iPon Cikkek

E-könyv 1.0x1.0

Dátum | 2013. 06. 07.
Szerző | Dworkyll
Csoport | EGYÉB


Mi az e-könyv?
ELMÉLET: Nagyjából ugyanaz a könyvnek, mint a zenének az mp3. A felszínen lemondunk bizonyos dolgokról, mint pl. a papír susogása és színe, vagy maga a konkrét fizikai példány, cserébe kapunk sok olyan extrát, amiről a papírkönyv nem nagyon álmodhat: végtelen adatsűrűség, kereshetőség, integrált szótár, stb. A dolog mélyén pedig egy komplett paradigmaváltás van, aminek szerintem a maga módján lesz akkora jelentősége, mint mondjuk a könyvnyomtatás elterjedése volt a kódexmásolás idején. GYAKORLAT: az e-könyv alapvetően egy médiafájl, (egy konténerfájl, hasonlóan mondjuk az avi-hoz vagy az mkv-hoz), csak itt elsősorban a szöveges, vagy statikus vizuális tartalom visszaadására fókuszálunk. Ebbe a konténerbe kerül be maga törzsszöveg, alapvetően xml-ben, a megjelenítéshez szükséges sablonok css bejegyzései, képek, mint például a borítóképek, és ha szükséges és lehetséges, akkor a használt fontok is, valamint az említett alkatrészek kapcsolatát leíró manifesztek, vezérlőállományok (szintén xml-ben ). Az e-könyvek belvilágáról egy ideális világban egy civilnek annyit kéne tudnia, mint egy jól működő autó belvilágáról, vagy egy weboldal mögött álló kódtömegről: semmit. Működnie kéne. A gyakorlatban is csak annyit kell róluk tudni, amennyi a saját gyártáshoz, vagy esetleg a sérült vagy rosszul összerakott konténerek javításához, esetleg saját célú „tuningjához” kell. Jó minőségű e-könyveket azonban minden ilyesmi nélkül is tökéletesen lehet olvasni. Azaz, ha az előző hárombetűs szavakat (xml, css, stb.) nem, vagy nehezen értetted, ne pánikolj! :-) A dolog gyakorlatilag olyan, mint a weblapok. Olvasni könnyű, jót készíteni nem annyira. Ugyanígy, ameddig jól megy alattad az autó, viszonylag hidegen hagyhat, hogy mit mutat a lambda-szonda, és kinek. Ha babrálni akarsz vele, na akkor kell képbe kerülni.

Hogyan lehet az e-könyvet megjeleníteni, használni?
ELMÉLET: Ahogy a többi médiafájlhoz is, az e-könyvekhez is kell valamilyen megjelenítő platform. Ezek egyik része a szoftveres komponens, a parser, ami értelmezi és megjeleníti a konténerfájlba csomagolt tartalmat. Mivel az e-könyvek legjobban a weblapokra hasonlítanak, ezért a parsert is legegyszerűbb úgy elképzelni, mint egy különleges böngészőt. Mert az, néhány, a könyvekre és az olvasásra kihegyezett különleges funkcióval. Ez a parser pedig futhat gyakorlatilag bármin, aminek a minimálisnál picit több számítási kapacitása és megjelenítő felülete van. Ez lehet az asztali számítógéptől a mobiltelefonig bármi, tabletek, note- és netbookok, és persze a csak e-könyvek megjelenítésére kitalált dedikált olvasók. GYAKORLAT: Az e-könyvek fogyasztása olvasás, azaz célszerű olyan olvasóplatformot választani, ami jól támogatja az olvasást magát. Ehhez pedig kell nettó kijelzőméret, ami a rövid, impulzusszerű olvasásokon kívül legyen legalább 4 colos képátlójú, a 6-8 col közel ideális. Kell még pixelsűrűség, legalább 160 DPI, ennek hiányában ugyanis szögletesek lesznek a betűk, ami jelentősen rontja a tartalom élvezeti értékét. A bevett gyakorlat szerint a 6 colos méretű kijelzők a legelterjedtebbek 800x600-as felbontással. Ez klasszikus szöveg fogyasztására teljesen elfogadható, képregények, vagy A4-re méretezet pdf-ek megjelenítésére már csak valamilyen kompromisszummal.

Kijelzőtipusok
ELMÉLET: Nagyon durván kétféle kijelző van a piacon. Az egyik az aktív paneles, háttérvilágítással rendelkező TFT, a legtöbbször valamilyen mobil eszközben, tabletben, vagy okostelefonban. A másik az ú.n. e-Ink. Ez egy speciális kijelző, jeles tulajdonsága, hogy átlátszatlan, ezért nem is lehet „átvilágítani”, ellenben tökéletesen olvasható tűző napsütésben is, energiafogyasztása pedig töredéke az aktív kijelzőkének, az ilyen eszközöket nem naponta kell tölteni, elég havonta is, az olvasási szokásoktól függően persze. Cserében az e-Ink kijelző lapozási sebessége a töredéke a TFT-nek. Normál olvasásnál ez abszolút nem probléma, de aki szeret gyorsan lapozni, „átpörgetni” az oldalakat, az ezt nem fogja szeretni.

GYAKORLAT: a TFT kijelzőket sokan elvetik, mint lehetséges olvasófelületet, de ez szerintem hiba. Az igaz, hogy a TFT kijelzők minősége nagyon széles skálán szór, és az olcsó kategóriát kifejezetten fájdalmas lehet olvasásra használni. A nagy pixelsűrűségű kijelzők (pl. Retina Display) viszont jól használhatóak olvasásra (zárt térben), feltéve hogy a környezeti fényviszonyoknak megfelelő fényerőt állítunk be. Azaz se túl sötét, se túl világos ne legyen a kijelző, mert mindkét esetben fölöslegesen terheljük a szemünket. Cserébe a jobb TFT-kkel és a jobb alkalmazásokkal lehet színprofilt is állítani. A szépia színvilág a legtöbb alkalmazáson létezik, és megfelelően beállított fényerővel igen kellemes lehet. Az e-Ink még ezzel együtt is normál körülmények között egy nagyságrenddel kényelmesebb olvasásélményt nyújt, papírszerű. A pixelsűrűséggel alapból sincs baj, a HD kijelzők pedig egyszerűen remekek. Új fejlemény, hogy bizonyos modelleknél már van integrált világítás, ez azonban nem hátulról történik, hanem a kijelzőpanel elé kerül egy hajszálvékony diffúzorréteg, ami a kijelző mellé épített LED-ek fényét teríti, többé-kevésbé egyenletesen. Ilyen a Kindle Paperwhite, az Onyx AngelGlow HD vagy a Kobo Glow. Hosszú olvasására az e-Ink a komfortosabb, sűrű lapozásra, színes képek (pl. képregények) és interakciók kezelésére viszont egyértelműen a TFT a jobb .
Még egy kicsit az eInkről
ELMÉLET: az e-Ink, szemben a TFT-vel, nagyon más alapokon működik. A TFT-n, nagyon leegyszerűsítve addig látható a kép, ameddig a kijelző pixeljei kapnak áramot és háttérvilágítást, pici lökésekben ugyan, de másodpercenként százat is akár. Ettől lesz a képfrissítés irgalmatlanul gyors. Az eInk lényege ezzel szemben az, hogy a pixelek gyakorlatilag emulzióba ágyazott tintagolyócskák, amik addig, ameddig nem kapnak áramot, ugyanazt a felüket mutatják az olvasó felé. Kicsit olyan a hatás, mint egy hátulról nyomtatott újrapapír. Ha a pixel, pontosabban a pigment töltést kap, átfordul. Ami eddig világos volt, most sötét lesz és vice versa. Azaz csak akkor van szükség (teljes) képfrissítésre, amikor a kijelzőn oldalt váltunk. Ami nagy szerencse, mert ezekhez a kijelzőkhöz nagyon nehéz videovezérlőt készíteni. Az első e-Ink kijelzők lapfrissítési sebessége bőven másodperc fölött volt. A dolog ma már jobban áll, a lapozás gyorsabban megy, mint egy papírkönyvnél, de Angry Bird-özni nem ezen kell. Webet böngészni, ha amúgy az eszköz támogatja valamilyen hálózati illesztéssel (WiFi, 3G) akkor éppen lehet, de nem túl komfortos. További érdekes hatás, hogy ha az ember hagyja lemerülni az eszközt, ami simán összejöhet, mert a töltési „igénytelenség” miatt elfelejti tölteni, akkor az utolsó „oldal” odafagy a kijelzőre, és nem csinál semmit. És ez elég félelmetes tud lenni. GYAKORLAT: az e-Ink kijelzőkből is volt több generáció. A két legfontosabb paraméter, amire a fejlesztők koncentráltak, a lapozási sebesség és a kontraszt voltak. Nagyjából három generációt különböztethetünk meg a Magyarországon is elérhető, fogyasztásra alkalmas kijelzőkből. Ez a Vizplex, a Pearl, és a legújabb háttérvilágított/HD kijelzők. Ez ár- és minőségi sorrend is, ráadásul civilek által is jól érzékelhető a minőségi ugrás. Vizplex kijelzői voltak a Koobe Classicnak és a Koobe Juniornak, de a Kindle 2-nek is pl., a Pearl kijelző először a Kindle Keyboardban (K3) jelent meg. Fontos megjegyezni, hogy van ugyan könnyen észrevehető különbség a kijelzők között, de megfelelő világítás mellett a Vizplex kijelzők is jól használhatóak. A megnövelt kontraszt az olvasás komfortját növeli, és valamivel kevesebb fény is elég az olvasáshoz, de nem sokkal.

Voltak még kísérletek alternatív e-Ink kijelzőtechnológiákra, mint pl. SiPix, vagy PixelQi, de ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket (pl. nem tudtak lényegesen olcsóbbak és/vagy jobbak lenni), és nem terjedtek el. Érdekesség még, hogy gyakorlatilag a Pearl kijelzővel egy időben jelentették be a Tritont, ami a 16 szürke mellett 4096 szín megjelenítésére is alkalmas, de az első erre épülő olvasókat csak most jelentette be a Pocketbook. Az időt nem töltötték hiába, a mostani olvasókat megfejelték még világítással és érintőképernyővel is. Ezzel együtt biztosan van oka, hogy a színes eInk kijelzők nem terjedtek el. Nem nehéz végiggondolni, hogy mondjuk egy Nexus 7 kijelzője szebb is, gyorsabb is, sokkal többre alkalmas, mint egy Triton kijelzős eszköz, egyes egyedül az akkuélettartam (és a napfényben olvasás) szólhat egy színes eInk kijelző mellett, ami azért a mai világban nem feltétlenül jelent olyan kihívást, ami indokolná a magasabb árat.
Formátumok ELMÉLET: Alapvetően az e-könyves formátumoknak célja, hogy magán a tartalmon ne lehessen változtatni, hasonlóan egy rögzített zenéhez vagy filmhez. Megfelelő eszközökkel természetesen mindbe bele lehet piszkálni, de akkor tudni lehet, hogy a tartalomgazda által előállított tartalomhoz képest a módosítás már nem eredeti, nem autentikus. Nagyon durván két formátumcsaládról beszélhetünk az e-könyvek esetén. Az egyik család a lapkép lezárásával őrzi a tartalmi egységet. Van amikor ez jó, sőt optimális, nyomdai leadásoknál, hiteles másolatoknál, vagy éppen az intenzív grafikus tartalmú olvasnivalóknál, a képregényeknél, prospektusoknál. Ilyen formátum a pdf, a djvu és a tiff pl.. Cserébe ezek a formátumok csak egy méretben (egy felbontáson) optimálisak, akár kisebb a megjelenítő, akár nagyobb, romlani fog az élmény. A másik család a konténer „lezárásával” őrzi a tartalmat, és a megjelenítés bizonyos attribútumait: a tipográfiát, a dőlt és félkövér szedést, a behúzásokat, az igazításokat, a címsorokat, a lapdobást. Más attribútumokat viszont az olvasóra bíz, jellemzően ilyen a margó, a sortáv, a betűméret, a lapméret. Ezek a formátumok újratördelhetőek, és ezért ugyanazt a fájlt olvashatjuk egy 3,5 colos okostelefonon, egy 6 colos e-Inkes olvasón, egy 10 colos tableten, vagy akár egy 24 colos monitoron. A két legelterjedtebb ilyen formátum a prc/mobi/azw, ezeket jeleníti meg az összes Kindle eszköz és alkalmazás, a másik pedig az epub. Ez olvasható minden olyan eszközön, ami nem Kindle, pl Koobe, Sony, Nook, Onyx, stb.. GYAKORLAT: magára kicsit is adó független e-könyv lelőhelyen mindkét újratördelhető formátum megtalálható. Ezeket egymásba is lehet konvertálni, de az automata konverziók azért nem tökéletesek, egy-két bolti célrendszert leszámítva. A nem független boltok csak a saját törzsformátumukat árulják, az Amazon a mobit, a többiek meg az epubot.

A txt, a doc, az rtf nem e-könyv formátumok, mert túl könnyen engedik a tartalom változtatását. A html-ről lehet vitatkozni, főleg hogy az újratördelés és a formázás az e-könyvekben gyakorlatilag html alapokon történik, viszont önmagában a html nem teszi kötelezővé azoknak az elemeknek a meglétét, amik egy szöveget könyvvé tesznek: borító, impresszum, tartalomjegyzék, stb..

Dedikált (e-Ink) olvasóeszközök ELMÉLET: két fajta olvasócsalád létezik. Az egyik mögött áll egy tartalomszolgáltató, ezért ezek az olvasók a keresztfinanszírozás miatt a teljesítményükhöz képest tudnak relatíve olcsók lenni, cserébe valamiféle „zártság” , „röghöz kötés” azért megfigyelhető. Ilyenek az Amazon, a Barnes&Noble, és a Kobo olvasói: a Kindle, a Nook, és a Kobo. A másik családban a tökéletes függetlenség ölt testet, nincs mögötte bolt, és nem annyira a minőségre és az ergonómiára, mint inkább a sokcélúságra optimalizálták ezeket. Azaz kényelemben elmaradnak a „könyvesboltos” olvasók mögött, de tudásban sokszor felülmúlják azokat, jellemzően pl. sokkal több formátumot tudnak valamilyen szinten natívan megjeleníteni. És a keresztfinanszírozás hiánya miatt egy kicsit drágábbak, mint a „boltosok”. Ilyen pl. a Koobe, az Onyx, a Prestigio, a Wayteq. GYAKORLAT: Praktikusan a Kindle az áránál és a kényelménél fogva letarolta a magyar piacot, úgyhogy errefelé van a Kindle és a nemKindle. A Kindle kényelmére jellemző, hogy nagyon sok, amúgy a kütyükért nem rajongó „civil” is használja, nagy megelégedéssel. Formátumban ugyan keveset támogat, cserébe azt a keveset nagyon könnyű előállítani. További kényelmi faktor, hogy nagyon sok hardverplatformra létezik ingyenes Kindle alkalmazás (PC, Mac, Android, iOS), továbbá a Kindle account mellé jár egy 5 GB-os tárhely az Amazon felhőben, és ezen keresztül szinkronizálódhatnak a keresztülfűzött anyagok az egyes saját platformok között. De nem kötelező Kindle-t (Amazont) választani. A kényelem feladásával sokkal több szabadsághoz juthatunk, de ezzel bizonyos erőfeszítés élni. A „bolttalan” olvasóknak sokkal több beállítási lehetősége van, de ezekkel lehet, sőt kell is piszmogni, hogy az optimális olvasásélményt (ami szubjektív alapokon nyugszik, és egyénről egyénre, sőt hangulatról hangulatra változik) elérjük.

Mi a DRM? ELMÉLET: A DRM egy technológiai megoldás, ami próbálja a papírkönyvek paradigmáit biztosítani a digitális világban, de jellegéből adódóan tökéletlen, és a jelenlegi formájában (kemény másolásvédelem) pusztulásra van ítélve. Ez gyakorlatilag egy másolásvédelem, ami a jogos másolást is megnehezíti (a felhasználó saját eszközei között), cserébe a könyvkalózoknak a semminél alig észrevehetően többel nehezíti meg a dolgát. Viszont pénzbe kerül, nem is kevésbe. További kellemetlen mellékhatása a kemény DRM-nek, hogy lehetetlenné teszi a formátumkonverziót. Erre pedig szükség lehet, ha az olvasó platformot vált, és mondjuk epubról mobira vált, vagy fordítva. Ezt pedig a felhasználó csak akkor tudja megtenni, ha előtte eltávolítja a védelmet, ami elvileg nem megengedett. A konverzió persze önmagában sem tökéletes megoldás, ennél sokkal kulturáltabb, hogy független könyvesboltok mindkét formátumban árulják az anyagaikat, és egy platformváltáskor egyszerűen csak le kell tölteni az aktuális verziót a megfelelő formátumban. GYAKORLAT: Nemzetközi téren még elterjedt a kemény DRM használata, ezért pl. sok külföldi kiadó is erőlteti hogy a magyar fordításon is legyen ilyen. Magyarországon viszont gyakorlatilag eladhatatlan a kemény DRM-mel védett könyv, kivéve, ha az Amazon árulja. Ezért (is) gyarapodnak lassan a magyar nyelvű, de külföldi eredetű e-könyvek. A magyar gyakorlat a Social DRM (puha DRM) névre hallgat a nagyvilágban, ami annyit tesz, hogy minden vásárló személyre szóló példányt kap a könyvből, ami láthatóan és láthatatlanul is tartalmazza a tranzakciós adatait. Ezt aztán lehet másolni otthon és többszörözni, mondjuk olvasóeszközök között, de nem legális mondjuk nyilvánosan megosztani. A dolog meglepően hatékonyan működik, elenyészően kevés incidens volt a puha DRM megsértéséből. A magyar bookwarez szcéna ugyanis a nyomtatott példányokból dolgozik.

Hol találhatunk olvasnivalókat? A világnyelveken tényleg miénk lehet a világ, a Project Gutenbergtől a nagy könyváruházakkal bezárólag tényleg (majdnem) mindent elérhetővé tettek elektronikusan, az egész gyakorlatilag csak pénzkérdés. Az Amazon (általában) nem alkalmaz területi szűrést az elérhetőségre nézve, csak az árakkal manipulál, értelemszerűen USA című vásárlókat olcsóbban szolgál ki, még akkor is, ha bitről bitre ugyanazt kapja, mint a magyar vásárló. Magyar nyelven sajnos nem ilyen rózsás a helyzet. Ingyenes forrásnak ott a MEK és a DIA, fizetősnek az ekönyves nagy portálok, a digitalbooks.hu, az ekönyv.hu, a multimédiapláza.com. Az ingyenes helyeken az anyagok kicsit éltesek, a fizetősökön meg kicsit korlátosak, nem minden aktuális slágercím bukkan föl elektronikusan is (bár vannak üdítő kivételek). Ez a „nincs (hivatalos) elektronikus változat” dolog azért változóban van, lassan a nagyobb független kiadók is beállnak a sorba, és megjelengetnek a külföldi bestsellerek is a magyar ekönyv-boltokban. Már nem az a kérdés, hogy lesz-e hivatalos ekönyv-kiadás, hanem az, hogy mikor.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

25. aragon89
2013.06.07. 08:43
mostanában akartam venni egyet, de lemondtam róla (egyenlőre)!
megvárom, hogy Magyarországra jöjjön az Amazon és akkor majd ők fognak fizetni, hogy vigyed a Kindle-üket!!! Mindenesetre biztos olcsóbb lesz mint most
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Dworkyll arago...
2013.06.07. 10:47
Optimista vagy Egyrészt én nem várnék az amazonra, mert a vasat évek óta meg lehet tőlük venni, és ár/teljesítményben már ma is kevés a versenytársa. Akkor miért adnák olcsóbban?
Könyvet venni rá meg szintén lehet már, minden komoly boltban natívan szolgálják ki a Kinde felhasználókat, az Amazon nélkül. Akkor meg miért kéne várni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. JoinR
2013.06.07. 11:55
Amíg nem lesz euro, szerintem Amazon se lesz itthon.
Világítós ekönyvolvasóknál meg lehet említeni a Nook Glowlight-ot, mint az egyik legjobb ár/érték arányú világított olvasót.
Írta a cikk, hogy nem lehet Angry Birds-özni, de ha valaki mégis szeretne valamiért, monokrómban sokkal gyorsabb képfrissítés lehetséges. Pl. root-olt Nook Simple Touch-nál NoRefresh mod a megoldás, persze nem játék miatt csinálták, hanem böngészéshez vagy pdf-hez a gyors görgetéshez.
Ja és itthon szokás szerint ez is sokkal drágább, mint máshol, Angliából az olvasóm postával együtt a kétharmadába került a legolcsóbb itthoni árhoz képest...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. ejcy
2013.06.07. 12:49
Mondja el nekem valaki mi különbség 1 tablet kijelzője és egy tfts ebook olvasó kijelzője között
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. mzso
2013.06.07. 13:42
"Cserébe ezek a formátumok csak egy méretben (egy felbontáson) optimálisak, akár kisebb a megjelenítő, akár nagyobb, romlani fog az élmény."

Ez hülyeség. Nagyobb felbontásnál csak jobb lesz az ilyen vektorgrafikus dokumentumok kinézete. Mind ameddig el nem éri a szem felbontását, mert utána már nincs érezhető változás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Szefmester
2013.06.07. 14:05
A színes olvasók miatt megemlíteném a Qualcomm Mirasol technológiát, ami nem csak hogy bistabil, színes, de a képfrissítése filmnézésre is alkalmassá teszi. A gond vele hogy a Qualcomm már nem gyártja, csak licenceli a technológiát. Valószínűleg aranyárban persze, mert sok szempontból jobb mint a hagyományos e-ink technika.

ejcy: Tudtommal semmi különbség. Max a szokásos lcd fajták közötti különbségek lehetnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. SyRew
2013.06.07. 16:40
Kb 2-3 éve tértem át az ebookozásra,miután meguntam a (többnyire) hiábavaló várakozást az angolszász(vagy csak angolra lefordított)sci-fi irodalomra.
Tudom,hogy eléggé szűk réteget érdekel idehaza,de rengeteg,kint hatalmas sikert aratott könyv is csak várakozik,hogy egyszer majd,talán...és akkor még az általam érdekesnek talált de átütő sikert el nem ért regényekről még szó sem volt ugye.

Sajnos az alacsony példányszámok ráadásul jól megdrágítják még pluszban a könyveket itthon.Kicsit merésznek tűnt belevágni elsőre egy teljesen idegennyelvű könyvbe,de remekül sikerült az ismerkedés,persze gondolom az sokat segített,hogy addigra már évek óta nem kellett felirat az általam nézett filmekhez/sorozatokhoz.
Annyi hátránya van,hogy azóta kettő(2) darab könyvet vettem (tanuláshoz szükségesek nyilván más tészta) az addigi évi 10+ darab helyett, ez nyilván nem segít az itthoni kiadókon...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Dworkyll mzso
2013.06.07. 17:07
Sajnos a lapképkonzerválás pont nem a vektrografikáról szól a legtöbb esetben. Hanem jó kis bitmapekről: jpg, tiff, djvu, és a pdf-ek jó részében sem vektorosan van a cucc, hanem bizmapként. Kezdve az összes beszkennelt lapról, amit nem vektorizálnak, csak a legritkább esetben. Onnantól viszont igaz az állításom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. Dworkyll ejcy
2013.06.07. 17:11
Jellemzően a ez ekönyv-olvasónak árult tabletek nagyon minimálkonfiggal futnak, hogy olcsóak tudjanak maradni. Azaz nagyon sokszor vannak kifejezettek kis felbontásúak köztük, és a lassú proci/kifilézett oprendszer kombó miatt egy húszezres deszka nyilván nincs pariban egy komolyabb, mondjuk 40 vagy 60 ropis deszkával.
Én személy szerint inkébb frusztrációforrásnak látom ezeket a nagyon olcsó deszkákat. Olvasni nem kényelmes rajtuk, még weblapot sem igen. Felbontás kell, meg DPI, abból nem lehet elég
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.06.07. 18:40
Ja hát én nem az igénytelen/házibarkács beszkennelt cuccokra gondoltam, amiket összefűznek egy dokumentumba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.06.07. 18:43
Erről nemrég volt itt hír ahol említették, hogy volt vele probléma bőven.

http://ipon.hu/hir/2560_x_1440_keppont_a_tenyerunkben/25366
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Dworkyll mzso
2013.06.07. 23:09
No akkor.
1. Nemcsak házibarkács lehet a beszkennelés, A google nagy "szkenneljük be az összes könytárat" projektje is bitmapekre épít. Képregények, dettó bitmap.

2. De legyen mondjuk a lapképed egy frankó vektorgrafikus pdf, A4-en. Ott hiába vektoros, ha rátolod egy 4-6 colos kijelzőre (mobiltelefon, vagy reader) akkor is ki fog folyni a szemed, vagy zoomolnod, pan&scanelned kell minden rohadt oldalon.

3. Nem a lapképnek kell vektorosnak lenni, hanem a szövegnek user által újratördelhetőnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2013.06.07. 23:19
1, Nyilván a képregények nem lehetnek másmilyenek. A google books az meg nem igazi e-book, hanem webes preview.

Egy rendes könyvméret az kb tíz coll. Ezek az újratördelhetőek úgy néznek ki mint a fos normális méretű kijelzőn. Csak arra jók, hogy az ilyen nyomorék méretűeken olvasható legyen. De azon sem igazán jó a kis méret miatt. Nem véletlenül nem nagy piac még.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. nemlehet
2013.06.08. 18:41
Én szeretem az e-bookokat először telefonon (3,5 colon) olvasgattam, majd amikor meglett a 10 colos tabletem azon. 1920*1080 IPS panel, szerintem tökéletes olvasásra. Kipróbáltam egy két e-inkes cuccot, és bár tényleg jobb olvasásra, de a korlátolt használhatóság szerintem nem éri meg. Azért annyira nem olcsóak a normális olvasók, hogy megérje.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. SyRew nemle...
2013.06.08. 19:02
Ez teljesen a felhasználótól függ megint,egyrészt maga a tablet is pazarlás a legtöbb ember valós igényeivel szemben,másrészt ha elszalad velem a ló,akár 6-8 órát is el tudok tölteni egy-egy kedvenccel naponta,de már 1-2 óra után a fenébe kívánod a tableteket,sem a megjelenítés de főleg a kézreállás nem az igazi.Egy Kindle a kézben teljesen visszaadja a könyv élményét,kivéve persze a papír susogása meg illata
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Dworkyll mzso
2013.06.09. 05:02
"Nem véletlenül nem nagy piac még."

Ő, nem véletlenül, ez igaz, részben. Nem a kijelzőméret az akadálya a nagy piacnak, hanem a megfelelő áron és minőségben elérhető alacsony címszám. Ahol az megvan, pl. az angol nyelvterület, ott nagy piac ez. A kijelzőméret meg pont nem befolyásolja a piac méretét.
Szerintem.

Tíz coll olvasni jó (bár szigorúan véve az még mindig csak A5) hordozni már nagyon nem. 6-8 coll vékony kerettel a legjobb kompromisszum.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Zabalint
2013.06.09. 12:21
Nekem Kindle 5-öm van és a 6 col bőven jó szépirodalmat olvasni, és sokkal jöbb, mint LCD-n, viszont szakirodalomhoz, ahol ábrák is vannak, jobb lenne egy 10 colos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. budspencer
2013.06.10. 07:41
Amíg nincs egységes formátum, az odt vagy pdf formátumhoz hasonló, jól működő, nyilt forrású
formátum, addig róka fogta csuka az egész. Erre nagyon köpnek a gyártók, vagy beletesznek mindent, és lesz amilyen lesz, vagy a saját hülyeségüket erőltetik.

A jelenleg kapható eszközök drágák és kicsik, 10.000 ft alatt kéne lennie az árnak, mivel önköltségi áruk nem több 1-2 ezer forintnál. Az A4-es lapméret alapvető elvárás lenne.

A Kindle meg nevetséges, saját formátumát akarja erőszakolni, SD kártyát nem nagyon fogad, tároljál mindent meg konvertálj náluk... no persze.

Amúgy érdekes, hogy pont ebből nem gyártanak napelemmel burkoltat, pedig egy e-ink rendszerűnél pont elég lenne egy goldcap feltöltésére.

Kissé buták a gyártók, mert tablet mellé nem nagyon fog venni senki sem ilyet, kissé a digitális képkerethez hasonló jövőt jósolok neki, mire megfizethető áron lesz, már a kutyának nem kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Zabalint
2013.06.10. 14:19
budspencer:
Nagyon sok olyan eszköz van, aminek az önköltségi ára jóval az eladási ár alatt van (tabletek, mobiltelefonok, stb.). Viszont a jelenlegi ár így is néhány könyv ára, és a tableteknél sem drágábbak ezek, amik amúgy nem olvasásra valók.

A Kindle nem csak saját formátumot ismer, és amit nem ismer, azt magad is konvertálhatod, magad is rámásolhatod az olvasóra USB-n keresztül, a "send to kindle" csak egy lehetőség, nem kötelező vele élni. Az sd kártya hiánya viszont tényleg gáz.

"Amúgy érdekes, hogy pont ebből nem gyártanak napelemmel burkoltat, pedig egy e-ink rendszerűnél pont elég lenne egy goldcap feltöltésére."

Mivel ezek egy hónapig bírják, így eleve nem sokszor kell tölteni, ezért sok értelme nem lenne, mert sokkal nagyobb költség lenne, hogy hamarabb tönkremegy az amúgy sem cserélhető aksi (ami viszont tényleg gáz, hogy nem az!) a napelemes töltögetések miatt, mint hogy fel kell tölteni.

"Kissé buták a gyártók, mert tablet mellé nem nagyon fog venni senki sem ilyet, kissé a digitális képkerethez hasonló jövőt jósolok neki, mire megfizethető áron lesz, már a kutyának nem kell"

Egyrészt nekem speciel nincs is tabletem, e-book olvasóm meg van. Másrészt az USA-ban már eléggé elterjedtek az e-book olvasók, tehát már most elmondható, nem jutott a digitális képkeret sorsára.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. AkosAkos
2013.06.10. 18:24
Én nagyon remélem, hogy gyorsan változni fog a mai helyzet. Gyakorlatilag csak azokat a könyveket tudom megszerezni digitálisan amik a könyvtárban is megvannak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. KatonaKM
2013.06.10. 20:31
Olvasmányos és tartalmas cikk volt, sok ilyet még!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Szefmester
2013.06.11. 17:53
Nekem van asztali masinám, notebook-om (kölcsönadva mert annyira nem használom ki), e-readerem (e-ink), okostelóm net nélkül (mert mi a reteknek lógjak ott is a neten?) szóval a tablet nekem nem pálya. Mikor elmentem pihenni pár napra a tiszapartra nem kicsit örültem az e-raderem aksi-időtartamának mikor két napig volt szar idő. Egy tablet max fél napig, napig lett volna életképes alternatíva.

Netfüggő mobilnyomorékoknak jó hogy gyenge tudású az e-reader, de aki olvasni akar annak tökig elég. Az újabbak meg már bőven mindent tudnak amit kell!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. simongl
2013.06.12. 18:35
Szefmester:
A megnyilatkozásod nem tükröz bármiféle olvasottságot. Bár én évekig tanultam németül, most megszólalni sem tudnék, szóval nem egyedi eset, hogy nem látszik a gyakorlat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. imhotep budsp...
2013.06.15. 16:17
budspencer:
Igazad van még most drága, lehetne olcsóbb is ez nem vitás.
A többi kérdést én mint Kindle WP használó máshogy látom.

Nagyon sok könyvet lehet a kindlén tárolni, több hónapra elegendő olvasnivalót.
Itt nem kell sok gigás játékokat meg filmeket tárolni mint egy tableten, mégis mire kellene neked egy e-ink olvasónál az SD kártya ? Beláthatod hogy nem sok értelme lenne.

A formátumokról írt bekezdésed is felettéb furcsa, pl. ott a Calibre nevű program ami ingyenesen használható és open source, a formátumok közötti konvertáláshoz elegendő és kindlével is remekül működik.
(Windows, Mac, Linux alatt használható) Amúgy a kindle emailes szolgáltatása teljesen ingyenes és nem kötelezően kell használnod, ott a wifi vagy a kábel amin azt töltessz fel amit szeretnél.

Ne haragudj de az A4 lap méret felvetésed meg egyszerűen nevetséges.
Vettél te már a kezedbe regényt vagy csak nagy méretű kifestőt, na az valóban A4.

Egy nyugdíjjas rokonomnak kölcsönadtam a kindle wp-t és vidáman olvassa, soha nem panaszkodott rá hogy kicsi lenne, persze előtte megmutattam neki hogy kell betűméretet állítani. A nap végén mindig tölteni akarta aztán rájött, hogy ezt elég havonta tölteni

Van tabletem is (kényszerből vettem weblap, kódolás .. csakis az ügyfelek miatt) szerintem könyvet olvasni sokkal jobb eink kijelzőn.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. palacsa
2013.06.23. 23:52
a txt, rtf, docx hogy jelenik meg az eszközön? egyáltalán nem támogatott formátum?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!