iPon Cikkek

Dungeonland: Valóságshow, kicsit másként

Dátum | 2013. 02. 19.
Szerző | Chocho
Csoport | JÁTÉK

Kooperatív játékkal tele a padlás, így nem igazán ért meglepetésként a Paradox-féle Dungeonland feltűnése, mely egy négy (bár inkább három, de erről később) főre szabott multiplayer-kaszabolás a Diablo és a Torchlight nyomdokain. Csak épp leegyszerűsítve, lesavazva, nehogy belezavarodjon az ember a kissé együgyű játékmenetbe, melyhez az égvilágon semmi más nem kell, mint pár steames cimbora, akik hajlandók pénzt kiadni egy egyedül teljességgel élvezhetetlen programért. Ebből a mondatból talán kiderül, hogy a Dungeonland nem egy jó játék – ugyanakkor mégis ajánlható, főleg, ha könnyed, de kihívásban gazdag szórakozásra vágyunk egy hosszú téli estén.

És itt még kevés ellenfél van a képernyőn
Várbörtön-show

A Dungeonland „története” szerint egy fantasy világ valóságshow-ján veszünk részt, mint hivatásos világmegmentő hősök. A játék lényege, hogy ádáz szörnyetegek ezrei feszülnek derék csapatunknak, a cél pedig a puszta túlélés és a helyszínek végének elérése. Időnként egy-egy bosszal is összefutunk, közben pedig a hullámokban ránk törő ellenfelekkel birkózunk. Nem nagy sztori, igaz, ehhez a játékhoz nem is kell több, hisz a fejlesztésért felelős Critical Studiót inkább a játékélmény csiszolása kötötte le.

A Dungeonland kétféle fő játékmóddal kecsegtet, melyek három, illetve négy főre lettek tervezve. Amennyiben csak végig szeretnénk darálni a kampányt, két barátunkkal közösen vághatunk neki a nagy útnak. Ha viszont az egyikünk szívesen vállalná a szerepjátékokból ismerős játékmester szerepét, egy külön erre kihegyezett módban, negyedik főként felelhet a szörnyek folyamatos özönéért. Bár utóbbi opció jól hangzik, sajnos a Dungeonlandnek nem áll jól az aszimmetrikus játéktervezés: a Dungeon Maestro Mode-ot uraló várúr szerepe kevés jutalmat ígér, mindössze a gőz kieresztése és pár aranytallér jár a csapdák és ellenfelek taktikus elhelyezéséért. Ráadásul ez esetben a negyedik vállalkozó haver kiszorul a hősi manírokból, ergo a kooperatív móka számára magányos élménnyé válik. Ugyanakkor az egyre durvább trükköket feloldó kártyák megvásárlása és a bossok közvetlen irányítása (!) megér egy misét, szóval ha nem is tökéletes a játékélmény, kuriózumnak mindenképp az.

A játék igazi fókusza tehát a három főre szabott kampány, mely a maga egyszerűségében jó móka. A pályák szigorú sorrendben követik egymást, mi pedig három nehézségi fokozat közül választva (Hard, Harder és Impossible – bizony, normál vagy könnyű nincs, és ezeket még challange-ekkel nehezíthetjük) verekedjük végig magunkat rajtuk. Lezárás nincs, amennyiben az összes szintet bejártuk, az egész kezdődik elölről, szóval csak a nyers akcióra helyeződik a hangsúly. A helyszínek igyekeznek változatosak lenni, egy középkori vásártól egy dilis vidámparkon át, egészen a játék csúcspontját képző arénákig mindenütt megfordulunk, a játékmenet azonban alig fejlődik valamit. A pályán lila színű kukacok jelennek meg, melyek spawn-pontokként funkcionálnak a szörnyek számára. Míg le nem verjük őket, az ellenfelek végtelen mennyiségben termelődnek, szóval a leghatékonyabb taktika kimerül a figyelemelterelésben, míg egy társunk szétkapja a vigyorgó hernyókat – és ez megy végtelenségig. A főellenfelek feldobják ugyan a programot, de egyrészt túl kevés van belőlük, másrészt sok esetben túl sok előnyre tesznek szert, így inkább idegesítők, mint szórakoztatók.

Sajnos a megvehető cuccok többsége dísznek van
Kasza(b) Tibi
Persze nem lenne félig-meddig Diablo-klón a Dungeonland, ha nem választhatnánk háromféle karakterosztály közül. A klasszikus harcos, mágus és zsivány kasztok viszonylag jól kiegészítik egymást, a karakterek pedig, bár nem szereznek tapasztalati pontokat, a pályákon talált aranyból egyre masszívabb felszerelést vásárolhatnak maguknak. Van itt minden: római légiós-páncél, különféle balták és szuronyok, sőt, a játék igyekszik vicces lenni, így akár Elvis ikonikus fehér fellépő ruháját is magunkra ölthetjük.

Ez pedig mind szép és jó, de sajnos a program sehol sem tájékoztat róla, hogy melyik megvett cucc mit csinál, mennyivel erősebb, mint ami korábban nálunk volt, esetleg jár-e érte valami extra (megsúgom: a megvehető holmik többsége semmi technikai előnnyel nem jár, egyszerűen csak dísz). Szóval egyedül a felszerelés árából lehet következtetni az erejére, ez pedig sok esetben csalóka, hisz például a dárda észrevételeim szerint fele olyan jó fegyvernek sem minősül, mint a harcoshoz alapból járó kalapács. Okosan tehát csak a szintén pénzért vehető skillekkel tervezhetjük meg a stratégiánkat. Ezek között akadnak egész jók is, például a speciális támadást gyorsító képesség, vagy a gyógyítás a varázslók esetében. Sajnos azonban nincs valami sok, így a lehetőségek tárháza aggasztóan szűkös.

Hárman, háromféle karaktert irányítva el lehet szórakozni a Dungeonlanddel, ilyenkor annyira nem feltűnők a kiegyensúlyozatlanságból eredő hibák, sőt, az ember hajlamos belefeledkezni a folyamatos, csupán pillanatnyi szünetekkel operáló darálásba. Ellenben, ha csak ketten, vagy ne adj’ isten egyedül vágunk neki a programnak, ne számítsunk sok jóra. Sajnos a Dungeonland túl keményen bánik a magányos kalandorokkal, segítség nélkül már a második pályára sincs sok esély eljutni. Ugyan a két „üres helyet” ekkor az AI tölti be, viselkedésében nincs sok köszönet: önfejű, erőszakos, alkalmatlan a csapatmunkára és csak hátráltatja az embert. Amennyiben tehát nincs még legalább két haver, akit rábeszélhetünk a vásárlásra, a Dungeonland kidobott pénz.

A tehénszobor még egy finom pályaelem
Vasorrú bába


A Dungeonland látványvilága a humort helyezi előtérbe, szóval senki se számítson Crysist megszégyenítő effektorgiára. Az izometrikus kamera és a színpompás pályadizájn jól áll a játéknak, tetejébe pedig az animációkkal is minden nagyon rendben van. A helyszínek is elég jól néznek ki, de sajnos kevés van belőlük, és a játékmenet monotonitása miatt a mindössze 2-3 órás (!) végigjátszás alatt is bőven meg lehet unni őket. A zene és a hangok elmennek, utóbbiak a poénos beszólásokért megérnek egy misét, de semmi több. Sajnos technikai téren akadnak gondok, a Dungeonland tele van programhibákkal. A szörnyek néha nem jelennek meg és ezért lehetetlenné válik a továbbjutás; máskor az ajtók nem nyílnak ki és beszorulunk valahová; a főellenfelek HP-ja „elfelejt” csökkenni és még sorolhatnánk. Mindemellett pedig erősen ajánlott egy Xbox 360-as kontroller beszerzése, mert billentyűzettel és egérrel közel irányíthatatlan a játék.

S hogy mindezek ellenére miért kapott relatíve magas százalékszámot a Dungeonland? Nos, ki tudja, miért, de ha hárman összeülve vágunk neki, akár két-három menetet is le tudunk nyomni, mert közben elhülyéskedünk és nem kell komolyan vennünk a programot. Ez az egyetlen fegyvertény, ami eladhatja a Critical játékát, és ami miatt az unatkozó, LAN-partik korát visszasíró, de viszonylag kevés időből gazdálkodó játékosok meggondolhatják a vásárlást.

Értékelés: 5.5/10

Platform: PC

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!