iPon Cikkek

Egy baktérium állíthatja meg a zika-láz terjedését

Dátum | 2016. 11. 06.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Az egyiptomi csípőszúnyogok számos különböző betegség terjesztéséért felelősek a dengue-láztól kezdve az utóbbi két évben ismertté vált zika-lázig. A vérszívók megfékezésére tett kísérletek rengeteg pénzt és energiát emésztenek fel, az állatok azonban az elmúlt évtizedekben egyre elterjedtebbek lettek a világ szinte minden részén. Mivel a hagyományos módszerekkel a jelek szerint nem lehet megállítani a szúnyogok gyarapodását és a betegségek terjedését, az utóbbi években új módszerekkel kezdtek el kísérletezni a kutatók. Az egyik ilyen kezdeményezés nemrégiben fontos mérföldkőhöz érkezett: az ezen dolgozó szakértők 18 millió dollár támogatást kaptak arra, hogy Brazília és Kolumbia sűrűn lakott régióiban szúnyogok tömegeit engedjék szabadjára. A vérszívók abban térnek el betegségokozó fajtársaiktól, hogy a Wolbachia nevű baktériummal vannak megfertőzve, amely gátolja a zika, a dengue, a sárgaláz és több más kór vírusának terjedését. Az egyelőre nem világos, hogy ezt hogyan teszi – a feltevések szerint talán a tápanyagokért folytatott harcban gyűri le a vírusokat vagy esetleg segít felturbózni a gazdatest immunrendszerét –, de annyi bizonyos, hogy a baktériumot hordozó szúnyogok nem képesek betegséget okozni. A Wolbachia ráadásul nagyon gyorsan képes elterjedni a populációban, és úgy manipulálja a gazdatestet, hogy a következő generáció is minél nagyobb eséllyel hordozóvá váljon. Ha egy régióban megfelelő mennyiségű baktériummal fertőzött szúnyogot engedünk szabadjára, néhány hónapon belül csaknem minden környékbeli vérszívó hordozni fogja a mikrobát, és ezáltal képtelenné válik az emberi betegségek terjesztésére.
Scott O’Neill és néhány fertőzött szúnyog
A Wolbachia vérszívók elleni küzdelemben való tudatos felhasználásának lehetőségét elsőként Scott O’Neill, a Monash Egyetem kutatója vetette fel az 1980-as években. Annak ellenére, hogy az elképzelés megvalósítását újabb és újabb problémák akadályozták, a szakértő azóta sem adta fel a próbálkozást, és kitartása lassan megtérülni látszik. „Komoly jellemhiba lehet a részemről, de egyszerűen nem tudtam annyiban hagyni a dolgot” – mondja O’Neill. Pedig a munka kezdetben nem sok jóval kecsegtetett. Évtizedekig tartott például annak kidolgozása, hogyan lehet anélkül bejuttatni a Wolbachiát a szúnyogpetékbe, hogy azok megsérülnének. Ezt problémát végül 2006-ra sikerült kielégítően megoldani, így ezt követően megkezdődhettek a terepi tesztek. 2011 januárjában és februárjában a szakértő és kollégái 300 ezer, baktériummal fertőzött egyiptomi csípőszúnyogot engedtek szabadjára az ausztráliai Cairns két kerületében. Májusra a helyi szúnyogok többsége Wolbachia-hordozóvá vált. A megközelítés tehát működni látszott, így a csapat azóta Indonéziában, Brazíliában, Kolumbiában és Vietnamban is dolgozni kezdett, hogy az Eliminate Dengue nevű kampány keretében megállítsák a dengue-láz terjedését. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a zika-láznak köszönhetően egy újfajta járvány van kibontakozóban Dél- és Közép-Amerikában, a kampány szakértői gyorsan megmutatták, hogy a Wolbachia ennek a betegségnek a terjedését is gátolja, még talán hatékonyabban is, mint a dengue-lázét. A pozitív eredményeknek köszönhetően a csapat nemrég 18 millió dollár támogatást kapott a Bill és Melinda Gates Alapítvány, a Welcome Trust, illetve az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Brazília és Kolumbia kormányának jóvoltából. A feladat egyszerű: a folyósított anyagiak segítségével O’Neill csapatának igazolnia kell, hogy koncepciójuk nagyobb földrajzi területeken is tartósan működőképes. A dengue-lázzal kapcsolatos korábbi kísérletek kétségkívül biztatók. Azokban a kisebb régiókban, ahol a szakértők a terepi tesztek keretében Wolbachiát hordozó szúnyogokat engedtek szabadjára, azóta sincs jele annak, hogy újabb dengue-fertőzések történtek volna, még akkor sem, ha a környező területeken komoly járványok zajlottak le. Egy vietnami szigeten, a teszthelyszínek egyikén, például tavaly mindössze néhány dengue-lázas esetet regisztráltak, holott a korábbi években rendre több tucat volt az újonnan megbetegedettek száma.
Ez nagyon jól hangzik, ugyanakkor nem tekinthető meggyőző bizonyítéknak a módszer működőképességére. A pontosabb adatok érdekében a kutatócsoport jelenleg az indonéziai Yogyakarta városában végez egy randomizált, kontrollált vizsgálatot. Ennek során bizonyos régiókban szabadon engednek Wolbachiát hordozó szúnyogokat, másutt viszont nem, hogy összehasonlíthassák, az előbbi helyeken valóban kevesebb lesz-e a megbetegedettek száma a kontrollhelyszínekhez képest. Ha így alakul, az már a legszkeptikusabb járványkutatók számára is elegendő bizonyíték lesz, mondja O’Neill. Ezekre az eredményekre azonban még éveket kell várni, miközben a dengue és a zika vírusa nem tétlenkedik. Ezért a csapat tovább folytatja a terepi kísérleteket is, a korábbinál sokkal nagyobb méretekben. Így ha működik a módszer, amire jó esély van, az emberiség már azelőtt profitálhat belőle, hogy az tudományosan igazolást nyerne. A kutatók már korábban is működtettek kisebb projekteket Rio de Janeiro és Antioquia több tízezer lakosú városrészeiben, de ezeket a próbálkozásokat rövidesen kiterjesztik, így azok mindkét városban 2,5 millió ember lakóhelyét fogják érinteni. A nagyvárosok ideális élőhelyet jelentenek a szúnyogok számára, amelyek szaporodását minden tócsa és minden virágcserép segíti. A városi vérszívók irtására pedig a nagyon intenzív, éppen ezért veszélyes vegyszeres permetezésen kívül nem nagyon van megoldás. A szúnyogok számát még úgy sem sikerült érdemben csökkenteni, hogy a hatóságok házról házra járva megpróbálták felszámolni azokat a nyitott tartályokat, amelyekben felgyűlhet a víz.
Wolbachiával (zöld) fertőzött szúnyogsejtek
A Wolbachia-kampány azonban azzal kecsegtet, hogy ezeken a helyeken is beválhat. Ha a fertőzött szúnyogokat szabadon engedik, már csak azt kell kivárni, hogy ezek párosodás útján elterjesszék a helyi populációban a baktériumot. A szúnyogok megtalálásában pedig saját fajtársaik jeleskednek a legjobban, és mivel ezek más fajokkal nem párosodnak, nem terjesztik át a baktériumot más állatokra. A módszer nagy előnye tehát, hogy az irtószerek alkalmazásával szemben itt nincsenek járulékos veszteségek, csak arra a fajra hat a módszer, amelyen alkalmazni kívánják a kutatók. További nagy fegyvertény, hogy a jelek szerint a Wolbachia-kezelést elég egyszer alkalmazni. Nem kell újra és újra permetezni a vérszívókat, hanem ha a baktérium egyszer bekerült a populációba, abban tartósan meg is marad. Ahhoz ugyanakkor, hogy egész városokat lehessen ilyen módon megtisztítani a betegségterjesztő szúnyogoktól, több technikai problémát meg kell oldani. A megfelelő számú Wolbachia-hordozó szúnyog laborbeli tenyésztése és több helyszínen történő szabadon engedése már önmagában is nagy kihívást jelent, O’Neill számára azonban jelenleg a legnagyobb gondot a helyi közösségekkel való egyeztetés okozza. Az érintett lakosság létszáma ugyanis az új kísérletek során több ezerszer nagyobb, mint amekkora népességgel a korábbiak során tárgyaltak a kutatók. Az Eliminate Dengue kampányai során a helyiek bevonása mindig is fontos részét képezte a projekteknek. A rendelkezésre álló pénz negyede eleve arra van szánva, hogy abból finanszírozzák a lakossági tájékoztatást és a közösséggel való egyeztetéseket. Ausztráliában ezt a munkát már évekkel azelőtt megkezdték, hogy az első szúnyogot megfertőzték volna. Kolumbiában kidolgoztak egy 8–11 éves gyermekeknek szóló programot (Wolbachia Warriors), amelynek keretében a kisiskolások saját, Wolbachia-hordozó szúnyogokat tenyészthetnek, és engedhetnek szabadon.
Az erőfeszítéseknek köszönhetően a csapat munkáját minden helyszínen bizalommal szemléli és támogatja a lakosság, ami meglehetősen ritkának számít ebben a műfajban. „Nem arról van szó, hogy eladtuk volna az ötletet a helyieknek, hanem meghallgattuk őket” – hangsúlyozza O’Neill. Amikor például lakossági részről felvetődött az az aggodalom, hogy mi lesz a Wolbachiával, ha a halak vagy a madarak megeszik a fertőzött szúnyogokat (ami miatt a kutatók maguk nem kifejezetten izgultak), specifikus kísérleteket dolgoztak ki ennek letesztelésére, amelyek eredményeit aztán megosztották az érdeklődőkkel. A lakossággal való jó kapcsolat a projekt sikere szempontjából kritikus fontosságú, mondja O’Neill. Ugyanígy lényeges azonban a költségek csökkentése is. A módszer jelenleg 3–6 dollárba kerül lakosonként, amit a szakértő szeretne egy dollár alá szorítani. A technika magas költségének fő oka, hogy mivel a szúnyogok egy pár száz méteres körzeten belül élik le életüket, nagyon sokat kell belőlük szabadon engedni, hogy nagyobb területeken hatásos legyen a megoldás. A költségek így a szaporítás és a baktériummal való megfertőzés hatékonyabbá tételével szoríthatók le a leghatékonyabban. Ha a Wolbachia-kezelés beválik, a sikerre elég hamar fény derülhet. A mikroba növekedését stimuláló kísérletek alapján Neil Ferguson, az Imperial College London kutatója úgy számítja, hogy kérdéses városrészekben a fertőzött szúnyogok szabadon eresztése után hat hónappal teljesen megszűnhetnek az emberi megbetegedések. A szakértők ezért az új kísérletek elejétől szorosan nyomon követik majd, hogy mennyi új zika-lázas, dengue-lázas vagy más hasonló betegségben szenvedő új esetet regisztrálnak az érintett helyszíneken. Így három-hat hónapon belül elég pontosan lehet majd tudni, hogy működik-e a módszer, vagy valami probléma van vele.
O’Neill több évtizedes, csigalassúnak tűnő haladását követően az utóbbi pár évben nagyon felgyorsultak az események, különösen ahhoz képest, hogy mi folyik a többi, forradalminak beharangozott, szúnyogokat kontrolláló metódus háza táján. A zika-láz felbukkanása óta például többször is szó esett arról, hogyan lehetne génszerkesztési eljárásokkal kiirtani a vérszívókat. Ezek a megoldások azonban még többnyire gyerekcipőben járnak, és sokukat még laborkörülmények között sem tesztelték. Az Eliminate Dengue csapata ezzel szemben öt évnyi adattal rendelkezik a Wolbachiával fertőzött szúnyogok terepi vizsgálatok során megfigyelt viselkedésével kapcsolatban. Az, hogy O’Neill és kollégái ennyire felkészültek voltak már akkor is, amikor a világ nagy része még nem ismerte a zika-láz nevét, az alapkutatás kétségen felüli diadala. A Wolbachiát 1924-ben fedezte fel Marshall Hertig és S. Burt Wolbach, akik egy másik szúnyogfaj sejtjeit vizsgálták. Annak idején fogalmuk sem volt arról, hogy a sejtek belsejébe bejutó mikroba a puszta érdekességen túl bármire jó lehet. A következő évtizedek során más kutatók kimutatták, hogy a baktérium a rovarfajok 40 százalékában felbukkan, vagyis rendkívül gyakorinak számít. Praktikus haszna azonban még ekkor sem mutatkozott a vele kapcsolatos tudásnak. Még amikor O’Neill elkezdte vizsgálni a mikrobákat, akkor sem lehetett tudni, hogy valaha is bármi gyakorlati jelentősége lesz annak, amit csinál. „A történelem igazolja, hogy az emberi fejlődés elsődleges motorját az alapkutatások jelentik” – mondja Sue Desmond-Hellmann, a Bill és Melinda Gates Alapítvány ügyvezető igazgatója. Azt nem lehet tudni, hogy mikor és milyen köntösben bukkannak fel újabb, az embert is érintő problémák, de az alapkutatásoknak hála egyre részletesebb képünk van arról, hogyan működnek a dolgok. Ez pedig jelentősen felgyorsíthatja az adott problémára adott reakciót is, folytatja Desmond-Hellmann.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!