iPon Cikkek

DX11 nVidia módra, avagy a GF100 akcióban

Dátum | 2010. 04. 23.
Szerző | Svindler
Csoport | MEGJELENÍTÉS

Bő félévnyi csúszás után végre itt vannak - és már nem csak elviekben - az nVidia új óriás GPU-jára épülő kártyák. Bár az ígéretekkel szemben nem szenvedünk a bőség zavarában, de azért már nem kell Hudson Hawk segítségét kérnünk, ha szeretnénk beszerezni egyet az új GTX-ekből. Sokan várták a 400-as szériát, míg sokan már a megjelenése előtt el is temették, és az első tesztek csak fokozták egy kicsit a káoszt, hiszen mindenki találhatott magának olyat, ami a saját igazát támasztotta alá. Mielőtt azonban elmerülnénk az eredmények tengerében, fussunk át egy kicsit azon, mit is érdemes tudni a Fermi architektúráról, még pontosabban annak első megvalósításáról, a GF100-ról, ami a GTX470-nek és a GTX480-nak is a lelke. Igyekszünk csak a lényegre szorítkozni, de ha valakit inkább a számok érdekelnek, lapozzon egyet nyugodtan.

Fermi egy kicsit közelebbről

A GF100-at kétféleképpen is lehet vizsgálni: mint HPC szegmensbe szánt adatpárhuzamos gyorsítót, vagy mint otthoni GPU-t. Bár jelentős fejlődést képes felmutatni előbbiben is, mi most az utóbbira fogunk koncentrálni, hiszen a GTX széria a játékosoknak szól. Induljunk el felülről lefelé, így néz ki nagyvonalakban az egész chip:


Az alapok ismerősek lehetnek a G80-ból (8800GTX), de az már első ránézésre látszik, hogy itt komoly változások történtek. A chip központi része a 768Kb-nyi L2 gyorsítótár, ami lecseréli az eddigi, csak írható, vagy csak olvasható átmeneti tárakat. Ezen keresztül megy a teljes adatforgalom a memóriavezérlővel és a cache gondoskodik róla, hogy az írások és olvasások a megfelelő sorrendben történjenek. A memóriavezérlő visszatér a G80-ban megismert 6*64=384 bites felálláshoz, de óriási különbség, hogy immár GDDR5-ös, ezért az elérhető memória-sávszélesség óriási (viszonyításképpen a Radeonok is GDDR5-öt használnak, de „csak” 256 bites interfészen keresztül). Az L2 cache-t körülveszi a 48 (6*8) ROP egység, ami nagyon gyors élsimítás kezelést sejtet. A HD4000-es széria óta az nVidiának lemaradása volt 4x feletti AA használata esetén, a GF100-ról viszont nem kevesebbet állítanak, minthogy kétszer olyan gyors nyolcszoros élsimítás használata esetén, mint elődje (GT200). Utánajárunk ennek is, de most térjünk rá a chip lényegi részére, ahol a shaderek futnak.

Eddig ún. TPC (Texture/Processor Cluster) blokkok képezték a shader mag alapját, amik tartalmazták a szálkezelés jórészét, a textúrázókat és GPU-tól függően 2-3 Streaming Multiprocesszort, amikben 8-8 feldolgozó egység volt. A GF100-ban azonban nincsenek TPC-k, helyettük megjelent négy Graphics Processing Cluster (Grafikus feldolgozó fürt, mostantól GPC). Az nVidia azt állítja, hogy ezek akár egy-egy külön GPU-nak is megfelelhetnek, és mint látni fogjuk, kis túlzással tényleg. A Fermi grafikus processzorkénti legnagyobb újítása ugyanis itt kezdődik: talán már feltűnt a szemfülesebbeknek, hogy fent a GigaThread motor mellől teljesen hiányzik az előkészítő rész. Se raszter egység, se a háromszögek feldolgozásával foglalkozó Setup, se tesszelátor, semmi. Az évek alatt a shaderek óriási fejlődésen mentek át, és az nVidia szerint a rosszemlékű FX5800-ashoz képest a GTX280 150x olyan erős volt, ha pixel shaderekről volt szó, míg összesen csak háromszor, ha geometriáról. Hiába futtathattunk vertex shadereket, ha már az előkészítés tele volt gyenge pontokkal. Manapság jellemzően egy háromszöget képes feldolgozni egy GPU egy órajel alatt, még a Radeonok is ezt teszik. De nem a GF100, melyben (az nVidia elmondása szerint először) párhuzamosítva van a geometria feldolgozása. Ez semmiképpen sem lebecsülendő, mert nem kevés problémát kell megoldani ahhoz, hogy ez lehetségessé váljon. A fenti képen jól látható, hogy minden GPC saját raszter egységgel rendelkezik, és négy SM-mel (Shader Multiprocessor). Utóbbiak részét képezik a találóan Polymorph engine-nek hívott előfeldolgozó.


A PE felel a Vertex és Hull shaderek, a Tesszelátor, valamint a Domain és Geometry Shaderekért. Természetesen a négyféle shader a Shader Multiprocessorban található feldolgozókon fut, de a Polymorph Engine felel a kezelésükért és végzi el a fix funkciós részét a tesszelációnak (kis emlékfrissítő: A DX11-es tesszelátor három fázisból áll. Hull shader – Fix funkciós tesszelátor – Domain shader). Ez viszont azt jelenti, hogy a fix funkciós rész elvégzésére a GF100-nak 16 dedikált egysége van, nem pedig 1, a shaderek futásához pedig elég erőt biztosít maga az SM.

Ha a Polymorph Engine végzett, akkor szerephez jut a raszter motor. Mivel összesen négy van belőle és darabja 1 háromszög/órajel sebességgel képes dolgozni ezért optimális esetben akár 4-et is fel lehetne dolgozni órajelenként. Persze azt még az nVidia is beismeri, hogy azért ezt nem könnyű produkálni, de átlagosan 3.2/órajel megvan, ami így is jóval erősebb az eddigi 1-nél.


Az egyetlen lényegi dolog, amiről még nem beszéltünk az maga a Shader Multiprocessor. Ennek a részét képezi a Polymorph Engine, és ebben találhatóak a feldolgozó egységek is, amiket az nVidia CUDA magoknak hív, pedig csak egyszerű aritmetikai/logikai egységekről van szó, melyekben van 1-1 lebegőpontos és integer feldolgozó (egyszerre csak egy számon dolgozhat, ez nem jelent duplázást!). Mivel SM-enként 32 CUDA mag és 16 SM van, ezért mint tudjuk összesen 512 shader műveletet képes végrehajtani optimális kihasználtság mellett egy órajel alatt a GF100. Sajnos a pocsék kihozatali arány miatt még a csúcskártyában is le van tiltva 1 SM, míg a GTX 470-ben már 2 is, így ez a szám módosul 480-ra és 448-ra kártyától függően.

A cache és regiszterkészlet is át lett dolgozva, rengeteg memória található egy SM belsejében. A 128Kb-os regiszterkészlet mellett van például egy 64Kb-os adattár, ami kétféleképpen is felosztható: 48Kb L1 cache és 16Kb közös memória, vagy pont fordítva. GTX néven az utóbbit használják, mert grafikára jobban jön ki.

Nagyon fontos újítás, hogy mostantól minden SM-nek saját textúrázói vannak, nem közösködik másokkal. Cserébe azonban csak 4-4 van mindegyikben így 16*4=64 textúrázó található összesen a GF100-ban. Ez kevesebb, mint a GT200-ban található 80, de az nVidia szerint a jobb cache kezelésnek hála a hatékonyságuk jobb, úgyhogy nem gyengébb ezen a fronton a GPU az elődjénél (plusz órajellel is kompenzál).

Ennyi lenne nagyon zanzásítva az új GF, akit jobban is érdekel a téma, annak ajánljuk a GTX400-as honlapon található két nVidia whitepapert (balra, Additional info alatt), a legtöbb kérdésére biztos választ kap bennük. Közben pedig haladjunk tovább, lássuk milyenek maguk a kártyák és kikkel kell szembenézniük!

GTX 470 és 480
Mindkét kártyából egy Gigabyte példány járt nálunk, de mivel a kézzel fogható megoldások hiánya miatt az utóbbi hetekben tele volt a net képekkel, így a referencia design kinézete valószínűleg senkit sem lep meg, ettől minden partner csak a matricázgatásban tér el jelenleg. Ha jobban felfut a gyártás, akkor biztos megjelennek az egyedi GF-ek is.























A Gigabyte terminátorra hajazó díszítése és a kártyák felépítése erőt sugároz, ahogy azt megszokhattuk a csúcskategóriában. A két kártya hűtése hasonló, a legnagyobb eltérés, hogy a GTX480 bordázatából öt heatpipe is kikandikál, az egyenletesebb hőelosztás érdekében. Szüksége is van rá, hiszen még a GTX280-nál is magasabb TDP-vel rendelkezik. Elég súlyos darabok, de hosszra tökéletesen illeszkednek a konkurencia mellé (erről a TechReportos kollégáknak van egy szép képe: klikk). A GTX 470 pont olyan hosszú, mint a HD5850, míg a GTX480 a HD5870 mellé illeszkedik. Utóbbi azért hosszabb egy kicsivel, mert a hűtő műanyagja továbbnyúl a NYÁK-on.

GTX470
Mindkét kártyán két DVI és egy mini-HDMI csatlakozó található. Utóbbira azért volt szükség, hogy elférjenek a kimenetek egy sorban és ne akadályozzák a levegő útját. Cserébe kapunk egy mini HDMI > HDMI kábelt, hogy ne okozhasson problémát a csatlakozó. Egyszerre maximum két kimenet lehet aktív, ezért is kell az nVidia Surround rendszereihez legalább két VGA.

GTX480
Üresjáratban mindkét kártya elég forró, de cserébe nem hangosak. Terhelésre a GTX470 hangja még elviselhető, visítani Furmark alatt kezd igazán, míg a GTX480 már játékok alatt is borzasztóan hangossá tud válni, de ezzel még foglalkozunk egy kicsit később is, lássuk a mai mezőnyünket.

A mezőny

A táblázat nagyítható! Klikk érte
Hivatalosan a GTX470 a HD5850 ellenfele, míg a GTX480 a HD5870-et vette célba. Az egyetlen probléma, hogy az árak nem ezt mutatják, hiszen a GTX470 pár ezer forint eltéréssel HD5870 áron kapható, és a GTX480 is inkább a HD5970-hez van közelebb. A konklúzióig azonban tekintsünk el az áraktól, nézzük csak a számokat: az nVidia előző és mostani csúcskártyája hasonló órajeleken ketyeg, csak éppen a GTX480-ban dupla annyi CUDA mag van, ami a legjobb esetben kétszeres teljesítményt is jelenthetne, de ne lepődjünk meg ha nem fog, ez csak igen szélsőséges helyzetekben jöhet elő. Érdekesség, hogy az új kártya memória-sávszélessége alig magasabb, mint az elődé, de az könnyen belátható, hogy a GT200 erősen túl volt tervezve ezen a fronton. Az egyetlen pont, amiben az újdonság gyengébb elődjénél az a textúrázó egységek száma és ebből fakadóan teljesítménye. A cache optimalizációk, miatt elvileg ez nem lehet gond, a kérdés csak az, hogy ez elég lesz e. Manapság egyre inkább a shaderműveletek felé megyünk, ezért a tesztek között otthagytunk pár régebbi darabot is, hogy lássuk, hogy alakul a GTX sebessége. Ahol egyértelmű előny van és nem is kicsi, az a ROP egységek száma. A 48 kereken másfélszerese annak, mint ami a GTX285-ben volt, nem véletlenül állítja az nVidia, hogy nem lesznek problémái a 8xAA-val, ráadásul megjelent a választható opciók között a 32xCSAA is. A GTX 470 mindenben (órajelek, CUDA magok száma, memória interfész) a GTX480 letiltásokkal gyengített változata, és csak ebből kiindulva olyan 25%-os különbség várható kettőjük között.

De mi a helyzet a konkurenciával? Az 5800-as Radeonokat volt időnk kiismerni, már fél éve kaphatóak és még mindig a legerősebb egy GPU-s kártyái az AMD-nek. Az architektúrás alapozás után könnyen belátható, hogy bár gyorsak, a geometria feldolgozásában biztos nem veszik fel a versenyt a GF100-zal. Persze, hogy ez mennyire probléma (ha egyáltalán az), azt majd a játékok megmutatják. Az utóbbi években főleg a pixel shaderek felé tolódott el minden, idő kell ahhoz, hogy a fejlesztők igazán és hasznosan kihasználják a tesszelátor adta lehetőségeket. Ez beletelik egy-két generációba, lehet a GTX480 már nem is éli meg, nehéz ezt előre megjósolni. Pixel shaderben pedig a Radeonok is bivaly erősek, még ha nem is annyira, mint azt a fenti teljesítmény adatok mutatják (a Radeonokat nehezebb 100%-on járatni).

Játékok szempontjából teljesen mindegy, de érdemes elmondani, hogy az FP64-es teljesítménye azért ilyen alacsony az új GTX szériának (a sima felezés helyett), mert az nVidia mesterségesen lefogja azt, hogy a HPC felhasználók inkább Teslákat vegyenek (azoknak úgyis vannak még egyéb előnyei is, úgyhogy lehet ez felesleges volt részükről). A többi szám értelmezése adja magát, van amiben az egyik kártya erősebb, van amiben a másik, a lényeg úgyis az összhatás. Az egyetlen kiemelhető lényegi elem még a tranzisztorok száma. A GF100 hárommilliárdos száma óriási, nem csoda, hogy problémák adódtak a gyártással, ez majdnem másfélszer akkora, mint a Cypress.  Ezért valamennyire el is várható, hogy erősebb legyen annál, de egy új architektúrát bejáratni sosem egyszerű feladat.

Viszonyítási alapként, hogy ne csak csúcskártyákat lássunk egymás között, bevettük a mezőnybe a Gigabyte HD5770-esét is, ez lesz a kapocs a középkategória tetejével (pár % eltéréssel a GTX260 és a HD4870 sebességét képes produkálni). Ezenfelül a tesztgépünk is átesett egy erős fejlesztésen, egyrészt azért, hogy képes legyen kiszolgálni a legerősebb VGA-kat is, másrészt azért, hogy a jövőben CrossFire és SLI tesztjeink is lehessenek. A mostani tesztek legkisebb felbontása is 1920*1200 volt, úgy voltunk vele, ha valaki ilyen kártyát vesz, valószínűleg nem 1280-ra akarja használni (ha mégis, akkor nagyon erős processzort rakjon mellé, vagy semmi értelme nem lesz). Hogy kíméljük a HD5770-et (és magunkat) a legtöbb tesztben kihagytuk a 2560*1600-as mérésekből.

Tesztgép
Alaplap: Gigabyte X58A-UD3R
Processzor: Intel Core i7-930@4GHz
Memória: 3x1GB Kingmax DDR3-1333
Grafikus kártyák: Gigabyte Radeon HD5770, Sapphire HD5850, Gigabyte HD5870, Asus HD5970, Asus GTX285 Matrix, Gigabyte GTX470, Gigabyte GTX480
Tápegység: Corsair TX650
Operációs rendszer: Windows 7 Home Premium 64bit
Driverek: Catalyst 10.3, GeForce 197.41 (GTX470 és GTX480), GeForce 197.45 (GTX285)

Megjegyzés: a 197.41-es driver GF100 exkluzív volt, így nem lehetett alkalmazni a GTX285-re, míg a 197.45 az új GTX-ekkel nem volt jóban, ezért a két driver. A hőmérséklet és fogyasztás tesztek méréséhez a processzort visszavettük az alap 2.8GHz-es órajelére csak kikapcsoltuk az energiamenedzsmentjét, hogy kevésbé ugráljanak az értékek.


Üresjáratban valószínűleg senkit sem lep meg, hogy a három, egy GPU-val rendelkező Radeon kér a legkevesebbet enni. A GTX470-nek sincs miért szégyenkeznie, hiszen már-már nevetséges órajelekre veszi vissza magát, aminek meg is van a hatása, sikerül a GTX285 alá mennie. Az egész csak azért csalóka egy kicsit, mert ebben az 50MHz-es állapotban tényleg csak akkor marad, ha nem csinálunk semmit, egyébként szinte azonnal átvált egy köztes állapotba, de ez csak 10W különbséget jelent. Ami viszont elég szomorú, hogy a GTX480 bár ugyanazokat az üresjárati órajeleket használja, mint a GTX470, mégis jóval többet eszik. Ez így önmagában még elnézhető lenne, de a mellérakott 5970-nel már nem igazán. Remélhetőleg ha kiforrottabb lesz a GF100 gyártása ezt a problémát orvosolják majd és elmegy kevesebb feszültséggel is a GPU, de addig ez a szomorú valóság.

Ami ráadásul akkor sem változik, ha a terheléses teszteket nézzük. Az még csak-csak megmagyarázható, hogy az üresjárati fogyasztás nem sikerült a legjobban, de hogy terhelés alatt is többet eszik a GTX480 mint a HD5970 már komoly értelmet ad a robosztus hűtésnek. Az első pletykák 290W feletti TDP-ről beszéltek, végül pedig az nVidia 250-et mondott. Ami már csak azért is különös volt, mert a még GTX470-nél is visszafogottabb Teslájára írt 247-et. Így pedig az igazság az, hogy az nVidia szépített egy kicsit a számokon, bizony 290 felett van az a TDP. A különbség óriási a két új GTX között, így a 470-es valószínűleg reális adatokat kapott, miközben a 480 csúnyán túl van feszelve, hogy bírja a szükséges órajelet és némi tuningot. A többi kártya fogyasztása körülbelül azt hozta, ami várható volt, de már egyik sem ismeretlen számunkra, így meglepetés nem nagyon van.


A nagy fogyasztás nagy hőtermeléssel jár, és ez meg is mutatkozik a fenti diagramon. Üresjáratban szerencsére alacsonyabb hőmérsékleteket mértünk a vártnál. Köztes órajeleken ez 70 fok fölé megy, de legalább még így sem kezd el visítani egyik kártya sem. Üresjáratban tehát az egész mezőny elég csendes, még a két GPU-s 5970-es is. Terhelés esetén azonban már felforrósodik a helyzet mindenhol, mert a legtöbb kártya inkább a hangerővel spórol, nem a Celsius fokokkal (egy bizonyos szintig nagyon helyesen). A HD5770-es így is viszonylag csendes marad és a HD5850 se nagyon emeli meg a hangját, de a többiek már hallhatóan küszködnek. A GTX285, a GTX470 és a HD5870 kb. hasonló szintet képvisel mindegyik elég hangos, de valós alkalmazások alatt, nem FurMarkkal terhelve még tűrhető zajszintet produkálnak. Ezzel szemben a GTX480 simán felveszi a versenyt a HD5970-nel, sőt! Egymást túlvisítva próbálják bebizonyítani, ki a hangosabb kártya a vidéken. Kár, hogy mi nem ezt szoktuk értékelni, de hát a 300W-os monstrumokat valahogy le kell hűteni. A GTX480 még így is elérte a 100 fokos határt, de szerencsére valós játékok alatt a 90-100-as tartományon belül marad.


Az utolsó 3DMarkban fej-fej mellett haladnak a GeForce-ok és a Radeonok. Ez nem nagyon lesz jellemző a teszt során, általában a végeredmények nem ilyen letisztultak.


A Quake Wars nem egy mai darab és inkább a ROP-okat erőlteti meg, ráadásul egy ideje a Radeonokat is szereti. Főleg arra voltunk kíváncsiak, hogy az új GTX-ek mennyire tudnak profitálni a több ROP blokkból, és hogy igaza volt-e az nVidiának abban, hogy sokkal gyorsabb a 8xAA kezelése az új generációnak, mint a GTX285-nek. Nos, a válasz igen, de nem annyival, hogy veszélyt jelentsen a Radeonokra.


Resident Evil alatt eléggé felbontásfüggő a GeForce-ok viselkedése, a kisebb jobban kedvez nekik, de az is az elterjedtebb. A GTX480 komoly előnyre képes szert tenni az 5870-nel szemben, még a GTX470 is majdnem beéri 1920-ban.


A World in Conflict mindig is az nVidia kártyákat preferálta és nincs ez másképp az új generáció esetében sem. A GTX470 könnyen tartja a lépést a HD5870-nel még magasabb felbontáson is. A helyzetet csak az rontja le elég erősen, hogy az nVidia szoftvermérnökei megpróbáltak minden egyes fps-t kicsikarni a kártyákból, hogy jobb színben tűnjenek fel és ennek az volt az eredménye, hogy a használt WHQL driver mellett a GTX285-tel fagyogatott a játék, míg a 400-as sorozattal legtöbbször szimplán el sem indult. Átnevezett exe-vel megoldódtak a problémák, tehát biztos, hogy optimalizációs gondokról van szó.


A DX10.1 használata annyira felhozza az új generációt, hogy meg is előzik a Radeonokat.


A DiRT2-re egy későbbi alkalommal még biztos visszatérünk, mert a GeForce-ok sebessége semmit sem esett DX11 és az új driver használatával, ami azért elég gyanús, hiszen több munkát kell végezniük. Mi a demó benchmarkját használtuk a méréshez, aminek nincs frissített változata, így elképzelhető, hogy rosszul kezeli a GF-eket és DX9 módban futott, a következő alkalommal erre visszatérünk a dobozos változattal felvértezve.


Fallout 3 alatt szokás szerint a Radeon driver nem képes ráerőltetni a v-sync kikapcsolását a játékra, így még a legerősebb kártya is csak 60fps-sel megy. Nem túl reprezentatív így a dolog, de azért meghagytuk az eredményeket, mert nagyon jól mutatják a két GF generáció közötti különbségeket.


Just Cause 2 alatt csak egy hajszállal gyorsabbak a GF-ek, de megjelenik náluk két extra opció, amiket ha bekapcsolunk a GTX480 csak 10%-ot esik (27fps-re 1920*1200-on), míg a GTX470 érdekes módon 30-at, lehet lefogja a memória-sávszélessége.


A játék benchmarkját használva úgy ábrázoltuk az eredményeket, hogy átlagoltuk a négy tesztben felmutatott fps értékeket, különben kártyánként 16-ot kellett volna ábrázolnunk és átláthatatlanná vált volna a diagram. Érdekes módon a friss driverrel, teljesen maximumra tekert beállítások mellett a GeForce-ok nagyon haldokolnak DX10 alatt, de ahogy váltunk DX11-re, eltűnik minden problémájuk, jobb eredményeket is mutatnak fel mint a Radeonok, a legextrémebb beállításokon a GTX480 megközelíti az 5970-et.


Szénné tuningolt Core i7 ide vagy oda, a Call of Juarezben a HD5970-nel keményen processzorlimitbe ütköztünk. A többi kártya még pont reális képet mutat a GF-ek egy hajszállal gyorsabbak kisebb felbontáson, míg 2560-on változik a helyzet, szóval körülbelül egálban vannak a Radeonokkal ha az átlagot nézzük.


Far Cry 2 alatt nagyon gyorsak az új kártyák, a GTX480 ~30%-ot is képes ráverni a HD5870-re 1920*1200-on, és az előny nem sokkal csökken a magasabb felbontáson sem.


Crysis alatt egy picivel gyorsabbak az új GF-ek, ha épp hajlandóak futtatni azt. A helyzet ugyanis az, hogy mivel ez is presztízsjáték, amiből minden fps-t ki akartak sajtolni, ezért nem kevés optimalizációt tartalmaz a driver, és oda jutottunk, mint a World in Conflict esetében: fagyogat a játék… Ehhez képest már nem is tűnik olyan nagy problémának, hogy a magas felbontás + 4xAA kombót nem igazán szereti az 5970, rosszul működik a CF (ezért nem is tüntettünk fel eredményeket). Átnevezett exe-vel GTX-eknél a fagyások megszűnnek és az fps értékek is visszaesnek. Mivel a régebbi driverekkel nem voltak ilyen gondjaink ezért az átnevezés nélküli eredményeket tüntettük fel, remélhetőleg a következő verzióban már nem lesznek ilyen problémák.


A játék elején nem hiába világít az óriási nVidia logó, egyértelműen látszik, hogy a Borderlands melyik cég felé húz. 1920*1200 alatt azonban újfent processzor limitbe futottunk, erre abszolút nem számítottunk.


A Metro 2033-at már sokan szidják a pocsék optimalizáltsága miatt és sajnos azt kell, hogy mondjuk nem teljesen alaptalanul. Szükség lesz néhány patch-re és driverre ahhoz, hogy felgyorsuljon a játék, de addig ez a helyzet, még a legkeményebb VGA-kat is képes két vállra fektetni maximális beállítások mellett. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy igen terhelő helyen mértünk, van, ahol kétszer ekkora sebességre is képes a program. Azt is megnéztük, hogy a DX11-es extrák (DOF, Tesszeláció) mennyire terhelik meg a kártyákat. A GTX480 ha ezeket kikapcsoltuk 18,3-ról 25,1 fps-re ment fel, míg a HD5870-es 14,7-ről 21,1-re. Tehát csak ez a két opció kártyától függően 30-40%-ot lassít.


Íme egy újabb processzorlimitált kép. A Call of Duty játékoknál nagyon attól függ, hogy hol mérünk, hogy ki képes felmutatni jobb eredményeket. Mi megmaradtunk a második pálya elejénél, ami újfent a zöldeknek ad okot a mosolyra.


Bad Company 2 alatt az átlagosabb helyzet áll elő, egy kicsit vezetnek a GF-ek.

Szokás szerint összesítettük az eredményeket, és százalékosan ábrázoltuk a kártyák egymáshoz viszonyított teljesítményét. Nehéz igazságosan, kevés diagramba belesűríteni mindent, ezért a GTX285, mint egyetlen DX10-es kártya lemaradt, már úgyis tudjuk mire képes. Ezen kívül az összes olyan teszt eredményeit kihagytuk, ahol processzorlimitbe, vagy driveres problémába ütköztünk. Előbbinél csak az 1920-as eredményeket mellőztük (2560-ban sehol sem volt processzorlimit), utóbbinál pedig csak az igazán indokolt esetekben tekintettünk el az eredményektől (például Fallout 3 v-sync probléma). Ezek után a százalékok a következőképpen alakultak:


Az nVidia a kártyák indításakor igyekezett óvatosan becsülni a sebességtöbbletet és 5-10% előnyt jósolt a kártyáinak a HD5850-nel és HD5870-nel szemben. A GTX470 ezt körülbelül be is tartja, míg a GTX480 túl is lépi, hiszen átlagosan 13-14%-kal gyorsabb, mint a HD5870-es. Persze ebben semmi meglepő nincs, a chip méretéből adódóan ez a kötelező minimum, nagyon csalódottak lettünk volna, ha 10% alatt lett volna a különbség. Azonban ezzel már el is fogytak az előnyök, és sajnos van bőven olyan szempont, ami az új kártyák ellen szól. Az első, hogy az óriási késés ellenére még mindig nem érhetőek el nagyobb mennyiségben, úgy kell vadászni rájuk. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy az áraik a közelében sincsenek annak, amit az nVidia anno bejelentett. A GTX 470 majdnem annyiba kerül mint egy 5870-es, és így már nem jó vétel. Sajnos a GTX480 ára is az 5970-hez áll közelebb, nem az 5870-hez. Remélhetőleg ez a következő pár héten változni fog, de biztosra nem tudhatjuk. Vannak felhasználók akiket nem hat meg, de mi nem tudunk szó nélkül elmenni a fogyasztás-melegedés-hangerő trió mellett sem, ami főleg a GTX480-at érinti. A kártya többet fogyaszt és jobban melegedik mint egy 5970-es, és a hangereje sem alacsonyabb. Persze egy nagyon erős csúcskártyáról beszélünk, de nem olyan erősről, mint az 5970, ami két GPU-t hordoz magán. Abból kiindulva, hogy a két GTX között mekkora különbség van fogyasztásban, könnyen belátható, hogy a 480-astól nem sajnálták a feszültséget.


A jövő azonban, ha hasonlóan megkésett is, de nagyon jó is lehet. A Fermi architektúra minden kétséget kizáróan erős, jól megtervezett és könnyen skálázható, ezért kivívta elismerésünket. Sokat várunk a középkategóriás megoldásoktól, amik már remélhetőleg mentesek lesznek a csúcskártyák gyerekbetegségeitől, és komoly konkurenciát jelentenek majd a Radeonoknak, ami egy árverseny beindítását eredményezheti. Idővel a GTX470 és GTX480 ára is helyrerázódhat, és ha jobb vétellé nem is válnak, mint a HD5800-asok, de egy szintre kerülhetnek velük, ha elnézzük a hátrányaikat, és tudjuk, hogy sokan el is fogják. Nem szabad elfelejteni, hogy egy új architektúrát bevezetni sosem egyszerű dolog (emlékezzünk csak a hasonlóan forró és sokat fogyasztó HD2900XT-re), és az nVidiának kevesebb tapasztalata is van a friss gyártástechnológiákra váltással, mint az AMD-nek. Nyáron remélhetőleg jönnek az olcsóbb Fermi-k, ősszel pedig már számíthatunk egy frissített Radeon szériára, ráadásul jövőre az ATI is architektúrát akar frissíteni, és 28nm-en elrajtolni. Nem fogunk unatkozni az biztos.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

168. gery84
2010.04.23. 16:08
Húúú már annyira várom a hozzászolásokat!!! Szerintem rengeteg lessz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
167. scholes9
2010.04.23. 16:18
Érdekelne, hogy a 4870 X2-t miért hagytátok ki a tesztből, mivel ezen kártyák jelentős részét verik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
166. JamesBond
2010.04.23. 16:20
Mert már nem nagyon kapható újonnan...

Ati Vs. nV hol késnek vér pistiék?: D

Jó lett a teszt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
165. Juliska
2010.04.23. 16:30
A Dirt 2 demóra nincs az NV drivernek profilja. Levágja a DX11-es módot DX9-be. A teljes jól működik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
164. JamesBond
2010.04.23. 16:33
Kéne egy teszt, csak átnevezett .exe fájlokkal a vicc kedvéért
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
163. Svindler
2010.04.23. 16:40
scholes: nem veri, hasonló szinten van a GTX295, a HD4870X2 és az 5870. Ráadásul kaphatatlan, akárcsak a GTX, régi driverekkel mért eredményeket pedig sosem közlünk, mindig minden újra van tesztelve az aktuálissal.

Juliska: kösz az infót, legközelebb már a teljes fog futni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
162. Kicsimix
2010.04.23. 16:44
Szaz szonak is egy a vege. Ez a 480 as egy kalap sz. ennyi penzert amennyiert adjak. Beteg ez az nv...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
161. scholes9
2010.04.23. 16:45
rendben, így már érthető
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
160. Terror
2010.04.23. 16:49
Régen botrány volt abból, ha az exe átnevezése után mást mért az ember a kártyával, úgy tűnik manapság meg sem lepődik senki ezen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
159. JamesBond
2010.04.23. 17:15
nV ilyen lépésén meglepődni?

ugyan már...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
158. gixivo
2010.04.23. 17:15
GTX480 - egymagos
HD5970 - kétmagos
magyarul: nem egy kategória, ha
GTX480 x2 lenne => HD5970 byebye

mert régen:
HD4870X2 akkora nagy szám volt, amit az akkori legerősebb HD4xxx-ből dupláztak:
HD4870, megverte a GTX-eket, nvidia válaszként a GTX260-at duplázta, győzőtt. na de mi lett volna ha GTX285-öt duplázza (azaz az akkori legerősebb egymagosát)?
az asus megcsinálta: ASUS MARS

...pedig jobb kártyák mint az AMD <mod>
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
157. ThePoweR
2010.04.23. 17:19
Maguknak a teszteknek nincs sok értelme amúgy. Ha benchamrkokat nézzük, abból nem tudjuk meghatározni hogy mit tud majd a játékokban. Játékokkal meg az a baj hogy vagy az egyik vagy a másik sponzorálja vagy írnak neki valamit a driverbe. Meg persze vannak hulladék játékok amik gyatrán vannak optimalizálva.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
156. ThePoweR
2010.04.23. 17:21
gixivo: Mért ne lenne egy kategória? Egy ár egy fogyasztás. Meg GTX480-ból nem lesz 2 GPU-s mert sokat eszik és nagy a gpu. Szal nyugodtan lehet egy kategóriába sorolni őket.

"HD4870, megverte a GTX-eket, nvidia válaszként a GTX260-at duplázta, győzőtt. na de mi lett volna ha GTX285-öt duplázza (azaz az akkori legerősebb egymagosát)?
az asus megcsinálta: ASUS MARS"

Először is GTX275-öt duplázott. Vagyis annak felel meg. GTX285-öt azért nem duplázott mert 300watt felett lett volna a fogyasztás. Az ASUS MARS meg 300k...

Ja meg ott van az ASUS-nak Republic of Gamers 5970-e.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
155. Terror
2010.04.23. 17:24
gixivo - az a baj, hogy a kommented arról szól, hogy "lenne" meg "mi lett volna ha". Szóval köszönjük a hozzászólást, de sajnos "nincs", és "nem lesz".

Az Anus Mars-ot pedig köszönjük, de a maga 700 Wattos TDP-jével nem tudom kinek kell (a tippem az, hogy senkinek).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
154. natloz
2010.04.23. 17:25
gixivo
Ezt tudja mindenki, de ha egyszer árban ugyanabban a magasságban helyezkednek el, akkor teljesen jogos az összehasonlítás. Így lesz teljes a kép...
Kb. ugyanazért a pénzért ugyanakkora fogyasztási, és hőmérsékleti adatok mellett az 5970 nagyobb teljesítményt ad. Az csak egy technikai részletkérdés, hogy azon 2 mag van, az nVidián meg 1.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
153. polarx
2010.04.23. 17:28
egy 470-re azért beneveznék itthonra.. egész elviselhető. árba meg 70-80k körül van, ahogy néztem árlistákat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
152. ThePoweR polar...
2010.04.23. 17:31
70-ért már nagyon jó lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
151. TH0R08
2010.04.23. 17:33
Apa kezdődik!

A Metro2033 -on pedig nagyon meglepődtem.
Az én kis 4890 Vapor-x amd phenom II x4 810 -emmel olyan szépen futott. Alig esett le párszor az fps 20-25 környékére, amugy meg szépen futott 40 környékén. Ami viszont érdekes volt, hogy a menü az nem ment csak 5-6 fps -el

1280x1024 (Ez a max amit a monitor bír )
Very High
DX10
MSAA 4x
AF 16x
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
150. ThePoweR TH0R0...
2010.04.23. 17:38
Felbontás miatt mínusz 20 fps. Meg DX11 szívja le nagyon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
149. rabib
2010.04.23. 18:18
Gratulálok a teszthez, nagyon jó lett!

Ha olcsóbb lesz a GTX470 és nem kell majd az exe fájlokat átnevezni, akkor én lehet, hogy veszek majd egyet. Ja és nem ilyen referencia hűtőset. Majd olyat, ami Twin Flozer vagy milyen... két venti, és nem lesz 80 egypár fokos a GTX470. S így persze a GPU órajelét máris 700 Mhz-n is lehet majd járatni, úgy pedig még közelebb kerül a HD5870-hez, ráadásul az FSP Everest 500 wattos tápom simán elbírja egy i5 750 mellett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
148. arkman
2010.04.23. 18:25
polarx: 70-80? Hol láttad te annyiért? Mert itt iponon 100.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
147. rini
2010.04.23. 18:27
Nem a dx 11 fojtja meg őket, hanem a DOF on/off a Metro 2033-ban.
Amúgy az is látszik, hogy hiába lett jobb a shader kezelése a 470/480-nak, attól az, hogy 80-ról visszavették 64-re a shader blokkokat erősen befolyásolja a kártyákat. Ez nagyon jól látható a shader intenzív játékokban mint a Crisys és hasonló játékok. Ezért nagyon érdekes számomra, hogy miért megy ennyire Far Cry 2 alatt.Kíváncsi leszek, hogy a játékok milyen irányban fognak elmenni a közeljövőben. Ha továbbra is a shaderek fognak sokáig dominálni akkor bukta lesz ez az irányvonal, de ha nem akkor viszont nagy előnyt is jelenthet. Amúgy ha a 470-es ára beáll, akkor még jó vétel is lehet. Szerintem a 460 lesz a befutó sokaknál ha nem csonkolják teljesen szét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
146. Cobrusz
2010.04.23. 18:31
jó kis teszt lett grat
elég jól teljesítenek az új nv-k
480 nálam a befutó!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
145. rabib
2010.04.23. 18:40
Szerintem egyébként lehetséges, hogy lesz két GPU-s GeForce GTX4xx videokártya valamikor nyár vége-ősz eleje felé. Én arra tippelek, hogy majd két GTX460-es GPU-ból, és majd azt hívják GTX490-nek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
144. pontiac2
2010.04.23. 18:41
Ezt a levelet kicsimix -nek írom.

Még ti mondjátok hogy én vagyok infantilis mi az hogy ennyi pénzért <mod> a GTX480-széria??

Itt van aki nem ért hozzá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Már megint INTEL procival tesztelték és nem <mod> AMD-vel, ne lepödjön meg senki hogy jobb eredményt érnek el a 2GB-os ATI kártyák.

Nem beszélve hogy az ATI 2 GPU-s még az NVIDIA csak 1 GPU-s.

A másik hogy az ATI-ba több memória van.
De nem baj mert jön az NVIDIA GTX 495X2 kari és úgy leszégyeníti az ATI szériát mint egy FERRÁRI egy TRABANTOT de nem csak az 5-ös hanem a 6-os szériát is ha megjelenik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
143. Blaz86 ponti...
2010.04.23. 18:45
Erre vártam!!!! Megjött pontiac2!!!!!! Köszönöm!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
142. Cobrusz
2010.04.23. 18:46
480ból sztem se lesz 2gpu, de 470ből simán lehet az meg verné 10-15% mint a 4870x2-t a 295!
480ból nem lenne korrekt 2gpu-s mert a 480sli olyan szinten alázza az 5970et hogy nem lenne értelme
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
141. Caboose
2010.04.23. 18:49
Pontiac2: Te aztán tudsz valamit! Az nVidia-nál dolgozol vagy mi? Mert ha igen akkor most jókora üzleti titkot árultál el nekünk! Ha meg csak jósolgatsz akkor azt ne itt tedd szerintem, legalábbis ne legyél ennyire biztos a szavadban Egyébként Ámen legyen így akkor sem fog összedőlni a világ szerintem.
Szerk.: Ha már ott tartunk, hogy miben mennyivel van több akkor nézzünk csak meg, melyik kártya vesz fel nagyobb teljesítményt? Hmm az nVidia és melyik az erősebb? (legalábbis ezen teszt szerint, játékoknál) A HD5970. Érdekes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
140. rabib
2010.04.23. 18:50
pontiac2: Igen, szerintem is jók lettek az új GTX-ek. Kicsit melegek még, de majd az egyedi hűtők megoldják ezt a gondot is.

Cobrusz: Azért nem lehet a GTX480-ból két GPU-s változat, mert a GPU mérete nagy, meg a 300 wattos TDP-be nem férne bele. Ha viszont azt a 300 wattos korlátot 400 wattra emelik, akkor más lesz a helyzet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
139. rvn
2010.04.23. 18:52
NVIDIA GTX 495X2 - honnan veszed? Megeszik majd 600W ot egyedül(kb 2x annyit mint a mostani gépem full terhelésnél.), meg olyan hangos és erős hűtés kellesz hozzá amilyet még nem látott a világ. Biztos, hogy nem csinálják meg, sztem ebből a GPU-ból 2 rakni egy kártyára lehetetlen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
138. natloz
2010.04.23. 18:55
Éljen pontiac2 és a flame!
Nem baj, ha nVidia fanatikus vagy, de egy kicsit kinyithatnád a szemed, és elolvashatnád pár hozzáértő kommentjét is, és akkor rájöhetnél, hogy miért van összevetve a 2 meg az 1 magos kártya.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
137. JamesBond
2010.04.23. 19:02
Ez az pontiac2

Mondd meg a frankot a sok tudatlan gyökérnek

egy árkategória, és egy gpu használatával is többet eszik......... No comment

És kevesebb a ram nem több, mert Cfx ben megy, egy gpu csak 1 Gigát lát
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
136. Cobrusz
2010.04.23. 19:05
5970 ellenfele a gtx480sli
azt meg ugye nem kell mondanom hogy mennyire alázza meg az 5970et!
minőséget meg kell fizetni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
135. ThePoweR Cobru...
2010.04.23. 19:09
Meg azt se kell mondani hogy 2x annyit eszik 2x annyiba kerül és 2 vga melegszik a gépbe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
134. Terror
2010.04.23. 19:10
Illetve a hülyeséget kell megfizetni, de biztos lesz olyan, aki beruház 2-3 GTX480-asra, meg egy másfél kilowattos tápra.

"mert jön az NVIDIA GTX 495X2 kari"

Te hol láttál ilyen hülyeséget, kicsi csillag? Illetve lehet jön, de azonnal megy is, mint a GTX295, amit többe került legyártani, mint amennyiért árulták. FAIL.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
133. rabib
2010.04.23. 19:10
Cobrusz: Elég a GTX470 eseli is a HD5970 ellen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
132. Cobrusz ThePo...
2010.04.23. 19:11
csak 1 dolog számít a teljesítmény
lényeg a lényeg GTX480 a leggyorsabb 1 magos
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
131. Szaby59
2010.04.23. 19:12
Pontiac azt elfelejtetted kihangsúlyozni, hogy a magméret majdnem olyan mint egy kétmagos kártyájé, fogyasztása szintén, ára szintén.
Tehát mihez is kell viszonyítani?
Azzal, ami ezekkel az értékekkel majdnem megyegyező, tehát az 5970!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
130. irdatlanno...
2010.04.23. 19:25
Durván ezt josolgattam magamban pár honappal ezelött!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
129. rabib
2010.04.23. 19:29
irdatlannoby: Körülbelül én is. Bár arra nem számítottam, hogy a GTX470 ilyen jó lesz. Ha kapna egy kis tuningot, meg is volna a HD5870 szintje. S akkor már mindjárt "nem is olyan sok" az a 100 ezer érte. Ha a GTX480-ról kellene véleményt mondanom, azt mondanám, hogy a GTX470 erőltetett "továbbfejlesztése." Tudom, hogy a GTX480-ból lett butított változat a GTX470, de majd 100 wattal kevesebbet eszik a teljes gép terhelés alatt vele, mint a GTX480-cal, ami azért elég szép. Teljesítménye pedig elég jó, így a fogyasztása pedig körülbelül a HD5870-hez hasonló. Mindkettőnek két 6 pines tápkábelle van szüksége a a működéshez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
128. natloz
2010.04.23. 19:32
Cobrusz igazad van, a GTX480 a leggyorsabb 1 magos, ez jó marketing szövegnek, biztos el tudnak adni ezzel a mondattal jópár kártyát.
De hogy annyi pénzért nem a legjobb befektetés, az is biztos. Ugyanis közel ugyanazért az árért kapsz jobb teljesítményt is. Igen egy 2 magos kártyát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
127. JamesBond
2010.04.23. 19:38
csak 1 dolog számít a teljesítmény

Akkor Atit veszel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
126. Caboose
2010.04.23. 19:57
rabib: Teljesen igazad van, de ha a GTX470 el is érné az 5870-et akkor se lenne feltétlen jobb vétel mint az 5870 mert tudtommal az is 100e körül van nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
125. empeharom
2010.04.23. 20:10
Cobrusz:
A gtx480sli ellenfele meg a HD5970 crossfire
olcsóbb, kevesebbet eszik és "alázza"
Mit agyalod túl?
Tudomásul kell venni az eredményeket.
Egyértelmű volt, hogy az nvidia addig húzza a kártyáit amig a piacon lévő amd-k fölé nem ér...itt az eredménye, annyit fogyasztanak mint az AMD kétmagosa
Ez döntsd el kinek cink
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
124. reishi
2010.04.23. 20:11
Kíváncsi lennék olyan "nem játék" tesztre ahol a GPU gyorsítást tesztelik a kártyákon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
123. rabib
2010.04.23. 20:17
Caboose: De igen, 100 ezer körül van a HD5870 is. Csak ha már a GTX470 körülbelül ugyanannyit is fogyaszt, és a teljesítménye is hasonló, akkor lehet belőle ajánlott vétel, pláne ha az ára 80 és 90 ezer forint közé esik majd...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
122. pontiac2
2010.04.23. 20:27
Nem feleslegesen vár a high-end kártyákkal az NVIDIA.
Én hiszem hogy lesznek itt még meglepetések.

A másik keressetek rá a csúcs FERMI -re, állítólag két kártya lessz benne egyenként két maggal és magonként 1gb memóriával ami 300watt alatt marad.
Most kezdi kiforrni magát az új technológia, valamint írták hogy ez csak a kezdet.

Én hiszek nekik hisz megmondták hogy az NVIDIA lessz a világ legerősebb 1 GPU-s vga -ja és így is lett. Tehát jöhetnek a dupla GPU -s karik is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
121. Terror
2010.04.23. 20:33
Indokolt a röhögő smiley, ez szerintem is röhejes kijelentés volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
120. rabib
2010.04.23. 20:40
pontiac2: Az igazi az lett volna, hogy a GTX470 lett volna olyan erős, mint a HD5870, -ami majdnem sikerült is- és a GTX480 meg olyan lett volna, mint a HD5970. Akkor az azért elég kemény lett volna. Na mindenesetre és várom a GTX460-at, a GTS450-et, meg a többi Fermit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
119. CarKiller
2010.04.23. 20:48
Most ha HD5970 ellen a GTX480 SLI van... Veszel két GTX480-at, de abból tudnál venni két HD5970-et is ami ugyanannyiba kerül és ügyesen lealázza, szóvel ennek nem volt sok értelme.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
118. Cobrusz
2010.04.23. 20:57
4mag vs 2mag , nem sokkal nyerne az 5970
viszont ha teszelálásra kerül a sor akkor bizony az ati kártyák elvéreznek
480sli meg 5970cf még erősebb is lenne a 480sli

és ha már teszelációról beszélünk ezt megnézném mit tudnak a super ati kártyáid
[LINK]
sírjak v nevessek?
lényeg a lényeg dx11 szépen nézz ki teszelálva és oda meg már kevesek az ati kártyák

mindig ár/teljesítmény
nálam teljesítmény/minőség és ott nincs egy ATI kártya sem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
117. tibi27
2010.04.23. 21:02
Figyeltétek azért az 5770 szereplését?Azt inkább 1280-ra vagy határesetbe 1680-ra tervezték nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
116. JareKoCzkA...
2010.04.23. 21:02
Hát nem tudom érdekes teszt. Én személy szerint ati párti vagyok, de elismerem hogy van erő az nv-ben csakhát ugye ezt most kicsit tényleg túlerőltették a 480 személyében viszont egy 470 akár még jó vétel is lehet egy idő után amikor leszáll az ára valami jó egyedi hűtővel.
Dehát ugye mint már említettem ati párti vagyok így az 5970-et részesítem előnyben, de kíváncsian várom a folytatást.
Győzzön a jobbik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
115. silentfrog
2010.04.23. 21:09
Ezek már elég jo kártyák,szerintem a leggyengébb is böven jo
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
114. gery84
2010.04.23. 21:21
GTX480-ból lesz 2-tö magos akkor az menyit fog zabálni!!! Engem nem izgat mert a közelbe van erőmű majd arra rákötőm lehet hogy elviszi!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
113. CarKiller
2010.04.23. 21:23
JareKoCzkAAA: egyetértek, én nem vennék GTX480-at, de a 470 jobb áron jobb hűtővel jöhet! Nem vagyok semmilyen párti mellesleg

off: még jó hogy kisbetűvel írtad a jobbikot na csak vicceltem, ezt ne kommentáljátok légyszi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
112. Cobrusz
2010.04.23. 21:25
vízhűtéses példányok odavernek, azok nagyon szépek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
111. rabib
2010.04.23. 21:29
Azt szeretném megkérdezni, hogy egy, az aláírásomban szereplő 9600 GT-vel hogyan lehetséges az, hogy DX11-es módban Unigine Heaven 2.0-ban futtattam le tesztet extreme tesszellációs beállítás mellett Windows 7-en?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
110. Cobrusz
2010.04.23. 21:50
rabib mikor szívtad el azt a cigit?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
109. rabib
2010.04.23. 21:52
Cobrusz: Nem szívtam cigit, nem dohányzom. Amúgy az előbbi hozzászólásom komolyan írtam. Nem vicc, tényleg lefutott egy 9600 GT-n az Unigine Heaven benchmark 2.0 DirecX 11-ben extreme tessellation módban. Nincs fél órája, hogy lefuttattam.

S ez hogyan lehetséges?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
108. ThePoweR rabib
2010.04.23. 21:53
Úgy hogy a teszzelláció nem ment közbe. Vagy igen?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
107. JoeYi
2010.04.23. 21:55
attól, hogy betudod kapcsolni a pipát még csak annyit engedélyezel, hogy legyen tessalation ha támogatja a hardvered. Ha nem támogatja akkor teljesen ugyanazt az eredményt kapod be és kikapcsolt módban is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
106. Fix
2010.04.23. 21:56
Cobrusz: ülj le 1-es.
Mi lenne ha...meg ez meg az... Van olyan?... nincs. Akkor miről beszélünk? Illetve beszélsz. A másik legnagyobb duma amikor egyesek arról beszélnek, hogy külföldön nem nézik mennyibe is kerülnek az ilyen cuccok vagyis az ár/érték arányukat..nem f@szt nem. A másik, hogy az HD5xxx lassan (kis túlzással)kifutótermék lesz.
A GTX 4xx-at meg még jóformán kapni se lehet. 10'000db kiszállított példány az ides kevés. A legnagyobb: "ha meg emeljük a GTX470 órajeleit akkor simán hozza a HD5870-et is" Miért ha meg emeljük a HD5870-es órajeleit akkor egy féléves kártya simán hozza a friss GTX480-at ráadásul olcsóbban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
105. Szaby59
2010.04.23. 22:04
Cobrusz elmélkedik itt mindenről, de tényleg érdekes dolgokat mond
Az 5970-ben meg ne felejtsük el, hogy nem a legerősebb Cypres van, szóval "mi lenne ha" azt raknák bele? Még nagyobb előny.
Egyedül a 470-et tartom érdemes vételnek, de nem az 5870 árán...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
104. rabib
2010.04.23. 22:05
ThePoweR: Ment a tesszelláció, mert a benchmark tesztben az FPS-ek száma csökkent a DX9-es futtatáshoz képest.

JoeYi: Windows XP alatt kiírja, hogy nem támogatja, és nem fut le. De Win 7 alatt nem írja ki, és lefut rendesen, és a képminőségen meg is látszik.

Fix: Neked is csak gratulálni tudok. Vegyél Atit, ha akarsz, nekem mindegy, én GTX470-et fogok venni a későbbiekben. Belekötni mindenbe lehet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
103. Szaby59
2010.04.23. 22:08
Fix nem köt bele semmibe, az igazat írta le...

A benchmark azért mehet lassabban, mert a dx11-es módot választottad ki, de mivel a kártya nem képes rá, így dx 10.0-ra dobja vissza, szóval vagy a dx11-es effekt visszabutítása, vagy a dx10-es mód miatt esik az FPS.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
102. rabib
2010.04.23. 22:11
Szaby59: Igen, lehet. Én sem kötöttem bele semmibe, de énbelém belémkötöttek.
Az meg, hogy visszadobja-e, hát jó kérdés... XP alatt kiírta, hogy nem támogatja, de itt nem írja ki, a kép meg tűéles FULLHD-ban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
101. Fix
2010.04.23. 22:14
rabib: én is csak gratulálni tudok neked vegyél csak sok GTX470-et egészségedre.
A másik nem én kezdtem, hogy fúú de jóó a GTX4xx és szét alázza a HD5xxx-eseket.
Mert nem alázza de elvárható lenne ennyiért és ennyi idő alatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
100. Szaby59
2010.04.23. 22:15
Nézz róla videót youtube-on, a kettest még nem próbáltam, de az 1-ben a köveken jól kivehető, hogy van-e/nincs.
Nálam sem írta ki, hogy nem támogatja, pedig HD2600/4650 se dx11-es, viszont az tuti, hogy visszaállítja a dx-et, mert API-ként dx11-et írt ki, szint win7 alatt egy külső monitorozó program.
XP alatt meg azért írja nem támogatott-nak mert nincs rá dx10/11.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
99. csab959
2010.04.23. 22:16
A tesztgépen, a procin, milyen hűtő volt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
98. pal07
2010.04.23. 22:16
Nagyon zsirak ezek az nV cuccok de a villanyórát leszakitják majd a kóvi csökkentett verzió lesz a befutó csak a foygasztás miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
97. kdavid
2010.04.23. 22:32
És hol volt a tesztből a GTX295??? miért maradt ki??? mert akkor lehetne igazán látni a fejlődést, meg hogy mennyire éri meg. és esetleg be lehetett volna tenni még egy 9800 GX2-őt is, csak hogy a 2-3 évvel ezelőtti csúcshoz képest mit hoznak, vagy egy HD4870X2-őt (ami szerintem nagyon hangos tapasztalatból).
Ha minden simán megy akkor jövő héten meglesz a GTX470-esem most "csak" egy MSI N275GTX LIGHTNING-om 1972MB van, kiváncsi leszek a különbségre, de én nem vettem észre semmi a GTX260(896MB)-GTX275 LIGHTNING (1972MB)-HD5850 (1GB)- HD4870X2 (2GB) között, bár akkor még nem volt meg a FULL HD monitorom, így csak 1280x1024-ben ment a "verseny", de a LIGHTING volt a leghalkabb, így nálam befutó
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
96. Nurba
2010.04.23. 22:34
Procinál is azt nézik egyesek, hogy melyik a legerősebb egymagos? Mivel ár és fogyasztás szinten egy kutya a 480 és az 5970 így egyértelműen egy kategória a kettő...kár ezen vitatkozni. A teszt amúgy jó lett, de engem nemnagyon érint...egy 5850-et szeretnék, 5770 fogyasztással és mérettel...így sztem megvárom a 67xx kártyákat...végülis jól elvagyok a 4830-cal is
Egyébként milyen fura lény az ember...a vérünkben van az ellenségeskedés: Vallás? Bőrszín? Ideológia? Football klub? GPU gyártó? Megdöglesz!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
95. Fix
2010.04.23. 22:37
Nurba:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
94. morgyi
2010.04.23. 22:45
Durva kártyák. De annyit sajnos nem ér amennyiért adják. Amúgy a tesztekből is látszik hogy duván procilimit van sok helyen. Szal sokszor felesleges is.
A kétnyákos 4 magos nvidia pedig április 1-jei tréfa volt ügyesen photoshoppolt kép.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
93. krisztianb...
2010.04.23. 22:45
Nurba: ennél már csak az lenne jobb, ha az utcán megvernének,a miért NVidiás, vagy éppen Atis vagy
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
92. Szaby59
2010.04.23. 22:49
Aki azt a "kártyát" elhitte, hogy megcsinálják ne írjon hozzáértésével kapcsolatban
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
91. bigmac
2010.04.23. 22:51
A GTX470 is 70 w al többet fogyaszt az 5870 nél pff...
Akkor milyen konkuernciáról beszélünk itt az nv személyében?
Szinte semmilyen tekintetben nem tudja felvenni a harcot az atikkal, teljesítménye is csak azért jó, mert adtak neki még egy kis feszt, hogy azért legyen valamivel az atik fölött. Még az 5850 is majdnem leveri a gtx470 et, pedig 110w al kevesebbet fogyaszt nála, ami a villanyszámlán már eléggé meglátszik annál aki sokat játszik. A GTX400 széria bukás, de ettől függetlenül még a következő lehet jó, de főleg az az utáni. 2 év múlva majd úgyis minden kiderül, most biztos, hogy az ati a jobb választás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
90. kdavid
2010.04.23. 23:01
Ne beszéljünk a villany számláról, és a fogyasztásokról mikor maga a VGA 100k körül mozog, mert akkor már nem vág földhöz 500Ft/hó!
Engem mondjuk a zajszint inkább érdekel mint a fogyasztás, de mindenki más.
Mert ha csak a fogyasztás számítana akkor tegyük vissza a gépekbe a 7300GS-t, és az 30W-tal megelégszik terhelés alatt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
89. Fix
2010.04.23. 23:23
Végülis [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
88. Phantomstr...
2010.04.23. 23:41
A teszt grafikonjai pokolian emlékeztetnek az első HD4800-GTX200 tesztekre. Annak már ismerjük a végét.

Ezek a kártyák számomra egyenlőre nem megnyerőek. Pont ott véreznek, ami nekem leginkább számít (fogyasztás, melegedés), de legalább alaposan túlárazták.

Nurba: Igazad van, de én inkább az 5670 fagyasztása és mérete környékén szeretném az 5850 teljesítményét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
87. Nurba Fix
2010.04.23. 23:50
rabib
A többiek jól mondják. XP-n azért dobja vissza, mert nincs DX10 támogatás sem. Win7 (ill a Vista is már) tudja a Dx11-et, ami képes magát visszaskálázni DX10.1, 10.0, 9-re ha a hardver nem támogatja. Ezért futott le nálad. Az fps különbség valszeg a DX9-DX10 miatt volt (árnyékok, fényhatások szebbek). A tesszellációról találsz videót a youtube-on bőven és nem könnyű összekeverni, mert igen látványos ebben a bencsmárkban: a háztetőkön kidudorodnak a cserepek, kiemelkednek a kövek a falból, talajból, a kötélnek a profilja is igazodik a sodráshoz és a sárkányszoborból egy csomó tüske áll ki.
Érdekes, hogy a Fermivel csak az optimalizáltabb Heaven 2.0 bencsmárkot láttam a neten...vajon az 1.0-ban is hasonló a különbség?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
86. Kicsimix
2010.04.24. 00:08
Pontiac...

Hat ize... kicsit el vagy tajolodva..

Ebben az arkategoriaban ebben az evben ennyi penzert kicsit kevesnek bizonyul amit nv ad..Mintha melle lottek volna most egy kicsit az arral pedig az arkategoriat kell nezni.. De teny hogy a futes szamlajat csokkentheti az embereknek telen ami nem mindegy.. Meg az is lehet hogy akkor vissza jon a kari ara.

Szoval ha en egyszer 150 e ft ot kidobok nemfogok egy joval lassabb karit venni csak azert mert az nv csinalt egy gyors egymagost ami idetlenul fut hajtomu hangja van es kulon tap kell neki...

Masik mire nv kihozna ha egyaltalan ezzel a technologiaval meg meglehet oldani a 2 gpus megoldasat (ha csak nem egy kulon dobozt adnak mar generatorral) addigra lassan az ati a 6xxx szerianal tart (ami szerintem teljesitmenyre fog hajazni mivel a dx 11 egy darabig marad)..

S akkor milessz mar eves lemaradasba kerul az nv..
Kivancsi lennek mennyi beveteluk szarmazik majd ilyen arak mellett. Biztos lesz.Deee..

Ha egyebkent ezeket a karikat 100 korul odadnak max ok is rendben lennenk ..
Mondanam amd vero .. de igy nem ... egyszeruen mert ocsmany az ar es teljesitmeny aranyuk.. szerintem melle lottek ennyi.

5970 vs gtx 480

Ja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
85. Svindler
2010.04.24. 00:19
Cobrusz: A linkelt tesszelációs tesztnek pont az a problémája ami a Heaven 2.0-nak is, ezért nem is használtam. Ha megnézed a linkedet az extrém tesszelációs képen már kisebb háromszögek vannak mint egy pixel, és rengeteg van takarásban. Egyéb munkát pedig szinte nem is kell végeznie a GPU-nak. Ez a helyzet sok minden csak nem reális. Rengeteg idő kell még, hogy komolyabban ráfeküdjenek a geometriára, de azt se úgy fogják tenni, hogy mellette elfelejtenek minden mást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
84. Cobrusz
2010.04.24. 00:50
Svindler de gondolom ha az ati kártyák jobban szerepelnének akkor nem lenne gond
de amúgy te látod hol van a képen az 5870 és milyen teljesítménye van? mert szegény nagyon le van maradva! mintha ott se lenne, de még tuningal sem
az a baj hogy játékra jó, de ha már komolyabb teszelálás van akkor oda nagyon kevés!

másik meg amit előttem is írtak aki 100k-ért vesz egy karit azt nem fogja sírba vinni ha plusz 1-2k lesz a számla
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
83. Svindler
2010.04.24. 01:18
Cobrusz: Miért lenne jobb ha az Ati kártyák jobban szerepelnének? Ugyanolyan értelmetlen baromság lenne.

Az a teszt csak parasztvakítás. A GF képes az összes CUDA magon hull és domain shadereket futtatni, miközben van 16 fix tesszelátora. Ez brutális erő, csak azt kell észrevenni, hogy ha ezt csinálja akkor túl sok mást már nem fog közben. Ez olyan mintha lenne egy túra, vihetsz magaddal 10 kiló cuccot és te csak piát pakolsz be. Elmondhatod, hogy neked több van mint a többieknek, csak közben éhenhalsz vagy megfagysz este.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
82. Terror
2010.04.24. 02:19
Hagyjuk már ezt a plusz 1-2 kilós számlát, az nem plusz 1-2 kiló lesz, hanem majdnem az egész villanyszámla, úgy ahogy van. Nálam a lakásban az összes elektronikus eszköz nem eszik annyit összesen, mint egy gtx480.

De úgy látszik, ez a jövő, veszel egy 300 Wattot zabáló sz*r kártyát, veszel egy 25 litert zabáló amerikai "autót", a bolygó meg rohadjon le, mert te csak ettől érzed hosszabbnak a mikroszkóp alatt sem látható cerkádat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
81. trent
2010.04.24. 02:55
Sziasztok.
Jó lett a tesz, már régóta tűkön ültem mikor kerül rá sor. Végülis örülök az eredménynek. A Fermi határozottan jobb lett mint a rémhírek alapján amik a megjelenésig keringtek róla. Ez jó.

Határozottan ATi párti vagyok és van egy 5870-esem csak hogy "hosszabbnak érezzem a mikroszlóp alatt sem látható..." stb, ugyanakkor nem vagyok naív, tudom mi történne ha az ATi egyszer csak konkurencia nélkül maradna a piacon. Örülök hogy jó a kártyám, örülök hogy a Fermi sem rossz, nektek pedig azt kívánom legyen valami jó kis árverseny a felsőközépben, mert a jelenlegi árazástól émelyeg a gyomrom (beszélek én ugye, de itt elvekről van szó)

rövidre zárnék minden vitát: "Hajrá egyik, győzzön a másik!"
remélem tudjátok hogy két fél háborújából mindig a harmadik kerül ki győztesen És itt most ránk gondolok vásárlókra, nem az Intelre vagy az S3-ra (hozzáteszem megnézném azt a napot, amikor az S3 véletlenül úgy döntene márpedig ő azért is beszáll a sportkocsik versenyébe. Annak idején mennyire szerettem az S3 Savage 4-emet! Kedvenc kártyám volt! Retro rulz)

Jóéjt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
80. Fada
2010.04.24. 07:36
Halkan kérdezném, hogy a 480SLi-nek miért az 5970 lenne az ellenfele? Azért mert két GPU-s? Én úgy tudom, hogy CrossFire-ben két 5870-es jelentősen gyorsabb, mint egy 5970-es, mivel a TDP miatt az egy NYÁK-on lévő GPU-k vissza vannak fogva. Ezért vagy 850MHz-re felhúzott 5970-et hasonlítsunk, de még inkább 5870 CF-et.

Ilyen egyszerű.

Pontiac2 hozzászólásait meg érdemes helyén kezelni, kb. olyanok mint a helyesírása színvonala. Saját magát minősíti.

Aki megteheti, vegyen Fermit, aki meg akar, 5970-et. Legjobb esetben úgyis csak fórumokon lehet arcozni, higgyétek el, hogy ettől nem változik meg jelentősen az életetek, ha az utcán mész, a lányok nem fogják azt kérdezni, hogy "Ugye azért vagy ilyen magabiztos, mert Fermid/5970-esed van, járnál velem?" Viszont ha megtanulunk helyesen írni, talán segítség nélkül is meg tudunk majd fogalmazni egy két sornál hosszabb tetszőleges tartalmú üzenetet, amit embertársaink dekódolni tudnak.

Amúgy mondtam már, hogy nekem Fermi2-őm van, a 6870-esemet meg csak porfogónak használom?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
79. olloczky
2010.04.24. 08:11
@gixivo

"GTX480 - egymagos
HD5970 - kétmagos
magyarul: nem egy kategória, ha
GTX480 x2 lenne => HD5970 byebye"

az lenne még szép..vezesd is el valahogy azt a hőt amit az a két szörny kibocsájtana magából..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
78. yeezs
2010.04.24. 08:43
Jól írták a cikkben, elcsúsztak az árak, de nagyon, így legfeljebb akkor lesz verseny ha kijönnek a középkategóriás fermik is.

De a 470 mindenképp jó vétel már most is, később pedig még jobb lesz.

A 480 meg nem tudom kinek fog kelleni ilyen melegedés, fogyasztás és ár mellett.,
Nagyon butusnak kell lennie az illetőnek hozzá, hogy ilyet vegyen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. bigmac
2010.04.24. 08:50
Nem azt kell nézni, hogy hány gpu van rajt, hanem az ár számit, az alapján veszed, és a GTX480 inkább az 5970 hez van közelebb, mint az 5870 hoz, nem értem mért nem lehet ezt felfogni. Amúgy is nagyobb a chip maga, és többet fogyaszt, mint az amd ből 2, hőleadása is jóval nagyobb.
Nemtudom várárláskor ki az aki nem áz árat nézi, hanem azt, hogy hány gpu.
A Crossfire elég kiforrott már, az optimalizált játékokban 90+% on teljesít, maximum annyi a hátránya, hogy csak 2 5970 et tudsz összekötni, de ez kinek ne lenne elég.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. jadam92
2010.04.24. 08:51
@olloczky:

De mivel a GTX480 többet fogyaszt. még így is egy GPU val mint a 5970 es... így egy kategória fogyasztáson belül, és ezért szégyen az Nv-töl... no meg a hőfok, mellékes.. (1GPU tol -.-"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. jadam92
2010.04.24. 08:54
@Fada

te betegvagyDDDD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. Terror
2010.04.24. 10:46
"ha megtanulunk helyesen írni" vs. "Fermi2-őm "

Lehetőleg ne a PC Guruból tanulj meg írni, könyörgöm... "2-őm", te jó Isten, ezt a ragozást vajon melyik találta ki?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. gera021
2010.04.24. 10:47
aki jó vga-t akar az nézi a fogyasztást és a melegdesést is!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. nattila77
2010.04.24. 10:54
a gtx470 jó kártya

lenne, ha 60 ezerbe kerülne, egy százassal kevesebbet fogyasztana és halk lenne a hűtése

nv-nek nem kell azért izgulni, ezeknek a gtx-eknek is megvan a piacuk: az elvakul nvidia hívők személyében ))
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. bigmac
2010.04.24. 10:57
Én azt nem értem, így ki veszi meg ezeket az nv karikat?
Mert szerintem az atik minden szemszögből nézve jobbak, minden kategóriában, és komolyan mondom nem értem miért van az nv re kereslet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. PuLPi
2010.04.24. 11:06
1: Amerika
2: Retardáltak
3: Ez a kettő nem áll távol egymástól

Amúgy én is örülök, ha van a másiknak ellenfele
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. CarKiller bigma...
2010.04.24. 11:06
Legalább van ellenfele az Atinak, ha nem lenne nem örülnénk az áraknak! (Bár én most sem örülök nekik)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. agyturbini...
2010.04.24. 11:21
En ugy Latom Itt mindenki Helikopter csak EN vagyok Hulye..de ez olyan jo erzes

Kulonben Mit Milyen Aron Esete Forog fenn Es igen az NV jobb egy Hangya Fullel de hogyan.. aki Tudja hogy Mi a dorges az Megsem a Jobbat Veszi Meg

Udv Laci
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. Terror
2010.04.24. 11:21
Fél éven keresztül nem volt konkurenciája, és most, hogy van, ugyanannyiba kerülnek, szóval szerintem árazáskor nem a konkurenciát nézték, hanem a célpiac vásárlási hajlandóságát. Ne várjon senki árcsökkentést, mert nem lesz, és a processzorok piacán sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. Ver_Pistik...
2010.04.24. 11:43
Valaki írta hogy eljön az NV-kánaán ha megemelik a tdp-t 400 w-ra.

Kérdem én azon nem gondolkozik el hogy akkor Ati bácsi rárak két teljes értékű magot az 5970 nyákjára és esetleg rádob még egy szolid kis OC-ot?(az 5970-en nem teljesértékű Cypress hanem órajelekben és fogyasztásban megnyirbált változat kapott helyet.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. Joachim21
2010.04.24. 12:12
Nem emelik meg a TDP határokat, főleg a professzionális kártyák piacán nem. (nem véletlenül lettek így megállapítva)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. jozsefm
2010.04.24. 12:38
Én ennél a tesztnél inkább a két Nv kártya teljesitményét vetem össze.
A KB 25% különbség azért sokat sejtet a bennük még meglévő fejlesztési lehetőségekről.
Ha sikerül optimalizálni az energiagazdálkodást és az 1-2 SM. is munkába állhat már
meggyőzőbbek lesznek.Persze tudom,hogy ez csak még tovább növeli az árukat ,de legalább tisztán láthatjuk,hogy mire képesek az eredetileg megtervezett teljes
felépitésükön.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. rabib
2010.04.24. 12:39
Mondok mást. Az NV a GTX200-as kártyáihoz képest jobbakat adott ki a GTX470 és GTX480 személyében? Igen, jobbat. Korábban láttam egy tesztet, ami hasonló volt, mint amit olvastunk itt az Iponon, abban volt HD4870X2 meg GTX295 is, meg GTX480 és HD5970 is. S ott a GTX480 olyan erős volt, mint a GTX295, és erősebb, mint a HD4870X2. Ha csak az NV kártáyit nézzük, a komkurenciát nem nézzük egy pillanatra, akkor látszik, hogy az NV az előző szérájához képest fejlődött.

Terror: Valóban nem lesz árcsökkentés? Egy év múlva ezek a kártyák fognak 60 és 75 ezerbe kerülni. Mindennek csökken az ára. Ha nem előbb, hát utóbb, de csökken.

S még valami: a későbbiekben mért ne lehetne egy két GPU-s Fermi is? Jó, tudom... persze fogyasztás, meg melegedés, meg magméret. Viszont ezektől függetlenül két GTX460-ból vagy GTX450-ból mért ne lehetne majd egy két GPU-s Fermi?

Szerk: És ha a GTX480-ban működne mind az 512 CUDA mag, és úgy is 300 watton belül volna, és többe se kerülne, mint most? Akkor még közelebb lenne a HD5970-hez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. Szaby59
2010.04.24. 12:49
két GTX460-ból vagy GTX450-ból mért ne lehetne majd egy két GPU-s Fermi?

Mi értelme lenne?
Legjobb esetben is a 480 szintjét hoznák.

hogy az NV az előző szérájához képest fejlődött.

Igazad van, ez tényleg áttörés...

És ha a GTX480-ban működne mind az 512 CUDA mag, és úgy is 300 watton belül volna, és többe se kerülne, mint most?

És működik? És 300W-on belül van? És mennyibe is kerül most?
Nem azon kell törni a fejünket, hogy mi lenne, ha, hanem most mi van.
Biztos, hogy lesz belőlük optimalizáltabb változat, mert ezek úgymond a kényszer miatt lettek kiadva, de ez ilyen lett...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. Terror
2010.04.24. 12:53
rabib - nem, mert addigra kivezetik őket a piacról. Illetve lehet, hogy az nVidia még árulni fogja őket GTX570 vagy GTX660 néven, és így tovább. HD3000-eseket tavaly csak elvétve lehetett kapni, így lesz ez most is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. rabib
2010.04.24. 13:15
Szaby59: Biztosan optimalizáják. Mint a GTX280-ból lett egy GTX285. Majd itt is GTX480->GTX485.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. rini
2010.04.24. 14:14
Miért a 480 szintjét hoznák? Kérdezem, hogy 2 db 5830 az 5870 szintjét hozza? Kétlem, hiszen a két 5770 is erősebb egy kicsivel az 5870-nél.

Az egy dolog,hogy fejlődött. Ez elvárható volt. Azt se felejtsed el, hogy ez egy modernebb architcetura és a teljesítményét erősen befolyásolhatja a jövőben megjelenő programok felépítése. Nagyon hasonló az eset a HD2900-as verziójához. Ott is az újabb és újabb programokban egyre jobban szerepeltek a kártya frissített verziói. Ez itt is könnyen előfordulhat.

A jelenlegi ára tényleg sok de a cikkben meg is adták erre a választ szerintem. A HD kártyák kezdő árai sem voltak éppen kevesek megjelenéskor, sőt amíg elegendő nem készült belőle addig végig magas maradt. Ugyan ez fog vonatkozni ezekre a kártyákra is. Majd ahogy telik a piac, úgy fog beállni az ára ezeknek is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. Fada
2010.04.24. 14:38
Miért terror, ha valaminek a nevében szerepel a 2-es szám, te hogy írnád le? Azon kívül, ha ha nem így, akkor helytelenül?



(Az ő kötőhang, csak úgy mondom. De apróságokon ne akadjunk fenn, max. ne osszunk észt. Vagy lett. Netán litván.)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. Terror
2010.04.24. 15:01
Az ő nem kötőhang, hanem a "kettő" utolsó betűje, csak úgy mondom. Szóval
[(kettő)(m)] -> 2-m, de inkább 2-esem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. psylocke
2010.04.24. 15:20
Bazz ipon írtam vagy 6 oldalt erre meg kirakja hogy nem vagyok bejelentkezve, visszalépek és még mindig be vagyok jelentkezve.... Na mind1 mostmár nem állok neki még egyszer.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. irdatlanno...
2010.04.24. 16:31
Lehet egy magos v kétmagos uj geforce a fejedet fogla lezabálni, és vajon mivel akarják megfejelni a 5970 teljesítményét?
300w fölötti fogyasztással és légkondis videokártyákkal amik teljesen befűtik majd a szobát, én nem akarom bántani az nv t és az nv fanokat sem, tény h fejlödtek de negatív és pozitiv irányba is ami nem felhasználóbarát sem az áraknak sem a teljesítménynek és legföbbképpen a fogyasztásnak.Még várni kell a csodára mert ez nem volt olyan "vááááááóóóóóó" filingű indítás,azért én ettöl többet vártam volna a mostanitöl.
De ez csak az én véleményem...
Bocsi ha megbántottam valakit!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. dongo84
2010.04.24. 17:43
A teszt meggyőzött arról, hogy még nagyon sokáig (legalább 1 évig) elég lesz nekem az 1GHZ-re húzott XFX 4890-em. Tesszaláció ide, tesszaláció oda...egyelőre mindkét gyártó gyenge benne.
Mindenesetre a fermi arhcitektúrája nekem is bejön és talán az újabb gyártástechnológiákkal, valamint további fejlesztésekkel valóban ütőképes kártya lesz. Hacsak nem zúzza szét a tökeit az AMD a 6000-es szériával.
Mindenesetre kíváncsi leszek, hogy 1 év múlva melyik lesz a befutó.
Ezt a kört az ATI nyerte ez egyértelmű.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. rabib
2010.04.24. 17:55
dongo84: Így van.
1 Ghz-re húztad a HD4890-ed GPU-ját? az szép.
Néha szoktam olyat mondani, ha háborúról tanulunk az iskolában történelemből, vagy "háborúról" két videokártyagyártó cég között, hogy: "Valaki mindig veszít..."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. bebokbarni
2010.04.24. 18:04
hiába gyorsabbak a radeonok valószínűleg többet nem lesz ati kártyám inkább veszem a lassabb drágább fosabb nvidia-t
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. Narval
2010.04.24. 18:09
Hali!
Jelenleg nekem az ATI tűnik szimpatikusabbnak, ennek ellenére valószínű, hogy a nv részéről ez az új felépítésű gpu idővel meghozza a gyümölcsét. Nem csak a gyártástechnológia tökéletesítésére (TSMC gyengélkedése, új stepping, vagy akár a csíkszélesség csökkentése) gondolok. Emlékezzetek csak arra, hogy amikor a 2xxx-es széria megjelent, akkor szinte pontosan ugyanezekkel a gondokkal küszködött, mint a mostani nv kari. Nagyon melegedett, emiatt hangos volt, és szinte mindenben kikapott a konkurenciától. DE!! Akkor az a gpu egy új architektúra volt, és az 5000-es széria is azokon az alapokon nyugszik és láss csodát, most azért eléggé odabax. Ha jól tudom a 6-os széria az 5-ös tökéletesítése lesz, a következő pedig teljesen új felépítésű lesz (bocsi, ha rosszul tudom). Viszont a nv már bedobta a mély vízbe a saját architektúráját (mondjuk elég mély vízbe :-) ) Szóval ez pár év múlva nagyon is versenyképes lehet. Addig meg leglálább annak örüljünk, hogy végre van konkurencia, majd mennek lejjebb ezek az árak, muszáj nekik.
By!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. sanyix
2010.04.24. 18:23
nvidia thermi, grill force
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. rabib
2010.04.24. 18:41
Narval: Igen, a Fermit is még tuti fejleszteni fogják, remélhetőleg legalább olyan jól, mint a 8 ezres sorozat után a 9 ezreset, amik azért elég jók lettek (tapasztalat).
Majd eltelik egy, max két év, és lehet, hogy ilyen hasonló Fermi alapú GeForce karival még találkozhatunk 32 nm-en is. (ha jól tudom az következik, vagy a 2.

sanyix: Egyébként a 101 fokos GTX480-as karin tényleg lehetne már főzni. Rá kéne építeni egy valamilyen jó hővezető vasat, aztán úgy beállítani a gépházat, hogy a kártya tetejére rá lehessen tenni egy kis fémedényt, aztán abban vizet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. axe
2010.04.24. 22:46
"Rá kéne építeni egy valamilyen jó hővezető vasat, aztán úgy beállítani a gépházat" A vas, az vas. nincs sokféle. Ha már jó hűvezető akkor alu (vagy drágább réz)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. tibi27
2010.04.24. 23:15
Jó lesz ez a fermi,én lemondtam az 5830-ról,meg az 5770-ről,a mostani vga amit használok elég lesz addig amíg ki nem jönnek az olcsóbb fermik,ugyanis nem szeretnék drasztikus fps ingadozásokba résztvenni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. Multitask axe
2010.04.25. 01:44
Attól függ, hogy van-e ötvözve, vagy edzve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. rabib
2010.04.25. 09:19
tibi27: GTX260 után egy GTX460 tuti gyorsabb lesz, és körülbelül a GTX460 kerülni fog ~70-80 ezerbe. Viszont ha eltelik néhány hónap, vagy kijön az Ati HD6 ezres sorozata, akkor tuti csökkenni fog az ára körülbelül a GTX260 árszintjére, a GTX480 ára a GTX285 árához igazodik majd, a GTX470 ára meg a GTX275 árához áll majd be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. ThePoweR rabib
2010.04.25. 10:54
Erről megkérdezted az nv-t hogy ilyen biztos vagy benne?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Szaby59
2010.04.25. 11:37
Igen és a HD6000 után az AMD is csökkenti majd, hogy minél hamarabb megszabaduljon a készlettől, vagyis ugyanott leszünk
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Joachim21
2010.04.25. 11:49
A4-es revízió után úgy tűnik nem lesz újabb Fermi revízió a hírek szerint.
TSMC törölte a 32nm-t, ezért náluk 40nm után 28nm jön majd. GF-nál ha minden igaz lesz 32nm, már csak a Llano miatt is(IGP ezért biztosan készül majd 32nm-en), de a GPU-k valószínűleg kihagyják a 32nm-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. _DiEGO_
2010.04.25. 13:01
DX11-es kártyák versenye - teljesítménye - fogyasztása ...

Amit sejthettünk ...

LGT - mindenki másképp " imádja "

Lényeg , hogy lehet támadni boltokat nVidia fanoknak - GO GO

no komment ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. rabib
2010.04.25. 13:36
ThePoweR: Nem kérdeztem meg, de azért ezt tudni lehet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. HUNrobar
2010.04.25. 19:34
Hát én nem tudom, akármilyen erős lehet egy kártya ha ekkora a fogyasztása.. A villanyszámlából lehetne még egyet venni belőle 1-2 év alatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. pal07
2010.04.25. 19:35
Mjad 4-5 hónap és itt lesz a kisebb csikszálességü vga az kevesebbet fogyaszt majd.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. csab959 pal07
2010.04.25. 19:43
Ezt hol olvastad?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. pal07
2010.04.25. 19:48
csab959: igy jelenet mega gtx280 után a 285 is kb 6hó különbséggel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Svindler
2010.04.25. 19:57
pal07: még egy ideig ne számíts csíkszélesség váltásra. Legesleghamarabb negyedik negyedév, de már most problémák vannak vele, úgyhogy idén kevés eséllyel látunk 28nm-es GPU-kat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. pal07
2010.04.25. 20:04
Svindler: bármi történhat még...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. csab959 pal07
2010.04.25. 20:21
.. pozitív vagy negatív irányban egyaránt, szóval korai még ezen spekulálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Szaby59
2010.04.26. 11:02
A 40 nm-es váltás csak most volt, kétlem, hogy bármilyen más gyártósor az év vége előtt elkészülne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. YuGabe
2010.04.26. 11:40
Istenem de sok okos osztja az észt, mennyire barmok vannak itt (ezt most nem nevezném meg kinek írtam).
"HÉ JÓZSI MAJD A ZENVIDIJA ALÁZZA A ZATIT" "Miért, Béluska?" "MERT ALÁZZAAAAAA!!!"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. rabib
2010.04.26. 14:05
Nem mondod...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Terror
2010.04.26. 19:38
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. rabib
2010.04.26. 20:20
Terror: Jól látom, hogy ez a Lakatos Emanuel?
Azta... akkora Fermit... 7500 wattos fogyasztás
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Terror
2010.04.26. 20:32
Bocs, Ocsabi hsz-e után ezt nem tudtam kihagyni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. csab959 Terro...
2010.04.26. 20:52
Nagyon kreatív vagy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. CarKiller
2010.04.26. 20:54
Terror: a nemzet új művésze kreatív
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Sytyx
2010.04.27. 11:57
Nemrég nemtetszésemet nyílvánítottam ki, miszerint kissé elfogult az iPon. Ezen cikk/teszt után vissza kell vonnom kijelentésemet és gratulálni szeretnék Svindlernek a munkájáért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Cooley
2010.04.28. 21:17
Hát jelenlegi teljesítménye melle ilyet biztos nem vennék főleg nem ennyiért, bár amennyibe az ati is kerül... olyat sem vennék per pill. Majd ha jön a HD6-os széria, akkor lemegy minden más kártyának az ára, akkor már talán beruházok egyre(az 5850-essel szemezgetek, de majd meglátjuk mennyiért és mit produkál a 6-os széria).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Svindler
2010.04.30. 13:04
Sytyx: köszönöm
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Dialovo
2010.05.01. 18:03
Sziasztok
Én nem értem a tesztben mért olyan kevesek a3dmark vantage gpu számok?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. csab959
2010.05.01. 19:02
Mert mondjuk "Extreme" profil alatt tesztelték?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Dialovo csab9...
2010.05.01. 19:28
Nem avval van a gondom, meg nem is kötekedni akarnék de nálam 1 jóval gyengébb configgal a leggagyibb 260-as gtx-el is kijött 6150 pötty 1920x1080-as felbontásnál. És extreme beálítással mértem én is
Ezért írtam hogy nagyon halvány a gpu pontszám
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Svindler
2010.05.01. 20:14
Úgy érted ennyi pontot egy alap GTX260-nal:
[LINK]
Érdekes, mert ezen húztak 40%-ot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. csab959 Dialo...
2010.05.01. 20:32
Akkor örülj, hogy tiéd a legerősebb GTX260.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Dialovo Svind...
2010.05.01. 21:56
Jah nálam is húzva vannak a proci még jobban is.
Amúyy szerintem is kell legalább 1 év meg kisebb csíkszélesség mire az nv ezekből ütőképes kártyát varázsol
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. rabib
2010.05.02. 08:34
Dialovo: Ütőképesnek ütőképesek ezek a kártyák is, hiszen erő van van bennük bőven.
Viszont sajnos ezzel a teljesítménnyel jár a magas fogyasztás és a magas hőmérséklet és magas ár.
Szerintem azonban körülbelül szeptemberig ezeknek is csökkenni fog az áruk. Én remélem, hogy a GTX470-et majd meg lehet kapni 80 ezerért is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. vamosizole...
2010.05.02. 15:29
most vettem Gigabyte GTX 480-at, eladtam a GTX 285-öt előtte 2 hete...
nah mondom van 120k-m, elég is lesz, 2 hete már nem volt emiatt gépem...
tesztekből láttam, kb 20% erősebb a GTX 480, akkor 100k+20%=120k ért veszek,
meg kell az 1,5gb ram is, mert a jövőben simán 1gb nem elég, pl Crysis, GTA 4 1100mb-ot eszik nálam.. (1680x1050maxom van)

erre mindenhol csak 140k-ért láttam... és nem bírtam várni, muszály volt 140k-ért vennem, minden megtakarított pénzem rá ment

pedig inkább +15k=5970, és ár értékbe jobban jártam volna, de nem volt sehonnan se több lóvém..

mindenki a selejtek számával magyarázza a letiltott magokat, 512 helyett 480 és 448, fél év alatt volt idejük kiszámolni az NVidiánál, hogy csak kicsit legyen erősebb az 5850nél a gtx 470, és az 5870nél a gtx 480.... és szerintem csak azért lettek letiltva, kis idő, és jön 512 maggal is, és semmi baj nem lesz vele csak az árával...

eddig csak NVidiám volt, 8800 GTS, 9800GTX+, GTX 280 SOC, GTX 285, de legközelebb valószínű Atit veszek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. ThePoweR vamos...
2010.05.02. 15:42
Ebay-en biztos lett volna. Vagy ott nem szeretsz vásárolni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. vamosizole...
2010.05.03. 06:12
még sosem vásároltam ott, szinte eddig mindent itt vettem, hál istennek még semminél sem kellett a garancia futár, de ez a fő szempont, nem tudom, ott is van e ilyen..

de alapvetően a beharangozott 120k helyett mindenhol 140k-ért árulták, mikor jöttek, akárhol néztem

alul elírtam a felsorolásba, GTX 260SOC (280 helyett)akart lenni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Joachim21 vamos...
2010.05.03. 08:59
Az az 1100MB nem a rendszermemória amit a GTA4 és társai ettek nálad? Videókártyán a dedikált memóriának tudtommal semmi köze ehhez, annak főleg nagyobb felbontásoknál van szerepe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. vamosizole...
2010.05.03. 19:57
nagy szakértő én sem vagyok, de a GPU-Z szenzorai mindig mérnek játékok alatt is, (kiv. vagyok és ránézek terheléskor)
és 1100mb (VGA)használatot mutat a GTA4, Cyrsisnél az 1536mb-ból,
700mb körül a többi "újabb játék alatt", pl: Bad Company2, Grid, Avatar, Dirt2,

1680x1050 minden max. grafikai beállítás mellett mindegyik játéknál

GTA4 a 8gb ramból simán 4gb-ot megeszik, valamikor még többet is.. (rendszer memória), persze abból 1,5gb alapból a Vistáé

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. ThePoweR vamos...
2010.05.03. 20:10
2,5GB-ot megeszik neked a gta a rendszermemóból? Úr isten. Nekem 1200 nál nem volt több a 4 gigából. 60-70 között szökött lenni a memó, ebből win 7 25-30%.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. jamborka
2010.05.04. 15:09
2,5GB-ot a 4 GB ból

Mert többet nem is igazán tudna ha akarna sem, mivel 1,5 kb elrak a win magának

A 8GB nál már más a téma utt jut az alkalmazásnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ThePoweR jambo...
2010.05.04. 15:21
Nem értem mait írtál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. rabib
2010.05.04. 16:11
"GTA4 a 8gb ramból simán 4gb-ot megeszik, valamikor még többet is.."

Mennyit?
Akkor nálad nincs feltelepítve egy patch se a GTA IV-hez. Mással nem tudom magyarázni.

ThePoweR: jamborka úgy értette, hogy a 4GB-ból nem tudna 2,5 GB-nál több ramot használni a GTA IV, mivel már a Windows 7 is használ 1,5 GB-ot. 8 GB ramnál viszont már jut mindennek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. ThePoweR rabib
2010.05.04. 16:13
Pont annyit tudna nem? Vagy én vagyok hülye matekból mikor most érettségiztem belőle. Hujjuj lehet megbukok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. rabib
2010.05.04. 16:40
Én is ma érettségiztem matekból Nem volt egy nagyon nehéz feladatsor.
Igen, úgy van, ahogy írtad. Pont annyit tud maximum.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Caboose
2010.05.04. 17:33
GTA 4 nekem 2.5 GB-ot fogyaszt 1920x1080-ban High, illetve 1 vagy 2 dolog Very High-on. Szóval 4 Gigát soha nem eszik meg (Ja ebben benne van a win és a többi szutyok ami állandóan meg van nyitva nálam )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. vamosizole...
2010.05.04. 21:21
1.04-es patch van telepítve, előtte még rosszabb volt, mint a vram, mint a rendes memória kihasználtsága is.. (van újabb patch is tudom, de a mostani sem régi, és nem telepítgetek ezért újra mindent)

aki gondolja, kipróbálhatja, de csak a GTA 4-et futtatva, mindent maxon, 3,5-4gb-ot használt az egész rendszer, Vista 64bit 8gb rammal

nyílván, akinek 4gb ram van, ami volt nekem is nem túl rég még, ott nem engedi mind a 4-et használni, gondolom több virtuális memóriát használ, nálam is így volt..

sőt a GTX 285nél az 1024mb-ból 7-800mb-ot(vram) használt, és meg is látszott a képen, az árnyékok és nagy területek késéssel jelentek meg...pedig még 200mb ott lett volna
GTX 480nál pedig 1100mb az 1536-ból, és minden szép, fullos, gyönyörű, késés mentes a kép..

rosszul optimalizált nagyon a GTA 4, Cyrsisnél pl. mind az 1024mb-ot kihasználta a GTX 285nél a játék..(vramot)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. rabib
2010.05.05. 18:19
vamosizolee: Így van, ahogy írod. A GTA IV lehetne jobban optimalizált. A Crysis meg nem csak egy gépgyilkos játék, hanem A gépgyilkos játék. Nálam is megette a procit, a ramot, a vramot, a GPU-t, mindent amit csak bírt. Ja és emellé szaggatott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!