iPon Cikkek

E3 2014 - EA és Ubisoft sajtókonferencia összefoglaló

Dátum | 2014. 06. 10.
Szerző | Mastigias
Csoport | JÁTÉK

A Microsoft konferenciája után szusszanhattunk egy kicsit, majd nem sokkal később újra minden szem a monitorokra szegeződött, hiszen kezdetét vette az Electronic Arts bemutatója, méghozzá réges-régről ismerős dallamokkal. Elsőként ugyanis a DICE által készített Star Wars Battlefront mutatkozott be egy videóval, melyben rendes játékmenetet még nem, viszont korai in-game felvételeket már láthatunk. Túlzás nélkül mondhatom: az Erő a fejlesztőkkel van. A látvány már a Hoth-on is meggyőző volt, az állunkat viszont akkor ejtettük le igazán, amikor megláttuk az Endor bolygó felszínét - mintha csak az igazi Redwood Nemzeti parkban (az eredeti forgatási helyszín) lennénk! Az AT-ST lépegetők, a Hósiklók és a robogók már biztosan bekerülnek a játékba, de ennél jóval több meglepetésre számíthatunk, gondoljunk csak a korábbi részek fegyver- és jármű gazdagságára. Megjelenés - sajnos csak - jövőre.
A Battlefront után Andrew Wilson, az Electronic Arts ügyvezető igazgatója következett, majd a Dragon Age Inquisition mutatkozott be egy videó montázzsal, mely alatt élő zene szólt, így remek hangulatot teremtett a nézők között. A színpadra Aaryn Flynn, a BioWare vezérigazgatója állt ki, aki a minden eddiginél nagyobb szabadságot, valamint az akcióközpontú és egyszerre taktikus harcokat ígért. Ezt egy sárkány elleni játékmenet követte, valamint egy erősen intró-jellegű bejátszást csodálhattunk meg a hősökről. Jó lesz ez, no! Megjelenés október 7-én.
A Dragon Age után szintén egy neves sorozat, a Mass Effect következett. A BioWare fejlesztők az új részről, és a rajongói elvárásokról beszéltek, sőt, egy-két koncepció-bejátszást is elcsíphettünk, melyeken gyönyörű felvételek voltak láthatóak. Ha minden igaz, új karaktereket és új bolygókat kapunk a következő részben, sőt, a BioWare egy másik játékon is dolgozik, szeretettel várjuk a bejelentést.
A BioWare fejlesztői után Rachel Franklin, a The Sims 4 vezető producere vette át a szót, és mutatta be a legújabb Sims játékot. Eddig csak emberkéink elméjét és testét irányíthattuk, most viszont a szívüket is - mesélte Rachel. Sőt, most először más játékosok által készített simeket és helyszíneket is importálhatunk majd játékunkba. A játékmenetben egy feltűnően Obama kinézetű sim után Chuck, a kondis fiatal következett, aki valamiért összeveszett egy Gladis nevű idős hölggyel és emiatt szomorú lett. No de nincs olyan baj, amit ne lehetne megoldani egy jó kis házibulival. Igen ám, de ezen Gladis is feltűnik, nem sokkal később pedig Chuck halálra röhögi magát. Ha kissé kaotikusnak tűnik a sztori, ne aggódjatok, ezzel az érzéssel nem vagytok egyedül.
A békés életszimulátort követően veszélyesebb vizekre eveztünk, sőt, rögtön Bruce Lee osztogatta életviteli tanácsait kezdő harcosoknak, bevezetve az UFC-t. Persze csak felvételről, élőben Bryan Hayes, az UFC kreatív igazgatója mondta ki a varázsmondatot: "ebben a játékban bárki lehet Bruce Lee". Ennek alátámasztásaként egy gameplay következett, melyben Bruce Lee küzdött B.J. Penn ellen, és végül nyert is. Megjelenés június 17-én.
A profi bunyó után az amatőr következett, az NHL 15-ről Dean Richards elmélkedett, majd füllentett véletlenül: azt találta mondani, hogy az első gameplay következik a játékból, de az alábbi videó megtekintése után könnyen beláthatjuk, hogy itt nem játékmenetről, hanem csak in-game felvételről van szó. Sebaj, most az egyszer megbocsátunk neki.
Az NHL után a Criterion Games következett, egy egyelőre név nélküli extrém sportokkal és akciófilmes jelenetekkel operáló belsőnézetes játékkal, melyben helikopterekről ugrálhatunk jet-skikre és így tovább. A prototípus játékmenet nem valami biztató, így elsőre nem is nagyon tudjuk ezt most hová tenni, de bízzunk a Criterionban.
A színpadra Cam Weber érkezett, aki a PGA Tour következő részét konferálta fel. Frostbite engine ide, szarvas és krokodil oda, elsőre azt hittem, elszundítok a videó alatt, de aztán megláttam a Battlefield 4 egyik pályáját, amin a csatahajó kifut a partra. Igen, mindezt a PGA Tourban, egy golf-szimulátorban. Végre egy jól hangzó reklámmondat, ami mögött tartalom is van: "Golf without limits."
Miután sikerült mentálisan regenerálódnom az indokolatlan, ám annál mókásabb PGA-BF crossoveren, már a Madden NFL 15 volt terítéken, melyben a védekezést sikerült megreformálniuk a készítőknek, ha minden igaz. Az archív felvételekből és in-game jelenetekből összevágott trailer indokolatlanul monumentális zenei aláfestést és narrációt kapott, de ehhez már a tavalyi FIFA trailer alatt is hozzászokhattunk volna. Máig nem sikerült.
Nem véletlenül említettem a FIFA-t, lévén több sportjátékról volt szó egymás után zsinórban, így logikus lett volna, ha a focis móka következő része jön a konferencián. De nem, helyette a Dawngate-et láthattuk mozgás közben, néhány másodperc erejéig, ami az ígéretek szerint egy olyan új MOBA lesz, mely nem másolja, hanem alapként használja fel az eddigi hasonló témájú műveket. Hogy ez a gyakorlatban pontosan miben fog kitűnni, egyelőre nem tudni, de az mindenképp bizakodásra ad okot, hogy a fejlesztők több neves MOBA játékost is bevontak a készítés folyamatába.
A Dawngate után ismét Andrew Wilson lépett a színpadra, aki arról beszélt, hogy az EA minden eddiginél jobban szeretne nyitni a játékosok felé. Ha nem külön részenként kell fizetnünk ezért a közeledési szándékért, én benne vagyok! A kis kitérőt követően a Mirror's Edge következett, melyből szintén nem kaptunk klasszikus értelemben vett trailert, de elcsíphettünk pár korai játékmenet koncepciót, főszerepben Faith parkouros és harci képességeivel. Ide vele!
Faith után megérkezett a már emlegetett FIFA 15 is, olyan jól hangzó varázsszavakkal, mint például az érzelmi intelligencia. Ez nem mást takar, minthogy a játékosok "memóriával" rendelkeznek majd, és a korábbi meccsek eseményeinek fényében reagálnak az újabb történésekre. Ezen kívül olyan felesleges újításokat kapunk még, mint az esőcseppek látható felverése a fűről stoplisunkkal, élethűbb szurkolók, részletesebb stadionok, fizikai interakció esetén mozgó tárgyak a pályán (pl. szögletzászló), illetve csiszoltak a játékosok kinézetén is. Ami pedig valóban fontos, az a játékosok megváltozott gyorsasága, labdakezelése, és test test elleni küzdelme lesz, mondanom sem kell, erről tudtunk meg a legkevesebbet.
Utolsóként a Battlefield: Hardline következett, egy korábban kiadott trailerrel, majd Karl-Magnus Troedsson, a DICE vezérigazgatója emelt ki olyan kulcsszavakat a BF játékokkal kapcsolatban, mint a csapatjáték, a stratégia, járművek, nyílt csaták, pusztíthatóság és történet. A Hardline-t pedig egyenesen egy "remek TV-s bűnöződrámának" írta le. Hogy ezt be is bizonyítsa, egy 32 fős multiplayer játékmenetet mutatott be a nagyközönségnek, melyben a Heist játékmódot vehettük szemügyre. Ebben a bűnözők feladata, hogy eltérítsenek és kiraboljanak egy páncélozott pénzszállítót, majd a szajrét egy adott helyre elvigyék. Nem meglepő módon a rendőröknek ebben kell megakadályozniuk őket.
A videó után aztán jött a nem várt bejelentés: már mától él a Battlefield: Hardline zárt bétája, amire bárki jelentkezhet a hivatalos oldalon. A leggyorsabbak automatikusan hozzáférést kaptak a bétához PS4-en és PC-n, úgyhogy van egy olyan érzésem, hogy már el is fogytak a szabad helyek, egy próbát viszont még megérhet. Ez volt tehát az EA konferenciája, ahol túl nagy meglepetések nem értek minket, mégsem mondhatjuk azt, hogy teljesen feleslegesen töltöttünk vele 1 órát az életünkből. Max 20 percet.
A Ubisoft konferenciáját minden kommentár nélkül a Far Cry 4 első 5 percével kezdte. Főhősünk egy kisbusz hátuljában, egy majom szomszédságában ül, hamar kiderül, hogy határátkelésre készül a Himalája közelében. Igen ám, de agresszív katonák nem hagyják neki is útitársainak ezt, sőt, lelövik az utóbbiakat, őt viszont nem, mert okosan megadja magát, nem hősködik. Ekkor érkezik helikopterrel a csekély stílusérzékkel bíró, viselkedésében az előző rész főgonoszát, Vaas-t idéző (emlékszünk még az őrület definíciójára?) új főgonosz, akinek hirtelen lingvisztikai aggályai támadtak saját katonáival. Gond nincs, hamar helyreigazítja a parancsait tévesen interpretáló főkolompost. Egy gyors selfie készítése után pedig véget is ért a videó, a színpadon pedig Dan Hay, a játék kreatív igazgatója jelent meg, aki egy vicces monológot adott elő a játék felütéséről és az alaphelyzet tanulságáról: "You're fucked".
Dan után Aisha Tyler, az est házigazdája, pontosabban házi gazdasszonya érkezett, aki zsinórban harmadik éve stand-upol ezen a rendezvényen a Ubisoft színeiben, állítása szerint nem csak azért, mert ez a munkája, hanem azért is, mert szereti a játékokat. Ő vezette fel a Just Dance 2015-öt, melynek kedvcsináló videójában Pharrel Williams - Happy című nótájára táncoltak a vidám népek. A játékban lesznek még Ellie Goulding és Calvin Harris számok is, valamint az is kiderült, hogy a karakterek érdekes hátterek előtt (pl. Tetris játszma) ugrálnak majd. Megjelenés októberben. Jason Altman executive producer egy okostelefonos alkalmazást is mutatott, a Just Dance Now-t: ennek segítségével a telefon válik kontrollerré, így állítólag 20 ezren is egyszerre játszhatnak. A színpadon random embereknek öltöztetett profi táncosok meg is mutatják, miről van szó, de mi csak annyit látunk, hogy mobillal a kezükben táncolnak.
Miután Aisha finoman leküldte a színpadról Jasont, bevezette a Tom Clancy's The Divisiont, és Petter Mannerfeltet, a játék producerét. A játékból a Microsoft konferenciáján már láthattunk egy kis gameplay-t, most pedig egy narrált trailer érkezett, mely felgyorsított jelenetekkel festette le az idő múlását, a vírus szétterjedését és a társadalom szétesését.
Rögtön ezután különböző motorhangok bőgtek fel, és a kijelzőre beúszott a The Crew felirat. Aisha a tavalyi The Crew bemutatóról emlékezett meg, valamint az egyszeri betöltés és a nyílt világ csodájára hívta fel a figyelmet, majd következett egy új trailer, a The Divisionhöz hasonlóan gyorsított felvételekkel, ám annál lassabb zenei aláfestéssel. Gameplay-t ezúttal nem kaptunk, de Julian Gerighty, a játék kreatív igazgatója elmesélte, hogy összesen hét országból toboroztak játékosokat, akik folyamatosan tesztelik és versenyeznek a játékban. Ezen felül a hivatalos oldalon már lehet jelentkezni a zárt bétára, a megjelenés november 11-én várható.
Ezt követően Aisha felvezette az Assassin's Creed Unity-t, és felszólította a színpadra a játék kreatv igazgatóját, Alex Amancio-t. A Unity-ből szintén láthattunk már egy játékmenetet a Microsoft konferenciáján, melyben a négyfős kooperatív módot mutatták be, most pedig egy CGI trailer érkezett, ami alatt a Tears for Fears - Everybody Wants To Rule The World című nótája szólt, érdekes feldolgozásban. Francia asszasszinok, lázadók és katonák, rengeteg halál és szenvedés, ahogy az lenni szokott. Megjelenés október 28-án. Alex viszont nem távozott a színpadról, sőt, felhívta egy kollégáját, akinek a segítségével a "The Reign Of Terror" című küldetést mutatták meg nekünk, melyben Xavier kapitányt kell likvidálnia Arno Vicidoriannak, az új főszereplőnek. A grafika gyönyörű, új mozdulatoknak lehetünk szemtanúi, az Eagle Vision is megváltozott, a harc azonban még mindig túl könnyűnek tűnik, ahogy az összes részben. Érdemes megjegyezni, hogy a küldetés legvégén megjelenik a három kooperatív társ is, tehát arra következtethetünk, hogy az egyjátékos és a multiplayer módot megpróbálják majd valahogyan összekötni egymással (lásd Watch_Dogs).
Alex helyét ismét Aisha veszi át, majd egy jól irányzott poénnal belefojtja a szót a színpadra érkező Charles Huteau-ba, aki a Shape Up című Kinectes játék kreatív igazgatója. Elég komikus párost alkotnak, Charles nem valami magas és nem is épp kisportolt, amivel Aisha poénkodik egy kicsit. Charles elmondja, hogy a fitness unalmas, gamifikálva viszont már nem az. A játékos egy játékvilágba kerül be, saját szellemalakjával küzdhet meg, miközben guitar herot idéző játékmenetben szerezhet pontokat, gombok lenyomása helyett viszont testével kell helyesen mozognia. Érdekes koncepció, ki kéne próbálni. Ezek után két Ubisoft fejlesztő küzd meg egymással fekvőtámaszpárbajban, egy kalózos helyszínen, ez viszont már nem fest olyan biztatóan. A háttérben lévő Krákennek viszont tetszik a dolog, mert nagyon csápol...
A kis testmozgás után Aisha a Valiant Hearts: The Great War című puzzle-kalandjátékot vezeti fel, melyet I. világháborús frontról írt levelek inspiráltak. A kedvcsináló magával ragadó hangulattal rendelkezik, melyhez nagyban hozzátettek a trailer alatt hallható, Yann Tiersen dallamait idéző zongorafutamok (sőt, az is lehet, hogy ő írta). Megjelenés június 25-én.
Aisha végezetül összefoglalta a konferencián történteket, majd meglepetésszerűen felvezette Yves Guillemot-t, akinek már azt is tudjuk, hogy kell kiejteni a nevét: "Ív Gimó". A Ubisoft vezérigazgatója is viccesen festett a háziasszony mellett, meg is engedett magának egy poént, amin hölgy nem sértődött meg. A humorizálás után Yves köszönetet mondott a rajongóknak és munkatársainak, és felkonferált egy új, titokzatos játékot. A trailer pre-alpha játékmenet, valaminek a többjátékos módja. Taktikai túsz-kiszabadítós-terroristás multi elevenedik meg szemünk előtt, melyben öt túszejtő küzd öt terrorelhárító ellen, egy többemeletes, rombolható családi házban. A trailer végén kiderül, mi is ez: a Rainbow Six: Siege!
Aisha majdnem elsírta magát, annyira tetszett neki a Siege, aztán megköszönt mindenkinek mindent, és elhagyta a színpadot. A Ubisoft ismét színvonalas sajtókonferenciát tartott, egyedül talán a Shape Up lógott ki a sorból, de sebaj, ez még mindig elég jó arány.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. kivagyoken
2014.06.10. 03:16
Nem semmi a felhozatal, csak jó is legyen
Tom Clancy's The Divisiont -nál pislogtam hogy ez most élőszereplős vagy sem de szépen megcsinálták .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Shinjiii
2014.06.11. 20:01
Tényleg gyönyörű az előzetes, bár ilyen művésziek lennének a filmek is...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!