iPon Cikkek

Dungeons&Dragons: Chronicles of Mystara

Dátum | 2013. 06. 30.
Szerző | dragon83
Csoport | JÁTÉK

Mielőtt a házi konzolok és számítógépes játékok megindultak volna világhódító útjukra, sok fiatal számára a játéktermek nyújtották az egyetlen lehetőséget arra, hogy kipróbálják a videójátéknak nevezett „új” őrületet. Az 1980-as és ’90-es években nem egy vajas zsemle ára tűnt el azokban az arcade masinákban, amelyek akkori szemmel nézve csúcsszuper grafikával és élvezetes játékmenettel kábították a közönséget. Legnagyobb számban a verekedős és versenyjátékok képviseltették magukat ezeken a gépeken, gondoljunk csak a Street Fighter, Mortal Kombat, vagy épp a Ridge Racer című alkotásokra. Népszerűek voltak a beat ’em up stílusú címek is, például a Capcom által készített Tower of Doom (1993) és a Shadow over Mystara (1996). Mindkét játék a Dungeons and Dragons világában játszódott, és annak idején elég pozitív fogadtatásban részesültek a játékosok részéről. Talán ezért is gondolta azt a Capcom, hogy érdemes lenne újra elővenni és egy kis modernizálás után újra piacra dobni a két programot, csak épp ezúttal a modern konzolokon és számítógépeken. De mennyire életképesek ezek a játékok ma, hiszen a Tower of Doom megjelenése óta 20 év telt el, ennyi idő alatt pedig rengeteg változott a játékipar.
Tower of Doom
A kicsivel több, mint négyezer forintért beszerezhető Chronicles of Mystara csomag tartalmazza mindkét, az imént említett Capcom alkotást, melyek között a főmenüben egy gombnyomással lehet váltani. Tartva magunkat az eredeti megjelenési dátumokhoz, elsőként a Tower of Doomba vetettük bele magunkat, amely egy kilenc pályából álló sztorimódot kínál számunkra. Történet terén nem érdemes sokra számítani, az arcade játékok sosem a kifinomult cselekményről voltak híresek, és ezen az új verzióban sem változtattak a fejlesztők. Egyszerű világmegmentős sztoriról van szó, és bár van néhány párbeszéd a játékban, azok nagyon sablonosra sikerültek. Koncentráljunk inkább a játékmenetre, amit akár egyedül, akár egy négyfős kooperatív mód keretében is kipróbálhatunk. A Tower of Doomban négy karaktertípus közül választhatunk (harcos, törp, elf, pap), melyek mindegyike más-más képességekkel rendelkezik. Nem csak az eltérő életerőre és a támadási formákra kell itt gondolni, hanem a használható fegyverekre és varázslatokra is, melyek miatt minden karakterhez egyedi játékstílus tartozik. Azt azért meg kell jegyezni, hogy a harcos és a törp kicsit elhanyagolt kasztoknak számítanak ebből a szempontból, hiszen ők csak a fegyvereiket (kard, balta, dobótőr és kalapács) használhatják, míg az elf és a pap ezek mellett különféle varázslatok közül is válogathatnak. Ettől függetlenül ez a változatosság meglehetősen egyedi volt a játék első megjelenése idején, és még ma is elég jól működik. Az alap fegyvereket leszámítva minden képesség fogyóeszköznek számít a harc során, de szerencsénkre a legyőzött ellenfelekből mindig csurran-cseppen valamilyen loot, amiből feltölthetjük a készleteinket, legyen az varázstekercs, fegyver, vagy a falvak boltjaiban vásárlásra használható ezüstpénz.
Arcade játékhoz méltóan a Tower of Doom igencsak komoly kihívásfaktorral rendelkezik (így annak idején jó sok aprót kellett a játékba szórni), különösen akkor, ha csak egyedül próbálunk a végére érni. A goblinok, zombik, sárkányok tömegesen támadnak ránk, időnként pedig komoly főellenségekkel is össze kell akasztanunk a bajszunkat, így nem ritka, hogy a hősünk elhalálozik. Ha a négyfős koop módban élvezzük a programot, akkor már jobban össze lehet dolgozni, így egy fokkal könnyebben vehetjük az akadályokat. Ugyanakkor nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy a modern verzióban már nincs komoly következménye a halálnak, hiszen végtelenszer nyomhatunk a folytatás gombra, nem kell pénzt szórni a gépbe. Ilyenkor azonnal feltámad a karakterünk, sőt, a képernyőn lévő ellenfelek életereje is komoly csapást szenved. Azt is megtehetjük, hogy a halált követően átváltunk egy másik karakterre, ha esetleg nem szimpatikus az eredetileg választott hős. Így tulajdonképpen képtelenség elakadni a Tower of Doomban, legfeljebb csak mi magunk morfondírozhatunk azon, hogy 30-40-szer fogunk újraéledni. Ennek a rendszernek köszönhető az is, hogy nagyon gyorsan végig lehet rohanni a sztorimódon, nekünk sem tartott három óránál tovább egy ilyen kaland.
Shadow over Mystara
Ha sikerült megmentenünk a világot a gonosztól, átválthatunk a Shadow over Mystara játékra, amely egyfajta folytatása az imént kivesézett Tower of Doomnak. Mivel játékmenetében 95%-ban megegyezik a két program, így most csak a különbségeket említenénk meg. A legfontosabb, hogy most már nem négy, hanem hat szereplő közül választhatunk a kaland elején, megjelent ugyanis a tolvaj és a mágus is a repertoárban. Előbbi tulajdonképpen a harcos egy gyengébb verziója, aki tud parittyát is használni, és képes észrevenni a csapdákat a kincseket rejtő ládikákon, amivel megkönnyítheti a társak életét. A mágus kaszt, mint személyes kedvencünk, még az elfnél is több pusztító varázslattal rendelkezik, közelharcban viszont nem igazán jeleskedik. Ami a további érdekességeket illeti, a történetben tapasztalható elágazásokat mindenképpen érdemes megemlíteni. Egyes helyeken a párbeszédekben döntéseket kell hoznunk, amelyek befolyásolják, hogy melyik lesz a következő pálya a játékban. Ennek köszönhetően egy végigjátszás alatt nem látogathatunk meg minden helyszínt, ahhoz még egyszer végig kell szaladnunk a játékon. Annyi könnyítést adtak a fejlesztők, hogy a játék során kitűzött feladatok végrehajtásával lehet gyémántokat gyűjteni, amiket aztán felhasználhatunk különféle bónuszok és extrák megnyitására. Ezek között akadnak olyanok, amivel szinte legyőzhetetlenek leszünk a harcban (ez igaz a Tower of Doomra is). Persze biztos vannak olyanok, akiknek még alap szinten is könnyű kicsit a játék, nekik ajánljuk azokat a megnyitható funkciókat, amelyekkel meg lehet nehezíteni kicsit a játékmenetet (időlimit, egy halálig tartó játék).
A fentiek fényében kijelenthetjük, hogy a Chronicles of Mystara csomag tartalma még most is olyan élvezetes, mint 20 évvel ezelőtt, de azért akad pár eleme, amit nem ártott volna modernizálni. Legszembetűnőbb a látványvilág, amit nem sikerült felújítani. Félreértés ne essék, részletesen megalkotott, változatos helyszínek és karaktermodellek szerepelnek a játékban, és nekünk is tetszett a retro stílusú grafika. De egy négyezer forintot kóstáló programban elvártunk volna egy olyan opciót, amivel válthatunk a régi, és egy modernizáltabb látványvilág között, akárcsak a felújított Monkey Island kalandjátékokban. Van egy simítás funkció, ám az csak elmossa a képet, és inkább elcsúfítja a grafikát. Az viszont nagyon humoros ötlet volt, hogy be lehet kapcsolni az arcade játékgép nézetet, aminek köszönhetően kívülről láthatunk egy virtuális arcade masinát, aminek a kijelzőjén fut a Chronicles of Mystara. A hangzásra szerencsére nem igazán lehet panaszunk, sikerült megtartani az eredeti zenéket, amik remekül passzolnak egy ilyen retró akciójátékhoz. Két évtizedes játékról lévén szó, szinkron nincs a programban, leszámítva az egyes karakterek felkiáltásait harcok közben.
Shadow over Mystara az egyik grafikus szűrő használata mellett
A Capcom egy olyan csomagot rakott le az asztalra a Chronicles of Mystara képében, ami teljes mértékben hű az eredeti változathoz, legyen szó akár a játékmenetről, akár az audiovizuális „gyönyörökről”. Tagadhatatlan, hogy utóbbi esetében lehetett volna még kicsit dolgozni a programon, ám ettől nem lett kevésbé élvezetes a játék. Ha valaki szereti ezt a stílust és sikerül pár barátot beszervezni egy közös beat ’em up partira, akkor nagyon nem lehet melléfogni a játékkal. Viszont egy kicsit sokalljuk az érte kért pénzt, főleg annak fényében, hogy hat óránál nem tart tovább a két kaland befejezése. Mi megvárnánk egy leárazást a vásárlás előtt, de egy picit mindenképpen ajánlott belekóstolni. Platformok: PC, Xbox 360, PlayStation 3 Tesztelt platform: PC
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!