékidő.
Nekem valamivel több mint 14 óra volt a játék, bár igaz, hogy megcsináltam minden mellékküldetést , de akkor is én nem vagyok olyan fajta aki sokáig leáll nézni a tájat meg olvasgatni a történetet. Szóval szerintem a játékidő bőven 10 óra fölött van még ha nagyon sietünk is. Így inkább 12-13óra lenne a reális szerintem.
A cikk többi részével nagyjából egyetértek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. magerg
2011.06.29. 09:17
Cső pályák, ellenfelekből kipotyogó "bogyók" ... úgy látszik ez a játékstílus is degenerálódik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Leon121
2011.06.29. 09:33
Azért a cső pályákat kifogásolni pont egy Dungeon Siege esetében kissé butaság. Emlékezetem szerint az első rész a valaha volt egyik leglineárisabb, legzártabb akció-RPG volt, de a második részben is csak néhány (általában mellékküldetéshez kapcsolódó) leágazás erejéig lehetett elkanyarodni a megszabott útról.

Az ellenfélből potyogó "bogyók", nos, megint csak az előző két részt tudom felhozni: ott szinte végtelen mennyiségben álltak rendelkezésre gyógyitalok, így csak időről időre meg kellett nyomni egy H gombot, és a rászoruló karakterek már itták is az italt. Most komolyan ez az egy gombnyomás hiányzik? Lehet helyette kattintani a golyóra, ami kiesett.

Cserébe kaptunk egy intenzívebb, blokkolásra, kitérésre is építő harcot, egy szerintem korrekt karakterfejlesztést (már amennyit a demóból láttam), meg kicsit erősebb RPG-részeket. Szerintem jól hangzik, jó eséllyel meg fogom venni egyszer. Degenerálódásról beszélni meg egy olyan játéknál, aminek első részét úgy tudtuk játszani haverral LANon, hogy ő csak követett engem, mással beszélt játék közben, a hőse meg gyakorlatilag automatikusan megcsinált mindent a beállított viselkedésnek megfelelően... nos, szerintem ahhoz képest még inkább fejlődés is tapasztalható.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. dragon83
2011.06.29. 10:01
Gabor58, értékeléseknél sosem pontos átlagot számolunk, +/-5 %-ot még változtathatunk rajt. Egyszerűen azért, mert vannak játékok, amik például összességében jó, élvezetes programok, hiába nem olyan kidolgozottak az egyes elemeik (pl grafika, hang). És persze ez lehet fordítva is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. lorddiablo
2011.06.29. 11:25
Aki esetleg gondolkodik a kipróbálásán, adok még néhány szempontot a negatívakhoz:

- Ahogy korábban is említették: cső pályák, ha letérsz az útról, akkor biztos kincsesládá(k)ba botlasz.
- A karakterek nem nevezhetőek át
- Nincs az, hogy a karakter megmarad, viheted nehezebb szinten, keményebb ellenfelek ellen. Egyszerűen ha megölted az utolsó ellenfelet, akkor kidob a főmenübe és ennyi.
- Nagyon rövid játékmenet
- A brutal nehézség sem olyan "brutal"
- Nem valami izgalmas történet
- Van quest tracker, azaz az "R" gomb megnyomásával utat mutat, hogy a küldetéshez merre is menjünk
- Nem tudtam megtalálni a billentyűparancsok személyre szabását, ami fájó pont - lehet, hogy én voltam az ügyetlen
- Sokszor túl sötét helyek - na itt is van általában kincs, csak találd meg
- A terep és a gyógygömbök alapján akár azt is gondolhatjuk, hogy a bemutatott diablo 3 gameplay videókat felhasználva a lehető legtöbb újítást beletették
- A végén túl sok unique cucc esik a nyakunkba, melyek az utolsó kereskedőnél is tonnaszám fellelhetőek
- A cuccok tulajdonságairól nincs segédlet. Azt mindenki tudja, hogy az armor és a block mit ad kb., az attackra rá lehet jönni, hogy a sima sebzést erősíti. A will a képességét, ez sem nagy meglepetés még. De hogy mi az a retribution, stagger, doom, warding, agility, chaos: vampire/fire/ice/... Ezekről a játék nem ad felvilágosítást, hogy mit hogy hova számol. Pl. a chaos tulajdonságok gondolom olyanok, mint a diablo2-ben az elemental sebzések, csak úgy hozzáadja a sebzéshez. De csak DPS-t tudunk nézni, oda érdekes módon nem számítja még bele ezek értékét.
- Elronthatatlan küldetések
- Straight forward - nem kell gondolkodni sem, mindig jó választ adsz, bármit választasz
- Nincs negatív influence a segítőknek
- Nem lehet egyszerre mind a 4 segítőt használni, hiába van, de még csak át se lehet váltani, mint a ds2-ben, hogy most kicsit azzal vagy
- A varázsló egyértelműen a leghasznosabb segítő, ám túlzottan későn csatlakozik, így az influence nem maximalizálható ki vele
- 9 képesség, ami 20. szinten mind elérhető, ezért csak a sorrendet tudod megválasztani, hogy melyiket mikor tanulod meg, hiányzik a "szakosodás"
- A képességek erősítése némely esetekben túl egyértelmű
- Bossok és minden erősebb ellenfél a kitérés (space+előre) paranccsal könnyen legyőzhető
- A játék 3/4 részénél esett le a jó tutorialoknak köszönhetően, hogy van öngyógyítás - itt megjegyzem ismét, hogy csak brutalon vittem

További jó játékot!

Előre is bocsánat, ha valami nagy böszmeséget is beleírtam, amit a saját lámaságom eredményezett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Joco1114
2011.06.29. 12:42
loddiablo: a cuccok tulajdonságai a Súgóban szépen le vannak írva. A többi stimmel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Joco1114
2011.06.29. 12:42
lorddiablo: a cuccok tulajdonságai a Súgóban szépen le vannak írva. A többi stimmel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. dragon83
2011.06.29. 12:54
Erre reagálnék (hú ez hosszú lesz):
"- Ahogy korábban is említették: cső pályák, ha letérsz az útról, akkor biztos kincsesládá(k)ba botlasz."
Ez így van, de hát a DS mindig elég lineáris volt.

"- A karakterek nem nevezhetőek át"
Miért lenne erre szükség? A sztori amúgy is sokkal karaktercentrikusabb, mint a korábbi részek, a párbeszédeknél is sokszor mondják a karakter nevét.

"- Nincs az, hogy a karakter megmarad, viheted nehezebb szinten, keményebb ellenfelek ellen. Egyszerűen ha megölted az utolsó ellenfelet, akkor kidob a főmenübe és ennyi."
Igaz.

"- Nagyon rövid játékmenet"
Relatív. Legalább 10 óra, de ahogy alább olvasom, valakinek majdnem 15 óra. Ez távol áll a nagyon rövidtől.

"- Nem valami izgalmas történet"
Igaz, nem túl kiemelkedő, de nem rosszabb, mint az átlag. Van benne pár érdekes dolog.

"- Van quest tracker, azaz az "R" gomb megnyomásával utat mutat, hogy a küldetéshez merre is menjünk"
Van, de tőled függ használod-e.

"- Nem tudtam megtalálni a billentyűparancsok személyre szabását, ami fájó pont - lehet, hogy én voltam az ügyetlen"
Sajnos tényleg nem lehet átállítani. HÁt igen, az elrontott PC-s irányítás.

"- Sokszor túl sötét helyek - na itt is van általában kincs, csak találd meg"
Ezt nem értem. Talán a monitor beállításán kéne változtatnod.

"- A terep és a gyógygömbök alapján akár azt is gondolhatjuk, hogy a bemutatott diablo 3 gameplay videókat felhasználva a lehető legtöbb újítást beletették"
A gyógygömbök tényleg megtalálhatóak mindkettőben. De ezt sem a Diablo találta fel, mert például a God of War és a Devil May Cry is használja (mégha más stílusúak is azok a játékok)

"- A végén túl sok unique cucc esik a nyakunkba, melyek az utolsó kereskedőnél is tonnaszám fellelhetőek"
Annyi pénzed úgy sincs, hogy a kereskedőnél minden jó cuccot megvegyél, szerintem jó, hogy lootként fel lehet szedni őket.

"- A cuccok tulajdonságairól nincs segédlet. Azt mindenki tudja, hogy az armor és a block mit ad kb., az attackra rá lehet jönni, hogy a sima sebzést erősíti. A will a képességét, ez sem nagy meglepetés még. De hogy mi az a retribution, stagger, doom, warding, agility, chaos: vampire/fire/ice/... Ezekről a játék nem ad felvilágosítást, hogy mit hogy hova számol. Pl. a chaos tulajdonságok gondolom olyanok, mint a diablo2-ben az elemental sebzések, csak úgy hozzáadja a sebzéshez. De csak DPS-t tudunk nézni, oda érdekes módon nem számítja még bele ezek értékét."

Főmenű --> Help topics -->minden részletesen leírva, vagy RTFM!

"- Elronthatatlan küldetések"
Hát hogyne tudnád elrontani. Ha meghalsz máris elrontottad.

"- Straight forward - nem kell gondolkodni sem, mindig jó választ adsz, bármit választasz"
Ez egy hack&slash, sosem akart komoly RPG lenni (és nem is volt sosem).

"- Nincs negatív influence a segítőknek"
Igaz.

"- Nem lehet egyszerre mind a 4 segítőt használni, hiába van, de még csak át se lehet váltani, mint a ds2-ben, hogy most kicsit azzal vagy"
Singleben tényleg nem lehet használni mind a négyet egyszerre. Nem lehet átváltani? Karakter menü --> Party --> menet közben váltasz a társak között. A saját karakteredet értelemszerűen nem lehet átváltani, furcsa is lenne, amikor a sztori, átvezetők hozzá vannak igazítva.

"- A varázsló egyértelműen a leghasznosabb segítő, ám túlzottan későn csatlakozik, így az influence nem maximalizálható ki vele"
Nekem például Anjali volt a leghasznosabb, nem a varázsló.

"- 9 képesség, ami 20. szinten mind elérhető, ezért csak a sorrendet tudod megválasztani, hogy melyiket mikor tanulod meg, hiányzik a "szakosodás"
A 9 alapképesség mind megszerezhető, de utána mindegyiket tovább kell fejleszteni, annak pedig csak töredékét tudod egy végigjátszás alatt kimaxolni.

"- A képességek erősítése némely esetekben túl egyértelmű"
Ezt nem értem.

"- Bossok és minden erősebb ellenfél a kitérés (space+előre) paranccsal könnyen legyőzhető"
A játék tényleg nem túl nehéz, de azért jó párszor meg lehet halni. Ügyesség kérdése.

"- A játék 3/4 részénél esett le a jó tutorialoknak köszönhetően, hogy van öngyógyítás - itt megjegyzem ismét, hogy csak brutalon vittem"
Khm-khm, talán nem ártana elolvasni a skillek leírását.

A leírtakban tényleg van pár olyan dolog, ami negatívum, de sok dolog szerintem nem feltétlenül az.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Zoe01
2011.06.29. 15:35
Nagyon jó játék lett ez a DS3 szerintem, tényleg csak a Co-op-os kamerás dolgot sajnálom. A gamepad meg már alap periféria (vagyis kellene, hogy legyen) egy játékosnál. Én játszottam az első két résszel, de ennek a játékmenete valamiért nekem sokkal jobban bejön.

A Diablo játékok valamiért soha nem tudtak lekötni (meg úgy általában ezek a Hack&Slash cuccok nagy része sem), mindig meguntam őket egy idő után. Emlékszem mikor anno mindenki a Diablo 2-re "csöpögött", nem értettem, hogy mi ez a nagy rajongás, én inkább az akkortájt megjelent IWD 1-et toltam (bár nem ugyanaz a stílus, de az is inkább az akció felé megy). Ez a lootolás dolog szerintem egyáltalán nem fun az ilyen játékokban (DS3-ban sem), mert ha miden egyes méteren új (s általában jobb) cuccokat találsz, úgy pont, hogy a sikerélményt veszik el a játékostól. Emlékszem mekkora királyság volt BG2-ben, mikor végre sikerült megszereznem az összes hozzávalót egy páncélhoz. Na de mind1, hát nem vagyunk egyformák, na.

A DS3 után már egyre jobban furdal a kíváncsiság, hogy milyenek is lehetnek ezek a BG Dark Alliance játékok, elvileg azok is hasonló szellemben készültek.

Még annyit a cikkhez, hogy a grafika szerintem megérdemelt volna egy 8-ast, nagyon faja lett ez az új engine. A karaktermodellek tényleg nem a legjobbak, de a többivel nincs gond szerintem. Remélem igazak a pletykák, s tényleg - ezzel az engine-nel - készül az IWD3. Én nagyon örülnék neki!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. lackoo1111
2011.06.29. 15:36
Én inkább 50%-ot adnék rá .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. lorddiablo
2011.06.29. 16:26
dragon83:

A végére maradt 130 000 pénzem, így minden fontos dolgot meg tudtam venni a kereskedőktől.

A tűzcsajjal mentem, ezért a varázslót emeltem ki. A segítőváltást meg azért megtaláltam.

A fényerővel kapcsolatban eleve felajánlja a gamma beállítását, ami pozitívum. Amúgy nem a monitorral volt a gond, de pár helyen tényleg kevés a háttérvilágítás.

Az egyértelmű képesség fejlesztés alatt értem pl., hogy az egyik a kutyának ad hp-t, a másik meg sebzést ad rá. Tekintve, hogy a legjobb taktika mindig az, hogy magadra húzod az ellenfelet, majd menekülsz és visszalősz néha, az összes segítő élete már majdnem irreleváns. Ha mégis leszedné rólad, akkor úgyis 2-3 nagy képességgel visszaveszed magadra.

Még egy negatívum: ha meghalsz és folytatod a legutóbbi save game helytől, akkor szörnyek garmadái is körülvehetnek akár. Nem nagyon figyeltek arra, hogy a betöltésnél azért ne reflexből ütni kelljen. Jó, legtöbb pont tényleg tiszta. De azért akad 1-2 ilyen.

Pár dologban tényleg én voltam a láma, bocsi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. dragon83
2011.06.29. 17:28
130.000 pénzed volt a végére? Hűha, az szép összeg. Nekem alig volt a végén, igaz én amint összeszedtem valamennyit, rögtön mentem elkölteni az összeset a kereskedőknél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Kismenyus
2011.06.29. 19:26
Nekem nagyon nem tetszett, és most már kicsit tartok a Diablo 3-tól is... oké, hogy más kávéház a Blizzad, de akkor is. Bár remélem az nem lesz ennyire vacak, mert az 1-2 örök kedvenc
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. lorddiablo
2011.06.29. 23:34
Nem vettem végig semmit, mert a 2-3 képességgel jobb cuccok nem érik meg szerintem. 1-2 helyen, ahol adtak narancssárgát és jó is volt, ott megvettem. Viszont mindent eladtam kereskedőnél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. noPublicFG
2011.06.30. 00:36
Zoe01 Van billentyűzetem, egerem, kormányom, és Joystick-em. Nem akarok és nem is terveztem gamepadet vásárolni. PC-n játszom, legyen megfelelő PC-re a kezelés.
A "kreatív" játékfejlesztők meg rájöhetnének, hogy a billentyűzet+egér százakárhány gombjában több a lehetőség, mint egy gamepad 14gomb+analóg kombójában.
Nonszensz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Zoe01
2011.06.30. 07:23
noPublicFG - egy DS3 stílusú (hack&slash) játékhoz minek 14 gomb?

De nem is a gombok száma lényeg, hanem az, hogy az analóg karokkal a mozgàs és kamera együttes használata sokkal egyszerûbb. Billentyûzettel sokkal körülményesebb az egész.

Manapság amúgy is van jó pár olyan (ami nem FPS vagy RTS) stílus, amikhez érdemes (legalábbis észszerû) Gamepadet használni.

Gamepad már akkor létezett a PC-hez, amikor még nem volt téma ez a "PC-Konzol portos" dolog. A Gamepad használata nem degenerációs tényezô...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. dabor
2011.06.30. 16:51
és azt hol lehet bekapcsolni hogy gamepad-el mehessek? sehol sem találom
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Magon
2011.06.30. 17:52
Igazából akik PC-s Dungeon Siege 1-2 folytatást vártak (és nem olvastak előre semmit a játékról ), azok csalódhattak benne igazán, a BGA szintet hozza ez is, azaz jó közepes, nem évszázad játéka. Egyébként a múlt finom mindent feledtető homálya erősen rávetül az első két Dungeon Siege-re, jó kis game-k voltak, de a legtöbb probléma, ami ez ellen fel van hozva (csőjáték, semmikülönös story, feleslegesen sok loot, stb) ezek mind-mind ott is megvoltak. Őszintén szólva nem érzem ezt a részt annyival rosszabbnak, mint a többit, bár egyetértek a cikk írójával, hogy inkább a BGA-szekkel érdemes összehasonlítani, és akkor nagyjából reális ez a 75%, én a vajszívem (és xboxom, amire natív ) miatt akár a 80-at is megadnám, többet azért nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. dragon83
2011.06.30. 22:37
dabor, az optionsben van olyan, hogy gamepad support, azt kapcsold be. Viszont ha nem Xbox-os a gamepadod, akkor a Microsoftnak hála modolni kell a játék. A vibmod progit kell használni. Nagyon egyszerű a használata, keress rá a Google-ben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!