iPon Cikkek

Edmond Albius és a vanília

Dátum | 2015. 06. 21.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A vaníliaipar újkori kibontakozását egy 12 éves rabszolgafiúnak köszönhetjük, aki az 1841-ben évek elején megoldotta azt a botanikai problémát, amely kora legnagyobb növénytani szakértőin is kifogott. Ami még érdekesebb, Edmond Albius neve alacsony társadalmi státusza, és a felfedezésével kapcsolatos hitetlenkedés ellenére is megőrződött az utókor számára, nem utolsó sorban egykori tulajdonosának, Ferréol Bellier-Beaumont-nak köszönhetően. Következzen tehát az ő történetük. A kosborfélék családjába tartozó vanília futónövény, amely más növényekre magasan felkúszva érzi a legjobban magát. Toktermését, vagyis a vaníliarudat már aztékok is fűszerként használták, egyebek mellett a kakaó édesítésére. A Mexikóban őshonos növényt a spanyol felfedezők ismertették meg Európa lakosságával, és a csokoládéval kevert vanília nagyon hamar óriási népszerűségre tett szert az az arisztokrácia körében, amelynek tagjai meg tudták fizetni a drága finomságot. A források szerint Ausztriai Anna, XIII. Lajos francia király felesége forró csokoládéját ízesített vaníliával, Madame de Pompadour, XV. Lajos első számú szeretője pedig leveseit tette különlegessé a fűszerrel. A vanília azonban nem csak különleges íze miatt volt keresett termék. II. Fülöp spanyol király orvosa, Francisco Hernandez valóságos csodaszernek tartotta a fűszert, amely megnyugtatja a gyomrot, jó a mérgeskígyók harapására, mérsékli a bélgázok termelődését és a vizeletürítéssel kapcsolatos problémákra is megoldást jelent. Ezen kívül kitűnő szexuális ajzószer is, Bezaar Zimmerman német orvos például 1762-es könyvében arról számolt be, hogy nem kevesebb mint 342 impotens férfit és legalább ennyi nőt kúrált ki vaníliatartalmú italokkal szexuális problémáikból, és páciensei a kezelést követően egytől egyig kiváló szeretőkké váltak.
Ennek fényében nem csoda, hogy a vanília iránti kereslet óriási volt. A 18. század végére a mexikói vanília a saját súlyát érte ezüstben. Ahogy egyre növekedett a piaci igény, felmerült a kérdés, hogy lehetséges-e a vaníliát máshol is termeszteni. A Mexikóból visszahozott növényeket Párizs és London füvészkertjeiben, és Kelet-Indiában ültették el, annak reményében, hogy rövidesen óriási ültetvények szolgálhatják ki Európa és Ázsia lakosságát. A növény azonban a kísérletezők nagy bánatára Dél-Amerikán kívül nem hozott termést. A virágok rendben megjelentek rajta, egy nap elteltével azonban összecsukódtak és lehullottak. Termés hiányában pedig nem volt mit eladni, így a szakértők lázas kutatásba kezdtek, hogy megoldják az óriási haszonnal kecsegtető üzletet meghiúsítani látszó problémát. A 18. század végén mindenki, aki a növények élettanában egy kicsit is jártas volt, tisztában volt azzal, hogy a beporzáshoz egyes fajoknak aktív külső segítségre, a vanília esetében például egy mexikói méhre van szükségük. A probléma gyökerére tehát hamar rájöttek a kutatók, azt viszont senki sem tudta, hogy az említett méhfaj pontosan mit is művel a virágokkal, amelyeken még a szaporodáshoz szükséges szerveket sem sikerült egyértelműen azonosítani. A kutatók és a nagyreményű ültetvénytulajdonosok évtizedekig hiába próbálkoztak a vanília beporzásával, valami megakadályozta a sikert.
Ezen ültetvényesek egyike volt Ferréol Bellier-Beaumont, aki az Indiai-óceánon található Réunion szigetén élt. Sok más társához hasonlóan Bellier-Beaumont is kézhez kapott a francia kormánytól néhány vanília palántát. Ezeket elültette, majd évekig hiába várta a csodát. A növények végül egy kivételével sorra elpusztultak. Az egyetlen megmaradt példány 22 éves volt, amikor 1841-ben Bellier-Beaumont és Edmond nevű ifjú afrikai rabszolgája egy reggeli séta során felfedezték, hogy a növényen két toktermést jelent meg. A meglepetés még nagyobb volt, amikor Edmond bevallotta, hogy ő felel a termések kifejlődéséért, mivel saját kezűleg porozta be a növényt. Bellier-Beaumont először egy szavát sem hitte el. Pár hónappal korábban ugyan valóban megmutatta Edmondnak, hogyan kell „a hím és a női részek összeházasítása révén” manuálisan beporozni a görögdinnyét, de ugyanez a módszer a vaníliánál soha senkinek nem működött. Edmond azonban erre elmondta, hogy a görögdinnyés lecke után addig nézegette és tapogatta a vanília virágját, amíg rátalált annak pollentermelő részére, majd a bibét is azonosította, amelyet be kell porozni. A rabszolga legnagyobb felfedezése az volt, hogy rájött, a porzókat és a termőt egy kis fedő választja el egymástól, amelyet egy megfelelő eszközzel fel kell emelni, és így lehet beporozni a bibét. A fiatal fiú által felfedezett, rosztellumnak nevezett elválasztó rész a termőlevelek egyikének csőrszerű meghosszabbodásával jön létre a kosborfélék egy részében, és célja vélhetően az önbeporzás megakadályozása. Bellier-Beaumont Edmond magyarázatát hallva megkérdezte, hogy képes lenne-e megismételni a beporzást. Edmond másodszor is sikerrel járt. Ez pedig óriási hírnek számított, így Bellier-Beaumont rögtön tollat ragadott, és levelet írt ültetvényes társainak, amelyben kifejtette, hogyan oldotta meg Edmond a vanília beporzásának problémáját. Ezt követően ültetvényről ültetvényre küldte rabszolgáját, hogy tanítsa meg az ott dolgozóknak, hogyan tudják megtermékenyíteni a virágokat.
A vaníliaipar pedig rövidesen szintén virágzásnak indult az Indiai-óceánon. 1841-ben Réunion egyáltalán nem exportált vaníliát, 1848-ban viszont már 50 kilogrammot szállítottak Franciaországba, ami 1858-ra 2 tonnára, 1867-re 20 tonnára, 1898-ra pedig 200 tonnára duzzadt. A századfordulóra Réunion szigete vált a világ legjelentősebb vaníliatermesztő területévé, elvéve Mexikó korábbi, sokáig megkérdőjelezhetetlennek hitt elsőségét. A vaníliaültetvényesek óriási vagyonokra tettek szert. De mi lett a mindezt lehetővé tevő rabszolgával? Gazdája jutalmul felszabadította és utónevet is adott neki, az újdonsült Edmond Albius azonban anyagi ellenszolgáltatásban nem részesült. Hiába írt Bellier-Beaumont a sziget kormányzójának, hogy a vaníliaipar létrejöttében betöltött szerepéért biztosítson rendszeres járadékot Edmondnak, a levélre sosem érkezett válasz. Edmond végül egykori gazdáját hátrahagyva a városba költözött, ahol sorsa negatív fordulatot vett. Rossz társaságba keveredett, egy ékszerlopási ügy kapcsán letartóztatták, és 5 év börtönre ítélték. Bellier-Beaumont nem akarta annyiban hagyni a dolgot, és ismét a kormányzóhoz fordult. Azt kérte, hogy vitathatatlan érdemei elismeréseként engedjék szabadon a még mindig nagyon fiatal fiút, aki nélkül Réunion nem tartana ott, ahová az utóbbi években eljutott. Külön érdekesség, hogy a kormányzónak írott levelében úgy fogalmazott az ültetvényes, hogy a helyi vaníliaipar létrejötte kizárólagosan Edmondnak köszönhető, vagyis Bellier-Beaumont a korban szokatlan módon teljes egészében egykori rabszolgájának tulajdonította a vanília beporzásának felfedezését, és nem követelte magának az érdemet.
Edmondot végül szabadon bocsátották, rövidesen azonban újabb fordulatot vett a történet. Egy párizsi botanikus, Jean Michel Claude Richard az 1860-as években azzal állt elő, hogy ő jött rá, hogyan kell beporozni a vaníliát, nem pedig egy képzetlen rabszolgafiú. A szakértő azt állította, hogy párizsi laborjában sikerrel megtermékenyítette a növényt, majd amikor 1838-ban Réunionra utazott, ott megmutatta néhány ültetvényesnek, hogyan kell végrehajtani a beporzást. A kis Edmond vélhetően egy ilyen előadást hallgathatott ki, majd egyszerűen ellopta a módszert, állította Richard. Az elismert kutató és a rabszolga körül kibontakozó vitának ismét Bellier-Beaumont vetett véget. Levelet írt Réunion hivatalos történészének, és ebben minden kétséget kizáróan Edmondot nevezte meg a beporzási módszer egyedüli kidolgozójaként. Ahogy írta, az általa nagyra tartott párizsi tudós valószínűsíthetően csak rosszul emlékszik a több mint két évtizeddel korábban történtekre. Levelében kifejtette, hogy míg Richard előadásaira senki sem emlékszik a szigeten, számos tanú igazolhatja, hogy Edmond négy évvel a francia botanikus állítólagos látogatása után körbejárta az ültetvényeket, és sorra tanította meg a rabszolgáknak a technikát. Miért hívták volna meg az ültetvényesek Edmondot, ha a módszer már korábban is ismert lett volna számukra, tette fel a kérdést Bellier-Beaumont.
„Richard sok éve a barátom, és nem akarok neki fájdalmat okozni, de Edmond-nal szemben is kötelezettségeim vannak” – olvasható a levélben. „Magas kora, rossz emlékezete vagy más okok miatt Richard úr azt hiszi, hogy ő fedezte fel a vanília beporzásának titkát, és ő tanította meg ennek módját a tényleges felfedezőnek. Hagyjuk meg ebben a valótlan hitében.” A levelet kiadták, és ma is a sziget történetének egyik fontos forrásaként tartják számon. Edmond anyagilag sosem profitált felfedezéséből. Megházasodott, majd családjával visszaköltözött Bellier-Beaumont ültetvényének közelébe. 1880-ban 51 évesen halt meg. Néhány héttel halála után, 1880. augusztus 26-án egy rövid nekrológ jelent meg a helyi lapban: „Sainte-Suzanne kórházában elhunyt az az ember, aki felfedezte, hogyan lehet beporozni a vanília virágát és ezzel óriási nyereséget hozott gyarmatunknak.” A szöveg tanúsága szerint Edmond nyomorúságos körülmények közt fejezte be életét, és sosem kapta meg azt a járadékot, amely felfedezéséért járt volna neki. Egy évszázaddal később azonban Réunion egyik városának polgármestere úgy döntött, hogy itt az ideje megadni a tiszteletet a sziget gazdaságát fellendítő Edmondnak. 1980 körül szobrot állítatott az egykori rabszolgának, akinek nevét egy utca és egy iskola is viseli a szigeten. Nagy jelentőségű felfedezéséről egy Wikipédia-szócikk is megemlékezik, vagyis emléke minden felfedezése eltusolására irányuló próbálkozás ellenére máig fennmaradt. Richard nevét szintén ismeri az utókor, de pályájának megítélése a 21. századból visszatekintve nagyon ellentmondásos. Napjainkban a történészek egyetértenek abban, hogy a vanília beporzásának felfedezője Edmond Albius volt, vagyis Richard bőrszíne, magasabb kora, szakmai elismertsége, gazdagsága és társadalmi státusza ellenére a tudomány ezen „meccsét” a 12 éves rabszolgafiú nyerte.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. KatonaKM
2015.06.21. 08:31
Mióta kilőttem a Firefox követési funkcióját, azóta nem jelennek meg az FB-gombok. Ha megjelenne , lájkolnám a cikket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. TheEnginee...
2015.06.21. 11:00
Jó kis cikk, köszi!

Btw... Ez kicsit érdekes így:
"Nagy jelentőségű felfedezéséről egy Wikipédia-szócikk is megemlékezik, vagyis emléke minden erre irányuló próbálkozás ellenére máig fennmaradt."

Ellenére?!? Esetleg az eltiprásra való próbálkozás ellenére? Vagy?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. nemlehet
2015.06.21. 12:22
Mondjuk azt nem értem, ha egyedüliként jött rá a beporzásra akkor ezt a tulajdonosa miért osztotta meg mindenkivel? Miért nem tartotta meg magának? Vagy akkora volt a vanilia piaca, hogy nem számított hányan termelnek rá?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. ChoSimba
2015.06.21. 12:42
Nem lett teljesen polkorrekt a cikk a " faji státusz" kifejezéssel.
A homo sapiens eleve alfaj. Az afro amerikaiak egy rassz (negrid), nem faj.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Jools
2015.06.21. 13:43
Köszi az észrevételeket, javítottam mindkét bakit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. TheEnginee... nemle...
2015.06.21. 15:09
Mert akkor még volt értelme a Világnak...
Fel sem merült, hogy ne a közös előrelépést szolgálnák ezzel.
Jóval kevésbé hajtottak az önös érdekek. Illetve ez nem igaz...
Azonban jóval kevesebb ember volt annyira buta, hogy az önös (rövidtávú) érdekeit a közjó elé helyezte volna.
Úgy tűnik tényleg túl sok idő telt el azóta, hogy tényleg egymásra voltunk utalva... Kár értünk...
Egyszerűen a teljes tartomány érdeke az volt, hogy megoldódjon ez a probléma...

@Jools: Nagyon szívesen!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. fofoka
2015.06.21. 16:51
"...342 impotens férfit és legalább ennyi nőt kúrált ki vaníliatartalmú italokkal szexuális problémáikból, és páciensei a kezelést követően egytől egyig kiváló szeretőkké váltak."

Bezaar Zimmerman igazi TV-shop guru lehetne manapság.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. ChoSimba fofok...
2015.06.21. 17:36
Lehet hogy személyesen tesztelte őket
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. pepeno1 TheEn...
2015.06.23. 14:05
Az önös érdek akkor is előtérbe került a gazdagoknál. Ez mindig is így volt, és mindig is így lesz, amíg minden gazdag ember be nem látja, hogy a vagyon felelősség, és ebből segíteni kell a szegényebbeket.
Inkább az leghet a nyitja, hogy Ferréol Bellier-Beaumont egy jóakaratú ember volt, aki a mások sikereinek is tudott örülni, illetve megelégedett csak a maga vagyonával.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. agyturbini... pepen...
2015.06.28. 12:35
"Ferréol Bellier-Beaumont egy jóakaratú ember volt, aki a mások sikereinek is tudott örülni" Talan ez a legerdekesebb eszrevetel amit olvastam mostanaban. Tanulhato a dolog, sot gyorsan ertelmet is nyerne egy rakat dolog ha csak egy pillanatra kepesek lennenk empatiat gyakorolni, illetve az onos erdekeinken tulnezve tavolabba tekinteni az orrunknal
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. tk36
2015.07.04. 10:50
És mi lett a volt rabszolgatartó, Ferréol Bellier-Beaumont életének további sorsa?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!