iPon Cikkek

Egerek és emberek

Dátum | 2013. 02. 17.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Az egerek az utóbbi évtizedekben a különféle emberi betegségek alaposabb megismerésének és az ezekre kidolgozott kezelési módok tesztelésének elsődleges - a tudományos közvélemény túlnyomó többsége szerint ideális - tesztalanyainak számítottak. Kutatók egy csoportja azonban új bizonyítékokra támaszkodva úgy véli, hogy több jelentősen egészségkárosító hatás - például a szepszis, és az égési, illetve a baleseti sérülések – esetén teljesen félrevezetőek lehetnek az egereken végzett vizsgálatok és tesztek, mivel ezen esetekben az állatok szervezete egészen másképp viselkedik, mint az emberé.
 
Az új eredményeket közzétevő tanulmány nem állítja, hogy az egerek alkalmazása minden esetben téves döntés lenne, de rávilágít arra, hogy alaposan át kell gondolni az rágcsálók tesztalanyként való alkalmazását olyan esetekben, amikor a kúrálandó kór az immunrendszert is érinti, vagyis a felsoroltakon kívül például daganatos megbetegedések vagy szívproblémák esetében.
 
Az eredmények egyben arra is magyarázatot adhatnak, hogy a szepszisre, vagyis a szervezet önkárosító, nem egyszer végzetes következményekkel járó túlzott immunválaszára adott szerek miért vallanak kudarcot olyan sok emberi beteg esetében. Ezeket a hatóanyagokat ugyanis mind egereken tesztelték, és mint kiderült, az állatokban és az emberben jelentkező szepszis külsőre hasonlónak tűnik ugyan, mégsem egészen ugyanazok a folyamatok zajlanak le. 
 
A kutatás kapcsán máris több szakértő megjegyezte, hogy ezek az eredmények világszerte változásokat indíthatnak be a szepszissel kapcsolatos kutatásokban, amely kórkép még a fejlett egészségüggyel rendelkező Egyesült Államokban is évente több százezer beteg haláláért felelős, és a mai napig az intenzív osztályok vezető halálokának számít. A becslések szerint világszerte percenként 1400-an halnak meg szepszis okozta komplikációkban.


Szepszis (vagy vérmérgezés) akkor következik be, ha a beteg immunrendszere „túlreagál” valamilyen fenyegetőnek ítélt jelet. Ez utóbbi leggyakrabban valamilyen baktériumok által termelt méreganyag, de vírusok, gombák, illetve balesetek vagy égések következtében megsérülő sejtekből felszabaduló fehérjék egyaránt lehetnek a baj okozói.
 
A felfokozott állapotba került immunrendszer ilyenkor olyan mennyiségben bocsátja a vérbe saját proteinjeit, hogy a hajszálerek elzáródnak, a vérszérum elkezd átszivárogni a véredények falán, a vérnyomás leesik, és nem jut elég vér a létfontosságú szervekbe, szövetekbe. Az egészségügyi személyzet ilyenkor igyekszik megakadályozni az elzáródásokat, megpróbál mielőbb leszámolni az immunválaszt kiváltó okkal és igyekszik életben tartani a szerveket, a folyamat azonban túlságosan is gyakran megállíthatatlannak bizonyul.
 
Az új tanulmány alapjául szolgáló kutatás tíz évig tartott, és 39 szakértő vett részt a munkában. A kutatók eredeti célja a túlzott immunválasz alaposabb megismerése volt, így első lépésként több száz súlyos égési sérüléseket elszenvedő, baleseti sérült, illetve szeptikus beteg fehérvérsejtjeit tanulmányozták annak érdekében, hogy azonosítsák: pontosan mely gének aktiválódnak a veszély jeleire.
 
Az elképesztő mennyiségű, precíz módszerekkel begyűjtött adatok már önmagában is nagy segítséget jelenthetnek a továbbiakban, mondja Ronald W. Davis, a Stanford genomikai szakértője és a kutatás egyik vezetője, Úgy tűnik ugyanis, hogy egyes jelekből megállapítható, hogy ki hogyan reagál a fenyegetésre, vagyis ki éli túl, és ki hal meg vagy köt ki az intenzív osztályon, élet és halál közt lebegve.
 
Amikor a kutatócsoport publikálni akarta eredményeit, a tudományos szaklapok egy része azért dobta vissza a tanulmányt, mert az abban leírt génreakciókat nem támasztották alá egereken végrehajtott kísérletek. „Annyira hozzászoktak az egeres tanulmányokhoz, hogy azt hiszik, ez az egyetlen módja az eredmények hitelesítésének” – mondja Davis, aki hozzáteszi, a tudományos világ olyan mértékig rászokott az egerek kúrálására, hogy hajlamos megfeledkezni arról, hogy az egész dolog elsődleges célja az ember gyógyítása lenne.
Ez esetben azonban kifejezetten hasznosnak bizonyult a kukacoskodás, mivel a kutatók gondolkodóba estek, mi lehet a helyzet az egér esetében. Nekiálltak tehát vizsgálni az egerek hasonló reakcióit, remélve, hogy párhuzamokra bukkannak az emberben lezajló folyamatokkal. Az adatok azonban nem mutatták a várt hasonlóságokat.
 
Kiderült ugyanis, hogy az emberben és az egérben a gének szintjén alapvetően máshogyan működik az immunválasz: az egerekben jellemző módon egy adott gén aktiválódik, míg az emberben inkább egy ezzel ellentétes hatású gén deaktivációja jellemző. Tehát az a hatóanyag, amely a rágcsálókban sikeresen leállítja a túlzott immunválaszt kiváltó gén működését, az emberben vagy semmiféle hatást nem ér el, vagy rosszabb esetben még halálosabbá teszi a folyamatot.
 
A másik meglepő dolog az volt, hogy míg az emberben a három vizsgált állapot esetében nagyjából ugyanazon gének játszanak szerepet a védekezési reakció kiváltásában, addig az egerekben eltérő géncsoportok aktiválódnak égés, trauma vagy szepszis esetén. Ez olyan szempontból jó hírnek számít, hogy az ember esetében ezek szerint a kiváltó októl függetlenül egyetlen hathatós kezelési mód is elég lehet a veszélyes folyamat leállítására, míg az egeknek három különböző gyógymódot kellene találni.
 
A kutatók ezt követően több mint egy éven keresztül próbálták megjelentetni tanulmányukat, amelyben igazolják, hogy az ember és az egér immunválasza közt genetikai szinten nem mutatható ki hasonlóság. Mind a Science, mind a Nature visszautasította az írást. A lektorok indoklásukban érdekes módon egyetlen esetben sem a tanulmány hiányosságait, netán hibáit emelték ki, a leggyakoribb reakció ehelyett az volt, hogy ez az eredmény egyszerűen nem lehet igaz. Azt nem tudták megmondani, hogy mi a hiba, de biztosan voltak benne, hogy tévesek az adatok, és így a végkövetkeztetés is.
 
A szerzők végül az Amerikai Tudományos Akadémia hivatalos lapja, a Proceedings of the National Academy of Sciences szerkesztőgárdájához fordultak segítségül. Davis az Akadémia tagjaként javaslatot tehetett arra, hogy kik legyenek a lektori bizottság tagjai, így olyan kutatókat kért fel a feladatra, akikről úgy gondolta, hogy legalább az esélyt hajlandóak lesznek megadni a munkának. A szakbizottság végül kiadásra javasolta a tanulmányt, és a függetlenül döntést hozó szerkesztői bizottság is egyetértett.


A tanulmány adatai megdöbbenéssel töltötték el a tudományterület szakértőit. Többen elmondták, hogy elképesztő, mennyire eltérnek az egerek vizsgálatából származó információk az emberi működéstől. Az adathalmaz ugyanakkor rendkívül impresszív, és abszolút meggyőzőnek tűnik, így alaposan el kell gondolkodni az „egérmodell” használhatóságáról.
 
Pedig rendkívül elterjedt gyakorlatról van szó, amelytől nem lesz egyszerű megszabadulni. A tudományos kutatásokat pénzelő szervezetek például nem egyszer az alapján döntenek a támogatás kiadásának ügyében, hogy az adott projekt tervezetében szerepelnek-e egereken végzett kísérletek.
 
Arra vonatkozóan, hogy az egér talán nem minden szempontból ideális az emberi szervezet tesztekben való helyettesítésére, akadtak persze jelek. A legfontosabb talán az, hogy a rágcsálókat rendkívül nehéz bakteriális fertőzéssel elpusztítani: egy egér esetében ehhez egymilliószor több mikrobára van szükség, mint amennyi egy ember halálához elég lenne.
 
Az egerek nyugodt szívvel ehetnek hulladékot vagy romlott élelmiszert, mondja Davis. Az ember ezt nem teheti meg, mivel sokkal érzékenyebbek vagyunk a fertőzésekre. A kutatók úgy vélik, hogy ha sikerülne megtalálni, milyen faktorok teszik az egereket ilyen szinten ellenállóvá, és ezt a hatást esetleg lemásolni, az megoldást jelenthetne számos emberi betegséggel szemben.
 
„Rendkívül fontos eredményről van szó” – mondja Richard Hotchkiss, a Washington Egyetem szepszisszakértője, aki hozzáteszi, hogy a tanulmány meggyőző érvekkel mutat rá arra, hogy a megoldás maguk az emberi betegek jelentik. Ha le akarjuk győzni a szepszist, tőlük kell begyűjteni minden információt és mintát, amelyet csak lehetséges.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. CyberPunk6...
2013.02.17. 16:57
Engem sokkal jobban megdöbbent, hogy milyen sok dologban hasonlítunk rájuk, mint az hogy különbözünk. Emiatt is furcsa nekem a szakma első reakciója.

Talán ez is az oktatási rendszerek hibája, hogy tényként tanítanak dolgokat sok helyen, és közben kiirtják a kritikus gondolkozást.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. mikej95
2013.02.17. 18:50
Ezek szerint az egértesztekkel rendesen a ló elé kötötték a szekeret.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. petXYZW
2013.02.18. 12:24
"Arra vonatkozóan, hogy az egér talán nem minden szempontból ideális az emberi szervezet tesztekben való helyettesítésére, akadtak persze jelek."
Mintha, jóval kisebbek is lennének...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Humbuk
2013.02.19. 22:48
CyberPunk666: sajnos nem csak a kritikus gondolkodást, hanem a kreatívat is.

Meglepő, hogy magukat tudósoknak nevező egyének, az érveket-adatokat figyelmenkívül hagyva
dönthettek. Ez szégyen. Már itt is pofára megy minden?(ez amolyan költői kérdés volt )
Főleg, hogy az ilyen tanulmányok "könnyedén" reprodukálhatóak ezért ha valaki nem hitt nekik, csak meg kellett volna vizsgálnia a patkányait.

Nem vagyok a gyógyszerek ellensége, de sajnos nem tudnám megbecsülni, hogy a gyógyászatban hol húzódik a természetes határ gyógyítás és kuruzslás között... Mert hát azt sem szabad elfelejteni, hogy a gyógyszeripar is a profitért van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!